Boronyák Rita Magyar akcentus Afrikában
 
Vízer Balázs
Vízer Balázs
287 KByte

2008. április 4-én a Titanic Filmfesztivál és az Örökmozgó dokumentumfilmes filmklubja közös rendezvényeként a Libériai vaslédik című filmet láthattuk az Örökmozgó Filmmúzeumban. A vetítést követően Vízer Balázs programszervezővel Boronyák Rita beszélgetett.

Miért gondoltátok, hogy be kell mutatni a Libériai vaslédiket Budapesten?

Az egyik izgalmas szempont az volt, hogyan lehet, illetve lehet-e egy nem demokratikus környezetben egy demokratikus alkotmányt követve kormányozni. Az ország bonyolult helyzetének az az alapja, hogy amerikai felszabadított rabszolgák alapították, a zászlaja is az amerikai lobogó mása, amelyben csak egy csillag található a tagállamokat jelképező ötven helyett. Az 1820-as években, tehát jóval a rabszolgaság eltörlése előtt amerikai filantrópok fölvásárolták a mai Libéria területét, odatelepítettek több tízezer felszabadított rabszolgát - több százezer ott élő afrikai nyakába. Amikor 1847-ben megalakult a független Libéria, az amerikai alkotmány pontos mását hirdették ki, ami elég nyilvánvalóan nem működött Afrikában. A libériai polgárháború is az amerikai származású elit - akiket ma is amerikaiaknak hívnak – és az őslakosok közötti ellentét miatt robbant ki. A filmben észrevehető volt, milyen jól beszéltek többen is a libériai kabinetből angolul, méghozzá amerikai akcentussal – többen, maga a miniszterelnök asszony is a Harvardon tanult. A fiatalok taníttatását az államot létrehozó filantrópok fontosnak tartották, a kapcsolatnak ez a formája máig nagyon eleven a két ország, Amerika és Libéria között. Nem hangzik el az sem a filmben, hogy a miniszterelnök asszony közgazdászként végzett a Harvardon, s utána viszonylag hosszú ideig dolgozott a Világbanknál. A megválasztásának a jó kapcsolatrendszere is oka volt. Így tudott ígéretet tenni a választások során arra, hogy eléri az ország adósságainak eltörlését, ami, láttuk, részben sikerült is neki.

Libéria a film tanúsága szerint világérdekek keresztútján fekszik.

Igen, ez a másik nagyon izgalmas szempont: hogyan próbál az ország területén találkozni Kína és az Egyesült Államok. Kína nem jut nyersanyaghoz, mert Amerika mindenütt elzárja előle az utat. A filmben nem mondódik ki, miért segít Amerika Libériának. Ez egy nagyon friss film. Bush elnök nemrég lezajlott afrikai körútja során nagyon sok pénzt osztott szét, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az amerikai afro-amerikai szavazókat megnyerje.

A nagyon nyugati „vaslédi” megjelölés a film ismeretében elveszíti harcias értelmét, a „libériai vaslédik” ugyanis a tárgyalást, a megegyezést részesítik előnyben.

Nagyon fontos vonulata a filmnek, a címe is erre utal, hogy egy nem demokratikus hagyományokkal rendelkező országban hogyan tudnak a nők politizálni. A kompromisszumkeresés jele az is, hogy a miniszterelnök asszony, amikor tömeg előtt, vagy a médiában beszél, népiesen szólal meg, ugyanúgy, ahogyan a film egyik rendezőjeként feltüntetett, valójában inkább narrátor újságíró, Siatta Scott Johnson. Érthető, ha az ország közéletében az úgynevezett női értékek kerültek előtérbe. A Sierra Leone-i konfliktus mellett a libériai volt a legsúlyosabb a térségben. A hárommilliós népességből több mint kétezer ember vesztette életét, ami az arányokat tekintve nagyon magas. A harcok legijesztőbb vonása az volt - ahogyan az a filmben bemutatott híradófelvételeken is látható volt -, hogy a katonák legnagyobb része gyerek volt. Gyerekként tanultak meg ölni, és nagyon rövid idő alatt gyakorlatilag nyugdíjasokká váltak - a filmben látható tárgyalásjelenetben a nyugdíjukat követelik ezek a húszas-harmincas éveikben járó emberek. Csupán két dolgot tudnak: ölni és követelni.

Hogyan válogattok a Titanicra?

A Titanic Tilmfesztivál programszervezőjeként fesztiválokra járok. Idén 65 filmet vetítünk. Ahhoz, hogy ennyi filmet ide tudjunk hozni, tehát meg tudjuk szervezni a szállítást, és ki tudjuk fizetni a jogdíjakat, körülbelül az ötszörösét kell megnéznünk. A legtöbb fesztiválon igen jelentős a dokumentumfilm-felhozatal, van tehát miből válogatnunk.

Mekkora a keret a Titanicon a dokumentumfilmek számára?

A dokumentumfilmek vetítéséért ritkán kérnek pénzt, amennyiben mégis, akkor nagyságrendekkel kevesebbet, mint a játékfilmekért. A dokumentumfilmek túlnyomó része nem a nagyon drága 35 mm-es kópiára, hanem high definition, HD-formátumban készül, ami a képminőségen is nyilván látszott. A dvd-ről történő vetítést igyekszünk elkerülni, BETA formátumban vetítünk, amelynek jóval olcsóbb mind a másolása, mind a szállítása. A Libériai vaslédik esetében csak a szállítási költséget kellett kifizetnünk.

Mi a helyzet a játékfilmekkel?

A Titanic Filmfesztivál idén 15 éves. Nagyon sok változás történt ennyi idő alatt. Az egyik legfontosabb, hogy az úgynevezett művészfilmek az utóbbi 7-8 év alatt árucikké váltak, és betagozódtak a piacra. Olyan sales company-k jöttek létre, amelyek kifejezetten arra szakosodtak, hogy a kis, független stúdiók által gyártott filmekkel kereskedjenek. A nagy cégek, a Sony, a Warner, a Disney alapították ezeket a társaságokat. 15-13 éve még ingyen kaptunk minden filmet.

Igaz, akkor még nem is volt a Titanic versenyfesztivál...

A versenyfilmeket ingyen kaptuk idén is. Ennek az az oka, hogy igen jelentős, 10 ezer eurós a fesztivál fődíja. A többi film esetében alku tárgyát képezi az áruk. Csak egy példa: azért, hogy egy fesztiválkörökben jól ismert osztrák rendező, Ulrich Seidl művészfilmjét kétszer levetítsük, kétezer eurót kértek. A jegybevételből körülbelül a hetvened részét tudnánk fedezni, és akkor az ideszállítás költségeit még nem is említettem. A dokumentumfilmek gyártása is jóval olcsóbb lett a digitális technika olcsóbbá válásával. Az, hogy gyakorlatilag otthon is meg lehet vágni már egy filmet, óhatatlanul azzal is jár, hogy nagyon sok rossz film is készül, hiszen attól, hogy izgalmas témát dolgoz föl, nem feltétlenül nézhető az a film. Egy filmfesztiválon nagyon fontos szempont, hogy izgalmas, jó tempójú filmeket kell vetítenie. Nem feltétlenül rossz az a film, amit például a Duna TV-n adásba lehet tenni, de fesztiválon nem élne meg. Ugyanakkor vannak nagyon rossz dokumentumfilmek, amelyek rendkívül sikeresek a fesztiválokon.

Michael Moore...?

Vagy itt van például a Zoo című Robinson Devor-alkotás, amely a világ összes fesztiválján ott van. Megtörtént esetet dolgoz föl: egy férfi, tisztesség ne essék szólván, abba hal bele, hogy egy ló megdugta. A zoofíliáról szóló munkát telt házak előtt vetítik, mert erre mindenki felkapja a fejét. Egy nagyon szépen fotózott film, amiből nem derül ki semmi. Azt várná az ember, hogy lesz nyomozás, utánajárás, de a témát csupán földobja, ahogy esik, úgy puffan. Egy fesztiválnak az is felelőssége, melyik a fontosabb: hányan ülnek be a filmre, vagy az, hogy mit gondolnak a vetített alkotásokról.

Jól látom-e, hogy a Titanic, amely alternatív fesztiválként indult, mára egészséges egyensúlyt alakított ki a minőség és a piacképesség között?

Egy fesztivál sosem lesz nyereséges - és itt nem elsősorban az A-kategóriás, mondjuk a cannes-i fesztiválra gondolok, amely már olyan tőkeerős szponzorokat tud bevonni, hogy megcélozhatja a nyereségességet. A mi fesztiválunknak csupán egyik, nem is elsőrendű célja mind a közönségbarát jelleg, mind a nyereségesség. A legtöbb fesztiválnak, így a Titanicnak is az az elsőrendű célja, hogy látleletet nyújtson arról, mi történt az elmúlt egy évben a világon. Ez egy kicsit ellentmond annak, hogy csak úgymond jó filmeket lehessen bemutatni, mert nem feltétlenül jó az évi termés. Mindig vállalható filmeket kell szerintem bemutatni, de olyan témákat vagy régiókat is be kell mutatni, amelyekhez nem kapcsolható okvetlenül minőség.

Hányan válogattok a fesztivál számára?

Ketten-hárman. Az idei filmek 70 %-át választottam ki én, mert nekem van olyan munkám, hogy messzebbre is el tudok utazni. A többiek mennek a közelebbi fesztiválokra: Karlovy Vary-ba, Pozsonyba, vagy a Viennaléra. Nem könnyű megtalálni azt az egyensúlyt sem, hogy hány dokumentumfilmet vetítsünk. Idén a 65-ből 11 a dokumentum-jellegű alkotás, amelyből csupán 5 a szorosan vett dokumentumfilm, a többi koncertfilm.

Melyik fesztiválon bukkantál rá a Libériai vaslédik című filmre?

A film premierje a rangos torontói fesztiválon volt. Az ottani programból már kinéztem magamnak, és Rotterdamban nyílt alkalmam megnézni.

A stáblista megerősíteni látszott azt a véleményemet, hogy egy nagyon profin, és egyáltalán nem mellesleg sok kedvességgel és okossággal kivitelezett PR-filmet láttunk.

Két nagyon fontos, önmagáért beszélő támogatója volt a filmnek: a Sundance Intézet, illetve a Dán Filmintézet és a dán kultuszminisztérium. Amit a beszélgetés elején fölsoroltam, hogy mennyi minden miatt lehet érdekes ez a film, ki is oltanák egymást. Ennyi mindent ugyanis nem lehet kifejteni egy filmben.

Magam is kitűnő filmnek tartom a Libériai vaslédiket, gratulálok a választáshoz. Annak dacára, hogy a női vonal is, a személyes alkotói hozzáállás is divatos éppen a dokumentumfilm-készítői gyakorlatban, egy pillanatra sem válik ellenszenvessé a film. Még akkor sem, amikor a kínai államelnök, Hu Csin-Tao látogatását a dramaturgiának köszönhetően Soros Györgyé követi.

Említettem, hogyan próbál demokratikus módszerekkel egy messze nem demokratikus, főleg nem nyugati értelemben vett demokratikus környezetben dolgozni Ellen Johnson Sirleaf és kormánya. Ezek a jelenetek tagadhatatlanul PR-jelentésűek, s mint ilyenek, részét képezik a kormány politikai kommunikációjának. Soros György egyebek mellett befektetési és adósság-átütemezési tanácsadóként is dolgozik. És pontosan az történt, amit ő javasolt: Libéria úgy érte el, hogy Amerika elengedje adósságainak egy jelentékeny részét, hogy megzsarolták az USA-t a kínaiakkal. És, valljuk meg, érdekes volt ebben az afrikai történetben magyar akcentust hallani.

Magyarországon nézve ezt a filmet óhatatlanul eszembe jutott, hogy a magyar politikai elit számára talán nem volna haszontalan, ha szembesülne azzal, amit Johnson Sirleaf és kormánya tud: a néphez a saját nyelvén kell beszélni.

A néptribuni viszonyulás szerintem a film gyenge pontja - nézőpont kérdése, annak tartjuk-e. A film egy dallal indul és végződik, ország-apológia, engem kísértetiesen emlékeztetett a Magyarország című Geszti-szerzeményre.

Fölmerül, hogy állampolgári kezdeményezésből öltöttek-e az elnök asszonyt hallgató nők olyan ruhát, amelynek alján az ő képe látható.

Az utolsó skót király című játékfilm hasonló közeget mutatott be. Charles Taylor, a véreskezű libériai diktátor, aki egyes források szerint amerikai libériai, mások szerint őslakos származású, s aki a Bentley College-on, tehát egy amerikai egyetemen szerzett közgazdász-diplomát, az abban megjelenített teljhatalmú diktátorok számát gyarapította. Ezzel szemben Ellen Johnson Sirleaf elnök asszony libériai őslakosok leszármazottja. A politikai populizmus Afrikában a folklór részévé szervesült. Az a kép, amely a Titanic műsorfüzetében fölhasználtunk egy, az elnök asszonyt ábrázoló falfestmény, ennek a politikai folklórnak a része. Nyilván a kormány is rásegít arra, hogy hozzá lehessen jutni például egy, az elnök arcképével díszített ruhához, de nem kényszerítik a népet arra, hogy ilyet viseljen. Ne feledjük, hogy Libériában 90 %-os a munkanélküliség, az is számít, hogy hazavihessék például az ingyen kapott propagandapólót.

Tarthatjuk-e filmes hibának, hogy a Charles Taylor-szálat a film fölveti, aztán elejti?

Taylor ügye most a hágai nemzetközi törvényszék előtt van, döntés még nem született. Komolyabb filmes hiba lehetett volna nézetem szerint, ha elavult információt közölne a nézővel.

A kelet-közép-európai régió fesztiváljait tekintve mennyire számít soknak a Titanic által felvonultatott 65 film?

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem. A szomszédos Pozsonyban van egy hasonló nagyságú fesztivál, ahol ennek a mennyiségnek csaknem a duplája megy le, nagyrészt telt házakkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Titanic csak folyamatosan növelheti a filmjei számát. Nagyon fontos, hogy jól tudjuk kommunikálni a fesztivált, s találjunk szponzorokat. Ez értelemszerűen azt is jelenti, hogy folyamatosan engedményeket kell tennünk. Nem a filmeket, hanem elsősorban a hirdetési felületek használatát illetően. Konkrétan például, hogy a gálavetítésen kit hol hirdetünk - de ez már a mi dolgunk.

Libériai vaslédik
(Iron Ladies of Liberia)
amerikai, 2007
rendező: Daniel Junge, Siatta Scott Johnson
operatőr: Daniel Junge
vágó: Davis Coombe
zene: Gunnard Doboze
producer: Henry Ansbacher
szereplők: Ellen Johnson Sirleaf, Antoinette Sayeh, Beatrice Munah Sieh
gyártó cég: Just Media

Ellen Johnson Sirleaf volt az első nő, akit afrikai ország államfőjének választottak. Libéria elnökeként nem mindennapi kihívásnak kellett megfelelnie. Korábban az országban gyilkos polgárháború dúlt, a lakosság szörnyű atrocitások elszenvedője volt, a harcok majdnem a teljes pusztulásba döntötték az országot. Amikor Johnson Sirleaf hatalomra került 2006 januárjában, szinte teljesen újjá kellett építenie Libériát. Az „afrikai vaslédi” legalább olyan kemény és céltudatos nőket hívott segítségül, amilyen ő maga is.

A Libériai vaslédik ezeknek az asszonyoknak a történetét kíséri végig a hatalomátvétel utáni hónapokban. […] A film rendezői példátlan szabadságot és mozgásteret kaptak: bennfentesekként, testközelből kísérhették figyelemmel a libériai kormányzat munkáját. Forgathattak azon a megbeszélésen, amelyen az elnöknő a Világbank képviselőit fogadta, illetve amikor a kínai elnököt látta vendégül. A legizgalmasabb azonban talán az volt, amikor az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice látogatott el Libériába, hogy az adósságrendezésről tárgyaljon. Két fekete asszony, akik komoly nemzetközi politikai ügyekről döntenek – szép példája ez a geopolitika igazi, lényeges fordulatának. A Libériai vaslédik közelről mutatja be a nemzetépítés kemény munkáját. Hogyan lehet újjáépíteni az országot tizennégy év gyilkos polgárháborúja után? Ez a film tud egy jó választ: engedni kell, hogy az asszonyok vezessenek…” (Cameron Bailey)

 

Libériai vaslédik, 2007
Libériai vaslédik, 2007
138 KByte
A film rendezői: Daniel Junge és Siatta Scott Johnson
A film rendezői: Daniel Junge és Siatta Scott Johnson
247 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső