Felnőtt fejjel kezdtél filmes karrierbe, de már egészen kiskorod óta a szakma környékén mozogtál. Hogy alakult ez a pályaválasztás?

Édesanyám a MAFILM Nemzetközi Stúdióban dolgozott a neves, akkor gyártásvezető, Ungor Mária mellett. Miután sokszor magával vitt, gyakorlatilag már gyerekként belecsöppentem ebbe a filmes világba. Anyu, a ’80-as és ’90-es években Magyarországon forgatott sok külföldi produkcióban dolgozott. Tinédzser korom környékén már forgatásokon is részt vettem - így sokadmagammal vízhordóként dolgoztam például Michael Jackson nagystatisztériás klipforgatásán is 1994-ben a Hősök Terén. Később, a közgazdasági szakközépiskola szakmai gyakorlatát is a filmgyárban teljesítettem. Ezután több évig egészen más területen dolgoztam, később kimentem Angliába majd Amerikába nyelvet tanulni. Másfél éven keresztül dolgoztam kint, mint au-pair. Megtanultam a nyelvet, hazajöttem és kerestem, mit kezdhetnék magammal. Hallottam, hogy egy nagy produkció könyvelési részlegére keresnek munkatársakat és mivel nem volt munkám, megpályáztam. Kiderült, hogy a könyvelő, aki interjúztatott, már többször is dolgozott anyuval, így viszonylag gyorsan ment minden. Az első filmes munkám a The Company (A cég - A CIA regénye) című sorozat volt. Le kellett fénymásolnom majd iktatnom a produkció összes bejövő számláját, de menetközben, ahogy látták, hogy elég jól konyítok a dolgokhoz, már kisebb könyvelési feladatokkal is megbíztak.

Számított itt bármennyit is a végzettséged?

Nem, kizárólag a kapcsolat és a nyelvtudás számított. Ebbe a szakmába kapcsolatok nélkül nem is nagyon lehet bekerülni.

Nem derogált, hogy többéves karrierrel a hátad mögött ennyi idősen legalulról, a fénymásolótól kellett kezdened?

Egyáltalán nem! Nagyon fontos volt, hogy épp akkor jött ez a lehetőség, amikor én már nagyon kerestem a hivatásomat. És a filmes szakmában elég hamar meg is találtam.

Hogy léptél tovább ebből a pozícióból?

A The Company (A cég - A CIA regénye) magyar gyártásvezetője Ungor Mária volt, aki ugye már ismert engem. Ő hívott a következő produkcióba, immár pénztárosnak. Ez sokkal komolyabb feladat, hiszen egy forgatáson a helyszínek, a beszerzések és a napidíjak miatt nagyon komoly a készpénzforgalom, így az ezzel járó felelősség is. A harmadik filmembe pedig Mányai Rita által kerültem, akivel az előző két produkcióban is együtt dolgoztam a könyvelésen, ő már könyvelő-asszisztensnek hívott A Holdhercegnő c. filmbe. Ekkoriban ismerkedtem meg Horváth Zoltán berendezővel, ő volt az, aki látott bennem fantáziát, és tőle kaptam az első ilyen jellegű munkámat is, először, mint asszisztens és beszerző. Egy nagy reklámfilmen dolgoztunk együtt, ahol rögtön az első napon kaptam egy két oldalas listát arról, miket kell megszereznem. Azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá, mert a lufiktól a veterán autóig volt ott minden. Bedobtak a mélyvízbe. Ekkor, az előkészítési szakaszban a kutatás mellett még főleg logisztikából állt a munkám, de miután megvolt minden, mehettem a berendezővel és figyelhettem, mit hogyan csinál a díszletben. Akkor fogott meg valami, onnantól tudom, hogy ezt szeretném csinálni. Nagyon hálás vagyok Zolinak, hogy innentől kezdve hosszú éveken át vele dolgozhattam.

Mi fogott meg ebben ennyire?

A kreativitás. Óriási dolog, ahogy látod mindezt megelevenedni, amint a sok kis részlet összeáll. Itt már nem arról van szó, hogy egy irodában ülsz reggeltől estig és papírokat tologatsz. Iszonyatosan szerteágazó munka, ahol minden egyes nap rengeteg emberrel kell kommunikálnod. Akkor még álmodni sem mertem arról, hogy kapok még valaha ilyen jellegű munkát, pláne filmekben, de már tudtam, hogy ez a célom. Végül annyira jól sikerült az együttműködés, hogy a következő játékfilmnél már én voltam a berendező asszisztense vagy beszerzője, attól függően, hogy az adott film melyik pozíciót kívánta meg.

Akkoriban hogy láttad, mi kellhet ahhoz, hogy valaki berendezővé váljon?

Azelőtt nem sokat tudtam erről a szakmáról. Viszont a berendező, aki mellett én ezt a szakmát kezdtem, a hatalmas, több évtizedes szakmai tapasztalata mellett szakirányú, dekoratőr végzettséggel is rendelkezett. Ehhez képest, én tudtam angolul, láttam már forgatást és talán talpraesett voltam, de mindent meg kellett tanulnom a gyakorlatban a teljes nulláról.

A berendező munkáját ki irányítja?

A látványtervező. Ő mondja meg, hol fog állni és mit fog látni a kamera és ez alapján kiadja, mit és hogyan kell berendeznie a berendező csapatnak. Adott minden stílus és irányvonal, de első körben eddig tart a beszélgetés a berendező és a látványtervező között. Innentől jön az előbbi és az alá tartozó csapat. Mindenki izzítja a kontaktjait és mindenhová elmegyünk, míg be nem szereztünk mindent, amire csak szükség lehet. Az évek során olyan jól bedolgoztuk magunkat, hogy a legtöbb helyen, az antikosoktól a bútoráruházakig mindenhol tárt karokkal várnak.

Ezeket az eszközöket megveszitek, vagy csak bérlitek?

Amit csak lehet, azt bérlünk, hiszen a produkcióknak nincs külön raktáruk ahol majd a forgatás végeztével eltárolják a film teljes berendezését. A forgatás végével gyakorlatilag a teljes projekt megszűnik. Ilyenkor mindent, amit megvettünk, el is kell adnunk, illetve amíg a filmet be nem mutatják el kell tárolni azért, ha esetleg pótforgatásra kerülne a sor akkor meglegyenek a berendezési tárgyak. Egy forgatás után általában két-három hetünk marad arra, hogy mindent nullára tegyünk, leltározzunk, lefotózzunk és eltároljunk a bemutatóig, de végül mindig minden értékesítésre kerül. Általában az öt nagy magyarországi kellékraktár valamelyike vásárolja fel ezeket a készleteket. Adott esetben 5.000-15.000 db tárgyról beszélünk egy-egy produkció kapcsán.

Van, hogy megtartasz valamit emlékként a forgatásokról?

Nagyon ritkán, de előfordult már. Jó pár éve mindig velem van az autómban az a rózsafüzér, amit Anthony Hopkins A rítus (The Rite, 2011, r.: Mikael Hafström) című film forgatásán használt.

A következő években már kizárólag berendező asszisztensként dolgoztál?

Elvileg igen, de ez a munka gyakorlatilag együtt megy a beszerzéssel. Minden ilyen filmnél, vagyis majdnem mindegyiknél van egy külföldi és egy magyar beszerző. Az asszisztensek és a beszerzők dolga itt általában az, hogy a berendező utasításait követve beszerezzék az ajánlott helyekről a szükséges kellékeket. Az én helyzetem annyiban volt speciálisabb már ekkoriban is, hogy mivel jól beszéltem a nyelvet, általában én fordítottam a külföldi és a magyar partner között, ezért minden részletre kiterjedően képben voltam az igényeket illetően.

Beszerzési téren mi volt a legnagyobb kihívás, amivel találkoztál?

Nehéz lenne bármit is kiemelni, hisz egyrészt rengeteg kihívással találkozunk nap mint nap, eleve számon tartani is nehéz, másrészt végül úgyis minden megoldódik. De a Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard, 2013, r.: John Moore) kapcsán mondjuk necces volt, amikor a látványtervező péntek este hat órakor találta ki, hogy a szombati forgatásra szeretné, ha reggel 8 órától végig lenne dekorálva az Erzsébet híd mindkét oldala ukrán zászlókkal. Persze erről addig szó sem volt. De végül meglett. Kicsit más jellegű, de szintén igen emlékezetes volt, amikor egy angol sorozathoz egy bonctermet kellett berendeznünk és ehhez el kellett mennünk egy valódi boncmesterhez. Ő erős humorral állt a munkájához, gondolom, másképp nem is bírná, és amikor látta, hogy milyen hatással van rám a kibérlésre szánt háromemeletes hűtő, akkor csak azért is feltépte az egyik ajtaját. Neki ez poén volt, én viszont szabályosan kimenekültem.

Előfordult már veled olyan, hogy valamit nagyon nehéz volt beszerezni, és végül nem is használta a stáb?

Gyakorlatilag ez sokszor előfordul. Mindig igyekszünk duplán, triplán ellenőrizni, hogy mi kell az adott díszletbe. Nem is nagyon maradnak meg itt azok, akik nem bírják ezt a folyamatos nyomást és az ebből fakadó stresszt, hogy valamit beszerzünk, pár órával később pedig kiderül, hogy mégsem kell és egész mást kell helyette megszerezni. Néha ez felesleges munkának tűnik, de ugyanúgy a része, mint a siker, amikor megszerzünk egy lehetetlennek tűnő tárgyat vagy bútort.

Ebből az asszisztensi státuszból hogyan tudtál még feljebb lépni?

A Mentőexpedíció (The Martian, 2015, r.: Ridley Scott) forgatását követően 8 év után szétváltak útjaink az addigi berendezővel. Ekkor nagy szerencsém volt, mert nem sokkal ezután visszajött az Inferno (2016, r.: Ron Howard) stábjával a Die Hard külföldi berendezője és felhívott, hogy dolgozzak vele. Így lettem junior set decorator, de itt a tényleges berendezési feladatokat még kizárólag a külföldi berendező végezte. Ezt követően bekerültem a Robin Hood (2018, r.: Otto Bathurst) stábjába, újra, mint asszisztens és végül A kém, aki dobott engem (The Spy Who Dumped Me, 2018, r.: Susanna Fogel) volt az első olyan film, ahol nem, hogy nem asszisztens voltam, de mivel nem is volt külföldi berendező, mindent magam és a csapatom csinálhattam. Ez azért volt jó különösen, mert ugyan folyamatos kapcsolatban voltunk a látványtervezővel, nem kellett egy külföldi berendezőt kiszolgálni, 100%-ig a magunk útját járhattuk.   

Ez költségvetési vagy bizalmi kérdés?

Utóbbi, egyértelműen. A Robin Hood forgatásának a végén kért fel az akkori art director, akivel már a második közös munkánk volt, így nagyon egymásra hangolódtunk, hogy elvállalnám-e berendezőként A kém, aki dobott engem című filmet, amit épp a napokban mutatnak be itthon. Nagyon izgatott vagyok emiatt!

Mennyiben volt más itt a munkád, mint korábban?

Gyakorlatilag mindenben. Ezeken a forgatásokon mindig a külföldi berendező az, aki a stáb minden részével, a kaszkadőrökkel, a díszletesekkel, az SFX-esekkel egyeztet. A hazai csapat felel azért, hogy minden meglegyen és ott legyen, de a külföldié a nagyobb felelősség, hiszen ő gondoskodik mindenről, neki azt is tudni kell, melyik jelenetben milyen típusú verekedés vagy lövöldözés lesz, hiszen ott cukorból készülő törő üvegre, vagy balsafából készült bútorra van szükség. A látványtervezővel ugyan mindig mindent megbeszéltünk, de ez volt a nagy áttörés. Nagyon összetett és jó munka volt. Máris az első díszletünk egy óriási kávézó volt, amit később szanaszét lőnek az egyik jelenetben. Elmondhatatlan érzés, amikor egy ilyen hatalmas díszlet összeáll. Napokig dolgoztunk rajta a csapatommal és fantasztikus érzés volt, amikor a végén odajött csekkolni a látványtervező és miután végignézett az egészen, mosolyogva csak annyit mondott: „Well done”. De ez egyáltalán nem rólam szól, a csapat nélkül, akikkel dolgozom, én sem lennék.

Ebben a filmben van olyan set, amihez nem volt közöd?

Nincs, itt A-tól Z-ig minden berendezés hozzám tartozott. Ez a munka ezzel a pozícióval már jóval a technikai terepszemle előtt elkezdődik. Ezt úgy képzeld el, hogy a forgatás előtt 1-2 héttel az összes részlegvezető a rendezővel és az operatőrrel beül három buszba, végigmegyünk a létező összes helyszínen technikai terepszemle keretein belül és a rendező pontosan elmondja, hol mit szeretne látni. Csakhogy eddigre, a forgatókönyv, a látványtervek és az előzetes egyeztetések nyomán a legtöbb szükséges berendezés már a rendelkezésünkre áll, de ilyenkor derülnek ki olyan részletek, amelyek alapján még jön egy finomhangolás. A technikai terepszemlén tudjuk meg például, hogy az operatőr milyen extra világítást kér az adott díszletbe így ez alapján módosulhat, hogy milyen plusz lámpákat kell még betenni a díszletbe. Ez az az alkalom, amikor, persze csak ha szükséges, mi is bármilyen a munkánkkal kapcsolatos kérdést feltehetünk a rendezőnek. Tulajdonképpen ez az első, amikor mindannyian egyben látjuk az összes helyszínünket. Ennél a filmnél például a helyszínkeresésnél- és megtalálásnál derült ki, hogy a forgatásra kibérelt kávézó a valódi formájában egyáltalán nem lesz jó, ezért a padlótól kezdve a bútorokon és a függönyökön át mindent, de tényleg mindent át kellett alakítanunk, úgy, hogy az a filmben egy bécsi kávézónak tökéletes legyen, a rendezőnek, a színészeknek, és a kaszkadőröknek is megfeleljen. Berendezőként, amint megtudod a szükséges igényeket, bele kell tudnod látni egy régi helyszínbe a teljesen újat.  

Mennyi idődet viszi el egy-egy ilyen nagy produkció?

Jó esetben, egy nagyobb filmnél három-négy hónapunk van az előkészítésünkre, néha csak kettő, és erre jön még a forgatási idő, ami szintén több hónap. Egy évbe maximum egy teljes film és egy következő elkezdése szokott beleférni berendezőként. Úgy dolgozunk, hogy miután megkapjuk a látványterveket, concept rajzokat, úgynevezett moodboardokat csinálunk, amelyen bemutatjuk a látványtervezőnek és adott esetben a rendezőnek, hogy milyen bútorokat és berendezési tárgyakat fogunk a díszletbe betenni. Amint a moodboard rendben van, úgy elkezdjük lefoglalni a bútorokat, megvenni az apróságokat, majd jön a következő díszlet és a következő… Az egész olyan, mint egy vetésforgó. Folyamatos, megállás nélküli munka, egészen addig, míg tart a forgatás. Minden egyes nap ott kell lenni és berendezni véglegesre az újabb és újabb helyszíneket úgy, hogy minden egyes részlete és négyzetcentimétere a fejedben van. Plusz ilyenkor kell megoldanod az olyan váratlan, de rendszeresen felmerülő problémákat is, minthogy elveszett vagy megsérült egy hetekkel korábban használt kellék vagy bútor, amire most újra szükség lenne. Vagy például, amikor látod, hogy a díszletben a kétmillió forintot érő, de bérelt designer asztalra teszi fel a filmsztár a lábát, mert épp ott ül a berendezett designer kanapén két jelenet között, nyilván mégsem szólhatsz rá, de közben erősen reszketsz, hogy ne legyen semmi baja és egy karcolás nélkül vissza tudjuk vinni oda, ahonnan béreltük.

Tudsz azért időnként szünetet tartani egy-egy produkció között?

Ritkán, de nem jellemző. Most összesen két hetem van, amit munka nélkül töltök, mert eddig egy 8 epizódos tévésorozatot csináltunk, ami iszonyatosan megfeszített munkát jelentett. A sorozat mindig sűrűbb tempót jelent, de itt tényleg mindenki három másik helyett dolgozott. Sok helyszín, kevés idő, extrém melegben.

Ez a Hanna - Gyilkos természet (Hanna, 2011, r.: Joe Wright) című film sorozatverziója?

Igen, ez a Hanna. Ráadásul itt két epizódonként új rendező és operatőr volt, tehát mindig az új alkotók elvárásainak kellett megfelelni. Ilyenkor gyorsan rá kell érezned, ki mit kér, ki mit szeret.

Ez a széria egy nálunk is ismert filmből készült. Ilyenkor, vagy ha filmes remake-en dolgozol, újranézed berendező szemmel is az eredetit, vagy direkt elkerülöd?

Ha csak tehetem, visszanézem, és ez történt ebben az esetben is. Itt különösen azért volt fontos, mert a látványtervező kifejezetten kérte, hogy ne másoljuk a filmet. Hasonló dolgokat csinálhattunk, de szempont volt, hogy semmi sem lehet pont ugyanolyan. A történet persze adott, az alaphelyzet ugyanaz, de kinézetre más lesz. De dolgoztam már remake-en is, a 2010-es Az adósság című film (The Debt, r.: John Madden), amelynek többek között Helen Mirren volt a főszereplője, egy három évvel korábban készült izraeli film (The Debt, 2007, r.: Assaf Bernstein) alapján készült. Azt a filmet nagyon-nagyon nehezen tudtam csak megszerezni, de meglett, még ha végül eredeti nyelven is tudtam csak végignézni.

A Hanna esetében is önállóan dolgozhattál?

Igen is, meg nem is. Itt volt ugyan külföldi berendező is mellettem, de a gyakorlatban itt felosztottuk a munkát. 120 díszletről beszélünk 5 hónap leforgása alatt, ezt fizikailag is képtelenség lenne egy embernek megcsinálni, ezért az elején leültünk, és megbeszéltük, melyik díszlet kié. Ez már nem a hierarchiáról szólt.

Innentől az a cél, hogy egyedül vállalhass munkát a további produkciókban, mint berendező?

Igen, hosszú távon szeretnék olyan filmeket és sorozatokat vállalni, ahol én lehetek a berendező és mindent mi intézünk ezen a téren a csapatommal. A következő filmem egy középkori fantasy lesz, itt például lesz mellettem egy külföldi berendező is, de a creditem itt is berendező lesz már.

Mekkora ez a szakma itthon? Hányan vagytok, akik berendezőként kifejezetten külföldi produkciókra szakosodtatok?

Kezdjük onnan, hogy itthon két nagy szervizcég működik, a Mid Atlantic Films és a Pioneer. Én az előbbivel szoktam dolgozni jó néhány éve, itt négy-öt berendező van. Mi forgunk minden itt készülő külföldi produkcióban, amit ez a cég csinál. De országos szinten sem nagyon vagyunk tíz-tizenötnél többen.

Alapvetés, hogy ez a tíz-tizenöt ember csak és kizárólag külföldi produkciókban dolgozik?

Igen. Ez a két nagy szervizcég futószalagon hozza a produkciókat külföldről, nem nagyon van szünet két film vagy sorozat között.

A te tárgyalási pozíciód változott attól, hogy van már olyan nagy produkció a filmográfiádban, amit önállóan rendeztél be?

Igen is meg nem is. De még az elején vagyok, erről majd inkább öt év múlva beszéljünk…

Szakmailag neked van innen feljebb?

Nincs tovább. Ez a csúcs. Amit egy magyar berendező itthon elérhet, az most nálam megvan. Nagyon büszke is vagyok erre. Innentől inkább az a cél, hogy mindig minél érdekesebb filmeken dolgozhassak. Szerencsére akármilyen nagynak tűnik ez a szakma, itt is mindenki ismer mindenkit kis túlzással, és gyakran jönnek olyan külföldi szakemberek ide forgatni, akik már dolgoztak itt, vagy akik dolgoztak olyanokkal, akik forgattak már itt, vagy akár velünk is, így jól működnek az ismeretségek és ajánlások. Most ugyan épp lecsúsztam egy álomprojektről, mert amikor felhívtak, hogy szeretnének velem dolgozni, akkor már pont aláírtam a mostani filmre, de ez ilyen, muszáj a biztos felé mozdulni. Nem csak rólam van szó, a csapatomnak is folyamatosan munkára van szüksége.

Hogy áll fel a csapatod?

A csapat fiúkból áll. Van egy közvetlen asszisztensem, van két beszerző és egy ún. leadman, aki kontrollálja, mikor mit és honnan kell elhoznunk, elvégzi az alapbeállításokat, mielőtt én bemegyek a díszletbe és elkezdünk rajta dolgozni illetve ő irányítja azt a nyolc fiút is, akik a szállítást, pakolást és a díszletbe a bútorok és apróságok bevitelét intézik. Ő osztja fel ezt a csapatot, amikor egyszerre több helyszínt kell berendeznünk és vannak olyan kőkemény napok, amikor e mellé a nyolc ember mellé még további plusz fiúkat is be kell hívnunk. A fiúk rendkívül sokoldalúak, képzettek, ügyesek és nem ismernek lehetetlent!

Mekkora a fluktuáció?

Nem jellemző az elvándorlás, de a beszerzők időnként változnak. Ebbe nem nehéz belefáradni, ezért előfordul, hogy valaki egyszerűen nem tudja, vagy nem akarja továbbcsinálni. Ilyen van, de mindig vannak nagyon lelkes ifjú titánok. Az a jó, ha félszavakból értjük egymást és nem kell mindent állandóan elmagyarázni, mert ilyen nyomás mellett nem csak idő, energia sem lenne ezekre a plusz körökre.

Volt már olyan kérés, amit nem tudtatok megoldani akár a beszerzés, akár a berendezés terén?

Nincs olyan, hogy nem, nincs lehetetlen. Egyszerűen nem létezik. Amit a rendező vagy a látványtervező kér, azt nekünk tűzön-vízen keresztül akár, de meg kell szereznünk.

Mennyire látod előre a munkáitokat?

Mindig csak a soron következő filmet látom. De ez általában is jellemző a szakmára, a szervizcégek sem látnak ennél sokkal előbbre, leszámítva az előkészítési időt, amikor még semmi sem biztos. Ráadásul nekünk már csak akkor szólnak, amikor 100%-ossá válik egy-egy új projekt.

Minden filmet és sorozatot megnézel, amiben dolgoztál?

Igen, és jó ideje nem is tudom nézőként tenni ezt. Mindent szakmai szemmel figyelek, általában még azokat a filmeket is, amelyekhez nem is volt közöm. Sőt, most, ha ebben a kávézóban körülnézek, itt is a berendezést figyelem. De idő volt, míg ez kialakult.

Közvetlen visszajelzéseket szoktál kapni a rendezőktől és az operatőröktől?

Ezen a szinten ők már nem nagyon barátkoznak, nem túl közvetlenek, de nekik nem is szabad. Fontos, hogy meg legyen a vezetői tekintélyük, hiszen ők vezetik ezeket a hatalmas produkciókat. Van olyan, hogy a rendező megdicséri a munkánkat és ez mindig nagyon jól esik. De inkább az a jellemző, hogy a rendező ír egy e-mailt a látványtervezőnek, amiben akár részletesen is megköszöni a munkát, a gyorsaságot, a díszletet, a berendezést, hogy minden jó volt és kéznél volt. Ezek természetesen eljutnak hozzám, és ezektől azért könnyekig meg lehet hatódni.