Gena Rowlands és Marisa Tomei 88 KByte |
Mint egy dallam, melyet nehezen űzünk ki a fejünkből, s már-már bosszankodva dúdolgatjuk, olyan ez a film is: belénk csimpaszkodik. Egyszerű,
hétköznapi történetet mesél el, miközben feltárja annak rejtélyes és bonyolult összefüggéseit. Úgy van felépítve, hogy a látott élethelyzeteket és
problémákat saját életünk problémáira vetíthetjük, így voltaképpen mindenki azt az oldalát nagyítja fel, amelyik éppen érinti. Így fordulhat elő, hogy
számtalanféleképpen lehet értelmezni a filmet, és szinte szó szerint mondhatjuk: mindenkinek mást és mást nyújt. Nem pumpálnak senkit tele ólommal,
nem robbantanak fel szörnyeket, csak életszerű gondokat láthatunk, amiből épp elég van nekünk is. Legfeljebb az élet viharában, a rohanás közben nem
állunk meg a felmerülésükkor, vagy szándékosan elfutunk előlük, esetleg besöpörjük őket a szőnyeg alá. Ez a film egy pillanatra megállásra késztet, és
szembesít néhányukkal. Akárcsak a rendező édesapjának, John Cassavetesnek a filmjei. De míg azokra éppen a szándékolt fésületlenség, a
meghökkentő beállítások a jellemzőek (Arcok, Egy hatás alatt álló nő stb.), ennek a filmnek a világa tévéreklámokat idézően konvencionális. Magukkal
ragadnak a gyönyörű képek, és közben szinte észrevétlenül tárják fel a “felszín alatti” világot.
A történet egy kaliforniai kisvárosban játszódik. Az érzelmekkel teli konfliktusok és kapcsolatok az idősödő Mildred köré épülnek. Mint egy körhintán a székek, úgy forognak a szereplők körülötte. Közelednek, távolodnak, majd újra közelednek. És lassan, mintha már megszűnnének a mechanikai törvények, a vonzások és választások szinte kifürkészhetetlen módon alakulnak. Mildred férje meghalt, San Franciscóba költöző fia már nős ember, a lánya pedig éppen a film elején költözik el otthonról: megelégeli, hogy a felnőtté válása során felmerülő problémák kapcsán anyja nem hagyja, hogy egyéni döntéseket hozzon (még akkor is, ha azok történetesen roszszak), hanem mindent megold helyette. (Például amikor Ann Mary Margaret ráun a hajnali újságkihordásra, az anyja végzi el helyette a munkát.) Mildred egyedül marad. Úgy él, mint a hasonló helyzetben levő háziasszonyok milliói. Ám számára az élet tartogat még fordulatokat! Egy szép napon becsönget Mildredhez a szomszéd fiatalasszony, Monica, és megkéri, vigyázzon a fiára aznap délután, mert a férje egy családi vita után eltűnt otthonról. A hallgatag J. J. kiszolgáltatottságával, gyermeki védtelenségével belopja magát Mildred szívébe, aki felajánlja, hogy vigyáz a kisfiúra délutánonként, iskola után, amíg Monica dolgozik. Mildred ismét fontosnak érzi magát. Szükség van rá, és közben még önmagát sem kell feladnia. E kapcsolata nyújt számára hátteret, vagy inkább tartást ahhoz, hogy elutasítsa fia kérését, hogy költözzön hozzájuk San Franciscóba, és segítsen a házimunkák ellátásában, annál is inkább, mert nemsokára nagymama lesz. Mildred összebarátkozik Monicával is, s kölcsönösen megváltoztatják egymás életét, felnyitják egymás szemét. Monica az életszeretetre, Mildred a gyermek szeretetére, a törődésre tanítja barátnőjét. Monica révén Mildred megismerkedik Big Tommyval, aki ha nem is fehér lovon, de egy acélkamionon száguld be az életébe: Mildredet még egyszer megérinti, hogy nem csak (pót)mama, de nő is. Ám e kapcsolat beteljesüléséhez, vállalásához már öregnek érzi magát, visszatér J. J.-hez, úgy gondolja, mégiscsak az a legfontosabb, hogy melegséget, családias légkört nyújtson a magányos kisfiúnak. Sajátos világa ajtaját ismét bezárja (mint korábban a fiával szemben tette). Ám kisvártatva darabokra hullik ez a világ is – Monica férjének hazaköltözésével. Mildred becsapva érzi magát, nem tud az új helyzettel mit kezdeni, pedig korábban éppen ő tanította Monicát arra, hogy meg kell tanulni elfogadni egymást, különben a hétköznapok forgatagában elvesznek az emberi értékek, és könnyen kisiklik egy kis élet. Amikor azonban Monica – Mildred tanácsát követve – kibékül a férjével és helyreáll a kisfiú normális fejlődéséhez szükséges teljes család, Mildred mégis úgy érzi, nincs már rá szükség. A filmben ekkor néz szembe először azzal, hogy mit is jelent a szükség. Csúnya ez a szó, de az emberek jó részének úgy kell, mint egy falat kenyér, sokan ennek a középpontba helyezésével szemlélik az életüket. Mildred J.J.-vel próbálta meg kompenzálni azt, hogy a családjában magára maradt. A feleslegessé válás elől menekült a szomszéd családba, majd került ki onnan, és vált ismét feleslegessé. Csakhogy közben tanult valamit Big Tommytól! Miközben táncoltak a bárban, a sofőr a szabad, független élet szépségéről beszélt, mely veszélyes is, hiszen nincsenek benne fix pontok, de éppen ezért egyúttal gyönyörű is. Mildred leszámol hát azzal az életfelfogással, melynek értelmében korábban a kötöttségeket hajszolta. Rituális mozdulattal leveszi a J. J.-től kapott nyakláncot, összecsomagolja mindenét, és megteszi azt, amire a korábban említett millióknak nincs mersze: a bizonytalanságból adódó minden veszély ellenére belevág az önálló életbe, mintegy elfogadva, amit a film kísérőzenéjében felhangzó egyik számban énekelnek: “Don't waste time for yesterday, Let's be free” |
Gena Rowlands 86 KByte |