Absztrakt kultúra

A szerzők - kimondva, kimondatlanul - két gondolatrendszert vesznek górcső alá: a posztmodernizmust és - noha azonos szellemi alapokról indultak - a cyberpunkot. Az utóbbi kritikája nem annyira éles, egyfajta aktualizációt végeznek, s ez elsősorban a szóösszetétel második, punk elemére vonatkozik. Anarchista, absztrakt médiaelméletükbe zenei elemeket is bevonnak: leghelyesebben akkor járunk el, ha törekvéseiket a cybertechno gyűjtőkategóriába soroljuk.

Nick Land “kiáltványa”, a Meltdown (Leolvadás) korunk szürrealisztikus (tudományos) stílusban megírt látlelete. A teljességben gondolkodó reneszánsz /gyarmati embertípusról alkotott képet végleg múlt időbe tehetjük. Az impériumok bukása és a romokon felépülő multinacionális rendszerek a sokat reklámozott új világrend helyett kaotikus valóságot (a Douglas Rushkoff által is sokat emlegetett new world disordert) teremtettek. Ez a leolvadás, a globális Kína-szindróma.

A terület digitalizálódásával a (permanens) háború a cybertérben zajlik. A technika, a gépi szintézis, az emberi tevékenység szubsztitúciója, mozgásirányát valaha a technokrata korporációk szabták meg. Csakhogy ez a korporatív szerkezet olyan csődmodellekhez vezetett, mint a távol-keleti marxizmus. A baloldal elbukott, az újmerkantilista alapokon nyugvó nagyvállalatok pedig örökös pánikhangulatot teremtenek. Biztonsági szervezetük, a világcsendőrség nem a cybervalóságot hűen tükröző, innovatív “meleg”, hanem az ellentétes, monolitikus “hideg” kultúrákat védelmezi.

Az ő összeesküvésük eredményezte a mai hipermédia amnéziás állapotát. Ez ellen léptek fel a cyberpunk írók, gondolkodók. Tanítványaik, a kilencvenes évek techno-nemzedéke a védekezés és az ellentámadás földalatti, gerilla-módozatait választotta: taktikájuk a virtuális invázió, a kreatív vírusok, a Deleuze és Guattari kidolgozta “skizoanalízis” (mely az egyetlen nem despotikus, és nem is platonikus elemzési módszer), az újnihilizmus, a leszbikus vámpirizmus és a (már William Gibson által sokat emlegetett) vudu-mágia.

E pornografikus, meghökkentő, de eredményes stratégiák segítségével teremtődnek meg az eltűnés célországai, a köztes területek. (Ilyenekről elmélkedik Hakim Bey is - 1991-ben megjelent - Időszakos Független Zónáiban.) Minél több zóna alakul, annál megosztottabb az elaggott politikai intézményrendszer. A zónalakó (“optimális”) ismertető jegyei: cinikus, skizofrén, HIV-pozitív, transz-szexuális, kínai vagy latin-amerikai bevándorló, stimulánsokon él - foncsorozott szemüvege meg implantáció. Mintha a Szárnyas fejvadász vagy az animék képkockáiból ugrott volna elő...

Kodwo Eshun dolgozata, a Mozgás-megragadás (az angol cím, Motion Capture egyértelműen a mozgóképre, a Motion picture-re rímel) a digitális ellenkultúrában igen népszerű (lásd Mondo 2000) öninterjú műfajában íródott.

A szerző egy készülő könyv alapgondolatait ismerteti. Túllép a Meltdown anarchikus dühkitörésén - rendszerez és a sebességre összpontosít.

A Szárnyas fejvadász Los Angeles-e: szinte mindannyian onnan indultunk el... A valóra vált tudományos fantasztikum világából. A közeljövő sci-fije fekete és a kilencvenes évek Londonjának futurisztikus dance-irányzatából, a drum ´n´ bass-ből táplálkozik. Ennek gyökerei (Sun Ra, Coltrane és a Kraftwerk mellett) Grandmaster Flash scratchadeliájában találhatók meg. Ha kézzel megállítjuk a lemezt, s manipuláljuk, az nem csupán a ritmikai folyamat egyik eleme, hanem új texturális jegy, sőt, a láthatatlan lényeg megragadása. Az American Werewolfból arra jelenetre emlékeztet, mikor a páciens - mielőtt teljesen farkassá válna - egy futó képkockáig emberalakban is megmutatkozik. Szinte fel se fogjuk, olyan gyorsan pereg minden, de emléke a mélyben mégis elraktározódik. A jövő filmjét e mozzanatokból gyúrjuk össze, s ugyanez a mintavétel (sampling) az alapja a “techno-komponálásnak” is. Akciófilm akciófilm után, már megint az a szuperszonikus vágóolló, s talán éppen a sebesség magyarázza, hogy az eredeti motívumokat többé nem ismerjük fel. A sampling elve túlmutat a posztmodern leltáron - az innen-onnan összeszedett elemek szerves rendszerré állnak, nem eklektikus szintézist látunk-hallunk, hanem a felismerhetetlenségig átalakított képek (hangok) új és egyedi (tehát eredeti!) valóságát.

Megváltozik a befogadói agy is, másképp kezeli az adatdömpinget. Fénysebességben és fekete tudományban gondolkodik. Tudomány és mágia többé nem alkotnak ellentétpárt. A mesterséges korlátokat a cyberpunkok, a kaliforniai extropiánusok, a Szilícium-völgy techno-transzcendalistái és a “dance” bajnokai döntötték le... Ez már a XXI. század idegrendszere.

Robin MacKay és Mark Fisher PoMoPhobiája címében is sokat elárul.

Lepusztult padlásszobában - az új henyék, a slackerek ismert közegében - vagyunk. A televízió képernyőjén a Sztálin temetéséről Szuper 8-assal forgatott amatőr-felvételeket nem nézi senki, a hifi toronyból szóló Donna Summer I feel love-jának újrakevert változatát nem hallgatják. A felolvasott Adorno-részletekre nem figyelnek.

Aztán jön a CNN, az Öböl-háború képeivel, majd Kurt Cobain az MTV-n. Ő tudta, hogy a média leginkább a média elleni kirohanásokra vevő. Csakhogy a kirohanások is szimulációk, s az Öböl-háború is egy volt közülük - fűzi hozzá Baudrillard, a slackerek filozófusa.

A posztmodern eszmék térhódítását a civilizációs interregnum tette lehetővé. Távoli tengerpartjain nem történik semmi, de nem is történhet. Céltalan menekvés, divatos pesszimizmus, hiszen közeleg az ezredvég. Baudrillard azonban megfeledkezett a testről, s a testet mozgásba hozó - most kialakuló - szintetikus kultúráról, például a hiphopról és a drum ´n´ bass-ről. Felszabadul a gépi többlet, készüljünk a Sebesség ünnepére - a sampling az új világ alfája s omegája.

Rohit Lekhi Jövőhurka (Futureloop) idézetek egymásba gyúrása (tehát szövegminták vétele, újjáértelmezése): úgy pereg, mint egy nemlineáris dramaturgiájú (pszeudó-történeti) film. Célpontja a modernizmus: Marinetti sebesség-imádata és Le Corbusier geometriája (akárcsak a Bauhaus absztrakt formalizmusa) ugyanoda, Auschwitz halálkamráiba vezetett.

Vissza Núbiába, Krisztus előtt 4600-ba: egy apokrif irat szerint Isten elsőnek a fekete embert teremtette meg.

1920: Etiópia ébredése.

Majd jött Sun Ra, a Szaturnusz gyermeke, meg John Coltrane. Ők már robotok voltak. Merthogy valódi robottá csak a valódi (hús-vér) emberek akarnak átalakulni.

A jövő: a cyberfeminista Sadie Plant a kultúra virtuális teljességéről elmélkedik. A gépi intelligencia, a mesterséges létformák térnyerése rend és káosz határmezsgyéjén - tehát mindenütt - komplex rendszereket eredményez. Lakóik nem a modern fantazmagória androidjai, és nem is McLuhan “elektronikus bőrbe” bújt homo sapiensei, hanem a Szörny gyomrában leledző Donna Harraway-féle cyborgok.

1992: a Los Angeles-i megmozdulások. Csúcstechnológia a börtönökben. Erre számítsunk? Vagy a samplingezés és a fekete lélek egyesülése elhozza végre a megváltást? Lekhi végigfut az emberiség történelmén - aztán T. S. Eliot Átokföldjét elemzi... No future!

A zárómű a posztszituacionista Swarmachines (a ‘raj’, ‘tömeg’ illetve a ‘gépek’ összevonásával létrehozott - tulajdonképpen lefordíthatatlan - szóösszetétel) kibernetikus életképek kollázsa.

A dzsungelben vagyunk - metafora-értékű kijelentés, hiszen a jungle a drum ´n´ bass-re is utal. Jönnek a vuduk, és vírusaikkal dekódolják a hatalmi médium űzte nyílt (és titkos) agymosást. A dzsungelben önálló (autonóm) zónák alakulnak, s ezek mellérendelő szerkezetű (és áttekinthetetlen) rendszereket alkotnak majd...

A rendkívül bonyolult, szóvirágokkal és szakkifejezésekkel agyonzsúfolt, no meg felettébb csapongó írásnak (talán) ez az olvasata. De a “talán” a gyűjtemény egészére is áll. Hév, lendület, cyber-anarchia. Csakhogy ez a cyber-anarchia (ha metaforikusan és ködösen is, de) pontosan a mai multimédia-valóságot ragadja meg. Annak összes veszélyével, elképzelhető katasztrófa-variánsaival (teljes és globális ellenőrzés) és a lehetséges kiutakkal. Nem árt, ha időben felkészülünk!

(abstract culture

ccru, social studies faculty,

warwick university

coventry,CV4 7AL, UK)