Extrák: interaktív menük, jelenetek közvetlen kiválasztása

Ebben a filmjében Hitchcock egyik kedvenc témáját valósítja meg: a magányos hős tévedésből bűnügyi, illetve kémkedési bonyodalmak középpontjába kerül, és üldözni kezdik, mert mindenki, de legalábbis egy rivális csoport másnak véli, mint aki valójában. Ez a motívum felbukkan Az ember, aki túl sokat tud, vagy az Észak-északnyugat c. filmekben is.
A kanadai Richard Hannay (Robert Donat) Londonból megszökve Skóciába igyekszik, mert itt akarja megtalálni azokat az ügynököket, akik saját lakásában gyilkoltak meg egy fiatal nőt. Gyanúsítja és üldözi a rendőrség, fenyegetik a kémek, ezer és ezer csapdán át vezet az útja, de végül minden jól végződik: a szálak abban a londoni varietében futnak össze, amelyben Hannay és a meggyilkolt asszony először találkozott. A harminckilenc lépcsőfokban már tükröződik a Hitler uralomra jutása utáni helyzet fenyegetettsége. Már nemcsak egy hagyományos, fordulatos kémtörténetről van szó, hanem gátlástalan erőszakról, amelyben a hős egyáltalán nincs kedvező helyzetben a kémekkel szemben. Csupa olyan elem található ebben a filmben, amelyet korábban már sokszor kipróbáltak, de itt új módon, a kiszámíthatatlanság erejével kapcsoltak össze. Hitchcock abba a periódusába érkezett, ahol a részletek jelentősége nagyobb, mint régebben volt. Döbbenetes a változások gyorsasága. Ennek a hatásnak az eléréséért sokat kellett dolgozni a John Buchan regényéből készült forgatókönyvön. Az egyik ötletnek azonnal követnie kellett a másikat, és mindent a gyorsaságra kellett építeni.

Extrák: interaktív menük, jelenetek közvetlen kiválasztása.

Egy kis stúdió műtermében forgatta Hitchcock az egész filmet. Egyetlen vasúti kocsi állt rendelkezésére, minden mást háttérvetítéssel és makettekkel oldott meg. Különféle hatáskeltő elemeket használt: a mérgezéses jelenethez például hatalmas poharakat készíttetett, és ezeken keresztül fényképezte a jelenet egy részét. A korabeli kritika dicsérően szólt arról is, hogy Hitchcock a mellékszerepekben is pontos karakterrajzokra törekedett.
A Balkánon áthaladó, üdülőket szállító vonaton Iris, a fiatal angol nő (Margaret Lockwood) megismerkedik egy elbűvölő idős asszonnyal, Miss Froy-jal (Dame May Whitty). Ez utóbbi rejtélyes körülmények között eltűnik az utazás alatt, és a keresésére induló Irisnek minden utas azt feleli, hogy sohasem látta. A valóságban a vonat tele van kémekkel. Miss Froy-t, az angol titkosszolgálat ügynökét ők ejtették megkötözve fogságba. Iris azt hiszi, hogy megbolondult, az álutasok pedig csak győzködik ebben a hiedelmében. Szerencsére a lány segítségére siet egy fiatal néprajzkutató (Michael Redgrave). A mellékvágányra csalt vonatot megtámadják, Miss Froy előbukkan, majd megszökik üldözői elől. Ravaszsággal és humorral legyőzik a fogvatartót, így végül mindenki megmenekül, és Miss Froy a Scotland Yardon átadja a rábízott titkos üzenetet, amelyért az életét kockáztatta: egy mandolindal első taktusait. Hitchcock ügynökfilmje a komédia és a kémfilm műfajának virtuóz ötvözete.

Extrák: interaktív menük, jelenetek közvetlen kiválasztása.

"Ez egy angol film, teljesen angol" - jellemezte művét Hitchcock. A Manderley ház asszonya a rendező első hollywoodi filmje. Bár Amerikában készült, a film szereplőinek többsége és a forgatókönyv alapjául szolgáló regény szerzője, Daphne du Maurier is angol. Hitchcock számára Hollywood vonzerejét főként az adta, hogy itt nagy stúdióban dolgozhatott. A thriller nem annyira hatásvadász és drámai effektusaival, mint inkább lélektani kiszámíthatatlanságával, a rejtély fokozásának képességével tűnik ki. Ez a film Hitchcock művészi fejlődésében is mérföldkőnek számít.

