Boronyák Rita Csábos nőmacskának neccharisnya kötelező?
Örökmozgó beszélgetés Takács Mária: A fásli, a zokni és a szőr című filmjét követően

2008. március 8-án az Örökmozgóban a nőnap alkalmából vendégül láttuk a Gobbi Hilda Filmklubot és levetítettük Takács Mária: A fásli, a zokni és a szőr című filmjét. A film egy dragking-workshopot mutat be, a filmklub pedig a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Vis Major Kávéház közös, klub-jellegű rendezvénysorozata. A vetítést követően a közönséggel Takács Mária rendező, P. Balogh Andrea genderkutató beszélgetett. A moderátor Boronyák Rita volt.

Foglalkoztat-e a film párdarabjának elkészítése? Mennyire érdekel az a tapasztalat, amikor férfiak próbálgatják a női szerepeket?


Takács Mária: Egyelőre nem tervezünk ilyet. Az jobban érdekelne, mi történik akkor, ha leszbikusok beöltöznének „nőnek". Ezalatt azt értem, hogyan használnák azokat a kellékeket, amelyek miatt általában véve nőiesnek szokás tartani valakit, a tűsarkot, a neccharisnyát, és hasonlókat.

Mennyire fontosak a kellékek?

Emőke: Én voltam az egyik szereplő a filmben, aki nem öltözött be. Azért mentem el a dragking-foglalkozásra, mert a szerepek érdekeltek, nem pedig a kellékek, amelyeket a filmben is láthattunk: a borosta vagy éppenséggel a kitömött zokni (nevetés). Az érdekelt, hogyan viselkedünk, hogyan látjuk a világot. Azt gondoltam, elég, ha belül úgy érzem, hogy pasi vagyok. Látva magam a filmben azt gondolom, ez a belső meggyőződés nem ment át, ellenkezőleg, minden úgynevezett női eszköz alkalmazása nélkül is olyan vagyok benne, mint egy csábos nőmacska. Az azóta eltelt csaknem két év alatt arra jutottam: az is számít, hogyan érzékel engem a külvilág. Egyre fontosabbnak érzem, hogy a külsőmön is látsszon, hogy elsősorban nem nő vagyok. Ha tetszik, ha nem, ha nem akarom, hogy nőként kezeljenek, jelentőségük van a tárgyaknak. Tehát igen, a külsőségek is fontosak.

P. Balogh Andrea: Fontos esemény ez a film, mert beemel a magyar kultúrába egy eddig ismeretlen eseményt. Genderkutatóként azzal foglalkozom, hogyan néznek ki nemzetközi keretek között a leszbikus, a gay, a biszexuális és a transzszexuális, tehát a queer kultúrák. A kellékeknek ezekben a kultúrákban jelzésértékük van. A filmben a berlini dragking-szervezők is elmondják, hogy a nyolcvanas évektől van hagyománya a dragkingnek, Amerikában akkor voltak az első dragking-show-k. A film utolsó jelenetében jól látható volt a dragking-show színpadiassága, megszerkesztettsége.

Magam is úgy érzem, hogy fontos esemény a film létrejötte, mert munkámból adódóan sok dokumentumfilmet látok, de nem tudok hasonló alkotásról. Mari, te hogy kezdtél el filmezni?

Takács Mária: Úgy kezdődött, hogy tulajdonképpen magunknak forgattunk. A Budapesti Leszbikus Filmbizottságot 2000-ben alakítottuk, akkor rendezte meg Katrin Kremmler a Mihez kezdjen egy fiatal leszbikus a nagyvárosban?-t. Az még egészen kőkorszaki technikával készült, nem is a mini DV-kamera, hanem a vágás miatt: a Balázs Béla Stúdió VHS-vágójában barkácsoltuk össze, ez a minőségén eléggé látszik. Eddig összesen hét filmet készítettünk, amelyeket rendszeresen játszunk a Budapesti Meleg-, Leszbikus, Biszexuális és Transznemű Fesztiválon. Külföldön többen látták a filmjeinket, mint idehaza. Úgy kezdtük, hogy tulajdonképpen magunknak forgattunk. A fásli, a zokni és a szőr szerepelt a 38. Magyar Filmszemle információs programjában, tehát azt hiszem, elmondható, hogy a szubkultúránk fölnőtt annyira, hogy nyilvánosság elé léphessen.

Ennek látszólag ellentmond, hogy sem a film készítőinek, sem a szereplőinek nem tudjuk a polgári nevét.

P. Balogh Andrea: Azt tudnunk kell, hogy a dragking szerepjáték. Amikor valaki benne van a dragking-szerepben, akkor ő az, akinek megadja magát.

A stáblista becenevekből áll. Mi úgy ismerkedtünk meg Marival, hogy fölhívtam, mit írjak az adatbázisomba, mert azt nem tartottam túl informatívnak, hogy rendezte Mari... Tulajdonképpen megértem, hiszen a magyarországi társadalmi nyilvánosság nem toleráns. Mennyiben propaganda, vagy finomabban szólva, ismeretterjesztés, amit csináltok?

Takács Mária: Nekem nagyon fontos, hogy ezeket a pillanatokat megörökítsük a Labriszban, amelynek része a Budapesti Leszbikus Filmbizottság. Nem érzem, hogy propaganda volna, vagy agitálnánk. Az a fontos, hogy erősítsük ezt a szubkultúrát, hogy láthatók legyünk egymás, és fokozatosan a külvilág számára is. Van egy nagyobb szabású tervünk is, amely két év után, úgy tűnik, végre megvalósul: dokumentumfilmet szeretnénk készíteni a magyarországi leszbikus történelemről.

Andrea: A leszbikus mozgalmat én emberjogi mozgalomnak tartom. Ehhez képest ez a film sztereotípiákra, eltúlzott karakterekre hivatkozik. Ennek mi az oka? Miért a macsóságra épül? A valódi férfiszerepek sokkal árnyaltabbak ennél.

Anna: Csatlakozom az előttem szólóhoz. Azt gondolom, nem kellene a szórakoztatás miatt ennyire a sztereotípiák irányába elmenni. Azt gondolom, 2008-ban ezen már túl vagyunk. Ne ilyen módon próbáljuk a nemiséget definiálni.

P. Balogh Andrea: Nagyon érdekes volt mind a két kérdés. A dragking szándékosan törekszik sztereotip, színpadias megfogalmazásra. Van ennek egy olyan lehetősége is, hogy nem heteroszexuális szempontból olvasom, és nem azt mondom, hogy erősíti a sztereotípiákat, hanem az esemény játékossága miatt úgy nézem, ahogyan ezt ők eljátsszák: megkérdőjelezik a hagyományos gender-kategóriákat. A gender-identitás nemcsak heteroszexuális női és férfi-szerepeket ismer. Ma már a női maszkulinitás – hogy csak egy példát említsek - ugyanolyan legitim identitás, mint a férfi maszkulinitás. A másik vetülete ennek a kérdésnek, hogy a paródiának milyen kritikai éle van - hogy tudniillik gyűlöletbeszéd-e. Érdemes azt átgondolni, félteni kell-e a mainstream heteroszexuális kultúrát ma Magyarországon... Sokat számít, mit kezdünk ezekkel a szerepekkel, hogyan vagyunk hajlandók végiggondolni.

Andrea: Azt gondolom, most nem belemenve a helyzetek dramaturgiájába, hogy ez a fajta megjelenítés leegyszerűsíti a valóságot. Másképpen szólva: számomra túl sematikus.


P. Balogh Andrea: Úgy érzem, azt szeretnéd, hogy úgy nézzük a dragkinget, mint egy drámapedagógiai előadást - csakhogy a dragking-foglalkozás nem drámapedagógiai játék, hanem identitások megfogalmazása. A dragking-dragqueen show-k bárokban, színházi előadásokban többfajta stratégiát követnek, amely stratégiák között vannak viták. Vannak, akik a sztereotípiák színpadiasságát hangsúlyozzák, mások a show-ban inkább a valóságosságot részesítik előnyben. A valóságosságnak van olyan jelentése is: mivel azonosulok, miként élem meg önmagamat - és az akkor már nem szerep, hanem nagyon is a bőrére menő „játék”, ami ekkor már egyáltalán nem játék.

Anna: Az egyértelmű, hogy minden emberben megvan a férfi és a nő, ez valóságos állítás, ezen már túl vagyunk. Az, hogy ti...

Emőke: Ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg, mit értesz azalatt, hogy „ti”? A rendőrre, a rendőrnőre, vagy mire gondolsz? (derültség) Szerintem a filmben nagyon sok hozzáállást lehetett látni. Mi például nem vettünk részt ebben a beöltözésben, mert úgy gondoltuk, a külsőségek nem igazán számítanak abban, hogy én minek élem meg önmagamat, mi az identitásom. Ez nemcsak tőlünk hangzott el, még legalább két szereplő elég erőteljesen érvelt amellett, hogy nem tud azonosulni ezzel a szereppel, legalábbis a külsőségek szintjén. „Balázs, a nőgyógyász”, vagy „Rózsa Sándor” is azt mondta, inkább egy meleg nővel tudja elképzelni önmagát. A legtöbben a paródia-jellegét hangsúlyozták, azt, hogy alkalmuk nyílik végre kipróbálni, milyen a világ fordított szemszögből. A dragking nekünk nem arról szólt, hogy bebizonyítsunk bármit is, és főleg nem a külvilágnak. Ez workshop, ami azt jelenti, hogy összeül pár ember, és együtt valamit csinálnak. Játszanak. Ez nem propagandafilm, hanem egy szubkulturális játék dokumentációja.

A propaganda szót szándékosan használtam erősen. A meleg büszkeség napja kapcsán azt szokták mondani, hogy az átlagos heteroszexuálisakat zavarja az effajta megnyilvánulás. A kérdésem a filmezésre vonatkozott, és Mari rögtön az ügyet hozta elő. Az a benyomásom, Mari számára a téma határozza meg, amit csinál, nem a filmezés.

Takács Mária: Más témában is szoktam filmezni, de az életemnek ez a része is meg van örökítve. Filmkészítő oldalról hadd beszéljek arról, mik voltak a korlátaink. Az a kérdéskör, hogy a film során milyen pasi-típusok jelennek meg, a berlini dragkingeket érinti. Ők szervezték a workshopot, ők tudnának választ adni arra a kérdésre, miért ezeket a férfi viselkedés-típusokat preferálták. A filmes háttere eléggé bizonytalan volt, hiszen nem lehetett előre tudni, kik vesznek részt a workshopon. Arra gondoltam, hogy menjük két kamerával filmezni, s megkértem Dédét, legyen ő a főszereplő, aki folyamatosan kommentálja az eseményeket, mi történik vele, és így kösse össze a jelenetsorokat. Ennyi volt a beleszólásom az eseményekbe, többet nem változtattunk, nem is tehettük volna. A berlini dragkingek külön is megkértek, ne kamerázzunk állandóan, mert ki tudja, kiben milyen lelki folyamatok zajlanak éppen. Ha valaki elkezd átváltozni, esetleg olyan dolgokat hoz felszínre magában, amelyek saját maga előtt sem voltak tudatosak - nem lehetett tudni előre, mondjuk, hány transznemű identitás alakul ki a workshop végére. Több résztvevő kifejezetten kérte, hogy ne mutassuk őket, ők ezért egy-egy nagytotálban jelentek meg. A workshop egy év múlva egyébként folytatódott, éppen azzal a céllal, hogy finomítsuk a szerepeket.

Anna: A filmben bemutatott viselkedés-típusok egyáltalán nem valóságosak, hanem a legsztereotipebb megvalósításai annak az alaphelyzetnek, hogy mindkét nemben ott találhatók a másik nem tulajdonságai is. Azt gondolom, nektek se esne jól, ha valaki a nőiséget parodizálná hasonló színvonalon. Mert, valljuk meg, ezek a férfi-típusok gusztustalanok.

Lehet egy megjegyzésem? Azt gondolom, fogadjuk el, hogy a film így készült el, és beszéljünk arról, amit láttunk.

Péter: A film azok ellen a férfiszerepek ellen lép föl, amelyek ellen mi is küzdünk a Stop-Férfierőszak Projekt működtetésével. Pont azt láttam a filmben is, amit a valóságban, hogy igen, mennyivel nagyobb teret tudok elfoglalni, ha jobban szétrakom a lábam például. A megjegyzésed szerintem a macsó férfiszerepről szól - ugyanis egyetlen férfi sem gusztustalan, amíg nem kezd el gusztustalan szerepet játszani. Ha valaki, legyen az férfi vagy nő, a viselkedésével azt akarja eljátszani, hogy neki hatalma van, ellenszenves számomra. A férfivá válás során a hímneműek azt is elsajátítják, hogyan tegyenek hatalomra szert. Ez ellen igyekszünk mi is tenni. A Stop-Férfierőszak Projekt égisze alatt éppen holnap lesz az első előadás a „Szakálla volt gender”-filmklubunkban. Moziforgalmazásba került filmekben, elsőként Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá című filmjében mutatunk rá a hétköznapi férfielnyomás eszközeire.

Anna: Éppen erről van szó: egészen más filmalkotásokban kimutatni a hatalmi megnyilvánulásokat.

Péter: Almodóvar a dragking-kultúrából indult el. Amióta a filmjeit ismerem, az az érzésem, Alomodóvar feminista, aki még „nem jött elő a szekrényből” (nevetés). Szerintem egyébként akár egy nap alatt is „át lehet vedleni”, ha a kellékeket megtanulja használni, illetve elsajátítja a viselkedést az ember. A mi filmklubunk arra tesz kísérletet, hogy megmutassa: azok a macsó viselkedésformák, amelyeket A fásli, a zokni és a szőr című filmben karikírozva láthattunk, megtapasztalhatók, szemmel láthatók olyan filmekben is, amelyek nem elsősorban a macsó viselkedést választották témául.

Anna: Lényeges különbség, hogy a játékfilmes szereplők nem férfinak öltözött nők, hanem férfiak. Egyébként nekünk van egy csomó női ruhánk, amit soha nem veszünk föl - ezúton fölajánlom hasonló szerepjátékokra (nevetés).

Kriszta: Mi azt játszottuk ezen a workshopon, hogy kipróbáljuk a férfiszerep végleteit.

Emőke: A férfi-szerep az eltúlzott férfiasság. A szerepekkel születésünktől konfrontálódunk, úgyszólván belénk verik, mi az, hogy férfiszerep, mi az, hogy női szerep. Ha nem a sztereotip klisék szerint élsz, azt szankcionálják - akkor viszont egy workshopon megtehetem, hogy parodizálom ezeket a szerepeket, és a paródián keresztül jutok közelebb a szerep lényegéhez. Abban igazat adok neked, hogy csak azt mutatta meg a film, hogyan tudja eljátszani valaki ezeket a szerepeket, de hogy hogyan konkretizálódik benne, az talán nem látszott annyira. Engem is elég könnyen lekevertek. Az, hogy én nem vettem végül részt a játékban, az az én reakcióm volt, s az, hogy csak kevéssé mutatta meg a film, azt jelenti, hogy az igazságnak csak egy részét mutatta meg. Azért nem vettem részt a játékban, mert engem a viselkedések érdekeltek, és ez sem jött le igazán a filmben, többek között azért sem, mert arra összességében a workshopon is kevés idő jutott. Nem pontosak az időintervallumok, amiket mondok, de hadd érzékeltessem egy összehasonlítással. Ha a workshop mondjuk öt órán keresztül tartott, akkor abból négy órában a technikájáról volt szó: arról, hogyan ragasszuk föl az álbajuszt, hogyan öltözzünk át, s mindösszesen egy óra maradt a viselkedésre magára, arra, milyen a férfias viselkedés. Én ez ellen tiltakoztam. Amíg végigvártam azt a rengeteg időt, amíg beöltöztünk, el is ment a kedvem az egésztől.

Takács Mária: A film 35 perc. Úgy érzem, a foglalkozás idejével arányosan mutattuk be a szerepjátékokat.

Emőke: Igen, a filmben volt szó az evésről, az ivásról, arról, hogyan üljünk - a workshophoz képest arányosan mutatta meg ezeket a dolgokat - a workshop maga nem volt arányos. Annának igaza van, hogy egy dokumentumfilm nem dokumentál teljesen, hanem tükrözi a rendező szemléletmódját. Azt például nem akarta megmutatni a filmkészítő, hogy van, akinek ez nem annyira tetszik.

Takács Mária: A többségnek ugyanis tetszett a játék. És az izgalmasabb volt számomra.

Emőke: Én nem így látom, de ez a te filmed, a te döntésed, ebbe nem szólnék bele.

P. Balogh Andrea: A filmet nézve nekem nem volt hiányérzetem, mert nem emberi jogokkal akart foglalkozni, nem akart pszichologizálni, ahogyan nem volt célja a drámapedagógia sem - én elégedetten fogadtam magát a dragking-bemutatást, amit kaptam.

Anna: Takács Mari azt a döntést hozta, hogy csinál egy vicces, szórakoztató filmet. Nem tudok azonosulni a szándékkal, mert én olyan részeket láttam a filmben, amelyek számomra izgalmasabbak voltak, mint a viccelődés.

P. Balogh Andrea: Azért szerettem nagyon ezt a filmet, mert rendkívül jó a ritmusa. Az nyilvánvaló, hogy nem tudja teljességében bemutatni a dragkinget mint kulturális jelenséget, de nagyon jól mutatja meg, hogyan épül föl a workshop, mi a dragking. Jó arányokkal minden jellemzőjét megmutatja, minden ott van a filmben. Azok a részek szervesen hozzátartoznak, hogyan ülök, megyek, eszem - egy dragking workshop így strukturálódik. Mint említettem, örültem annak, hogy végre Magyarországon is látható egy dragking-foglalkozás, annak pedig külön is, hogy tökéletesen működött. Az arcok jól mutatkoznak meg a kamerának, jól látszik rajtuk az átváltozás folyamata.

Takács Mária: Alapvető közöttünk az a különbség, hogy én benne vagyok egy szubkultúrában, emiatt máshonnan indítottam ezt a filmet, mint ahonnan te indítanád.

Anna: Én nem gondolkodom ilyenben, hogy leszbikus vagy nem leszbikus a film.

Péter: A heteroszexuális kapcsolatban élő emberek többségének a nemi szerepek inkább elfogadottak, nem látják ennyire karikaturisztikusan a macsóságot. Azok, akik homoszexuális kapcsolatban élnek, másképp viszonyulnak a nemi szerepek sztereotípiáihoz. Én azt látom, hogy az utóbbi tíz évben ismét felerősödtek a férfi és a női szerepek sztereotip vetületei.

Anna: Én viszont azt látom, hogy az én generációmban összemosódnak a férfi és női szerepek.

Péter: Ha fölszállok a 6-os villamosra, mit tapasztalok? Azt, hogy a férfiak kétszer akkora helyet foglalnak el, mert szétteszik a lábukat. Nem mellesleg pedig továbbra is 30 %-al többet keresnek.

néző: Egy leszbikus ezeket ugyanúgy tapasztalja.

Nem csak a leszbikus tapasztalja… (általános felzúdulás, közbekiabálások)

Emőke: Örök vita, hogyan kell megítélni egy műalkotást. Függ-e az értelmezése a befogadó kulturális hátterétől. Minden ember rendelkezik egy cultural package-el, abból kiindulva nézi maga körül a világot, annak alapján értelmezi a műalkotásokat is. Emiatt minden műalkotásnak kettős értelme van: mit jelent önmagában, és mit jelent nekem, az én élethelyzetemben. Elhangzott itt olyan vélemény, hogy ez a film túloz, hogy a valóság nem ilyen. Azt gondolom, ha az ember nőként, feministaként, esetleg leszbikusként, jobban odafigyelve szemléli a valóságban tapasztalható szerepeket, akkor igenis nap mint nap találkozik ezekkel az élethelyzetekkel. Én nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne találkoznék folyamatosan hasonló helyzetekkel. A fásli, a zokni és a szőr nagyon jól megmutatta azokat a sztereotípiákat, amelyeket nap mint nap megélünk. A film is, a workshop is parodizálta ezeket a helyzeteket. Ilyen szempontból mindenképpen jó volt.

Nem mindenkinek egyértelmű, mit takar a Gobbi Hilda Filmklub elnevezés. Volt olyan ismerősöm, aki afféle ÖTYÉ-t, Öreg Tyúkok Egyesületét tételezett mögötte (derültség). A kérdésem az volna, miért éppen Gobbiról neveztétek el a klubot, illetve hogyan működtök.

Takács Mária: A klub elsősorban közösségként funkcionál, ahova el lehet menni, ahol lehet beszélgetni. A filmek jó apropó arra, hogy együtt legyünk. Az elnevezést Anna találta ki, mi pedig lelkesen elfogadtuk. Gobbi Hildáról nemcsak azt tudjuk, hogy óriási színész volt, hanem azt is, hogy a nőket szerette.

A fásli, a zokni és a szőr


készítették: Dudás Dorottya (r, f, p), Horváth Nóra (r, o, p), Muszter (r, o, p), Takács Mária (r, rip, f, v, p), p: Labrisz Egyesület
gy. n., é. n., video, szí, magyar, angol ny, mf, 35 perc
Egy berlini szakértők vezette dragking (férfinak öltözött nő) workshopon a címben említett eszközök segítségével, no és némi gyakorlással a lányok eljátszhatnak azzal a lehetőséggel, milyen férfinak lenni, illetőleg milyen a férfias oldaluk. Mindez a másik nem és önmagunk megismerését szolgálja.

linkek:

http://www.labrisz.hu/node/280

www.stop-ferfieroszak.hu

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső articles/reviews/index.hu.html"> szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső