CÉLLÖVÖLDE

r: Sopsits Árpád, f: Sopsits Árpád, Elian Gyula, dr: Fábry Sándor, Sülyi Péter, o: Klöpfler Tibor, Medvigy Gábor, v: Kovács Mária Magdolna, Miklós Marianna, Pósán Zsuzsa, z: Melis László, 180-as csoport, "Szakadtak" zenekar, h: Márkus Tamás, d: Stork Csaba, k: Nagy Andrea, konz: Kovács Attila, bűnügyi szakértő: Czégényi József, Kesztyűs Rudolf, gy: Tóth András

gyc: Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója, Hunnia Filmstúdió Vállalat, Balázs Béla Stúdió

sz: szí, ho: 2376 m, 87 perc,

b: 1990. április 26.

sze: Lengyel Zoltán (Feri), Danyi Judit (Jutka), Kovács Lajos (apa), Monori Lili (anya), Nagy Feró (nyomozó), Jordán Tamás, Madaras Sándor, Soltész Jánosné, Almási Bettina, Csuka Attila

tartalom: Három ember él együtt úgy, hogy semmi közük sincs egymáshoz. A macho apának egykor céllövöldéje volt, de el kellett adnia, titokban mindig arról álmodik. Fiával és szeretőjével durva, érzéketlen, feleségét semmibe veszi. A fiú, akinek szintén álma a régi céllövölde, váratlanul lelövi apját a féltve őrzött puskával, és a holttestet elrejti az ágyneműtartóban. Az anya segít pár nap múltán elásni a hullát. A bűntény napvilágra kerül, Ferit letartóztatják. A nyomozó szeretné megérteni a gyilkosság indítóokait, megismerni a fiú személyiségét, viszonyát a családhoz, a világhoz. Próbálkozásai eredménytelenek. A fiú megszökik, megkeresi barátnőjét, de a lány nem vállal vele közösséget. Az anya közben a szeretőjéhez költözik. Feri a kihalt Balatonparton hintázik egyet, majd eltűnik.

1991 – Magyar Filmkritikusok Díja: operatőri díj

díj(ak): 1990 - Magyar Filmszemle: különdíj, a külföldi kritikusok díja; Cannes: Ifjúsági díj; Chicago: Arany Plakett Klöpfler Tibornak; Bergamo: FIPRESCI-díj; Gent: forgalmazási támogatás

Csak zöld, illetve csak kék tónusú színvilág.

gyártási gyártási év: : 1989

VIDEO BLUES

címváltozat: Videolevelek,

r: Sopsits Árpád, í: Sopsits Árpád, ö: Sopsits Árpád, f: Fábry Sándor, Garaczi László, Sopsits Árpád, dr: Fábry Sándor, o: Kardos Sándor, v: Kabdebó Katalin, z: Melis László, h: Réti János, Kovács György, d: Stork Csaba, Csengery Zsolt, k: Breckl János, tr: Varga Imre, Pallós László, konz: Makk Károly, Szőke Sándor, Bereményi Géza, gy: Bajusz József, Eric Dionysius, p: Francois Liege, Simó Sándor (stúdióvezető).

gyc: Hunnia Filmstúdió Vállalat, Magyar Filmkészítők Társasága (FiFi), Option Images, Le Sept Cinéma

sz: szí, ho: 2646 m, 98 perc,

b: 1992. október 9.

sze: Horváth Lajos Ottó (Gábor), Epres Attila (János), Danyi Judit (Judit), Myriam Mezieres (Eve), Szakács Eszter (anya), Hadnagy Andris (Ádám), Hetényi Pál (apa), Kovács Lajos (szaki), Jean-Claude Minot (fegyverkereskedő), Jacques Delcos (garázsmester), Kader Lejri (stúdiótulajdonos), Bob Kaba (Thomas)

tartalom: A szerelmi háromszögtörténetbe ágyazott krimi főszereplője egy testvérpár. Gábor Párizsban él, János feleségével (egykori közös szerelmükkel) és gyermekével Budapesten. Gábor hosszú évek hallgatása után videokazettán ad magáról életjelet. Küld egy kamerát is - így fognak levelezni. Az üzenetek egyre keményebbekké válnak, hamar felszínre tör a két testvér közötti elfojtott feszültség és féltékenység. János gyanút fog: testvére négy éve titokban itthon volt, Juditnál, a gyerek is tőle van. Gábor fenyegető üzenetére Judit a gyerekkel Párizsba utazik, János követi őket. Judit, látva, hogy Gábort csak a fanatikus testvérharc élteti, szakít vele. Gábor öngyilkosságot tervel, videoval dokumentált csapdát állít testvérének: akaratán kívül János húzza meg a ravaszt.

díj(ak): 1992 - Locarno: az ifjúsági zsűri díja; 1993 - Magyar Filmszemle: a legjobb rendezés díja; Potsdam: megosztott nagydíj.

gyártási év: 1992

DERENGŐ

r: Sopsits Árpád, f: Sopsits Árpád, Szeredás András, Kiss Csaba, o: Doru Mitran, Medvigy Gábor, v: Rigó Mária, Szakács Andrea, z: Melis László, h: Kardos Péter, d: Pauer Stúdió, k: Szűcs Edit, gy: Bene Krisztina, p: Árvai Jolán, Simó Sándor

gyc: Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója, Hunnia Filmstúdió,

sz: szí, ho: 80 perc,

sze: Claudio Bleonţ - Stohl András (Károly), Bozó Andrea (Helén), Csomós Mari (anya), Fonyó István (apa), Kovács Zsolt (Kármai, a nyomozó), Kovács Lajos (Lajos), Lengyel Zoltán (Zoli), Ruszt József (Halvai), Pintér Norbert (Norbi)

tartalom: A film egy olyan férfi portréját rajzolja meg, akit soha nem látunk. Károly, a fiatal filmrendező új filmjére készül. Az anyaggyűjtés során ismeri meg egy börtönben a gyilkosság miatt elítélt Derengőt, aki a börtönszínházban passiójátékot rendez a tásaival, majd az előadás közben megszökik. Az idealista, szuggesztív személyiségű Derengő, ez a nem ebbe a világba való megváltó-figura mindenkire nagy hatással van. Károly is egyre erősebben veti bele magát a Derengő utáni nyomozásba – miközben rajta kívül a rendőrség is keresi a férfit. A rendező megismerkedik Derengő rokonaival, barátaival, rabtársaival, majd egy idő után a férfi szerelme, Helén is társául szegődik. Kiderül, hogy a kérdéses gyilkosságot Helén követte el, ám Derengő magára vállalta a tettet a terhes lány helyett. Helén időközben elvetélt, de ezt nem merte bevallani Derengőnek. Károly végig úgy érzi, Derengő követi őt, végül hírt is kap a férfitól. A találkozóra azonban későn érkezik: a Helént követő rendőrök csapdát állítanak Derengőnek, és Károly már nem tudja figyelmeztetni a férfit. A rendőrök lelövik Derengőt.

gyártási év: 1996 Tartalom Filmek Arcok Gondolatok Kopia Kopia Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek Index Filmek Arcok Gondolatok Kopia Oktatas Szemle Mozgokeptar Hirek Levelek