Ozsda Erika Én csak rendező akarok lenni


Szomjas György a
Roncsfilm forgatásán
42 KByte

Névnapi köszöntésre hívták meg Szomjas György, filmrendezőt, ahová ő virágcsokrokkal és néhány üveg borral meg is érkezett.
Fura mód, ahogy belépett a terembe, mindenki csak neki gratulált, őt üdvözölte, és az ott lévő Duna Tévés kamera is csak vele foglalkozott. Így hát számára is hamar kiderült, hogy az a sok ember, ismerős, barát, munkatárs, mind-mind miatta van ott aznap este.
Mindenki azért jött a meglepetés bulira, hogy megünnepelje

SZOMJAS GYÖRGY 60. SZÜLETÉSNAPJÁT!

Gyuri, neked mi a legjobb a filmezésben?

Szomjas György : Az előkészítés és a vágás. Már megvan az elképzelés, el kell menni helyszíneket keresni, gondolkozni kell, hogy mi hogy lesz, hogy nem lesz... Az egy szenzációs dolog, mikor az ember előkészít egy filmet! Aztán jön egy kicsit rosszabb rész, a forgatás, ami mindig egy őrültek háza, verseny az idővel, az időjárással és mindennel. Azt nem nagyon szeretem. A forgatásokon túl sok felelősség koncentrálódik túl kevés időre és túl kevés emberre. Aztán jön a másik nagyon klassz periódus: a vágás. Az embernek van egy anyaga, amiből nagyon sokféle filmet lehet csinálni. Az nagyon élő és érdekes folyamat, amikor az ember megpróbálja a meglevő anyagból a legjobb variációt előállítani.

Milyen szinten veszel részt a forgatókönyvek megírásában?

Ezt úgy szoktam mondani, hogy én olyan rendező vagyok, akié az első és az utolsó szó. Az, hogy az első szó az enyém, azt jelenti, én találom ki azt az elég bolond ötletet, amire a film épül, és utána elég mérnöki módon próbálom ezt megvalósítani a barátaimmal és a munkatársaimmal. Mindenki véleményét és ötleteit szívesen veszem, de a dolog csak úgy működik, ha az ember az utolsó szót ki tudja mondani. Miután minden véleményt meghallgattunk, mindenki elmondta a magáét, utána azt már egyedül kell eldönteni, hogy merre menjünk tovább.

Írsz jelenetet és dialógust is?

Természetesen, mivel a filmek ötlete elsősorban tőlem származik. Csak utána merül fel a kérdés, hogy találok-e hozzá írót, aki százszázalékosan meg tudja írni a történetet. Ha hiányosan vagy csak félig-meddig írja meg, akkor nekem kell kipótolnom a jeleneteket, a dialógokat vagy bármit, mert ha enyém a téma, enyém a felelősség is. Ha azt akarom, hogy minden a legjobban sikerüljön, akkor semmilyen felelősséget nem háríthatok át, nem mondhatom, hogy az író nem jól írta meg a jelenetet, mert mindenki a rendezőn fogja elverni a port. Ezzel együtt jár, hogy dialógust is kell írni, jelenetet is ki kell találni, éppen azért jó foglalkozás és jó munka ez, mert az ember mindenbe belekotnyeleskedhet. Én ritkán találok ki valamit otthon egyedül, mert olyan vagyok, aki legtöbbször dialógusban találja ki a dolgokat. Akkor jutnak eszembe, amikor valakivel beszélgetek. Az nagyon fontos, hogy az embernek legyenek tehetséges társai, barátai, akikkel jó hangulatban tud együtt dolgozni.

Ha neked kellene a pályádat mérlegelned, milyen korszakokra osztanád?

Kicsit rosszul hangzik a kérdés, mert meglett, idős rendezőktől szoktak ilyeneket kérdezni, ... nem is tudom ... talán volt egy korszakom a Balázs Béla Stúdióban. Amikor oda bekerültünk - a 60-as évek végén, a 70-es évek elején -, és elkezdtünk dokumentumfilmeket csinálni, az egy nagyon érdekes, mozgalmas és forrongó korszak volt. Örülök, hogy ebben részt vehettem Grunwalsky Ferenccel, Gazdag Gyulával és azokkal, akik ott voltak. Jó időszaka volt ez a stúdiónak is, de aztán rájöttem, hogy igazából nem ez az én világom. Nem a dokumentum filmezés. Engem inkább a fikció érdekelt, és azon belül is a populáris kultúra. A zenész Sebő Feriék segítségével rájöttem, hogy a pop-zene, a rock-zene és a népszerű kultúra az én világom. Máig ez érdekel. Először betyár-filmeket, aztán rock-filmeket, majd prolet-rock filmeket csináltam. Prolet-rock filmnek nevezem a Falfúrót, a Könnyű testi sértést, meg ezeket a filmjeimet. Tinédzserként rockzenén nőttem föl, de később a folkhoz pártoltam. Sebő Ferenccel és Halmos Bélával most már több mint két évtizedes a barátságunk. Ennek a néprajzi és népzenei dokumentumfilmeknek és műsoroknak a készítése lehetne a munkáim harmadik vonala, de természetesen ezek mindig párhuzamosan készülnek a fikciós filmekkel.

Melyik a kedvenc filmed? Melyiket szeretted a legjobban csinálni?

Ezt elég nehéz megmondani, ... de elsősorban azokra vagyok büszke, amelyeket a közönség nagyon szeretett. Mondtam, hogy engem a populáris kultúra érdekel, és ebbe az is beletartozik, hogy érdekel a közönség is, mert fontosnak tartom, hogy szeressék a filmjeimet. Érdekel, hogy a közönség vagy ahogy mi mondjuk, a "körúti nézők" mit szólnak hozzá. Néhány filmem igazán komoly és szép sikereket ért el, több filmemnek öt- hatszázezer fős nézettsége volt. Erre nagyon büszke vagyok, és nagy örömmel tölt el, hogy a Roncsfilmet három és fél évig játszották a Metróban - minden nap! Azért ez nem csekélység, és az sem, hogy a fiatalok körében amolyan kultuszfilmmé vált. Ez nagyon sokat jelent nekem, de ha most külön-külön nézem a filmjeimet, akkor azt mondanám, hogy a Könnyű testi sértés volt a kedvencem.

Mi a nagy vágyad, mit szeretnél csinálni legközelebb? Filmet, vagy inkább állandó műsorokat?

Amit eddig csináltam. Nagyszerű dolog, ha az ember olyan filmeket csinálhat, amilyeneket szeret, ő választja ki, meg is tudja valósítani és esetleg még a közönség is szereti. Ennél többre az ember nem igazán vágyhat. Ez maximális program, és én ezt szeretném folytatni. Azt szoktam mondani, hogy én csak rendező akarok lenni. Az elég, mert abban minden benne van. Jó kollégákkal, művészbarátokkal, akik nekem kedves emberek - Grunwalsky Ferivel, Halmos Bélával, Sebő Ferivel, Kiss Ferivel - mindig szívesen dolgozom együtt. Ha velük ugyanezt még hatvan évig tudom csinálni ...!

Amikor kitalálsz egy filmet, mi jut először az eszedbe? A zene vagy a történet?

A történet. A fikciós játékfilmben a történet a lényeg, bár most már egyre jobban hozzákapcsolódik zene is. Például a Roncsfilmnél Kiss Feri zenéje. Feri "cigányból átírt városi bujdosó zenéje" szenzációs. Ezt a fogalmat ő csak később találta ki, de a zene meghatározza ezt a filmet is. Úgy szoktam mondani, ha a szárítókötelet a két végén két, jó erős szögre erősítjük, utána már sok mindent ráakaszthatunk. Annak, hogy a széles közönség elfogadja ezeket a filmeket, előfeltétele, hogy a két vége jól meglegyen. A történet induljon el valahonnan és érkezzen meg valahová. Ez lényeges. Én mindig a sztoriból indulok ki, illetőleg abból a gondolatból, amit egy sztori hordoz.

Ma milyen sztori érdekli az embereket?

Ezt azért nehéz megmondani, mert nagyon elrontották az emberek ízlését ezzel a filmdömpinggel, ami Amerikából szakad ránk. Én most megpróbálok egy olyan történetet kitalálni, amely egyelőre engem érdekel, de azt remélem, hogy ha megcsináljuk a filmet, akkor majd a közönséget is érdekelni fogja. Egy folkzenére épülő filmen dolgozom, és úgy gondolom, hogy olyan sztorija van, amire azok is reagálhatnak illetve azok is jól fogadhatják, akik még nem ismerik ezt a zenét, és a filmből fogják megismerni.

Szerinted mivel és hogyan tudna megújulni a magyar film?

Ez nagyon egyszerű. Olyan történeteket kell választani, amelyek a mi saját történeteink, és ezt a magunk módján kell előadnunk a mi saját színészeinkkel, és akkor ez teljesen versenyképes lesz. Ezer bizonyíték van arra, hogy az ilyen típusú filmeket a közönség szereti és megnézi. Még a gyengébben kivitelezett darabokat is. Meg kell keresnünk a mi saját történeteinket és azokat a magunk módján kell előadnunk. Biztos, hogy lesz rá kereslet.

Mint afféle közmunkás, a Filmművész Szövetségben is dolgozol. Ott mit tudsz elérni?

Hát azt,... hogy egyáltalán még létezik a szakma! Azért itt minden vonalon - politikában, kultúrában, társadalomban - olyan széthúzó erők dolgoznak, hogy nem kis dolog, hogy a filmes szakma még többé-kevésbé együtt van. Ebben a Szövetségnek meghatározó szerepe volt. Mi "békés átmenetnek" szoktuk mondani a lezajló folyamatot. Generációváltás, műfajváltás van, új technikák, új rendszerek vannak kialakulóban, nagyon súlyos átalakulás zajlik most a filmes szakmában. Ezt a Szövetség megpróbálja koordinálni, ... szerintem viszonylag jó hatásfokkal... ami azt jelenti, hogy építő viták zajlanak, le tudunk szűrni bizonyos következtetéseket, tudunk érdekeket egyeztetni és kifelé képviselni. Ez nagyon fontos, ezen dolgozunk. Más kérdés, hogy sajnos, sokszor nem nagyon veszik komolyan a szavunkat. Összességében a magyar filmre még mindig nagyon kevés pénz van, pedig ez ma a kultúra kiemelt fontosságú területe. Minden más kulturális tevékenység - elsősorban - a mozgóképen keresztül jut el a közönséghez. Én úgy gondolom, arról nem mondhat le egyik kulturális kormányzat sem, hogy a mozgóképet támogassa. Mi pedig állandóan partnernek ajánlkozunk, hogy mindez szakszerűen történjék.

Vannak olyan emberek, akiket akár csak magadban tanítványként emlegetsz?

A világért se említenék senkit tanítványomnak ! Minden ilyen viszony ellenkezik az attitűdömmel, a filozófiámmal. Amikor amatőr filmesekkel dolgoztam, azt is partnerkapcsolatként fogtam fel. Filmekről beszélgettünk, és ők csinálták a magukét és én is a magamét. Mindenki dolgozott. Én például a világért se vállalnék főiskolai tanítást vagy ehhez hasonlót. Szerintem ezeket a dolgokat nem lehet tanítani. Lehet gyakorolni és lehet minderről beszélgetni. Én mindig azt tartottam építőnek és arra biztattam őket, hogy csinálják meg a maguk filmjét - és semmiképp sem az enyémet! - azt majd megcsinálom én.

(A beszélgetés a Duna TV Mozgó kép című műsorához készült. )

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső