Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Fedél a fejük fölött – Hirokazu Koreeda: Bolti tolvajok

Örök témái egyikét boncolgatja a japán maestro pályafutása talán legérzékenyebb tálalásában. MOZI
 
Bolti tolvajok 
(Manbiki kazoku / Shoplifters)
japán krimi-dráma, 121 perc, 2018
írta és rendezte: Hirokazu Koreeda
operatőr: Ryuto Kondô
vágó: Hirokazu Koreeda
zene: Haruomi Hosono
szereplők: Lily Franky, Kirin Kiki, Sosuke Ikematsu, Sakura Ando, Mayu Matsuoka, Yôko Moriguchi, Akira Emoto, Naoto Ogata, Chizuru Ikewaki, Kengo Kora
forgalmazó: Cirko Film
bemutató dátuma: 2019. január 10.

Idejekorán felnőni kényszerülő gyerekekről (Anyátlanok), illetve áthidalhatatlan generációs és érzelmi szakadékot tapasztaló famíliatagokról (Still Walking) beszélő szerzői filmjei után ismét a család intézményét és a benne élők viszonyrendszerét taglalja Hirokazu Koreeda. Tavalyi Arany Pálma-díjas remekműve dickensi ihletésű, ám a Twist Olivér dramaturgiáját több ponton fejtetőre állító „otthoni dráma”, mely leheletfinomságában méregerős karakterológiával, jellemrajzokat becsülettel támogató szociodrámai analízissel bír.

120 percre a Shibata-család nézőpontjába helyezkedünk, a Bolti tolvajok hangsúlyosan szubjektív darab, érzésekre, örömre, bánatra, keserédességre fókuszáló családi melodráma, pikantériáját az ábrázolt kisközösség jellege adja. Osamu, a családfő Faginként toborozta a hozzátartozóit, legtöbbjükkel nem áll vérségi rokonságban. Épp ez Koreeda első, legfontosabb megállapítása. Konzervatív, ha tetszik, rákényszerített, hivatalos úton felépülő családmodell helyett lényegesebb az őszinteség, a valóban átélt szeretet, a Tokió belvárosában élő, nélkülözés elől menekülő família nem hajlandó társadalmi szerződésbe bocsátkozni. Rousseau-i, naturalista-organikus, elvonulást hirdető zárt világukat tényleg a pozitivitás, az odafordulás határozzák meg, boldogságukat intim sárgásbarnában fotografált, otthonos, különböző kamera-beállításokkal dinamizált snittek nyomatékosítják.

Meditatív légkörű, olykor dokumentarista tárgyilagossággal pásztázott létük azonban csak látszatnyugalmat biztosít. Erkölcsi relativizmusról értekezik a Bolti tolvajok: sem a belső, Osamuék diktálta kisbirodalom, sem a külső, a napi fogaskerék hajtotta, japán gazdasági recesszió terhét nyögő makroközeg nem patyolattiszta. Az apa bűnözősorsra kénytelen ítélni szeretteit a puszta fennmaradás érdekében. Lopásból legfeljebb ideig-óráig sikerül eredményes rokonságot faragni: korántsem biztos, hogy minden családtag azonosul Osamu kérdőre vonható értékeivel, plusz a hatóságok színrelépése vagy egyszerű járókelők árulkodóan felvont szemöldöke is csupán idő kérdése. Ugyan Koreeda nem hallgatja el országa gazdasági helyzetének átlagembert nyomorító hatásait – hangsúlyok nélküli, gépiesen egymás mellé rendelt epizódok jelzik a gyári melós papa leépítését, a mosodában dolgozó anya lődörgését, a szexklub hostesseként igát húzó idősebb lány örömszerzéseit –, a direktort leginkább a Shibatáék közötti reláció érdekli. Óriási hangsúlyt fektet a film a nem vér szerinti együtt élők árnyalt bemutatására, sőt, a Bolti tolvajok egyik centrális kérdése az örök, eltéphetetlen kötelék létrejöttének mikéntje újonnan befogadott kislánytól nagymamáig. Apa-fiú, férj-feleség, nagyszülő-unoka viszonyokat mutat be a film, hihetetlen összetettséggel, minden karaktert átható részletességgel.

Shota, a fiúgyermek nehezen, de végül közös hangra lel az őt mentorként oktató apával, karakteríve sajátos hangütésű fejlődésregény. Aki, a fejét prostitúcióra adó lány Párizs, Texas-stílű, üvegfal mögé rejtőző szexmunkásként nemcsak otthon, munkahelyén is képes gyengédségre egy hozzá hasonlóan elveszett, sérült érzelemvilágú kuncsaft ölben dédelgetésével. Hatsue, a nagymama (a tavaly szeptemberben, rákban elhunyt Kirin Kiki megható hattyúdala) látszólag a bölcsesség fátyla mögött éli napjait, ám valójában opportunistaként tarhál pénzt, ugyanakkor kiderül róla, vagyonszerzése mögött hatalmas szeretetéhség lappang – a Bolti tolvajokban senki nem egyértelműen jó vagy gonosz, újabb strigula rendelődik a morális relativizmus mellé. Simogatásra, kedves szavakra óhajtoznak a szereplők, ugyanis közegük lemondott róluk. Hivatalnokok, nyomozók járnak-kelnek, ám – ahogy a Koreedához mért brit balos rendező-doyen, Ken Loach Én, Daniel Blake-jében – ők mechanikusan cselekednek. Pusztán a dolgukat végzik, részvétlenül és reflexiót mellőzve, más könnyeibe, mosolyába (az árut csenő gyermekeket elengedő, majd az élők sorából távozó, jelképesen egy örökre kulcsra zárt üzletet hátrahagyó bölcs, intimitást és fásultságot egyaránt ismerő öreg boltos epizódja ennek az egyik triviális, beszédes zöngéje) bele sem gondolva. Természetesen, ez csak magyarázattal szolgál a kies zugban rejtőző – nevetgélő, hempergő, evő-ivó, fürdőző – család viselkedésére, mentségül aligha.

Gyermekek tengődnek sokáig egyedül, jó ideig, rosszabb esetben pedig hiába várva az őket morális iránytűként vezérlő apák, anyák megerősítő gesztusaira: Shotának például sokáig apai parancsra kell húgának tekintenie a saját gyarló, nemtörődöm családjától elragadott kis Yurit – remek képi szimbólumként egyszer épp a fiút látjuk az előtérben, magányosan oldalogva, járdán sétálva, alatta a tőle elválasztott, mi több, idegen, vidáman kerítés mellett baktató Osamut és Yurit. A kislányon keresztül a Bolti tolvajok újabb vezérmotívuma bomlik ki: a magát civilizáltnak valló polgári család fittyet hány a gyermekekre, a rohanó ipari társadalom önmagukkal elfoglalt díszpintyei saját vérüket ítélik magányra, essen szó autóban hagyott, majd önmagát szándékosan elrabolni engedő fiútól az erkélyről bús tekintettel a végtelenbe révedő, fizikailag bántalmazott kislányig. Koreeda egy sarjakat hátrahagyó, de a felnőtteket is páriasorsra bíró, ürességbe fulladt társadalom rajzát skicceli. Igazi összeborulás nincs, az újonnan érkezők átnevezéséből, identitásuk „felülírásából” pedig lehetetlen tetőt ácsolni a fejünk fölé. Yuri karakterében így az ártatlanságvesztés hálás témája sejlik fel – a csöppséget játszó 7 éves Miyu Sasaki ritkán beszélve, háttérbe húzódva bír figyelemreméltóan erős jelenléttel. Hihetetlenül érett gyerekszínészi alakítás, tekinteten ülő, rezdülésekben feltáruló jóhiszeműséggel, a világ iránti hitet tükröző, bántó szándék híján lévő naivitással – igaz, Koreeda végül elismeri, mindez csupán korlátozott ideig tart. Mert égessék bár el a kislány régi ruháit, kapjon új nevet (Lin – miként az örömlányként pénzt kereső Aki is Sayakaként tesz eleget az ügyfelekkel való románcot tiltó szakmai protokollnak), nézze a távolságtartóan, giccsmentesen rögzített tűzijátékot, újonc volta mégsem helyettesíti az igazi családi kötődést. Ártatlansága pusztulásra szánt – a tovatűnő felhőtlenséget, szabadságillúziót (miként az elidegenülésre, egyedüllétre nagyszerűen utaló, állandó Koreeda-kellék, az utak, kereszteződések, betondzsungelek vágóképe) ritkás nagytotálokkal sugalló vonatút vagy a csendes-óceáni üdülés csak átmeneti kiteljesedést biztosítanak.

Koreeda humanista drámájában a bűnbe eső családtagok is emberek: rendezőnk valamennyi figurában elesett, oltalmazást igénylő, roppant szerethető átlagembert lát, akikkel épp ezért gyorsan empatizálhat a hétköznapi néző. Vittorio De Sica emberbaráti attitűdje süt a többnyire hangsúlytalan, ám cseppet sem unalmas cselekményből, a Biciklitolvajok esztétikája nyomán itt sem különb senki a másiknál – helyesebben a körülmények dacára sem szabadna annak lenniük, csakhogy a valóság rácáfol erre. Finom humor kel egybe a jósággal (melyre néhány ponton a Swimmy című, egy tonhal felett győzedelmeskedő halrajt követő Leo Lionni-mese fabulája utal – a rendező egy árvaházban észrevett, a nevezett gyerekkönyvet forgató kislány hatására él a metaforával), az apa és a feleség szerelmi jelenete a zuhogó esőben hazarohanó kölykök vignettájával mosódik össze. Vizuálisan ugyanezt képzi le a szűk utcákban, netán sikátorokban, üres parkolókban, külső terekben észlelhető rögrealizmust váltó lírai realizmus az éjszakát fényként beragyogó kékséggel. Yasujiro Ozu analitikus hozzáállása nyújt kezet Mikio Naruse laktató szentimentalizmusának – senkit ne lepjen meg az érdekesség, miszerint az ex-elnök Barack Obama szívébe is belopta magát a rossz útra térve is tartását őrző család portréja.  

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322