Sipos József televíziós szerkesztő-rendező első filmes munkája 2005-ben Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című írásából készült színdarab rögzítése volt. Producerként vett részt a munkában. Egy évvel később elindultak az Eszter hagyatéka című film előkészületei, melynek nemcsak a producere, hanem a rendezője is ő lett.

Kacskaringós életút vezetett a tévétől a színházon át a filmig…

Május elején Olaszországban járt. Milyen volt a római útja?

Igazán hasznos. Kötöttünk egy megállapodást az olasz forgalmazóval, a Palomar S.R.L nevű céggel. A tulajdonos már látta a filmet, és úgy döntött, hogy mindenképpen megveszi. A Rai Cinema forgalmazza majd Olaszországban. Megállapodtunk arról is, hogy két hónapos opciót kapnak és kizárólagos jogot a fesztiválokon való bemutatás szervezésére.

Mennyire ismert Olaszországban Márai?

Nagyon, ugyanis tíz évig Salernóban élt. De nem csak az ismertsége nagyobb, mint Magyarországon, ott sokkal jobban szeretik, mint itthon, és egyféle a megítélése: remek ember és nagy író volt.

Nálunk kétféle?

Sajnos igen. Erre most jöttem rá. Én mindegyik kritikát elolvastam. Sok mindent elfogadok, de amikor őt szapulják – és ez nagyon sokszor előfordul –, azt nem tudom megérteni. Aki Márait szidja, az nem érti, hogy az író miről beszél. Giccsnek tartják. A művészek sokszor a giccs határán mozognak, de éppen azért nagyok, mert nem lépik át ezt a határt. Mint ahogy a nagy írók, ő is majdnem minden alkotásában kiveszi a történelemből, a világból a történetét, és lebegteti a levegőben. Ettől sejtelmes. Ezt mindenki úgy képezi le az agyában, ahogy akarja. Márai nem mondja meg a válaszokat, csak fölteszi a kérdéseket. Dokumentumfilmet is forgattunk az életéről, és a beszélgetésre sok ismert egyetemi tanárt is meghívtunk. Egyöntetűen az a véleményük, hogy Márai a huszadik század egyik legnagyobb írója. Tehát azok, akiknek a mondatszerkesztése és a szóhasználata nem éri el a közepes színvonalat sem, azok nem kritizálhatnák azt az embert, aki egész életében a magyar nyelvért dolgozott, és akit a világon mindenhol elfogadnak. Lehetett volna német író is, mert élt Németországban, és anyanyelvi szinten beszélte a nyelvet, de onnan is hazajött, mert neki fontos volt a hazája. Azt gondolom, aki Márait bántja, az vagy nem ismeri, vagy nem érti, vagy szándékosan teszi.

Mikor került az író közelébe, a vonzáskörébe?

Márait már nagyon régóta szeretem, nálunk ez családi hagyomány. Igazán közel akkor kerültem hozzá, amikor A gyertyák csonkig égnek című filmet forgattuk Agárdi Gabi bácsival. Ő személyesen is ismerte, ezért folyton a filmről és Márairól beszélgettünk. Sok mindent ő magyarázott el nekem. Elárulta azokat a titkokat is, amelyekért az írót a színészek csodálták. Avar István és Iglódi is nagyon tisztelik. Az ország vezető színészei is csodálják, óriási művésznek tartják. A neve hallatán minden ajtó megnyílik azok előtt, akik magasra értékelik a művészetet, és nem egyébbel vannak elfoglalva.

Önnek elég kanyargós volt a pályája, míg eljutott Márai Sándorig.

Nagyon! Egész nagy fejlődésen mentem keresztül. Fiatalkoromban jazz tanszakra jártam, basszusgitáron és bőgőn játszottam. Valamilyen szintre el is jutottam, de magasra nem tudtam törni vele. Nem volt technikánk, csak mondanivalónk, de arra a világ nem volt kíváncsi. Ez máig érvényes a könnyűzenére. Vágó Pista zenekarát is közösen alakítottuk, amely Favágók néven vált ismertté. Nálam próbáltunk az irodánkban.

Ma kikkel zenél?

A fiaimmal, otthon. A nagy fiam gitáros, ő talán többre viszi. A zenélés után váltottam. Az MTV-ben, Vitray Tamás osztályán kerestek a gyártásra egy embert. Egy-két hónapig zsömlét kellett felhozni a büféből… Aztán szép lassan beletanultam a szakmába. Különböző műsorokban szerkesztőként dolgoztam. 8-10 évet töltöttem a tévé szórakoztató osztályán.

Mi az a Főnix Egyetem?

A Főnix Egyetemnek volt Magyarországon egy kihelyezett média szaka, ahová két évig jártam, de Amerikában fejeztem be. Édesapám Vancouverben élt, ő finanszírozta az iskolát. Kanadában maradhattam volna, de én soha nem akartam külföldön élni. Apám nem értette, hogy az amerikai egyetemi diplomámmal miért nem maradok ott, ahol jóval nagyobbak a lehetőségeim. Nekem ez a hazám. Este átmenni a Lánchídon és onnan megcsodálni a budai Várat..., azt sehol máshol a világon nem lehet. Ha valaki egyszer elmegy, és nem talál békét máshol, az egész életében utazó lesz. Mint ahogyan Márai is állandóan utazott. Mindig haza akart jönni, mert nagyon szerette Magyarországot, és itthon szeretett volna meghalni...

A 80-as években a televízióban dolgozott. Mivel foglalkozott az O.K.Line Stúdió?

Szerintem ez volt az első magánvállalkozás, amelyik a tévé környékén működött. Amikor 85-ben eljöttem onnan, a barátaimmal egy reklámügynökséget alakítottunk. A rendszerváltás idején elindultak a produceri rendszerek a tévében, ahová Vitray visszahívott, hogy szükségük lenne valakire, akinek van üzleti érzéke, mert nekik fogalmuk sincs, hogyan működhetne egy ilyen rendszer. Az egyik producer mellett kezdtem el dolgozni szerkesztőként. Akkor készítettük a Mozi Top 10 című műsort. Mi fedeztük föl Albert Györgyit. Geszti Péter is nálunk kezdett egy gyereknapi műsorban. Miután Vitray lemondott, önálló irodát alakítottam a feleségemmel. Gondoltam, érdemes volna valami új színt behozni a televíziózásba. Húsz fillérrel a zsebünkben kimentünk az olasz tévéhez, hogy szeretnénk a focimeccseket közvetíteni. Megvettük a jogokat, és elindult a Calcio nevű televíziós műsor, ami később Sportvarázzsá változott. Élőben közvetítettük a Juventus-, Milan-meccseket. Mindenki el volt ájulva. Ez volt az őse a Sport 1, Sport 2 televíziónak. Aztán elkezdtünk filmeket is vásárolni.

Mi alapján válogatták a filmeket?

Soha nem vettem piff-puff filmeket, mi a filmművészet nagy alkotásait szeretnénk bemutatni. Természetesen mást is kellett venni, mert igény volt például a Derrick vagy a Miami Vice című sorozatokra. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a Rai-val, a ZDF-fel, a Universal Studióval. Nekünk hajlandóak voltak 10-12 filmet is eladni, míg mások csak 100-at vehettek volna! A személyes kapcsolat számít. Most az olasz televízióval is emiatt jött gyorsan létre az együttműködés. Mi jó időben indultunk, ami megalapozta a jövőnket.

Mi az Ön érdeme a 96-os atlantai olimpián?

Az egyik szomszédom az Unilever reklámigazgatója volt. Ő mondta, hogy nagyon szeretnének egy olimpiai közvetítést támogatni. 40 milliót adtak! Többször kint voltunk, és előre mindent leszerveztünk. Az egész sportosztályt én utaztattam. Összenyitottunk 3-4 apartmant, béreltünk felszereléseket, odahoztuk a versenyzőket, és elkészítettük az anyagokat, amelyeket műholdon hazaküldtünk.
Rengeteg kisfilmet is készítettünk a televíziónak. Volt egy úti és egy divatsorozatunk. Senki nem tudja, de az MTV1-nek én csináltam a teljes műsorajánlatát. Hosszú időn keresztül figyeltem, hogy milyen fantasztikus varázsa van a televíziónak. A neve hallatán mindenhol megnyílnak a kapuk. Amikor a Csak ülök és mesélek-kel jártuk az országot, azon gondolkoztunk, hogyan meneküljünk a sok kedves ember szívélyes fogadtatása elől..., mert már nem bírtunk annyit enni! A Magyar Televízió nevére Londonban se fanyalgott senki. Rod Stewartnak volt egy musicalje, mondtuk, hogy szeretnénk felvételeket készíteni. Beengedtek a színházba. Ott volt Rod Stewart, beszélgettünk vele, és beletettük a filmbe. A Top Show vendégeként elhoztam Magyarországra Richard Claydermant és Sylvie Vartant. Nagyon jó kapcsolat alakult ki Claydermannal és a menedzserével. Megkértek, hogy vállaljam el a kelet-európai ügyeik intézését. Boldogan tettem, cserébe azt kértem, ha lesz valami extra dolog, akkor ők segítsenek nekem. Kitaláltunk egy műsort, ahol Clayderman bemutatja nekünk Párizst. Három napig jött velünk. Beszélgetett az emberekkel, interjút készített a szakáccsal, ő volt az MTV műsorvezetője!

Ezt a két sztárt hogy tudták megszerezni?

Nagyon könnyű volt, mert volt egy csodakönyvünk a show-biznisz világáról. Egy amerikai utazásunkon vettük, és hihetetlen, de mindenkinek benne volt a telefonszáma! Fölhívtuk a menedzserüket, és mondtuk, hogy van egy ilyen műsorunk. Boldogan jöttek. Persze már nem voltak annyira a csúcson, és ezért megfizethetőek voltak.

Hogy vezetett az útja a tévéből a színházon át a filmhez?

Medreczky Karcsi lett az MTV elnöke, aki nekem szoros munkatársam volt. Fel is kért alelnöknek, de én nem vállaltam el. Ezért megorrolhatott rám. Sokan voltak a háttérben, akik szerették volna, ha mi nem maradunk együtt, mert tudták, hogy én átlátom a televízióban történő eseményeket, Medreczky meg könnyen becsapható. Sikerült is szétválasztani minket.

Azért, ahogy így hallom, sokáig nagyon jó dolga volt a Magyar Televízióban.

Abszolút, nem panaszkodom. Utána sem volt rossz, mert műsorokat mindig csinálhattam, csak az a lehetőségem szűnt meg, hogy új ötletekkel álljak elő. Akkor kezdtem el filmeken gondolkodni.

Rendezett is?

Igen, minden alkalommal. Sok műsort egyedül készítettem. Innen a gyakorlat. Megtanultam világítani, fényképezni, mindent. Ezért volt könnyebb az út a filmrendezéshez, mert olyan tapasztalat van mögöttem, amit a mai fiatal rendezők nem éltek át. Nem tudják, hogy működik az egész, csak a saját részterületüket ismerik. Az biztonságot ad, ha az ember ismeri az egészet. Elkezdtem forgatókönyveket irogatni, de ekkor kirúgták Medreczkyt, jött egy új elnök, aki visszahívott a tévébe. Másfél évig dolgoztam még ott. A televíziózással az igazi szakítás Rudi Zoltán alatt történt. Megromlott a kapcsolatunk – máig nem tudom, miért –, és megszüntette a műsorunkat, amit a Duna TV-ben befogadtak. Közben az ORTT-nél pályáztunk mindenfajta filmmel. Nem is kellett volna ezekkel a filmekkel foglalkoznunk, mert mindig csak vitték a pénzt. Szerencsére a filmforgalmazás nagyon jól eltartotta a céget. Annyi filmnek a joga van már nálunk, hogy megkerülhetetlenek vagyunk.

Hogy került Önhöz A gyertyák csonkig égnek című Márai-mű színházi felvételi joga?

Véletlenül megtudtam, hogy valaki megvette a jogot, de nem használta. Én attól átvettem. Ezek a jogok arra szóltak, hogy Magyarországon a színházi előadást televíziószerűen föl lehet venni. Megkeresetem Iglódi Pistát, aki boldog volt, hogy rögzíthetjük. Beszéltünk Agárdival, aki már nagyon beteg volt. Örült, hogy megmarad az utókornak az utolsó nagy munkája. Abszolút nem mozifilmnek készült, tíz nap alatt nem is lehetett volna úgy földolgozni. Televíziós technikával vettük föl, tévéfilmnek szántuk, de túlnőtt önmagán. Nagyon furcsa, hogy szegény Gabi bácsi a halálával adott neki reklámot, mert a halálhírre az összes televíziós csatorna ebből mutatott be részleteket. Óriási volt a kíváncsiság. Moziba is vihettük volna, de csak a DVD-re szóló jogok voltak meg. Aztán jött egy e-mail Angliából, amitől egy perc alatt csuromvizes lettem. Az egyik legkomolyabb médiajogász iroda azt írta, hogy semmisítsük meg a DVD-t, a filmet, az övék a jog, minden. Na, most ilyen milliárdosokkal pereskedni innen Magyarországról… De a jóisten segített minket. Kiderült, hogy a mi jogunkkal minden rendben van, viszont az övék már nem annyira stabil. Az ügyvédek azt mondták, ha megtámadjuk őket egy európai bíróságon, akkor Jeremy Irons előadásait is leállíthatják Londonban. Ezt megírtuk nekik. Erre nagyon kedvesek lettek. Kötöttünk egy megállapodást, megvették a megmaradt DVD-példányokat, és hozzájárultak, hogy egy másik Márai-művet megvegyünk. Így jutottunk hozzá az Eszter hagyatékához. Mikor meghallották, hogy ezt akarom, rosszul lettek. Épp akkor szabadon állt a jog. Elkezdtünk alkudozni az áron. Először 200 ezer eurót kértek – végül 70 ezerért meg tudtuk venni. Hát, az is horribilis összeg…

Van arra magyarázat, hogy miért ezt választotta?

Általában amibe belekezdek, azt végigviszem. Előre felmérem, hogy meg tudom-e csinálni. Abban biztos voltam, hogy nem fogok pénzt kapni az MMK-tól, hiszen azok sem kaptak, akik évek óta a szakmában vannak. Máraira nem adnak. Nézze, lehet, hogy sokaknak nem tetszik, amit mondok, de szerintem olyan emberek ülnek a döntéshozó bizottságban, akik ugatni se tudják Márai népszerűségét. Olyan írók, akiket nem olvas senki. Nyilván ez is közrejátszik a Márai-utálatban. Őt nem segítette senki a világhírhez. Nagyon sokan akartak neki pénzt adni. Soros is le akarta fordíttatni az egyik művét egy nagyobb összegért, de neki nem kellett a pénz. A saját kiadott műveivel akart keresni. Viszont ő csak magyarul írt, Magyarországon meg nem lehetett kiadni... Ez volt a tragédiája. Mesélte egy televíziós kolléga, hogy kiment Máraihoz a nyolcvanas évek végén, de a tévé nem adott neki kamerát. Emiatt nem született felvétel róla.

Miért az operatőrrel, Gozon Franciscóval írta az Eszter hagyatéka forgatókönyvét?

Megvallom őszintén, nem vele írtam. Francisco nem is volt Magyarországon. A forgatás előtt egy héttel érkezett meg, és utána tíz nappal távozott. Sokat dolgozik külföldön. Nagyon tehetséges embernek tartom, és nagy szükség volt rá, hogy ő legyen mellettem. E-mailben elküldtem neki Venezuelába az általam írt forgatókönyveket, aztán fölhívtam telefonon, és éjszakákat beszélgettünk át. Annyira a társam volt ebben a munkában, hogy úgy éreztem, ki kell őt írnom társ-forgatókönyvírónak.

Mit szóltak a színészek, akiket felkért a szerepekre? Mindenki rögtön elvállalta?

Az, az igazság, hogy amikor meghallották Márai nevét, még az sem érdekelte őket, hogy melyik Márai, vagy hogy ki ez a Sipos, aki rendezi. Úgy vélekedtek, hogy Magyarországon Márai-filmben dolgozni – az nagy dolog. Örültek neki. Segített, hogy Törőcsik Mari tudott az Agárdival való kapcsolatunkról, A gyertyák… híre elterjedt a szakmában.

Úgy indult a munkának, hogy megírja a könyvet, a film producere lesz, és rendezi is?

Nem, de nem lehetett másképp. Én hiszek abban, hogy azzal a produkcióval kell pénzt keresni, amit létrehozunk. Én a saját pénzemet is beletettem a filmbe. Nagyon a szívembe talált, amikor azt írták, keresni akarok a filmmel, és hogy aranyáron készült. 180 millióból készült. Egy magyar film átlagos költségvetése 2-300 millió forint. De azok nem kosztümös filmek, nem kell díszlet, jelmez, semmi. Ez a film 1939-ben játszódik. 120 milliót adott az ORTT, a többit én szedtem össze. Szerettem volna magam mellé egy olyan rendezőt, aki ugyanazt gondolja erről az egészről, mint én, de senki se csinálja olyan tűzzel és hévvel egy másik ember projektjét, mint a sajátját. Ezt még nem is mondtam senkinek, de amikor a filmet befejeztük, gondoltuk, talán a Filmszemlén be tudjuk mutatni. Ez különböző okok miatt nem jött össze. Arra viszont nagyon számítottunk, hogy a magyar filmes szakma mellénk áll. A színészek miatt, Márai miatt és az elkészült munka miatt. Olyan szeretettel készült, hogy nem fogadhatják rosszul! Nem mondhatják, hogy ez egy kidobnivaló, pocsék semmi, mert erre egyszerűen ezt nem lehet mondani! Én nem tartom magam filmrendezőnek, de úgy gondolom, hogy összehoztam valami olyat, ami érdekli az embereket. Magyarországon olyan filmeket néz a közönség, amelyeket nem kellene megnézniük, mert nem tanulnak belőle semmit, csak rosszat. Úgy gondolom, ha készül egy olyan film, amit ha megmutatok a gyerekeimnek, hogy nézzétek, ez egy szép történet, gyönyörű helyszíneken játszódik, nagyszerű színészek szépen beszélnek benne, akkor erre senki nem mondhatja azt, hogy ez nem kell. Ehelyett leírták, hogy másodosztályú tévéjáték. Aztán nagyon meglepődtek, mert az emberek nézik a filmet. Most már arról írnak, hogy „Szárnyal az Eszter”. Szárnyal bizony, 30 ezer nézőnél tartunk! Azt senki nem veheti el tőlem, hogy sikerült egy olyan filmet létrehoznom, amelynek irodalmi alapja van, az emberek kíváncsiak rá, megnézik és szeretik. Mindennap beszélünk Nagy-Kálózy Eszterrel, aki beragyogja az egész filmet. A nézők szeretettel megállítják az utcán, szorongatják a kezét, és köszönik ezt a szép filmet. Miközben a szakma fanyalog.

Mit szóltak a külföldi kritikusok?

Csak a külföldieknek vetítették a filmet a Szemlén. Nagyon rendes volt a Filmunió és Vezér Éva, a film mellé álltak. Ők érezték, hogy ennek lesz nemzetközi értéke. Az egyik francia kritikus azt írta – csak az utolsó mondatokat jegyeztem meg –, hogy a hangulata csehovi, szakmailag James Ivory-i, gyönyörű munka. Elolvadtam az örömtől, úgy éreztem, mégiscsak érdemes volt! A pozsonyi Új Szó című újságba Szabó G. László készített egy hosszú interjút, ő is nagyon dicsérte és szerette a filmet. Az olasz Film Színház Muzsikában is elismerően írtak róla. Azonnal meghívták a sanghaji fesztiválra is. A külföldiek egyértelműen nagy szeretettel állnak a filmhez. Mindenki látni akarja és vinné. Ha ők szeretik és örülnek, hogy elkészült, akkor egyszerűen nem értem, hogy Magyarországon mi a baj vele.

Nagynevű színészekkel dolgozott együtt: Törőcsik, Nagy-Kálózy, Cserhalmi, Eperjes, Udvaros.

Félelmetes volt készülni az első napi felvételekre. A gyomrom nagyon pici volt. Egy szerdai napon kezdtük el a forgatást, hogy legyen három munkanap után két nap pihenő. Nem is tudtam az első három nap enni. Aztán szombat este lefeküdtem, és vasárnap estig aludtam. Azon gondolkodtam, hogy fogom én ezt bírni? A színészekkel nem volt nehéz, annak ellenére, hogy komolyan féltem, tudom-e őket instruálni, és hogy elfogadják-e?! Sokfelől hallottam, hogy bizony, ha nem leszek megfelelően szakképzett – maradjunk ennyiben –, akkor egy perc alatt átveszik az irányítást, szétesik a film, és soha nem leszünk készen.
Ezért nagyon eltökélt voltam az első napokban. Ma már tudom, hogy nem is kellett volna idegeskednem, mert nagy szeretet volt bennük. Ők már azt tisztelték, hogy egyáltalán nekiálltunk a filmnek. Nagyon gyorsan és jól megértettük egymást. A legnehezebb egyébként Nagy-Kálózy Eszterrel volt, mert ő csökönyös. Elképzelt egy önmaga által fölépített Esztert.
Leültünk és hosszasan beszélgettünk. Nem voltak vitáink, csak meg kellett győzni, aztán mindent megcsinált, amit kértünk. Cserhalmival és Eperjessel talán a barátságig is eljutottunk. Eperjestől féltem. Fölöslegesen. Szimpatikus, őszinte ember, aki nagyon ért a szakmához. Törőcsik Mari jelenléte plusz 200 százalékot adott. Pozitív kisugárzása van, és olyan nyugalmat áraszt, ami biztonságot ad az embernek. Amikor ő jelen van, akkor az összes többi színész is hallgat, figyelik, hogy mit csinál. Főnyeremény vele dolgozni. Udvaros Dorottyával beszélni se tudtunk a forgatás előtt, mert nagyon elfoglalt volt. Megérkezett a helyszínre, és nézett, hogy ki ez a Sipos?! Marival való nagyon harmonikus beszélgetéseim aztán őt is szelídebbé tették. Dorottya nagyon profi, mindent nagyon jól megcsinált, csak egy-két dologban kellett változtatást kérni tőle, de gyakorlatilag magától hozta a szerepet. Pontosan tudta, hogy mit akar. Azért választottam ezeket a színészeket, mert úgy gondoltam, hogy ők a legjobbak. Azért játssza Eszter Eszter szerepét, mert mindent el tud játszani. Cserhalmi Gyuri, ha azzal a hamiskás mosolyával megjelenik valahol, minden nő megdöglik érte, olyan kisugárzása van. Azt gondolom, a színészekkel szépen összesimultunk. Miután befejeztük a forgatást, rögtön elkezdtem vágni. Nagyon fáradt voltam, talán várnom kellett volna egy kicsit. Annyira megviselt a munka, hogy gyomorfekélyt kaptam. Nem tudtam enni, lefogytam nyolc kilót, de nem a forgatás alatt, hanem utána. Valószínűleg akkor jött ki ez az egész idegesség, ami bennem volt. Fizikailag nagyon megviselt a filmkészítés. Sokat segített volna, ha van mellettem egy olyan producer, aki leveszi az anyagi terhet és a napi problémákat a vállamról. Hiába volt gyártásvezető, a döntéseket nekem kellett meghozni. Az egyik jelenet közben odasúgták a fülembe, hogy az a probléma, hogy három színészt rosszul diszponáltak, és most el kell menniük… Ilyenkor nem kezdek el üvöltözni, hanem megpróbálom megoldani a feladatot. Ami sokba kerül. A színészek boldogan maradtak volna, de volt egy szerződésük, ami ezt nem tette lehetővé. Filmkészítés közben sok minden van, amit a rendező nem is érzékel, nem is érdekli. Ő csak kér egy lovat, és a producer eldönti, hogy tud-e szerezni vagy sem. A két feladat egyszerre megviseli az embert. Mint rendező szeretném a maximumot nyújtani, de mint producer tudom, hogy mi van a zsebemben. Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, ami ma már magyar filmekben szinte szokás, hogy nem fizetik ki az embereket. Az nem fordulhat elő, hogy az első nagyjátékfilmemnek rossz híre legyen. Ezért sok mindenbe belementem, amibe más biztosan nem. Talán, ha várok egy hónapot, és aztán kezdem el a vágást, akkor nem kapok gyomorfekélyt. Miután elkészült a film, Francisco visszajött egy hétre fényelni, de az alatt az egy hét alatt elromlott a laborban a gép… Aztán Spanyolországba kellett mennie. Azt mondta, próbáld meg, csináld. Beültem fényelni. Francisco telefonon megadta az utasításokat. Azt mondtam magamban: jó, akkor most ezt is megtanulod! Francisco a mai napig nem látta a filmet. Küldtem neki DVD-ket, de hogy moziban mit látnak az emberek, azt nem tudja. Pedig mindenki azt mondja, hogy nagyon szép a film. Franciscóval sok mindent csináltunk együtt. Nagyon tapasztalt filmes, rengeteg dolgot tanultam tőle. Jó barátok lettünk. Önbizalmat adott nekem. Kellett valaki, aki azt mondja nekem: igen, ez jó, csináld.

Hogy talált rá a zeneszerzőre, Berkes Gáborra?

Nehéz ügy volt, mert sok nagynevű zeneszerzővel tárgyaltam. Nagyon nem tetszett nekik, mikor azt mondtam, nem adom biankóban a film zenéjét senkinek. Elhiszem, hogy jó zeneszerzők, hogy nagyon sok filmben dolgoztak az elmúlt 20-30 évben, de én szeretném hallani, hogy mit gondolnak a filmről, ezért készítsenek valamilyen demófelvételt. Zenében otthon vagyok. Kaptam mindenféle anyagokat. A film hangulatát leginkább Kisberkes érezte meg. A zenéje nagyon összesimul a filmmel. Érdekes volt a munka vele.

Készül a harmadik Márai-mű?

Tisztelem és szeretem a Mestert, nagyon közel kerültem hozzá. Salernóban megnéztem a szobrát meg a lakását, úgy gondoltam, ezt mindenképpen meg kell tennem. Azt mondtam magamban, nem szeretném, ha a következő is Márai-film lenne – ha lesz egyáltalán. Ugye, az Esztert úgy fejeztem be, hogy ez volt az első és az utolsó filmrendezésem, de aztán az ember szépen lassan helyrejön fizikailag, és elkezd gondolkodni a következő munkákon… De nemrég történt valami nagyon meglepő. Mikor a dokumentumfilmet készítettük Márai életéről, olyan emberekkel beszélgettem, akik az író közelében voltak, akik személyesen ismerték. Az egyik akadémikus azt mondta, hogy amikor kint járt Márainál, az író odaadott neki az egyik művéből kézzel írt, 70 oldalas filmforgatókönyvet, hogy csinálja meg. De ő ezt odaadja nekem… Úgyhogy most így vagyunk ezzel. Már azt is tudom, hogy szabad a jog… Olyan, mintha Márai küldte volna nekem, hogy: öreg, ne hagyd abba, csináljátok meg ezt is, ha már az Eszter hagyatékát megcsináltátok – és sikere lett.