Ramm László, a Duna Televízió vezető operatőre hatvan éves – éppen négyszer annyi, mint a tizenötödik születésnapját ünneplő intézmény, amelynek a kezdetek óta munkatársa (1992 karácsonyán indult). A jubileum alkalmából beszélgettünk vele.


Hogyan indult az operatőri karrierje?

A Filmgyárban kezdtem a pályafutásomat. 1970-ben felvettek gyakornoknak, nagy küzdelmek árán: amikor meghirdették a gyakornoki állást, megdobbant a szívem, reméltem, hogy bekerülök - akkor már túl voltam egy felvételin, mert először nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára. Elmentem a filmgyári toborzóra, a segédoperatőri szekcióban voltunk vagy ötvenen. Az volt a szerencsém, hogy nem tudtak olyat kérdezni a felvételin, amit ne tudtam volna, ekkor ugyanis már fotóztam, készültem a főiskolára. Nem adtak azonnal választ, de egy hónap múlva felhívott a Filmgyár személyzetise, hogy miért nem jövök: felvettek. Majd kiugrottam a bőrömből! Két éves volt a gyakornoki időszak, aztán átkerültem a MAFILM II-re. Itt tanultam meg igazából a szakmát, nem a főiskolán. Tíz évet dolgoztam segédoperatőrként és kameramanként nagy operatőrök mellett, akiktől sokat lehetett tanulni. Aztán Sára Sándor is megjelent. Én úgy néztem rá, mint egy istenre, és addig helyezkedtem, amíg mellette kaptam munkát. Megszeretett, és tízéves kapcsolat lett ebből.

És mi történt a főiskolával?

A Filmgyárban lettem harminc éves, akkor újra megpróbáltam a főiskolai felvételit. Ezúttal sikerült, hiszen a szakmában már mindenki ismert. Nehéz évek jöttek, dolgoztam, közben pedig elvégeztem a főiskolát. De a végzettség nem sok változást hozott, önálló operatőri munkát nemigen lehetett kapni ezután sem, nagyon sokan voltunk. A Filmgyárban például ötvenhat operatőr dolgozott – igazán nagy játékfilmes munkához nagyon nehéz volt hozzájutni. De azért forgattam Erdős Pál dokumentumfilmjeiben, végül pedig a Sátántangóval fejeztem be a filmes pályafutásom. Ez már akkor volt, amikor feloszlott a filmgyár.

Hogyan került a Duna Televízióhoz?

A Duna Tévé a MAFILM műtermeiben indult be, így onnan kerültek ki az első szakemberek. Mi, filmesek magasabb szinten tudtuk a szakmát, mint a televíziósok. Magamtól nem is mentem volna televízióhoz, mert akkoriban azt gondoltam, hogy a tévézés „favágás” a filmezéshez képest. De kaptunk egy ajánlatot, s én ott voltam az első pillanatoktól a próbafelvételeknél, a válogatásoknál. Illés György megkérdezte, hogy dolgoznék-e vezető operatőrként ideiglenesen. Hárman vállaltuk, így Kovács Gyula, Horváth Adrienn és én lettünk az első vezető operatőrök. Ez párhuzamosan ment a filmkészítéssel, emellett még tudtam játékfilmet csinálni ? végül a pályám során összesen mintegy hatvan-hetven játékfilmben dolgoztam. A Duna Televízió aztán lassacskán állandó elfoglaltság lett. A kezdetekkor nagyon komoly feladatok voltak, a semmiből épültünk. Emlékszem, eleinte még statívokról világítottunk…

Milyen volt a kezdet?

Mi egészen más stílust alkalmaztunk, mint a televíziósok, más a filmes látásmód. Sára Sándor ? 1993 tavaszától 2000-ig volt a televízió elnöke ? megkövetelte, hogy ezt éreztessük is: beleerőltettük a mi látásmódunkat, tudásunkat ebbe a szakmába. Nagyon lelkes csapat jött össze, valami újat szerettünk volna csinálni mindannyian. Ennek meg is volt az eredménye: 1999 szeptemberében elnyertük az UNESCO Kamera díját, mint a legjobb kulturális tévé. Közben pedig próbáltunk kimászni a szegénységből. Sok sikerélményünk volt az elején, amikor a semmiből hoztuk össze a dolgokat. Nagyon számítottak az operatőri munkára. A díszlet alig volt pár bútordarab, függöny, mi pedig világítással próbáltuk megteremteni a megfelelő hangulatokat. Hogy én akkoriban mit küzdöttem egy Híradó-képpel, mindenféle nagyító üvegekkel csináltam meg a hátteret…! Minden bemondónak megvolt a saját világítása, ma már beáll a virtuális stúdióba, ahol az egyéni fényeit technikailag nem lehet beállítani.

Mit jelent Önnek a vezető operatőri beosztás?

Számomra ez nagyon komoly feladat. Én elsősorban operatőr vagyok, megvan a saját képi világom. Vezető operatőrként pedig több kamerában kell gondolkodnom. A vezető operatőr koordinál és megteremti a látványt. Hosszú évekbe telik ezt megtanulni, tudni kell, hogy hogyan avatkozol bele a képbe. Villámgyorsan kell dönteni, hogy ha van öt kamera, kitől mit kérsz. Az öt kamera képei, a kamerák három állásának a képei az agyadban kell, hogy legyenek, és ezt kell a rendezőnek tálalni.

Van-e olyan munka, amit a többinél jobban kedvel?

Nekem a Híradó a kedvencem, mert nagyon mozgalmas, nagyon sokrétű munka, továbbá lélekben még mindig dokumentumfilmes vagyok, és mostanában nagyon kevés a lehetőség dokumentumfilmet készíteni, kevés a pénz.

Mit kíván magának a hatvanadik születésnapjára?

Szeretnék még néhány évet a Duna Televízióban dolgozni, itt jól érzem magam, és szeretem a folyamatos megújulást, erre pedig szükség van. Ma már mások a követelmények, ráadásul a technika is folyton fejlődik. Tudni kell mindent, ami új. Egy fiatal rendező mást vár el tőlem, mint egy idősebb. Más a stílus, és nekem nagyon rugalmasnak kell lennem. Számomra az hozza a fejlődést, hogy a fiatalabb kollégákkal is dolgozom. Szeretem, ha olyan a hangulat, mint a kezdet kezdetén volt, amikor egyre jobbak lettünk.