Cserna Hajnal

Ámbár tanár úr...


55 KByte

Baradlay Rómeó csak naivságát és szenvedélyét tekintve hasonlít a Shakespeare dráma ifjú hősére, ámbár... Ha jobban belegondolunk, a szerelem itt is reménytelen, de nem azért, mert haragban van a két család, hanem mert viszonzatlan. Legalábbis szenvedélyének tárgyát, Kapy Tímeát tekintve. Neki viszont (hál' Istennek!) van egy jó kis közértes, ámbár jó karban lévő mamája.
A film főhőse, rendezője és a történetet filmre írta Koltai Róbert. Mint már eddigi önálló filmjeiben megszokhattuk (Sose halunk meg, Szamba), most is egyszemélyes show-t prezentál, amely csakis róla, Koltai Róbertről szól, aki maga az élő anakronizmus, pedig szeretne korszerű lenni. Nyilván filmbeli neve sem véletlen. Igaz, három Júlia is feltűnik mellette. Az egyik, Mimi néni a tantestületből, Pogány Judit, egy habcsók tavaly karácsonyról. Kicsit öreg, kicsit vénlány, kicsit rózsaszín, viszont nagyon rástartolt a mi védtelen Rómeónkra. A másik, Kapy Tímea, a vörös bombázó, a 4.C vívóbajnoka, Dobó Kata, aki inkább apukájának szeretné a hóbortos, romantikus tanárbácsit. A harmadik pedig a fent említett Kapy anyuka, Hernádi Judit (még mindig szexibb, mint a lánya), aki már a biológiaszertárbeli első találkozásuk óta reménykedik, aztán kicsit megharagszik, de végül megbocsát. Jól teszi, hiszen végül őt veszi el Rómeó, hogy aztán Humbert Humbertként vigyázza az ő kis Lolitáját. Lehet, hogy durva a párhuzam, de benne van a pakliban, hiszen bőven maradtak dramaturgiailag elvarratlan szálak.
Na jó, tegyük fel, hogy nem vagyok rosszindulatú. De akkor is: hol van már (szerintem soha nem is létezett) a jóságos matektanár, aki csokornyakkendőben jár tanítani, gyengekezű, szórakozott és a diákok csínytevéseinek állandó céltáblája. Ennek ellenére a nehezen kezelhető 4.C osztály tanulóit, ha nincs kedvük tanulni, bűvésztrükkökkel és zseniális fejszámoló mutatványokal szórakoztatja, valamint matekból igen gyenge szerelmének hármasokat hamisít a naplóba, hogy meg ne bukjon. Ugye milyen kedves? És mégis, a gonosz, rossztanuló diákok, kihasználva érzéseit és naivitását, rútul tőrbe csalják, és megalázzák szerelme, kollégái, sőt az egész világ előtt. Ettől aztán nem elég, hogy lelkileg, de testileg is teljesen összetörik. Szerencsére. Hiszen így a máladozó iskola falai közül egy máladozó kórház falai közé kerül, és vihet neki becsináltlevest a korban hozzá illő, szintén magányos (ámbár jó karban levő) Kapy anyuka. És irány a házasságkötőterem. Igaz, fehér galambok helyett csak egy fehér (ráadásul nyughatatlan) kakadu van jelen a szertartáson, de talán az egyetemes filmtörténelemben először nem nagy és nem is kicsi Koltaira a zakója. Hiszen vagy lóg rajta a ruha, vagy pedig úgy feszül, hogy lepattannak róla a gombok, amint azt ebben a filmben is láthatjuk, pont a drámai csúcspont kezdeteként, talán, hogy nyomorát még jobban érzékeljük az amúgy is megalázó helyzetben.
Nyomorát, szánalmasságát, kiszolgáltatottságát, amely valójában a mi nyomorunk is. Mert ha amúgy önfeledt vasárnap délutáni kikapcsolódást nyújtana a film, akkor sem szórakozhatnánk felhőtlenül, hiszen minden percben feltűnik egy-egy embléma, vagy kimondatik egy termék neve, hogy tudjuk, ki támogatja a kultúrát ma Magyarországon. Persze ez egy jó nagy közhely és illúzióromboló, mint a közhelyek általában. Ámbár, a filmet nézve – és ez az összes eddigi Koltai filmre igaz –, olyan érzésünk támadhat, hogy csak egy lépésre volt attól, hogy a klisékből igazi karaktereket teremtsen. Talán épp az a baj, hogy klisékből építkezik, pedig archetípusokra gondol. A szerethető kispolgár mércéje Kabos Gyula, a jóságos, kicsit szórakozott, porig alázható tanáré pedig Hannibál tanár úr. Hát bizony ilyen elődök után nehéz feladat még egy bőrt lehúzni a medvéről. De azért drukkolunk. Hajrá, Rómeó!


54 KByte


55 KByte

Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek