3.2//EN"> Filmkultúra: Oktatás: Az első közép-európai forgatókönyvíró műhely Magyarországon

Ozsda Erika

Az első közép-európai forgatókönyvíró műhely Magyarországon a Sundance Intézet (Egyesült Államok) támogatásával

Seregélyes, Taurus Kastélyhotel
1997. július 17-22.

az asztal körül a lengyelek
az asztal körül
a lengyelek

98 KByte
HÁTTÉR: 1981-ben Robert Redford összeült néhány barátjával és kollégájával a Utah-állambeli Sundance-ben, hogy megbeszéljék az amerikai film művészi megújulásának lehetőségeit. Ennek eredményeképp jött létre a Sundance Intézet, melynek célja a független filmkészítők támogatása és képzése.

Az Intézet a kezdetektől kiterjesztette működési körét forgatókönyvírók, rendezők, drámaírók, performance előadók és operatőrök támogatására.

Több mint 60, eredetileg a Sundance Intézet Játékfilm Programjának keretében "fejlesztett" film látható világszerte mozikban és televízióban. Pl.: Kutyaszorítóban, Impromptu, Walking and Talking...

A tanácsadók között volt már Sydney Pollack, Glenn Close, Alan Pakula, Terry Gilliam, Denzel Washington.

A Sundance Intézet non-profit szervezet, költségvetése 3, 4 millió dollár, ennek 40 %-a kitermelt jövedelem, 60 %-a támogatás.

Az Intézet által támogatott művészek és filmek számos Oscart, Emmyt illetve nemzetközi fesztiváldíjat nyertek.

A Sundance most Kelet-Európára irányítja a figyelmét, mivel úgy látja, kapcsolatai és módszere eredményesen segítheti a keleti országokat filmiparuk újjáépítésében

A kelet-európai forgatókönyvírókat és producereket állami filmiskolákban képezték és képzik ma is, ezek az iskolák azonban a filmkészítés és a filmrendezés technikai oldalára összpontosítanak. A piacgazdaság szabályainak megfelelő forgatókönyvírás és filmgyártás oktatása a legjobb esetben is csak közepes színvonalú, legrosszabb esetben nem is létezik.

A Válogató Bizottság 99 magyar és 82 lengyel forgatókönyv közül választotta ki a Műhelyen résztvevő nyolcat.

A Bizottság tagjai: Filip Bajon, Árvai Jolán, Cesary Harasinowitz, Herskó János, Andrzej Kowalczyk, Prekop Gabriella, Boguslaw Linda, Simó Sándor, Jacek Szczerba, Xantus János

A Bizottság tagjai a forgatókönyveket úgy olvasták, hogy az írók neve nem volt rajtuk feltüntetve.

A Válogató Bizottság nyolc forgatókönyvet választott ki, olyan filmek lehetőségét látva bennük, amelyekkel, ha elkészülnek, elkezdődhet a független magyar és lengyel film újjászerveződése.

A kelet-európai Sundance Forgatókönyvíró Műhely művészeti igazgatója: Gazdag Gyula.

Programigazgató: Miskolczi Péter (Eurofilm Stúdió, Magyarország)
Asszisztensként kezdte a pályáját a Mafilmben. 1973-ban végzett a Közgazdasági Egyetemen, tíz évvel később a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta számos nemzetközi filmben dolgozott. Többek között John Huston: Menekülés a győzelembe, Costa Gavras: Red Heat és Jean-Paul Rappeneau: Cyrano. 1992-ben megalapította az Eurofilm Stúdiót. Nemrég fejezte be Enyedi Ildikó filmjét, A magyar Dekameront, mely a 2000 Seen by... tévésorozat számára készült.

Lengyel részről Darius Jablonski a programigazgató (Apple Films).
1990-ben végzett a Lódzi Főiskolán. Krzysztof Kieslowski másod-, Filip Bajon első asszisztense volt. 1986-ban rendezett dokumentumfilmje, Visit of an Old Lady számos nemzetközi fesztiváldíjat kapott.

A Sundance Intézet koncepciója szerint a kiválasztott pályázóknak megteremtik a lehetőséget a műhelymunkára: tapasztalt forgatókönyvírókkal konzultálhatnak, akik mentorukká szegődnek. Ezek a kreatív tanácsadók idejüket és szolgálataikat fizetség nélkül ajánlják fel.

A Műhely egyénre szabott támogatást kínál a forgatókönyvíróknak. A kreatív tanácsadók a történetre koncentráló ill. általában probléma-megoldó egyéni megbeszéléseken elemzik a könyveket az írókkal. A cél, hogy a mentorok segítségével az írók megtalálják saját hangjukat és az eredeti ötletből a lehető legjobb forgatókönyveket bontsák ki. Nem az a lényeg, hogy valamifajta stílust kényszerítsenek a művekre, hanem a lehetőség, hogy az írók kísérletezhessenek és saját egyéni elképzelésüket fejleszthessék tovább.

SZEREPLŐK:

A Játékfilm Program igazgatója: Michelle Satter
Művészeti vezető: Gazdag Gyula
Kreatív tanácsadók:

  • Jerzy Domaradzki (Lengyelország)
  • Lawrence Konner (USA)
  • Judith Rascoe (USA)
  • Tom Rickman (USA)
  • Susan Shilliday (USA)
  • Szabó István (Magyarország)

Forgatókönyvírók:
  • Paulina Bochenska: Egy alma harmadik fele (Lengyelország)
  • Tomasz Fleszar: A szél gyökerei (Lengyelország)
  • Andrzej Golda: Katicabogár, katicabogár... (Lengyelország)
  • Ozsda Erika: Édes-bús (Magyarország)
  • Salamon András: Közel a szerelemhez (Magyarország) Thuróczy Katalin: Szegény Eduárd (Magyarország)
  • Can Togay: Napfogyatkozás 2000 (Magyarország)
  • Jacek Wyszomirski: Hogy vagy, Teresa? (Lengyelország)

1. NAP

1. jelenet 17.00. KÜLSŐ - KASTÉLYKAPU

A résztvevők megérkeznek Seregélyesre.

Kiosztják nekik az ismertetőket: a találkozások időrendjét és beosztását, a szereplők névsorát, a szobabeosztásokat, a heti menüt és az időjárás jelentést! (Érződjön a jólszervezettség)

2. jelenet 18.30. KASTÉLY - BELSŐ

A résztvevők körben ülnek, Michelle Satter köszönti őket először.

1981 óta dolgozik a Sundance Intézetnek. Több, már ismertté vált filmkészítőt támogatott eddig (Quentin Tarantino, Tom DiCillo). Satter volt a felelőse számos művészeti program, műhely, stb. megszervezésének Latin-Amerikában és Európában. Éppen most dolgozik egy tehetséges gyerekeket felkutató program elindításán. 1989-ben társproducere volt Waldo Salt Oscarra is jelölt dokumentumfilmjének: A Screenwritter's Journey (A forgatókönyvíró utazása)

Bemutatkozás, eligazítás: ki kicsoda, mi lesz a feladata, mit szeretne, mit hol talál. A beszélgetés nyelve angol, de minden írónak saját tolmácsa is van.

3. jelenet 19.30. BELSŐ - BORPINCE

Vacsora: folytatódik az ismerkedés. Mindenki szeretne többet megtudni a másikról. Mit írt eddig, milyen munkái voltak, kikkel dolgozott... hogy ízlik a vacsora?

4. jelenet 20.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Filmvetítés: egy-egy résztvevő munkájának bemutatása.
Waldo Salt: Egy forgatókönyvíró utazása (társproducer: Michelle Satter)
Waldo Salt legismertebb filmje az Éjféli cowboy.
Beszélgetés a forgatókönyvíró regényes életéről és a flash-back használatáról.

5. jelenet 22.30. KÜLSŐ / BELSŐ

Néhányan (főleg magyarok) még a teraszon beszélgetnek, majd az eső miatt bent folytatják. Később ki-ki elvonul a szobájába és megpróbál fölkészülni a másnapi első rohamra.

2. NAP

1. jelenet 9.00. BELSŐ - ÉTTEREM

Reggeli. A lengyelek nagyon összetartanak, figyelnek egymásra.

2. jelenet 9.30. BELSŐ - ZENESZOBA

(NÉMA.) A kreatív tanácsadók találkozója. Erről az írók, mivel nem vesznek részt rajta, mindig csak beszámolót hallanak valamelyik mentoruktól. Addig ők... (már akit érdekel)

9.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Erdőss Pál: Adj király katonát! című filmjét nézik, nézegetik.

3. jelenet11.00. BELSŐ

Mindenki a párját keresgéli a beosztás szerint. Az egymásra talált tanácsadók és forgatókönyvírók mosolyogva ballagnak el, hogy egy meghitt, nyugodt helyet keressenek maguknak.

(Mi most ismerkedjünk meg Katival és Jerzyvel.)

Jerzy Domaradzki - tanulmányait Lengyelországban és Ausztráliában végezte. A Lódzi Filmakadémián diplomázott, film-, tévé-, és színházi rendező. 1973 óta ír forgatókönyveket és producere filmeknek. Több dokumentum-, játék- és tévéfilmje nyert különböző díjakat nemzetközi fesztiválokon.

Thuróczy Katalin - a Nemzeti Színházban kellékesként kezdett, majd rendezőasszisztens lett. 1983-ban a Katona József Színház tagja lett, majd átment az Új Színházhoz. 1996-ban írói ösztöndíjat kapott a Pécsi Nemzeti Színháztól, ahol mint dramaturg is dolgozik. Írt opera-librettót, színházi darabokat és novellákat. Újságíróként is dolgozik, interjúi és cikkei különböző heti- és napilapokban jelennek meg. 1993-ban a Vígszínházi drámapályázaton különdíjat nyert a Csütörtökünnep című művével. Két évvel később a Nyílt Fórumon elnyerte a Vilmos-díjat.

SZEGÉNY EDUÁRD - A történet egy tiszta emberről szól, aki ugyan már felnőtt, de a lelke 8-10 éves korában elakadt, nem nőtt a testével. Eduárd nehéz körülmények között él apjával egy kis faluban. Két testvére közül az egyik a helybéli plébános, a másik egy világcsavargó, aki apja temetésére érkezik haza. A könyv a tisztaság három útjáról szól. Eduárd tiszta, mert gyerek, a pap a vallás, a harmadik testvér pedig az élet örömei által próbál megtisztulni.

4. jelenet 13.00. BELSŐ - ÉTTEREM

Ebéd közben is folytatódnak a konzultációk.

5. jelenet 15.00. BELSŐ - TEÁZÓ

A párok ismét elindulnak, hogy véleményt cseréljenek.

(Mi maradjunk Larryvel és Andrzejjal)

Lawrence Konner - Mark Rosenthallal számos játékfilmet írt már együtt. Ezek közül ismertebbek: Billie Jean legendája, A Nílus gyöngye, Star Trek VI. Tévésorozatok írója. Nemrég elkészítette első dokumentumfilmjét, mely otthontalan emberekről szól, címe: One Thing I Know. Tagja a Filmakadémiának és a Forgatókönyvírók Műhelyének.

Andrzej Golda - Tanulmányait a lengyel irodalommal kezdte. Hat éve újságíróként dolgozik, 1996-ban elnyerte a "Lengyel Pulitzer Díj"-at. Ugyanez évben végzett a Lódzi Filmakadémián, forgatókönyvíró szakon. Katicabogár, katicabogár című könyvével már több díjat nyert, sőt már sikerült is eladnia. '97 őszén kezdik forgatni a filmet.

KATICABOGÁR, KATICABOGÁR... - pszichothriller. Egy huszonévesekből álló társaság részegen betör egy templomba, mire a pap megátkozza őket. Az átok megfogan, a fiatalok egymás után halnak meg - rejtélyesen. A könyv főszereplője Tomasz, aki közülük legtovább él.

6. jelenet 15.00. BELSŐ

(A kastély másik termében Susan és Paulina beszélget.)

Susan Shilliday - Thirtysomething (Harmincvalahány) című tévésorozata a Forgatókönyvíró Műhely díját nyerte el 1988-ban. Számos megvalósulatlan könyve után megírta a Legends of Fall-t (Az ősz legendáját), melyet Edward Zwick rendezett. Dolgozott Waldo Salt forgatókönyvén, a Don Quijote-on.

Paulina Bochenska - a Varsói Egyetemen újságírást tanult. Az Egy alma harmadik fele az első könyve, melyet egyedül írt. Több rövid- és játékfilmen dolgozott már közösen más írókkal, néhányból film is készült a Lódzi Filmakadémián. Mostani könyvéről tárgyal a TOR Filmstúdióval.

EGY ALMA HARMADIK FELE - Joanna huszonhat éves, egy ügyvéd mellett dolgozik. Férje, Pawel újságíró. Boldogan élnek, mígnem föltűnik a színen Adam, az ötvenéves biokémikus, aki már régóta Amerikában él. A lány érzelmileg egyre közelebb kerül az idősödő férfihoz. Végül nem tudja, mit csináljon, kockáztasson, talán elveszítve mindent, vagy ne változtasson semmin.

7. jelenet 18.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Aki végzett a soros párjával, beülhet megnézni a Judith Rascoe forgatókönyvéből készült filmet, az Eat a Bowl of Tea-t, mely az Amerikában letelepedett kínaiakról szól.

8. jelenet 20.30. BELSŐ - BORPINCE

Vacsora közben, de főleg utána mindenki próbálja levezetni az első munkanap feszültségeit. Könnyed, jó hangulatú beszélgetés folyik minden asztalnál.

3. NAP

1. jelenet BELSŐ

Montázs: reggeli, tanácsadók találkozója, vetítés: Salamon András: Zsötemje.

2. jelenet11.00. BELSŐ - TEREM

(Tom és Tomasz beszélgetése.)

Tom Rickman - Több filmje közül A bányász lánya című munkáját jelölték az Akadémia és a Forgatókönyvírók Műhelye díjára. Írt már több könyvet mozi- és tévéfilmekhez. Maga írta és rendezte a The River Ratot. Nemrég Emmy-díjat nyert Truman című filmjével. Hat évig a Sundance Intézet Igazgató Tanácsának tagja volt. Tanított forgatókönyvírást Kaliforniában és részt vett műhelymunkákban a világ számos pontján.

Tomasz Fleszar - A legfiatalabb résztvevő, 21 éves. Forgatókönyvíró kurzusra jár. Első könyvét már nemzeti versenyeken is értékelték.

A SZÉL GYÖKEREI - Egy kisvárosban amatőr színházi fesztivált rendeznek a helyi üzletemberek. A fiatal színészek egyik csoportjának bizonyítékuk van rá, hogy ezek az emberek becstelenek. Zsarolás, konfliktus és szerelmi szál vezet a véres kifejletig.

3. jelenet 13.00. BELSŐ - ÉTTEREM

Ebéd közben néhány résztvevőn az elhízás jelei mutatkoznak. Az amerikaiak közül néhányan már kihagyják az ebédet, mert nem bírnak megbirkózni a bálna-méretű adagokkal.

4. jelenet 15.00. BELSŐ - I. EMELET

(Kövessünk két magyar résztvevőt.)

Szabó István - 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Több rövid- és játékfilmjét jelölték nemzetközi díjakra, Cannes-ban, Berlinben, Locarnóban és Oberhausenban. A Mephisto elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart. A Redl ezredes az Angol Akadémia díját kapta meg. Ismert filmjei: Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm, Budapesti mesék, Bizalom, Hanussen, Találkozás Vénusszal, Édes Emma, drága Böbe.

Ozsda Erika - 15 év alatt 7 főszerepet és több kisebb szerepet játszott el filmekben. 1992-ben végzett dramaturgként a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Jelenleg tévészerkesztőként és -riporterként dolgozik és filmes újságoknak ír interjúkat.

ÉDES-BÚS - négy lányról szól, akik Budapesten élnek. Minden pénteken kockapókereznek valamelyikük lakásán. Hétközben iskolába járnak, dolgoznak, jönnek-mennek, férfiakkal találkoznak, isznak, szeretkeznek. A történet ál-életről, majdnem-szerelemről, jó-barátságokról? és igaz halálról szól.

5. jelenet 17.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

A Tom Rickman forgatókönyvéből készült filmet, A bányász lányá-t nézik meg. Utána kérdésekkel bombázzák Tomot.

4. NAP

1. jelenet 9.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Az írók Michelle-lel beszélgetnek. Michelle mindenki véleményére kíváncsi, tanácsokat kér a következő műhely szervezéséhez. Több résztvevő megemlíti, hogy rövidnek találja ezt a néhány napot, szeretne többször, több időt tölteni a mentorokkal. Az is jó lenne, ha az írók közelebbről is megismerhetnék egymás munkáit.

2. jelenet 11.00. BELSŐ - TEREM

(Larry Cannal elvonul a könyvtárszobába.)

Larry (őt már jól ismerjük)

Can Togay - Az ELTE-n végzett angol-német szakon, majd Párizsba ment a Sorbonne-ra. 1984-ben diplomázott itthon rendező szakon. Tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak. 1991-ben rendezte meg első filmjét A nyaraló címmel. Külföldi filmekben asszisztensként, néha színészként is dolgozott. Volt már partnere Isabelle Huppert és Hanna Schygulla is. Jelenleg a második játékfilmjét rendezi.

NAPFOGYATKOZÁS 2000 - A történet három műfaj, kalandfilm, komédia és mágikus film keveréke. A három főszereplő közül az egyik magyar bogarász, 50 éves rovarszakértő, aki elhagyja a családját, hogy új életet kezdjen. A másik dél-amerikai lány, akit apja Franciaországba küld kéjtáncosnőnek. A harmadik párizsi aranyifjú, akinek különös látomásai vannak. Ők hárman egy repülőgép-eltérítés során kerülnek össze. A történet végén kiderül, hogy hogyan szembesülnek életük nagy kérdéseivel az őserdő mélyén.

3. jelenet15.00. KÜLSŐ - UDVAR

(Gyula Jacekkal a kertben beszélget.)

Gazdag Gyula - film-, színház- és tévérendező. Több éve tanít Amerikában rendezést, a UCLA alelnöke. Ismert filmjei: A sípoló macskakő, Bástyasétány 74, Hol volt, hol nem volt, Elveszett illúziók, Túsztörténet. Sok dokumentumfilmet is rendezett. Nemrég fejezte be dokumentum-naplóját Allen Ginsbergről, A Lower East Side költője címmel.

Jacek Wyszomirski - eredetileg zenész. Később riportokat és dokumentumfilmeket készít a Lengyel TV számára. 1996-ban elnyerte Kielce-i Sportfesztivál fődíját.

HOGY VAGY, TERESA? - A 7 éves Teresa szüleivel vidékről a városba költözik. Egy nap a játszótéren a kislányt fejbe dobják egy kővel. Kisegítő iskolába kerül, ahol megismerkedik Renatával. Együtt kezdenek el lopni. Teresa ellopja egy rokkant férfi pénztárcáját, és itt kezdődnek el a bajok...

5. jelenet 15.00. BELSŐ - SZOBA

(Judith és András próbálják meggyőzni egymást.)

Judith Rascoe - pályáját novellistaként és újságíróként kezdte. Novellakötetét 1973-ban adták ki Yours, and Mine (Tied és enyém) címmel. Az első forgatókönyve a Road Movie volt, melyet Joseph Strick rendezett meg. Ismert filmjei: Havana, Endless Love, Eat a Bowle of Tea.

Salamon András - 8 éves korában játszott először filmben. 1980-ban kezdte meg tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de nem fejezte be. Külföldön dolgozott, majd megírta a Zsötem forgatókönyvét, melyet 1991-ben filmre is vitt. Azóta 30 különböző hosszúságú dokumentumfilmet rendezett és fényképezett. 1997 óta tanít az ELTÉ-n dokumentum-filmkészítést.

KÖZEL A SZERELEMHEZ - A történet három főszereplője Karcsi, a rendőr, Bobi, a kutya és Maria, a kínai lány. A kutya és a lány egy idő után mindennél többet jelent Karcsinak. Miután Karcsit letartóztatják, a lány és a kutya eltűnik...

6. jelenet 18.30. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Első film: Lawrence Konner dokumentumfilmje: One Thing I Know. Larry Amerika-szerte dokumentumfilmes rendezőket kért fel, hogy ugyanaznap, ugyanakkor forgassanak a helyi homeless-ekkel.

Második film: Szabó István Steadying The Boat (A csónak biztonsága). Az 50 perces film Budapestről készült. Azt mutatja meg, hogy mit és hogyan lát a rendező a fővárosból és a fővárosban.

5. NAP

1. jelenet 9.30. BELSŐ

Montázs: a tanácsadók találkozója közben Can Togay: Az ördög napja című filmjét vetítik.

2. jelenet 11.00. BELSŐ - VETÍTŐTEREM

Írók és tanácsadók találkozója.

Címe: Hogyan oldjam meg a forgatókönyv szerkezetét?

Az írók kérdésözönére a tanácsadók próbálnak válaszolni. A beszélgetés improvizatív jellegű, de! az mindenképpen hangozzék el, hogy:

a forgatókönyvírásnak vannak alapszabályai, mint például, hogy legyen eleje, közepe, vége. Harminckét alaptörténet van, nagyon új történetet szinte lehetetlen kitalálni. Vannak segédkönyvek, melyeket természetesen érdemes elolvasni, de nem kötelező, nem is lehet minden szabályát betartani. (Példák: Joseph McBride: Filmmakers on Filmmaking, Syd Field: The Screenwriter's Workbook, Irwin R. Blacher: The Elements of Screenwriting).

A lényeg, hogy a szabályokat csak akkor lehet felrúgni, ha ismerjük őket! Vannak mesterségbeli fogások, melyeket szem előtt kell tartani.

Susan nem foglalkozik sokat a szerkezettel, inkább a karakterekkel és a cselekménnyel. Nem használ segédkönyvet.

Tom is úgy véli, hogy nem a szerkezetre kell alapozni, mert azt úgyis karakterek építik. A karakter vezesse az írót! Vigyázni kell, mert a legnagyobb veszély az unalom.

Judith úgy gondolja, mivel a régi írók színházból jöttek, beléjük rögzültek a dramaturgiai szerkezetek. Molnár Ferencet imádja, szerinte nagyon sok darabot kell elemezni.

Larry szerint a forgatókönyvíró kurzus új jelenség, korábban írók nem végeztek ilyet. Az értékes filmek adták meg a forgatókönyvek jogosultságát. Néha úgy tűnik, hogy semmi érdekes nem történik, mégis feszült a történet, máskor meg unjuk az érdekes dolgok özönét. Minden azon múlik, hogy hogyan mondjuk el a történetet. Ő azon szokta lemérni, hogy elég izgalmas-e a története, hogy elkezdi mesélni a barátainak a szobában és egy pontnál kimegy a konyhába. Ha utána mennek, hogy "mondjad már, mi történik?", akkor jó a sztori. Meg kell mutatni, hogy mit akar, mit remél a szereplő, mi akadályozza, mi a komplikáció, a konfliktus. Érdekes, hogy milyen akadályt gördít az író az ellenfelek közé és ez milyen eredményt hoz. Ki győz és ki bukik el. A szokatlan, a váratlan az, ami megfog. Figyeljük meg Fellini filmjeit. Ott a lényeg nem a felszínen van, hanem el van dugva. Meg kell tanulni, hogy mi moziszerű és mi életszerű.

Gazdag szerint, ha tudod, hogy miért akarod elmondani a történetet, könnyebben megtalálod a szerkezetet. Nemcsak a dráma, hanem a zene elemzésekor is fölfedezhetjük a szabályokat és a szerkezetet.

Szabó István állítja, hogy a feszültség a szavak és az arcok között van. A film arcokra van írva. A jó színészt nem a sok szöveg érdekli, hanem az, hogy ki fog szenvedni. Minden történetnek van saját útja, de meg kell találni, hogy melyik a legjobb út a történet elmeséléséhez.

3. jelenet 13.00. BELSŐ

Az írók jól megzavarodva, kóválygó fejjel indulnak el ebédelni.

4. jelenet 15.00. KÜLSŐ - KERT

Utolsó lehetőség, hogy mindenki hosszan beszéljen a könyvéről. Ma szabadon választott párok alakulnak. (Montázs a kertben üldögélőkről.)

5. jelenet 18.30. BELSŐ - NAGYTEREM

A búcsúvacsorán többen ide-oda pattognak az asztalok között, odaülnek még a többiekhez néhány szóra, nevetgélnek, biztatják egymást, véleményeket sugdosnak, megígérnek, beírnak, majd átülnek. Asztaltársaságok alakulnak ki a meghívott vendégekkel, köztük újságírókkal és Herskó Jánossal, aki tagja volt a Válogató Bizottságnak.

6. NAP

1. jelenet 10.00. KÜLSŐ / BELSŐ

Búcsú: pakolás, csomaghurcolás, kézfogások, könnyek, puszik, integetések.

A résztvevők turnusonkénti elszállítása.

Jerzy Domaradzki, Susan Shilliday
bal:
Jerzy Domaradzki
jobb:
Susan Shilliday

93 KByte
Judith Rascoe, Susan Shilliday
bal: Judith Rascoe
jobb:
Susan Shilliday

79 KByte
Laurence Konner
Laurence Konner

103 KByte
Szabó István
Szabó István

69 KByte
Gazdag Gyula
Gazdag Gyula

72 KByte
Tom Rickman, Répássy Eszter, Salamon András
bal: Tom Rickman,
közép: Répássy
Eszter (tolmács),
jobb: Salamon András

92 KByte
Thuróczi Kati és Can Cogay
Thuróczi Kati
és Can Cogay

71 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek