A Pan Tadeusz kritikai fogadtatása Lengyelországban


35 KByte

Wajda utazása Lengyelországba
(Tadeusz Sobolewski, Gazeta Wyborcza 1999. okt. 18)

Ott fekszik a polcunkon a Pan Tadeusz a sok más, olvashatatlannak ítélt klasszikus mellett, erre mi derül ki róla? Az, hogy hús-vér, eleven mű. Mintha Mickiewicz az idő múlásával párhuzamosan mindig újabb és újabb elemeket iktatna a régimódi gépezetbe, hogy az továbbra is működésképes maradjon.

Szinte biztos, hogy nem igaz az, amit a Pan Tadeuszról az iskolában tanítanak, hogy ez egy "nemesi eposz", a "múlt idealizálása", "nemzeti hibáink kritikája". A Pan Tadeusz világa ennél sokkal titokzatosabb. Micsoda hely az, ahol valaki álruhában áldozza fel az életét, hogy imigyen fizessen meg korábbi bűneiért? Ahol a testvérharc megegyezéshez vezet, az ellenséges családok megbékülnek, és a nemzet újjászületik. Mikor és hol történik mindez? A múltban? Soplicowo világát Wajda hiperrealista módon teremtette újjá, de ez az egész akkor is csak illúzió: itt nem a valós szülőhazáról van szó, hanem egy olyan különös országról, ami tulajdonképpen nem is létezik, mégis mindenki bejárhatja. Lélekemelő mese volna? Nem mondanám, hiszen miféle lélekemelésről beszélhetünk, amikor tudjuk, hogy ez a világ rég elmúlt, és Napóleon, aki 1812-ben felszabadította Soplicowót, azt követően hamarosan vereséget szenvedett. A Pan Tadeusz-t olvasva ez soha nem jut az eszünkbe. Ez a mű valami másféle, a távoli múltban, ismeretlen dimenziókban történő győzelem felé fordítja a figyelmünket. Mintha valamiféle más csatáról volna itt szó, valami olyasféléről, ami az emberiség nagy mítoszaiban a jó győzelméhez vezetett. Akadnak olyanok, akik a Pan Tadeusz-ban észreveszik a nemzeti eposzt, valahogy mégsem értékelik a mű rendkívüli voltát és nem igazán különböztetik meg Mickiewiczet Sienkiewicztől.

Az Úristen a történelem színpadára lép

Pedig a különbség lényegi. Utalt már rá Milosz, írt róla Rymkiewicz: a Pan Tadeusz metafizikus költemény. Megtaláljuk ugyan benne a múlt nemesi világának megragadó anyagi valóságát, mégis a lélek szférájában játszódik, abban a világban, ami az Úr és az ember együttműködésének köszönhetően folytonosan formálódik. A romantikus Mickiewicz hitt abban, hogy az Úr jelen van a történelem színpadán, és lényegében a lengyelek fegyvertársának tekinthető. Ezért áll be a pap is katonának... A háború tétjét az élet végső kérdései jelentik, a tét a világ sorsa és az, hogy lesz azt követően, amikor elhallgatnak a harsonák. Tadeusz és Zosia eljegyzésén, a polonézt táncoló tömegben ott tükröződik a megváltás, a boldog egyesülés sugara. Egymásra találnak a különböző társadalmi rétegek, az ellenségek, a szerelmespárok. Egyesül az ég a földdel. A világ visszanyeri rég elvesztett kozmikus egységét. Lengyelország bűnei megbocsájtatnak, a vezeklés elengedtetik, hasonlóképpen ahhoz, ahogy ez Jacek Soplicával történt. Ám ugyanakkor - és ez a legfurcsább - az egész eschatológia nagyon is emberi módon ölt testet, telve gyarló, néha nevetséges megnyilvánulásokkal. (...)

Hol is van ez a Lengyelország?

Wajda filmjét izgatottan, hitetlenkedve vártuk. Érdemes volt várni, az eredmény igencsak meglepő. Próbáljunk azonban igazságosan férfiasak lenni, fejtsük le a műről a reklám celofánját és nézzük meg, mi is rejlik a fából épült, ám vakolt nemesi udvarház falai mögött. A plakátok cseppet sem lódítanak, a film valóban nagyon szép, ám Wajda nem érte be a külső szépséggel, sőt az embernek az a benyomása, hogy szinte sietve igyekszik túllépni ezen a kérdésen. Siet, hogy legyen ideje elmondani a legfontosabbat, hiszen ez a film önvallomás is. A színes, háborús-romantikus cselekmény két órája egy szempillantás alatt elröppen és mi ott maradunk a kezdeti, továbbra is válaszra váró kérdéssel: Mit is jelent számunkra Soplicowo, ahol valaha olyan jól éreztük magunkat? Hol van ez a Lengyelország? Hogy lehetne odautazni?

Wajda azt nyilatkozta, hogy nem érdekli a metafizika, kizárólag a cselekményre összpontosít. Győzelmének titka abban rejlik, hogy prózai úton jutott el a költői végeredményig. (...)

Wajda a 90-es években folytonosan keserűnek tűnt. Most úgy látszik, sikerült legyőznie ezt az érzést. Bekövetkezett a mickiewiczi "megváltás", szeretettel pillantunk önmagunkra. A végén mindenki polonézt táncol együtt. Lehet, hogy tévedek, de bennem ez a polonéz a Wyspiański-féle szalmabábok táncát idézte fel.

Fordította: Kálmán Judit


27 KByte

23 KByte

18 KByte

16 KByte

18 KByte

16 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső