Fenyvesi Kristóf A rendszerváltás fekete doboza
Húsz éves a Fekete Doboz Alapítvány – Beszélgetés Elbert Márta filmrendezővel

A találkozón Koncsek László fotózott
99 KByte

1987 márciusában, húsz évvel ezelőtt jött létre a rendszerváltás időszakának legjelentősebb dokumentumfilmes műhelye, a Fekete Doboz. A keleti blokk első független politikai videó-folyóirataként indult, szamizdatos korszakát követően az első civil alapítványok között jegyezték be, amint a törvényi keretek ezt lehetővé tették. A Fekete Doboz Alapítvány vezetője, Elbert Márta filmrendező Mozgóképes történelem – Rendszerváltás Magyarországon és Kelet-Európában 1988–1990 című legújabb filmjét március 6-án mutatta be a Pécsi Kulturális Központban működő IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub.


A Fekete Doboz Alapítvány nem csak a rendszerváltás eseményeit megörökítő felvételek révén szerzett nevet a magyar médiatörténetben, hanem a független elektronikus média kelet-európai legitimációjának kiküzdésében is egyedülálló szerepet játszott. A Fekete Doboz archívuma több mint százötven olyan, a hivatalos állami cenzúra megkerülésével, gyakran kalandos körülmények között készített dokumentumfilmet és több ezer órányi archív felvételt tartalmaz, amelyek egyedüli mozgóképes forrásokként állnak rendelkezésre a rendszerváltás történetének feldolgozásához. Ebből a hatalmas anyagból, korábban soha be nem mutatott filmfelvételekkel s a Magyar Televízió korabeli hír- és vitaműsorainak részleteivel kiegészítve készült el és került a közönség elé az idei Magyar Filmszemlén az a kétórás dokumentum-mozi, amely a kelet-európai térség politikai átrendeződésének összetett kontextusába ágyazva vonultatja fel a rendszerváltó évek legfontosabb eseményeit. A Mozgóképes történelem – Rendszerváltás Magyarországon és Kelet-Európában 1988–1990 című film, amellett, hogy a Fekete Doboz hőskorszakának is méltó foglalatát adja, sodró ütemben frissíti fel emlékezetünket és segít eligazodni ezredvégi történelmünk egyértelműen sorsfordító, ugyanakkor ellentmondásokban gazdag momentumai között. A bármifajta politikai elkötelezettség helyett egyedül a nyilvánosság szabadságának érvényesítésében elkötelezett alkotói közösség eredeti szellemiségéhez méltóan, a Fekete Doboz Alapítvány idén márciusban esedékes huszadik születésnapját is egy olyan filmmel ünnepelhetjük, amely az előre gyártott válaszok helyett a társadalmi reflexió és a felelős önálló véleményalkotás számára nyit teret. Elbert Mártával, a Mozgóképes történelem című film szerkesztő-rendezőjével, a Fekete Doboz Alapítvány vezetőjével a pécsi bemutató után az IDŐMOZaIK DOKUMENTUMfilmklub közönsége is megismerkedhetett.
A Fekete Doboz hírnevét és nemzetközi elismertségét megalapozó filmek nem csak a kelet-európai rendszerváltó évek történéseinek következetes dokumentálásában játszottak rendkívül fontos szerepet. Egyre szélesebb körű publikálásuknak köszönhetően maguk a felvételek is a rendszerváltás folyamatának aktív részeseivé lettek. A hatalom igazi arcát leleplező és a demokratikus ellenzék akcióit egyaránt megörökítő képsorok drámai erővel hatottak vissza mindarra, amit ma „rendszerváltás” néven foglalunk össze. Egy veled készült interjúban találtam azt az első olvasatban talán meghökkentő, viszont teoretikus értelemben is komoly megfontolást érdemlő kijelentést, miszerint „a videó feltalálása nagymértékben hozzájárult a szocializmus bukásához”. Dávid parittyája ledönti lábáról az óriást – a videokamera pedig képes lenne megdönteni egy egész rezsimet? Merthogy a Fekete Dobozt valóban egy videokamerára alapítottátok annak idején...

Elbert Márta: Ha mi öten – Lányi András, Ember Judit, Jávor István, Vági Gábor és én – 1987-ben nem döntünk úgy, hogy elkezdjük videóra venni a történéseket, akkor több rendkívül fontos eseményről valószínűleg semmiféle filmfelvétel nem állna rendelkezésünkre. Abban az időben szinte csak hivatalos keretek között lehetett filmezni, hiszen a filmkészítés állami monopólium volt, és alig akadt magánszemély, akinek lett volna videokamerája. Mivel a monopólium a filmnegatív előhívására is vonatkozott, és kizárólag a Magyar Állami Filmlaboratóriumban zajlottak ilyen jellegű munkálatok, ezért, ha még esélyt sem akartak hagyni arra, hogy bizonyos filmek átcsússzanak a cenzúrán, akkor egy szép éjszaka a filmfőigazgató vagy valamelyik pártember bement a Laboratóriumba és egyszerűen elvitte a negatívokat. És akkor volt film, nincs film. Mivel a videofelvétel nem negatívra készül, így már lehetetlen volt nyomon követni, hogy ki mit csinált, mit vett fel a saját kamerájával. A mi nagy szerencsénk is az volt, hogy Jávor István kollégánk éppen akkortájt kapott egy videokamerát nyugatra disszidált nővérétől. Kárpótlásként kapta, mert nővére távozása miatt őt már nem engedték kiutazni az országból. Manapság, amikor egy hatéves gyereknek a születésnapjára kamerát vesznek a szülei, már el sem tudjuk képzelni, hogy 1987-ben, húsz évvel ezelőtt milyen nagy dolog volt egy magánkézben lévő videofelvevő. Vági Gábor szociológuson kívül egyébként mindnyájan a Filmgyárban dolgoztunk – Lányi András, Ember Judit filmrendező, Jávor István fotós, én pedig gyártásvezető voltam –, és a körülmények szerencsés együttállásának köszönhető, hogy a Fekete Doboz csapata abban a pillanatban állt össze, amikor a politikai változások éppen csak megkezdődtek Magyarországon. Mi pedig mindenhol ott voltunk a videokameránkkal, és mindent, amit csak tudtunk, rögzítettünk. Így jöhettek létre a rendszerváltás fő történéseit megörökítő felvételek, hisz tudva levő, hogy a Magyar Televízió és a Magyar Filmhíradó szerkesztőségei megtiltották az utcai események forgatását. Húsz évvel később, 2006-ban aztán a Mozgóképes történelem című filmünk lett az első olyan összeállítás, amelyben a Magyar Televízió és a Fekete Doboz anyagai egymást kiegészítve, együtt kerülhettek bemutatásra. Ennek azért van jelentősége, mert a Fekete Doboznak sem Grósz Károly, sem Kádár János nem nyilatkozott volna soha, így a Mozgóképes történelem a korabeli hivatalos és a nem-hivatalos média első igazi találkozásának is tekinthető.

De nem csak a rendszerváltás eseményeinek dokumentálásában jutott számodra kivételes szerep. 1987-et megelőzően több olyan filmben dolgoztál, amelyeket a mai magyar filmtörténetírás mint a „rendszerváltást előkészítő filmeket” is tárgyalni szokott. Már a hetvenes évektől, pályád kezdetétől számos olyan játék- és dokumentumfilmes produkcióban vettél részt – a filmes ranglétra szinte minden fokát végigjárva –, amelyek nagymértékben járultak hozzá az úgynevezett második nyilvánosság köreinek szélesítéséhez, a kényszeres társadalmi elfojtások felszínre hozatalához. Itt a történelmi tabuk megdöntése mellett hasonló jelentőséget kell tulajdonítanunk annak a szociológiai filmes perspektívának is, aminek érvényesítésében a te mestereid, Schiffer Pál filmrendező, Andor Tamás operatőr és a hatalom által éppen csak megtűrt szociológus, Kemény István képviselték az élvonalat. Később pontosan az e filmek által is leképezett traumák sűrűsödnek össze és indítják el a közvélemény egyre nyíltabb rendszerkritikus tematizációját, mindazokat a folyamatokat, amelyek betetőzéséről – azaz a rendszerváltásról – a Mozgóképes történelem szól. Miként élted meg ezt a hetventől nyolcvanhétig, a kezdetektől a Fekete Doboz megalapításáig ívelő időszakot?

Húsz éves koromban kerültem a Filmgyárba, és pályafutásomat valóban a ranglétra legalsó fokán, mint produkciós pénztáros-gyakornok kezdtem. Bármilyen szakmáról legyen is szó, jó, ha az ember teljesen alulról kezdi, mert akkor a folyamat minden fázisába kénytelen beletanulni. Tényleg kivételesen alakult az életem, hiszen dolgoztam játékfilmekben, például Mészáros Márta különböző francia koprodukciós filmjeiben az akkori nagyokkal – Isabelle Hupperttől Marie-José Nat-ig –, és emellett dokumentumfilmeket forgathattam. Ez a kettősség rálátást biztosított nem csak a filmezés egészére, hanem a világra is. Schiffer Pál rendezővel például Magyarország összes börtönét végigjártuk, vagy Paraszti élet Magyarországon címmel filmsorozatokat készítettünk. A másik énemmel hatalmas mozikban dolgoztam Sándor Pállal, Szabó Istvánnal, Gazdag Gyulával és másokkal. De kezdettől a dokumentumfilm volt számomra az igazi terep. Később filmrendezőként több mint százötven dokumentumfilm készítésében vettem részt. A politikai filmezést gyakorlatilag 1994-ben fejeztük be, azóta elsősorban szociológiai tárgyú filmeket csináltunk, a társadalom árnyékos oldalát szerettük volna bemutatni. Minden bizonnyal a politikai filmezés felfüggesztése jelentette a legkomolyabb cezúrát a Fekete Doboz eddigi történetében is. Ekkor szűnt meg ugyanis az a fajta privilégiumszerű, akár kivételesnek is mondható pozíciónk, hogy bizonyos dolgokkal csak mi foglalkoztunk, bizonyos eseményeken csak mi forgattunk. Mi voltunk azok, akiket például Végvári József belügyi őrnagy először értesített, hogy a kerekasztal-tárgyalások lezárása után, az új választások előtt néhány héttel is folytatódnak a Belügyminisztérium megfigyelései az ellenzékiekről. Ez volt a Dunagate-ügy. Voltak olyan civilek, például sofőrök, akik szóltak nekünk, mielőtt az éjszaka leple alatt az iratokat a zúzdákba vitték. A kereskedelmi televíziók megjelenésével, vagy azzal, hogy a Magyar Televízió operatőrei is bárhol és bármikor ott lehetnek és tudósíthatnak, ez a szerepünk megszűnt. Annak pedig semmi értelmét nem láttuk, hogy huszonkilencedik kameraként a Fekete Doboz is odaálljon egy politikai eseményhez forgatni. Sokkal fontosabbá vált számunkra, hogy különféle társadalmi problémákat a Fekete Doboz speciális látásmódjával dolgozzunk fel. 1995-től mi kezdtünk – először – cigány gyerekeket filmkészítésre, újságírásra és rádiózásra tanítani.

Ez volt a Roma Média Iskola...

Gyakorlatilag 2004-ig működött, és a diákjaink hallatlan sikereket értek el. Itthon csaknem minden diákfilmes, független-filmes fesztivált megnyertek, és külföldön is nagyon szép eredményeik voltak. 2004-től azonban lehetetlen anyagi helyzetbe került az iskola, megszűntek a pályázati lehetőségek, és be kellett fejeznünk az oktatást. A tanítás továbbra is része maradt az életemnek, hiszen már ezt megelőzően is az ELTE szociológus és politológus hallgatóit tanítottam. Amikor a legutóbbi, a rendszerváltás eseményeit bemutató Mozgóképes történelem című filmemet vetítettem le a hallgatóimnak, szembesültem azzal, hogy a most felnövekvő generáció számára a rendszerváltás időszaka éppen olyan távolinak tűnik már, mint ahogy nekünk távolinak tűnt az első világháború vagy a waterlooi csata. Holott alig telt el azóta tizenhét év. A mai húsz-huszonkét éves diákok számára a Kádár-rendszer, vagy a nyolcvannyolc és kilencven közötti időszak mégis csaknem teljesen fehér folt. A rendszerváltás időszakának oktatásában a Fekete Doboz filmjein kívül nagy segítségemre vannak a Balázs Béla Stúdió régi dokumentumfilmjei, amelyek közül többön magam is dolgoztam anno. Bármi történt is azóta, a rendszerváltás időszakánál meg kell állnunk egy kicsit. És nem árt, ha gyönyörködni is tudunk mindabban, ami ezekben az években történt – azután gyorsan el is lehet szomorodni...

A Mozgóképes történelem valóban döntő jelentőségű képsorokkal ismerteti meg nézőit, és sikerül olyan folyamatként bemutatnia ezt az időszakot, amelyet, mint a történetek vagy a történelem „fordulatait” általában, újra és újra értelmeznünk kell. A film rendkívüli érdeme, hogy az úgynevezett „történelmi folyamat” megképzése során mindvégig számot vet azzal is, hogy ez a munka, tudniillik az értelmezés feladata – míg elmesélésre való világ a világ – soha nem lehet véglegesen megoldott vagy lezárt. Tudnunk kell, hogy az 1988-tól 1990-ig tartó időszak leírása még a szaktörténészek számára is igen nagy kihívást jelent, talán azért is, mivel közvetlen hatással van nem csak napi politikai jelenünkre, hanem személyes történeteinkre is mindaz, amit ezzel a két évvel kapcsolatban megállapítunk. Nem éreztétek-e magatokon annak a hihetetlen nagy kockázatát és felelősségét, hogy egy erre az időszakra vonatkozó narratíva megalkotásával egyszersmind a kétséges legitimációk és a zavaros hivatkozások terepére is be kell merészkednetek? Ha nem csupán egy filmet, de magát a történelmet vágja és szerkeszti az ember, akkor mi mindenre kell figyelnie?

A rendszerváltás szempontjából kulcsfontosságú Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain kizárólag a Fekete Doboz forgathatott. A rendszerváltás hivatalos része ezeken az egyeztetéseken ment végbe, és az, hogy ma ilyen a választási rendszerünk, ilyen a büntetőjogunk, vagy az Alkotmányunk, mind-mind ezen megbeszélések eredménye. Gyakorlatilag százötven órában rögzítettük a tárgyalásokat, és ebből a rendkívül izgalmas anyagból állítottuk össze még 1989-ben azt az ötször ötven perces filmsorozatot, ami befogadható és végignézhető hosszban mutatja be a „tárgyalásos forradalom” történetét. Ez a sorozat mind a mai napig akár „betiltottnak” is tekinthető, hiszen egyetlen televízió sem vállalja a bemutatását. Annyit azonban sikerült elérnem, hogy egy nyolckötetes könyv formájában mindez megjelenhessen1. (A Mozgóképes történelem című filmben is a könyv szerkesztői, Bozóki András és Révész Béla voltak segítségemre.) Amikor elkészült a könyv, még egy kötőszót sem módosított senki a szövegben, annyira pontosan sikerült átírnunk a jegyzőkönyvek hangfelvételeit, a videó szövegeket. Rengeteg dokumentumot gyűjtöttünk, amely a tárgyalások anyagait egészítette ki, illetve tette könyvünket forráskiadvánnyá. A filmes változat tehát érdemeihez méltatlan módon egyelőre nem jelenhet meg, nem válhat ismertté, de a Mozgóképes történelem elkészültéig is tizenhat év telt el… Talán az Ellenzéki Kerekasztalról szóló filmünket is műsorra tűzi egyszer valamelyik adó. Ugyanakkor valóban hatalmas felelősség ilyen jellegű filmeket készíteni és bemutatni. A Mozgóképes történelem esetében is nagyon nehéz volt eldönteni, hogy abból a több ezer órás anyagból, ami a Televízió és a Fekete Doboz archívumában rendelkezésre állt, mi érdemes publikálásra, milyen sorrendben, narrációval, avagy narráció nélkül kerüljön bemutatásra, és így tovább... De végtére is ez az, amit a dokumentumfilmes felelősségének nevezünk. Hogy megfelelő távolságtartással és rendkívül szigorú szerkesztéssel sikerül-e valamit végigvinni vagy sem. Ha a Mozgóképes történelemben valami sikerült, talán Grósz Károly átváltozásának nyomon követése volt az. Számomra Grósz Károly a Kádár-korszak végének azon figurája, akinek metamorfózisán keresztül a rendszer metamorfózisa is átélhetővé válik. Egyébként az Ellenzéki Kerekasztalt dokumentáló film esetében a százötven órából készült öt rész vágása 1989-ben történt, amikor még fogalmunk sem lehetett arról, hogy ki kerül majd hatalomra. A film készítése szempontjából tehát az egy sokkal objektívebb helyzet volt. És az az anyag végül olyannyira jól sikerült, hogy elkészülte után azon nyomban be is tiltották. Amikor a kerekasztal-tárgyalásokra beengedtek forgatni, akkor el kellett fogadnunk, hogy csak az összes résztvevő párt hozzájárulása esetén hozhatjuk majd nyilvánosságra felvételeinket. Erre az egyezségre egyébként azért is szükség volt, mert az, ami a tárgyalásokon folyt, az akkori hatályos törvények szerint rendszerellenes tevékenységnek minősült, és büntethető volt. Tehát nem lehetett tudni, hogy nem viszik-e rögtön börtönbe a tárgyalások szereplőit. 1989 decemberére aztán elkészült a film, és a Magyar Televízió már majdnem műsorra is tűzte, azonban a bemutatáshoz végül négy résztvevő párt nem járult hozzá. Később, a könyv megjelentetése előtt Majtényi László adatvédelmi ombudsman hozott egy ajánlást, hogy ez az anyag közkincs, közérdeklődésre tart számot, nem pedig magánemberek tárgyalását dokumentálja. Most, hogy a könyv is megjelent, valójában semmi akadálya nem lenne annak, hogy a film is nyilvánosságra kerüljön. Azonban jelenleg nincs olyan televízió, amelyik bemutatná.

Előfordul, hogy a Fekete Doboz manapság is hasonló akadályokkal találja szembe magát, mint annak idején?

A Fekete Doboz úgynevezett hőskorszaka lezárult. Ezt én azonban egyáltalán nem bánom. Amit nagyon rossznak érzek, az a Roma Média Iskola megszűnése. Egy komoly egyenlőtlenséget próbáltunk ezzel a kezdeményezésünkkel megszüntetni. Azzal, hogy igen szegény, de tehetséges cigány fiatalokat ingyen, sőt ösztöndíjjal jutalmazva tanítottunk a televíziózás, az újságírás, a dokumentumfilm készítés ismereteire, elsők voltunk. És komoly sikereket értünk el a tanításukban.

Nálatok nem is szerepelt az érettségi a felvételi követelmények között...

Nyolc befejezett általános iskolai osztályt vártunk el a jelentkezőktől. Hihetetlenül tehetséges diákjaink voltak, ha a Televízió Provokátor című műsorát említem, akkor elmondhatom, hogy szinte a teljes stáb a mi iskolánkból került ki. Fesztiváldíjas rendezők, operatőrök, riporterek lettek olyan gyerekekből, akik az iskola előtt talán még fényképezőgépet sem láttak, nemhogy kamerát vagy vágóasztalt... Amit mi, feketedobozosok meg tudtunk tanítani diákjainknak, az azokon a tapasztalatokon alapult, amibe nekünk is annak idején bele kellett tanulnunk. Tudniillik, hogy miként lehet nem hivatalos formában, minimális költséggel televíziót, rádiót, újságot készíteni, amolyan „szamizdatos” módra, mégis valódi tényfeltáró újságírást, televíziózást, rádiózást csinálni.

Ha eddigi életművedet tekintjük, meglepő, hogy szinte kizárólag olyan munkákban vettél részt – sokszor párhuzamosan többen is –, amelyek a magyar film- vagy médiatörténet igen jelentős eredményeivé váltak, annak élvonalához tartoznak. Schiffer Pál, Mészáros Márta, Sándor Pál, Gazdag Gyula, vagy Tarr Béla Családi tűzfészek című első filmje, és hosszan lehetne sorolni egészen a Fekete Dobozig mindazokat a neveket, produkciókat és műhelyeket, amelyek a te pályád alakulásában is meghatározó jelentőségűek voltak. Ez a véletlennek köszönhető – egyik sikeres kísérlet hozta magával a másikat –, vagy van valamiféle stratégiád, ami alapján eldöntöd, hogy a következő lépésed mi lesz?

Ezen még soha nem gondolkoztam. Az életem minden egyes lépését szerencsének tekintem, hiszen kiváló emberekkel dolgozhattam együtt. Sokat tanultam tőlük, és nem csak a filmesektől, hanem szociológusoktól is... Schiffer Pál révén például nyolc évig voltunk munkatársak Magyar Bálinttal. Abban az időszakban, amikor ő munkanélküli, állásából politikai okok miatt kirúgott szociológus volt...

Schiffer Pál pedig az egyedüli, aki őt alkalmazta, akárcsak Kemény Istvánt...

…és Havas Gábort és Kardos Lászlót vagy Juhász Pált... A politikai okokból állásukból kitett szociológusok adták a Schiffer-filmek szakértői gárdáját, s nekem sikerült hosszú éveken át velük dolgozni, és rengeteget tanultam tőlük.

Minthogy ekkoriban az ELTE szociológia szakos hallgatója is voltál, mindez kitűnően egészíthette ki a tanulmányaidat...

Igen. Amit a társadalom működésében a gyakorlatban láttam, annak elméletét az egyetemen sajátíthattam el. Az is szerencse volt, hogy ezt megelőzően a Színművészeti Főiskolára jártam, és sok jó tanárral hozott össze a sors, például a televíziós rendezést tanító Horváth Ádámmal.

Gondolom, hogy mindezen tapasztalatok és az a valóban egyedülálló filmes és szociológiai „szabadiskola” is, amiben részed volt, komoly szerepet játszanak abban, hogy képes voltál megoldani azt a nem kis feladatot, amit egy olyan léptékű film, mint a Mozgóképes történelem elkészítése jelenthetett. Mennyi időt vett igénybe a felkészülés, mikor kezdtél dolgozni ezen a filmeden?

A Mozgóképes történelemben öt-hat év munkája fekszik. De én szeretem az ilyen nagyobb lélegzetű dolgokat, ilyen alkat vagyok. Ilyenkor végigolvas és végignéz az ember mindent, ami a témával kapcsolatos, és ez – akár a Fekete Doboz, akár a Magyar Televízió archívumára gondolunk, az írásos anyagról már nem is beszélve – rengeteg időt, az anyaggal való törődést és barátkozást igényel. Az elkészült film teljes időtartama végül kétszer hatvan perc lett, de az első verzió még tizenhárom órás volt. Ezt a szakértőkkel végignéztük és mérlegeltük az egyes anyagok erejét, fontosságát, sorrendiségét, s ezek után lett egy három és fél órás film. Majd újraszerkesztettük az egészet, és aztán kialakult a végleges verzió, ami 2006-ban Mozgóképes történelem címen került forgalomba, majd pedig bemutatásra az idei Filmszemlén.

A Mozgóképes történelem képei közül – mivel archív felvételekről van szó – többet már korábban láthattunk. Jó néhányat még akkoriban, amikor azok készültek, de van olyan is – például a március tizenötödikék vagy a még illegális október huszonharmadikai megemlékezések képanyagai –, amelyeket csak később, a rendszerváltás után. Nagyon érdekes élmény mindezekkel ebben a sűrített és csaknem a szó szoros értelmében történelemmé szervezett kontextusban újra szembesülni. Sok olyan képet idéz fel a film, amely már akkoriban is óriási erővel hatott vissza az események alakulására. Néhány felvételre viszont csak én nem emlékezem, vagy valóban a Mozgóképes történelemben kerülnek először bemutatásra?

Ha arra gondolsz, hogy Orbán Viktornak izzad a tenyere, amikor aláírja a Fideszbe való belépési nyilatkozatát, akkor az valóban itt kerül először bemutatásra. Egyébként a Fekete Doboz első filmje is a Fidesz megalakulásáról készült. Az irat-megsemmisítéseket leleplező filmünket, amit 1989. november 25-ének fagyos éjszakáján forgattunk, körülbelül egy hétre rá már sugározta a Magyar Televízió. Utána januárban, a szintén a mi felvételeink nyomán kirobbanó Dunagate botránnyal pedig gyakorlatilag belügyminisztert buktattunk. Ma már a III/III-as ügyosztály és annak tevékenysége közismert. Akkoriban viszont még fogalmunk sem volt róla, hogy kik ők és hogyan csinálják, csak a Dunagate ügy kapcsán derült fény minderre. A Fekete Doboznak egyébként ezek a leleplező felvételek hozták meg az igazi hírnevet, a világ nagy tévétársaságai jelentkeztek nálunk.

Amikor 1990 januárjában az SZDSZ és a Fidesz bejelentették, hogy közösen tesznek feljelentést az ellenzéki politikusokról és mozgalmakról titkosszolgálati eszközökkel történő törvényellenes adatgyűjtés miatt, akkor épp a Fekete Doboz felvételei kerültek megnevezésre, mint igen fontos „filmbizonyítékok”. A Dunagate ügy egyik kulcsfiguráját, Végvári Józsefet miként sikerült rábírnotok arra, hogy aztán később a módszereket, részleteket illetően is beszámoljon a III/III-as ügyosztály tevékenységéről és tegye mindezt az „ellenség”, a Fekete Doboz kamerája előtt?

Végvári József keresett meg bennünket. Novemberben ő is – akárcsak az egész ország – látta a televízióban az irat-megsemmisítéseket leleplező anyagunkat. Attól, hogy mindez nyilvánosságra került, bizonyára ő is és még sokan mások megijedtek és igyekeztek kiutat találni szorult helyzetükből. Végvári József először Kőszeg Ferencet kereste meg azzal, hogy ismeri-e a Fekete Doboz munkatársait, mert szeretne módot találni arra, hogy kapcsolatba lépjen velük.

Végvárinak munkájából és beosztásából fakadóan meglehetősen pontos információi lehettek arról, hogy Kőszeg Ferenc ismeri a Fekete Dobozt...

Igen, a III/III-as ügyosztály munkatársaként nyilván nagyon jól tudta, hogy kit kell megkeresnie. Miután megtörtént a kapcsolatfelvétel, decemberben először Lovas Zoltán kollégám nézhetett körül a III/III-as ügyosztály pincéjében, majd ezt követően több interjút is készített Végvári Józseffel. Manapság egymást követik a nagyobbnál nagyobb leleplezések, olyan ütemben, hogy szinte ki is oltja egyik a másikat. Akkoriban viszont, közvetlenül az első szabad választások előtt, szembesülni azzal, hogy ugyanúgy zajlik az ellenzékiek megfigyelése, mint annak előtte, hogy a kerekasztal-tárgyalások során létrejött az ellenzék és a pártállam képviselői közötti megállapodás, nos, ez sokkolta a közvéleményt. Valójában az általunk kirobbantott Dunagate volt az első olyan ügy, amelyben arcot kaptak, és megnevezésre kerültek a mindaddig rejtésben tevékenykedő, a besúgást és a jelentéskészítést irányító emberek.

Gondolom, hogy amikor ezek a titkosszolgálati anyagok már kutathatóvá váltak, a Fekete Dobozt illetően is számos meglepő dolog derült ki. A Mozgóképes történelem DVD extrái között található is egy összeállítás a Fekete Dobozról készült jelentésekről. A legkellemetlenebb meglepetést, ami az aktáitok tanulmányozása során ért benneteket, nyilván nem fogod elmesélni. De mégis, mi mindennel kellett szembesülnöd a rólatok készült jelentéseket olvasván?

Én magam akkor derültem a legjobban, amikor az anyagaink között arra az abszurd megállapításra bukkantam, hogy a Fekete Doboz a Német Szövetségi Köztársaság hírszerző szervének magyarországi képviseleteként működött. Én tudni szoktam, hogy mit csináltam és mit nem, így abban is biztos vagyok, hogy az NSZK kémje sem voltam soha. Persze volt elég időnk, hogy hozzászokjunk ahhoz, hogy állandóan figyelnek bennünket. A Fekete Dobozt megelőzően is olyan szociológusokkal, művészekkel dolgoztam együtt, akiket rendszeresen lehallgattak, megfigyeltek. Emlékszem, úgy 1976-ban Schiffer Pál Cséplő Gyuri című filmjének egyik vetítésekor a diszpécser figyelmeztetett bennünket, hogy a vetítőben néhány elvtárs már előttünk megnézte a forgatott felvételeinket. A belügyesek – akikről nem is tudtuk akkoriban, hogy a munkahelyüket III/III-nak hívják – mindenütt ott voltak, így természetesen a dokumentumfilmes világban is. Valamilyen módon mindenki érintett volt: vagy őt figyelték, vagy ő volt az, aki megfigyelt. Közismert tény, hogy azon lista alapján, amit Antall József miniszterelnök az átvilágításokat követően a belügyminiszterétől megkapott, az első szabadon választott parlament kétharmadát el lehetett volna zavarni. De akkor mi van a rendszerváltással?

A kérdés ugyan cseppet sem költői, mégis nehéz lenne választ találni rá. Mindenesetre jó végszó, azt hiszem. Köszönöm szépen a beszélgetést.

(2007-05-31)

1 Bozóki András (főszerk.), Elbert Márta, Kalmár Melinda, Révész Béla, Ripp Erzsébet, Ripp Zoltán (szerk.): A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 1–-4. köt. Budapest. Magvető, 1999. és Bozóki András, Elbert Márta, Kalmár Melinda, Révész Béla, Ripp Erzsébet, Ripp Zoltán (szerk.): A rendszerváltás forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 5–-8. köt. Budapest. Új Mandátum, 1999–-2000.


 


104 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső