Strausz László Test test ellen

Amos Kollek: Gyors büfék, gyors nők


68 Kbyte

A filmtörténetben rengeteg olyan rendező található, akit munkái egy-egy városhoz, vagy vidékhez kötnek. Ismerős terepen mozog Wenders Berlinben vagy Vong Kar-vaj Hongkongban, ők a hazai pálya fölényes magabiztosságával járják be keresztül-kasul a tereket és sikátorokat, félreismerhetetlen érzékkel találnak rá a karakterekre, amelyek emblematikus kifejezőivé válnak a közös térélménynek. Legtöbbször pontosan megfigyelhető, hogy a film rendezője illetve szereplői otthon vannak-e az adott vidéken, vagy csak látogatóba érkeztek oda a kamerával, a turista nézőpontjából leselkedni, miközben a genius locit próbálják megragadni. A hely szelleme azonban nem adja meg magát könnyen! Tévutakra, látszat-felismerésekre csábítja az idegeneket, akik kíváncsian próbálják birtokba venni az ismeretlent.

Műfajfilmekben a hős gyakran azért kerül csapdába, mert saját importált probléma-megoldó mechanizmusait működteti egy számára új, szűz terepen. Tévedései olykor végzetessé válnak, mint a horror- vagy vámpírfilmek tudósa számára, aki a hegyvidéki faluba, ódon kastélyba érkezve a felvilágosodás módszertanával lát neki a rejtély kibogozásának, és nem ismeri fel a sajátos hely sajátos szabályait. Máskor korrigálható a hiba: a legtöbb westernfilm kihagyhatatlan tejfölösszájúja a végeken húzódó városkába érkezve azt képzeli, hogy saját gyorsasága és ügyessége minden nehézségen túlsegíti. Idővel rádöbben azonban arra - és ez a folyamat egyfajta beavatási szertartáshoz hasonlít -, hogy a vadnyugat is saját törvényszerűségeit érvényesíti.

A városfilmek kitaszítottjai azonban más úton járnak. Szereplőik látszólag otthon vannak. Nem kívülállókként konfrontálódnak a sajátos szabályokkal, hanem bennszülöttként idegenek és élhetetlen számukra a hazai terep. Mike Leigh súlyos szociografikus tablói a londoni kitaszítottak esetében teszik ezt világossá, míg Hal Hartley a vidéki Amerikáról tudja ugyanezt. Szereplőik örökös cserejátékosok, akik a pálya széléről nézik a meccset, egyes rendezőknél vágyakozó, másoknál lemondó, frusztrált kifejezéssel az arcukon. Amos Kollek két korábbi, itthon is bemutatott munkája (Sue, 1997; és a Titanic-filmfesztiválon bemutatott Fiona, 1998) esetében világosan látszott, hogy a rendező a New York-i társas magány szakértője: a világ talán egyik leggyorsabb tempójú városának sokmillió lakosa között vázolja azt a harcot, amelyet a magány ellen folytatnak örök kívülálló figurái. A módszer tulajdonképpen roppant egyszerű: a csillogó sugárutakhoz képest azzal a bizonyos egy sarokkal beljebb kell menni, addig, ahol a gigantikus épületek már molochoknak látszanak, és ennek mércéjével méretnek meg az emberek is. Kolleket különösen érdekli a város (New York), tehát a fizikai értelemben vett környezet és a benne lakó emberek interakciói. Önmagában még ez nem is lenne túlzottan szokatlan, ha a viszony megtestesítője nem egy olyan nő lenne, mint Kollek utóbbi három filmjének főszereplője, Anna Thomson.

Már a Sue-ban is megfigyelhető Kollek sajátos módszere a város-városlakó-kapcsolat ábrázolásában: nem is annyira az emberi viszonyokra vagy azok hiányára épített, mint inkább Thomson alkatára, azon belül is a színésznő hihetetlenül kifejező testére. Ez a 40-es éveiben járó test csont sovány, leharcolt és nagyon fáradt, mindemellett a film meghatározó részein olyan elemi erővel tör fel az erotika belőle, hogy a néző (és az új filmben a saját anyja is) hajlamos azt hinni: nem is ugyanarról az alakról van szó. A test magán viseli a környezet belakásáért folytatott harc minden nehézségének a nyomát. De ez a környezet ellenáll a lakójának, aki nem talál fogást rajta, így a test csak reprezentánsa a küzdelemnek, a végeredmény a pszichén látszik meg: Thomson figurájának a magányra szakosodott viselkedésén. Ez Sue. Kollek a Fionában sokkal messzebbre megy: a testek megaláztatása itt jóval radikálisabb. A film erőszakos világában Thomson kábítószerfüggő prostituáltat alakít, akit már nem csak a testére transzponált városi magány nyomorít, hanem a stricik ütései is az arcán és a tűszúrásnyomok a karján. A drogos szubkultúra miliője itt nem a szociális lecsúszottság ábrázolását szolgálja, hanem az urbánus kiszolgáltatottság, mint az egyedüllét egyik végletes verziójának bemutatását. New York egy húsdaráló - mondja Kollek -, Sue-Fiona-Thomson testén ezt pontosan meg lehet figyelni. A kapaszkodók nélküli üveg-márvány-vasbeton város felett kimondott ítélet azonban önmagában nem válik jóslattá, azt lakóinak kell beteljesíteniük. Sue és Fiona állnak elébe!

Bella azonban már nem... Kollek legújabb városfilmje, a Gyors büfék, gyors nők új formát választott: a melodráma és a vígjáték határán táncoló könnyű lélekbúvár komédiába csomagolja a szinte ugyanazzal foglalkozó filmet és főszereplőjét, Bellát (ismét Anna Thomson). Főhősnőnk ezúttal egy gyorsbüfé kiszolgálónője, aki egy nála minimum húsz évvel idősebb idióta színházi rendező mellett tengeti napjait, és arra vár, hogy az végre hajlandó legyen elhagyni feleségét és hozzáköltözni. Az öreg nyálcsorgatónak azonban csak ágyasra van szüksége, így a film tulajdonképpen Bella társkereső akciójának számos fordulattal tarkított, szerencsésen végződő története.

Kollek észreveszi: a témának jót tesz, ha finoman ironikus körettel tálalja, ezért magányos New York Blues-át rendre fellazítják a komikus helyzetek. A mellékszálként becsempészett szexmániás hölgy és a gavallér öregember románca is távol áll attól, hogy valamiféle egzisztenciálisan súlyos dráma legyen, dramaturgiailag inkább egyfajta délutáni sorozatba illő félreértések vígjátékához lehetne hasonlítani, amelyet a két színész nagyszerű játéka emel az említett műfaj tucat-darabjai fölé. Thomson alakítása jóval kétértelműbb ennél, hiszen a megegyező tematika következtében a Gyorsbüféket nehéz a két korábbi filmtől elszakítva értékelni. Miután a Sueban és a Fionában láttuk, hogy a színésznő remek játékával képes az elidegenedett városi lét megformálására, természetesnek és adottnak vesszük azt a figurát, melyet a két korábbi film már megteremtett, tehát az egyedülálló, a súlyosbodó magány nyomait testén viselő, fiatalsága végnapjait élő női alakját. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a Gyorsbüfék... önállóan csak egy könnyed városi bohózat, amelyet Thomsonnak a két korábbi filmből már megismert (azaz alapvetően a szóban forgó munkához képest külső) alakja mélyít el. Lehetetlen kikapcsolni azt a tudást, amellyel Kollek a testét fűnek-fának odaadó asszony és a felé mindössze rideg, urbánus magányt sugárzó város kapcsolatát kétszer is, meggyőzően ábrázolta. E háttér előtt újabb munkája is más színezetet kap. Ha tudjuk, milyen kapcsolat állt fenn Fiona és az anyja között, más árnyalatban látjuk Bella és az anyja viszonyát. Ha felidézzük, hogy Sue milyen körülmények között vergődött számtalan időszakos munkahelye között, nem marad annyira anakronisztikus Bella Gyorsbüfékbeli döntése, mely szerint horribilis összegekért végzett tőzsdei elemzői állását egy zsírszagú étkezőben végzett pincérnői munkával cseréli fel.

Kollek gondolatmenete világos és érthető: két súlyos városi drámája után azok könnyedebb hangvételű mutációjának megteremtésével próbálja folytatni a városi tragédiák s az atomizálódott kapcsolatok megismerésének folyamatát. A három film íve jól követhető, ám az utolsó filmre már elmaradnak a finom epizódokkal felvázolt karakterek, a pontosan kidolgozott és Kollekre annyira jellemző városismeret. A várost a Gyorsbüfékben is alulról szemléljük, a szereplők komédiázása mögött húzódó városi dráma (Kollek állandó témája) azonban - attól tartok - önállóan nem állja meg a helyét. Így a film a két korábbi munka zsinórján lóg bele a könnyű, ugyanakkor szórakoztató szószba, amelyet a vígjáték határai jelölnek ki. Mindenkit arra biztatnék: térjen vissza az előzményekhez...


Anna Thomson
41 Kbyte

Jamie Harris és
Louise Lasser
41 Kbyte
Anna Thomson és Jamie Harris
Anna Thomson és
Jamie Harris
45 Kbyte

41 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső