Ozsda Erika interjúja

Aki a képet összeállította...

323 Kbyte	ismeretleneknek	Miklós Marianne.
	a szakmának	Miklós Mari.
	a barátainak	Mikimari.

"Ha egy filmrendezõ ért a vágáshoz, az operatõri munkához, a színészmesterséghez... az jó dolog. Bár az összes szakmához nem kötelessége értenie. A rendezõ feladata az lenne, hogy jó szakembereket válasszon maga köré, és azokat irányítgassa saját tehetsége szerint."

A következõ filmekben vett részt (a teljesség igénye nélkül):

Miért nem lettél zenész, mint a szüleid?

Hét év után abbahagytam a hegedülést, de 16 éves koromban rájöttem, hogy micsoda ostobaságot csináltam, és elkezdtem fuvolázni. Még a konzervatóriumot is elvégeztem! De azt az 5-6 évet már nem lehetett behozni. Hiába, nem úgy mûködik az ember szája, nem úgy mozognak az ujjai. Pedig akkor már tényleg nagyon szorgalmasan gyakoroltam. De mikor hallottam a többieket játszani, tudtam, hogy én nem vagyok képes úgy elõadni, ahogy legbelül érzem. Szívesen csináltam volna tovább, ha nem lett volna akkora hátrányom. Ezért nem jelentkeztem a Zenemûvészeti Fõiskolára.

A szüleid hegedûsök. Mit szóltak mindehhez? Sírtak?

Nem, nem! Õk mindig annak örültek, amit én akartam csinálni. Soha nem kényszerítettek semmire - sajnos. Húsz évesen zenei szerkesztõ akartam lenni, de sehol nem sikerült elhelyezkednem. Apu persze mindenkinek elmesélte, hogy szegény kislányának milyen problémái vannak. Így jutott el a hír Döme Zsolthoz is, akivel együtt zenéltek. Zsolt mutatott be Komlóssy Annamáriának, aki nagy vágó volt Magyarországon. Ma már Amerikában él. Õ javasolta, hogy menjek a filmgyárba vágóasszisztensnek, és ha továbbra is zenei szerkesztõ akarok lenni, akkor majd átnyergelek. De könnyebb, ha már benn vagyok. Onnantól õ próbálta egyengetni az utamat. Természetesen a fôiskolát is elvégeztem.

Természetes, hogy a vágók elvégzik?

Ez jó, nem tudom. Tehetség biztos kell hozzá. Soha az életben nem lesz jó vágó valaki, ha nincs ritmusérzéke és ízlése. A fõiskola azért volt hasznos, mert õrületesen jó tanároktól - Fövénynétõl, Szöllõsynétõl, Petrovics Emiltõl, Nemes Károlytól - tanulhattunk filmesztétikát, mûvészetet, ízlést, mindenfélét. Az osztályfõnökünk, Széchenyi Ferencné, Médi is próbált minket okítani. Bizonyos dolgokra fel is lehet hívni a figyelmet, de megtanítani valakit vágni - szerintem - nem lehet. Nem mindegy viszont, hogy az ember ki mögött ül, vagy kinek asszisztál. Trükköket lehet ellesni. Annamaritól rengeteg manuális fogást tanultam. Borzasztó gyors, ügyes. Máig nem láttam senkit úgy dolgozni. Minden a kezére áll. Ha neki vagy a rendezônek van egy gondolata, egy pillanat alatt meg tudja mutatni. Nem azzal megy az idõ, hogy ragasztgat. A legtöbbet a rendezõktõl tanultam. Együtt kezdtem Gát Gyurival. Együtt találtunk ki dolgokat Fábry Péterrel, aki a Térmetszés meg a Nyom nélkül címû filmeket rendezte. Sajnos ma már nincs a szakmában, pedig õrült tehetséges fiú.

Akkor a fõiskolán mit tanultatok négy évig? Elsõ órán elhangzik, hogy ez a gép, ez itt a szalag, így kell befûzni, ott a kép?

Ez az, amit nem kellett elmondani. A TV-bõl 11-en, a filmgyárból 6-an mentünk. Néhányan, nem sokan, már vágtunk filmeket, a többiek pedig gyakorlott vágóasszisztensek voltak. De sokan 35-ös filmet még nem fogtak a kezükbe, tehát tényleg nem tudták, hogy kell befûzni a vágóasztalba. Viszont 16-ossal már dolgoztak. A mai vágók már nem nagyon ismerik, mert lassan kimegy a divatból. Illetve a divat nem jó szó ... Nem ez a jövõ.

Mitõl függ, hogy egy jelenetet ki hogy vág meg? Vegyünk egy példát. Férfi fölmegy a lépcsõn, csönget, nõ kinyitja az ajtót, férfi bemegy, átadja a virágot.

Ugye borzasztó egyszerûnek gondolod.

Nem. Ültök tizenheten az osztályban, és gondolom tizenhétféleképpen kezdtek neki.

Az biztos. Attól függ, hogy kinek mi a fontos. Hogy ki hogyan olvasta a forgatókönyvet. Lehet feszültre vágni ezt a jelenetet, kivárásra, hogy az érdekeljen, ki jön. Vagy úgy, hogy a vágást ne is vedd észre, mintha egy folyamat zajlana le minél egyszerûbben. Megcsinálhatod modernkedve, ha olyan a film. Beugrik a szereplõ. Kihagyhatod, mert lényegtelen az ajtónyitás. De vághatod mozgásra is. Nincsenek törvények. A lényeg, hogy a vágás a filmet szolgálja. Én mindig óvakodom attól, hogy akár csak egy ajtócsukódást is rutinból vágjak, megszokásból. Játszani kell az anyaggal.

Ha mindent mindenhogyan lehet vágni, ha nincsenek szabályok, akkor miért mondják, hogy „hú, de csúnyán volt az ott vágva!". Közelire lehet közelit vágni?

Hát igen, vannak íratlan szabályok, amelyeket nem árt tudni. De azok sem azért vannak, hogy ne rúgja õket fel az ember. Ha említenék néhányat, rögtön önmagamnak mondanék ellent. Nem szerencsés például két totált egymásra vágni. Vagy két secondot, ha hasonló a két vágás, mert az olyan, mintha az egyik szereplõ a másik helyébe ugrott volna. De ha az egyik szembeáll a másikkal, az már jó lehet. Esetleg pont azt akarják, hogy hirtelen összekeveredj: „Úristen, mi is történt? Kicserélõdtek?". Merni kell játszani.

Nálunk az a rendszer, hogy a rendezõ megmondja a vágónak, hol vágja el az anyagot, és õ megteszi?

Én nem szeretek így dolgozni. Sokféle módszer van. De ha valamelyikre azt mondom, hogy én nem szeretem, az nem azt jelenti, hogy rossz. Lehet, hogy a rendezõ és a vágó egy kicsit vitatkoznak, aztán nagyon jó dolgok alakulnak ki.

Min tudnak vitatkozni?

Mindenen. Mindenen! Maradjunk a te példádnál: melyikõjüket lássam elôbb és mennyit? Mi a fontos? Ki a fontos? Végig a férfival akarok lenni, vagy már csak benn fogadom: Én úgy tudok dolgozni - de nem ez az egyetlen üdvözítõ mód -, hogy megnézem az anyagot a rendezõvel vagy nélküle, és kimuszterolom. Ez a szelektálást jelenti. Kiválogatjuk a hasznos anyagot, hogy ne mindenbõl 5-6 legyen, hanem 2, maximum 3 felvétel. Ami kiesik, azzal nem is kell foglalkozni. Régen a vágók a forgatással párhuzamosan, önállóan dolgoztak. Aztán valami történt a vágók körében... talán, mert a fõiskolán háromévenként indult osztály, és mindenkibõl vágó lett. Szinte kötelezõen. Felhígult a szakma és a rendezõk elvesztették a bizalmukat. Ezért õk is beültek a vágószobába és a vágóval együtt elkezdték vágni a filmet. Szépen sorban, az elejétõl kezdve. Viszont vagyunk egy páran, azt hiszem, egyre többen, akik úgy, mint Amerikában szokás, már a forgatás alatt önállóan elkezdünk dolgozni. Nagyjából ismerjük a rendezõ ízlését, hisz mindenki ragaszkodik a bevált vágójához. Emiatt bizonyos dolgokat nem is kell megbeszélni. Sok minden a vetítõben eldõl. A rendezõ már ott jelzi, hogy a színész mely pillanatait szereti, melyek legyenek a benne a filmben. Szerintem rossz módszer - valószínûleg magyar specialitás -, ha a rendezõ elkezd diktálni. Ha megmondja, hogy ez most innentõl idáig tart, és itt elvágjuk.

Ha megtanulná kezelni a gépet, a vágó haza is mehetne?

Pontosan. Olyankor csak végrehajtó személyzet. Hál' istennek ez már lassan a múlté. Egyre többen szeretik megmutatni a saját gondolataikat. És merik is. Nagyképûség nélkül, ez egyfajta bátorság. Megvágva a jelenetet, vállalom a saját ízlésemet. Vállalom, hogy a rendezõ azt mondja, hogy „ez nagyon érdekes, de a film nem errõl szól. Kezdd elõlrõl!". Más kérdés, hogy ha az ember ismeri a rendezõjét, ilyen bakit nem követ el.

Melyik rendezõ mer rád hagyatkozni?

Maximálisan? ...Gát György. Neki köszönhetem, hogy így kezdtem el vágni. Azelõtt én se így dolgoztam. Õ, mint tudjuk, borzasztó izgága ember, egyszerre húsz dolgot csinál, tehát neki úgy volt kényelmes, ha én önállóan végzem a dolgom. Belekényszerített ebbe a helyzetbe. Szerencsére. Gyakran hetente csak egyszer jött be megnézni, hogy mit csináltam. Sokszor veszekedtünk... ordibáltunk! Sírógörcsöt kaptam, ugyanis, ha megvágsz egy jelenetet, attól a pillanattól úgy érzed, hogy az a tied. És akkor õ másként látja. Beleszól! De aztán rájöttem, hogy mégiscsak õ a rendezõ, övé a felelõsség, és adott esetben õ is mondhat jót. Meg kellett tanulnom a szakmát a kompromisszumokkal együtt.

A rendezõknek is kellett kompromisszumot kötniük?

Hát persze! Egyrészt engem kell elviselni - nem kis feladat, mert nem könnyen adom meg magam. Másrészt, aki velem akar dolgozni, annak ugyanolyan nyitott fülekkel kell engem hallgatnia, mint ahogy nekem õt.

Mi kell ahhoz, hogy valaki gyõztesen kerüljön ki a vitából? Dramaturgiai érzék?

Az mindenféleképpen kell, de hadd javítsalak ki: nem az a lényeg, hogy „gyõztesen kerüljön ki". Csatát nyerni persze jó érzés, de legalább úgy tudok örülni annak is, ha õ mond valami jót. Ha használható a gondolat, teljesen mindegy, hogy ki mondta. A film legyen jobb. A vágás során nagyon sok minden változhat. A jelenetekkel passziánszozni lehet.

A forgatókönyv ellenére csereberélhetõek?

Igen. Ha az író kitalál valami zseniálisat, aztán azt pontosan leforgatják, egyáltalán nem biztos, hogy az irodalmi remekmû a filmen is mûködik. Lehet, hogy olvasva ízes, a filmben viszont túl van dumálva. Kidobja az anyag. Vagy ha benne marad, leül. Zsigmond Vilmos rendezte A tékozló apa címû filmet ... hát, már nem is tudom, hány jelenettel próbáltuk elkezdeni. Itt történt meg, hogy Koltai Robi egy irtó klassz jelenetben szerepelt Michael Yorkkal, majd úgy hozta a sors, hogy az a rész, úgy ahogy volt, kikerült a filmbõl.

Ezek után kért fel vágónak a Sose halunk meg címû filmjéhez?

A forgatáson kifejezetten nagyon jó haverok lettünk. Akkor még nem tudta, hogy ki fogom vágni a filmbõl. De azóta is, ha Robi bárkinek bemutat, ezt mindig rögtön elmeséli. Érdemes végignézni a fõcímlistákat. Elõfordul, hogy a színész neve még rajta van, de a jelenete már ugrott.

Mikor Zsigmond Vilmos legelõször felhívott telefonon...

Az egy rémálom! Jó mélyen aludtam éjjel, mikor csöngött a telefon. Hallottam ugyan a nevét, de bevallom õszintén, én félálomban nõi hangot véltem fölfedezni. Nem kapcsoltam! Mondta, hogy csinál egy filmet, és szeretné, ha én lennék A tékozló apa vágója. Mondtam, nagyon kedves, de én nem érek rá, és ajánlottam valaki mást. Aztán beszélgetés közben rájöttem, hogy ki õ, és ott éjszaka a sötétben úgy elvörösödtem, olyan szívdobogást kaptam... Aztán már próbáltam úgy alakítani a beszélgetést, hogy érezze, tudom én, ki õ, és megtiszteltetés számomra, hogy rám gondolt. Egy hét múlva Illés Gyuri bácsi hivatott az operatõri szekcióba, ahol Zsigmond Vilmos és Edelényi János, a producer vártak. Elkezdtek fûzni, hogy vállaljam el a filmjüket. Nem mondtam igent, idõt kértem, mert foglalt voltam. Kamondi Zoltánnal vágtam a Halálutak és angyalokat. Remek filmlehetõség volt, Zolit nagyon tehetségesnek tartom, szerettem vele dolgozni, úgyhogy nem volt könnyû dönteni. Nagy volt a csábítás, de a lelkiismeretfurdalás még nagyobb. Kamondinak mondtam el elõször, hogy micsoda felkérés ért. Ma, ha találkozunk, köszönünk egymásnak. Már elõfordult, hogy megkérdeztük a másiktól, hogy van.

Zsigmond Vilmos hogy jutott el hozzád?

Illés Gyuri bácsin keresztül, a tanítványa volt. Fontos volt, hogy a vágó tudjon angolul, és hát... azt hiszem, elég jó hírem volt.

Kikkel dolgoztál A tékozló apában?

Négyen voltunk magyarok, köztük az operatõr, Szabó Gábor. A két fõszereplõ, Liv Ulmann és Michael York volt. Izraelben forgattunk, én is kinn voltam, mert - ahogy én már szeretek dolgozni - párhuzamosan elindult a vágás is. Tel Avivban dolgoztam a két asszisztenssel, természetesen lemaradva, hiszen forgatni gyorsabban lehet, mint vágni. Rengeteg anyagot vettek fel, iszonyú mennyiséget, bár ma már tudom, hogy annál többet is lehet. Az utómunka Magyarországon készült, Vili közben többször elutazott, majd bejött, megnézte az addig elkészült anyagot, és elmondta, hogy mi tetszik és mi nem.

Mikor van sikerélménye a vágónak?

Az egyik Lindában volt egy gokartos jelenet. Sokat szenvedtem vele, mert rosszul volt fölvéve. Gát Gyuri a végén gratulált, meg volt lepve, hogy mit lehetett kihozni a felvett anyagból. Ez sikerélmény.

Honnan tudod, ha jó a jelenet?

Érzem. Az egyszerû jeleneteknél úgy kezdek el dolgozni, hogy tudom, mit akarok, honnan hova szeretnék eljutni. Ha nem utálnám ezt a szót, azt mondanám, hogy rutinszerûen csinálom. Vannak egybeállításos jelenetek, amelyeket nem lehet elrontani vagy javítani. Az igazán nehéz jeleneteknél viszont izgulok. Vajon meg tudom-e csinálni? Sokszor érzem, hogy nem megy, néha haza is megyek. De aztán addig kínlódom, míg végül rájövök, hogy kell elkezdeni. Olyankor mindent elfelejtek. Az a pillanat, az mindent megér. Attól kezdve nem állok fel, és isten tudja hány órát vagyok képes dolgozni. Ekkor nem is akarok semmi mással foglalkozni, csak a képpel. Utólag, mikor látom, hogy a kép mûködik, megcsinálom hozzá a hangot. Kármentõ Éva kollégám mondta, hogy õ nem tudja elképzelni, hogy hang nélkül vágjon. Dehát nincsenek szabályok! Mikor - hadd mondjam nagyképûen - az ihlet megérkezik, hallom a hangot, hallom a zenét. Minden effektet odaképzelek, kihagyom a helyét, aztán már csak el kell menni a Hangosztályra megrendelni.

Mennyire tudja a vágó megsegíteni a filmet? Mennyivel tudja jobbá tenni?

Sokkal. Legalábbis hiszem és remélem. Nem tartozom azok közé, akik a mozi után kijelentik, hogy a film rosszul vagy jól volt vágva, vagy jó vagy rossz volt a rendezõ. Ez ugyanis nem elválasztható. Az elképzelhetõ, hogy tempótlan a film. Nap mint nap látunk ilyet, de azt nem lehet tudni, hogy a vágó vagy a rendezõ miatt.

Rossz anyagból lehet jót csinálni?

Legfeljebb jobbat. A jó vágó megnézi az anyagot, belelátja a legjobb variációt, és ki is hozza belõle.

Hogyan kerültél Menahem Golan közelébe?

A tékozló apa után több évet töltöttem Izraelben, ahol megismertem az Israfilm fõnökét. Õ szólt, hogy lenne munka Golannal, de ne éljem bele magam, hogy én leszek a vágója, csak durván állítsam össze az anyagot. Megkönnyítve a leendõ vágó munkáját. Ez egy óriási akciósor volt, a film kezdõ jelenete. Golan mindent fölvesz, iszonyatos mennyiségû anyagot képes elforgatni. Nem akarta elhinni, hogy ezt az akció jelenetet nõ meg tudja vágni. Ugyanis az akciófilmeket férfiak vágják. Amerikában jóval több a férfi vágó, mint nálunk.

Itthon miért nõiesedett el a szakma?

Magyarországon játékfilmes férfi vágóról Timár Péteren kívül nem is tudok. Régen nagyon sokan voltak. Férfi rendezõk mondják, hogy nõkkel jobb dolgozni, mert jobb az empatikus készségük. Golan is meg volt lepve. A helyi producer javasolta, hogy ne csak durván vágjam meg az anyagot. Persze még hosszú volt, de már volt íze. A jó rendezõk látják, még akkor is, ha nem tökéletes a megvágott jelenet, hogy mûködik-e vagy sem. Megcsináltam és megvettek a filmhez. Deadly Heroes a címe. Nem is tudom, hogy itthon bemutatták-e. Büszke vagyok, szeretem Golan filmjét, de életem elsõ olyan rendezõje, akivel a mai napig nem sikerült semmiféle emberi kapcsolatot kialakítani.

Azóta újra megkeresett?

Igen, úgy volt, hogy Moszkvába utazom négy hónapra a következõ filmjéhez, de az indulás elõtt jött a telefon, hogy nem tudják egyeztetni a színészt, ezért eltolódott a forgatás.

Aminek talán Koltai Róbert örült a legjobban, aki a Sose halunk meg után újra téged kért fel vágónak. Milyen volt vele dolgozni?

Nagyon jó! Az elsõ napokban, még szabadidõmben kijártam, és végigdrukkoltam a forgatást. Aztán persze beköltöztem a vágószobába.

A forgatáson kérted, hogy ehhez-ahhoz vegyenek fel még anyagot?

Igen, mert ha egy jelenet csak egy kameraállásból van meg, az majdhogynem vághatatlan. Vagy kiderül, hogy hosszú anyag, és nincs hozzá semmilyen fehéregér.

???

Ja! Olyan snitt, amelyet - mondjuk - két fej közé lehet vágni. Egy virág, kancsó vagy üveg. Nem sok köze van a jelenethez, de azért mûködik. Kicsit mankós a dolog, de még mindig jobb, mintha nem lenne. Lényeg, hogy ne vegyék észre, hogy nem oda való. Ha még fehéregér sincs, akkor több eset lehetséges. Pótforgatás, drasztikus rövidítés, vagy egyszerûen ugrik a jelenet.

Milyen a hangulat a mostani film, a Szamba vágásán?

Olaszos. Robi azt mondja, olyan hatással vagyok rá, hogy összerándul a gyomra, ezért állandóan beszél. Úgy kell túlordítani, vagy drasztikusan leállítani. Aztán az üvöltözés állandóan röhögésbe csap át. Nagyon élvezzük. Ma már el is játsszuk, hogy olaszok vagyunk. Képzelem, mit gondol, aki a folyosón az ajtónk elõtt megy el! Ezzel a filmmel Robi Kiss Pistának szeretne emléket állítani, aki a fõiskolán osztálytársa volt. Egy borzasztó nagy tehetség, de olyan ember, aki nem bírta elviselni a felületességet, a tehetetlenséget. Tönkrement, és öngyilkos lett. A történetet persze átszõtték Robi és sok más színész sztorijaival. Az õ korosztálya pontosan tudja, hogy ki kit elevenít meg. Olyan vidéki színészekrõl van szó a filmben, akiket mindenki ismer.

A rendezõ szigorú színész-önmagához?

Igen. Robi tüneményes pasi. Mivel eredetileg nem filmrendezõ, mindig azt mondja el, hogy mit érez, hogy mit akar egy jelenettel. A hogyanját rám bízza. Hogy hogyan, azt nem tudja, csak azt, hogy valami számára jó-e vagy sem, hogy így érzi-e, gondolja-e vagy sem.

A Szamba elõtt három évig Izraelben éltél. Sikerült bekerülni az ottani filmgyártásba?

Nem igazán. Próbálkoztam, de én nem tudom magam reklámozni, menedzselni. Mindenkit megismertem, aki számít, de azt már nem tudtam elérni, hogy ha kiesik egy vágó, akkor én jussak eszükbe. Izraelben néhány dokumentumfilmet csináltam, és Golannal dolgoztam.

Azért jöttél haza, mert nem tudtál munkát szerezni?

Sok oka van, de biztos, hogy ez is közrejátszott. Egyrészt nem tettem meg mindent, amit megtehettem volna. Másrészt annak ellenére, hogy nagyon szeretek kinn lenni, szeretem az emberek mentalitását, a vidámságukat, a napfényt, azért az is elég hamar kiderült, hogy vannak olyan fontos dolgok az életemben, amelyektõl nem akarok nagyon távol lenni. A szüleimre gondolok elsõsorban.

Miután Izraelben nem tudtál betörni, itthon sikerült visszailleszkedni a szakmába?

Azért is jöttem haza viszonylag gyorsan, mert 3 év nem olyan hosszú idõ. Talán nem felejtettek el az emberek. Ez az egyik ok. A másik, hogy itt barátaim vannak, akiket nem nehéz fölhívni, hogy „szia, itthon vagyok, ha van valami szóljál, jó?". Nem úgy, mint Izraelben, ahol ismeretlenektõl kell kérni ugyanezt. Itthon nem idegen a nevem, itt benne lehetek a gondolataikban. Azóta Soós Marival dolgoztunk együtt, most meg Robival.

Az egyre kevesebb játékfilm lehetõség miatt eszedbe jutott az átképzés, hogy új dolgokat tanulj?

Régóta foglalkoztat a komputeres vágás. Biztos vagyok benne, hogy ez a jövõ. Ha naprakész vagyok, és a technika sem okoz gondot, akkor ez is lehetõség lehet munkaszerzésre. Engem mindenféle technika érdekel, a komputer különösen. Beleszerettem. Autodidakta módon tanultam úgy, hogy mindenféle feladatokat adtam magamnak. Számomra ez egy újabb jó játék. Imádok játszani. Kártyázni, kockázni, komputerezni, mindent! Azért is klassz a vágói munka, mert lehet játszani.