Néhány hete jelent meg És mégis mozog – Az animáció magyar mesterei. A kezdetek címet viselő köteted. Hiánypótló mű. Mikor határoztál úgy, hogy a szakmában eltöltött idő tapasztalatait e formába öntöd?

Tizenhét évig voltam a Pannónia Filmstúdió munkatársa. Az 1970-es évek közepétől tudatosan készültem arra, hogy majd egyszer összegyűjtöm és megírom a Pannónia Filmstúdió történetét. A kezdetek, az „őstörténet” legalább annyira vonzott, mint a körülöttem bonyolódó, formálódó jelen.
Mint minden frissen felvett munkatárs, én is aprócska beosztásban, gyakornokként kezdtem. Ez nem volt megvetendő pozíció, mert fél évig Macskássy Gyulánál, a további hónapokban pedig Dargay Attila mellett tanulhattam a szakmát. Görcsös nagy igyekezettel ismerkedtem a stiftes táblával, a cell lapokkal, valamint a zsírceruzával, hiszen abban az időben már az volt a módi a korábbi toll-kihúzásos technikával szemben. Macskássy Gyula személyisége, vidám, humánus lénye máig is bennem él. Dargay Attilától mást tanulhattam: abból a polgári, kissé szigorú családi légkörből, amiben nevelkedtem, az ő lezser, bohém, igazi „művészlélek” szemlélete óriási változást jelentett. Életem első interjúját – próbaképpen, csak úgy a magam örömére – vele készítettem. Csak sokkal később mutattam meg akkori főnökömnek, Matolcsy Györgynek, aki azt mondta rá, hogy „hm, hm”, de hamarosan kiemelt rajzolói státusomból, és megtett az alakuló reklám-propaganda csoport vezetőjének. (Ez az első „írói” próbálkozás végül is a Magyar Nemzeti Filmarchívumban „végezte”.)
Kialakuló, új munkakörömhöz tartozott többek között az animációs dokumentáció összegyűjtése is, de megtoldottam ezt a feladatot a filmtörténeti szempontból jelentős, egyre sürgetőbbnek tűnő visszaemlékezések rögzítésével. Szerencsére az emeletünkön működő Szinkron Stúdió egyik kiváló dramaturgja, Sípos Áron éppen két munka között volt, így vállalta, hogy segít magnós interjúkat készíteni a Rajzfilmstúdió alapítóival. Ők voltak azok, akik a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című első rajzjátékfilm körül tevékenykedtek ’49–’51-ben: Várnai György, Kiss Bea, Gáspár Imre, Cseh András, Szántó Miklós, a Kozelka házaspár, Székelyné Szilágyi Ildikó és társai. Ezek a hasznos, empatikus beszélgetések képezték később a Kockáról kockára című szakkönyv filmtörténeti szövetét.
Az animációs mozgókép múltjának vizsgálását nagymértékben elősegítette az 1996-ban kapott külsős megbízatásom is. A „100 éves a mozi” évforduló kapcsán a filmgyárra emlékezőkkel készített, tíz részből álló interjúsorozatom jelent meg a Magyar Nemzetben. Nagy örömmel beszélgettem például a szobrászművész-vágó Morell Mihállyal, László Endre mindentudó rendezőasszisztensével, Séd Terézzel, az operatőr Makay Árpáddal, a régi magyar filmek snájdig hősszerelmesével, Pataky Jenővel, a hajdani mozigépész Bártfay Jenővel, az operatőrök doyenjével, Illés Györggyel, az ezermester Szobrász Andrással. Ez a lista éppen csak érintette a „pannóniásokat”, de a személyes érdeklődés a továbbiakban „ki-bejárást” biztosított a filmstúdiók között. Részben kielégítette az örök, máig tartó kíváncsiságomat: hogy is volt régen a filmszakmában? S ez volt a lényeg.

Könyved A kiválóság szigete alcímet viselő oldalán tíz alfejezetben sorolod a magyar animátorokat. Közülük kikkel volt még szerencséd találkozni?

Sajnos, bizony nem sokukkal: John Halassal, Várnai Györggyel, Macskássy Gyulával, Sárközy Endrével, Orbán Miklóssal, Kassowitz Félixszel. Láthattam egy régebbi Kecskeméti Animációs Fesztiválon Jules Engelt és John Gátit, de nem beszélgettem velük. A munkám során viszont a leszármazottak széles köréhez kerültem közel, akik általában készségesen segítettek a gyűjtésben.

Kató-Kiszly Istvánt bemutatva „a magyar filmgyártás őstörténetét” is föltérképezed, minden mondatban fontos és hihetetlenül élvezetes információkat közölsz, fantasztikus megmaradt fotográfiákkal, rajzokkal, eredeti feljegyzésekkel dúsítva a lapokat. Kilenc oldalon két lexikonnyi adat, történetmondás, történelem, a Krupka filmgyártól… a sztroboszkópig, Kápuszta Sári és Gulasch Miska szomorú történeté-től a Bogárorfeumig… Egyetlen ilyen fejezet megírásában hány év tapasztalata fekszik? A példaként felhozott rajzfilmeknek hány százalékát sikerült anno megtekintened, akár itthon, akár külföldi fesztiválokon, archívumokban?

Kezdő gyakornok koromban kötelezően át kellett esnem az ún. Animációs Akadémia két évet felölelő „munkatársképző” oktatásán. Ma is megbecsüléssel és hálával gondolok erre a kínálkozó lehetőségre, mert a legkiválóbb rendezők, Jankovics Marcell, Gémes József és társaik foglalkoztak nagy türelemmel velünk, heterogén társasággal, és próbáltak beavatni az animáció-készítés rejtelmeibe. A filmórákon kívül is nagyon hasznos dolgok biztosították képzésünket. Például: filmtörténeti előadások, régi, archív filmek vetítései, akt- és kroki rajzolási lehetőségek, állatkerti séták a négylábúak mozgásának tanulmányozására stb. E foglalkozások keretében láthattam a Tubay László által készített kisbaltás bábfilmet, Vértes Marcell „agit” filmjeit, Valker István Polly Ági tekercseit, Kató-Kiszly Bogárorfeumát, és még másokat, külföldieket is. Ezek közül most eszembe jut Lumiére-ék híres, első, „mozdonyos” archívja, Reynaud Szegény Pierrot-ja és kuriózumnak számító társai, no meg a kedvencem, az Andalúziai kutya… De néztünk Eisensteint is, és sorban a fontos szovjet alapfilmeket. Miután én belföldi propagandista voltam (a külföldi párom Tiborszky Péter, majd Pozsgay József), csak ritkán vettem részt külföldi animációs fesztiválokon, így sajnos nem juthattam hozzá „azon melegében” az akkor kortárs, kurrens animációs filmekhez. Pedig a körülöttünk lévő szocialista stúdiók kiválóan teljesítettek. Zágráb, Várna, Krakkó, a cseh alkotóművészek, Trnkáék alkotásai legendásak voltak. A most megjelent És mégis mozog című könyvemet ugyan két és fél évig írtam, de mint látható, „lélekben” gyakorlatilag húsz éve készültem rá. A szándék, a téma fontosságának a tudata, a cédulázások, a jegyzetek garmadája, az „információs barátságok” gyűjtése több évtizedig tartotta bennem az elhatározást.

Ottahal Géza bemutatásában olvashattam, hogy játékfilmet is tervezett, Zűrfantázia címmel, miközben reklámfilmek tervezőjeként próbált megélni az eredetileg szobrász/festőművész. Ilyen információkhoz például hogyan jutottál? S meg lehet-e nézni valahol civil rajzfilmimádónak a Brum Brum Buli bravúrja című detektívtörténetét?

E magyarázathoz vissza kell nyúlnunk a múltba! Talán ismerősnek hangzik még néhai Fleischer Marika neve, akit az akkori Filmtudományi Intézet munkatársaként ismertem meg. Őt nagyon érdekelte a magyar animáció, és e témában több tanulmányt is írt. Első osztályú volt a tudásanyaga. Hogy számos tanulmánya nem lett tankönyvvé, abban, úgy vélem, kissé nehézkes stílusa volt a ludas. Ő pöccentette meg a múltból Ottahal Géza nevét, és én ezután már tudtam, hogy ebben a filmtörténeti dzsungelben merre kell őt keresnem. Eljutottam Sárközy Endrén keresztül Ottahal Irénhez, a művész lányához, aki készséggel nyilatkozott az édesapjáról. Közben az is kiderült (sajnos, nekem egy kicsit későn), hogy a Filmarchívumban megtalálható fekete-fehér kópiában a Brum Brum Buli bravúrja című animációs film.

Az Orbán dinasztiából a Bontott csirke reklámsorozat operatőrének a nevére, ifjabb Orbán Károlyéra sokan emlékeznek még, gondolom. De ennyi apró megfigyelést, amit könyvedben fölsorolsz a négy filmmel, grafikával kapcsolatos hivatást választó „Orbánok” ürügyén, milyen módszerrel lehetett maradandóvá őrizni? Cédulázás?

Az Orbán família létezéséről a Pannóniából tudtam. Ma is előttem van a mackós járású Orbán Miklós, akinek egyedüli verbális tevékenysége az volt, hogy minden munkatársának nagyon udvariasan köszönt. Régi kollégáim viszont legendákat meséltek hajdani, animált, fantáziadús főcímeiről. Tudtam, hogy testvérével, Bélával a múltban nekik volt a legfoglalkoztatottabb reklámgrafikai műhelyük. A testvérpárnak tehát mindenképpen itt volt a helye az animáció magyar mesterei között, de érdemleges információm, illusztrációs anyagom nem volt a bemutatásukhoz. Ekkor jutott eszembe a Steiner házaspár, akik a Pannóniában Orbán Miklós közvetlen munkatársai voltak. Kis nehézséggel megszereztem a telefonszámukat, címüket, majd ezeket felhasználva kibuszoztam a családhoz Hidegkútra „barátkozni”, és feleleveníteni a régi emlékeket. Így gombolyodott le az Orbán szál is a régebb óta ismert, készséges, de ugyancsak nem túl kommunikatív Orbán Károly információinak kollegiális pótlásaként.

Engel Gyula kilencvenedik évében járt, amikor 1999-ben a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díszvendége lehetett. Már korábban Antal István beszélgetett vele, interjújából idézel a könyvedben. 1984-ben hol jelent meg az eredeti diskurzus, s hogyan keveredett Antal István a veterán mester közelébe?

Antal István munkatársunk volt a Pannóniában. Dramaturg, lektor, a fesztiválokon nagy hasznát vették egyrészt nyelvtudásának, másrészt kommunikatív képességének. Az 1975–85 közötti időszak a Stúdió termékeny tíz éve volt minden szempontból. A rendezők a fesztiválokról díjesővel jöttek haza. Sarkadi Ilona Matolcsy György igazgatása alatt kiváló üzemi lapot indított Közhírré tétetik!, majd Pannónia Film Híradó címmel, és ebben egyre-másra jelentek meg a legkülönbözőbb filmes beszámolók. A külföldi fesztiválokra már nemcsak rendezők, hanem egyéb művészeti munkatársak is mehettek, akik hazajőve lefordították és megjelentették a magukkal hozott ismertetőket, prospektusokat. Így az otthon maradottak is szippanthattak egy kis nyugati, fesztiváli levegőt. Antal István stúdió-delegáltként találkozott 1984-ben a Torontói Világfesztiválon Jules Engellel, és később itthon az üzemi lapban közzétette a beszélgetés szövegét.

A könyvedből tudhattam meg, hogy a tűanimáció találmányához van köze magyar művésznek, a bajai zseni Reich Istvánnak is, akit választott hazájában, Franciaországban Étienne Raiknak hívtak. S azt is, hogy a kazah Alexieffel együtt már 1935-ben reklámfilmstúdiót alapítottak, huszonévesen… Nálunk 2007-ben van-e arra esély, hogy valamelyik filmjét megcsodálhassuk, akár az Egy éj a kopár hegyent, akár a Michelinjét? Vagy ezek legfeljebb francia archívumokban kutathatóak?

Sajnos Etienne Raiknak egyik filmjét sem láttam. Ha van rá több jelentkező, el tudom képzelni, hogy a Francia Intézetben lenne mód egy vetítés szervezésére.

George Pal, azaz Pál György alakját és munkásságát John Halas visszaemlékezései idézik meg… Hollandiában, Hollywoodban számon tartják, Oscar-díjakkal honorálták. „Egy álmodó romantikus a cinizmus korszakában”… Itthon talán csak az 1960-as Az időgép című filmje ismert. Vagy: tévedek?

George Pal filmjei közül úgy tudom, valóban csak Az időgép látható Magyarországon. Méltatlanul kevés anyagot találtam személyéről én is, pedig nagyon sok időt, könyvtárakban töltött napokat, heteket fordítottam rá. Még Ceglédre, a szülővárosába is elmentem, hogy van-e valami nyoma a családjának. Szerencsére Hollandiából Kozelka Kálmánék révén a Kecskeméti Stúdióba került egy angol nyelvű ismertető, amit a magam számára lefordítva, sok életrajzi adatra bukkantam. Azért nem vertem nagydobra ennek a prospektusnak a létezését, mert csak a negyvenes évek közepéig kísérte figyelemmel George Pal életét. Az Internet sokat segített az élettörténet lekerekítésében, és az általa készített filmek listáinak összeállításában. Ha jobb angolos lennék, akkor külföldi szakirodalmat bújva biztosan írnék egy magyar nyelvű monográfiát erről a hat Oscar-díjat kapott, zseniális hazánkfiáról.

John Halas életútját mióta követed? Leánya, Vivien Halas a 2005-ös Kecskeméti Animációs Filmfesztivál vendége volt. Különös történetet osztott meg az Állatfarm filmes megvalósításának hátteréről, azaz a CIA szerepéről. Ez önmagában is orwelli történet. De legalább ilyen figyelemreméltó a Kass János komputeranimációs Dilemmáját elregélő sztori, a NASA konferenciával.

John Halassal többször találkoztam, valóban nagyformátumú művész volt. Ha jól emlékszem, ő volt az első nyugatra távozott animációs rendező, aki már a hatvanas években hazalátogatott, és a legkülönbözőbb módon ajánlotta fel segítségét a Pannónia Rajzfilmstúdiónak. Ma is, és mindenkor aktuális marad az Állatfarmja, aminek a megjelenítése adekvát az Orwell által leírtakkal. Nagy élmény volt, hogy többször beszélgethettem Kass Jánossal, és hallhattam Halászhoz kapcsolódó közvetlen, baráti, személyes élményeiről. És ami legalább annyira fontos volt számomra: remek, és máshol nem közölt illusztrációkat kaptam tőle.

Jean Image/Hajdú Imre nagyra becsülte a Pannónia Filmstúdiót. A Magyar Nemzeti Filmarchívum kézirattárában bukkantál rá arra a mondatára, tervére, hogy: „A nagy filmemhez szívesen kihozatnám Jaschik Álmost”… Image műhelye Párizs 15. kerületében megjelölt, szent hely… S az itteni Pannónia?

Image leveleinek olvastán engem lepett meg a legjobban, hogy Jaschikkal együttműködési tervei voltak. Eszembe idéződött, hogy amikor Temesi Miklós animációs rendező kollégám stábja nagy sürgősséggel rajzolta a Münchausen bárót, mintha még én is belesegítettem volna pár jelenet kulcsrajzolásába.
Ez az időszak a Pannónia Filmstúdió fénykora volt. Abban az évben indultak a Stop!, a Makk Marci, a Pityke, a Vezetőképzés, a Szociálpszichológia, a Magyar Népmesék I., a Pom-pom meséi I., a Kockásfülű nyúl II., a Varjúdombi mesék, a Frakk III., a Mézga III. sorozatok. És közben természetesen számos, úgynevezett mozi-, egyedi film, valamint reklám is készült.
Lehet, hogy fel sem tűnt nekünk akkoriban nevezetes hazánkfia megtisztelő, segítséget kérő bizalma, miszerint „szívesen kihozatná Jaschik Álmost” is. Jogos a felvetés, hogy miközben a magyar származású Jean Image-nak Párizsban megjelölik tevékenysége helyét, a mi Pannóniánkat, a „régi, sárga házat” a rozsda eszi, belső csempéi leesnek, és nemhogy megbecsülése nincs, hanem igazán gazdája sem.

Földes Péterről sok idézet a Közhírré tétetik! című újságból származik. Mi is ez a lelőhely? Utódjával, a Pannónia Film Híradóval milyen időszakonként jelent meg? Pusztán csak a szakma olvashatta?

Jules Engellel kapcsolatban már beszéltünk röviden e kiváló, tartalmas üzemi lapról, aminek az elődje az Ez történt című periodika volt. Ez 1970–71 között négy számot ért meg. Érdekessége, hogy szerkesztőbizottságának Árvai Jolán is tagja volt, aki aztán a Magyar Televízióban a fiatal rendezők népszerű stúdióvezetője lett. A Közhírré tétetik! 1973–1981 között 39 számban jelent meg. Szerkesztői: Salusinszky Miklós, dr. Vámosy György, majd később Osvát András voltak. A 16. számtól kezdve Sarkadi Ilona, aki később, 1981-től a jogutód Pannónia Film Híradót is szerkesztette. Ha jól tudom, a Magyar Nemzeti Filmarchívumban hiánytalanul megvannak e lapok példányai. 1986-tól, a Stúdió függetlenné válásától még akadtak újságkísérletek, Beköszöntő, Pannónia Hírek, Élesztő címeken. Mindezen újságok felelős kiadója mindvégig az igazgató-stúdióvezető, dr. Matolcsy György volt.

Földes Péter már komputert is használt animációs filmjei tervezésekor. Az Éhséget méltatói a nagy filmek közé emelik. Lánya, Tess is animátor, filmje nemrég a Zágrábban rendezett animációs fesztiválon díjat nyert. Vele tartod a kapcsolatot valamilyen formában?

Nem volt szerencsém eddig Tess Földest megismerni. Talán most, a 2007-es Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon lehetőségem nyílik rá, mert úgy tudom, hogy itt lesz, sőt előadást is tart.

Gáti János/John Gati Brazíliában öregbíti a magyar származású, nem itt tevékenykedő animátorok hírét. Nálunk ki tud róla egy-két szakemberen kívül?

Gáti Jánosról sajnos csak azt a keveset tudom én is, amit megírtam. Forrásom részben az 1996-ban a Kecskeméti Animációs Stúdió számára készített, filmlistával megspékelt önéletrajza volt, majd internetes információk, illetve az üzemi lapunk híradása Antal István tollából. (Pannónia Film Híradó 1984/18.)

A Macskássy Stúdió pontosan hol működött anno a Múzeum körúton?

1937-ben bomlik fel a Bajza u. 68. szám alatt működő Coloriton nevű stúdió, melynek alapítói Macskássy Gyula, Kassowitz Félix és Halász János voltak. Macskássy Gyula festékeivel és papírtekercseivel, korszerű szakmai folyóirataival és gazdag filmanyagával, valamint alkotó- és munkatársi gárdájával új helyre, a belvárosba vonul. Rövid ideig a Múzeum körút 16/b alá, majd az ún. Neumann Áruház negyedik emeletén lévő tágas, világos, két helyiséges műterem bérlésére alkuszik, ahonnan akkor költözik ki Szalay Karola balettművésznő. Ez az épület közvetlenül az Astoria Szálló szomszédságában van. Itt dolgoznak Macskássy és társai egyre nagyobb létszámban, egyre többféle technikát kipróbálva, egyre több megrendelést élvezve.
A harmonikus együttműködésnek a háború vet véget. Az Áruház fals bejelentés alapján találatot kap, és az épületegyüttes 1944-ben mindenestől leég.

A Kozelka házaspár végül is miért telepedett le Hollandiában, amikor egy közlés szerint „semmijük nem volt, de éjjel-nappal megszállottként dolgoztak”?

Kozelka Kálmán és Mocsáry Ida 1956-ban disszidáltak. Nem volt senkijük, semmijük, csak a hihetetlen tehetségük és nyelvtudásuk. Ilyen felkészültségű magyar disszidens kevés volt akkortájt! A munkájuk, megrendeléseik miatt kötöttek ki végül is Ausztria, Németország után Hollandiában.

Vasi/Kálmán Viktor miközben rajzfilmelmélettel(!)is foglalkozott, szinte megjósolta saját filmtervének, a Háry Jánosnak elvetélődését. „Filmtőke Magyarországon nincs”… „A művészi tényezők…adva vannak”, utal másutt „az európai kultúrnépek múltjában” föllelhető „kitűnő scenáriók” alapját szolgáltatható mondák, mesék bőségére. Mit lehet ehhez hozzátenni hatvan év múltán?

Nagyon nehezen, sok hónapba tellően sikerült a Vasi szignójú karikaturistát azonosítanom a Kálmán Viktor nevű, hajdan Rudnay Gyula tanítványaként nagy jövő előtt álló festőművésszel, viszont hihetetlen jó érzés töltött el, amikor összefutottak a szálak. Próbáltak segíteni Sajdik Ferenc, valamint a szombathelyi helytörténészek és soproni ismerősök, végül utoljára és eredményesen a Debreceni Tudományegyetem Finn-ugor Tanszékének titkársága… De érdemes volt „Vasi” gondolatait, jövőbe látását kideríteni, úgy gondolom. Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt higgyük: mindig jelen korunk értetlensége, érzéketlensége, tőkehiánya, bizonyos fokú könyörtelensége a példátlan. A múltba nézés engem megtanított arra, hogy hatvan-hetven évvel ezelőtt sokkal kilátástalanabb, jövőtlenebb volt egy „csupáncsak” tehetséges művészember helyzete, mint mostanság.

„A három Macskássy fivér is Bortnyik tanítvány volt”– írod. Hát ez a könyv nálam mindenképpen „az én egyetemeim” jelzőt kapja. Hogy hogyan is függ össze Palasovszky Ödön neve a MA-val, a Bauhausszal, a Phoenix Mozival, Moholy-Naggyal, a Műhely magániskolával, Szántó Tiborral, Kassóval…, ezt itt szépen levezetve megtudhatjuk. Ha plakát és „Fegyverbe! Fegyverbe!” – akkor Berény Róbert, Fülep Lajos és Lukács György kortársa… S hogy mi a kapcsolat a régi, kisalakú Filmvilággal meg Halassal, arra is fényt derítesz. Rábukkanván e különös információkra, mit éreztél? Heuréka?!

Igen, többször éreztem azt, hogy heuréka! És nagyon örültem annak is, hogy John Halas is (rajtam kívül) úgy gondolta, hogy Berény nagyobb művész Bortnyiknál!

2004-ben Mátis Kálmánról faggattad örökbefogadott unokaöccsét, 2005-ben pedig a filmrendező Radó Gyulát, aki a művész tanítványa volt.

1985-től aktívan belefolyva a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervezésébe, nagyon gyakran találkoztam a kecskeméti polihisztor, Mátis Kálmán nevével. Így, mire e könyv témája kapcsán hozzá érkeztem, már szinte mindent tudtam róla. „Csak” meg kellett ismerkednem az „ő” embereivel, rokonaival, ismerőseivel, informátoraival, tanítványaival.

Jaschik Álmost már Jean Image-zsal kapcsolatban említettük. Nagy név, nagy pálya, nagy ember. A Gesammtkunstwerk álmodója, teremtője. Talán a te könyvedben a legárnyaltabban bemutatott művész. Miért?

Jaschik Álmos már gyerekkorom óta érdekelt. Hallottam rendkívüli sokoldalúságáról, és ez a tulajdonság fiatalon is nagyon vonzott. Gimnazista koromban – Pécsett Martyn Ferenc rajziskolájába jártam – valamelyik nyáron részt vettem Tokajban egy szabadiskoláknak rendezett festőkurzuson. Ott ismerkedtem meg egy diákfiúval, Kolosváry Bálinttal, akiről hamar kiderült, hogy Jaschik Álmos tanítványa. Persze alaposan kifaggattam. Később, rajzfilmes koromban is itt-ott felbukkantak Jaschik-növendékek. A legenda nőttön nőtt. Sok mindent tudtam már róla, de azt például nem, hogy a háború előtt részt vett a zsidószármazásúak mentésében. Amikor egy rokon hölgy kapcsán meghívást kaptam a Tudományos Akadémián rendezett Yad Vasem ünnepségre, meglepődve hallottam a nevét.
Ha árnyaltnak tűnik az általam rajzolt Jaschik portré, örülök. Nem gondoltam volna, hogy gazdagra sikerül a kezdetben eszköztelennek, szegényesnek indult bemutatás.

Victor Vasarely „praktikus cipőfűzőjét” meglátva, hangosan fölnevettem. A visszaemlékezők, Bakos Katalin, Körner Éva, Macskássy János, Szabó Sípos Tamás, mind-mind valami egészen mást mutatnak belőle, mint ahogy ismerjük.

Nem akarom magam hősként bemutatni, de az minden képzeletet fölülmúlt, hogy hányszor jártam a Széchényi Könyvtárba a háború előtti reklámkiadványokat, újságokat böngészni, míg rátaláltam arra, amit kerestem. Ez a „cipőfűző” egyszer vagy tíz éve „kiszúrta a szemem”, de akkor nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Most meg gyötörtem az agyamat, anno hol, miben, mely kiadványban is találkoztam vele.

Pósa Lajos meséit ismerem, de Tubay László operatőr nevére most figyeltem föl. És te?

Mint már említettem, régen, a Pannónia Filmstúdióba kerülésemkor az volt a divat, hogy a kezdőknek régi magyar és nem magyar, natúr és animációs filmeket vetítettek… Én akkor láttam Tubay László kisbaltás bábfilmjét. Az operatőr fia, ifjabb Tubay László ugyancsak operatőr, nagyon sokat segített az életrajzi, szakmai adatok összerakásában, és az illusztrációs anyagok megszerzésében.

AME – Amatőr Mozgóképfényképezők Egyesülete… a mikrokinematográfia jeleseit, többek között az „amatőr” Vásárhelyi/Voda Istvánt is a hatszáz tagja között tudhatta. Szakkönyvei irányították személyére az érdeklődésedet?

A „Vásárhelyi” nekünk a Pannóniában egyrészt fontos hivatkozási alap volt, másrészt elérhetetlen vágyálom, hogyan lehetne megszerezni, lemásolni. Ne feledjük, akkoriban csak stencil, meg indigó segítségével sokszorosíthattunk. (Ha engedték!)
Jó alapkönyv volt az 1962-ben kiadott Trükkfilm(rajz-, árny-,báb) című, valamelyest pótolta az égetően hiányzó animációs szakirodalmat. Kacskaringós út vezetett a leszármazottjához, de sikerült vele találkozni, és elbeszélései alapján sok hasznos dolgot lejegyezni.

Zsellér Lipót, egyházi üvegfestő és trükkfilmrendező… A Pergő Képek 1974-es számából idézed a pajkos tekintetű öregúr megnyilatkozását, aki „régi stílusú filmjeit” csak „régi MAFSZ tagok összejövetelein szokta bemutatni”. Hogyan kerülhettek a remek illusztrációk – ilyen szemérmes alkotóról lévén szó – kötetedbe?

Zsellér Lipót amatőrfilmes bemutatásához bizony kötegnyi poros Pergő Képeket, az amatőrök újságját kellett átlapoznom, míg valami nekem fontos anyagot találtam bennük. Az illusztrációk, régi filmrészletek összeszedéséhez nagy segítséget nyújtott Buglya Sándor, a Magyar Független Film és Videó Szövetség vezetője. Úgy érzékelem, hogy társaságuk számára kiváltképpen megbecsülendőek a múlt értékei, ezért fáradoznak a régi technikákkal dacolva modern átírásokkal és filmmentésekkel. Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a „pajkos tekintetű” fotóval Kurutz Márton, a Nemzeti Filmarchívum filmkutatója örvendeztetett meg.

KASSO, Kassowitz Félix, a kArton Galériában nemrég megidéződött… Figuráit a régi Lúdas Matyiból egy ország szerette….Fiával, Kassovitz Pierre-rel 1996-ban interjút készíthettem a „Magyar Filmesek a Világban” találkozóján, Budapesten. Vallotta: „a szellemi dolgok átöröklődnek”… Te hogyan ismerkedtél meg a kassói humorral?

1982-ben volt egy kerekasztal-beszélgetés a Pannónia Filmstúdióban Ábel Péter újságíró vezetésével. A címe: „Mindannyian a karikatúra köpenyéből bújtunk elő.” Ott találkoztam Kassowitz Félixszel, aki erősen vitte a főszerepet. Természetesen a vicceinek is hálás közönsége voltam. Akkor már erősen foglalkoztatott, hogy írok a hajdani Macskássy-féle reklámkészítőkről, tehát úgy sandítottam rá, mint leendő riportalanyomra. Sajnos, a következő évben meghalt.

Szénásy György… A Macskássyékkal együtt forgatott filmek, reklámfilmek az ő hagyatéka is?

Szénásy György tragikus figurája a magyar animáció régmúltjának. Nagyon tehetséges alkotó volt, de sajnos introvertált alkat, így sem önéletírása, sem „kis színesei”, feljegyzései, sem róla szóló történetek nem maradtak fenn. Kurutz Mártonnak köszönhetjük, hogy a Macskássy reklámok elemzésénél regisztrálta a közreműködők teljesítményét, így megismerhettük a társalkotó Szénásy, valamint a zeneszerző Ilosvay nevét.

Ritka kombináció: orvos, bárénekes, a Macskássy-filmek zeneszerzője, dr. Ilosvay Gusztáv. A Ceruza és Radír… van-e, ki e rajzfilmet nem ismeri? A cannes-i nagydíjas film zenéjének megálmodója. A hátizsákos orvos a Pannóniában! Macskássy Kati keresztapja… Leszármazottja, a nevét viselő ifjabb Ilosvay Gusztáv Sydneyben él… Tizenéves volt, mikor édesapja végleg eltávozott.

A csodával határos módon találtam rá Sydneyben az ifjabb Ilosvay Gusztávra, aki díszműlakatos, zenekara is van, és rendszeresen énekel. Amellett vasárnap délelőtt műsort vezet a Sydney-i Rádió magyar nyelvű adásában. A fiú sokoldalúsága az édesapáét idézi, reméljük, hogy jobban fog sáfárkodni az energiáival. Valóban, még mindig nagyon erős a kötődése a gyerekkorban elvesztett apához.

Macskássy Gyula… Van-e, ki e nevet nem ismeri?

Annyira szerettem, tiszteltem a rendezőt, hogy könyvet szenteltem neki. Monográfiám kiadása előtt jelenleg akadályok tornyosulnak, de reméljük, sikerül azokat elhárítani.

Rajzfilmtörténészként hogyan látod ma a rajzfilmkészítés jövőjét, a keresletet és kínálatot a művészek szempontjából? S hogyan a leendő nézőkéből?

Bizony nincs bennem olthatatlan érdeklődés a kortárs animáció iránt, így egyszerű nézőként nem tudom felelősséggel és szakszerűséggel értékelni már a jelen rajzfilmkészítését sem. Nem tehetem, mert a „belső indíttatásom” hiányzik hozzá. Idegen a mai sprőd mondanivaló, a divatos előállítási technika. És mintha forgatókönyv nélkül állna össze a mai filmek többsége… ahogy esik, úgy puffan, vagy van vége a történetnek, vagy nincs… És azok a szemet bántó filmvágások! (Mintha maga a vágás nem lenne önmagában is művészet, óh, Czipauer János!) Bizony ritkán okoz katartikus élményt a látott filmjeink többsége.
Szememre vethető, hogy akikről írtam A magyar animáció mesterei. A kezdetek című könyvben, csak felerészben világnagyság, a másik fele a jelenkorihoz hasonló, keményen bírálható kismester. Mondhatnánk – erőtlen próbálkozások, gyenge kísérletek, amit előástunk tőlük. De nagy erényük, hogy két kemény történelmi dátummal határolt emblematikus tömböt képviselnek, melyben megtalálható a hatszoros Oscar-díjas művész, és az éppen hogy csak próbálkozó. Kiegyenlítik egymást.
És az sem feledhető, hogy az az időszak, amiben éltek, az abszolút semmiből kezdés, a feltalálás, az útkeresés ideje volt. Minden eredményt saját erőből értek el.
(2007-04-26)