| Lendvai Erzsi | Lúd-asszonyok, bagoly-emberek, sellők, haltestű madarak... |
 Keresztes Dóra 69 KByte |
"Az animációs film képzőművészeti szempontú vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy kifejezési eszközeinek jelentős része azonos a festészetével és a grafikáéval." (Beke László-Tölgyesi János: A magyar animációs film és a képzőművészet) A fönti sorokat azért bocsátottam előre, mert nagyon sok magyar képzőművész került kapcsolatba az animációs film készítéssel. Néhányan csak kirándulásszerűen, többen komoly elkötelezettséggel. Keresztes Dóra, akinek rajzfilmes munkái sajátos színfoltot képviselnek a magyar animációban, mindkettő alól kivétel. Akik dolgoztak vele, azt mondják, mindent konok vagy inkább komoly kitartással, nagyon imponálóan csinál. Keresztes Dóra rajzfilmjei sajátos színfoltot képviselnek a magyar animációban. Grafikusként, könyvillusztrátor és tipográfia szakon diplomázott 1977-ben az Iparművészeti Főiskolán, majd elvégezte a Főiskola Mesterképző Intézetét. Az animációs filmkészítéssel a Képzőművészeti Szakközépiskolában került kapcsolatba. A főiskola elvégzése után úgy alakult az élete, hogy képzőművészeti és illusztrátori tevékenysége mellett több rajzfilmben is dolgozott animátorként, háttérrajzolóként, grafikai tervezőként vagy forgatókönyvíróként, mielőtt önálló filmmel jelentkezett. Alkotásait elsősorban a magyar népi kultúra hagyományai ihlették, annak jelenkori megidézése, újra átélhetővé tétele hatja át munkáit a mai napig. Főként egyedi művészfilmeket készített és készít. Nem terjedelmes ez az animációs munkásság, de a magyar animációban megkerülhetetlen, sajátos stílust képvisel. Olyan különleges, karakteres, mondhatni emblematikus figurákat teremtett, amilyeneket előtte kevesen. E sűrített figurák ugyan képzőművészeti munkáiból "jöttek át", ám az animációban mozdultak meg és kezdtek élni, burjánzani, egymásba és egymásból átalakulni. Buda Ferenc költő, műfordítóra is nagy hatást gyakorolhattak e boszorkányos figurák, mert az alábbiakat írta egy képzőművészeti lapban, az egyik kiállítás elé: "Keresztes Dórának valahai ős-életemben mintha-már-láttam-volna mitikus alakjait. Derék jó Don Quijote s a féltenyérnyi dúcról nyomott miniatűr mesefigurák, sellők, a csontjukig hiteles kentaurok, a lúd-asszonyok, bagoly-emberek benépesítik bár éjszakáimat, szégyen-nem szégyen: én továbbra is csak dadogni tudok róluk, mert tárgyszerűen leírhatók ugyan, ám a lényegük szavakkal megfoghatatlan, behelyettesíthetetlen." Mindennek ellenére szavakat, vallomásokat akartam hallani erről a különleges művészetről, méghozzá magától az alkotótól. Jó alkalmat adott erre a Mosolygó szomorúfűz, Keresztes Dóra legújabb filmje. A találkozásra valahogy készülnöm kellett. Nézegettem a rajzait: a szájában kígyót tartó asszonyt, a fején macskát hordó asszonyt, a sellőtestű, a kígyótestű asszonyt, a táltosszerű képződményeket, a macskaembereket, hogy az egyszerűbbek felsorolásánál maradjak. Végül első animációs filmje, a színes, lenyűgözően játékos Holdasfilm szinopszisa segített a megközelítésben. E film Pásztor Béla és Weöres Sándor Holdaskönyv című versciklusának animációs illusztrációja, amelyet a Vízöntő együttes zenésített meg. A rajzfilmtervben Keresztes Dóra ezeket írta le: "Egy csöppet sem nehéz "látni" a Holdaskönyv verseit, hiszen minden soruk, sőt szavuk egy-egy kép, s bárhol nekiállhatunk fölfejteni ezt a finom hálót, mindig találunk olyan asszociációs láncszemet, amelyik továbbsegít, mégha utunk nem is mindig a tudat legfelső szintjén vezet majd. Egy különös revüt képzelünk furcsa, földalatti szellemekkel, boszorkákkal, garabonciásokkal, démonokkal, törpékkel, mumusokkal és manókkal, s egy búvópatakként előtünedező cselekményfonallal, amelyik a képzelet és a józan ész Szküllája és Kharübdisze között halad majd. A vers alapján készült filmnek sem lenne egyéb célja, mint - Weöres szavával - "felelőtlen hancúrozás". Hancúrozás a képek és a filmi eszközök között valahol a népművészet és a szürrealizmus határvidékén." És aztán sor került a találkozásra Keresztes Dórával. Amíg jött a füvön át a háztól, hogy kaput nyisson, azon morfondíroztam, ugyan milyen mélységig szabad egy művész titkait firtatni, és egyáltalán, lehetséges-e a megfejtésig eljutni? A tehetség titkának a megfejtéséig. Aztán beszélgettünk. A gyerekkoráról kiderült, hogy mindig kicsit egyedül volt, mert a szülei korán elváltak. Ezt a gyerekkori magányt a színes ceruzákkal és a rajzpapírral osztotta meg. Menekülés a mesevilágba. Mikor határoztad el, hogy a képzőművész pályát választod? Azt hiszem, az ilyesminek mindig pszichológiai oka van. Mint mondtam, korán elvált szülők gyereke voltam, és a rajzolás nekem egyfajta terápiát jelentett. Szerettem rajzolni, mert így ki tudtam kapcsolni a környező világot. Valahol itt kezdődött a pályaválasztásom, csak akkor még nem tudtam. És a tehetség? Talán egyfajta rajzkészség is volt bennem. De arra emlékszem, hogy Reich Károly könyvei, könyvillusztrációi - szép nagy mesekönyveket kaptam - elbűvöltek, igen nagy hatással voltak rám. Főként a színes dolgai. Később megadatott, hogy meg is ismerkedjem vele. Egy évfolyamba jártam a fiával. Ezek csodálatos dolgok, hogy egy vágy beteljesül. Szerintem Reich Károly nélkül a magyar könyvillusztráció ma sehol sem lenne. Az Iparművészeti Főiskolán végeztél, ahová - úgy tudom - mindig elég nehéz volt bejutni. Van, akinek csak sokadik nekifutásra sikerült, vagy soha. Én eleve a kisképzőben, a Képzőművészeti Szakközépiskolában kezdtem. Az se könnyű ... Egyéves előkészítőre jártam, s aztán kerültem be a szakiskolába. Innen a főiskolára elsőre felvettek. Tehát elmondhatod, a tehetségedre igencsak gyorsan fény derült, és eredménnyel? Már az általános iskolában erre a pályára gondoltam, és valahogy bekerültem ebbe az áradatba. Szorgalmas voltam és annyira következetesen csináltam az egészet, hogy már nem lehetett kiszállni. Más lehetőségem nem is volt, a dolgok alakulása nem hagyott rá időt. Az animációs filmmel mikor kerültél kapcsolatba? Még a szakközépiskolában, a második évtől. Jankovics Marcell kapta az osztályunkat, és két évig a rajzfilm rejtelmeivel ismertetett bennünket. Nagyon kedveltük Marcell óráit, mert ő tipikusan az a tanár, aki szélesebb látókörben gondolkodik, és így is tartotta az óráit. Volt ott szó filozófiáról, népművészetről, történelemről, meg ételekről is, szóval életszagú órák voltak, és az rendkívüli volt, hogy egy óra ilyen szabad is lehet. Meg arra is jó volt, hogy a gátlásokat levezette, ötleteket adott, szabaddá tette a gondolkodásunkat. Nagy önállóságra tanított például az is, hogy forgatókönyveket gyártottunk. A záróvizsgára egy kis filmmel is készülni kellett. Az enyém egy félperces cell-animáció volt, a címére már nem emlékszem, és persze nem világraszóló sztori. Mindössze annyi, hogy egy kutya meg a gazdája hogyan hatnak egymásra, a gazda hogy idomul a kutyájához. Ez az egész arra volt jó, hogy az ember kipróbálja: a rajzfilmkészítés nemcsak rajzolásból áll, hanem fizikai teljesítmény is. Ezek után miért "ejtetted" az animációt a főiskolán? Akkor még nem volt kötelező animációs képzés a főiskolán, de engem igazából akkor még nem is érdekelt az animáció. Az a fajta szemlélet, ami akkor a Pannóniában és a világban is uralkodott, eléggé geg- meg poéncentrikus volt. Ez, ha jól tudom, a hetvenes évek eleje, amikor a magyar animáció, éppen a karikatúra-stílusnak köszönhetően, már eljutott valahová, ha nem is közvetlenül a csúcs közelébe. Hozzám inkább a Reisenbüchler-filmek álltak közel magas vizuális és igényes képi kultúrájukkal, filozófiai mélységükkel és a zenéjükkel, de akkor nekem ez egy kicsit elérhetetlen csúcsnak tűnt. Később azért megadatott, hogy dolgozhattam vele az Isten veled kis szigetben, és a Zöld intelmek minden napra egyik epizódját én készíthettem. Tehát lassan mégis kapcsolatba kerültél a filmkészítéssel? Anno, a főiskolán elkezdődött egy fakultatív animációs képzés Szoboszlay Péter vezetésével. Csak azok vették föl, akiket érdekelt. Én is "beleszagoltam", de kommersznek éreztem az egészet, igaz, magas szintű kommersznek. Hamar lemorzsolódtam, mert inkább a színekben éreztem jól és otthonosan magam. Ez nekem lehetőséget jelentett a kiszabadulásra, a játékosságra. Későbbi férjem Orosz István, aki szintén grafikusnak készült, fölvette az animációs szakot, és a főiskola elvégzése után rögtön a Pannóniához ment állásba. Így egy második csatornán beszivárgott a szakma a családba. István első filmjében, az 1977-ben készült Csöndben sok hátteret rajzoltam és aztán ez folytatódott más munkákban is. Bejártam a Pannóniába, ahol nagyon jó csapat alakult ki a négyes műteremben. A fiatalokat - köztük engem is, bár csak tiszteletbeli tag voltam ott - egy csodálatos ember, Czipauer János vágó karolta fel. Azt mondta, nincs elrontott film, ahol van egy jó vágó. És valóban, zseniálisan helyre tudta tenni a képsorokat, vagy sajnálat nélkül kivágni a nem odavalókat. Engem is bíztatott az önálló munkára. Első filmed, az 1979-ben készült Holdasfilm magyaros motívumokkal tűzdelt képkompozíciókból álló versillusztráció. Hogy szántad rá magad az önálló filmkészítésre? A könyvillusztrációs múltam és az animáció területén tett gyakori kirándulásaim miatt volt bátorságom a saját figuráimmal kezdeni valamit, így lett a Holdasfilm. Egyébként pedig szükségem volt a továbbrajzolás lehetőségére, ami csak a filmnél lehetséges. A könyvnél kevés a mozgástér, s bár ugyanolyan nagy kihívás egy szép könyvet elkészíteni, mint egy filmet, a könyvnél nem lehet olyan gazdagon kibontani a gondolatot, mint egy filmben. Honnan származik annak a mesevilág-sűrítménynek a sajátossága, amelyet te képviselsz? Elsősorban a népművészet világából. A szakközépiskolában a grafikatanárunk ráirányította a figyelmünket a népi hagyományokra. Mindig nagyon szuggesztíven beszélt erről, és akkoriban nagyon sok népművészeti jellegű feldolgozást is csináltunk. Úgy látszik, volt bennem affinitás erre az egészre, ilyesmik után kezdtem bogarászni a könyvtárakban is. Később volt egy néprajzkutató és gyűjtő tanárom, aki néhányunkat, akik a legérdeklődőbbek voltunk, elküldött a csángókhoz. Azok nagy szeretettel fogadtak és sok érdekes dolgot - különböző tárgyakat, ruhákat, szőtteseket - mutattak. Emellett az ottani légkör és az ő küzdelmes életük volt ránk igazán nagy hatással, és a hagyományaik, amik az ottani életminőséget meghatározzák. De az ember a kollektív tudatból, az őseitől is őriz valamit magában, amit nem tud megfogalmazni. Ehhez hozzájönnek még a gyerekkori hatások, amelyeket öntudatlanul hurcolunk magunkban, de egyszer csak föloldásra várnak. Budapesti születésű ember vagyok, ezért el kellett mennem ahhoz, hogy az élet másfajta lehetőségeivel is találkozzam. A meghökkentően ötletes figurákon és a színeken túl nagyon jók a zenei- és hangeffektusok a Holdasfilm képsorai alatt. Az élővilág hanghatásaival igazi éjszaka "zenéje" hangzik fel. A film már összevágott állapotban volt, amikor a zene és a hanghatások fölkerültek rá. Kiss Ferenc zeneszerzőt, aki a Vízöntő együttes tagja, s akivel később is dolgozhattam, a rajzok ihlették. Nagyon jól ráérzett a stílusomra. Persze a vers világa olyan gazdag, hogy könnyű volt a hozzá kapcsolódó látványvilágot megteremtenem. Ámbár, ilyenkor az illusztráció kicsit alárendeltje a versnek. Ezt az irodalmi anyag iránti alázat is magával hozza. A filmkészítéshez a szakértelmen kívül oly sok körítés, mindenféle technikai eszköz kell. Ezeket hol szerezted be, ha nem voltál tagja a filmstúdiónak? A Pannóniában nagyon otthonosan mozoghattam. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, igényt tartottak a munkámra, és amikor a saját egyedi filmem, a Holdasfilm készült, akkor is megkaptam a maximális segítséget: fázisrajzolókat, technikai eszközöket. Sok mindent mégis egyedül csináltam, mert nem szerettem az akkor divatos, vékonyvonalas rajzokat. A kifestésük is nehézkes volt. A Garabonciák című filmed mintha a Holdasfilmből nőtt volna ki. Ha jól tudom, ez sámán-varázsszövegekre készített animációs variáció az ősi magyar hitvilág motívumainak felhasználásával. Itt is hasonló figurákat és rajztechnikát használtál, mint a Holdasfilmben. A figurákat hogy találtad ki, honnan jöttek ezek a kissé tenyeres-talpas, igazán karakteres, jelképes alakok, akik mindenféle vidám lehetetlenséget művelnek a filmben, miközben folytonos mozgásban, átalakulásban vannak? Tulajdonképpen a paraszti világ figurái ezek, ahol a mitikus alakok továbbélnek, csak hát a saját szűrőmön keresztül, ahogy az én fantáziavilágomban megszülettek. Előképüket a Parasztdekameronban találtam meg, dolgoztam ki. A főiskola elvégzése után ez volt az első fontos illusztrációs munkám. Az alapmű Nagy Olga néprajzi gyűjteménye, kicsit profán, kicsit frivol és erotikus történetek tárháza felnőtteknek. Életszagú világa igen nagy hatással volt rám, megmozgatta a fantáziám. Ezekből a figurákból sokat vittem át a rajzfilmbe. A Garabonciák sok fesztiválra eljutott, díjakat nyert. Igen, sikere volt. Itt már a szöveg és a rajz partnerek. Először ugyan szöveg nélküli filmnek szántam, ahol csak a képi megoldások dominálnak. Úgy érzem, sok ötletes mozgást tudtam kihozni a figurákból és egyáltalán, a képsorokból. Az animáció tényleg arra van kitalálva, hogy a lehetetlent is ábrázolni tudjuk. Nekem legalábbis erre adott lehetőséget a filmkészítés. Ki ez a bohócszerű figura a filmben, aki egy pillanat alatt csillagos égboltot csinál a palástjából, és mindenütt ott van? Egy vándor, egy garabonciás, amolyan varázsló. Esetleg semmi más, csak egy bölcs ember, akinek nem volt semmije, csak szabadon akart élni a világban és összhangban volt a természettel, ismerte a füvek, fák titkait. És amilyen játékos képzetem vagy véleményem volt erről az egészről, azt jelenítettem meg. Olyan vizuális világból indultam ki, ahol jól éreztem magam. Nekem tetszett a képek alatt hallható szöveg is, azok a bizonyos varázsszövegek. ("Régi időkben, ama régi időkben, amikor sámán lettem, hallottam álmomban, hallottam szárnyai zaját kétszer hetet csapó szellemeknek") Ahogy időnként fölhangzanak a verssorok, mintha egy-egy pillanatra megállítanák a gazdagon burjánzó képi világot, hogy kizökkentsenek a játékosság és a színek kavalkádjából, a fantasztikus figurákon való ámulatból, és gondolkodásra kényszerítsenek. De egyúttal picit hátborzongatóvá is teszi a szöveg az egészet, mintegy aláhúzva a hol kedves, hol bumfordi, hol meghökkentő figurák látványát, és valami időtlen mélységet sejtet. Mindazonáltal, a képi világ leleményessége a legkáprázatosabb. Például ahogy rögtön az elején, amikor hallhatóvá válik a fönt idézett szöveg, a bagoly vagy madárfejű szellem kétszer hetet csapkod a szárnyaival, mintha jól ránk akarna ijeszteni. Pedig csak humoros az egész. Vagy ahogy a hold kakassá változva lépked a háztetőkön, majd begömbölyíti magába az éjszaka világát kígyótestű madárként. A film líraiságán túl nagyon érdekes a vonalvezetés, a rajzolási technika, ez valamiféle hullámzást ad a képsoroknak. Mint néző jegyzem meg ezeket és nem mint szakember. Igen, hát pontosan azt kell kitalálni a filmkészítésben, hogy honnan hová jusson az ember. Ez az a vizuális játék, amit az animáció megenged. Most ugorjunk a jelenbe. Legújabb filmednek, a Mosolygó szomorúfűznek milyen előélete volt? Pályázatra adtam be ezen a címen a filmtervem. Máramarosszigeten vannak az úgynevezett beszélő fejfák vagy kopjafák, amelyekre az itt eltemetettek életéből kis jelenetek vannak faragva, ebből akartam filmet csinálni. Persze nem a temetőszobrász, hanem a saját stílusomban. Az alapítványtól kaptam pénzt a filmre, de végül nem sikerült kivitelezni ezt a fejfás megoldást. A románok levédték a temetőt, és igen magas jogdíjat kellett volna fizetnem. Mi ragadott meg a fejfákban? Nagyon pikánsnak találtam, hogy a halállal vannak szembesítve az élet vidám jelenetei: Juli néni babot főz, a kovács lovat patkol...stb. - kis fricska a halálnak ez a profanizáció, egyben kitörési lehetőség a "halálos" komolyságból. Mivel a fölmerülő akadályok miatt ez a téma nem jött össze, a címet megtartottam és készítettem egy áttűnéses animációt. A szomorú dolgokon fölülemelkedni - ezt rejti a cím, mint ahogy az eredeti terv szerint is ezt rejtette. Ez nemcsak szójáték, a lehetőség valóban föllelhető a fűzfában, ha nagyon akarjuk. Sok síron található fűzfa, és lehajló ágaival kicsit az elmúlást jeleníti meg. Ugyanakkor tavaszi, barkás termésével az újjászületést jelképezi. Tehát minden benne van, a szomorúság és a vidámság is. Ez a film is olyan játékos mesesűrítmény? Igen. Itt is a mesék és a mítoszok figurái, megszemélyesített égitestek, sárkányok, csodahalak és csodanövények, égi hírnökök jelennek meg és csapnak össze egymással. A folytonos újrakezdéssel majd széthullással az elmúlás élményét élhetjük át. A film képi keretét ez a két ellentétes, egymásnak feszülő erő tartja egybe, ami egymást sem kioltani, sem legyőzni nem tudja. Erről az egészről Az Ember tragédiája jut eszembe. Jankovics Marcell mondta valahol valakinek e műve kapcsán, hogy egyetlen dologról érdemes filmet csinálni, és ez a halál. A halál ellen az egyetlen orvosság a teremtő aktus, akkor az ember abban az illúzióban ringathatja magát, hogy valóban csinált valamit. Te vidáman megfricskázod a halál orrát, ez nagyon bátor, nagyon optimista dolog. Mint az is, hogy máris pályáztál egy újabb filmre. Igen. Lélegzet lesz a címe. Egy szinopszist és rajzokat adtam be hozzá, és elfogadták. A kicsit rusztikus paneljeimet fogom felhasználni a filmben a saját ouvre-ömből. Ezek - a természeti népek ábráira emlékeztető ősi jelképek, élet, lélek, állatszimbólumok, metaforák - egymásba átalakulva lesznek megjelenítve, de ezúttal nem vidám, hanem balladisztikus hangvételben. A fekete-fehér organikus formák szakadatlan, drámai lüktetése kísérné végig a filmet. Ebben a világban azonban látszólag szabálytalanul és esetlegesen egy-egy tiszta "direkt" szín - vörös, sárga, kék - is megjelenne. Ezek a szinte csak fölvillanásnyi szín-kiáltások, sóhajok, lélegzetek jelölnének ki dramaturgiai és értelmező pontokat a képfolyamban. A látvány keretét egy amorf, kissé a barlangok bejáratára emlékeztető, folyton formálódó, lélegző keretben képzelem el, mintegy jelezve a "belső ember" harcát, ahonnan csak megtisztulva érdemes kitörni. A barlangnyílás formája az élet kapujának, az anyaölnek, vagy akár az anyaméh belső titkának, a születésnek és a vele összefüggésben megidéződő halálnak a képzetét is kelti. Egyfajta biológiai lüktetése is lesz a filmnek. Mit jelképez, mire utal a Lélegzet cím? Ez egyfajta kapaszkodás. Lélegzet nélkül nincs élet. Ahogy egy újszülött az első lélegzetvétel görcsös, karcos fájdalmával belép a lélegző világba, úgy onnan kezdve abbahagyhatatlanul lélegeznie kell, ha élni akar. Így épül föl a film is, folyamatosan zihálva. Nincs forgatókönyv, minden a munkaasztalnál fog eldőlni, egyik rajz inspirálja majd a másikat, ahogy egymásból és egymásba alakulnak. Mindez az Exist stúdióban fog történni. Most ott készítek filmet. A modern technika, a számítógép mennyire nyomult be a te animációs világodba? Azt hiszem, a képzőművész azért tervezi és rajzolja vagy készíti kézzel a filmjeit, mert abban ő maga van benne, az ő sajátos alkotói világa. És éppen a saját keze munkája az, amire büszke. Azért egyedi vagy művészfilmek ezek. Természetesen a rajzok mozgatásánál ma már elengedhetetlen a modern technika, a számítógép használata. Nem lehet könnyű alkotni. Neked mit jelent? Sokszor játékot, örömet, és felszabadultságot. Máskor várakozást, hogy fölbugyogjanak a dolgok. De maga az alkotás folyamata nagyon magányos dolog. Hogy lehet mindezt a családdal összeegyeztetni? Keresem a helyzeteket, hogy meg tudjam valósítani, amit szeretnék. Például kutyasétáltatás közben sok mindent képes vagyok megoldani. Ezért, sajnos, nem is szoktam a kutyásokhoz csatlakozni. Mára kialakult az a képességem - mert rá voltam kényszerülve -, hogy ha van 10 percem, le tudjak ülni dolgozni. Nincs idő beleringatni magam az alkotásba. Weöres Sándor Négy változat című verse egykoron mottó volt az első filmemhez. Ezúttal válasznak, vagy ha lehet, annál még többnek is szánom: A meséhez mennyi unalom kell, hogy a boszorkányos madarak Keresztes Dóra Önálló filmjei: HOLDASFILM (fesztivál-szereplések: Annecy'79, Miskolc'79, Várna'79, Thessaloniki'79, Lucca'80) GARABONCIÁK (fesztivál-szereplések: Esphino'87, Kecskemét'85, Valladolid'86, Miskolc '85, Lucca) ARANYMADÁR (fesztivál-szereplések: Budapest'87, Kecskemét'88, Kőszeg'89, Várna'89, Los Angeles'89) ARCOK (fesztivál-szereplések: Budapest'99, Kecskemét'99, Sellye'99, Szolnok'99, Odense 2000, New York 2001) MOSOLYGÓ SZOMORÚFŰZ Közreműködő más rendezők filmjeiben: A HOLDNAK HÁZA VAN ISTEN VELED KIS SZIGET ZÖLD INTELMEK MINDEN NAPRA CSÖND AH, AMERIKA! VIGYÁZAT, LÉPCSŐ! SÜNI ÉS BARÁTAI - televíziós bábfilmsorozat Animációs oktatófilmek: KERTI MULATSÁG, A RAKONCÁTLAN PAPÍRSÁRKÁNY, AZ ENERGIA NEM JÁTÉK, ÁRAM MINDENKINEK stb. Interaktív animáció: KAMRAMESÉK Szakmai elismerések: (csak filmekért) GARABONCIÁK - 1987. Miskolci Rövidfilm Fesztivál - "Animációs kategória"-díj 1987. Espinho - az Animációs Filmfesztivál zsűrijének "különdíj"-a ARANYMADÁR - 1989. Kőszegi Gyermekfilm Fesztivál - "a legjobb animációs film" díja ARCOK - 2000. Szolnoki Képzőművészeti Rövidfilmszemle - (megosztott) "kategória"-díj
Keresztes Dóra három filmjét műsorára tűzi az Örökmozgó. Szeptember 22-én 20.30-kor a Mosolygó szomorúfűzet adja a Még kér a nép előtt, szeptember 24-én 16.30-kor a Holdasfilmet A Hold asszonya előtt, szeptember 29-én pedig a Garabonciákat A fehér rénszarvas előtt.
|  figura 111 KByte
|  Aranymadár, 1987 89 KByte
|  Garabonciák, 1985 62 KByte
|  Garabonciák, 1985 60 KByte
|  Mosolygó szomorúfűz, 2000-2001 95 KByte
|  Mosolygó szomorúfűz, 2000-2001 58 KByte |
