Ozsda Erika Rendhagyó dolgok



213 KByte

Fonyó Gergely 26 évesen elment Amerikába.
Ezt-azt dolgozott, majd írt magának egy forgatókönyvet és rendezett belőle egy filmet. Ott Los Angelesben, saját pénzből, Kelj fel Jancsi címmel.
Aztán hazajött és készített egy portréfilmet Cseh Tamásról.

Miért Cseh Tamást választottad?

Fonyó Gergely: Ez a film felkérésre, megbízásra készült. Még a nyár folyamán felhívott Kálomista Gábor, a film producere, és azt mondta, hogy szeretne csinálni Cseh Tamásról - aki neki régi barátja - egy rendhagyó dokumentumfilmet. A dolog így indult. Aztán találkoztam Tamással, akit addig személyesen nem ismertem, de akinek a dalait 10-15 évvel ezelőtt én is sokat hallgattam, úgyhogy nem volt ismeretlen számomra. Érdekes találkozás volt.
Én azt a Cseh Tamást vártam, akit a lemezborítókról megszoktam, de velem szemben egy 58 éves, ősz hajú ember ült. Beszélgetés közben azon tanakodtunk, hogy mitől lehetne rendhagyó ez a film. Szerencsére elég hamar és közösen úgy határoztunk, hogy attól lesz különleges, hogy őszinte film lesz. Félretesszük a Cseh Tamás-kultusz dolgot, a mítoszt, és megpróbálunk egy olyan filmet csinálni, ahol egy mindennapi, hús-vér embert látunk.

Könnyű volt rávenni az énekeshez közel lévő embereket a szereplésre?

Tulajdonképpen ... igen, bár volt, akit nehéz volt meggyőzni. Mondhatni, hogy a szereplőválasztás is különleges volt, mert olyan emberek is vannak a filmben, akik eddig még nem szerepeltek, annak ellenére, hogy Tamás közvetlen környezetében élnek. Például a felesége, akinek nagyon hálás vagyok, mert soha senkinek nem beszélt még. Ez volt az első alkalom, hogy 22 év házasság után megszólalt. A 18 éves fia, András is részt vett a forgatáson. Együtt vonatoztunk Krakkóba. Szerencsénk volt, mert Baksa Sós János is itthon volt a nyáron. Őróla jó volna egy külön filmet csinálni. Az anyag már megvan, de sajnos ebbe a filmbe nem fért bele minden. Vele épp akkor találkoztunk, mikor a Tabánban ült a gitárjával a Rác fürdő előtt és fröccsöt ivott. És természetesen Bereményi Géza is megszólalt, aki minden eddigi Cseh Tamásról készült filmben jelen volt. Géza délután épp a gyerekére vigyázott és mondta, hogy szépen süt a nap, lemennek a parkba. Ott beszélgettünk vele egy padon. Ebben a filmben az is nagyon jó volt, hogy minden spontánul történt. Azt hiszem az a legjobb. Az nem jó, ha valamit nagyon meg kell kreálni vagy valakit nagyon kell győzködni. Az mindig görcsös lesz. A cél az volt, hogy személyes filmet csináljunk, emberszagút, úgyhogy a spontán dolgok minket csak segítettek.

Cseh Tamás hogy érezte magát a forgatáson? Könnyű alany?

Nem könnyű alany, mert nagyon nehezen nyílik meg. Színészként biztos könnyű dolgozni vele, mert nagyon készséges ember, de itt teljesen másról volt szó. Minden egyes forgatási napon ideges volt ő is, én is, hogy mi lesz. Mindig volt egy alap feszültség, amit később én nagyon élveztem, mert pont emiatt érezhető volt, hogy valami történni fog. Mivel el akartuk kerülni a szerepjátszást, a manírkodást, a már említett mítosz dolgot, olyan helyzetekbe kényszeríthettük bele egymást, melyekből valódi, őszinte dolognak kellett születnie. A végén, amikor letettük a kamerát, mindig nagyon jól éreztük magunkat. A krakkói vonatozás 6 óráig tartott. Eléggé megviselten szálltunk le a vonatról, egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk, hogy ebben azért 6 percnek benne kell lennie!

Milyen lehetőséged volt a helyszínválasztásnál? Hová vihetted el a szereplőket?

Szinte bárhová, amiért nagyon hálás vagyok a producernek, mert mindent biztosított. Mi jöttünk az ötletekkel, és ő azt mondta, hogy: jó. A helyszínek és a szereplőválasztás is a film rendhagyóságát tükrözik. Nem volt megkötve a kezünk a pénz miatt. Sok helyen jártunk, Krakkóban, a Balatonnál és Budapesten is több helyen. Azt találtuk ki Tamással, hogy olyan helyzetekbe megyünk bele, mint eddig soha, olyan helyszínekre megyünk el, ahova másokat még nem vitt el, és olyan emberekkel fog találkozni, akik filmben még alig beszéltek róla.
Nagyon kevés ember tud hirtelen megnyílni, mikor kamera előtt ül, lámpák és emberek állják körbe. Kell 1-2 óra, míg az ember elfelejti, hogy milyen helyzetben van. Szerencsénk volt, hogy sokat forgathattunk. A vonaton például 4-5 órát. Az volt a koncepciónk, hogy azért forgatunk 30 órányi anyagot, hogy mindig meglegyen az a 2-3 óra, amíg Tamás elfelejti, hogy ott a kamera. Ilyenkor előkerülhetnek olyan dolgot, melyeket máskor talán nem mondott volna el. Úgy gondoltuk, hogy így mindig ki tudjuk választani azt a 10 percet, amikor minden hiteles és őszinte. Egy dokumentumfilm forgatásánál az is biztosan furcsa, hogy elég pénz van rá. Bár én inkább azt mondanám, ha valahová be kellene sorolnom a filmet, hogy ez egy dokumentum játékfilm, hisz elég sok benne a játékfilmes elem. Ez egy 82 perces film, ennyi ideig nem lehet azt csinálni, hogy valaki ül, beszél és mi illusztráljuk. A mi filmünknek van története. Mindig van valami, ami előbbre visz, és ez leköti a nézőt. Sőt, azt is lehet mondani, hogy a filmnek van egy érzelmi szála is.


Volt előre megírt forgatókönyvetek?

Nem. Na, látod, ebből a szempontból is rendhagyó ez a film, mert az sem volt. Ennek az az oka, hogy Tamás nem az az ember, akivel leülsz, fölteszed neki a kérdést és akkor ő arra válaszol. Bereményi Géza ilyen. Az ő interjúja 45 percig tartott. Neki fölteheted a kérdést, mert ő arra válaszol. Tamás nem ilyen. Meg tudja csinálni, de mi ott akartuk elkezdeni ezt a filmet, ahol az összes eddigi interjúi abbamaradtak. Ugye, már mindenre megvannak a válaszai, mert már minden kérdést föltettek neki. Azért sem volt forgatókönyv, mert abban állapodtunk meg, hogy leforgatjuk a 30 órányi anyagot, és majd a vágóasztalon meglátjuk, hogy mit lehet belőle összeállítani. Így is történt, a vágóasztalon írtuk meg a filmet. Nálunk ez fordítva történt, mint szokás.

Te azért valamilyen módon fölkészültél?

Hát, persze, másként nem ment volna. Felkészültem. Tudtam, hogy mit akarok elérni és mit akarok kihozni a filmből. Mikor Cseh Tamás dalait hallgattam, úgy éreztem, hogy a daloknak kisugárzásuk van. A filmmel én is azt akartam elérni, hogy személyes legyen, megszólítson. Olyan legyen, mint egy Cseh Tamás dal. Egyszerű. Attól legyen őszinte és erős. Természetesen mindnyájan föl voltunk készülve a forgatásra. Az csak a látszat volt, hogy 4 ember órákig ül a vízparton vagy bárhol és csak forgat, nyomja állandóan. Olyan volt ez, mint a természetfilmezés. Gondolom, a természetfilm-rendező is ül az erdőben, várja hogy előjöjjön a ... a hiúz, elkapja az áldozatát és ott megegye neki premier plánban. Ilyenkor órákat ül, de tudja, hogy mit akar. A hiúzt, de ahhoz idő kell! A mi filmünk is ugyanígy készült.

A vágásnál ki volt jelen? Cseh Tamás vagy a producer ott volt?

Nem, nem. Egyikük sem volt ott. A producer megbízott a feladattal, és csak a határidő után jött megnézni, hogy mi van. Tamás is teljesen megbízott bennem, ő is csak a kész filmet nézte meg, ami egyrészt jó, másrészt nagy felelősség is, mert mi van akkor, ha a végén megmutatod nekik, és ők azt mondják, hogy nem erre gondoltak? De szerencsére nem így történt. Nagyon izgultam, mikor azoknak mutattam meg, akik benne voltak. Tamás, Géza, Másik János, Novák, Mártha Pista nézte és mindenkinek bejött. Azért is éreztem nagy felelősségnek, mert mikor hívtam őket szerepelni, eljöttek, és mindent megcsináltak, amit kértem. Annak is nagyon örülök, hogy, azoknak a nézőknek, akik az eddigi vetítéseken látták, tetszett. Jó a film visszhangja.

Mi a film jövője?

Most már mozikban van. Ez is ritka, hogy dokumentumfilmet mozikban játszanak, nem?


70 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső