 422 KByte | A nagyhírû francia filmarchívum, a párizsi Cinémathèque francaise a Magyarországi Francia Intézet szíves közremûködésével ritkaságszámba menõ programmal köszönti a negyvenéves fennállását ünneplõ Magyar Filmintézetet. |
A Cinémathèque francaise filmfelújítási munkálatai során restaurálta azt az öt különbözõ filmet, amely mind Pierre Louys francia író AZ ASSZONY ÉS A BÁB címû regényébõl született. A filmekbõl összeállított, rendkívül érdekes mûsort vetíti most le az Örökmozgó Filmmúzeum, a Magyarországi Francia Intézettel közös programjában.
Pierre Louys (1870-1925) a szimbolisták köréhez tartozó, kiemelkedõ mûvész, 1898-ban írta La femme et le pantin (Az asszony és a báb) címû regényét az érzéki szerelemrõl. (Louys nálunk is kedvelt író volt, erotikus verseit Babits Mihály fordította magyarra). A regény napjainkra feledésbe merült, ám a maga korában botrányosan nagy sikert aratott. Óriási népszerûségét mutatja, hogy a század végén több idegen nyelvre lefordították (magyarra 1898-ban Rózsa Gyula : Az asszony bolondja címmel, majd 1899-ben Színi Gyula: Az asszony és a báb címmel, végül 1918-ban Heltai Jenõ a regénybõl készült színpadi változatot: Az asszony és a bábu címmel). A heves érzékiségtõl fûtött történet az irodalom egyik ismert témakörébõl merít: öregedõ férfi fiatal nõbe szeret bele, a nõ soha nem enged a szenvedélyes vágynak, de soha nem is utasítja azt vissza egyértelmûen. A regény Spanyolországban játszódik a múlt század végén. Fõhõse a tisztességben és jólétben megõszült don Mateo, akit ugyan még mindig szeretnek a nõk, õ azonban csak a fiatal és kacér táncosnõ, Conchita kegyeit keresi. Megszállottan, minden áron akarja a lányt, tehetetlen bábuvá válik kezei közt, miközben megismeri a szenvedély, a féltékenység, a kétkedés, a reménytelenség és a düh összes poklát.
A regényt elõször a skót származású, amerikai filmrendezõ, Reginald Barker vitte filmre 1920-ban (The Woman and the Puppet). Franciaországban elsõ alkalommal Jacques de Baroncelli készített belõle filmet 1928-ban (La femme et le pantin), Joseph von Sternberg 1935-ben Amerikában, (The Devil is a Women), Julien Duvivier pedig 1958-ban dolgozta fel változatlan címen (La femme et le pantin). Luis Bunuel utolsó filmjét (Cet obscur objet du désir) 1977-ben ugyancsak ebbõl a Pierre Louys- regénybõl forgatta.
Mind az öt filmfeldolgozás megformálja a regény híres jeleneteit, s hallatlanul érdekes összevetni, melyik rendezõ, hogyan mutatja be ugyanazt: többek között Conchita erotikus táncát a turisták (vendégek) elõtt, amit don Mateo kéjsóváran megles, de mivel még nem ismeri a lányt, ezért (a nézõ nagy örömére) nem léphet közbe. Azután azt a lélektanilag bravúrosan motivált pillanatot, amikor a már összeroppant, frusztrált don Mateo nem mer belépni a házba, melyet õ vett a lánynak, hanem az utcáról, a vasrácsos kerítés mögül nézi, amint Conchita, (jól tudván, hogy don Mateo figyeli õt) egy fiatal fiúval szeretkezik a kertben. Vagy Conchita egyik csábítóan rafinált trükkjét az ágyban, amikor látszólag már odaadja magát a férfinak, de valójában mégsem (ezt a jelenetet egyedül Bunuel oldotta meg úgy, ahogy a regényben le van írva, csak az õ filmjében visel Conchita egy bõrbõl, szíjakból készült, fûzõs, lefejthetetlen bugyit).
A regény eredetisége abban rejlik (s ez a nagy kihívás az adaptációk számára), ahogyan megrajzolja a két fõszereplõ egyéniségét. Conchita nem egyszerûen erkölcstelen, könnyûvérû kis cafka, és don Mateo nem eszeveszett vén bolond, nem is siránkozó bohóc. A lány a függetlenségét, szabadságát, nõi méltóságát õrzõ, modern nõ. A férfi pedig megszállottságában az örök emberi rejtélyt példázza, hogy vajon mi a fontosabb szerelmi-szexuális rögeszméinkben : maga a vágy, vagy a vágy tárgya.
Persze mind az öt film igazi fõszereplõje a nõ, "a gyönyörû gyönyöröknek asszonya"!
S hogy a nõ "szerelem-gyújtó drága hatalmát" mennyi leleménnyel és szenvedéllyel tárja elénk Geraldine Farrar, Conchita Montenegro, Marlene Dietrich, Brigitte Bardot, Carole Bouquet és Angela Molina - azt látni kell !
