Helyzetjelentés a cseh filmről

A néhai Csehszlovákiában volt egy állami filmközpont, amely nem tartozott minisztériumhoz; a főigazgató — központi bizottsági tag — miniszteri rangban működött. Ez a "főhatóság" az 1968-as események után és azt követő fejlemények során keményen káderezett, cenzúrázott, betiltott — egyszóval minden lehető és lehetetlen eszközzel tönkretette az akkor még annyira népszerű "új hullámot", kiebrudalta az országból Formant, Passert, Jan Kadárt, Nmecet, Juráeket, Vojtch Jasnt, Juraj Herzet és másokat, otthon igyekezett elnémítani Menzelt, Chytilovát, Schormot, Krejíket, Jakubiskót, Hanákot, Krumbachovát, és sorolhatnám tovább. Ezt a főhatóságot persze annyira utálta az egész csehszlovák filmszakma, hogy a "bársonyos forradalom" egyik nagy vívmányaként elsöpörte a föld színéről. Viszont csak sokára, nagy nehezen és tökéletlenül hozott létre valami mást, de leginkább egy nagy vákuumot. Ezt még súlyosbította az a körülmény, hogy nálunk a háború után, már 1945 nyarán, legelsőként államosították az egész filmszakmát. Bene államelnök dekrétuma értelmében az országban a filmgyártás, bel- és külföldi forgalmazás, filmvásárlás, fesztivál, laboratórium, archívum, propaganda stb. stb. kizárólag az állam kezében lehetett. Így aztán a 89 utáni első privát kezdeményezések, produkciók tulajdonképpen illegálisan születtek, és a Parlament csak nagy sokára hozta létre az új törvényt, amely eltörölte ama régit. S miután régen az állami főhatóság kb. "állam az államban" módján (a film javára) kezelte a filmes pénzeket, e téren is beállt a vákuum.

Nagyjából ez van máig is, más szóval a filmszakma amolyan apátlan-anyátlan árva. A kulturális minisztérium talaján működik egy torzszülött képződmény, amit néhány évig audiovizuális osztálynak neveztek, legutóbb pedig beolvasztották a mass-médiák főosztályába, tehát ugyanoda, ahová a sajtó, rádió, televízió is tartozik. Pedig nemrégen már biztosra vettük, hogy megalakul egy államilag támogatott, de független — számos európai országban működő, nálunk viszont égetően hiányzó — Cseh audiovizuális centrum, amely a nemzeti kinematográfia hazai és külföldi érdekeit, akcióit lett volna hivatott sokoldalúan szolgálni. Ám a részletesen kidolgozott, okos és célszerű projekt "elégtelen politikai támogatás" miatt meghiúsult... Így hát a cseh filmszakma egyelőre továbbra is csak várva-várja egy megalapozottabb koncepciót érvényesítő, állami — anyagi és szellemi — támogatást biztosító intézkedés vagy intézmény megszületését.

Néhány mondatot idéznék az említett minisztériumi főosztály filmes munkatársai által kidolgozott, a tavalyi helyzetet, eredményeket, kudarcokat összefoglaló anyagból. "A cseh film 1996-os mérlege meglehetősen ellentmondásos. Reményt keltő a Kolja páratlan hazai és nemzetközi sikere, továbbá az a tény, hogy végre leállt a mozilátogatók számának rohamos csökkenése, hogy Prágában megnyílt az első multikino, hogy a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál végre újjászületett, s kezdi visszanyerni néhai rangját, hogy növekszik az értékes, nem-kommersz filmek iránti érdeklődés. A játékfilm-gyártás továbbra is tartja az évi húsz körüli számot, a filmek között mindig van néhány nagyon jó is, és egy sor elsőfilmes mű, némelyik komoly ígéret. Másrészt viszont egyre több olyan film készül, amely sem a közönséget nem vonzza, se nem nevezhető igényes művészi alkotásnak. A hazai filmgyártás egyre inkább a közszolgálati Cseh Televízió függvényévé válik - a tavaly elkészült húszból tizennégynek volt társproducere a TV, sőt hetet maga gyártott. (Ez utóbbiak közül hármat láthattak az Örökmozgó Cseh filmhetén: az Übü királyt, a Happy Endet és a Bumerángot.) A Cseh filmgyártást támogató-fejlesztő Állami Alap viszont csupán hét film költségeihez járult hozzá csekély pénzekkel." Erről az Alapról annyit, hogy élén egy — néhány hónapja újonnan kinevezett — tizenkéttagú Tanács áll, benne tíz neves filmes szakember és két pénzügyi szakértő.

Néhány szót magáról a gyártásról és forgalmazásról: a néhai nagynevű Barrandov Filmstúdió privatizációja körül évek óta, s még most is sok a tisztázatlan és zavaros dolog, a tény viszont az, hogy lényegében ma már kizárólag szolgáltató vállalattá alakult át és főrészvényese az észak-morva Tineci Vasmű... Ezen kívül működik kb. negyven kisebb-nagyobb filmgyártó cég, részben a néhai stúdiók valamiféle "örökösei", de leginkább teljesen új, ad hoc született egy-két-személyes cégek. Van még tizenkét animációsfilm stúdió, viszont fele annyi film sem készül évente, mint régen. Mármint igazi animációs film. A néhai forgalmazói monopólium-helyzetet élvező központi filmkölcsönző helyén van tizenhárom cég. 1989-ben 1330 állandó mozi volt az országban, ebből mára kb. 750 maradt, az 1989-ben még évi 52 millió mozinéző tavalyra kb. 9 millióra csökkent. A cseh mozikban az amerikai film többnyire nagyon silány áradata még sokkal inkább ellep mindent, mint a magyarokban. Magyar — orosz, lengyel, bolgár és más posztkommunista országból származó — film évek óta nincs jelen a cseh mozikban, de a többi európai ország filmjei sincsenek sokkal jobb helyzetben. Itt-ott egy-egy angol, francia, spanyol, olasz cím... Ezzel szemben, hál' istennek! vannak szemlék, filmnapok, szakosított kis fesztiválok, s ezeken egyre nagyobb az érdeklődés, az igény jó filmek iránt.

Ilyen rendezvényt kettőt említenék: a Febiofest nevű, 1998 januárjában már ötödször esedékes nemzetközi fesztivált, amely az eredetileg két kis prágai moziban megrendezett szerény akcióból most már tíz cseh és öt szlovák város húsz, ill. hat mozijára kiterjesztett nagyszabású film-ünneppé nőtte ki magát. Várhatóan kb. százezer néző mintegy 250 filmet láthat majd a Febiofesten, amelynek kezdeményezője, fő szervezője a Febio nevű legelső "maszek" filmstúdió, ill. annak megalapítója, főnöke, tulajdonosa Fero Feni filmrendező. A másik ilyen nagyszabású rendezvény az idén július-augusztusban huszonharmadszor megrendezett ún. Nyári filmiskola a morva Uradit városban (az özönvíz miatt idén Jihlavában tartották meg), ahol mintegy 1600 lelkes, főleg fiatal filmrajongó kilenc napon és éjjelen át 120 egész estés és 170 rövidfilmet láthatott, régit és újat, az egész világból. Ennek a grandiózus — eredetileg filmklubos — akciónak szellemi atyja és főszervezője, lelke egy Jií Králík nevű negyvenéves mozis, aki tavalyelőtt, a film századik születésnapja alkalmából kitalálta a Projekt 100-at, aminek lényege összehozni, megszerezni, magyarán megvásárolni a világ száz legjobb filmét, hogy ezek majd állandó jelleggel a cseh filmklubok repertoárját gazdagíthassák. Filmklub ma 82 működik az országban kb. 23 ezres tagsággal, elsősorban a nagyobb városokban. S az 1995 őszén alakult Cinemart nevű új forgalmazó cég eddig már mintegy száz cseh mozit tudott bekapcsolni hálózatába azzal, hogy évi tíz-tíz jó, értékes filmet kínál nekik. Tavaly ezeknek már majd 40 ezer nézőjük volt.

Vannak persze mindenféle hazai díjak, ezek közül a legjelentősebb az ún. Cseh Oroszlán. Ezt, ill. ezeket — sokféle kategóriában — a Cseh Filmakadémia illusztris tagjai (az Oscar-díjhoz hasonló eljárással) nevezik és ünnepélyes keretek közt adják át. De mivel a Magyar Filmszemléhez hasonló rendezvény nálunk sajnos nincs, a nagyközönség, de többnyire még a filmes szakvélemény sem tudja megítélni az akadémiai zsüri döntéseinek helyességét. Szemle valaha nálunk is volt, de sohasem olyan méretű és jelentőségű, mint a magyar. Városról-városra vándorolt, kevés külföldi vendéget hívtak rá, őket is csak a "testvéri" országokból. Ez megszűnt, van helyette a pilzeni Finále, ahol — bevallom — csak egyszer voltam és irigykedve gondoltam a pesti szemlékre. Mert hiába van Nemzetközi Fesztivál Karlovy Varyban, Nyári Filmiskola, Febiofest — az éves cseh filmtermést összesítve sehol sem lehet látni. Ráadásul a sok kis producer azt hívja meg a sajtótájékoztatóira, vetítéseire, bemutatóira, akit akar, ill. akinek megszerezte a címét, így aztán egy magamfajta szabadúszó nyugdíjas filmújságíró egy-egy új cseh filmet csak akkor lát, ha mázlija van, vagy nem lusta moziba menni... A szükséges információkról, fotókról stb... már nem is szólva, lehetetlen beszerezni őket.

Elmondhatom tehát, hogy nem volt könnyű összeszedni az Örökmozgó számára ezt a Cseh filmhetet — kópiákat, anyagokat, ismertetőket —, és csakis a prágai Magyar Kulturális Központ munkatársa Tánya Dimitrova önfeláldozó segítségével, és persze a Budapesti Cseh Nagykövetség, nevezetesen Agnea Fojtiková kultúrattasé közreműködésével sikerülhetett. Mivelhogy Prágában hiányzik valami olyasféle, mint a Magyar Filmunió...

Most pedig még röviden a filmekről és az alkotókról. Az Örökmozgóban bemutatott művek alkotói közül önök feltehetően csak vankmajer nevét és filmjeit ismerik. vankmajer most újabb filmjén dolgozik, kiváló producere Jaromír Kallista nehezen és lassan gyűjti össze rá a pénzt. A készülő film egy kissé kegyetlen cseh népmese aktualizált változata egy szegény házaspár kisfiáról, aki mindent, ami és aki kezébe kerül, megzabál. Címe csehül Otesánek, magyarul talán Zabálósfi. Gondolom, önöket leginkább a "nagy nevek" érdeklik, folytatom tehát ezekkel. Jií Menzel a Csonkin... óta nem forgatott filmet. Néhány jó színházi előadást rendezett. Viszont legalább két évig folyt a huzavona Karel Kachya rendezővel Bohumil Hrabal őfelsége pincére voltam című remekművének filmes változatáért. Amikor már-már úgy látszott, Menzel nyert és készülhet a forgatásra, valami produceri-pénzügyi aljasság miatt (nem Kachya részéről!) Menzel végleg lemondott a filmről. Most tárgyal egy újabb, egészen más filmtéma ügyében. Többet sajnos nem tudok. Vra Chytilová még régebben, az Örökség... óta nem forgatott — csak elvétve egy-egy érdekes dokumentumfilmet. ő viszont a napokban fejezi be új filmje forgatását, címe Pasti, pasti, pastiky, azaz szó szerint Csapdák, csapdák, csapdácskák. Mai történet — "fekete komédia egy kegyetlenül megtorolt erőszakról", pontosabban megerőszakolásról. Egy fiatalemberről, aki azt hiszi, neki mindent szabad. A filmhéten látott Übü király alkotója F.A. Brabec ezúttal egy mai falusi vígjátékot készít, címe A dicsőség előtti órák. Az ugyancsak bemutatott Bumeráng szerzői Jií Stránsk író és Hynek Boan rendező a film óta már elkészítettek egy TV-sorozatot Megvadult föld címen. Ebből állítottak össze azonos címmel egy mozifilmet, amit a napokban mutatnak be. Közvetlenül a háború után, majd az ötvenes években játszódik a döbbenetesen izgalmas történet, hőse a brit hadirepülőknél harcoló cseh katonatiszt, akinek hazatérte után is viszontagokkal kell megküzdenie a nyugat-csehországi Szudéta-vidéken. S még egy a bemutatott filmek rendezői közül: az alig harmincéves, tehetséges Petr Zelenka — akinek Happy Endjét láthatták — már elkészítette s szintén a napokban mutatja be Gombharapók című, nagyon eredeti, nagyon aktuális epizódfilmét, amelyről csak annyit mondhatok, hogy szerintem mind a nézőknél, mint a szakmában nagy sikerre számíthat. Jan Svrák a Kolja óta egyelőre nem forgat, koprodukciós tárgyalásokat folytat és nagyon titkolja tervezett filmje témáját. Egy biztos: ismét édesapja Zdenk Svrák írta a forgatókönyvet. S a fiú addig is, míg ez az új film elindul, társszervezőként a második prágai multikino létrehozásán dolgozik, amelynek mindössze a nagyon is attraktív helye köztudomású: az óvárosi Lőportoronytól kőhajításnyira álló ún. Szláv-palota épülete. Izgalmas projekt. Egyébként az "öreg" Svrák — Karel apek írásaiból merítő — könyve alapján és zenei, dalszövegírói, színészi közreműködésével Karel Smyek rendező nemrégen mutatta be Lotrando és Zubejda című zenés mesefilmjét. A tavalyi "termés" egyik legérdekesebb filmje volt Az elfelejtett fény, ennek elsőfilmes rendezője Vladimír Michálek is forgatja már következő filmjét, címe: Meg kell öni Sekalt, és csak annyi tudható róla, hogy második világháborús falusi dráma. Néhány hete mutatták be az eredetileg operatőr és tehetséges dokumentarista Ivan Vojnár első játékfilmjét, az Út a kietlen erdőbent. Ezt nagyon szerettük volna elhozni, de producere, a Cseh TV (nevezetesen estmír Kopeck, akinek különben vitathatatlanul óriási érdeme, hogy még egyáltalán készülnek cseh játékfilmek!) hajthatatlan volt. A film fekete-fehér filmköltemény az első világháborút megelőző időkből, néhány különös emberről, akik a maguk módján akarnak vagy kényszerülnek élni egy isten háta mögötti erdőben, a délcseh umava festői tájékán. Juraj Jakubisko — Szlovákiából Prágába települt — néhai "új hullám"-os rendező ez év elején fejezte be igen érdekes, ambiciózus filmjét, címe: Zavaros értesítés a világ végéről. Ezt, tudtommal, a rövidesen Pesten megrendezendő Európai filmnapok műsorán láthatja majd a közönség.

Prága, 1997. november