Baranyai András Film és filmplakát

Wieslaw Walkuski plakátja 54 Kbyte

A képzőművészet és az alkalmazott művészet határait egyre nehezebb meghatározni. Ezek a határok - ha egyáltalán léteznek ilyenek - összemosódnak, átjárhatóvá válnak mindkét oldalról. Az alkalmazott művészetek egyik legtipikusabb és legellentmondásosabb fajtája a reklám. A reklám és a képzőművészet kapcsolata igen bonyolult, kiváltképpen, ha maga a reklámozandó "termék" műalkotás. A reklám és a művészet kölcsönös egymásra hatására rengeteg példát hozhatunk fel. Az egyik immár talán klasszikus - képzőművészeti - példa Andy Warholé. Warhol maga is reklámgrafikusból lett képzőművésszé. Munkáinak nagy része az alkalmazott grafika és a reklámok stílusjegyeit hordozza magán. Munkássága pedig visszahatott a reklámra, s azt frissítette fel. Vegyünk egy másik példát, a reklám oldaláról. Ez a Benetton-jelenség. Sokak szerint már nemcsak közelít a képzőművészet felé, de kifejezetten abba a kategóriába tartozik. Ezeken a reklámokon nyoma sincs a terméknek, az autonóm művészet igényével önálló gondolatokat közölnek. A művészet és nem-művészet megkülönböztetésében az autonómiának fontos szerepe van. Az adott példánál csak az a kérdés - ha kicsit cinikusan szemléljük -, hogy álreklámmal vagy álautonómiával van-e dolgunk. Mi történik, ha egy reklámozandó termék maga műalkotás, milyen viszonyok jöhetnek létre a műalkotás és az őt reklámozó mű között, s ez utóbbit nevezhetjük-e műalkotásnak? Azt hiszem, erre aligha mondhatunk ki egyetemes érvényű igazságokat. Minden ilyesmi megítélése egyedi elbírálást kíván, de az esetek többségében jól látható, hogy a reklám műalkotás-e vagy sem. Azt azonban már most le kell szögeznem, hogy ennek megítélése nagyon szubjektív, mint ahogy egy autonóm mű megítélése is az, mármint hogy milyen minőséget képvisel. A film (mint műalkotás) és a filmplakát (reklámozó) viszonya ígéretesen sokféle példát kínál fel. Speciális eset például az orosz avantgárd korszakában készült plakátoké. Azért is fontos megemlíteni az orosz avantgárdot, mert ezeknek a plakátoknak a hatása a mai tipográfiában (ezen belül a plakát, az újság stb. műfajában megjelenő tipográfiában) jelen van. Elég felnyitni egy modern tipográfiai könyvet és összehasonlítani egy orosz avantgárd korabeli plakáttal, ez utóbbi jelenléte a mában rögtön tetten érhető. Az orosz avantgárd a művészet minden területén egységes nézeteket képviselt. Ennek oka egy új világ megteremtésének víziója volt (a baloldali, kommunista eszmék hatása), s ebből az újító szellemből adódó frissesség hatotta át az összes művészeti ágat, így a filmet és a képzőművészetet is. Fontos még megjegyezni, hogy a politikai hatás miatt külön megnőtt az akkor még új plakátműfaj szerepe. (Ekkoriban még a film is új műfaj volt, s mindkettő kereste a saját nyelvét.) Ezt demonstrálandó mellékelek néhány példát a kor legnagyobb filmjeinek plakátjaiból. Ezeket, bár nem autonóm alkotások, mégis a műalkotás kategóriájába sorolnám, mert ugyanazokat az újító törekvéseket hordozzák, mint a korszak festészete. Lényeges elem, hogy létrehozói magukévá tették az akkor felfedezett legújabb képalkotási módszereket - a montázst és a kollázstechnikát, amelyek máig meghatározzák a plakát legjellemzőbb vonásait. Ezeket a plakátokat az a minőség emeli a műalkotások kategóriájába, amely magát a filmet (a műalkotást) is fémjelzi. A plakát az orosz avantgárd művészet egyik legsikeresebb műfaja volt. Hasonló viszonyok jellemzik például a lengyel filmplakátokat. Ezeket talán artisztikus moziplakátoknak nevezném. Jellemzőjük, hogy "úgy csinálnak", mintha önálló művek lennének. És véleményem szerint azzá is válnak. Itt a plakátkészítő szinte teljes autonómiájáról beszélhetünk. Ha ugyanis a plakátokról levennénk a filmre vonatkozó információkat, egy (látszólag) autonóm műalkotással állnánk szemben. (Ez persze akkor is így van, ha az információktól nem fosztjuk meg a plakátot.) A különbség csupán annyi, hogy ennek a műalkotásnak a létrejöttét egy másik műalkotás ihlette. Emiatt azonban nem értékelhetjük nem-műalkotásként. Ha egy könyvillusztrációt, vagy egy irodalmi mű megzenésítését, sőt megfilmesítését műalkotásnak tekintünk, miért ne tekinthetnénk annak a film "átírását" plakátra? Ha azt a minőséget hozza (vagy akár felül is múlja), ami a másik művészeti ágban (film) megjelenik, akkor egyenértékű lehet az eredeti műalkotással. Mit jelent a minőség ebben az esetben? Azt, hogy azokat a gondolatokat, érzéseket, értékeket és ugyanolyan színvonalon hordozza a mű a saját műfajában, mint az ihlető alkotás. Hogy a lengyel plakátművészetből mellékelek példákat, nem jelenti azt, hogy a fentebb említettek csak a lengyel plakátokra igazok. Az ilyenfajta viszonynak számomra egyik legszimpatikusabb példája a Művész-mozi Bunuel-termének falán látható. A plakát Bunuel A szabadság fantomja című filmjéhez készült. A képen a Szabadság-szobor fenékként van ábrázolva, kezében a fáklya egy lehervadt pénisz asszociációját kelti. A plakát átveszi Bunuel filmjének gúnyos, polgárpukkasztó, groteszk stílusát. Saját műfajának nyelvén a szabadság létezését és a történelmi eszmerendszerek hitelét kérdőjelezi meg. Ugyanazokat a kérdéseket veti fel, mint Bunuel filmje, ugyanabban a hangnemben. Ebben az esetben, a plakát (ha a film mellett másodlagos is a szerepe) a film méltó párja. Az ilyen típusú artisztikus plakátokra ma kevés példát találhatunk. Az utóbbi években ilyen volt a francia Tiltott nő és a norvég Ponyvalevél című filmek utcán látható plakátja. Más a viszony az olyan típusú plakátoknál, mint a mellékletemben található német filmes plakátok a hetvenes-nyolcvanas évekből. Ez a fajta plakát nem akar műalkotássá válni, mégis közel áll hozzá. A képen ugyanis a film állóképpé merevített kockáját látjuk. Nem autonóm alkotás, mert a film nélkül nem jött volna létre, míg a fentebb említett példák (bár sok esetben csak látszólag) akár attól függetlenül is létrejöhetnének. Itt viszont a viszony közel sem lehet annyira mellérendelt, mint az artisztikus plakátok esetében. Mivel a filmből jön a kép, a plakát alárendelt viszonyban áll a filmmel, de mivel a film maga műalkotás, ezért a belőle kimerevített képnek is köze van a műalkotáshoz. Ez olyan, mintha nem egy teljes festményt látnánk, hanem csupán egy részletét. Ami azonban még ennél is meggyőzőbben indokolja, hogy a műalkotáshoz közel állónak tekintsük, az a következő: minden nagyobb filmrendezőnek, filmnek van egy sajátos, másoktól jól megkülönböztethető képi világa - többek között ez teszi igazán a filmet műalkotássá. Ha ebből a sajátos képi világból merevítünk ki egy kockát, amely önmagában is kifejező, akkor köze lehet a műalkotáshoz (vagy magához a művészethez), de önmagában azzá mégsem válhat. Hogy a festmény példánál maradjunk: bármennyire is fontos, kifejező részletét tekintjük egy festménynek, az egész nélkül csak részlet marad, önálló alkotás sohasem lesz. Az viszont lehet, hogy műalkotássá emelné, ha például a film megsemmisülne, és csak a plakátja maradna fenn. Elvesztené a forrását, de mivel egy autonóm képi világ szülte - a filmrendező képi világa -, s annak kimerevítése útján jött létre, valószínűleg műalkotásnak tekintenénk. Az így létrejött plakát azonban nem biztos, hogy a plakát tervezőjének a műalkotása - ha annak nevezzük -, hanem inkább a filmrendezőé. Wieslaw Walkuskinak a nyolcvanas években Derek Jarman Caravaggio című filmjéhez készített plakátját elég sok rétegű viszony fűzi a filmhez. Azért is érdekes lehet közelebbről megvizsgálni ezt a képet, mert egy olyan új kategóriát fémjelezhet, amelyben magát a filmet is műalkotások ihlették, ebben az esetben Caravaggio festményei. Ahhoz, hogy ezt a filmplakátot mint képzőművészeti alkotást elemezzük, ejtenünk kell néhány szót a filmről is. Derek Jarman műve nem egyszerű életrajzi film, de nem is egyszerűen szubjektív, művészi feldolgozása a festő életének, hanem az életrajz belehelyezése Caravaggio-képekbe, a Caravaggio-képek megjelenítése egy másik médiumban, a mozgóképben. A film szinte minden beállítása Caravaggio képi világát idézi (kompozíció, megvilágítások stb.), azt is mondhatnánk, hogy a film Caravaggio-festményekben játszódik le. A film ugyan teljesen megállja a helyét Caravaggio képeinek ismerete nélkül is, mégsem szakítható el Caravaggio festményeitől. A plakát ezt a filmet úgy reklámozza, hogy egy már a filmben felidézett Caravaggio festményt idéz fel újra, s a kép tartalma az eredeti festmény tartalmán túl a film tartalmával is gazdagodik, illetve a film hatására a plakát át is értelmeződik az eredeti festményhez képest. Látszólag tehát az eredeti Caravaggio-festmény nyomán készült a plakát, mégis a Jarman-filmbéli utaláshoz lehet több köze. A Caravaggio-festmény címe, amelynek nyomán a plakát készült: Szent Tamás hitetlensége. Azt a pillanatot ábrázolja, amikor Szent Tamás Jézus utasításának tesz eleget: "... és hozd ide a te kezedet és bocsássad az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő." (János evangéliuma) Ezt a képet Jarman kétszer idézi fel filmjében. Egyszer egy az egyben látjuk beállítva ezt a képet, Krisztus helyében Caravaggióval. Másik alkalommal - azt hiszem az előbbi jelenet előtt -, amikor Caravaggio a barátjával verekszik játékból, s a barát késével krisztusi sebet ejt a festőn. Ez a játék a filmben "homoszexuális vérszerződésként" jelenik meg. Nem véletlen tehát, hogy a plakát készítője erre a jelenetre utalva festette meg - Caravaggio nyomán - a maga képét. Nem mehetünk el úgy e kép mellett, hogy ne keresnénk benne a homoszexualitásra utaló jegyeket. Nem erőltetett ez, hiszen a film alkotója is homoszexuális, s a homoerotika erősen felszínre kerül a filmben, arról nem beszélve, hogy Caravaggio és képei - többek között ennek a filmnek köszönhetően is - a homoszexuális szubkultúra egyik szimbólumává lett. Ilyen szimbólummá vált - ugyancsak elsősorban egy Jarman-film által - Szent Sebestyén is, a "homoszexuálisok védőszentje", összefüggés lehet tehát e szimbólum és a Caravaggio-filmplakát között. Bár még nem láttam Jarman Sebestyén-filmjét, valószínűnek tartom, hogy a homoszexuális kultúra számára azért fontos figura Szent Sebestyén, mert az ő szenvedéseit azonosítják a sajátjukkal. Szent Sebestyén sebei az ő sebeik, amelyeket a heteroszexuális társadalom ejt rajtuk. Nem véletlen tehát, hogy a filmben a rendező utal a sebre mint szimbólumra, a plakát tervezője pedig alkotásának középpontjába állítja azt. (Egyébként abból, hogy Caravaggio és Szent Sebestyén a nyolcvanas években a homoszexuális kultúra részévé vált, még nem következik, hogy ők maguk homoszexuálisak lettek volna. Ez a sztereotípia éppen e jelenségek nyomán alakult ki.) Maga a plakáton látható jelenetrészlet másképp is rejthet (homo)erotikus tartalmakat: a másik testébe való behatolást. Ezt azonban értelmezhetjük homoerotikus tartalmaktól mentesen is, ez esetben viszont gyengül a plakát kapcsolata a film tartalmával, és inkább Caravaggio realista-naturalista festészetének válik szimbólumává, de úgy, hogy maga a plakát (csak) felidéz egy festményt, kiemel abból egy részletet, ám nagyon pontosan mutatja meg azt a mozzanatot, ami Caravaggio művészetét magába sűríti. Eszerint ez a kép szimbolizálhat más gondolatot is: Caravaggio vonzalmát a reálishoz, a nemcsak látható, hanem a megfogható valósághoz. Ilyen értelmezésben azonban Caravaggiót nem Jézus figurájával kellene azonosítanunk (ahogy a filmben), hanem a hitetlenkedő Tamással. Azt hiszem, ez a példa eléggé elbizonytalaníthatja az embert, hogy mennyiben nevezhető művészi alkotásnak ez a filmplakát. Sem valós, sem látszólagos autonómiáról nem beszélhetünk, hiszen egy létező képzőművészeti alkotást idéz fel. Igaz, hogy felismerhető eltérésekkel festi meg az eredeti kép részletét, de ez önmagában nem teszi önálló műalkotássá Ugyanakkor a gondolat tiszta érvényesülésének érdekében teszi ezt, s mivel a gondolat - mint fentebb bizonyítani próbáltam - pontos és tiszta, s a gondolat fontos alkotóeleme a műalkotásoknak, ez a plakát is beletartozhat ebbe a kategóriába. Ennek megítélése azonban így is szubjektív. Végül a manapság bárhol látható plakáttípust említeném. Ezek szinte csak hirdetések. Nem több az ilyenfajta plakát, mint száraz információközlés a film jellegéről, szereplőiről. Klisészerűen jelennek meg egymás mellett, mögött stb. az arcok, s szinte rájuk van írva a film jellege (vígjáték, bűnügyi történet stb.). Ez a fajta plakát nem is akar műalkotás lenni, de nem is lehetne. Nélkülöz minden autonómiát, már csak azért is, mert csak egy sablon szerint jött létre. Ha nincs mögötte a film, el is veszíti tartalmát, önmagában nem hordoz semmit. Csupán szigorú vagy vidám emberek egyforma arcát látjuk, s nem látunk mögöttük egyebet. Ezeket a kommersz eszközöket legtöbbször a kommersz film reklámozására használják. Összességében mik a paraméterei egy filmplakát műalkotás voltának? Alapvetően a film jellege (általában az úgynevezett művészfilmek plakátjai azok, amelyek a műalkotás igényével jönnek létre), a filmrendező vagy filmforgalmazó (mint megrendelő) igényei és nem utolsósorban a plakáttervező kvalitásai. Hogy egy plakát műalkotásnak tekinthető-e, attól függ tehát, hogy mennyiben hozza azt a minőséget esztétikailag illetve gondolatiságban, amit a film képvisel - ha képvisel ilyet egyáltalán. Természetesen nem zárható ki, hogy egy nagyon rossz filmnek magas művészi színvonalú plakátja legyen, ilyenre azonban példát felhozni nem tudok...