Katerina Posová

Prágai filmünnepek

Mit jelent a Febiofest és mit a Projekt 100?

A Febio Csehországban már fogalom, és aki Szlovákiában néha cseh tévét néz, talán már szintén tudja: Febio a neve a legelsõ csehszlovák magán filmstúdiónak, melyet a Kassa melletti Nizna Sebastovában 1951-ben született filmrendezõ, Fero Fenic 1992-ben Prágában alapított. Fenic lelkes, vakmerõ és makacs ember, vérbeli filmes és közösségi lény, akinek fontos erénye, hogy bízik saját és válogatott munkatársai képességeiben, áldozatkészségében, szaktudásában. És abban, hogy minden, amit csinálnak, érdekes és hasznos. A Febio kizárólag filmdokumentumot és filmpublicisztikát gyárt a cseh televíziónak. Eddig négy és fél év alatt több mint nyolcvan rendezõ (olyanok is, mint Vera Chytilová, Otakar Vávra, Jirí Menzel, Juraj Jakubisko, Dusan Trancik, de pl. számos elsõfilmes is) többszáz filmet, összesen mintegy 4-5 ezer percnyit készített, fõleg két - tizenötperces portrékból álló - sorozatban a politikai, mûvészeti, gazdasági élet legjelentõsebb személyiségeirõl (Gen és Genus) és húszperces dokumentum esszéket (Oko és Ceska soda) napjaink legaktuálisabb, legégetõbb társadalmi problémáiról.

És mi a Projekt 100?

Fenic lelki-szellemi ikertestvére egy Uherske Hradiste-i fiatalember, Ing. Jirí Králik. Õ nem filmkészítõ, hanem mozis. Pontosabban filmklubos. Minden energiájával azt szorgalmazza, hogy minél több igényes nézõ sok jó filmet láthasson. Ez sajnos egyre nehezebb feladat. Králik és kollégái évekkel ezelõtt kitalálták az un. "Nyári Filmiskolát". Olyankor Hradistébe gyülekeznek filmklubaktivisták, újságírók, lelkes nézõk, hogy egy hétig ki se jöjjenek a moziból. Persze, nem mindenki jut oda, aki szeretne, ezért is kezdeményezte Králik már 1994-ben (a mozgókép 100. születésnapját is méltóan ünneplõ) a Projekt 100-at. Célja, hogy a rendelkezésre álló csekély pénzbõl lassan megvásároljanak a cseh és szlovák klubok részére száz érdekes, emlékezetes, fontos, legkülönbözõbb mûfajú filmet. Régit és újat, külföldit és hazait. Eddig tizenhetet sikerült... S évente egy-egy téli és nyári "menetben" országszerte (most éppen 55 cseh város 61 mozijában) bemutatnak ezekbõl egy jó válogatást.

E hosszú (de talán nem fölösleges) bevezetõ után jöhet végre a Febiofestrõl szóló tudósítás: a Fest, ill. fesztivál ünnepet jelent, és ez bizony ünnep a javából, ezt is Fenic találta ki és a Febio szervezi, hiszen nevében ott a "bio", vagyis a mozi! Az idei Febiofest negyedszer zajlik; az 1994-ben egyetlen kis moziban rendezett szerény szemlébõl mostanra nagyszabású eseménnyé "nõtte ki magát". Tévedés ne essék, a Febio nem saját termését mutogatja, hanem a cseh mozikban már évek óta égetõ hiányt - mûvészi értékû vagy másként figyelemre méltó, fõleg európai filmek hiányát - igyekszik némileg pótolni. Szervesen egybehangolva a Projekt 100-zal. Ezúttal január 23-tól 29-ig öt prágai mozi hat termében, majd febuár 18-ig tartóan hét további cseh (Pardubice, Liberec, Písek, Plzen, Olomouc, Zlín, Brno) és két szlovák (Pozsony, Besztercebánya) városban mintegy 240 vetítésen összesen 206 játék- és rövidfilmet mutatnak be 17 mûsor-szekcióban. Közöttük például: Új cseh játékfilmeket, a Szlovák Tv-archívum kincseit, a Cseh totalitás hiteit, Középeurópai érdekességeket (köztük a magyar Bolse Vitát és a Csajokat), Juraj Jakubisko dokumentumfilmjeit, Új fõiskolás filmeket (prágai FAMU, pozsonyi VSMU, zlíni Filmiskola), Fiatal francia filmeseket, Különös - fõleg USA - videofilmeket, Petr Weigl operafilmjeit, Mielõtt lejár a forgalmazási jog címmel például Antonioni: Foglalkozása riporterét, és persze néhány külföldi film csehországi õsbemutatóját is megtartják (pl. Nyikita Mihalkov: Csalóka napfény, Woody Allen: Lövések a Broadway-n, Al Pacino: III. Richárd, Barbra Streisand: The Mirror Has Two Faces, Neil Jordan: Michael Collins) és sorolhatnám tovább.

Febiofest végig telt házakkal ment, rengeteg fiatal és sok szakmabeli nézõ jött el a mozikba, ahol tökéletesen mûködött a mûsor-tájékoztatás, jól megszervezték a sajtót, általános jó hangulat uralkodott... Az egész persze sokba kerül, szponzorok nélkül meg se valósulhatna. Hiszen az egységes 40 koronás mozijegy-bevételbõl az ingyen osztogatott mûsorfüzet nyomdaköltségére se telne. Ám vannak még csodák: nem a Febio kereste meg kérelmével az STP Telecomot, hanem maga a Telecom ajánlotta fel bõkezû anyagi támogatását! S rajta kívül még több tucatnyi cég és társszervezõ nevét olvashatjuk az említett mûsorfüzetben. TV- és filmstúdiók, gyárak, vállalatok, szakmai intézmények, producerek és elsõsorban készséges, filmrajongó személyek neveit. Így igazi ünnep a Febiofest.

A Krisztián nemcsak férfinév, a Bumeráng nemcsak ausztrál bennszülöttek fegyvere...

Január 29-én ismét (öt nap alatt huszonkettedszer) telt ház volt a Vencel téri Blaník moziban. Prágában véget ért a Febiofest: Fero Fenic és az 1995-ös Krisztiánok nyertesei adták át az 1996-os filmeknek a mintegy hetven kritikus által megszavazott díjakat. Olbram Zoubek érdekes bronzplasztikáját a nagyjátékfilm kategóriában Jan Sverák kapta Kolja címû mûvéért (amely eddigi elismerései mellé néhány napja az amerikai Arany Glóbuszt is elnyerte). Gondolom, ez a humorosan izgalmas, megható történet - egy prágai muzsikus agglegény és egy orosz kisfiú barátságáról az 1989-90-es események sodrásában - megríkatta már a magyar nézõket is.

Szlovák rendezõt - Dusan Hanákot - díjaztak a cseh kritikusok szlovák-cseh-francia-svájci-német koprodukcióban készült Papírfejek címû filmjéért a dokumentum kategóriában. (Mindkét filmet vetítette az Örökmozgó - a szerk.) A nézõtõl koncentrált figyelmet igénylõ, kilencvenperces, különös stilizált filmkollázs kemény iróniával idézi azt az elmúlt négy évtizedet, amit nehéz, de nem is szabad elfelejteni. Mert aki megélte, aligha sírja vissza, aki pedig késõbb született, annak figyelmeztetés: röhöghetsz, szörnyülködhetsz, de légy résen, mert a "papírfejek" újjáéledhetnek

A cseh animációs film sokáig fogalom volt, ma sajnos már csak nosztalgiát ébreszt azokban, akik szomorúan vagy dühösen nézik (ill. inkább nem nézik) a tévébõl ömlõ és fõleg a gyerekek ízlését rontó bárgyú, giccses amerikai vagy japán rajzfilmáradatot. Csehországban most nincs rá pénz, gazdája se nagyon akad. Szerencsére legalább még tanítják, hogyan kell csinálni, két prágai és egy pozsonyi fõiskolán is (FAMU, VSUMPRUM, VSMU). A FAMU egyik hallgatója, Aurel Klimt érdemelt ki tehát Krisztiánt ebben a kategóriában Maskin megölte Koskint címû néhány perces, kedvesen játékos munkájáért.

Két újonnan létesített díj is volt: az év legjelentõsebb producerének járó Krisztiánt a cseh TV egyik stúdióvezetõje, Cestmír Kopecky kapta a nívós cseh játékfilm fennmaradásáért folytatott merész és fáradhatatlan munkásságáért. A kritikusi Krisztiánt viszont ötven filmrendezõ szavazta meg a hivatását szakavatott komolysággal gyakorló, jótollú Vadimír Justnak.

A Febiofest záróestje két õsbemutatóval örvendezte meg a jelenlevõket. Láttuk a prágai FAMU másodéves hallgatója, Mária Procházková szellemesen, bájosan ötletes tárgy-animációval készült néhány perces filmjét, a Stopázt (A cím kissé megtévesztõ szójáték, leginkább Nyomtime-nak fordítanám.)

És láttuk Hynek Bocan rendezõ (1938) új játékfilmjét, a Bumerángot. Alcím: megsemmisítésre ítélt férfiak. Téma: az ötvenes évek borzalmai, abszurditásai. Helyszín: a príbrami uránbánya és munkatábor. Személyek: "hazaárulásért, kémkedésért" több évtizedes vagy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt rabok és pribékjeik. Konfliktus: egy volt magas rangú ávós - a bûntetõtáborok mindenható parancsnoka - is idekerül fogolyként. S az egyik rab, egy volt erdész erkölcsi okokból megakadályozza, hogy felháborodott fogolytársai meglincseljék az újonnan érkezettet...

A forgatókönyvet Boldogság címû novelláskötete alapján a cseh PEN-klub elnöke Jirí Stránsky (1931) írta, aki maga is hét évig raboskodott hasonló táborokban. A filmet nézve fenntartás nélkül elhisszük, hogy minden alakja, helyzete, szövege autentikus. Csak a neveket változtatta meg. A fõszereplõ Jirí Schmitzer (Svoboda, az erdész) szerintem Oscar-díjat érdemelne teljesítményéért. A többiek is - Vladimír Dlouhy, Arnost Goldflam, Miro Noga, Jan Schmid, Leos Suscharípa, Jirí Krampol (foglyok), Karel Hermánek (a volt ávós), Milan Steindler (táborparancsnok) - valamennyien hiteles, hús-vér figurák. A rendezõ nagy erénye, hogy nem a nézõ érzelmeit, hanem tudatát, lelkiismeretét célozza meg, s ez az operatõr, Ivan Slapeta érdeme is. Nem mûvészkedik, nem törekszik látványos effektusokra; tárgyilagos kamerája nem enged az érzelmes vagy naturalista képek csábításának.

A Bumeráng nem szórakoztató mozi. Döbbenetes, megrázó alkotás. Azt hiszem, mi "korábban születettek" - ahogy ezt a cseh nyelv oly szemérmesen mondja -, akik ezeket az idõket fiatalon és többnyire tudatlan közönyben éltük meg, e film után mély bûntudattal megyünk haza. És a mai fiatalok jogos vádoló értetlenséggel néznek ránk. Ha eszükbe jut, hogy ma már rajtuk múlik, sor kerülhet-e még valaha hasonló borzalmakra, akkor ez a film nem volt hiábavaló...

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek