Ozsda Erika Látványteremtés
Beszégetés Thernesz Vilmossal


62 KByte

Thernesz Vilmos 1993-ban végzett a főiskolán operatőr szakon.
Szabadúszóként különféle produkciókban dolgozott operatőrként és rendezőként.
1996 óta foglakozik digitális látványtechnológiával.

Mik ezek a gépek?

Thernesz Vilmos: Számítógépek, melyekkel visual vagy special effects-eket állítunk elő. Nem szeretem ezeket a kifejezéseket, jobb híján azt mondanám, hogy digitális trükkökkel vagyis látványteremtéssel foglalkozunk. Ez egy új területe a képiségnek.

Ma már a forgatókönyvírónak egy pillanatig sem szabad arra gondolnia, hogy hogyan fog megvalósulni mindaz, amit ő kitalált. Semmi sem lehet gond. Sem egy régi épület előállítása, sem a tömegjelenetek. Föláll egy stáb, amiben mindenkinek megvan a maga feladata. Külföldön visual effects supervisor-nak hívják azt, aki a mi munkánkat végzi. Megvan a pontos ideje, mikor kell belépnie a képbe. Szándékosan mondom ilyen provokatívan és szikáran: ez ipari technológia. Senki ne gondolja, hogy ki lehet spórolni a filmből azt a fajta szellemiséget, amit a rendezőnek és a forgatókönyvírónak kell megteremtenie. Jó esetben a vizuális effektusokhoz értő szakember érzékenyen tud egy ilyen csapatba beszállni, és ha kell, olyanokat is mondhat, ami valóban koncepciót vagy dramaturgiát is érint. Tehát a gyártási folyamatnak van egy pontja, amikor belép a supervisor. Ha korábban lép be, befolyásolhatja a forgatókönyvírót. Ha túl későn, az éppúgy kritikus lehet, mert elképzelhető, hogy már csak a számítógépben derül ki, hogy valamit nem lehet úgy összehozni, ahogy eredetileg elképzelték. Ez egy jól kialakult rendszer, nem érdemes misztifikálni. Jó esetben néhány tehetséges ember összejön, és egymást működteti.

Mit tudtok létrehozni ezeken a számítógépeken?

Ne csak arra gondolj, hogy higanyemberek mászkálnak át a falakon, és felhőkarcolók hullanak a porba. Például, ha meg akarod változtatni a szereplő mögött az ég tónusát, ha olyan felhőket szeretnél mögé, amik jobban megfelelnek annak a hangulatnak, annak az atmoszférának, akkor azt is megtehetem. Olyan finoman tudok beleavatkozni a kép bármelyik összetevőjébe, hogy az a legpontosabb mása lesz az eredeti elképzelésnek. Ha becsukod a szemedet, és látsz valamit, ma már lehetőség van arra, hogy azt más is lássa.

A vízióm szerint a szereplőm a Kossuth téren lévő tóban csónakázik.

Rendben. Az egyszerűség kedvéért bontsunk ketté ezt a technológiát. Van egy felvételi része és van egy utómunka része. Először megpróbálják interpretálni az ötletet. Sokszor nehéz elmondani. A tied egy jól artikulált példa, de vannak olyanok is, amelyeket tényleg nehéz megfogalmazni. Szinte csak zenei módon lehet közelíteni ahhoz, amit a rendező zavaros előadásban elmesél, abból partitúrát kell csinálni, aztán azt le kell fordítani a technológia nyelvére. Itt már nagyon észnél kell lenni, mert nagyon sok pénzt lehet kidobni az ablakon. Ez az egyik dolog, a másik, hogy sokféleképpen el lehet jutni ugyanoda. Választani kell a megoldások között. Mi elsősorban a realisztikus hatásokkal foglalkozunk. Úgy próbálunk különböző látványelemeket vagy egy komplex látványvilágot létrehozni, hogy az úgy nézzen ki, mintha semmiféle beavatkozás nem történt volna. Ilyenkor a klasszikus filmszakmai tapasztalat nagyon felértékelődik, mert jól hasznosítható. A gépben ugyanúgy kell világítani, mint a műteremben. Viszont az is elképzelhető, hogy az a tárgy vagy szereplő, amelyet számítógépben hoztál létre, vagyis te raksz be az utómunka folyamán, az nem olyan árnyékot vet, amilyet a valóságban vetne. Ezt egy átlagos néző is érzi, de természetesen nem tudja megfogalmazni a problémát, ezt csak olyan emberek tudják a gép számára érthetővé tenni, akik már ezerszer láttak ilyen árnyékot.

Még néhány évvel ezelőtt is a realisztikus hatások túlnyomó többsége kamerával jött létre és a számítógép csak asszisztált ehhez a folyamathoz, mert minden az utómunka során került a helyére a réteges szerkesztés eredményeképpen. Felvették a színészt a stúdióban, felvették a hátteret, mondjuk Szentpéterváron, aztán azt a kis makettet, amelyik le fog zuhanni a szakadékba. Többtucatnyi rétegből állt egy képszendvics. A számítógépben ezeket a rétegeket csak valamilyen módon összegyógyították, összeszerkesztették.

Az arány egyre jobban eltolódik a komputer felé, és a folyamat megdöbbentő sebességű. Ma az történik, hogy amit csak elő lehet állítani virtuálisan, azt megpróbálják úgy előállítani. Ennek több oka van. Először is: az árak. Bármennyire drágák is a számítógépes trükkök, még mindig olcsóbbak, mint a felvételi megoldások. A másik ok pedig, hogy sokkal biztonságosabb. Egyáltalán nem állítom, hogy ez a biztonság minden esetben együtt jár a minőséggel, de mindenképpen fontos dolog egy olyan szakmában, ahol tíz vagy százmilliókról van szó. Legtöbbször dollárban. Az ember tagadhatatlanul nagyobb biztonságot érez a számítógép mellett, ahol mindent meg lehet csinálni, mindent ki lehet javítani és akárhány verziót ki lehet próbálni, mint a felvételen, ahol észnél kell lenni, mert nagyon el lehet küldeni a bozótba az anyagot.

De mit is kell ahhoz csinálni, hogy tó legyen a Kossuth téren?

Ez most aktuális példa. Véletlenül nagyon hasonló trükkök lesznek a Széchenyi filmben. A Hídemberben a Felső-Dunaszakaszon felvett jelenetek lesznek összekeverve műteremben felvett jelenetekkel és budapesti felvételekkel. Aztán persze virtuális részeket is beszerkesztenek. Tehát vegyük a mi példánkat: ez viszonylag egyszerű dolog. Elegendő elmenni a vácrátóti Botanikus kertbe, ott egy jól kiválasztott irányból, egy jól kiválasztott kameramagassággal és gyújtótávolságú optikával felvenni a csónakázókat, utána elmenni a Kossuth térre, és ugyanezt megtenni. A szigorú feltételek mindkét helyszínre vonatkoznak. Néha persze trükközni kell, bűvölni kell, hogy mi van a víz szélével, és hogy fog az belesimulni a tájba ... erre megvannak a különböző, valóban nem túlságosan bonyolult technikák. Problémát az okozhat, hogy nagyon sok esetben fényekben, színekben, tonalitásban - vagy mondjuk így, az anyag "húsában" - olyan differenciák mutatkoznak, amelyek leleplezik ezt a különös trükköt. Ilyenkor úgy lehet rendet tenni, ha van egy-két jó szemű ember, aki ezeket a különbségeket képes a számítógépben valahogy megszüntetni.

Vannak olyan helyzetek, amikor nem sikerül a felvétel, akkor nem is lehet megfelelően összepakolni az anyagokat. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak úgy képzeljük el ezt a technológiát, hogy van egyszer egy felvételi rész és van egy utómunka rész. Mindkettőt gondosan és együtt kell előkészíteni.

Részt vesztek már a forgatáson is?

Remélhetőleg úgy fog működni ez a stúdió, hogy nemhogy a forgatásokon, hanem már a technikai forgatókönyv készítésénél ott leszünk, ahol megpróbáljuk ennek a technikának a szempontjait képviselni. Elsősorban természetesen úgy, hogy segítünk, nem pedig úgy, hogy akadékoskodunk, hogy ezt így nem lehet megcsinálni, azt úgy nem lehet megcsinálni. Mindent meg lehet csinálni! Egy ilyen jellegű stúdió sehol a világon nem engedheti meg magának, hogy bármire is azt mondja, hogy azt nem lehet megcsinálni. Itt inkább a realitások kényesek, hogy milyen körülmények között és mennyiből lehet megoldani. A mi stúdiónk egy friss stúdió, de megvan az az eszközhátterünk, amely lehetővé teszi, hogy filmes munkát tudjunk végezni. Kétezres bontásban dolgozni, nagy mélységű színcsatornákon, ehhez nagyon komoly berendezésekre van szükség. A próbaüzemeken túl vagyunk, a tapasztalataink minden várakozást fölülmúlóan jók, tehát a gépek borzasztóan gyorsak és rendkívül hatékonyak.

Milyen minőséget tudtok produkálni?

Elvben nem lehet többféle mércét felállítani. Van egy elvárt minőség, amit megszoktunk, főképp a londoni és a Los Angeles-i vezető stúdióktól. Ez az etalon, ehhez kell tartani magunkat. A kötelező szerénységgel azt kell mondanom, hogy a rendszer alkalmas rá és az itt dolgozó emberek is felkészültek ehhez a feladathoz.

Nemcsak a vizuális effektusok területén, de az egész filmszakmában rendkívüli módon szétnyílt az olló, tehát óriási ennek a területnek az elmaradása, amin ugye nem lehet csodálkozni, mert nagyon-nagyon kevés pénz van filmgyártásra. Aki folyamatosan dolgozik - és most nem Gladiátor méretű szuperprodukciókra gondolok, - látványigényes reklámokat vagy játékfilmeket készít, ott természetes, hogy az a fajta rutin és jártasság sokkal inkább kialakul, mint ott, ahol esetleg éveket kell várni egy-egy komolyabb feladatra. Ezekben az esetekben is leginkább arról szól a történet, hogyan lehet a szűkös körülmények ellenére valami minőséget létrehozni.

Ott, ahol van filmszakma, és úgy adódik, hogy speciális fényforrásokat kell felhasználni a helyszínen, az történik, hogy az operatőr vagy a supervisor olyan fizikusokkal konzultál, akiknek az a szakterülete. Nemcsak levesz néhány kézikönyvet a polcról, hanem olyan szinten, olyan mélységben megy bele ezekbe a problémákba, hogy nem egyszerűen csak a megoldás lehetőségével kecsegtet, hanem olyan kreatív hátteret is ad, hogy ennek a tudásnak a birtokában tudnak alkalmazkodni mindenhez, ki tudják dolgozni a saját stratégiájukat.

Ott, ahol tényleg működő, nemcsak ráfogjuk, hanem létező filmszakma van, ez általában elmondható. Ez nem valamiféle ízetlen ironizálás, szembe kell nézni azzal, hogy ez egy drága terület. Ott, ahol nincs pénz, nincs ami kialakuljon.

A digitális trükkök is költségesek, azokon sem nagyon lehet spórolni. Én nem hiszem, hogy mindent vissza lehet vezetni anyagi kérdésekre, de nagyon megkönnyíti a rendezőnek vagy az operatőrnek a dolgát, ha nem kell állandóan az étlap jobb oldalát lesniük, a költségvetés által emelt falakat kerülgetniük, hanem azzal foglalkozhatnak, ami a dolog lényege: hogyan kell egy színészt helyzetbe hozni és azt megörökíteni.

Szerencse vagy pech kérdése is, hogy ki milyen tájon, milyen háttérrel tud dolgozni.

Én nagyon veszélyes iránynak érzem, hogy megpróbálják a dolgot úgy beállítani: "persze, persze nincs pénz, de hát ugye az invenció, meg az ihletettség, a tehetséges alkotók azok majd mindenért kárpótolnak". Ami hiányzik a költségvetésből, azt visszapótoljuk tehetségben ?! Hogy ez egy drága szakma, az meglehetősen veretes tény, ezt nem nagyon lehet kicselezni. Lehet így-úgy ragozni, különböző stúdióbeszélgetéseket összehívni, de ebből a drága szakmából bizonyos pénzeket nem lehet büntetlenül kispórolni.

Te hogy kerültél ebbe a szakmába?

Sok-sok évvel ezelőtt, talán 5 vagy 6 éve, ... mit nevetsz? ... ezen a területen ez nagyon sok idő. Ez az egész digitális hókuszpókusz csak egy bő évtizede létezik. Nekem szerencsém volt, hogy viszonylag hamar találkoztam vele. Én is az a tipikus, fanyalgó középkorú voltam, aki még egy picit talán büszke is volt arra, hogy azt se tudja, hogy kell bekapcsolni egy számítógépet, de amikor egy őskori monitoron először találkoztam a digitális fényelés hihetetlen finomságával, akkor azt éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Ahhoz képest az általam megszokott, a klasszikus filmszakmában használt optikai rendszerek durva légkalapácsnak tűntek. Megdöbbentett, hogy ilyenfajta disztingváltság, ilyenfajta érzékenység elérhető vele. Akkor még nem gondoltam, hogy nekem ehhez egyszer közöm lehet. Hónapokig eufóriában éltem. Amennyi szabadidőm volt, azt mind a gép előtt töltöttem. Éjjel-nappal a gammákkal, hisztogrammokkal és egyéb ilyen bűvészmutatványokkal foglalkoztam.

Megrészegítő dolog volt, különösen azok után, hogy operatőrként forgatásokon újra meg újra át kellett élnem, hogy nem lehet megcsinálni azt, amit szeretnék, mert nincs idő kivárni a jó fényt, mert rohanni kell a következő helyszínre. A komputer előtt azt éreztem, hogy ott a terülj, terülj asztalkám! Úgy hozom tónusba az előteret, ahogyan én akarom, és azt csinálok, amit akarok. Tudtam, hogy korlátlan a lehetőség, csak be kell toppanni a digitális birodalomba. Aztán jöttek kevésbé lelkes időszakok. Anyagilag is rémisztő, hogy mennyit kell költeni forrásokra, periodikákra, egyebekre. Épp ezért az Internet az én életemben különös adomány volt. Az, hogy ez a stúdió létrejött, és hogy én bizonyos dolgokról úgy gondolkodom, ahogy, az jórészt az Internetnek köszönhető. Hozzá kell tenni, hogy nekem a Háló nem egyszerűen a kábelekkel összekötött számítógép-dzsungelt jelenti, hanem leginkább a levelezőlistákat, mivel azokból nagyon-nagyon sok értékes és izgalmas dolgot tudtam meg. Ezek tényleg igényes adatbázisok, ahol olyan kollégák kommunikálnak és adnak gesztusokat egymásnak, akik pillanatnyilag a legjobbak között vannak. A világ legjobb operatőrei, supervisor-ai sírják el bajaikat és kérnek egymástól tanácsot, és kapnak is! Meglepő, hogy milyen bőséggel és nyíltsággal segítenek egymásnak. Nagyon felkészült profik, színe-java ennek a társaságnak. Szakmailag is és emberileg is rendkívüliek. Nagy tanulság volt ez számomra, és nem pusztán szakmailag. Fontos volt, hogy kirajzolódtak profilok és karakterek ezekről a nem hétköznapi emberekről.

Ilyen szemmel nézve a világot, te már észreveszed a Titanicban vagy a Gladiátorban, hogy hol használnak effekteket ?

Ha azt kérdezed, hogy észre veszem-e az összes effektet, akkor erre határozottan és büszkén azt mondom, hogy nem. Nagyon rossz lenne, ha mindet észrevenném, mert akkor az azt jelentené, hogy az én területem nem jól működik. Nem egy esetben jut tudomásomra utólag, vagy olvasok róla, hogy egy-egy jelenetet ilyen és ilyen trükkös körülmények között vettek fel. Ha ebből semmi nem látszik, akkor az egy jól kivitelezett effektus. Előfordul, hogy észreveszem, de nem okoz problémát, mert annyi belefér a képbe, de megtörténik, hogy észreveszem és kinyílik a bicska a zsebemben, mert ez esetben valaki megint visszaélt azzal az életveszélyes szabadsággal, amit a számítógép ad. Tudvalevő, hogy a komputer elég különös eszköz. Egyszerre baljós és varázslatos, mivel mindent meg lehet csinálni vele. Azt a fajta idejétmúlt bölcselkedést a magam részéről megmosolygom, miszerint "a számítógép csak azt tudja, amit a programozó megmond neki". Tudomásul kell venni, hogy ez nem így van. A komputer azt tudja, amit több ezer év talentuma fölhalmozott. Beláthatatlan erőket tud mozgósítani, és nagyon nagy tévedés összekeverni a mi hatásunkat ennek a furcsa ezerarcú lénynek a hatásával. Ez vonatkozik egyébként már a filmre, a televíziózásra, és minden technikai jellegű új csodára. A komputer félelmetes dolgokat tud. Olyan dolgokat is, amikről még én sem álmodhatok, pedig én nap mint nap ezzel dolgozom. Ha azt kérded, hogy lelkes vagyok-e és nyugodt, hogy ez a digitális kor, ez a virtuális világ milyen jövőt szül nekünk, akkor azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem. Én is érzem ennek a dolognak a kockázatát, miközben látom a fiatal kollégáimat, hogy ők már mennyire otthon érzik magukat ebben a világban és milyen természetes egyszerűséggel használják a technikát. Ide tartozik egy kis tantörténet: amikor megjelent a papír Európában, voltak olyanok, akik megkongatták a vészharangot, hogy úristen, mi lesz az állati bőrből készült pergamennel, ezzel a csodálatos, nemes, félig élő organikus anyaggal? Oda a mi csodálatos kultúránk? Mit akarnak ezzel az undorító kulimásszal? Ezzel a papírral?! És tudjuk, mi lett belőle. Változnak az idők.

Ez azt is jelenti, hogy a filmkészítésből lassan ki lehet iktatni a színészt vagy az operatőrt?

Hogy lehet-e olyan filmeket csinálni, amelyben nem lesznek színészek, és nem kell operatőr? Természetesen igen! Új technikák lesznek, amelyekről ma még nem is álmodunk!! Szerintem most nagyobb lesz a változás, mint az utóbbi néhány száz évben együttvéve volt. Hogy jó-e vagy rossz az, hogy olyan filmek készülnek, amelyekben hús-vér színészek nem lesznek, erre azt mondom, hogy ezzel a kérdéssel nem tudok mit kezdeni, mert engem az érdekel, hogy a film maga jó vagy nem. A kérdés az, hogy át tudok-e élni egy jelenetet a virtuális színésszel, meg tudok-e rendülni rajta? És hogy nem lesznek operatőrök? ... Ezzel megint nem tudok mit kezdeni. Ha bekapcsolódom egy munkába és úgy látom, hogy azt a jelenetet kamerával kell fölvenni, akkor ezért kiállok és a kockázatok is vállalom. Ha viszont valaki meg tud győzni arról, hogy azt a jelenetet vizuálisan kell létrehozni, mert az csak akkor lesz jó, akkor legyen úgy, elfogadom!

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső