Filmkultúra

A Nemzeti Filmintézet magazinja

„Érdemes volt várni rá 33 évet”: Szecsanov Martin, operatőr

Czirják Pál fotója
 
Több, mint 30 éve dolgozik a szakmában, forgatott már Herendi Gáborral, Török Ferenccel, Goda Krisztával és Ujj Mészáros Károllyal, mégis csak most adta élete első interjúját. Szecsanov Martin elmesélte, milyen kalandos úton lett belőle operatőr, miért izgulta magát halálra Donald Sutherland előtt és mit tanult a Hetedik Oscar-jelölt operatőrétől. Megtudtuk, hogyan alapított underground filmes zenekart, amiért Enyedi Ildikó is rajongott, miként jutott el Törökországba, hogy a török Máté Péter életéről forgasson, és mi köze lett Carloshoz, a híres terroristához. Életműinterjú az X és a BÚÉK operatőrével.

Tényleg ez lesz az első interjúd?

Meglehet. Általában elzárkózom tőlük, mert nem tudok rájuk felkészülni, és mindig utólag jutnak eszembe a jó válaszok.

Azért fussunk neki. Hogyan szippantott be a film világa?

Először a fotózás tetszett meg. Kamaszként néhány barátommal eljártunk a belvárosi szállodákhoz, ahol mindig nyugati motorok és menő kocsik parkoltak, és azokkal fotózgattuk magunkat. Ez a kamaszos szelfizés aztán továbbfejlődött, és 15 évesen elkészítettem az első képet a nagymamám pincéjében, amire már rá lehet fogni, hogy művészi értékű. Sötét pince volt, az ablakok besötétítve, de az egyik redőnyön volt egy lyuk, amin beszűrődött egy fénysugár. Rájöttem, ha felkavarom a port, attól még szebb lesz a fény – és lefotóztam. A gimnázium után a Práter utcai fotósiskolában tanultam tovább, majd elmentem a filmgyárba. Választhattam, hogy segédoperatőr leszek vagy világosító. Előtte egyikről se tudtam, mit csinál, de a fények érdekeltek, úgyhogy világosító lettem.

Miért a fény érdekelt a legjobban?

Az a legizgalmasabb egy képen. A kompozíció is fontos, de ma már annyit fotóznak az emberek telefonnal, hogy tudják, melyik kompozíció a jó, a vicces, a hatásos. Az operatőröknek szinte már csak a fény marad, amivel úgy játszhatnak, hogy a laikus nem látja át, hogyan érték el a hatást, csak azt látja, hogy jó az adott kép.

Ez volt a legjobb iskola neked, hiszen így Koltai Lajos mellett dolgozhattál a Hanussenben, akit a fény mesterének is neveznek.

Jó dolgom volt. Egy Szabó István-film forgatása olyan, mint egy szeánsz. Nincs kapkodás, csak csend és nyugalom. Öt hónapig forgattunk, és mindenre volt idő, én pedig rengeteg tanulhattam Koltai Lajostól. Később pedig Szabó Gábortól a Meteóban, Kardos Sándortól a Melodrámában, Máthé Tibortól a Senkiföldjében.

Nem érezted hátrányát annak, hogy nem a Színművészeti Főiskolán tanultál?

Sok lexikális tudást lehet a főiskolán szerezni, de az operatőri fortélyokat úgyis a gyakorlatban sajátítja el az ember. Én amúgy is jobban szerettem magamtól rájönni dolgokra – úgy, mint a nagymamám pincéjében. A fotósiskolában sem tetszett, hogy szigorú szabályok között kellett világítani. Megvolt, milyen fény kell a portréhoz, és ha eltértél tőle, az nem volt jó. Ez persze a ’80-as évek közepén volt: más világ. Jelentkeztem a Színművészetire is segédoperatőrnek, de viszonylag hamar kiestem a felvételi rostán. Azért se bántam, mert nem engedhettem volna meg pénzügyileg, hogy főiskolára járjak. Egyedül éltem itthon, a szüleim Bulgáriában, nővérem Olaszországban volt, és fizetnem kellett az albérletet. Muszáj volt dolgozni.

Bolgárok a felmenőid?

Apai ágon. A bolgár nagypapám, aki műfordító volt, a háború után Magyarországra jött, és 1948-ban megalapította a bolgár kultúrcentrumot az Andrássy úton. Így került ide a papám is 15 évesen. Majd elvégezte a Közgázt, és megismerkedett egy magyar lánnyal: ő lett az édesanyám.

A ’90-es években segédoperatőrként végigdolgoztad a Magyarországon készült amerikai filmeket. Forgattál Madonnával (Evita), Dennis Rodmannel (A Féreg akció lép), Christopher Lee-vel (Rendőrakadémia 7.) és Donald Sutherlanddel is (X polgártárs).

A X polgártárs forgatását nagyon élveztem, B camerán voltam asszisztens. Egyik nap az erdőben forgattunk Steadicammel és egy szűk optikával, amin nehéz volt élességet húzni. Egyszer csak odaszóltak, hogy én állítom az élességet. Megijedtem: rajtam múlik, hogy jó lesz-e a kép? Az volt a jelenet, hogy jön Donald Sutherland a kamera felé. Elpróbáltuk, felvettük. Sutherland láthatta, hogy szakad rólam a víz, mert odajött, és megkérdezte: „Jelben álltam?” Nem azt firtatta, hogyan sikerült a kép, hanem hogy ő elég jó volt-e ahhoz, hogy el tudjam végezni a munkámat. Ezt bírom a világsztárokban. Tudják, hogy a filmezés csapatmunka, és mindenkinek jónak kell lennie ahhoz, hogy jól sikerüljön a film.

És jó lett a kép?

Éles lett. A filmgyárban azt mondták, innen vagy kikopik valaki két hónap alatt, vagy örökre itt marad. Velem a második történt. Emlékszem, a Szamárköhögésben dolgoztam világosítóként, és a műteremben vettük azt a jelenetet, amikor Garas Dezső és Hernádi Judit beszélgetnek az ágyban. Kevés volt az ember, ezért odahívtak, hogy húzzak szét két kábelt, amikor Garas kinyúl és lekapcsolja a villanyt, hogy tényleg lekapcsoljon a villany. 19 éves voltam, halálra izgultam magam. Csapó, megy a jelenet, Garas kinyúl, én lekapcsolom a villanyt, mindenki örül. Erre Garas odaszól, hogy „ja, még azt akartam mondani…”, és megint kinyúl oldalra, hogy visszakapcsolja a villanyt. Majd két mondat után megint le. Nem volt előre megbeszélve, de lereagáltam a jelenetet. Utána úgy megdicsértek, hogy hetekig abból éltem, hogy ezt a három mozdulatot sikerült megcsinálnom.

Az amerikai filmekben is értek hasonlóan jó élmények?

Az Evita. Ott az egyik kedvenc operatőrömnek, Darius Khondjinak tölthettem a filmet a kamerába. Amikor forgattuk, épp jelölve volt a Hetedikkel az Oscarra. Nincs ember, aki ne mondaná arra, hogy operatőri mérföldkő. Elképesztő volt figyelni, hogyan dolgozik. Többféle nyersanyagot használt, az egyik felét alul-, a másikat túlexponálta, nekünk kellett megjelölgetni a dobozait. Egyszer a Néprajzi Múzeum nagytermében forgattunk, gondoltuk, 2-3 órát várni kell, mire bevilágítják. Erre Khondji kért egy 20 kW-os lámpát, felvitte a lépcső tetejére, és szólt, hogy kész van. Mindig egy lámpa a legjobb – ezt az operatőri alapigazságot tőle tanultam.

És hogyan jutottál el Hong Kongig?

Sehogy. Azt a Hong Kong-i akciófilmet is Magyarországon forgattuk. Az se derült ki számomra, mi történik benne, mert nem értettük a nyelvet. De minden külföldi munka hasznos volt, mert csibész módon csináltunk mellettük klipeket, kisfilmeket. A forgatás végén maradt nyersanyag, és a resztlit, akár 20-30 méternyi filmet hazavihettük. 28 méter film az egy perc, szóval ezzel már lehetett mit kezdeni: Heaven Street Seven-klipet forgattunk rá, például. Volt két ismerősöm, egy svéd és egy izraeli operatőr, akik a klipeket látva azt mondták, hagyjam abba a segédoperatőrködést, és legyek végre operatőr. Mondtam, jó-jó, de hogyan? „Mondd azt, hogy operatőr vagy. Ilyen egyszerű.”  És akkor jött Kovács Felícia, a reklámfilm-producer, és felkarolt engem meg a barátomat, Herczeg Attilát, aki később a Megdönteni Hajnal Tímeát rendezte. Bevitt minket egy ügynökséghez, és egyből a legnagyobb cégeknek, a Vodafone-nak, Pepsinek forgattunk. Ez 2000-ben történt. Jó volt reklámokban dolgozni, mert keresni is lehet vele, és izgalmas dolgokat kipróbálni. De mindig is arra vágytam, hogy játékfilmeket forgassak. 2005-ben jött az első, ketten voltunk benne operatőrök Sinkovics Gézával. Rotációban dolgoztunk, míg én bevilágítottam egy jelenetet, Géza forgatta a másikat. Nem is tudom, mit mondjak róla…

A vámpírfilmedről?

Igen, a Metamorfózisról. Nem láttam a kész filmet, úgyhogy ki akartam kölcsönözni a videotékából. Rám szólt a tékás, hogy azt ne nézd meg, borzasztó!   Nem akartam  elárulni, hogy dolgoztam benne, úgyhogy visszaraktam, és megkértem valakit, hogy vegye ki nekem. Hát, igaza volt a tékásnak. Aztán szerencsére  jött Herendi Gábor, akit már ismertem a reklámszakmából, és felkért a Lorára. Jó élmény volt, az első komolyabb filmem. A Valami  Amerikához képest nem volt siker, úgyhogy Gábor visszatért a vígjátékokhoz, de én maradtam a kisebb költségvetésű drámáknál. Daniel Younggal és a kedvenc ausztrál színésznőmmel, Rachel Blake-kel leforgattunk egy kamaradarabot, a Pinpricket. Rachel játszik a Lantana – A szökevényben is, amit szintén nem vettem ki sokáig a tékából, mert azt hittem, valami B-kategóriás science fiction, de kiderült, hogy zseniális. Félrevezető krimi, aminek az utolsó perceiben esik le a tantusz, hogy valójában társadalomkritika.

Ujj Mészáros Károly szokta mondani, hogy nem bánja, hogy csak 47 éves korában forgatta le az első nagyjátékfilmjét, mert amúgy is kérőn érő típus. Neked is jókor jött az első film 40 évesen?

Nekem ez így teljesen megfelel. A technikai tudásom, úgy érzem, már korábban is megvolt a nagyfilmekhez, de ehhez szerencse is kell. Nekem nem az a fontos, hogy a CV-met, hanem a film történetét erősítsem. Fontosnak tartom azt is, hogy egy filmnek legyen üzenete, és felkavarjon valamit az emberben. Az X-et ezért tartom a legfontosabbnak az eddigi filmjeim közül. Érdemes volt várni rá 33 évet, mert engem nagyon érdekel, hogy mi történik ma a világban, és ez a film erre reflektál. A történelemben tudjuk, kik voltak a jók és kik a rosszak. Én úgy érzem, hogy most is tudjuk, csak erről kevés film készül.

Aki látta az X-et, egyvalamire biztos emlékezni fog: a fejjel lefelé úszó Budapestre.

Ez Károly ötlete volt, hogy képekkel is kimondjuk, fejre állt a világ. Drónnal készítették a képeket Hévízi Tamásék, és a monitoron megfordítottuk a képet.

Az is cél volt, hogy bevigyétek a nézőt a labilis nyomozónő fejébe, ezért felerősítettétek a hanghatásokat. Operatőrként hogyan értél el hasonló hatást?

Olyan közelről vettük a nyomozót, hogy szinte látszódtak a pórusai. Balsai Móni alkalmas erre, mert olyan jól játszik, hogy nyugodtan mutathatjuk a lehető legközelebbről. Ha van specialitásom operatőrként, az talán az, hogy szeretem közelről venni a színészeket, nem távolról egy teleobjektívvel. Ha magam is benne vagyok a jelenetben, úgy érzem, jobban ráhangolódok a színészek játékára.

A BÚÉK-ban is feltűnő volt, hogy több arcközelivel dolgoztál, mint az olasz eredeti, a Teljesen idegenek.

A BÚÉK-ot a forgatás előtt egy héttel kaptam meg, úgyhogy hirtelen kellett ráhangolódnom. Öröm volt Goda Krisztával és a szuper színészekkel dolgozni, de mivel nem volt idő felkészülni, így rutinból forgattam azt a filmet. Ha nem is a legkreatívabban fényképezett filmem, büszke vagyok rá, hogy részt vehettem benne, és hogy sokan megnézték a moziban.

Mondtad, hogy egy operatőrnek nemcsak technikai tudásra, de szerencsére is szüksége van. A Lora és a Senki szigete között hét évig nem forgattál magyar filmet. Akkor peched volt?

Csak a Lizával. Együtt készítettük elő Károllyal a filmet, aztán a dánok beszálltak pénzzel. A koprodukcióknál van egy pontrendszer, hogy melyik  országnak hány pontot kell elérnie a stáb összetételében, és mivel részben ők finanszírozták a filmet, szerették volna, hogy az operatőr dán legyen. Ezt elmeséltem a  barátaimnak, a Rühös Foxi zenekarnak, akik írtak róla egy számot Beszálltak a dánok egymillió euróval címmel.

Hogy élted meg, hogy az utolsó pillanatban lecseréltek?

Nem esett jól, mert Károllyal a reklámokat és a kisfilmeket is együtt csináltuk, a Liza, a rókatündér ráadásul iszonyú hálás film volt operatőrileg. Hujber Balázs olyan díszletet épített, amit nehéz elrontani. Végül jól alakultak a dolgok, mert Károly meghívott a második filmjébe, az X-be, amit sokkal jobban szeretek, mert a realizmusa közelebb áll az én ízlésemhez.

Az is pech, hogy Herendi Gábornak és Török Ferinek egy-egy kevésbé sikeres filmjét fényképezted?

Nem érzem annak, mert szerettem azokat a munkákat. A Senki szigetének különleges hangulata van. Szerintem a mai napig se tudja senki, miről szól, de nagyon jó nézni. Csak az zavart, hogy újhullámos akart lenni, mert az újhullámot ma már érthetetlennek tartom. Nem olyan korban élünk. Fontos, hogy a filmünket minél többen értsék, és ne egy szűk rétegnek, ne a szakmának filmezzünk. Ha művészkedni akarok, kisfilmet csinálok, aminek nincs akkora költsége.

Egy kisfilmet rendeztél, a Lopott ritmust, ami valóban kísérleti, amennyiben áldokumentumfilm.

Azt Zánkay Piros írta, a Kocsonyaemberrel együtt. Ötleteltünk, és mivel volt egy többnapos kocsonyánk, ami szinte életre kelt, mert nem mosogattunk el, így adta magát a Kocsonyaember. A Lopott ritmus pedig abból jött, hogy hajlamosak vagyunk mindenről azt hinni, hogy a magyarok találták fel. Azzal szórakoztunk, hogy a heavy metalt, a reggae-t és a hip hopot is magyarok kezdték el, csak ellopták tőlünk. Végül a hip hopnál maradtunk, és olyan jól sült el a kisfilm, hogy sokan azt hitték, igaz. A jobb- és a baloldal is megtalálta magának a filmet: az egyik azt hitte, kinevetjük a magyarságot, a másik pedig, hogy nacionalisták vagyunk. Valaki mondta, hogy azóta marketingiskolán oktatják a Lopott ritmust, hogyan lehet az embereket manipulálni. Mi persze csak nevettetni akartunk, mert az az egészséges, ha az embernek van öniróniája. Ragaszkodtunk hozzá, hogy tényleg rövid legyen a rövidfilmünk, úgyhogy sok poén kimaradt. A gyorsbeszélő emberek hagyománya eredetileg visszanyúlt az Ottomán Birodalomig, ahol évente megszervezték a hadaróversenyt, és átadták a vándorgyűrűt. Éppen Törökországban dolgoztam, és hazahoztam egy nagy, bazári gyűrűt, amire rámondtuk, hogy ez vándorolt az ottomán időkben a leggyorsabban beszélő hipi-hopik között.

Szoktál Törökországban forgatni?

Igen, nemrég forgattam egy török és egy kazah filmet is. A törököt ottani mértékben is iszonyú sokan, 7 millióan nézték meg. Egy híres énekes, Müslüm Gürses, a török Máté Péter életrajzi filmje, aki pár éve halt meg. Izgalmas munka volt, a ’60-astól a ’90-es évekig játszódott, sokféle díszlettel, sok zenével.  Még régebben kiajánlott az izraeli operatőr, Avi Karpick, akinek évekig a focus pullere voltam. Elkezdtem kint dolgozni, forgattam reklámokat is, és megismerkedtem a török rendezővel, akivel a Müslümöt csináltuk.

Miért választottak magyar operatőrt?

Szerették a munkáimat. A Pinpricket és a Senki szigetét mutattam nekik. Volt köztünk egy kialakult munkaviszony a reklámok révén, ami idővel barátsággá alakult. Könnyen dolgozunk együtt Ketchével. Törökország amúgy is hatalmas piac, rengeteg film készül évente. Ha bemész egy plázába, tíz filmből nyolc török, így szükségük van a szakemberekre.

Elszegődsz török operatőrnek?

Egy ideig most nem akarok visszamenni. Drámai forgatás volt. Két és fél hónapra terveztük, fél év lett belőle, mert nem volt igazán jól szervezve. A kazahról viszont csak jó emlékeim vannak. Hasonló film, mint a Cinema Paradiso. Egy bácsiról szól, aki részt vesz Berlin utolsó ostromában, és kap egy dobozt egy német civiltől. Kazahsztánba visszatérve látja csak, hogy egy filmvetítő van a dobozban, és az oldalkocsis biciklijével elkezdi járni a falvakat. Lepedőre vetíti a parasztoknak a 16 mm-es némafilmeket, és kitalál sztorikat, hogy miről szólnak. Kedves film. Eredetileg csak 3 napot forgattam volna velük Budapesten, ahol felvettük a berlini ostromot. Épp az X-et forgattuk, amikor csörgött a telefonom, hogy szeretnék, ha az egész filmet én fényképezném. Vasárnap este fejeztük be az X-et, hétfőn már repültem Kazahsztánba.

Emellett társtulajdonosa vagy egy kortárs képzőművészeti galériának, a Fest;Tisztítnak, és játszol a Magyar Jaguár szabadidőzenekarban.

A festészetbe azért vágtam bele, mert a filmforgatáson mindig keresnek egy fekete bárányt, ha elrontanak valamit. Festeni viszont egyedül kell, ott mindenért csak magadat okolhatod. Naiv szimbolizmus – így hívom a műfajt, amelyben alkotok. Remélem, idén végre lesz időm csinálni egy kiállítást a képeimből, ha már jóban vagyok a tulajdonosokkal.

Hogyhogy belevágtál a galériaüzemeltetésbe?

Biztos benne van a kapuzárási pánik. Más férfiak 40 felett kabriót vesznek, mi galériát nyitottunk. Az önkormányzat meghirdetett helységeket, amikre lehetett licitálni, és kibérelni tíz évre. Elmentünk, és rajtunk kívül nem licitált senki, úgyhogy a miénk lett.

A zenekaralapítás is régi vágyad volt?

Volt korábban is zenekarunk, ’88-ban alapítottuk az Il/18-at. A U2 és a B52 után mi is egy repülőről neveztük el a zenekarunkat, csak mi egy szovjet utasszállítóról. Filmes zenekar volt, egy operatőr, Velez Gyula gitározott, a focus puller Nagy Attila dobolt, a produkciós asszisztens Perlaki Zsuzsi billentyűzött. Mellettük játszott egy szobrász, Szabó Balázs basszuson és egy baleseti sebész, Szabó Dávid gitáron, a kellékes lányok pedig vokáloztak. A ’80-as évek underground zenéjét játszottunk, léptünk fel efZámbóék előtt is. Akkoriban a forgatás végén kaptunk rendezői pénzt, a Hanussen után 10 ezer forintot, ami hatalmas pénznek számított, mert 2-3 ezer forint volt egy havi fizetés. Ebből vettem egy gitárt, és Gyulával és Dáviddal megalapítottuk a zenekart. Egy lemezünk volt, de az elmúlt hat évben már nem játszottunk. Én pedig nem bírtam magammal, és összehoztam a Magyar Jaguárt, amivel néha felveszünk egy számot meg egy klipet. Eddig kettő van.

Ki volt a legnagyobb rajongótok?

A fiatal Szabó Győző. Neki nagyon bejött a zenénk. Évente egy koncertet adtunk decemberben, a két ünnep között. Volt olyan, amin öten voltak, köztük Enyedi Ildikó az egyik. Megdicsért minket. De a legviccesebb az volt, hogy ’88-ban, amikor megalakult a zenekar, a szobrászunk nagybátyjának zuglói villájában próbáltunk, amíg ő Vietnámban volt kiküldetésen. Évekkel később kiderült, hogy a szomszéd villában Carlos, a Sakál pihente ki a terrorizmus fáradalmait. Felrobbantott egy kávézót Párizsban, majd idejött Magyarországra, kapott egy Mercit meg csajokat, és pihent.

És hallgatta a zenéteket?

Még az is lehet. A Magyar Jaguár egyik klipjébe mindenesetre ezért került bele.

Kapcsolat

Email: info@filmarchiv.hu
Postacím: 1021 Bp, Budakeszi út 51/E.
Telefon: (+36 1) 394-1322