- Írások színházról, moziról -
 105 KByte |
A könyv epilógusában a szerzõ,
Tárkányi Imre a következõket írja:
"Színházi elõadások és
filmek, színészek és sztárok. E könyv
lapjain megelevenedõ emlékek. Nekem kedvesek, talán
másnak is..."
A néhány sor pontosan megvilágítja az olvasó számára az írói szándékot, kulcsot ad ahhoz, hogyan olvassuk, hogyan értékeljük a kis kötetet. Rövid portrék, apró elemzések révén betekintést nyerhetünk a színház és a film varázslatos világába, miközben megidézõdik a színház és a filmtörténet egy-egy fejezete. Kedvesek, emberléptékûek az írások, mert mindegyik e két mûvészet iránt érzett tiszteletrõl, megbecsülésrõl árulkodik. Szubjektív élmények indítják el a visszaemlékezéseket, hogy késõbb - kitágítva az emlékek terét - kronologikus rendbe tereljék az események menetét. A filmtörténeti írások a magyar és egyetemes filmmûvészet meghatározó szakaszait, alakjait, mûfajait rendszerezik. Emlékek, arcképek, emlékezetes alkotások és alakítások villannak fel: "Néhány kép, néhány emlék - a mozi varázsa, ahogy én emlékezem." |
 63 KByte |
A magyar filmtörténetet az elsõ hangos film megjelenésétõl, a Kék bálványtól (1931) a II. világháború utolsó elõtti évéig, 1944-ig kísérhetjük figyelemmel. Tárkányi Imre igyekszik megemlékezni mindazokról a filmekrõl, melyek mérföldkövet jelentettek a hazai filmgyártásban. Olvasóit elkalauzolja a Hunniába, a 30-as évek álomgyárába, mely a "tucatszámra gyártott vígjátékok, fehér telefonos filmek, dzsentri történetek" szülõhazája volt. Innen indult zajos sikerrel a Hyppolit a lakáj, amely bár csak a második hangosfilmünk volt, mégis számos nemzedék számára lett állandó filmélmény. A híres filmek mellett a jelentõsebb alkotókról is említést tesz a szerzõ. 1932-ben kezdi pályáját Fejõs Pál két nagyszerû alkotással: a Tavaszi zápor és az Ítél a Balaton címû filmekkel, de késõbbi sikereit már külföldön aratja. Méltán népszerû Gaál Béla, Székely István, illetve azok a filmek, melyek ennek az idõszaknak a termései voltak, s melyekrõl szívesen emlékezik a szerzõ: Kísértetek vonata, Rákóczi induló, Bál a Savoyban, Meseautó és még számtalan filmalkotás. A film sikere azonban nemcsak a forgatókönyvírón és a rendezõn múlott, hanem a közönség kedvencein, a sztárokon is. A 30-as, 40-es évek mozicsillagairól külön fejezetben ír Tárkányi Imre. A magyar film csillagai cím alatt néhány figyelemreméltó adat, szerep, film lexikonszerûen tájékoztatja az olvasót arról, kik voltak egy hajdani aranykor sztárjai. A szócikkek mellett egy-egy köszöntõvers is található a könyv szerzõjének tollából, többek között az az 1984-es születésnapi köszöntõ, amelynek címzettje az akkor 85. születésnapját ünneplõ Páger Antal volt. A filmtörténeti kalandozás második felében az egyetemes filmtörténet kerül a középpontba, utalva egy-két mûfaji sajátosságra, történeti korszakra. A szubjektív hangvétel ezeket a fejezeteket is végigkíséri, felidézve a gyerekkori moziélményeket, az imádott sztárokat: Danielle Darrieux-t; Ingrid Bergmant; Gina Lollobrigidát; Laurence Olivier-t. "Filmek, a papa mozija... Hogy miért mesélek róluk ma, a videózás korában? Talán azért, mert remélem, hogy másoknak is eszükbe jutnak ifjúságuk elfeledett, régi filmjei..."
A film mellett Tárkányi Imre a színház történetével is foglalkozott, állandó figyelemmel kísérte az új bemutatókat, premiereket. Írásait a Kláris címû folyóirat közölte, majd késõbb e könyv lapjaira is rákerültek a korábbi színikritikák, újabb színházi élményekkel bõvülve. Míg a filmtörténeti utat idõben kísérte végig a szerzõ - egy nagyobb korszak néhány színfoltját kiragadva -, addig ebben a fejezetben "Színházról-színházra" járva mesél elõadásokról, alakításokról, színpadi szerepekrõl. Olyan színházak kapnak itt helyet, mint a Nemzeti Színház, a Mûvész Színház, a Várszínház, a Vígszínház, és még jó néhány, melyek fontosak színházi életünkben, mert jelenlétükkel gazdagítják a színjátszás palettáját. A híres filmek helyett sikeres elõadásokról olvashatunk, darabokról, melyek újra és újra felújítva kerülnek mûsorra, hogy minden nemzedék megismerhesse történetüket, szereplõiket. Megnyílik elõttünk a színészmúzeum ajtaja is, küszöbét átlépve néhány sorban olvashatunk a tragikus nagyasszonyról, Bajor Gizirõl, illetve Thália azon papjairól és papnõirõl, akik közül már sokan nincsenek köztünk, de alakításaik örök idõkre bevonultak a színjátszás történetébe. Ilyen volt Tõkés Anna, Domján Edit, Ruttkai Éva, Pécsi Sándor.
Kortársairól is szól lexikonában Tárkányi Imre, hiszen õk folytatják, majd hagyják maguk is másokra örökül a Bajortól indult színjátszás rögös útját. Lukács Margit, Psota Irén, Szabó Sándor, Benkõ Gyula neve mellett még sokakat említ, akik összekötõként elénk idézik a régi korok emlékét.
Tárkányi Imre könyve kalauz azok számára, akik ismerik a magyar színház és filmmûvészet alakjait, alkotásait, s most vele együtt szeretnék felidézni, de útmutató azoknak is, akik meg akarnak ismerni egy olyan korszakot, melyben valódi sztárok éltek, titkok és csodák között.
(Tárkányi Imre: Rivaldafény és vetítõvászon, Írások színházról, moziról. Budapest, Uránusz, 1966. 178.o.)
