Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

Dalban mondják el – Bradley Cooper: Csillag születik

Közel tökéletes remake-et hozott tető alá a rendezőként debütáló Bradley Cooper. Aki eddig úgy hitte, egy sokadik Csillag születik-feldolgozással nincs új a nap alatt, pozitívan csalódhat. MOZI
 
Csillag születik 
(A Star is Born)
amerikai zenés film, 135 perc, 2018
rendezte: Bradley Cooper
forgatókönyv: Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters
operatőr: Matthew Libatique
vágó: Jay Cassidy
producer: Bradley Cooper, Bill Gerber, Lynette Howell, Jon Peters, Todd Phillips
szereplők: Lady Gaga, Bradley Cooper, Sam Elliott, Anthony Ramos, Bonnie Somerville, Andrew Dice Clay, Michael Harney, D.J. 'Shangela' Pierce, Willam Belli
forgalmazza: InterCom
bemutató dátuma: 2018. október 4.

Idén ugyanis már a negyedik inkarnációját kapjuk ugyanannak a sztorinak: az 1937-es William Wellman-féle karriertörténet, a George Cukor jegyezte 1954-es musical és a Frank Pierson nevéhez köthető 1976-os mozi mind igyekeztek a saját korukra, és ebből fakadóan az aktuális trendekre reagálni. A friss átirat sem lóg ki a sorból – a Másnaposok és az Amerikai mesterlövész sztárja egyszerre képzeli el a regét sötét tónusú melodrámaként, valamint a Kaliforniai álom örvén született, a siker és a magánélet ellentétéről tudósító musicalként.

Filmjének legfőbb erénye a humanizmusában rejlik. Az újdonsült direktor meri tökéletlennek, a vágyott csillogás és az emberi deficitek tűzvonalában vergődő karakterekként mutatni az alkoholizmusával küzdő lecsúszott countryénekest és az egyre jobban befutó, oldalbordájává váló fiatal dalszerzőlányt. Hibáikat sosem kendőzi el a cselekmény, mégis, a Csillag születik eléri, hogy empátiával tekintsünk rájuk, érdekeljen bennünket a sorsuk – Cooper a hollywoodi Aranykor régi iskolás fogásaival csempész intimitást, melegséget az unalomig ismert fabulába. Jackson Maine (őrizve elődje, Norman vezetéknevét) és Ally szakmai kapcsolatból románccá fejlődő viszonya sosem burkolózik igazán a romantika ködébe. Noha egymást érik a különböző színekben pompázó, direkten stilizált jelenetek, a direktor talaj közelire pozícionálja a drámát. Pontosan e realistább hozzáállás révén tűnik ki a masszából az új Csillag születik. Feel good karriersztori helyett inkább emberi relációkra fókuszáló, az esetleges bukkanókat intelligensen ábrázoló, végig karakterközpontú filmet üdvözölhetünk benne.

Sztárjaink képesek levetkőzni a rájuk tapadt imágót: a vígjátékokat maga mögött tudó Bradley Cooper passiótörténete annak minden fájdalmával átélhető, az énekes szupersztár Lady Gaga pedig legfeljebb csak részben játssza önmagát. Nem is véletlen, hogy kettejük közül neki jut az izgalmasabb feladat, és él is vele. Sminkek, ruhaköltemények mögé bújtatott, a showbusiness alakította perszónája mögött hitelesen sejlik fel az útkereső, hétköznapi problémákkal vert, majd a veszteségei dacára is talpra álló fiatal lány fejlődésíve – megadja a rajongóinak, amire vágynak, de az újdonságokkal sem marad adós, aki pedig a színészi teljesítményére kíváncsi, fellélegezhet, az üdvöske minden ponton lekörözi Coopert. Apja támogatását élvező, Édith Piafot éneklő, lenézett pincérnőként igát húzó kisemberből hibátlanul lényegül át vörös hajkoronájú, életnagyságnál nagyobb ikonná – az átmenet pedig egyszerre zökkenőmentes és összetett, Cooper elég ügyesen ragadja meg az átalakulás legfontosabb pillanatait ahhoz, hogy Lady Gaga alakításában a naivát és a bálványt is észrevegyük. Oscar-esélyes performanszt kapunk, mellette a színész-rendező derekas helytállása ellenére is csak másodhegedűs – transzformatív erejű az első közös fellépésük a stadionban, illetve Ally zongorajátéka, a jelenetek bárkit könnyen tapsra ingerelhetnek. 

Új szereplők tűnnek fel, ilyen Ally már említett édesapja vagy a dupla menedzser-szereplők beemelése: mind a Jacksont istápoló bátyfigura és a hidegen racionális fiatal srác az új sztori kedvéért kitalált alakok, ám döntéseik, jellemrajzuk mindig a történet kibontakozását segítik, egyszer sem holtsúlyként cipelt teherként nehezednek a 135 perces játékidőre. Válaszaik, hirtelen felbukkanásuk gyakran sorsdöntő irányba formálják Jackson és Ally életét, nem papírmasé-figurákat kapunk. A középpontban azonban a szerző- és házaspár áll: Bradley Cooper a negédes pillanatokat (például a lánykérést vagy a rehabilitáció utáni, zokogásba fulladó nagy bocsánatkérést) is valószerűen szemléli, csábereje azonban másban áll. Korántsem a hegemón férfi vagy női szemszög telepszik a filmre, hol Ally önt lelket férjurába, hol Jackson repíti a lányt a sztratoszférába – ilyen rangban állítható, a Csillag születik nemi vizsgálódás helyett a hótiszta emberségben, a pőre, el nem árult érzelmekben hisz. Musical lévén pedig mindez jelentéstöbbletet nyer: Ally és Jackson közös dalokat énekelnek, a sanzonok beszédesek, emberekről, kudarcokról, örömökről számolnak be, jószerivel az életet fedik le totális reménytelenségtől az átmeneti boldogságon és az újabb bukáson át a nehezen bekövetkező megnyugvásig.

Harsanjon a levegőbe a pár közös dala, a Shallow vagy az Ally záróénekének választott I’ll Never Love Again, ott bujkál bennük a legjobb és a legrosszabb, egy kapcsolat eleje, közepe és vége. Cooper ezt nemcsak a dalok beemelésekor érzi, rengeteget bíz saját és partnernője alakítására is – a Csillag születik fél vagy akár egy órát is áldoz a finoman kontúrozott veszekedésekre, összeborulásokra, csókolózásokra, így egy párkapcsolat dinamikáját tanulmányozó romantikus történetként is megállja a helyét. Legyen szó egyszerű párbeszédes jelenetekről vagy képekkel, színekkel elbeszélt pillanatokról, a legapróbb rezdülések is folyton Ally és Jackson kapcsolatát dúcolják alá, egyszer sem tévesztve szem elől a fordulópontokat. Vörös szín uralja a mozi elejét, csak úgy izzik a szenvedély a két főszereplő között, majd ugyanez a tónus baljós színezetet ölt, feketével vegyülve a film talán legsokkolóbb pillanatát készíti elő. Nem túlzás azt állítani, hogy Cooper a maximumot hozza ki a rendelkezésére álló eszközökből, a színészeket, a zenét, a vizuális kivitelt a sztori gördülékenységének rendeli alá. Igaz, olykor becsúszik egy-egy csikorgó tételmondat vagy falvédőbölcsességnek beillő állítás, a Csillag születik a karakterdrámára hajt igazán, és vállalását sikerrel teljesíti.

Ezt erősíti a film befejezése is: csakúgy, mint a korábbi változatokban, a főhősnő ezúttal is szerelme vezetéknevének kimondásával emelkedik naggyá, ám Cooper újabb csavart tartogat publikumának. Ally utolsó fellépésekor ismét egy létösszegző dal csendül fel, párhuzamosan futtatva a tovaszállt öröm pillanatait – a rendező ezzel deklarálja véglegesen, filmje több a sztárcsináló-mechanizmus bemutatásánál, a flitter és az üresség száraz szembeállításánál. Megható, igazi, gyönyörű: a jelzőkre nemcsak a finálé, de a Csillag születik bármelyik perce rászolgál.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322