Báron György

Sidney Lumet: Hogyan készül a film?

könyvborító
könyvborító

188 KByte
Sidney Lumet nagyon amerikai filmrendező, a régi motorosok közül. Egy utolsó mohikán. Fanyar, bölcs túlélő, az európai törzs New York-i ágából az új-hollywoodi rezervátumban. Egyike azon keveseknek, akik még emlékeznek rá, hogyan kell mozit csinálni. Szórakoztatót és megrendítőt, látványosat és gondolatébresztőt, harsányat és kifinomultat, művészit és nyereségeset. Elnyerni félszáz Oscar-jelölést, s közben learatni a finnyás európai filmesztéták és filmínyencek csettintő elismerését is. Egyszerre szeretni Ozut, Godard-t és Spielberget. Nagyon amerikai dolog ez. És egy kicsit európai.

Amerikában nem csak a filmet csinálják. A pénzt is csinálják. Lumet filmjei például jó sok pénzt csináltak. A sztárokat is csinálják. Kevés rendező akad, akinek a filmjeiben több filmcsillag szerepelt volna, mint Lumet mozgóképein. A hetvenhárom éves és negyven éve folyamatosan filmező Lumet sztárok rendezője, de maga nem sztár. Mindent elért, amit filmes elérhet, mégis, ha azt mondjuk „sikerrendező”, nem az ő neve ötlik eszünkbe. Ô az a fickó, aki csinálja a filmeket. Egyiket a másik után, nagy precizitással, odafigyeléssel és szakértelemmel. S persze érzékenységgel és tehetséggel, de ezek már megfoghatatlan dolgok. A kritikusokra és az esztétákra tartoznak. Lumet, a filmcsináló ilyesmikkel nem foglalkozik. Könyvében nincsenek nagyképű esztétikai fejtegetések, művészi programok, világmegváltó ideák. Amiről szó van, az a filmcsinálás. Egy-egy film elkészültének fázisai, a forgatókönyvi változatoktól a forgatáson és a vágáson át a végső verzió kialakításáig, a mű előzetes teszteléséig, majd moziba kerüléséig. Végtelenül hosszú és bonyolult munkafolyamatról szól e könyv, melyben százak vesznek részt. Teljes világ épül, s e teremtő buzgólkodás feje a minden részmozzanatot átlátó, a káoszba értelmet vivő rendező.

Nem tudok könyvről, amely jobban és pontosabban leírná a teremtés e különös folyamatát, mint Sidney Lumet műve. Az amerikai rendező a könyvét is úgy alkotta meg, ahogy a filmjeit. Egyszerűen, póztalanul, figyelve a részletekre. Tudva mindent, amiről tényszerűen tudomásunk lehet, s tudva azt is, hogy hol végződnek e tudás határai. Ami e kötetben olvasható, az nem „művészi önvallomás”, hanem egy konkrét munkafolyamat konkrét leírása, a szakma egyik legtapasztaltabb mesterének tollából. Egyszerre rabul ejtő olvasmány és ideális filmiskolai tankönyv ez, felsőfokon.

(Sidney Lumet: Hogyan készül a film?, Budapest, Európa, 1997)

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek