Muhi András 45 KByte	Van most munkája az Inforg Stúdiónak? Muhi András: Igen, most éppen sok van. Sok?! Ezekben a szűkös időkben? Valóban szűkös idők járnak, de szerencsére mi pályázatokon szoktunk nyerni. Az MMA-nál és az NKA-nál is tisztességesen nyeregetünk, és abból a pénzből kisfilmeket csinálunk. Sok minden van már mögöttünk. 15 filmet csináltunk eddig, és most is benne vagyunk több produkcióban. Ti választottátok a kisfilmeket vagy a kényszer visz rá? A kényszer. Csinálnék én nagyjátékfilmet is. Naná! Mindig is azt akartam csinálni. Én úgy élem meg, hogy a stúdió alkalmas lenne nagyjátékfilm készítésére. Azzal teljesen egyetértek, hogy ha az ember producert játszik, akkor ennek jegyében mutasson is föl valamit. Nagyon jó forgatókönyvek vannak nálunk, amelyeket - mellesleg - az MMÁ már vissza is igazolt. Idén az volt a játékszabály, hogy egy producer öt filmet adhat be. Én négy nagy játékfilmmel nyertem. Milyen eséllyel indulnak? Jelenleg nem tudnak elkészülni, mert az egyikre 18 milliót adtak, a másikra pedig 10 milliót. A másik kettővel előkészítésre 3 millió forintig lehetett pályázni. Üzenetértéke van, hogy az egyikre 3, a másikra 2 milliót adtak. Mindig ott vagyunk a küszöbön, de nyilvánvaló, hogy a filmpolitikai hatalommal való szakmai összeakaszkodások nekünk sem jönnek jól. Az Inforg Stúdió körül kialakult egy olyan rendezői gárda, amely kisjátékfilmesként elég sikeresnek mondható. Jó kisfilmeket csinálunk, érdekeseket, színeseket. Ezek a fiatalok képesek lennének nagyfilmet is csinálni. Én most már lelkileg ott tartok, ha nem lesz nagyjátékfilm - az se baj. Lehet, hogy idáig túlságosan is akartam, ma már nem akarom annyira. A nagyjátékfilm hosszú, fáradságos menetelés... Hogy alakult meg az Inforg stúdió? Hartai Lacival, és a feleségemmel, Muhi Klárival alapítottuk hárman. Akkor még közösen csináltuk a filmjeinket Lacival. Azok a filmek, amelyek akkor megvalósultak, jobbára Laci ügyei voltak. Az összes dokumentumfilmjében részt vettem, hol operatőrként, hol technikusként ..., de ha visszagondolok, már akkor is ilyen produceri szerepben voltam. A Négy, hat, nyolc volt az első kisjátékfilmünk. Ugyanazt csináltam akkor is, mint ma. Mélyen belenyúltam a dolgokba és próbáltam a művészi részben is benne lenni. Együtt forgattunk és vágtunk, és az utómunkálatoknál is állandóan együtt voltunk. Ez most sincs másképp. Más-más intenzitással és más-más jelenléttel, de az összes Inforg filmben jelen vagyok. Közös játék ez az alkotókkal. Nincs szigorú felállás, én csak azt figyelem, hogy kinek mire van szüksége, mikor és hol kell segíteni. Akkor megyek, amikor úgy gondolom, hogy most van szükség rám. Nálunk a legtöbb producer gyártásvezetőből lett. Úgy gondolom, az a különbség köztük és köztem - az más, ha egy rendező kinevezi magát producernek -, hogy rajtam kívül nincs más producer, akinek rendező tudata van, aki a rendezői tudatát állította volna át erre a szakmára. Az ugyanis alapvetően más nézőpont. Persze akkor itt tisztáznunk kell, hogy ki a producer. Valójában nincs magyar producer. Bizonyos értelemben én sem tekintem magam annak, mert magántőkét nem tudok bemozgatni, tehát gyakorlatilag én is az államot próbálom megfejni. Azért jó producernek lenni, mert a munka bármelyik szakaszába bele lehet nyúlni. Tulajdonképpen nagyon lusta és kellemes dolog, mert eléd tesznek valamit, te abba csak belejavítasz, a nagy szerkezetről vagy a lényegről beszélsz... szegény rendező meg csak dolgozik keményen. Azért ma már lehet, hogy jót tesz egy filmnek vagy egy könyvnek, ha az én nevem van rajta producerként. Körülbelül egy éve érzem úgy, hogy a rendező nem minden esetben gondolhatja azt, hogy pusztán az ő nevére kaptunk támogatást. Milyen szakon végeztél az egyetemen? 1980-ben végeztem a jogi karon. Az egyetemi éveimet arra használtam föl, hogy a filmtörténettel tisztába kerüljek. Mind a magyar, mind az egyetemes filmtörténettel. Utána jelentkeztem a főiskolára rendező szakra, de az első körben kiestem. Ennek így is kellett történnie. Olyan nincs, hogy az ember bemegy az utcáról és azt mondja: "jó estét, rendező szeretnék lenni". Ma már nekem is jobban tetszik, ha valaki végigjárja a szamárlétrát. Világítani tanul, cipeli a dolgokat, lesi, hogy mások hogy dolgoznak. Persze akkor még volt Filmgyár... Azt gondolom, hogy akik igazán ezzel akartak foglalkozni, azok bekerültek. Talán akkor én nem akartam igazán... Dolgozol most azokkal, akiket akkor vettek fel? Hartaival, Dér Andrással van kapcsolatom, de nem hiszem, hogy nekem a saját korosztályommal vagy az idősebbekkel lenne dolgom. Ők egy egészen más filmgyártásban szocializálódtak. Én azokkal jövök nagyon jól ki, akik most kezdik a szakmát. Miután nem vettek fel a főiskolára, eltűntem dolgozni. 93-ig jogász voltam, aztán vállalatigazgató lettem Csepelen. Tíz évig jogtanácsosként dolgoztam, aztán teljesen váratlanul Hartai Laci Négy, hat, nyolc című filmjének forgatásán találtam magam. Klári lett a dramaturg és volt még egy technikus. Ez volt a stáb. Én megérkeztem egy tárgyalásról, levettem a zakómat és toltam a dollyt. Közben meg állandóan duruzsoltam Laci fülébe... Neki köszönhető, hogy a dolgok közelébe kerültem. Később aztán az összes filmjét együtt csináltuk. Jogászként is foglalkoztál filmekkel? Hogyne! Állandóan filmeket néztem, de nem vezettem filmklubbot, és nem nagyon volt kapcsolatom a filmesekkel sem. Volt viszont egy baráti társaság, velük állandóan filmekről beszéltünk. Elég szigorúan. A feleségem, Klári filmkritikus. Már akkor a Filmkultúrába írt, ami óriási dolognak számított! Könyvei is megjelentek: Felliniről, Herczogról, Wendersről, tehát körülötte mozgott a levegő. Otthon is mindig szó esett filmekről és nyilván mélyebben beszéltünk róluk, ahogy kijöttünk a moziból. Amikor megalakult a Duna Televízió és kezdetben még boldog-boldogtalan csinálhatott bármit, akkor Klárival elkezdtük az operatőr-sorozatunkat, a Premier Plant. Ez a sorozat nekem felért egy posztgraduális képzéssel! A munka persze hozott kapcsolatokat is, ezáltal egy fél körrel megint beljebb kerültem. Most már elég sok mindenkit ismerek, de az volt az első lépés, hogy azokkal is szót értsek, akik valóban filmet csinálnak. Ilyen messziről és sok szerencsével lett a csepeli jogtanácsosból filmes. 1995-ben kiadtatok egy filmkönyvet. Volt egy Laci, Bonnie és Clyde című filmtervünk, amit nagyon szerettünk volna megcsinálni. Sajnos film nem lett belőle, csak könyv. Egy filmkönyv. Van zenéje is, mozgókép is készült róla, csak épp film nem. Még mindig megcsinálnád filmként? Abszolút. És akkor majd kiderül az igazi arcom... Na, ennél az ügynél már producernek tekintettem magam. Korábban a BBS színeiben működtünk, de soha nem vettük igénybe a gyártást, a gyártási támogatást. Ez úgy nézett ki, hogy elhoztuk a pénzt, ami nekünk járt a filmre, és legyártottuk belőle. Talán a Négy, hat, nyolc-ban és a Pápáról készült filmben kicsit még benne volt a BBS, de utána már mi produkáltuk a saját filmjeinket. Az jelentett döntő változást, amikor az MMA már úgy írta ki a pályázatait, hogy producerrel kellett pályázni. Addig én is csak a hármunk ügyeit intéztem. 99-től van a cezúra. Az volt a nyitás pillanata, azóta már nem csak az Inforg-tagok dolgaival foglalkozom. Ha itthon egy producer nem úgy működik, mint nyugaton, nem tud magántőkét mozgatni, akkor miért kell az MMA-nak, hogy a pályázatokon ott legyen a producer neve? Ő a biztosíték számukra? Ha a producer normálisan viselkedik, akkor ő az első szűrő, mert nem ad be bármit. Ez jellemző az Inforg Stúdióra is. Sokkal több könyvvel találkozom, mint amennyit szeretnék megvalósítani. Az egyik dolog a szigorú rosta. A másik pedig, hogy miközben iszonyatosan kevés pénz van - és mi tudjuk, hogy a rendezői tudatállapot nem feltétlenül egy normális állapot -, a rendező úgy is elkezdi a filmjét, hogy nincs meg rá a pénz. A rendezői kar ugye, miután túllépte a költségvetést, folyamatosan zsarolja a pénzosztókat, mert eljön az a pillanat, amikor már valóban pénzkidobássá válik egy félig elkészült film. Én már létrehoztam 15 kisjátékfilmet. Ennyi a filmográfiámban rendezőként sosem lenne, ezért én már régen lehiggadtam. Csak akkor indítok el új filmet, ha be is tudom fejezni. Egyébként teljesen hamis a közeg, ezért nem is lehetünk igazi producerek. Nem csak azért, mert tőkehiány van, hanem mert nem piacképesek a filmek. Ha a mozikban hiába játsszák őket, ha a televíziók nem fizetnek, akkor csak virtuális terepen játsszuk azt, hogy producerek meg rendezők vagyunk. Mire kiírnak egy pályázatot, addigra már nálad vannak a forgatókönyvek, vagy szólnod kell mindenkinek, illetve a dolog már önjáró? Most már eléggé önjáró. Első körben a középgenerációval próbálkoztam. Miközben csináltam a kisfilmeket elsőfilmes alkotókkal, aközben jó nevekkel adtam be könyveket. Kamondi Zoltánnal, Szederkényi Julival, Németh Gáborral, Dér Andrással, Forgács Zsuzsával, Mispál Attilával. Aztán elkezdtem könyveket beadni az általam felhozott rendezőkkel, akik kisfilmekben már bizonyítottak. Kenyeres Bálinttal, Fliegauf Benedekkel, Szaladják Istvánnal, Politzer Péterrel, az Úristenes-csapattal, (Végh Zsolt, Stefanovics Angéla, Kálmánchelyi Zoltán), Buvári Tamással. Ezek mind jó és vállalhatók könyvek voltak, de egyik sem tudott megvalósulni. Miről szóljon az a forgatókönyv, amelyet hozzád adnak be? Ki hozhat könyvet? Minek kell megfelelnie? Olcsó legyen? Bárki. A könyvnek csak jónak kell lennie. Azt nagyon bírom magamban, hogy bármit elolvasok, bele tudom látni a jó filmet. Ha megnézed azokat a filmeket, amelyek itt készültek, láthatod, hogy nagyon nagy különbség van köztük. Tematikai, ízlésbeli, műfaji különbség. Illetve komoly problémám, hogy "műfaji" film nem nagyon van. Szerzői könyveket hoznak, mert a fiatalok még mindig komolyan veszik a művészetet. Mondjál példát a különbségre. A Filmszemlén megosztott fődíjat kapott Szaladják István Aranymadár című filmje, és az Úristen@menny.hu. Ég és föld a kettő. Szaladjákkal nagyon nagy szerencsém volt. Ő volt az operatőre a Zárásnak és az Alexandriai dohányból című filmnek is. Kenyeres Bálint filmje, a Zárás mindenhol nyert. Az Aranymadár szép film, de hosszú. Sajnos 30 perc hosszúnak számít, és nincs is jól menedzselve. Egyedül vagyok és a filmek utóéletével tudok a legkevesebbet foglalkozni. Réges régen 4-5 emberrel kellene dolgoznom. Ezenkívül kellene egy ember, aki csak a nemzetközi ügyeket viszi. Minden könyvet elolvasol? Igen, és személyesen adom vissza. Akit nem fogadunk be, tőlünk az se megy el rossz szájízzel. Kétéves az állami költségvetés. Ha jövőre ugyanennyi pénz lesz, akkor én koprodukciókkal évi 4-5 kisjátékfilmet tudok csinálni. Ha egy filmre kapsz egy összeget, akkor azt a pénzt csak arra a filmre használhatod, vagy lehet vele sakkozni? Nem lehet, de gyakorlatilag mindenki sakkozik. Vagy beleöntenek évente több milliárd forintot a filmekbe, vagy marad ugyanez. Borzasztó az is, hogy a közszolgálati tévék ennyire nincsenek jelen a filmgyártásban. A hétköznapjaimat simán megoldhatnák a televíziók. Itt ez a csapat: készíthetnének tv-játékokat, dokumentumfilmeket, bármit... Nyugodtan mutogathatnák az oroszlánkörmeiket. De erről szó sincs! Arról nem is beszélve, hogy ha sikerül eladni egy kisfilmet, akkor azért 2-3 százezer forintot kapunk, ami a kisfilm költségvetéséhez képest is borzasztóan kevés. Az MTV-től még ezt se kapjuk meg. Körbe vagyunk kerítve. Hogyan oldható fel ez a helyzet? Úgy, hogy a hatalom úgy dönt, a költségvetési helyek között a filmre is komolyabb összegeket szán. Most lehet azt mondani, hogy az idén sokkal több pénz volt filmre, de az a rész, amit pályázati úton lehetett elnyerni, az ugyanannyi maradt. Sőt kevesebb lett. Csak a számok lettek nagyobbak a kirakat-filmek miatt. Az Inforg Stúdió most elrepülhetne, ha normális működési költségekkel számolhatna és ha valós pénzekből gazdálkodhatna. Szerintem itt vannak a legtehetségesebb fiatalok. Mi lehetne a megoldás? Ha levonhatnák az adóból? Én nem tudom, ez állami feladat, de ami jelenleg van, az irreális. Vagy mondja azt az állam, hogy igen, kell film, vagy mondja azt, hogy nem kell. Egyáltalán van-e értelme így filmet csinálni? Ezen a szinten minden évben születik 50-60 kisfilm. Valahogy kiizzadják, kiszerencsétlenkedik ezeket az alkotók. Ha úgy tetszik, azt is megkérdőjelezem, hogy a stúdiónak van-e értelme így filmet csinálni. Mert filmet csinálni nem így kell! Nincs pénz, minden kínlódás ellenére mégsincsenek rendesen előkészítve és leforgatva, nincs meg a megfelelő technika, és nincs elég vágóidő. Tulajdonképpen csak azt lehet újra és újra felmutatni, hogy megint van egy új csapat, amelyik tehetségesnek látszik. De pénz hiányában valójában senki nincs kipróbálva. Főleg a következő lépcsőfokot nagyon nehéz bárkinek is felmutatnia. Csinál egy kisfilmet, aztán még egyet ... és aztán? Elfogadják, amit mondasz? Azt hiszem, igen. Illetve látom, mikor fogadják el és mikor nem. De nincs diktatúra. Beszélgetünk. Én úgy élem meg, hogy nagyon szeretetteljes hangulat van a stúdióban. Soha nem hívom össze őket, nincs heti gyűlés, ennek ellenére mindig van itt valaki. Úgy tekintem, hogy nálunk mindenki csapattag. Van egy saját vágó stúdiónk, ott vágjuk az összes produkciónkat. Amikor odamegyek, azt látom, hogy átjárnak egymás filmjeibe. Segítenek egymásnak, hozzászólnak a munkákhoz, benne vannak. Jól megvannak együtt. Mindig vannak új emberek, de azért el is mennek. Az idén is lesznek új rendezők. Az is nagyon tetszik, hogy nem látok köztük valós feszültséget vagy rosszindulatot, pedig vannak éles helyzetek. Azért az én korosztályom más. Durvább, kritikusabb. A díjak mit jelentenek a számodra? Nagyon sokat. A rendező mondhatja, hogy nem érdekli, mert ő tényleg nem díjakért csinálja a filmeket. Nekem azért fontos, mert így tudok pénzhez jutni. Így tudom megmutatni magunkat, és azt, hogy ez egy jó csapat. A díj nem Muhi András hiúságának fontos. Én abban a pillanatban stúdió szinten gondolkozom.
115 KByte
Kálmánchelyi - Stefanovics- Végh: uristen@menny.hu 53 KByte
Kenyeres Bálint: Zárás 65 KByte
Mispál Attila: Maraton 74 KByte
Szaladják István: Aranymadár 74 KByte
85 KByte
81 KByte