Jadviga párnája

Deák Krisztina két játékfilm (Eszterkönyv, 1989 és Köd, 1994), valamint több tévéfilm után most készül harmadik játékfilmjére Závada Pál Jadviga párnája című regénye nyomán, mely az 1997-es könyvhétre jelent meg, s mely az év kirobbanó sikere volt.

Hogyan találkoztál a regénnyel és hogyan jutottál arra az elhatározásra, hogy ezt a könyvet akarod filmre vinni?

Babits Mihály A gólyakalifa című regényének adaptációjára készültem. Kaptam a kuratóriumtól pénzt, már az előkészítés folyt; próbafelvételeket csináltunk. Ekkor olvastam Závada könyvét és kristálytisztán tudtam, hogy erre a regényre várok évek óta. Tudod vannak ilyen pillanatok az ember életében. Valóban évek óta várok, mert idáig egy kivételével én írtam a forgatókönyveimet, ezek dokumentumokon, naplókon, megtörtént eseményeken alapultak (Csinszka, Eszterkönyv). Ha egy történetben látok valami számomra fontosat, pontosan tudom, hogy azt én milyen szinten tudom megírni. Ezért szenvedélyesen olvasok; sajnos már nem csak egyszerű olvasóként, hanem célirányosan, keresem a történetet, ami megragad.

Szóval elolvastam a Jadvigát és tudtam, hogy ez lesz a következő filmem. De mivel éppen egy másik filmre készültem, gondoltam, ez csak fellángolás. Még egyszer elolvastam, nagyon figyelmesen. Azután elolvastam harmadszor is. Mindez nagyon gyorsan történt. Akkor már semmi kétségem nem volt, és azt is tudtam, hogyan kell belőle filmet csinálni, hogy mi érdekel engem ebből. Szinte azonnal felhívtam a Magvető kiadó igazgatóját Morcsányi Gézát, hogy megtudjam, kinél vannak a filmjogok. Kiderült, hogy a kiadónál. Ezután hívtam fel Závada Pált, elmondtam, hogy tetszett nekem a regénye, s hogy filmet szeretnék készíteni belőle. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy ilyen sikeres lesz a regény; azóta több kiadást megért, az év könyve lett, Závada József Attila-díjat kapott érte, és lett egy kultúrkör a városban, mely alapműnek tartja, a tagjai azzal köszönnek egymásnak, hogy “Macisajt” - ez tudniillik a regény utolsó szava. Ők a “Jadvigások”. Nem akarom magam dicsérni, hogy erre rögtön ráéreztem, csak a tényt említem.

A regény egy folytatásos családi napló. “Én Osztatní András 1915 február hó 5-dikén kezdem meg ezt a feljegyzési könyvecskét, nősülésem előtti napon” - ez az első bejegyzés. Időrendben - de nem a regény szerkezetének rendjében - Ondris halála után Jadviga folytatja a naplót. Szintén időrendben, és nem a regény szerkezetének rendjében, Miso, Jadviga szerelemgyereke, a második fiú írja tovább, sőt lábjegyzetekkel látja el. Tehát a regényben lábjegyzetek vannak Ondris naplójához, meg ahhoz, amit Jadviga beleírt. Egyszer csak rájössz, hogy ezek nem lábjegyzetek, hanem valakinek az írása, aki szerkeszti, véleményezi ezt a naplót. És ő fejezi be. Miso azt mondja, hogy vannak még üres oldalak, s addig fogja írni, amíg meg nem hal. S van egy gyönyörű ötlet a kötetben, nem tudom, hogy szerzői vagy szerkesztői: a regény, illetve a napló úgy fejeződik be, hogy a lap tetején van néhány sor, melyeket üres oldalak követnek. Ebből tudjuk meg, hogy Miso előbb halt meg, minthogy befejezte volna az írást.

Nagyon sokat gondolkodtam, hogyan lehetne ezt a szerkezetet megtartani. A kapcsolat története, Jadviga házasságának története, s minden, ami ebből fakad - a gyerekek sorsa, stb. - úgy bomlik ki, hogy mindegyikük elmesél valamit a saját szemszögéből, nem feltétlenül ugyanazt, de néha ugyanazt. Először megpróbáltam megtartani a szerkezetet, megpróbáltam megtalálni képekben a szerkezet megfelelőit. S amikor ezt nagyon sok munkával megcsináltam, rájöttem, ezzel ugyan be tudom bizonyítani, hogy milyen ügyes vagyok, de ez csak egy kis kör számára lehet érdekes. Viszont elvész az, ami engem a legjobban megragadott: a történet. Van benne ugyanis egy hihetetlenül jó történet. S akkor írtam egy treatmentet egyrészt az első pályázatra, másrészt mert arra gondoltam, hogy Závadával akkor érdemes először találkoznom, amikor már meg tudom mutatni neki, hogy milyen filmet akarok csinálni. Rájöttem, hogy alázatosan kell közelítenem ehhez a - nehéz ilyet kijelenteni - remekműhöz. Legalább tíz éve nem született ilyen regény. Rám utoljára Füst Milán Feleségem története című regénye volt ilyen hatással. A két mű emlékeztet egymásra; például abban, hogy a főhős - itt egy parasztfiú, ott egy hajóskapitány - árnyaltan finom meglátásokat ír le naplójában, ami sem tanultságából, sem foglalkozásából nem következik. Rájöttem, hogy lineáris történetet kell írni. Ezt a jó történetet kell filmre vinni, mivel különös érzékenységgel szól egy kapcsolatról. Annyi jól megírt, hihetetlenül jó drámai jelenet van ezekben a naplórészletekben, hogy ha csak ezeket fűzném fel egy szálra, már az nagyon hosszú és bonyolult filmet eredményezne. Biztosan éreztem, hogy így kell csinálni; nem kell külön érdekessé tenni, mert így érdekes, erős és különös. Ekkor már könnyű dolgom volt: csak időrendbe kellett állítani azokat a jeleneteket, amelyeket használni akartam; ez adta tulajdonképpen a jelenetsor (treatment) első változatát. Bár nem volt olyan egyszerű, hiszen a regény 444 oldal és egymásba fonódik benne minden. Ezt a jelentsort mutattam meg Závadának. Első találkozásunkkor egyébként mondtam neki, hogy amikor olvastam a regényét, a Feleségem története jutott az eszembe. Ő azt válaszolta, úgy kezdett a regényéhez, hogy újra elolvasta a Füst Milán művet, becsukta a könyvet és leírta az első sort. Elolvasta a treatmentet, s később mondta el, hogy megnyugodott, mert látta, hogy én egy egyszerű, realista, lineáris történetet akarok. A treatmenthez Závada hozzátette a megjegyzéseit, kicsit változtattunk rajta.

Mindez nagyon gyorsan zajlott le. Július-augusztusban olvastam a könyvet, szeptemberben találkoztam Závadával, és októberben már be is adtuk a Magyar Mozgókép Alapítványhoz, ahová treatmenttel kellett pályázni. A pályázatot elnyertük, illetve azt a lehetőséget, hogy beadhatjuk a forgatókönyvet.

Arra gondoltam, jó lenne együtt írni a forgatókönyvet. Závada nehezen állt rá, mert soha nem írt forgatókönyvet. Gondolom, a felelősséget is nehezen akarta vállalni; ha egy író belefolyik a forgatókönyv írásába, nehezebb azt mondania utólag, hogy jól eltolta a rendező. Egy ponton túl csak a rendezőé a felelősség, de elég sok dologban közös a döntés. Végül ráállt, és akkor elkezdtünk dolgozni. Egy idő után elvesztettem a gátlásaimat, mindent leírtam, ami eszembe jutott. Mert az embert óhatatlanul gátlásossá teszi, ha a magyar nyelvet ilyen jól ismerő íróval dolgozik. Ráadásul az ő gyönyörű mondatait rondítjuk el a beszélt nyelvre, az ő történetét alakítjuk egy másik műfajra, aminek persze mások a szabályai. Volt olyan is, hogy leírtam egy jelenetet, ami nem szerepel a regényben. Mamovkának, Jadviga anyósának és Jadvigának például a regényben nincs közös jelenete. Filmen viszont elképzelhetetlen, hogy egy házban élnek, és mikor Ondris a fronton van, kettesben maradnak, mégsem látjuk őket együtt. Závada sok mindent elfogadott, érezte, hogy a más műfaj miatt szükséges. 20-40 oldalanként haladtunk, cserélgettük az anyagot. Külön dolgoztunk; ő ideadta, amit írt, én hozzátettem a megjegyzéseimet. Számomra ideális forgatókönyvírói munka volt, bár erről őt is meg kéne kérdezni. Sok íróval próbáltam már forgatókönyvet írni, és sokszor maradtam a végére egyedül. Sok jó tapasztalatom van, de volt olyan is, hogy nem tetszett amit az író írt, megmondtam és ezen megsértődött. Még a Bíróságig is elvitte az ügyet. Ehhez a munkához nagy lélek kell, alázat, meg a filmezés feltétel nélküli szeretete. Hiszen a forgatókönyv csak egy állomás és nem végeredmény. De az is közrejátszhatott, hogy az előző munkáimban a történetet is ki kellett találni; hiába alapult néha dokumentumokon, szabadabban lehetett alkotni a történetet. Itt viszont egy nagyon jó regény az alap: tulajdonképpen sokkal könnyebb, de nehezebb is volt a munka. Könnyebb, mert egy gereblyével végig kellett menni a történeten, ami fennakadt rajta, abból lesz a film. Nehezebb, mert nagyon szerteágazik, és minden részletnek megvan a maga helye. A regény felöleli a századot, az elején kezdődik és 89-ben fejeződik be. Különössége még, hogy a politikai és a történelmi események pontosan annyira kapcsolódnak a történethez, amennyire azok egy átlagembert érintenek. S ez gyönyörű. Ezt is nehéz átmenteni a forgatókönyvbe. Závadának volt 444 oldala arra, hogy a regényben több szemszögből elmesélje a történeteket, a filmben legjobb esetben 2 óra áll a rendelkezésünkre.

Végül is, és ezt én már az első olvasáskor tudtam, engem a kapcsolat érdekelt, Ondris és Jadviga házasságának a története, ezért a forgatókönyv a házasságkötéssel kezdődik és Ondris halálával végződik.

Sokan mondják, hogy képtelenség megfilmesíteni ezt a regényt. Egy ilyen nagyregényt, azt hiszem, akkor lehet filmre vinni, ha az embernek kellő önfegyelme van, tehát nem akar mindent, hanem tudja, mi érdekli belőle. Az is felmerült, - két helyről is kaptunk felkérést -, hogy csináljunk egy 5-6 részes tv-sorozatot, amire egyébként hihetetlenül alkalmas lenne a Jadviga párnája: családregény, benne van az egész XX. századi történelem, ugyanakkor egy házasság történet, egy szerelmi háromszög történet. Gondolkodtunk is rajta, mert akkor nagy tablót lehetne csinálni.

Tehát tv-sorozat a film helyett?

Felmerült az is, hogy sorozatot is és filmet is. Végiggondoltam, hogy jó tv-sorozatból készült-e valaha is jó játékfilm. Azt gondolom, nem; a kettő teljesen más.

Egyről tudok. Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból.

Jó, mondjuk egy már készült 101 év alatt... Nem mondom, hogy a Jadviga nem emlékeztet egy kicsit a Jelenetekre. De Bergman zseni. Nos, gondolkodtunk a dolgon Závadával, végül is úgy döntöttünk, hogy nem. Várni is kellett volna, hosszadalmasabb is lett volna, és én határozottan tudtam, hogy engem ennek a házasságnak a története érdekel a legjobban, ezt akarom megcsinálni. De maradt annyi anyag, hogy ha ez a film sikeres lesz, lehet egy második, sőt harmadik filmet is készíteni a regényből. Egy trilógiát. Ugyanolyan érdekes Jadviga története, mint Misoé. Ahhoz viszont nagyon profinak kellene lenni, hogy párhuzamosan forgassak egy sorozatot és egy filmet; az egyik beállítást ide forgatom, a másikat oda, az egyiket 35 mm-es filmre, a másikat videóra; ezt nem merném vállalni. Ráadásul itt a technikán lenne a hangsúly.

A Jadviga forgatókönyve megnyerte a Sundance pályázatot, így részt vehettél a forgatókönyvírói kurzuson. Milyen tapasztalatokat szereztél? Jelentett-e segítséget a forgatókönyv alakulásához?

Úgy éreztem magam a Sundance-on, mint Amerikában, amikor próbavetítést rendeznek a kész filmből. Meghallgathattam, hogy mit gondol róla egy amerikai, egy lengyel, egy magyar, egy ilyen ízlésű, egy olyan gondolkodású... Érdekes volt, ahogy erről a forgatókönyvről egy héten át intenzíven, délelőtt s délután beszélgettünk, mindig más-más emberrel. Azt nem tudom, hogyan érintett volna, ha nem akkor kerül erre sor, amikor még gond nélkül lehet változtatni, s amikor - hisszük - közel a forgatás. Ha távoli a forgatás, vagy teljesen késznek érzem a könyvet, ha nem vagyok nyitott, ha nem érdekel annyira, hogy az amerikai forgatókönyvíró érti-e, hogy mi a szlovák kérdés benne... Az is nagyon fontos volt számomra, hogy először beszéltem a filmről olyan emberekkel, akik nem ismerték a regényt. Hihetetlenül egyformán találták meg a problémás részeket.. Akkor ott valami gond van, azon érdemes még dolgozni. Jó hogy Závada is ott volt, különben azt mondhatta volna, hogy persze, az amerikaiak teletömték a fejedet.

A végén volt egy megbeszélés az újraírásról, a "re-write"-ról, amiről megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint meg kell írni egy könyvet és kész. Mások úgy vélik, érdemes újraírni. Szerintem nincs törvény. Ha a forgatókönyv az első megjelenési forma, nyilvánvalóan az a jó, ha nem írogatják át újra meg újra. De ez is személyiségtől és az írótól függ. Mi most újraírunk. Kicsit változtatunk, leszűrve a tapasztalatokat. Én az egész filmet le tudom pergetni a fejemben, ezért mondtam, hogy ezt az egészet úgy éltem meg, mint egy első vetítést.

Nem elég azonban, ha kész a forgatókönyv. A nagy kérdés, honnan s hogyan lehet manapság megszerezni a szükséges pénzt. Mekkora a film költsége?

Magyar filmek költségvetéséhez képest sok, egy átlagos magyar filmnek minimum a kétszerese. Amúgy, ahová pályáztunk Európában, mindenütt nevetségesen kevésnek találták. Azt tapasztalom, ha van egy erős akarat, erős mozgatórugó, ha az ember eldöntött valamit, és ha azt nagyon akarja, nagyon ragaszkodik a forgatókönyvhöz, és tudja, mennyi az a minimális összeg, ami alatt nem kezd el forgatni, akkor sikerül. S ami még nagyon fontos - nem türelmetlen. Pályázunk. A forgatókönyvvel január 30-ra lettünk készen, azóta várunk és pályázunk. Ha az ember kap pénzt a Magyar Mozgókép Alapítványtól, ahogy mi kaptunk, akkor kap a Telefilmtől is, tehát a közszolgálati Televíziótól. Közben minden szóba jöhető szponzorhoz elmentünk; szinte tudományosan gondolkoztunk azon, kit érdekelhet ez a regény, aki pénzt is áldozna rá. Megszereztük az Új Dialóg Stúdió és a Mafilm Rt. támogatását. A gyártó a Mafilm Rt.; pénzt egyelőre az MMA, a MTV Rt. és a Mafilm Rt. adott. Lehet még pályázni az ORTT-hez, amely most elkezdett segíteni a magyar filmeken. Pályáztunk az Eurimages-hoz is. Flórián Endre, a Jadviga koprodukciós producere nagy tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkezik. Flórián sok sikeres koprodukcióban vett részt, nagyon érzékenyen tudja, hogy egy-egy téma kiket érdekelhet Európában.

Van-e már biztos külföldi partner?

Már az Eurimages-hoz magyar-szlovák-olasz koprodukcióként adtuk be a pályázatot. Nagyon fontosnak tartom a szlovák részvételt, mivel a Jadviga egy szlovákai magyar faluban játszódik a Monarchia idején, ahol magyarok, szlovákok és zsidók élnek egyetértésben. A lakosság szlovák anyanyelvű, de a hivatalos nyelv magyar, ezért ők egy nagyon érdekes keverék nyelvet használnak. Tulajdonképpen magyarul beszélnek, de ha haragszanak, szeretnek, gyűlölnek, káromkodnak, akkor szlovákul kezdenek beszélni. Ez a regény fontos nyelvi síkja, amit megtartottunk a forgatókönyvben is. Tehát kétnyelvű film. Ha valaki mond valamit szlovákul, azt vagy metakommunikáció útján vagy visszakérdezéssel megértjük... Jóllehet egy európai kis közösségről, szól, de végül is ez akármelyik nemzetiség lehetne Európában. Závada nagyon ismeri ezt a közeget, Tótkomlóson született, ott élt, mint ahogy egész családja is több ágra visszamenőleg, ismeri a nyelvi szokásokat, szociográfiákat írt erről. Első gondolatunk az volt, hogy ezt a szlovákokkal kellene megcsinálni. Bár mindenki azt mondta, hogy ez kivitelezhetetlen. Első szlovákiai kapcsolatunk a Kalligram kiadó igazgatója, Szigeti László volt. Ő adja majd ki a regényt Szlovákiában. Megkérdeztük, mit gondol. Elmondta, hogy amikor elindította a magyar könyvkiadást, mindenki azt mondta, lehetetlenre vállalkozik. S ma már van egy jól menő magyar nyelvű könyvkiadója Pozsonyban. Nem az az ember tehát, aki könnyen feladja, s nagy segítségünkre volt a szlovák koprodukció létrejöttében. Magyar, szlovák és olasz színészek játszanak majd, magyarországi és szlovákiai helyszíneken forgatunk.

Tehát Szlovákiában forgattok majd?

Igen, Pöstyénben és Pozsonyban. A színészek nevét még nem mondhatom meg, mert nincsenek még szerződéseink. A filmbeli szlovákokat szlovák színészek alakítják. Gondolom, ez érdekes lesz. Például a pap, a regény fontos figurája irodalmi szlovákot beszél, amit tulajdonképpen a falusiak sem nagyon értenek. S törni fogja a magyart. Ondris, a történet főszereplője, nem szívesen beszél már szlovákul.

Tehát Ondrist magyar színész játssza majd?

Igen. Kigondoltuk, hogy ez hogy fog működni, és már a forgatókönyvben is így rögzítettük.

Aztán további partnereket kerestünk. Úgy gondoljuk, hogy ez internacionális történet, túl azon, hogy nemzetiségiekről szól: egy szerelmi történet. Reméltem, hogy ehhez lehet partnereket találni. Szinte azonnal kaptunk visszajelzéseket, bárhová küldtünk anyagot. Ebben az "anyag"-ban van egy egy oldalas és egy három oldalas szinopszis, egy tizenöt oldalas treatment, a szereplő figurák leírása és a rendezői koncepció. Meg kell tanulni, hogyan kell összerakni egy ilyen "anyag"-ot. Eddig nem volt rá szükség; elolvasták a forgatókönyvet, elfogadták vagy nem fogadták el. Akkor el lehetett menni egy másik stúdióba, vagy nekifogni egy másik forgatókönyvnek. Az ilyen "anyag" elkészítése a forgatókönyvíró és a rendező közös feladata. Az egy oldalasban a történet szerepel, a három oldalasban a környezet, a helyszín, a történelem. A tizenöt oldalas egy jelenetsor. A szereplők leírása egyébként hasznos a későbbiekben is. Aki nehezen ír, annak nehéz, de semmiképpen sem felesleges munka. Nekem könnyű dolgom volt, mert amit megírtam, azt Závada megfelelő formába öntötte. Ő könnyen és jól ír. Szerintem jó anyag lett. S ezt több európai nyelvre lefordítottuk, fotókat is készítettünk, fotóarchívumot gyűjtöttünk össze, korabeli arcokról, helyszínekről, hangulatokról. Először Olaszországból érdeklődtek iránta. Ez az olasz producer már sok magyar produkcióban dolgozott, tudja hová jön, jól ismeri a magyar filmszakmát. Ebben a pillanatban úgy áll, hogy magyar-szlovák-olasz koprodukció lesz.

Mennyi pénz van, illetve mennyi pénz hiányzik még? Vagyis mikor tudsz elkezdeni forgatni?

Csináltunk egy tervet a minimális költségvetésre. Miután négy évszakos film, jó lett volna még elkapni a nyarat, de ez már nem sikerült.

Akkor viszont ki kell várnotok a jövő nyarat és az őszt is...

A Sundance-on az is felmerült bennem, hogy vajon olyan fontos-e a négy évszak? Mert nagyon megnehezíti, megdrágítja a forgatást, szétesik a stáb stb. Sokkal többe kerül, ha nem lehet egyhuzamban dolgozni. Úgy gondoltam, hogy nagyon fontos a négy évszak, de már nem vagyok benne biztos. Egyébként ahhoz képest, hogy egy éve olvastam a regényt, nagyon jól állunk. Megvan az összes helyszín, megvannak a jelmeztervek, közel állunk a végső szereposztáshoz. Ehhez persze régi vagy lelkes munkatársak kellenek. Mert ma már senkinek nincs fizetése, s nincs biztosítéka arra, hogy a befektetett munkája megtérül. Csak akkor, ha lesz film... De minden megvalósítható, ahogy már mondtam, ha van egy szervező-mozgató erő, aki bízik a filmben, ez jó esetben a rendező. Ha ő nem adja fel, akkor minden lehetséges.

Kik azok a régi vagy lelkes munkatársaid, akikkel immár majd' egy éve dolgozol?

Akikkel nem tudom, hány éve dolgozom már együtt: Romvári József díszlet, Szakács Györgyi jelmeztervező, Balog Gábor operatőr és Timár László gyártásvezető. Velem együtt ez a szűk stáb. Egyikünk sem kapott egy fillért sem és nem is tudjuk biztosan, kapunk-e... Én viszont tudom, hogy ez lesz a következő filmem.

S mi van, mi lesz A gólyakalifával, amelynek - mint mondtad - már az előkészítő munkái folytak?

Ha egy munka nagyon foglakoztat, elkezdek álmodni róla. Korán reggel tudok jól dolgozni, legjobb ötleteim fürdés és fogmosás közben jönnek. Most csak a Jadvigára gondolok.