Juhász Zsolt Tél tündére Nagy Anna
 
Nagy Anna
Nagy Anna
108 KByte

1940-ben született Budapesten. 1963-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a debreceni Csokonai Színház tagja lett. Innen szerződött fel a fővárosba, a Madách Színházba 1966-ban. 1987-ben Jászai Mari-díjat kapott.1

A színház varázsához tartozik az egyszeriség, a megismételhetetlenség. Így az utókor az előadásokat, az azokban nyújtott színészi teljesítményeket legfeljebb a korabeli kritikák alapján tudja megítélni. A filmszalag azonban megőrzi a mozdulatokat, szavakat, s azokat ismételhetővé és megmásíthatatlanná teszi. A színészi játék szempontjából leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk: a színpadon kicsiszolt színészi eszköztár végleges rögzítője a film – azzal a fenntartással, hogy a kétféle médium (színpad ill. celluloid) más-más játéktechnikát igényel a színésztől.
Noha Nagy Anna ma is fellép színpadon, a következőkben filmszalagon őrzött szerepein keresztül mutatom be sokoldalúságát, mesterségbeli tudásának főbb vonalait. Pályájának e tény-képei hozzáférhetőségük révén lehetővé teszik, hogy egy több évtizedes fejlődés állomásait megismerhessük.
Rögtön a főiskola befejezése után egy fontos, meghatározó filmszerep várta: Ranódy László őt választotta Kosztolányi Dezső Pacsirta című művének filmváltozatába (1963) címszereplőnek. Pacsirta a nyugalmazott kisvárosi főlevéltárosnak (Páger Antal) és feleségének (Tolnay Klári) csúnya, eladósorban lévő lánya, aki egy hétre elutazik a szülői házból. Távollétében a lányuk csúnyaságának fizikai és lelki béklyóitól megszabadult szülők szembesülnek a belőlük feltörő, eddig elfojtott érzelmeikkel. A Ranódy László által egy interjúban idézett Schöpflin Aladár szavaival: „egy fölösleges emberi lény torz sorsa, a szeretet szomorúsága és rabszolgasága…”2 ennek a történetnek a lényege, és egyben Pacsirta jellemének kulcsa.
Pacsirta szerepe két szempontból különösen nehéz feladat elé állította a fiatal színésznőt. Az egyik fizikai, fiziognómiai eredetű: mivel Nagy Anna túl szépnek bizonyult, el kellett csúfítani az arcát. Illés György egy televíziós interjúban elmondta, mindenképpen hangsúlyozni kellett Pacsirta „másságát”, külsejének lényegét. Fontos mind a rendező, mind a színész szempontjából a szereplő kinézete, hiszen „a filmen nemcsak a külvilág, hanem az ember is, legfőképpen és közvetlenül a maga fizikai létével, megjelenésével kelt eleven benyomást, és csak erre az adottságra rétegződik egy második, távolabbi utalásokkal rendelkező gondolati és hangulati elem. Ez az oka, hogy a filmszínésznél annyira előtérbe kerül a külső megfelelés…”3 Ranódy Nagy Annában meglátta a szerephez szükséges „második, távolabbi utalásokra” való képességet, de ehhez az alapadottságot, a torz külsőt ki kellett emelni. Ez nyilván segíti a színész szerepformálását, de a kivitelezést némileg nehezíti: a megváltoztatott fogsor, a kitömött arc új mimika megtanulását igényli.
Nagy Anna tökéletesen megbirkózott ezzel a feladattal: Pacsirta arca „él”, tökéletesen tükrözi a belső lélekmozgásokat. Csak egy példa: az üvegverandán beszél szüleihez, amikor meglátja az odarendelt hordárt az ajtón benézni. A férfi látványára előbb természetes női érdeklődés fut át a tekintetén, ami szinte azonnal átfordul szégyenkezéssel vegyes tartózkodásba, majd szemrehányás és némi bosszúság jelenik meg az arcon. Egy kutató férfiszemhez nem szokott, magát külsőleg nem sokra értékelő lányból egy szempillantás alatt büszke, családjában fontos szerepet betöltő, a személyét és szűk szociális (családi) közegét a társadalmi környezet durvaságaitól megóvni kész nővé válik. Jellemábrázolás néhány másodpercben.
Pacsirta szerepének eljátszása egy másik nehézséget is támaszt a színésznővel szemben. Ez inkább dramaturgiai természetű: a film első 15 percében szerepel és – a levéljelenet kivételével – csak az utolsó néhány percben jelenik meg újra. Ez azt jelenti, hogy negyed óra alatt kell felépítenie egy olyan karaktert, aki a továbbiakban „jelen-nemlétével” van jelen a filmben.
Egy „a priori” dramaturgiai hivatkozási alapot teremteni néhány jelenetben csak úgy lehet, ha kellően alapos, de nem eltúlzott és hivalkodó a szerepformálás. Összhang, átgondoltság és következetesség jellemzi Nagy Anna alakítását. Csak így lehetséges, hiszen mellékzöngék, sallangok nem megengedhetők ilyen rövid idő alatt. Az eredményt Keresztury Dezső így fogalmazza meg: „sikerült neki csaknem eszköztelen egyszerűséggel ennek a csúnya nebántsvirágnak minden fájdalmas reménykedését, groteszk gyengédségét és halálos bánatát egységbe formálnia.”4

Ez a precíz, lényegre törő munka jellemzi következő filmbeli alakítását Huszárik Zoltán Szindbádjának (1971) Téltündéreként is. Színészetének jellemzése szempontjából ez a rövid, de fontos szerep azért érdekes, mert a Pacsirtával ellentétes a feladata. Itt egy légies, jelenségszerű álomtündért kell felvillantania. A csúnyasággal szemben itt szépség és báj jelenik meg. Ha a Pacsirtában az arcjátékára helyeződött a hangsúly, akkor most a mozgás, a testbeszéd finom eszközeit volt módja megmutatni. Érezhetően könnyedén tesz eleget ennek a kihívásnak is: a kecses lábtartás, amikor Szindbád (Latinovits Zoltán) feladja a korcsolyacipőt rózsaszín harisnyás lábára (amit férje, a rendező maga választott), vagy a régi korokat idéző kéztartás a búcsúzáskor mind ezt igazolják. De finom, érzéki mozdulatai megjelennek egy korábbi jelenetben is, amikor levelet ír Szindbádnak és fátyolos hangon fel is olvassa.
Abban is különbözik ez a szerep az előzőtől, hogy míg ott egy az egész filmen „végighúzódó” jellemet kellett megformálni, ezúttal a filmen végigvonuló hangulatba illeszkedett bele Téltündérként.
Ha az előbbiekben Bíró Yvette szavaival azt hangsúlyoztuk, hogy a színész külső megjelenése segíti a szerep felépítését, akkor most ehhez még hozzátehetjük, hogy a belső lelki állapota legalább ennyire meghatározó. Ez csak úgy lehetett Nagy Anna segítője a szerepformálásban, hogy képes volt tudatosan választott eszközökkel transzformálni és megjeleníteni: finom, nem eltúlzott mozdulatokkal és árnyalt „barna” hanggal.
A hang színészetének harmadik jellemzője. Ezen eszközének legsokoldalúbb megjelenése következő fontos filmszerepében érhető tetten: a szintén Ranódy László által rendezett Árvácskában (1976) ő a címszereplő Csöre nevelőanyja a történet elején. Az előző két említett szerepétől sokban elütő jellem ábrázolása lehetővé tette Nagy Annának, hogy újabb oldaláról ismerhesse meg a néző. A tanyavilág és a szegénysors nehéz, szikár és kegyetlen életében formálódott asszony megszemélyesítése egy Budapesten született színésznőt nehéz feladat elé állít. A gesztusok és az arcjáték itt sem okoz gondot, de egy ilyen közegben a megszólalást is pontosan el kellett találni. Ebben is ügyesen kerüli a túlzásokat, „vidékies” beszéde hiteles, karikírozásnak nyomát sem találjuk – illetve halljuk. A hangszín nyersesége és finom szétválasztása a lelenc Csöre és a saját gyerekek megszólításában jól jellemzik az asszonyt. De a megkülönböztető érzelmi felhangoknak és a hangerőnek nemcsak az elkülönítését, hanem finom átmenetét is érzékenyen oldja meg. Amikor Csörét a dinnyelopás miatt férje (Horváth Sándor) azzal bünteti, hogy izzó parazsat tesz a kezébe, Nagy Anna szidalmazó hangja és szavai az anyai részvét és aggódás hullámaira váltanak. Néhány pillanatig ez az új hang feltárja előttünk az asszony lelkének mélységét, és így Nagy Anna eléri, hogy ebben a pár mondatban megmutatkozzon egy asszonysors. Hangjával mélységet ad szerepének.
A hang elsődleges színváltozásait természetesen a gesztusok és a mimika is alátámasztja Nagy Anna játékában, „akinek tanyasi zsellérasszonya egyik legjobb eddigi alakítása, minden mozdulatában, arcrángásában hiteles.”5

A két évvel korábban készült Holnap lesz fácán (1974, rendező: Sára Sándor) című szatírában az előbb említett, egy jeleneten belüli hangszínváltás helyett a film történetén végigvonuló változást figyelhetjük meg. A csendes, nyugodt, békés táborozást az élet „ésszerűsítésével”, a hatékonyabb együttműködés nevében diktatúrává átalakító önjelölt népvezér (Szirtes Ádám) mellett szerényen visszahúzódó asszonyból a vezért és a hatalmat rajongva szerető nővé válik szerepében. Ebben is sokoldalúan használja hangját: a kezdeti szerény, halk, megalázkodó stílusból határozott, intrikus beszédre vált a hatalom holdudvarába kerülésével párhuzamosan. Az ehhez vezető úton képes megszólaltatni a csábító, búgó hangot, vagy a negédes, hízelkedő gügyögést, de ha kell éles, rikácsoló visításban kitörve esik neki vetélytársának. Mindezt tökéletes tempó és ritmusérzékkel, ami lehetővé teszi, hogy a jellemfejlődés dramaturgiailag megkövetelt menetét megfelelően alátámassza.

Az arcjáték, a mozgás és a hang elkülönítése a színészi játék leírásában természetesen önkényes, hiszen mindezek együtt, egyszerre, egymást segítve vannak jelen egy színész jellemformáló képességében. A szétválasztást az indokolja, hogy a három fent idézett alakításban melyik eszköznek tulajdoníthatunk nagyobb jelentőséget. Arra, hogyan van jelen ez a három tényező egy jellemformálásban együtt is, a legjobb példa Nagy Anna Tímár Péter Vakvagányok című filmjében (2001) nyújtott alakítása.
A Vakok Intézetének igazgatónőjeként lehetősége volt a filmben egy-egy jelenetben alkalmazni mindhárom eszközt. Amikor a pályázatra jelentkező fiatalember (Magyar Attila) benyit a szobájába, arcán a gyanakvás felhője suhan át, elbizonytalanítva ezzel a partnerét. Egy kerti padon az egyik tanuló mamájával (Bozsik Yvette) beszélgetve csodálhatjuk meg mozdulatainak kifejező erejét: a gyermek sorsa fölötti keserűségét egyetlen kézmozdulatba sűríti. Hangjának finom játékára a gyerekekkel való beszélgetéseinél figyelhetünk fel: biztonságot sugárzó, érzésekkel átitatott, nem sajnálkozó, hanem megértést tanúsító pedagógus hangja ez.

Ha az idézett filmeket megnézzük, akkor egy színésznő mesterségének legfontosabb és egyben legjellemzőbb állomásait figyelhetjük meg. Nagy Anna alakításaiban az egész filmet meghatározó, annak ívébe tökéletesen illeszkedő jellemformálását magabiztosan birtokolt és alkalmazott színészi eszközeinek köszönheti.
(2007-03-29)

1 Magyar Színházművészeti Lexikon – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994

2 Létay Vera: A Pacsirta újból megszólal – beszélgetés Ranódy Lászlóval In.: Filmvilág 16., 1963. aug. 15. 8. o.

3 Bíró Yvette: A hetedik művészet 168.o., Századvég Kiadó, Budapest, 1994

4 Keresztury Dezső: Kosztolányi regényei filmen – Pacsirta In.: Filmvilág 4. 1964. febr. 15. 3. o.

5 Nagy Péter: Szépség nőtt ki a szörnyűségből In.: Filmkultúra 76/2 26. o.

 

Négy lány egy udvarban, Törőcsik Marival, 1964, r.: Zolnay Pál
Négy lány egy udvarban, Törőcsik Marival, 1964, r.: Zolnay Pál
92 KByte
Négy lány egy udvarban, Törőcsik Marival, 1964, r.: Zolnay Pál,
Négy lány egy udvarban, Törőcsik Marival, 1964, r.: Zolnay Pál,
128 KByte
Pacsirta, 1963, Páger Antallal, r.: Radnódy László
Pacsirta, 1963, Páger Antallal, r.: Radnódy László
101 KByte
Pacsirta, 1963, Páger Antallal, r.: Radnódy László
Pacsirta, 1963, Páger Antallal, r.: Radnódy László
97 KByte
Árvácska, 1976, r.: Radnódy László
Árvácska, 1976, r.: Radnódy László
138 KByte

128 KByte

161 KByte
Szindbád, Latinovits Zoltánnal, 1971, r.: Huszárik Zoltán
Szindbád, Latinovits Zoltánnal, 1971, r.: Huszárik Zoltán
132 KByte
Holnap lesz fácán , 1974 r.:Sára Sándor
Holnap lesz fácán , 1974 r.:Sára Sándor
120 KByte
Hazai pálya, 1969, Palásthy György
Hazai pálya, 1969, Palásthy György
75 KByte
Elsietett házasság, Tolnay Klárival, 1968, r.: Keleti Márton
Elsietett házasság, Tolnay Klárival, 1968, r.: Keleti Márton
139 KByte
Boldogtalan kalap, 1980, r.: Soós Mária
Boldogtalan kalap, 1980, r.: Soós Mária
159 KByte
Ismeri a szandi mandit?, 1969, r.: Gyarmathy Lívia
Ismeri a szandi mandit?, 1969, r.: Gyarmathy Lívia
123 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső