A VAN-t Reisz Gábor maga vette fel, a Rossz versekhez viszont rögtön két operatőrt is hívott.

Becsey Kristóf: Sőt, majdnem hármat, mert amikor úgy volt, hogy egy színész játssza a főszerepet, nem Gábor, azt tervezte, hogy a jelen idejű részeket ugyanúgy ő veszi fel, mint a VAN-ban.

Bálint Dániel: A cél ezzel az volt, hogy a film stílusa eklektikus legyen, ahogyan a főszereplő emlékei is eklektikusak. Gáborra jellemző a kísérletezés, a kihívások keresése, és ez is egyfajta kísérletezés volt a részéről. Azt gondolta, a filmet szolgálni tudja egy ilyen típusú operatőri felállás.

Könnyen megszoktátok, hogy két dudás van egy csárdában?

Bálint Dániel: A forgatás előtt megbeszéltük, hogy nem szólunk bele egymás operatőri munkájába, és hárman „alapszabályként” lefektettük, hogy a közös munka ne a versengésről szóljon. Szerintem jól működött ez a felállás. Kristóffal régóta, még az SZFE-ről ismerjük egymást, dolgoztunk együtt a Nekem Budapest című szkeccsfilmben, amiben rendeztem egy részt, Kristóf pedig fényképezte. A VAN-ban is besegítettünk mindketten B vagy C kamerán, illetve segédoperatőrként.

Nem merült fel, hogy a VAN-t is ti fényképezzétek?

Bálint Dániel: Gábor a VAN-t egyedül szerette volna felvenni, ez alapvetés volt számára. Ott nagyon rugalmasnak kellett lenni: ha leesett a hó, vagy tüntetés volt, rögtön mentek forgatni, és ezt úgy tudták a legkönnyebben megoldani, ha Gábor volt az operatőr is. Ő egyébként is olyan típusú rendező, aki minden alkotói folyamatot pontosan átlát, és szeret bennük néha jobban elmélyedve részt venni, mint az megszokott. Operálni egy filmet azért lehetett érdekes kihívás számára, mert rendezőként kiforrott elképzelései vannak a filmjei vizuális világáról.

A Rossz versekben hogyan osztottátok fel egymás között a jeleneteket?

Becsey Kristóf: Gábor osztotta fel Fignár Anna dramaturggal, és elküldték nekünk emailben.

Nem is volt beleszólásotok?

Becsey Kristóf: Nem igazán. Volt egy-két jelenet, amit kicseréltünk egymás között, de az alapokat lefektették Gáborék. Én forgattam például az apával és a Mónikával közös jeleneteket, Dani pedig a zenekaros részeket és a többi lányt. A nyersanyagokat is elosztottuk egymás között: 8 és 16 mm-esre Dani forgatott, 35-ösre és Hi8-ra én, a Beta kamerát pedig mindketten használtuk.

Bálint Dániel: Az volt az elképzelés, hogy a különböző korszakokat a hozzá passzoló nyersanyaggal, 8, 16, 35 mm-es filmmel keltjük életre, de mindent filmre forgatni olyan, sokmilliós pluszköltséget jelentett volna, amit inkább másra, díszletre vagy a több forgatási napra akartunk elkölteni. Ezért részleteit vettük csak fel filmre, hogy tartsuk a koncepciót is, de spóroljunk is, így a film mellett digitális kamerát és a régi nyersanyagot megidéző effekteket használtunk.

Hogyan teremtettétek meg ezt az eklektikus képi világot?

Becsey Kristóf: Az előkészítés során kiszámoltuk, melyik évben játszódhatnak az egyes jelenetek, és azokhoz néztünk korabeli fotókat, filmeket. Ez adott egy irányvonalat a vizuális stílushoz. Sokat cserélgettük az optikákat is, hogy más-más textúrát kapjanak a jelenetek.

Bálint Dániel: Míg egy átlagos filmnél egyet szoktak, mi hétféle optikasort használtunk.

Becsey Kristóf: A hecikumás résznél például egészen másképp mosódik el az élesség a háttérben.

Bálint Dániel: A néző persze nem arra fog emlékezni, hogyan mosódott el a háttér, de tudat alatt érzi, hogy valami más. A fekete-fehér noirjelenetben ezért használtunk régi optikát, és olyan szűrőt, amelynek erős lágyító hatása van. A szintén fekete-fehér Romában Cuarón a legmodernebb optikákat alkalmazta, amitől a kép minden centimétere tűéles lesz, mert ő azt a hatást akarta elérni, hogy a mából nézünk vissza a múltba. Mi viszont azt, hogy olyan legyen az adott jelenet, mint a kor, amit megidéz.

Becsey Kristóf: Éppen ezért cserélgettük a szűrőket is, mert egy elmosottabb képet akartunk, nem tűéles részleteket. A régi fotókat se a technikai kivitelezésük miatt szeretjük, hanem mert a mai szemmel hibás tulajdonságaik árasztanak egy hangulatot.

Írtatok szabályrendszert a forgatáshoz?

Becsey Kristóf: Igen, a Reisz mama-tesztet. Ha túl kicsi volt a különbség két optika között, akkor Gábor azt mondta, az anyám nem venné észre. Olyankor megpróbáltunk látványosabb hatást elérni, hogy a Reisz anyukája is észrevegye a moziban. A jelen idejű jeleneteknél is volt szabályrendszerünk, amit Dogmának hívtunk, mert nem akartunk mesterséges világítást, tehát filmes lámpákat használni, se kameramozgató eszközöket. Végig kézben tartottuk a kamerát. Ugyanazt az amatőr bájt akartuk elérni, ami a VAN-ban is megvolt.

Reisz Gábor a főszerepet is eljátszotta a rendezés mellett. Ez operatőrként nagyobb terhet rakott rátok?

Becsey Kristóf: Nem hárult ránk rendezési feladat. Gábor tudott figyelni arra, amire kellett, a nehezebb jeleneteknél pedig ott volt Berkes Juli producer, Fignár Anna dramaturg és Bacskai Brigi szkriptes, akiktől hasznos visszajelzéseket kapott a játékára vonatkozóan. Én egyébként örültem annak, hogy ennyire közel volt hozzánk a rendező, mert az sokkal zavaróbb, ha beül a monitorsátorba a szett másik sarkában, és egy képernyőn figyeli a jelenetet. Ilyenkor nem érzem úgy, hogy együtt csinálunk valamit, mert a rendező nem tudja, mi zajlik a kamera és a színész között. Nálunk is előfordult egy hasonló eset, amikor a vécében forgattunk Seres Donáttal és Rácz Imolával. Gábor mondogatta, hogy svenkeljek balra, miközben én be voltam szorulva az egyszemélyes vécében. Ő a stábbal együtt kint állt a vécé előterében, és nem látta, hogy mozdulni se tudok.

A Rossz versek tele van filmes idézetekkel, amit Gábor azzal magyarázott, hogy a főhős Merthner Tamás filmrendező, de csak reklámokat rendez, amit nem élvez, és valami tisztább dologra vágyik. Ezt a tisztább dolgot a film testesíti meg számára, ráadásul a foglalkozásából is adódik, hogy filmszerűen képzeli el a gyerekkori emlékeit, ezért a régi történetek szomszédokos vagy épp fargós jelenetekben elevenednek meg.

Bálint Dániel: A legtöbb jelenetnél volt valamilyen vonalvezetőnk: ezek lehettek Gábor gyerekkori fényképei, amik alapján újraépítettük például a nagymamája szobáját, vagy filmes idézetek. Előfordult, hogy csak egy általános hangulatot céloztunk meg, de olykor annak is adtunk egy „stíluselnevezést”, az osztályteremben játszódó jelenetekre például azt mondtuk, hogy legyen olyan, mint egy natúr hangulatú, román újhullámos film.

Hogyan kell felvenni egy Szomszédok-jelenetet?

Becsey Kristóf: Találtam werkfotókat a forgatásról, amiken látszott, hogy egyetlen, hungarocellre ráirányított lámpával világítottak, így mi is ezt tettük. A plánozásban nem nagyon használtak beállítást-ellenbeállítást, ahogy egy párbeszédet fel szoktak venni alapesetben, hanem frontális közeliket vágtak be mindenkiről: ettől kicsit lapossá vált a kép. A színészek, Kovács Zsolt és Takács Kati pedig hozzárakták a Szomszédokra jellemző mozgáskultúrát: mereven jártak és úgy tápászkodtak fel a székből, mintha karót nyeltek volna. Nagyon élvezték ezt a jelenetet.

Amikor az apuka leejti a karácsonyfát…

Bálint Dániel: …az egy Youtube-on keringő Szomszédok-videó remake-je, amelyben egy munkás leesik az erkélyről. Úgy van vágva, hogy kiesik az ember a képből, majd látjuk az ablakon át, hogy egy próbababát dobtak le, és valami istentelenül fura hangot kevertek alá.

És a Megáll az idő?

Bálint Dániel: A Megáll az időből a házibulis jelenetet néztük, amikor a srácok elájulnak a Coca-Colától, mintha berúgtak volna. Ezt egy az egyben megcsináltuk mi is egy hosszabb jelenetben, de ez végül ki lett vágva. A jellegzetes világítást és a zöldes-bíbor színvilágot azért így is látni a bulijelenetben. A falra zöld fénycsöveket raktunk, az arcokra bíbor irányba fóliázott színeket, az alaphangulat nyomott és kontrasztos, és a teret kicsit befüstöltük – ez a Megáll az idő házibuli-hangulat titka.

Mi volt még a kivágott jelenetben?

Bálint Dániel: Merthner Tamás talál egy Szomszédok-forgatókönyvet a könyvespolcon, és keresi a barátját a házibuliban, hogy leforgassák. Végül a gangon találja meg, kiszól hozzá az ablakon, és akkor látjuk, hogy a Moszkva tér záró snittje megy a házfalra vetítve, amin felülnézetből látjuk a Moszkva teret. Aztán elmennek Szomszédokat rendezni a nagymamával, de Tamás nem veszi észre, hogy bekapcsolva maradt a kamera. Azt mondja, na jó, most elindítom, és amikor elkezdenek forgatni, akkor kapcsolja ki. Nagyon sok jelenet kikerült egyébként a filmből. Ez részben a film nonlineáris műfajából fakad. A Rossz versek emléktömbökből áll, ezek adják meg a film ritmusát. Ha egy egység nem bírt el hosszban többet, tovább kellett lépni, ki kellett vágni jeleneteket.

A főcím alatt, amikor Tamás a Gyöngyhajú lányra tátog, zöld fényben és füstben, szintén a Megáll az időt akartátok megidézni?

Becsey Kristóf: Nem, ott a Diszkó-tojás című tévéshow-t a ’80-as évekből, amelyben a Neoton Família és társai léptek fel. Ott nem füsttel, hanem szárazjéggel nyomtak tele mindent. Azt szerettük volna, hogy derékig érő, gomolygó füstben énekeljen Tamás, de ez sajnos nem jött össze, mert a szárazjég akkor működik a legjobban, ha a jég hideg, a folyadék forró, a szoba pedig hűvös – mi viszont egy meleg nyári napon forgattunk.

A Moszkva teret máshol is megidéztétek?

Becsey Kristóf: A plakátfejeléshez néztem meg a Moszkva tér világítását. Végül montázs lett belőle, de eredetileg volt egy megalapozó jelenete a plakátfejelgetésnek a Margit körúton. Tamás hosszan nézett egy Kinder csokis plakátot, majd azt mondta a szőke kisfiúnak, aki idegesítően mosolygott ezeken a régi csokis reklámokon, hogy mit bámulsz – és lefejelte. Aztán ezt is kivágtuk.

Amikor az apa elmegy új karácsonyfát szerezni, és kivág egy fenyőt a havas pusztán, ott a Fargót idéztétek meg.

Becsey Kristóf: A Fargo hatalmas havas síkságokon játszódik, így az volt a kihívás, hogy hasonlót találjunk Magyarországon. Az előkészítési stábbal leutaztunk Apajpusztára, ahol jött egy ember, kiszórt a földre egy marék műhavat, és azt mondta, „na, itt ilyen tud lenni a hó”. Néztük, hogy ez bizony nem néz ki valami jól, és ami azt illeti, a táj se, úgyhogy hazamentünk. Persze nem találtunk más helyszínt. Már megvolt a költségvetés a zöld hátteres forgatásra, amikor 2017. április 19-én egyszer csak esni kezdett a hó. Tasnádi Zsófi látványtervezővel bepattantunk egy autóba, elkezdtünk helyszíneket keresgélni, és végül Budán, a Petneházy Lovasklubnál találtunk egyet. Csak a fenyőt kellett berakni utólag a képbe. Szóval igen, az egy digitális fenyő.

A remény rabjai.

Becsey Kristóf: Azt a jelenetet forgattuk újra snittről snittre, amikor Tim Robbins megszökik a börtönből, egy tócsában ér ki a csatornából, majd kitárt kézzel felnéz az égre, és villámlik. Nálunk egy traktorkerékből mászik ki a 14 éves Merthner Tamás, miután azt kamuzza az osztálytársainak, hogy elvesztette a szüzességét. Még azt is megnéztük, milyen irányból jöttek a villámok Roger Deakinsnél, és igyekeztünk lemásolni.

Frappáns vizuális trükkökkel kötöttétek össze a jelen- és a múltbeli jeleneteket. Az egyiken Tamás kiszáll az ágyából és beesik a medencébe, a másikon a szobájából egyenesen egy BKV-buszra lép fel.

Bálint Dániel: Arra gondoltunk, ha tudatosak ezek az átkötések, akkor átélhetőbb lesz az időutazás. Úgy oldottuk meg, hogy a buszajtót felépítettük a lakásban, a szobaajtó félfájába beraktunk egyet. Hátulról látod, ahogy felszáll Gábor, aztán vágunk, és utána már egy igazi buszon megyünk.

Becsey Kristóf: Az ágyat és a körülötte lévő parkettát is megépítettük a medence szélén. Gábor lépett kettőt, bezuhant a vízbe, a víz alatt pedig már könnyű volt digitálisan összemorpholni Donáttal, mert a víz amúgy is elmossa a képet.

Bálint Dániel: Két évvel a bataclani terrortámadás után, 2017 augusztusában forgattunk Párizsban, amikor még a legszigorúbb biztonsági előírások voltak érvényben. Esélyünk sem volt arra, hogy a párizsi reptéren robbantsuk fel a levendulás csomagot, úgyhogy össze kellett csalnunk a párizsit a tököli reptérrel.

Becsey Kristóf: Ezzel a legkönnyebb lebukni, mert a két reptér aszfaltja között azért van egy kis különbség.

Bálint Dániel: Eredetileg egy pályaudvaron játszódott volna a film vége, de Franciaországban akkor még a legkisebb pályaudvaron is olyan szigorú szabályok voltak, mint egy reptéren. Azt sem engedték, hogy pár percre őrizetlenül hagyjunk egy dobozt. Azon gondolkodtunk, hogyan csalhatnánk, és már kitaláltuk, hogy valaki megáll a dobozzal a pályaudvaron, mi felszállunk egy érkező vonatra, és amikor begurulunk, az illető arrébb szalad fél percre, és mi gyorsan lefilmezzük a dobozt. Végül letettünk róla, mert túl kockázatos lett volna.

Becsey Kristóf: A francia gyártócsapat sem támogatta az ötletet. Magyarországon az a jellemző, hogy a gyártó cég megpróbál ügyeskedni a szabályokkal, de kint velük is meg kellett küzdenünk, mert mindenre azt mondták, hogy ezt sem szabad. Egyszerűen más a gondolkodásmód a két országban.

Bálint Dániel: A franciáknál nem működik a magyaros „majd megoldjuk okosban”. Azt sem tudtuk kint felvenni, ahogy Gábor rohan a repülőtér felé, mert olyan sok teherautós támadás történt akkoriban, hogy azt mondták, az is pánikot kelthet a reptér közelében, ha egy ember fut egy mikrobusz mellett, amiből kamerázunk. Mi persze elképzelni sem tudjuk, milyen pszichózisban élhettek a franciák akkoriban.

Ti is írtatok rossz verseket kamaszként?

Becsey Kristóf: Két verset, ha írtam életemben – és nem szerelmes verseket. Az egyik akkoriban született, amikor A.E. Bizottságot hallgattam. Egy zacskós levesről szólt, és a hozzáadott adalékanyagairól.

Bálint Dániel: Én nem írtam sem dalokat, sem verseket kamaszkoromban. Az én családomban mindenki valamilyen szálon művészettel foglalkozott, ezért valamiféle ellenpontként egy ideig tudatosan toltam el magamtól minden ilyesmit. Aztán a film és a fotózás elkezdett érdekelni, elkezdtem tudatosabban foglalkozni ezekkel. Még közgázt tanultam, amikor szabadidőmben bejártam a nővérem filmtörténeti órájára az SZFE-re, itt döntöttem el végleg, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, majd utána lévő évben felvételiztem oda.

Becsey Kristóf: Engem is a fotózás kezdett el érdekelni 14 évesen. A Berzsenyi gimiben volt fotólabor, ott tudtam gyakorolni. Egy idő után szerettem volna jobban belenyúlni abba, hogy mi van a gép előtt, ez terelt a filmezés felé. 16 évesen már nagy vágyam volt, hogy egyszer játékfilmet forgassak. Nézegettem werkfilmeket, de nem az érdekelt, mit mondanak a díszletről vagy a rendezésről, hanem hogy hogyan svenkelnek a kamerával.

Miért a képalkotás fogott meg?

Becsey Kristóf: Ha valaki vizuális típus, az nagy valószínűséggel az operatőri szakma felé fog orientálódni a filmezésen belül. Emellett már kiskoromban is szerettem bütykölni, érdekeltek a technikai dolgok, így könnyű volt a kamerákat kezelnem.

Bálint Dániel: Én eljátszottam a gondolattal, hogy rendező legyek, de végül arra jutottam, nincs bennem elég „történetmesélési kényszer”, elég erős indíttatás arra, hogy elmondjam a saját dolgaimat másoknak. Úgy érzem, hogy a vizualitáshoz van a legtöbb érzékem. Engem kevésbé a technikai része fogott meg az operatőri munkának, inkább a képi elbeszélés szépsége – és bizonyos filmek.

Például?

Bálint Dániel: Rajongok a teremtett világokért: a 12 majomért, a Brazilért, az 1984-ért, a Szárnyas fejvadászért. Ezek indítottak el a filmezés felé, de nagy hatással volt rám A gyűlölet és Scorsese filmjei is.

Becsey Kristóf: Nekem kiskoromban a Harcosok klubja és a Donnie Darko volt a kedvenc filmem. Azok csak úgy beszippantottak, de a Mátrixnak már sokat néztem a werkfilmjeit. A ragyogásnál pedig kifejezetten az operatőri munka érdekelt, mert úgy éreztem, a képek vannak rám zsigeri hatással, és meg akartam érteni, hogy miért. A magyar filmek közül az Egyetleneim tetszett nagyon, a Fehér tenyér és a Dealer. A Dealerben a képek, a Fehér tenyérben pedig a kép és a történet szimbiózisa fogott meg.

Min dolgoztok most?

Becsey Kristóf: Hörcher Gáborral forgatok két dokumentumfilmet, akivel a Driftert csináltuk, és Merthner Tamással ellentétben néha reklámokban is dolgozom.

Bálint Dániel: Én a Rossz versek óta egy másik nagyjátékfilmet forgattam, a Habot Lakos Nórával, ami idén nyáron fog elkészülni, és remélhetőleg ősszel kerül mozikba.