Báthory Erzsi

LAPSZEMLE 1998.11.06 - 11.20.

Bemutatók

TÜKRÖZŐDÉSEK
(Reflections)
1990-1998

r,f : Szalai Györgyi, Dárday István, o: Pap Ferenc, Csukás Sándor, Matkócsik András, v: Bucsincsák László, Czencz Márton, z: Kaszás Péter, Czencz József, G.F. Handl, J.S. Bach, W.A. Mozart, Strauss, Vivaldi, Mantra Eseoteric, Boudny Ferenc: Koncert, h: Lackovich Péter, Czencz József, képmérnök: His Jenő, k: Papp János, Benedek Attila, konz: Bernát István, Tóth Klára, Dr. Haskó László, gy: Czencz József, p: Dárday István,
gyc: Mozgókép Innovációs Társulás és Alapítvány, Rolling Box Produkció,
szí,134 perc,
sze: Fabricius Teo (az asztrológus), Ágens - Gyimesi Ágnes (Jeanne, az énekesnő), Dr. Haskó László (az orvos), Altorjay Gábor (a férfi vetélytárs), Faragó Melinda (Diana, a feleség), Cornel Moraru, Famara, Fausto Mutta, John Silverman, Dr. Magyar Ambrus, Martina Schlieser, Pino Coccia, Tóth Rita, ének: Pánczél Éva

tartalom: Az asztrológus utolsó napjai egy velencei kórházban. A halálba - ahogy ő mondja: a temetőszigetre - készülvén felidéződnek élete fontos eseményei, szerelmek, Velence, New York, beszélgetések, találkozások. Közben felvillan dokumentumfelvételeken a szovjet birodalom történetének és széthullásának képei mellett a század és az emberiség legszörnyűbb réme, az asztrológus betegségének is okozója: a hirosimai és a csernobili atomkatasztrófa. A velencei karnevál ünnepi tombolásában hánykolódik a magányos csónak az asztrológus holttestével, majd elvész a messzi tengeren. A tengerparton az orvos ül halotti tort egyedül. (A haldokló emlékképei torzított optikán keresztül idéződnek fel.) BE

Felhasznált szövegek: Al Gore, Belcsák Sándor, Emma Lazarus, Hamvas Béla, Schopenhauer, Walt Witman. Zenefelvétel: Stúdió "K". Külföldi partnerek: Studio 1 Hamburg, Venice Caravan, Rainer Commerz GmBH. Támogatók: Magyar Történelmi Alapítvány, Magyar Mozgókép Alapítvány, Nemzeti Kulturális Alap, Volvo Ivanics, Telefilm.

b: 1998. nov.5. Örökmozgó

Kritikák

... A két forgatókönyvíró-rendező a létről próbál szólni hozzánk: teremtésről, születésről, halálról, a világ, a föld sorsáról. Filmjük kísérlet arra - mondta Dárday István -, hogy beszűkült világunkból kitörhessünk. A hétköznapi értelemben vett élettörténet-töredékek és álmok között akár el is tévedhetne a néző, de a szerzők számítanak a publikum közreműködésére. Úgy gondolják, mindenkinek annyit jelent majd a film, amennyit belelát. Szándékaik szerint ez mégsem jelent teljes relativizmust, csupán felhívást nagyon erős, szubjektív képsorokból felépülő gondolattársításra...

Ferch Magda: Tükröződések
Dárday és Szalai Györgyi, a makacs szerzőpáros
Magyar Nemzet, 1998.02.07.

x

... Igen ám, de a film készítői sajnos elvétették a mértéket, és jócskán túllépték a tűrőképesség határait. Leírásaik indokolatlanul elnyújtottak (ilyen az orosz blokk, amelynél a felvétel kásás, információi közhelyesek). A formai játék elnyomja, már-már hatástalanítja a hangsúlyos tartalmat. Az artisztikus operatőri teljesítmények (Pap Ferenc, Csukás Sándor és Matkócsik András álltak a felvevőgép mögött, hozzájárulásuk arányáról sejtelmünk sincsen) elismerést érdemelnek, ugyanakkor kár, hogy a míves metszetek nem simulnak igazán a dráma szövetébe. A cizellálás akkor volna ízig-vérig modern, ha a beállításokat nem terhelnék ezoterikus ballasztok. De terhelik. Az egész filmre a túldimenzionáltság, a kiszámított dekorativitás jellemző (igaz, a gyönyörű muzsika felhasználása koncepcionális)...

Veress József: Halál előtti tükörképek
Népszabadság, 1998.11.12.

Interjúk

... Ez a film elsősorban a vizualitáson keresztül szeretne hatni, semmiképpen nem akartunk belebonyolódni egy olyan verbális, filozófiai nyelvezetbe, ami követhetetlen lenne. Ugyanakkor szerettük volna elkerülni, hogy a közérthetőség közhelyességbe csapjon át. Hogy sikerült-e eltalálni az arányt a közérthető és a közhelyszerű között, ezt a nézők fogják eldönteni...

... Azt hiszem, hogy a média világával kapcsolatban „sokkos” állapotban vagyok. Úgy érzem, hogy valami rettenetes vészjósló, megfoghatatlan, értelmetlen dolog történik. Az tesz egy kicsit optimistábbá, hogy hiszem, ez most csak átmeneti időszak. Valamikor a viszonyok el fognak rendeződni, és kialakul egy nyugalmi állapot. Bár - gondolom - ez sem lesz teljesen felhőtlen, de a jelenlegi kusza, szinte horrorisztikus helyzet talán javulni fog...

„... a lét egy roppant sokrétű, fantasztikus dolog”
Interjú Dárday Istvánnal a Tükröződések című film egyik rendezőjével
Szemle Cáj-tung, 1998.02.09. Szarka Ágota

x

... Egyébként ebben az esetben többféle autonómiáról beszélhetünk. Létezik a kormány autonómiája, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának autonómiája, a Nemzeti Kulturális Alap testületének autonómiája és az állampolgárok autonómiája. A kérdés az, hogy a pályázó hogyan fér hozzá ahhoz a pénzhez, amelyre pályázik... Valóban gondos mérlegelést kíván, hogy kinek az autonómiája fontos. Elvben továbbra is az lenne a lényeges, hogy a döntések függetlenek legyenek a központi irányítástól. Erre vonatkozóan konkrét igéretet kaptam, hogy a döntési mechanizmus autonómiája, illetve demokratizmusa nem sérül. A kormány mostani javaslatát én egyelőre egy lehetséges alternatívaként fogom föl...

... A miniszteri keret továbbra is 10 százalék lenne, ám a prioritásokra 20 százalékot kér a miniszter úr. Eddig is 30 százalékra tehető az az összeg, amely fölött a szakmai kollégiumok nem rendelkeznek... Ha a miniszteri keret aránya túllépi azt a mértéket, hogy emiatt úgy érzem, a már említett mozgásterem korlátozottá válik, akkor becsapva érzem majd magam...

„A döntés felettem született”
Jankovics Marcell a Nemzeti Kulturális Alap autonómiáját veszélyeztető törekvésekről
Magyar Hírlap, 1998.11.10. Balogh Gyula

x

...Tulajdonképpen nem a Fafejbe kezdtem el járni, hanem megismerkedtem Erdély Miklóssal. Az egy nagyon érdekes nap volt. A közgazdasági egyetemre jártam, ahol elsősorban a matematika érdekelt, meg a társadalomtudományok egyik szelete, aminek a történelemhez meg a jelen állapotokhoz van köze. Nagyon rosszul éreztem magam az egyetemen. Akkoriban az volt az elképzelésem, hogyha valamit szeretnék közölni, akkor megtalálom az ahhoz illő formát. Nem leszek se tudós, se művész, hanem mindig megpróbálom azt a formát, ami a témához leginkább illik akár amatőr szinten elsajátítani, és hogy a sutaság, tehát a nem képzettség is része lesz a dolognak. Abban az időben éppen az foglalkoztatott, hogy az emberek közti kommunikáció, az is, ahogy mi itt ketten ülünk, modellálható a hipnózissal. Egy oda-vissza hipnózissal. Általában vannak erőviszonyok, és mikor például egy nagy társaságba belép valaki, újrarendezi ezeket az erőviszonyokat. Kerestem, hogy a hipnózist, mint modellhelyzetet, milyen formában lenne érdemes megközelíteni. Rájöttem, hogy a mozihelyzet az maga a hipnózis. Van egy fényes pont, sötét terem, minden más kizárva, egy irányba ülünk, nem mocorog közben az ember. Tehát akkor egy filmet kéne csinálni. Írtam erről egy egyoldalas szinopszist, kinéztem a telefonkönyvből, hogy hol van a Balázs Béla Stúdió, láttam már „balázsbélás” filmeket... Fölmentem egy második emeleti kis szobába, ahol ült az asztalon egy pasas nagy csizmában. Odaadtam neki ezt a szinopszist - Bódy Gábor volt egyébként -, ott helyben elolvasta, és döntött, hogy egy kísérleti keretet, ami húszezer forint volt akkor, kiutalnak nekem, jövő héten forgathatok. Jöttem le a lépcsőn, és éppen jött le a lépcsőn valaki más is - Erdély Miklós. Dühöngött, hogy miért én kaptam ezt a húszezer forintot, amikor Károlyi Zsiga sokkal jobban megérdemelte volna. Miután intenzív sugárzású személy volt, azonnal fontos lett számomra, hogy bebizonyítsam, hogy nincs igaza...

...Én azt hiszem, hogy a kreativitás egy nagyon pici szelete az egésznek. Egy időben nagyon nagy hangsúly volt rajta, és egy kicsit külön lett kezelve. A Fafej erre a divatra reflektált egy kicsit ironikus módon, és nagyon hangsúlyozottan más módszert kínálva. Egyfajta edzés volt, az ember gondolkodását már húszévesen is megülő lustaságok, álszentségek, csúsztatások letisztogatása, a saját személyiség megszilárdítása, ami minden erős műnek előfeltétele. Ott voltak persze a kiállításaink, és szerettük volna, hogy jók legyenek, de ez csak melléktermék volt, az arra való felkészülés volt a fontos. Mindannyian művészeti főiskolákra jártunk, de aki más egyetemre járt, az sem járt olyan sokkal jobban. Gőgös, fellengzős és általában inkább művészattitűdöt tanító főiskolákra jártunk.

B.A.: Mi helyett tanították?

E.I.: Mondjuk a „szakma” helyett. Ez kétségbeejtő, szánalmas kis dolog, és valószínűleg a tanárok öntudatlanul csinálják... Mondok egy egyszerű példát. Amikor felvételiztem a filmművészetire, akkor az utolsó fordulóra egy pár perces tévéjátékot kellett csinálni a tévéstúdióban. Ehhez meg kellett tanulnunk kezelni a technikát, ezért egy hetet bent töltöttünk együtt. Azt figyeltem meg, hogy ezek a srácok, még azelőtt, hogy fölfognák, hogy a pulton mit kell megnyomni, és mi hogy mozog, egy nap alatt átvették a bennfentes szakmai szótárt, és még a hangsúlyokat is igyekeztek eltanulni. Rendezőnek lenni hatalmi pozíció. Jó pár ember azért megy rendezőnek, mert rendezetlen a lelki élete, és a hatalmi pozícióban lévő ember mindig biztonságosan ki tud élni egy csomó mindent. Alárendelt helyzetben nem, egyenlő helyzetben sem. Egy stáb egy kis katonai szervezet, mert máshogy nem is lehet megcsinálni egy filmet...

Hát, havazik rendesen
Enyedi Ildikóval beszélget Beck András, Nappali Ház, 1998/3.

Eszmefuttatás

...Van egy tetszetős elmélet, mely szerint a „gondoskodó állam” és a „mindenható gyár” nem tanította meg az embereket az elmúlt évtizedekben az önállóságra, nem fejlődhetett ki például a vállalkozó szellem, a verseny is ismeretlen volt, és a munkanélküliek minden problémája ebből adódik, nem tudnak élni, az új kihívásoknak nem tudnak megfelelni. Ha viszont valaki Nyugatot járva nem csak áruházi eladókkal, hamburger-sütőkkel, és a szex-piac üdítően romlott szereplőivel érintkezik, tudja, ez a népréteg ott is ragaszkodik a munkahelyhez, a munkához, mint egyetlen olyan dologhoz, amihez ért, és amivel önmagát, létét nap mint nap igazolhatja, szükség van rá. Ha például Japán munkásait, alkalmazottai kötődését vizsgáljuk munkahelyeikhez, látható, ott ez a jelenség esszenciálisan van jelen, és ha ez ez a kapcsolat a gyári himnuszt éneklő, közös testgyakorlatokat zokszó nélkül végző munkás és a munkáltató között megszakad, borul minden, bizonyára földrengés lesz, szökőár, és kitör a vulkán. Itt nem történt semmi, akinek szerencséje volt, bekerült Schiffer filmjébe, következésképpen fennmarad emléke az utókornak, aki pedig nem volt ott, arról nem tudunk semmit...

... Ez a sorozat minden illuziók veresége. „Fakó minden teória, a lét aranyló fája zöld”, hangzik a Goethe idézet, akár a dokumentaristák jelszava is lehetne, csakhogy Schiffer e roppant eposzában a fa nem aranylik és nem zöld. Csak az indulatok burjánzanak, a szorongás és a tehetetlenség. A nézőben is.

Tar Sándor: Senki gyermekei
Filmvilág, 1998/november

x

... Az INDIGÓ egyfajta válasz volt a nyilvánosság hiányára. Erdély számára jelenthette a Bauhaust ugyanúgy, mint a platóni Akadémiát. Ebben modellezte az alkotás folyamatát.

A nyilvánossá tétel - mivel egyfajta társadalomkritikai pozíciót is magában hordozott - nem csak műfaji, művészeti, de művészeten kívüli korlátokba is ütközött. Amit a kultúrpolitika ingerült reagálása is mutatott „egyes” művészeti kiállításokkal, akciókkal szemben. Iparterv boglári kápolna. (Erdély szinte mindig a „tűrés” határon mozgott, gyakran „átlépve” azt.)

Erre a mintha-állapotra a művészet többféleképpen reflektálhatott. Törekedhetett a látszat megőrzésére; vagy úgy tesz, mintha elfogadná a látszatot valóságként, s a tagadás burkoltabb formáját választja. Vagy pedig nyiltan tagadja azt a látszat leleplezésével, vagy megtartva a dokumentálás látszatát - s ezáltal önmagával kerül ellentmondásba. Ennek következtében szembetalálja magát a művészi látszata - illetve a látszat „művészete” problémájával. Azaz a valóságos és a kvázi valóságot egybemosó, s a látszatot - tudatosan - megőrző reprezentatív „dokumentálást” tagadva eljutni addig, hogy a látszatszerűség teremtett jellegét nyíltan vállalja (és nem leplezi), jelezve, hogy ez az adott műépítkezés módjának technikai keretét jelenti csupán. (Pauer Pszeudo kiáltványa)...

Palotai János: Erdély aranykora(?)
Élet és Irodalom, 1998. 11. 06.

Egyéb kritikák

...Egyébként a klasszikus esztétika is kap egy pár fülest: jogosan. Király nagyszerűen ismeri a befogadás-esztétikát és a hermeneutikát, járatos a posztmodern norma-ellenes lázadói között is, így aztán nem csoda, hogy kiosztja a hegeli-lukácsi „egyetlen nagy mű az igazi” című esztétikai blöfföt. Persze ezt sem ellenséges indulattal teszi: inkább kiegészíti a klasszikus hagyományt - hiszen fogalmi apparátusa (szerencsére) eklektikus: a szemiotika mellett megfér Derrida és Gadamer, vagy Hegel és Ricoeur is. Csak mindent a maga helyén. Mert végül is az a fő célunk, hogy eligazodjunk mindennapi kenyerünk, a tömegfilm műfajstruktúrái és a nézővel közösen alkotott formakonvenciói között. És Király sejti, hogy mára a kanti-hegeli esztétika állva maradt tételei csupán a populáris művészetekre igazak... Hiszen e filmek műfajstruktúrái a befogadók válaszaira építenek: az marad műfajalkotó elem, amit sokan néznek, amire sokáig emlékeznek. Igaz, hogy most, ebben az alkotásban találták ki, de ettől kezdve már csak így szabad forgatni - mondják Hollywoodban. Ami nem más, mint a sensus communis pragmatikus alkalmazása -, hogy egy kanti kifejezést említsek Király igazolására. Ami egyébként is fontos tézis: e filmtípus közösségteremtő dinamikával rendelkezik -, a kollektív tudatra (is) épít, míg a művészfilm individualizál, s ezzel elveszíti a művészet ősi küldetését...

Almási Miklós: Teória a bolhapiacon - Király Jenő: Mágikus mozi
Filmvilág, 1998/11.

x

... ez az izmozás nem vész kárba, a traccspartikból helyre kis tragikomikus dramolett kerekedik. Mert ugyan barátnők ők hárman, tehát aggódnak a másikért és szeretik egymást, de ez a meghitt viszony nem zár ki némi szemétkedést és szívatást, egy-egy női ösztönnel spontán és pompásan irányzott szúrást vagy a lélekre nagy műgonddal elhelyezett marást, mert ugye a kan miatt rivalizálnak is, s ha úgy hozza a vaksors, hát istenem, akkor belegányolnak egy pöttyet egymás életébe. Mindezek ellenére egyetlen homályos célzás vagy félreérthető utalás nincs ebben a filmben arra, hogy a férfiak hasonló kapcsolata bármiért is értékesebb, szilárdabb vagy akár tisztességesebb volna. Ezek a nők nem gyöngék és kiszolgáltatottak, akiket a férfias önhittség leereszkedő megértése és álságos sajnálkozása termelt, de nem is a sértődött és harcos feminizmus által legyártott örök vesztes áldozatok, akik hiába kepesztenek, legázolja őket ez a szemét maszkulin világ. Néha öntudatosak, néha esetlenek, egyszer esendőek, máskor meg gyarlók, az ilyenekből tizenkettő egy tucat, szóval teljesen normálisnak és valóságosnak látszanak. Mondom, tényleg olyanok, mint akik ott trécselnek a presszó szomszéd asztalánál, csak most nem nekem kell történetet kitalálnom a félfüllel elcsípett mondatok köré, mert ettől megkíméltek az alkotók, akik tudományos megfigyeléseiket pompásan álcázták.

Szárnyas Gábor: Luvnyák
Élet és Irodalom, 1998. 11.13.

x

...Voltaképpen szép, tisztességes, jó szándékú film a Cigánytörvény, nemcsak azáltal, hogy beleérzéssel, rokonszenvvel, helyenként meleg humorral ábrázolja a számkivetettségükben is jó kedélyű hőseit és a cigányok világát, hanem azáltal is, hogy olyan formával próbálkozik, amely valamennyire elfogadtathatná a megszépítő, érzelmes ábrázolást. Az összkép mégis felemás. A mesés, folklorisztikus hangnemmel nem sikerül ötvözni a realisztikus részleteket: a két nagyobbik lány családjának bemutatása kidolgozatlan epizód egy másik filmből, amely a romák beilleszkedési esélyeiről szólhatna. A legkisebbik lány betöltetlen helyét érzelmes fellengzés pótolja. Nem meggyőző és nehezen értelmezhető Tamáska dramaturgiai szerepe, hogy mintha mindig csak ő okozná a bajt, egyébként talán minden rendbe jöhetne. Költőinek szánt, de valójában ködösítő homály borítja alakját, amint azt a kérdést, hogy a jó szándékon kívül voltak-e ennek a filmnek más szándékai is?

Györffy Miklós: Cigánytörvény
Magyar Nemzet, 1998.11.12.

x

...Bíró Yvettékkel szemben érezhetően kétségbeesetten próbálja hangsúlyozni, hogy problémái nem evidenciák ( a film tárgyszerűsége), hanem egyszerűségében nehezen megragadható szubsztanciák. Szembetűnő, hogy tankönyve mennyire nem esztétikai jellegű, sokkal inkább egy fizika tankönyv példatáraként komolyodik előttünk, ami azért furcsa, mert következményeiben radikálisan eltérő esztétikájú filmeket eredményezhetne. Tekintettel arra, hogy jelen pillanatban Verhovenek, Levinsonok, Di Capriók tündökölnek a film csillagoktól hazug egén, tökéletesen világos előttem, hogy még nincs itt az ideje annak a tanítványnak, akiben még egyszer újra születik a zseni, édes gyümölcsöt érlelve...

Bakács Tibor Settenkedő: Üres iskola
Bódy Gábor: Filmiskola, Palatinus, 1998. 238 oldal, 1800 Ft.
Élet és Irodalom 1998.11.20.

Tényfeltárás

...Az MTV Rt. pénzügyi helyzete évek óta heves viták tárgya. Tavaly például az volt a baj, hogy miért olyan magas a reklámbevétel, idén meg az, hogy miért nem fizetnek a társadalombiztosításnak, és miért akkora az adótartozása, amekkora (nagy). Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) júliusban inkasszót nyújtott be az 560 millió forintos elmaradt járulék miatt, ám az MTV Rt. számlájáról nem tudtak pénzt leemelni. Sem az OEP, sem az APEH, amelynek 300 millióval tartozott akkoriban (mára ez 500 millió Ft) a televízió. Az az MTV Rt., amely január óta elnök (Peták Istvánt elmozdította a kuratórium), június óta pedig tulajdonosi testület nélkül (a kuratóriumi elnökség, miután kétszer egymás után nem tudott az intézmény élére elnököt választani, feloszlatta magát) működik, legalábbis adást sugároz. A jelenleg egymilliárd forintos tb-hátralék átütemezését a múlt héten engedélyezte az OEP, a havi harmincmilliós részletfizetés biztosítéka az MTV Rt. egyik ingatlanja, a rendszeres csengetés elmaradása esetén a Szabadság téri székház melletti épületre jelzálogot jegyeztet be az egészségbiztosító. Ezek mellett a televízió idén már többször maradt hónapokra adós a külsős dolgozók honoráriumával, azoknak a pénzével, akiket pont a létszámleépítések és racionalizálások kényszerítettek belsősökből vállalkozókká lenni...

Pálinkás Szűcs Róbert: Szabadság tér, te szülj nekem rendet!
Mancs, 1998.11.12.

Szakmai események

Az ismeretlen szomszéd (szlovén filmnapok az Örökmozgóban)
Népszabadság,1998.11.10. Cs.K.

Hámori a kulturális alapról
Népszabadság, 1998.11.11. V.Gy.

Cakó Ferenc Fészek (Spanyolország, Gava: a legjobb animációs alkotás díja)
Magyar Nemzet,1998.11.10.

Filmszemle és vásár
Budapest Screening
Magyar Nemzet, 1998.11.12.

Zebra Zoli találkozik Szurtos Pannival - diafilm-kiállítás
Mancs, 1998.11.12.

Európa Filmdíj: nincs magyar jelölt
Mancs,1998.11.13.

A PR világfesztivál díjait kiosztották
Metró Újság, 1998.11.16.

Kisfilmek a fővárosról
Celluloidkuriózumok a 125 éves Budapest múltjából (Örökmozgó)
Népszabadság,1998.11.17. Cs.L.

Konrad Szolajski: A moziból eltünt a politika (rendező-producer-forgatókönyvíró a XXIII. Lengyel Filmfesztiválról)
Magyar Hírlap, 1998.11.14.

Európai filmesrandevú (Eureka)
Népszabadság, 1998.11.14. Varsányi Gyula

Siker a filmesfórumon (Eureka)
Népszabadság,1998.11.16. V.Gy.

Magyar filmek sikere az Eureka-vásáron
Magyar Hírlap, 1998.11.16. K.H.G.

Filmesek, ha találkoznak
Európa audiovizuális gondjai
Magyar Nemzet,1998.11.17. (ferch)

Sas Tamás Presszó című filmje a zsűri különdíját nyerte el a cottbusi filmfesztiválon
Magyar Nemzet,1998.11.17.

A mi gólyánk
Gyarmathy Lívia filmrendező meg a madarak
Magyar Nemzet, 1998.11.16.

Búcsú

... Nem kötött kompromisszumot soha senkivel és semmivel. Megvárta a felhőt az égen, a szellőt, amely megmozgatja a fák leveleit, az árnyékot a falon, amíg odaért, ahol ő jónak tartotta, és megvárta, amíg lehetősége van megcsinálni azt a történetet, amit ő akar és úgy, ahogy ő akarja...

Szabó István: Nagy filmek tervei a fiók mélyén (búcsú Szőts Istvántól)
Magyar Hírlap, 1998.11.09.

Búcsú Szőts Istvántól
Magyar Hírlap, 1998.11.17.

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek