A látszat csal: a fesztiválra 15 kategóriában 390 műsorral neveztek a különböző televíziós csatornák; az előzsűri válogatása nyomán 92 került a döntőbe. A számokból ítélve tehát úgy tűnik, minden rendben van, a műfaji és minőségbeli áttekintés nyomán azonban egészen más eredményt kapunk. A hazai televíziózásban a szappanopera-dömping és a szórakoztató műsorok mellett a kis formák - riport, etűd, ismeretterjesztő és dokumentum jellegű filmek - dominanciája érvényesül; a filmszemlén már bemutatott, "televíziók által támogatott játékfilm"-eket leszámítva dramatikus műsor csak elvétve szerepel a versenyművek listáján. Ha a fesztivál hű tükre a magyar televíziózásnak, meglehetősen kusza, elrajzolt vonásokat láttat a tükör. Egy széteső, elaprózott portrét, olyasfélét, amilyent társasjáték gyanánt szokás rajzolni: mindenki kanyarít valamit a papírra, így fordulhat elő, hogy sután meghúzott vonalban folytatódik az artisztikus ív. Diszharmonikus, nem túl bizalomkeltő jelenség tükre a fesztivál; amit nyújt, sokféle, de nem sokszínű; nagyszámú, de nem gazdag.

"Profitorientált televíziózásunk első számú vesztese a drámai műfaj, ezen belül is a tévéjáték és a fikciós gyermekműsor" - állapíttatott meg a bevezető vitafórumon, melynek keretében az előzsűri tagjai közül négyen - Hutterer Ingrid szinkrondramaturg, Bernáth László újságíró, Takács Ferenc irodalomkritikus, Tálas Péter politológus -, valamint a szegedi Városi Televízió főszerkesztője, Arató László válaszoltak a fesztivál háziasszonya, Kálmán Olga kérdéseire. A meghívott szakemberek egyetértettek abban, hogy a verseny kínálata - amely hagyományosan magasabb nívójú a tévéműsorok összességének átlagszínvonalánál - nem rosszabb, mint a tavalyi, de mindjárt hozzáfűzték azt is, hogy meglehetősen kevés érdekfeszítő témával, ötletgazdag megvalósítással találkoztak a válogatás során. Több kreativitást, kísérletező kedvet várnak az alkotóktól még akkor is, ha az anyagi lehetőségek többnyire szűkösek, ha a külföldi panelek alkalmazása csábítóbbnak tűnik. E ponton a hozzászólók nosztalgiával idézték a magyar televíziózás aranykorának legendás tévésorozatait, azt az időszakot, amikor mintegy 80 saját gyártású film készült évente az MTV-ben, s ezek el is jutottak a közönséghez. Megállapították azt is: a régi műhelyek megszűnésével a televíziós szakma bizonyos fokú "elmállása" figyelhető meg: a vágás és az operatőri munka sok esetben nem az anyaggal való együttlélegzés, hanem mechanikus folyamat csupán; a filmek többségéből nem olvasható ki az alkotói szándék, az egyéniség jól felismerhető kézjegye. A bírálat ellenpontjaként néhány élményt nyújtó képsort és filmet ajánlott a nézők figyelmébe a zsűri: így a karácsony varázsát négy percben idéző, gyönyörűen fényképezett etűdöt, a Szentestét (rendező: Tóth Attila); a századforduló legnagyobb magyar festőjének életútját egyetlen szimbolikus nap keretébe illesztő Én, Rippl-Rónait (r.: Kroó András); a társadalom perifériájára került anya és fia megrázó történetét képpé fogalmazó Kilakoltatást (r.: El Eini Sonya); egy klasszikus ismeretterjesztő-turistafilmet, a Hollókőt (r.: Böjte József), valamint az Országház és az Egerszegi című dokumentumfilmeket (r.: Hévízi Tamás, illetve ifj. Elek Ottó és Zákonyi S. Tamás). Utóbbi két munka az "egyéb" kategóriában szerepelt a fesztiválon, ennek kapcsán merült fel a kérdés: indokolt-e 15 felé osztani a műfaji-tematikus palettát, ha az egyes műsortípusok között amúgy is számos párhuzam mutatkozik. A nemleges válasz a fesztivál egyéb rendezvényein is megerősítést nyert, miként az a hangsúlyos észrevétel is, hogy a híradó mint alapvető televíziós műfaj hiányzik a Kamera Hungária programjából. "A magyar hírműsorokban az » infortainment« térhódítása tapasztalható" - utalt Bernáth László az információ és a szórakoztató elemek, illetve a szenzációkeltés amerikai eredetű ötvözetére. A hírműsorok arculatáról folytatott vitában némiképp megoszlottak a vélemények, abban azonban egyetértettek a beszélgetés résztvevői, hogy a vonzó hatáselemek, a műsorvezetői image kialakítása nem befolyásolhatja a tényszerűséget, az objektivitásra törekvést.

"Manipuláció" és "hagyomány". Bíró Yvette filmesztéta előadásának kulcsfogalmai és témája számos vonatkozásban kapcsolódott a bevezető fórum gondolatmenetéhez. A fesztivál New Yorkból érkezett vendége zsűritagként úgy véli: a filmek jelentős része nem készteti interaktivitásra a nézőt, hiányzik a figyelemfelkeltés, az érzelmi azonosulás lehetősége. Ritkán adható válasz a mozgóképelemzés során felmerülő öt alapkérdésre, nevezetesen arra: ki, mi, hol, mikor és miért mozog. Kiváltképp a miértekre adható válaszokat hiányolja Bíró Yvette, sőt olykor magukat a kérdéseket is, a "jól elrejtett titkok"-at, a "tisztességes manipuláció"-t. Azt a mágneses erőteret, amely nélkül a mű érdektelen nézője számára. "Játszani kell a közönség érzelmeivel - fogalmazott Alfred Hitchcock nyomán -, természetesen a szó legnemesebb értelmében". Felhívta a figyelmet arra is, hogy az általa látott munkák tematikai skálája meglehetősen szűk, szembeötlő ugyanakkor egy olyan képi világ másolása, amely nálunk nem átélt, nem megtapasztalt. "Ez sértő a néző számára - mondta -, több önismeretre lenne szükség ahhoz, hogy az alkotó eldöntse, milyen közönségréteget kíván megszólítani és miként." Arra a kérdésre, hogy van-e tévéművészet, Bíró Yvette így válaszolt: "Nem hiszek benne. A televíziónak rengeteg funkciója van, a hírközléstől a szórakoztatásig. Művészetet is közvetíthet, de a művészet létrehozása nem dolga."

A Kamera Hungária másik neves vendége, a zsűrielnöki tisztet betöltő Gazdag Gyula filmrendező az amerikai és a magyar televíziózás ellenpontozásával összegezte tapasztalatait. A Los Angeles-i UCLA Film és Televízió Tanszékének professzora a következőket nyilatkozta a Délmagyarország című napilapnak (2000. december 9., 11. old.): "Mindabból, amit láttam, nem tudok pontos képet alkotni a magyar televíziózásról, hiszen csupán a legjobb műsorok jutottak el a fesztiválra. Bizonyos műfajok - például a meghatározó élő műsorok - teljesen hiányoznak, holott igen nagy műsoridőt tesznek ki. Az Egyesült Államokban alapvetően más a televíziózás szerkezete, mint Magyarországon, ezért nehéz összehasonlítást tenni. /.../ Műfajra való tekintet nélkül minden adás sokkal szigorúbban szerkesztett, mert hihetetlenül nagy kincs a műsoridő. Számomra úgy tűnik, idehaza sokszor nehézséget jelent kitölteni a műsoridőt, amit ráadásul rendkívül flexibilisnek tekintenek, azaz teljesen megszokottak a csúszások. Amerikában egy másodperccel sem lehet túllépni a megszabott műsoridőt. Magyarországon gyakran mintha úgy készülnének a tévéműsorok, hogy az alkotók arra számítanak, a nézők úgysem figyelnek oda, ezért többször is elmondanak valamit. Borzasztó furcsa látnom azokat a műsorokat, amelyeket már valamelyik amerikai csatornán is láthattam, hiszen onnan vették át őket."

A fórumok sorában a közszolgálatiság és az MTV aggasztó pénzügyi helyzete volt a témája a Baló György által vezetett beszélgetésnek. A résztvevők egyike sem vitatta, hogy "a közszolgálati televízió feladata az emberek életvezetéséhez szükséges átfogó információk eljuttatása"; a közszolgálati csatornák számát illetően viszont megoszlottak a vélemények. Bernáth László és Baló György szerint három ilyen típusú csatornát lehetetlen fenntartani Magyarországon, míg Balogh László országgyűlési képviselő úgy véli, a kereskedelmi adók száma a sok, kivált, hogy a reklámpiacot jónéhány kábelen sugárzó csatorna is apasztja. A kereskedelmi kontra közszolgálati televízió-téma, valamint az MTV műsorainak bírálata kapcsán Szabó László Zsolt, az MTV elnöke megjegyezte: közszolgálati televízión nem lehet számon kérni a kereskedelmi csatornák nézettségét; véleménye szerint egyébként az MTV 13%-os nívója európai szinten jónak nevezhető. A tévéelnök elmondta: az intézmény színvonalas működése akkor lenne biztosítva, ha az MTV nem kényszerülne reklámok sugárzására, viszont részesülne a kereskedelmi televíziók reklámbevételéből, ahogyan az például Finnországban történik. Baló György megállapítása nyomán, mely szerint a közszolgálati televíziózás bukásai éppen az értékes műsorok vetítéséhez fűződnek, személyes élményt idézett: Győrben egy Bartók-film nyilvános bemutatóján vett részt, melyre 150 ember volt kíváncsi, miközben a Lagzi Lajcsi-rajongók nem messze megtöltöttek egy stadiont. A negatív példákat és a feltételes módban megfogalmazott hozzászólásokat követően a hallgatóság mégsem kapott választ arra, hogy valójában milyen intézkedések várhatók az MTV működésének konszolidálása érdekében. Szólásra jelentkezett viszont a közönség soraiból a szegedi stúdió egy ifjú riportere, mondván, hogy mindaddig nincs értelme közszolgálatiságról beszélni, amíg számos kollégájához hasonlóan kölcsön kell kérnie, hogy meg tudja vásárolni a napi péksüteményt. A vita nem sokkal ez után befejeződött ...

Míg a délutáni fórumokon jobbára szakmabeliek töltötték meg a Grand Café stúdiómozit, az esti "élő" műsorokra, közönségtalálkozókra benépesült a patinás épület nagyterme is. Ami a többi vetítést illeti, teremről teremre járva hitetlenkedve konstatáltam, hogy rendszerint 1(!)-10 ember kíséri figyelemmel az ingyenes programokat. A Költők társaságában vetítésére például magányosan tévedt be valaki, pedig ajándék volt mozivásznon látni olyan színészeket - még ha előadóként is -, akiket évek óta sem lát a televízióban a nagyérdemű. (A Duna Televízió Rt. által készített összeállítás utóbb a "kulturális műsor" kategória legjobbjának bizonyult.) Ha lelkesebb a szegedi közönség, ma többen ismernék Petrovics Eszter hitet adó munkáját, a Mégis valóra váltak Kodály álmai? címűt, s azt a szerény zenészembert, Szabó Dénes karnagyot, aki - elgondolkodtató! - a legjobb televíziós személyiségnek járó díjat kapta a Dáridók Magyarországán. Kétségkívül örömtelibb lett volna a már említett Szenteste vetítése, ha nem öten ülünk a vászon előtt, miként a Mert sehol se vagy című Szabó Lőrinc-portréé is (r.: Szederkényi Júlia) érdeklődők társaságában. Túlzottan optimistának bizonyultak a szervezők, amikor a már videókazettán is kapható Egerszegi bemutatását az 500 fős nagyterembe tervezték, hiszen az érdeklődők száma a vonzó téma ellenére sem haladta meg a fent említett maximumot. Annál családiasabb hangulat teremtődött viszont a gyermek- és ifjúsági műsorok kamaratermi vetítésén, amelyre - láss csodát! - néhány gyereknéző is örömmel jött. (Itt említem meg, hogy a fesztivál délelőtti gyerekprogramjai Levente Péter, illetve a Vasárnap sziget és a Zenegér című műsorok szereplőinek köszönhetően üde színfoltot jelentettek - felnőtteknek is.) Kortársaik vitájának lehettek tanúi az ifjú nézők a Kurszk-tragédiát idéző riportok alkalmával (Ami igaz, az igaz /r.: Macskássy Katalin/; sajátos módon jellemzi a hazai ifjúsági és gyermekműsor-készítést, hogy éppen egy ilyen "komoly" Gyerekszáj kapott díjat ebben a kategóriában), s egy filmforgatás titkaiba pillanthattak be a Kisokos - Hogyan készül a játékfilm? című hasznos műsor által (r.: Fazekas Bence). A szombat délután legszebb perceivel azonban a Weöres Sándor-gyermekversek nyomán készült Bóbita - a fesztivál későbbi fődíjasa - ajándékozta meg a kisszámú közönséget. Ottfeledkeztem ezen a vetítésen: jólesett a képek tavaszillata, gyerekkoríze. A negyvenperces filmvers-füzérhez elfeledettnek tűnő fogalmak, a szépség és a harmónia társul, mintegy varázsütésre elevenedik meg a vásznon a szivárványarcú Weöres Sándor-i világ. Szederkényi Júlia filmje varázslatkeltő líraadaptáció, egy csepp kristálytiszta víz a fesztivál műsorfolyamában.

Három televíziós csatorna, a Duna TV, az RTL Klub és az MTV önálló estjei töltötték ki a Kamera Hungária "főműsoridejét". (Megjegyzendő, hogy a "Magyarország legnézettebb televíziója" címmel büszkélkedő tv2, akárcsak tavaly, ezúttal sem mutatkozott a fesztiválon...) Jelen sorok írója számára a Duna TV programja bizonyult a legrokonszenvesebbnek, jóllehet értéket képviselő újdonsággal csak az MTV szegedi stúdiója jelentkezett.

Komoly- és népzene, játékfilm, animáció és költészet jól megfért abban a programban, amivel a Duna TV képviseltette magát a rendezvény első estéjén. A "refrénként" visszatérő Szélkiáltó együttes megzenésített versekkel teremtett bensőséges hangulatot; a némafilm korát A csavargó című Chaplin-film idézte az Arcofon trió egyedi hangzású, a színészi játékot gesztusról gesztusra imitáló kíséretével. Őszinte rácsodálkozásra, felnőtteknél ritkán tapasztalható lelkesedésre azonban Cakó Ferenc késztette a közönséget, amikor "élő" homokanimációjával jelenítette meg Vivaldi zenéjére a Tél képeit. A projektor sugarában havas tájat, fenyőt, csúszkáló gyerekeket formáló homokszemek váltak ennek az estének a főszereplőivé, mintegy megelőlegezve a közelgő ünnep hangulatát.

Az RTL Klub estjéből csak egy harsány szeletet láttam - értékes előadás szerepelt a párhuzamosan futó programok között -, meg a Meseautó című új magyar "filmremake-et". Színpompásabb, fényesebb, gyorsabb és modernebb ez a meseautó, mint a régi, de néha oly idegen világban száguldozik, hogy az ember furcsán érzi magát benne. A nyitány bosszantóan akciófilmgyanús: autós hajsza, motoros üldözés - meg a többi tengerentúli panel. Kovács Verából szeleburdi görkoris lett, Mr. Szűcsből hipermarket-igazgató. Csak amikor a film szponzorainak félórás "reklámideje" letelik, s az ügyesen fókuszba helyezett BMW és RTL Klub-emblémák, meg az olvashatóra beállított fogyasztási cikkek végre eltűnnek a látómezőből, kezd belefeledkezni az ember a sztoriba. Még derül is a vadonatúj csomagolású, hatvanhat éves poénokon, Bajor Imre Kabos-paródiáján, meg a budapesti forgalomban fürdőnadrágban menetelő Kern Andráson. Mert az ember már csak ilyen. Végül pedig a film szállóigévé nemesült dialógusától ihletetten mormolja maga elé: Ez a Meseautó az ő Meseautójuk, nem a mi Meseautónk.

Az élénk tónusokhoz képest "fekete-fehérben" zajlott a Magyar Televízió estje. Pedig Rókusfalvy Pál gyér látogatottságú Hova? Tovább!-ja után a szokásos ováció fogadta Vámos Miklóst és vendégeit a zsúfolásig megtelt teremben. A Rögtön ezúttal fáradt-nosztalgikusra sikeredett, mivel Prokopp Dóra és Horváth János csak az MTV múltjából idézhetett emlékezetes pillanatokat. A nagy múltú televízió jelenlegi állapotát mégsem ők, hanem vendéglátójuk jellemezte a legtalálóbban, aki - lévén az antropomorfizmus híve - "többszörösen elvált, kövér, depressziós nőnek" látja az MTV-t a sikerorientált RTL Klub-lányokkal szemben.

Továbbgondolásra késztető filmet mutatott be a fesztiválon az MTV szegedi stúdiója. Baka István Szekszárdi Mise című kisregényének adaptációját tíz éve tervezték az alkotók, s a terv az ORTT támogatásával 2000-ben megvalósulhatott. Bogdán István rendező elmondta: nagyon sok érzelmi szállal kötődnek ehhez a munkához, amely két párhuzamosan induló, aztán egymástól mind messzebb kanyarodó életút kapcsán szól sikerről és sikertelenségről, a tehetség korlátairól és a magyarság vállalásáról. A Liszt Ferenccel egyidős Séner János dalárdakarnagy sorsába a középszerűség gyötrelmét oltja az író; véleményem szerint ez a központi motívuma a tévéjátéknak is. A "kisember és jelentéktelen zeneszerző" az 1896-os világkiállítás idején Budapestre utazik egy özvegyasszonyhoz, akinél, úgy véli, megtalálja Liszt Szekszárdi Miséjének partitúráját. Váltakozó idősíkok, valamint transzcendens elemek ötvözete ez a különös utazás: Séner egy dunai hajó kabinjában találkozik a tíz éve halott mesterrel, aki közli vele, hogy másnap éjfélkor közösen mutatják majd be a művet. A regény bonyolult tér- és időszerkezete láthatóan problémát jelentett az alkotóknak, ezért bizonyos motívumokat valószínűleg csak az irodalmi alapanyag ismeretében értelmez majd helyesen a néző. S ha elolvassa a Baka-művet, vélhetően sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kisregény egyharmadát kitevő világkiállítás-epizód s benne a pavilonokat elsodró vihar jelenete nem került a filmbe - természetesen pénzügyi megfontolásból.

De ne legyünk ünneprontók! A film rendezője lelkesülten nyilatkozta a díszbemutatón: "Fanatikusan hiszem, hogy Magyarország nem csak Budapesten van. Célom volt olyan színészeket találni, akik nemigen jutnak tévé- vagy filmszerephez." Bogdán István Fekete Gizit, Mészáros Istvánt, Kenderesi Tibort "találta" a főbb szerepekre. Kezdeményezése példaértékű. Valóban ideje lenne már látni színészeinket a televízió képernyőjén.

A legjobb műsorkészítőket, közreműködőket hét kategóriában alkotói díjjal jutalmazták. A legjobb riporter: Zákonyi Bence (Akták), szerkesztő: Petrovics Eszter (Mégis valóra váltak Kodály álmai?), operatőr: Imreh István (Bóbita), rendező: Szederkényi Júlia (Bóbita), színész: Csuja Imre (Portugál), színésznő: Molnár Piroska (Kilakoltatás), televíziós személyiség: Szabó Dénes karnagy (Mégis valóra váltak Kodály álmai?).

Tizenegy versenykategóriában adtak ki díjat; a legjobb kül- és belpolitikai riport: Nagybánya - ciánszennyezés (Akták - RTL). Nem fikciós, dokumentumműsor: S immár itt vagyok (Pilot Kft.). Fikciós, dramatikus műsor: Aranymadár (Inforg Stúdió). Gyermek- és ifjúsági műsor: Ami igaz az igaz - Kurszk (Duna TV). Show, talk show: Rögtön jövök (MTV). Népszerű tudományos, ismeretterjesztő műsor: Az emberevők földjén (Nyíregyházi VTV). Magyarra átdolgozott műsor: Az emberi test (MTV). Televíziók által támogatott játékfilm: Egyszer élünk (Objektív Filmstúdió). Határontúli, körzeti és kisebbségi műsor: Együtt - Velünk élő kisebbségek (MTV). Egyéb műsorok: Pesty Fekete Doboz: Apokalipszis tegnap (MTV). Kulturális műsor: Költők társaságában (Duna TV). Három speciális kategóriában is díjat osztottak: a legjobb stúdióképért az Esti showder Fábry Sándorral (RTL) kapott díjat; a vish, főcím, arculat kategória díját a Ma reggel (MTV), míg az eddig be nem nyújtott eredeti műsorszinopszisét a Vendégproletárok (Dunatáj Alapítvány) nyerte el.

A gyermekzsűri különdíját az MTV Kibernet című műsora kapta.

Közönségdíjas lett a legkedveltebb televíziós műsor kategóriában a Heti Hetes, a legkedveltebb tévés személyiséggé Bochkor Gábort választották.

A fesztivál weboldala