Egy fiatal nő (Joan Fontaine) megismerkedik Lord Maxim de Winterrel (Laurence Olivier), akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki lakhelyére, Manderley-be költözik. Mr. De Winter, de főképp a házvezetőnő, Mrs. Danvers (Judith Anderson), fürkészve lesik a szép fiatalasszony minden gondolatát. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését ellenőrzi, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Mrs. De Winter a házvezetőnővel szemben alárendelt, bűntudatos viselkedést vesz fel, mely Mrs. Danvers uralmát tovább erősíti. A helyzet még tovább romlik, amikor a halotti látlelet egyik megállapítása miatt vizsgálni kezdik Rebecca halálának körülményeit. Maxim de Winter gyilkosság gyanújába keveredik, és ez a házasságot igencsak megterheli. A látszólag kilátástalan helyzet végül mégis megoldódik: Mrs. Danvers a kastélyban kitört tűzvészben meghal, és kiderül, hogy Rebecca rákbetegsége miatt lett öngyilkos. A film végig a bizonytalanság nyomasztó légkörével hat a nézőre. A tájban magányosan álló, hatalmas kastély olyan helynek látszik, ahol minden megtörténhet. A Laurence Olivier által megteremtett figura személyisége bizonytalan és zilált, így mint gyilkos is számításba jöhet. Különleges hangsúlyt helyezett Hitchcock a házvezetőnő személyére. Számos jelenetben látszólag a semmiből bukkan elő, azt a hatást keltve, hogy mindenütt jelen van. Ezt a benyomást még erősíti, hogy szinte sosem látjuk mozgásban. Alakja mindig álló, komor és mozdulatlan figuraként jelenik meg a filmben, és ezzel a mozdulatlansággal az alak fenyegetővé, kiszámíthatalanná válik. Úgy tűnik, Mrs. Danvers a ház "igazi úrnője".

Extrák: fotógaléria, interjú Kim Newman-nel, részletek Francois Truffaut Hitchcock-könyvéből, életrajzok.

Hitchcock a fahrt és a zoom egyidejű alkalmazásával mutatja be egy makettlépcsőház segítségével a tériszony érzetét a filmvásznon. A bravúrosnak számító technikai újítások ellenére a közönség nem fogadta lelkesen ezt a pszichodrámát. A többi Hitchcock-filmhez hasonlóan ezt is csak 30 évvel később, felújításakor minősítették mesterműnek.
Scottie-t (James Stewart) elbocsátják a rendőrségtől, mert szédülésre való hajlama, tériszonya miatt súlyos vétséget követ el. Egy barátjától kap megbízást: figyelje annak feleségét, Madeleine-t (Kim Novak), mivel a nő öngyilkosságra hajlamos. Scottie hűen felügyel a nőre, a vízből is kimenti, de ez csak elősegíti, hogy beleszeressen. Amikor azonban Madeleine egy harangtoronyba megy, tériszonya miatt a férfi nem tudja követni, így a nő leveti magát. Scottie csak nehezen épül fel depressziójából, s hamarosan új megrázkodtatás éri. Találkozik Madeleine alteregójával, Judyval. A néző ekkor már tudja, hogy a két nő azonos. Megtudja, hogy Madeleine a barát szeretője volt, és éppen Scottie fedezetével végzett a valódi feleségével. A volt rendőr számára ez csak fokozatosan derül ki: Először Judyt Madeleine képre akarja teremteni, de amikor kiderül számára az igazság, akkor ő maga löki le a nőt a toronyból.

Extrák: dokumentumfilm, interjú Herbert Coleman producerrel, rövidfilm a film restaurálásáról, 29 perces werkfilm, eredeti filmelőzetes.

Ez a film, amelyet Hitchcock egy televíziós stábbal és igen szerény költségvetéssel forgatott, egy új korszak kezdetét jelenti a thrillerek kedvelői számára. Már Saul Bass grafikus főcíme, Bernard Herrman vészjósló zenéjével jelzi, hogy a rendező itt stilizált formában kívánja feltárni az erőszak mélységeit, anélkül, hogy ezeket a romantika felé hajló motívumokat enyhíteni próbálná. Hitchcock legtöbb thrillerjétől eltérően a Psycho nem kínál azonosulásra igazán alkalmas figurákat, s a film végén a meglepő megoldás is majdnem ugyanolyan ijesztő, mint a bemutatott gyilkosságok. Döbbenetes hatását a film visszataszító effektusok nélkül éri el, kizárólag a jelenetek megkomponálásával és tökéletes montázzsal. Így a nézőben különféle asszociációk támadnak, s Hitchcock mentesül a bővebb magyarázkodástól. A zuhany alatt játszódó jelenetben például nincs egyetlen olyan egyedi beállítás sem, amelyben a gyilkos fegyver az áldozat bőrével érintkezne. A női testnek egyetlen olyan részét sem látni, ami tabu lehetne, az egyes beállításokat lassított felvétellel forgatták, hogy a mell véletlenül se kerüljön a képbe, ennek ellenére a jelenet rendkívül durvának tűnik. Hét teljes napig tartott a forgatás, eközben nem kevesebb, mint hetven kameraállást alkalmaztak, és mindezt negyvenöt másodpercért. Ezzel a filmjével Hitchcock már egy fiatalabb és nyitottabb közönség felé fordult. Talán ennek is köszönhető, hogy mai szemmel nézve is teljesen frissnek hat, és amint nem is olyan régen bebizonyosodott: utánozhatatlan.

Extrák: eredeti filmelőzetes, szöveges ismertető a szereplőkről és az alkotókról.

Tizenkét dühös ember (Twelve Angry Men) 1957

Cinema Paradiso 1988 - 170 perces rendezői változat

Táncos a sötétben (Dancer In The Dark) 2000

Diploma előtt (The Graduate) 1967

Az édes élet (La Dolce Vita) 1960

Rolling Stones - The Stones In The Park 1969 - a híres Hyde park-beli koncert

Casino Royale (007) 1967

Az elefántember (The Elephant Man) 1980

Bal lábam (My Left Foot) 1989

A játékos (The Player) 1992

Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse) 1995