| Németh Ervin | Miért nem érinthetem meg Malenát - és ő miért nem érint meg engem? |
|
Gondolatok Giuseppe Tornatore új filmjéről
 Monica Bellucci 32 Kbyte |
Tornatore szemlátomást vonzódik a mitikus vagy legendaszerű történetekhez, amelyekben valamely dolog vagy személy "ősidőkbe" vesző keletkezéstörténetét, vagy egy-egy kiszemelt hős csodaszerű eseményekben gazdag, legendába illő életét követheti nyomon. Az olasz rendező esetében persze nem a hitregékkel kapcsolatos jelentésében kell értenünk a mitikus jelzőt, hanem olyan történetekre vonatkoznak, amelyek a félmúltban estek meg, valamikor a XX. század kezdetén, de mindenképpen a rendező személyes emlékezetének részei (vagy azok lehetnének). Ilyen értelemben mitikus film a Cinema Paradiso vagy Az óceánjáró zongorista legendája: az előbbi a mozi hőskorát idézi fel, személyes emlékeken keresztül láttatva, az utóbbi egy nagyon mélyről - szinte a semmiből, az őskáoszból - érkező művész csodákkal tarkított élettörténetét taglalja. S most itt van a Malena: egy a mennyet és poklot egyaránt megjárt ifjú szépasszony története a második világháború éveiből, átszűrve egy kamasz fiú ifjú férfivá érésének folyamatán. Ebben az összetettségben egyszerre van benne a mitikus és a legendaszerű mozzanat: a tizenhárom éves Renato Amoroso történetében a gyermekből felnőtté születés mitikus (és misztikus) mozzanatát érhetjük tetten, Malena bemutatása pedig a legendák főszereplőinek ábrázolására emlékeztet - a hősnő alakja szinte vonzza az eseményeket, hogy azok megtörténjenek vele. Tornatore ezúttal arra vállalkozott, hogy többszörös fénytörésben mutassa meg a címszereplő, egy szicíliai kisváros démoni asszonyának emberi drámáját. Keretes elbeszélés-szerkezetet választ, amelyben a felnőtt (s talán már öregedő) Renato Amoroso emlékezik vissza hajdani kamasz-önmagára. Maga az elbeszélő mindvégig rejtve marad a filmben, csak a hangját halljuk, amelynek nosztalgikus szomorúságán még ma is átsüt a valamikori vágyakozás ereje és elevensége. Elbeszélése egyetlen emlékszálat göngyölít fel, a Malenához fűződő eseményeket, s azokból is csak olyanokat, amelyeknek - többnyire vágyakozó nézőként - maga is részese volt. Ily módon tehát a film igazából a nő története - Renato szemszögéből szemlélve. De melyik Renatóéból? Az elbeszélés módja a felnőtt nézőpontját kínálná, valójában azonban attól a ponttól, hogy "bemozdulnak" az emlékképek, már minden mozzanat a kamasz Renato nézőpontjából láttatódik. Ezt erősítik Koltai Lajos kameramozgásai és beállításai is, amelyek gyakran követik a fiút leskelődő pozícióinak elfoglalásában. Az elbeszélő nézőpontját tovább relativizálja, hogy a rendező döntése értelmében a történetmondás megformálása egyszerre két esztétikai szinten zajlik. Az emlékek mozaikdarabkái, az egyes felidézett jelenetek realista módon megformáltak, igen gyakran poénra kihegyezettek. Ugyanakkor van az emlékmozzanatok összekötésének egy olyan módja, amely nem illeszkedik ebbe a realista ábrázolásmódba: ez pedig a visszatérő "korzózó-kép". Azt látjuk, hogy Malena - bár nem tehet róla, ő egyszerűen gyönyörű és tetszeni akar - szexuálisan kihívó módon végigvonul a városka főutcáján, s megjelenése annak rendje-módja szerint egyetemleges szexuális vágyakozást ébreszt a városka teljes hímnemű populációjában. Ezeket a jeleneteket Tornatore rendre a valóságosnál túlfűtöttebbnek mutatja, s szatirikus módon, túlrajzoltan ábrázolja. Ez alól az ábrázolásmód alól nem kivétel Renato sem, bár az ő esetében ezt a láttatást hajlamosak vagyunk a felnőtt elbeszélő öniróniájának betudni. Kinek a szemszögéből látjuk viszont a jelenet többi szereplőjét: a kisváros potrohos fogorvosát, az ápolatlan ügyvédet meg a többi, Malenára ácsingózó bakkecskét? Ez a nézőpont nyilván nem lehet a felnőtt elbeszélőé, hiszen egy időben kellene ugyanazt a jelenetet két szemszögből mesélnie, még kevésbé a kamasz fiúé, aki sokkal inkább a maga gerjedelmével és a nő iránti tiszta csodálattal van elfoglalva, semmint a többiek megfigyelésével és viselkedésük értékelésével. Arra kell tehát gyanakodnunk, hogy a rendező tolakodott bele az elbeszélésbe, némileg megzavarva ezzel a néző eligazodását. Másképpen fogalmazva: a film formanyelvének stilizáltsága nem egységes, s ez elbizonytalanítja a mozinézőt abban, hogy a történetet kinek a nézőpontjából is látja valójában. Az emlékezést imitáló elbeszélés-technika szinte természetes módon vonja maga után a szerkesztés jellegzetességét, a mozaikosságot. A történelmi események háttérkulisszaként jelennek meg, egy-egy tablóképen látjuk a Mussolinit éltető fasiszta nagygyűléseket, a szövetségesek bombázását, majd az amerikaiak bevonulását. A mozaikok másik vonulatába azok a képek illeszkednek, amelyek Malena életének fordulópontjait ábrázolják: a férj, Scordia hadnagy gyors elvesztését, az özvegy-lét megpróbáltatásait, aztán az apai kitagadottság állapotát, a szajha-létnek - a többi asszony és férfi szemében a németekkel való kollaborációval súlyosbított - keserveit. Malena sorsa a filmben: túlélni - mind szociális értelemben, mind női mivoltában. A hangját alig halljuk: látványként van szinte csak jelen, egyébként teljes összhangban azzal, hogy igazából csak annyit ismerhetünk a történetéből, amennyit a kamasz Renato észlel belőle. Úgy jár-kel a filmben, mintha egy legenda kevés szavú szentje lenne, mindenki rajta csüng teljes figyelmével: a férfiak - tudjuk, miért - és a nők is (ezt meg sejthetjük). Úgy van jelen testi mivoltában, hogy érinthetetlennek tűnik: ez adja meg az értékét, de ez teszi kívánatos prédává is az emberek szemében. Egyedül Renato tekint rá tiszta vágyakozással: az ő kamaszodásának és felnőtté érésének emléktöredékei alkotják a mozaikkép harmadik rétegét. Ez a réteg a legfajsúlyosabb, ebből a közegből látjuk a legtöbb jelenetet: kezdve az apa-fiú konfliktussal, folytatva a nemi érés velejáróinak elmaradhatatlan ábrázolásával, s bezárva a kamaszkori szereppróbálgatás remek képeivel. Megjegyzem: hasznára válik a filmnek, hogy Tornatore erre a rétegre is kiterjeszti szatirikus látásmódját, mint ahogy az is, hogy az ominózus jeleneteket - maszturbálás, kuplerájbeli férfivá avatás - Koltai kamerája bravúrosan, minden ízléstelenségtől mentesen veszi fel. Külön bravúr, hogy a kuplerájbeli orgiát - amelyről valakiknek az utcai dialógusában hall Renato - a kamera úgy mutatja meg a fiú képzeletének részeként, hogy a dialógusban elhangzó "kaleidoszkóp" szó hatására valamiféle technikai trükkel valódi kaleidoszkopikus formában varázsolja elénk az orgia képét. Hasonlóan remek, bár nem új ötlet, hogy a szerelméről fantáziáló, s különféle szerepeket képzeletben kipróbáló fiút a moziba ülteti be a rendező. Renato - képzeletének átalakító hatása következtében - a saját és Malena főszereplésével nézi végig a fekete-fehér filmeket, miközben hol maffiózóként, hol hősszerelmesként hódítja meg imádottját, hol pedig vadnyugati hősként, vágtató postakocsiban, az ellenséggel vívott tűzpárbaj közben teszi magáévá vágyott szerelmesét, aki kéjes csodálattal hörgi megmentőjének: "Neked van a Vadnyugaton a legjobb pisztolyod!" Nemcsak ezeknek a jeleneteknek, hanem a film egészének nagy erénye, hogy a képi ötlet, a szereplő tudattartalma és a technikai megvalósítás tökéletes összhangban van egymással. Az eddig mondottakból valószínűleg kikövetkeztethető, hogy a szereplők ábrázolása meglehetősen egysíkú. Malena többnyire passzívan van jelen, a szerepet játszó színésznőnek a metakommunikáció eszközrendszerével élve kell emberi viszonyokat érzékeltetnie, sőt gyakran ezeket a bonyolult viszonyokat megteremtenie, hiszen a rendező csupán egyetlen motivációt hangsúlyoz a férfi szereplőinél: a szexuális és a vele együtt járó birtoklási vágyat. (Hogy, hogy nem, ettől csak Renato apja mentes a városban, ő azonban másképpen elrajzolt figura.) A női szereplők az ellenoldalról sematikusak: női büszkeségükben sértettek és gonoszak. Egyes-egyedül Renatóval tesz kivételt Tornatore: bár a fiút is a szexuális vágyakozás hajtja, ám ez életkorának természetes állapota, s benne még megvannak azok az erények (hősiesség, tiszta vágyakozás, tisztesség, szelíd érzelmesség, céltudatosság), amelyek megelőlegezik számára egy emberibb élet lehetőségét. Sok mindenről szól(hatna) Tornatore filmje. A kamaszkorú hős által benne vannak az ember én-kereső próbálkozásainak konfliktusai. Beszél arról a humanista parancsról, hogy embernek kell maradni a történelem kényszerítő körülményeinek szorításában is. Arról is, hogy túl kellene tenni magunkat a mindennapjainkat megkeserítő sértettség-érzeteinken, nagyra növesztett férfi/női büszkeségünkön. Meg arról is, mennyire szüksége van az embernek a megbocsátani tudás képességére ahhoz, hogy bizonyos helyzeteket túléljen. Föl is lajstromozza Tornatore ezeket a gondolatokat, a mozija mégsem érint meg igazán mélyen, hogy úgy mondjam: zsigeri szinten, a gyomorszáj környékén. Amikor a lehetséges okokat veszem számba, olyanok jutnak eszembe, amelyeket a fenti néhány gondolatban már körüljártam. Túlságosan szimpla embereket mozgat ez a kiszámítható történet, amelynek lényegéhez a szatirikus ábrázolásmód - bár kétségtelenül jól fogyaszthatóvá teszi a mozit - mégsem enged közel. Nem segít ebben a többszörös áttételű nézőpontrendszer - tudatos vagy nem tudatos, de semmiképpen sem következetesen megvalósított - alkalmazása sem. A dramaturgiai építkezés hatásossága is megbicsaklik: Malena diadalmas visszatérése megkerült férje oldalán nem hordoz feszültséget - Malenának a város lakóitól elszenvedett minden korábbi sérelme, konfliktusa ellenére sem. S úgy érzem, Malena és az őt megtépő és megalázó asszonyok feszült viszonya is könnyedén és indokolatlanul oldódik fel ("Szóljon már neki valaki valamit!" - mondja az egyik asszony). Egyáltalán: túlságosan szépen fényképezett és komponált, nagyon rendbe rakott mozit alkotott Tornatore, túl szépet és arányosat ahhoz, hogy a benne kavargó sokféleségnek hiteles kerete lehessen.
|  Monica Bellucci 20 Kbyte
|  68 Kbyte
|  Guiseppe Sulfaro 52 Kbyte
|  Monica Bellucci 71 Kbyte
|  Guiseppe Sulfaro a biciklin 35 Kbyte
|  Monica Bellucci 56 Kbyte
|  Guiseppe Sulfaro és Giuseppe Tornatore 45 Kbyte |
