Singer Péter

Presszó a hazugságokhoz és csalásokhoz


45 KByte

Sas Tamásnak volt egy ötlete: állítsunk kamerát egy VI. kerületi, nem túlságosan reprezentatív vendéglátó-ipari helyiség egyik asztalához, ültessünk az asztalhoz néhány érdekes(?) nőt és férfit, aztán beszéltessük őket.

Kérdés, vajon érdemes-e egyetlen ötletből jó másfél órás filmet csinálni? A film alapján erre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Érdemes, ha a dialógusok tartalmasak, s ha a színészek színvonalas játékkal tudnak alkalmazkodni az ötlet adta kerethez, a viszonylag szűk játéktérhez.

További kérdés még (és ez is nehezen válaszolható meg), hogy az volt-e Sas Tamás célja, hogy az 1990-es évek közepi-végi magyar illetve pesti társadalom egy szeletét (elég keskeny szeletkéjét) “megkóstoltassa" a nézőkkel. Ha igen, akkor nem mondhatjuk, hogy célba ért volna a film, hiszen ez a társadalomkép felszínesre sikeredett. Gondolhatunk itt arra, hogy egzisztenciális gondokkal küzdők nem kerülnek elő (valószínűleg ők nem járnak presszókba), a reggeli pezsgőzések, a külföldi utak és a nők divatos ruhái azt az érzetet keltik, mintha ezek a mai magyar valóság átlagos jellemzői lennének.

Ugyanakkor a magyar társadalom jelenkori erkölcsi állapotáról hiteles és egyben elkeserítő képet kapunk. A mindannyiunk által érzékelt közhangulat, mindennapi morál lenyomata a film. Szinte mindegyik alak (mint mi mindannyian?) kisebb-nagyobb hazugságokkal éli mindennapjait. Naponta átverések, becsapások, hazugságok és csalások tanúi vagyunk a filmet nézve. Siralmas a kép, “normális" családdal nem találkozunk, minden főbb alak számára a hazugság az érték, a tettetés a természetes - a hazugság az igazság. Ezekkel nem lehet egy egészséges morállal rendelkező társadalomban azonosulni. Ma Magyarországon azonban ezeken a “trükkökön" csak nevetünk, sőt az áldozatokkal sem tudunk együtt érezni, inkább jót nevetünk az átvert “balekokon" észre sem véve, hogy közben már minket is baleknak néznek, átvernek. Az “erkölcsi" értékmérő az “ügyesség" lett, azaz a tisztelet az írott és íratlan szabályokat, törvényeket áthágó, semmibe vevő, a lebukást “vállaló", de nagystílűen elkerülő embert övezi. Ez azonban mindenkiben erkölcsi hiányt kelt, lelki ürességet, rossz hangulatot okoz. A filmben minden “hős" (és mi mindannyian) ezért szenved legbelül, még ha kifelé esetleg mást is kíván mutatni. Természetesen ez is hozzátartozik a mai, képmutató, hazugságokra épülő világunkhoz. Ennek bemutatásáért, érzékeltetéséért a filmet hatásosnak is nevezhetjük, és ha az alkotók szándékával ez megegyezett, akkor dicséret illeti őket.

Ha Sas Tamás célja néhány pesti nő jellemzése és kapcsolatrendszerük bemutatása volt, akkor vagy ebből a szempontból is felszínesnek mondható a film vagy a bemutatott nők felszínesek. Nehéz eldönteni, hogy melyik az igaz, bár a férfialakok ábrázolása még ennyire sem mély vagy árnyalt.

Kik, milyen típusok jelennek meg a vásznon? A családját vesztett, kétes üzletektől sem visszariadó pincér, a jómódú, kozmetikus lány és narkós öccse, a jó munkára váró művészettörténész lány, az elvált, gyermekét egyedül nevelő, illetve a nagyszülőkkel neveltető, anyagi gondoktól mentes nő, a szoknyavadász kétgyermekes családapa, az alvilági kapcsolatokkal rendelkező “tanár úr", a bölcselkedő, kissé “túlműveltnek" tűnő, keresztrejtvényt fejtő nyugdíjas(?) pszichológusnő, az orgazda “műgyűjtő", az alvilágot megtestesítő izom- és verőember, a jogos féltékenységtől eszét vesztő fiatalember, a tisztázatlan múltú profi tisztítószerügynök.

A felsorolásból is kitűnik, hogy a figurák nem túl eredetiek. De hát kik fordulnak meg egy pesti presszóban? A baj nem is ez, hanem inkább az, hogy a nem túl eredeti figurák közül csak néhány válik igazán érdekessé. A többi vagy sablonos marad, vagy megjelenésével, megszólalásával hiteltelenné válik. Csak néhány tényleg jó színészi teljesítmény tudja megmozdítani ezeket a masszívan közhelyes figurákat és közhelyekkel teli sablonmondataikat. (Nem jó, ha a néző szinte szóról szóra azokat a mondatokat kapja, amiket vár.)

A közhelyes mondatok tulajdonképpen helyükön vannak, hiszen a presszó egy igazi köz-hely. A főszereplő lányok “közbeszélgetései" azonban igazából nagyon intimek, a “leselkedő" kamera és mikrofon ebbe az intimitásba vonja be a nézőket. Az első percekben ez némi izgalmat, feszültséget gerjeszt, azonban nem sikerül végig fenntartani a filmben. Különösen bántóak azok a mondatok, amelyekből hiányzik ez a bensőségesség, ilyenkor csökken a kezdeti, amúgy sem túl magas izzású feszültség, és csak néha-néha tér vissza.

A tér állandóságával szemben az idő múlását folyamatosan lehet érzékelni, de hogy pontosan mennyi idő alatt játszódik a történet, az nem meghatározható. Leginkább az évszakok váltakozása és a presszón kívül történő események hozzávetőlegesen megbecsülhető ideje adja a film cselekményének hullámzó ritmusát. A film végén a keretszerű befejezés (nyitás - zárás), ami egy napnyi időtartamot sugall, és a keret közben lezajló több hónapnyi vagy évnyi idő némileg zavaró ellentétet kelt nézőben.

A több szálon futó cselekmény szálai időnként összeérnek, és ezek a pillanatok újabb és újabb lendületet adnak a filmnek. Mondhatjuk, hogy dramaturgiai szempontból a váratlan fordulatoktól sem mentes történet tényleg érdekes, bár sajnos néha búvópatakként eltűnik a presszón kívüli világ forgatagában. Az pedig a film sajátosságából adódik, hogy a kamera nem tudja követni a presszón túl az eseményeket. A külső történések pedig csak a megidézett alakok elbeszéléseiből, illetve az egymással folytatott párbeszédeikből bontakoznak ki, és gyakran nem is teljes egészükben. Ez nem jelent elnagyoltságot, inkább csak azt jelzi, hogy ez a presszó mennyire része a külső világnak. A presszó csak egyetlen - talán nem is a legfontosabb - helyszíne az emberek életének, és itt merül fel újból a kérdés, hogy egyetlen ötlettel végig lehet-e vinni egy másfél órás filmet. Lehetett volna-e nem ehhez az ötlethez ragaszkodva ugyanezekből a cselekményszálakból egy érdekesebb, filmszerűbb filmet készíteni? Lehetett volna-e a kamera időnkénti kimozdításával a töredékesnek tűnő eseménydarabkákat szorosabbra fogni, végigvinni, esetleg más hangsúlyokkal újrafogalmazni?

Nyilván, csak az már egy másik film lett volna...

Stohl András, Fullajtár Andrea és Söptei Andrea
Stohl András, Fullajtár
Andrea és Söptei Andrea

115 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek