Nem Christopher Paolini Eragon című könyvét kívánom kritizálni, azt már sokan megtették előttem, tudjuk, a Gyűrűk ura és a Csillagok háborúja koppintása, nem beszélve néhány másodosztályú karatefilmről, ennek ellenére alig bírtam letenni. A filmről ez már nem mondható el. Többször átszaladt rajtam, hogy kimenekülök a teremből.

Először talán ejtsünk néhány szót Alagaësia teremtményeiről.
Az Árny haja eredetileg bíborszínű, mint a vér, nem mint a külvárosi fodrászok rossz festéke, szeme sötétpiros és nem kék. Ha már az egyik leírást nagyjából követik, érdemes lenne a másikat is betartani. A filmbeli Árny arca leginkább egy súlyos ópiát függő vonásaira emlékeztet, nem jut róla eszünkbe egy fényesre csiszolt koponya vagy egy halotti maszk. Így persze sokat veszít félelmetességéből. Az alkotók a szenvedés mellett átmenetiségét is megragadhatták volna.
A karikalábú, izmos urgalok leginkább az orkokra hasonlítanak, apró fülük fölött két hatalmas csavart fekete szarvat viselnek. A filmben elvesztették szarvukat, sőt hajukat is, viszont kaptak hegyes, rohadó fogsort, erős fekete sminket és szakadt rongyokat. Vidéki rockerek egy motoros fesztiválon. A sminkes csapatról (Tamar Ouziel és Trefor Proud) nehéz elképzelni, hogy valaha gyakorolta már mesterségét, ennyire fantáziátlan sminket még életemben nem láttam.
A razacok kétségtelenül undorító lények, egyfajta bogármadarak kitinpáncéllal, hosszú csőrrel, ökölnyi fekete szemmel, de semmiképpen sem gézzel körbetekert múmiák, akiken nyüzsögnek a svábbogarak. A razacok valójában lárvák, akik húsz év után A Gyűrűk ura nazgűljainak hátasaihoz hasonló, denevérszerű bőrmadárrá változnak át. De hogy ezekből mi lesz?
A razacok főszerepet játszanak, mivel nemcsak Eragon, hanem Roran (Eragon unokafivére) is őket üldözi a második részben. A filmben azonban Brom megszabadítja tőlük az emberiséget. Ki fogja pótolni mérhetetlen hiányukat a következő epizódban?
A tündék ívelt szemöldökűek, hegyes fülűek és méltóságteljesek, a tündelány (Arya) haja hollófekete. Megértem, hogy a filmkészítők nem akarták lépten-nyomon A Gyűrűk urát utánozni, de egy vörös hajú, vékony szájú, kemény, minden kecset és bájt nélkülöző színésznőnél talán többre is futotta volna. Ujjatlan páncélja nemcsak kívánnivalót hagy maga után, hanem egész egyszerűen vicces: a tündék nem akarják védelmezni a karjukat?
A három ifjú „titán” (Roran, Eragon és Murtagh) együtt mintha angol fiúzenekart alkotna, semmiképpen sem mitológiai hősök, inkább valódi filmszínészek. Miért nem lehetett Haumann Máté Eragon, ha már úgyis játszott a filmben? A kérdés természetesen költői, de a szerep ezerszer jobban illene hozzá.
Murtagh cure-osan körbefestett szeme tényleg vonzóvá teszi a fiút, ám rögtön felismerjük a benne rejlő gonoszt. Ha nem most rántják le róla a leplet, akkor a következő részben. Miért operálnak az amerikaiak ennyire kézenfekvő szimbolikával?
Szembelógó haja sem díjnyertes ötlet, mivel az arca nem látszik, és a színészt is igencsak zavarja: amikor a kamera egy percre elmegy róla, rögvest megigazítja.

A szinkron a zsarnok ellen lázadó vardenekből vardokat csinált, ami végül is édes mindegy, de nem jártunk jobban.
Adzsihád király egy békés afrikai törzs uralkodója, lánya, a királynői tartású Nasuada hiába szép, ha úgy jár, mint egy r’n’b énekesnő. Mellesleg a páncéljuk is megér egy misét: mindketten a fekete-afrikai vázák motívumait követő páncélba bújtak, Nasuada kendője pedig egyenesen Erika Badou fejdíszeire hajaz.
Saphira kedves lény, bár legfeljebb a Végtelen történet szőrös szerencsesárkányára hasonlít. Hiába élesek a fogai, hegyesek a karmai és hosszúkás a feje, ha görbe agyarai és a gerincén végigfutó tüskék hiányoznak. Van viszont sörénye. Pikkelyek helyett tollakat és szőröket növesztett, jó, az evolúció megállíthatatlan, de a rémítő külsőnek lőttek. Amennyiben a gonosz sárkányok is finom puhák és szőrösek, akkor még egy négyéves gyereknek is el kell magyarázni, hogy félni illik tőlük.
A sárkányok összetett személyiségek, akik már a tojásukban kiválasztják leendő társukat. Lovasukkal egyre mélyebb viszonyt alakítanak ki, némely pillanatban akár össze is olvadhatnak velük, és egymás szemével nézhetik a világot, nem kell ehhez semmilyen varázsszó. Abszolút egyenrangú partnerek, illetve a sárkányok bölcsességben, erőben és mágikus tudásban messze túlszárnyalják „zsokéjukat”. A filmben ehhez képest Eragon állandóan parancsolgat Saphirának, a sárkány okos háziállatként többnyire teljesíti is akaratát. Úgy látszik, a rendező (Stefen Fangmeier) és a forgatókönyvíró (Peter Buchman) elsiklott azon tény felett, hogy a nagyméretű hüllők nem beszélő állatok, hanem ugyanolyan értelmes lények, mint a tündék vagy a törpék. Az embereket szándékosan hagytam ki.
Saphira nyilvánvalóan rohamosan nő, de nem egyik percről a másikra. Növekedését folyamatában is bemutathatták volna, ahogy a fákhoz dörgölőzik, és lehántja róluk a kérget, vagy ahogy a karmait élesíti a kidőlt fatönkökön. A legegyszerűbb filmes fogást is alkalmazhatták volna, miszerint kizárólag a lábnyomaira fókuszálnak, amik egyre jobban mélyülnek és kiszélesednek.
A zafír sárkánytojás követi egyedül híven a könyv leírását, makulátlan felszíne sötétkék, de fehér hajszálerek pókhálózzák be.
Angéla, a boszorkány egy nyolcadik kerületi, lenőtt szőke hajú konyhásnőre emlékeztet, aki hastáncruhába öltözött a jelmezbálon. És hol van Solembum, a váltott macska, a könyv legérdekesebb figurája?!
Az Eragon mesterét játszó Jeremy Irons az egyetlen jó színész az egész csapatban, illetve az ördögi Galbatorixot alakító John Malkovich, de az ő szerepeltetése módfelett felesleges, kilóg a lóláb, hogy semmi keresnivalója nincs az első részben, csak a húzó név miatt írtak rá pár mondatot.
A szereplők után térjünk rá a cselekményre, hiszen az is nyüzsög a kivételesen lebutított megoldásoktól.
A régi legendákból semmi sem hangzik el: Galbatorix őrültségét, a tündék és a sárkányok háborúját, a Lovasság létrejöttét és megszűnését homály fedi. Alagaësia népeinek történelméről és a visszaállított rabszolgaságról sem tudunk meg többet, Eragon nem jön rá, hogy kiről kapta a nevét, és sárkánya is csak a véletlennek köszönheti a Saphira nevet. A hosszú élet titka örökre titok marad.
A cselekmény színhelyéül szolgáló Carvahallt Budakeszin építették meg, míg az ellenálló vardok barlangrendszerét a celldömölki Ság-hegy vulkanikus kráterében rendezték be. Az üres kőbánya tizenhét hét tervezés után nyerte el egy lakott falu formáját. A magyar táj szépsége azonban igencsak elüt a zord északi vidék fenségességétől. Elég kevés örök hófödte hegycsúccsal büszkélkedhetünk, sivataggal sem állunk jól (bár ezt úgyis kifelejtették a filmből), és mostanában a tengerrel is bajok vannak…
Carvahall eldugott falu, ahol a madár sem jár a sárkánytojás hírének elterjedéséig, ergo Galbatorix harcosai itt nem toboroznak erőszakkal katonákat a seregbe. Főleg azért nem, mert nincs háború. Galbatorix annyira mégsem őrült meg, hogy szükségtelenül több ezer éhes munkanélkülit etessen. Az általános toborzás csak a második könyvben kezdődik, amikor Carvahall már néptelen, mert az egész falu éppen hajóra szállt. Roran, Eragon unokafivére sem a katonai sorkötelezettség miatt hagyja el családját (nem amerikai hippi), hanem pusztán tőkét szeretne felhalmozni, amiből tanyát építhet, és feleségül veheti szerelmét (tehát végképp nem amerikai hippi).
A könyvben Eragon nem fut el Garrow holttestét temetetlenül felejtve a házromban, hanem a még szuszogó férfit sárkányhátra köti, és amikor Saphira nem bír a súllyal, hátára veszi. Mivel az első sárkánylovaglás kimerítette összes energiáját, és több helyen megsebesült, ő is összerogy nevelőapjának súlya alatt. Végül Brom szállítja őket a javasasszonyhoz, mert Garrow a gondos ápolás következtében még felépülhet. A sors azonban másképp dönt. Eragon csak a temetés előtt távozik angolosan, hogy a razacok keresésére induljon, és bosszút álljon apjaként szeretett nagybátyja haláláért. Nem menekül. Lehet, hogy a forgatókönyvíró számára ez lényegtelen probléma, de a fiú jelleme szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható. Nem mindegy, hogy héroszunk gyáva és hálátlan vagy erején felül vakmerő-e.
Brom kezdettől fogva ismeri Eragon titkát, ezért nem döbben meg a tenyerén ragyogó fehér folt, azaz a gedwëy ignasia láttán. A sárkánylovasok jelét könnyű eltüntetni, nem egy finom művű sárkányt ábrázoló rajz, ami minden földi halandónak szemet szúrna. A különös ismertetőjegy a sárkány érintése nyomán jön létre, nem fogaival szignálja gazdájába, hogy látványos hatást érjen el.
Brom hajdani lovasként képes közvetítő nélkül beszélgetni Saphirával, csak az illem tartja vissza ettől. A filmben ugyan átnyújtja tanítványának az első Esküszegőtől zsákmányolt kardját, de több szót nem veszteget rá, pedig ez a kard a vardeneket legalább annyira felzaklatja, mint az Esküszegő fiát, Murtaghot.
A vardenek nem azért zárják börtönbe Murtaghot, mert megtagadja a gondolatvizsgálatot, hanem mert az alma nem eshet messze a fájától. Ja, és mert neki nincs sárkánya. Hát kérem, ha mindenkit bezárnánk, aki nem rendelkezik ilyen baráttal, akkor igen kevés lázadó maradna Alagaësiában.
Az agykurkász Ikrek hiánya okozza ezt a kellemetlen félreértést. Kíváncsi vagyok, hogy nélkülük ki rabolja majd el Murtaghot a második részben, akiről semmi közelebbit nem tudunk meg, hiszen nem meséli el hányatott gyerekkorát Eragonnak, csak sokat és szomorúan néz a kamerába.
Brom és Eragon kalandjai elnagyoltak, Daret falvát elkerülik, és yazuaci csatájuk egybemosódik teirmi tartózkodásukkal. A tudósból kereskedővé avanzsált Jeod egyáltalán nem szerepel, a razacok lakóhelyére sem akadnak rá, bár amennyiben örök álomra hajtották fejüket, ez valóban nem kardinális kérdés.
A könyvben Brom egy bosszúszomjas razac tőrétől kapja halálos sebét, nem az Árny adja meg neki a kegyelemdöfést, de erre borítsunk fátylat.
Papíron Eragont egy nagyobb urgalcsapat ejti foglyul és cipeli az Árny börtönébe. A fiú, ha már úgyis itt van, kiszabadítja Aryát. Ebben a vállalkozásában Murtagh is segíti, aki már előzőleg csatlakozott hozzá. Nem vág neki a messzi idegennek egy ismeretlen nő kedvéért, mint egy szerelmes holdkóros. A szentimentális kislányok elvárásai egyáltalán nem érdeklik.
Az első részben Arya és Eragon ráadásul nem is szeretik egymást, Eragon csak a második részben ébred rá érzéseire, Arya pedig még akkor sem. Kettőjük viszonyának alakulása a harmadik részből derül majd ki, amit Cristopher Paolini egyelőre még nem írt meg. Úgy látszik, a film készítői többet tudnak nála saját regényfolyamáról. A tünde kezdetben olyannyira nem kedveli a fiút, hogy bizalmatlanul elzárja előle elméjét, és jeges elmetőrökkel hasogatja tudatát.
Ellenben Roran és Katrina (a mészáros lánya) szerelmi szála erősen kidolgozott, a film azonban tudomást sem vesz róla.
Az utolsó fél órát mérhetetlenül összecsapták. Kimaradt az üldözési jelenet, amikor Murtagh és Eragon a kullok (nagyranőtt urgalok) elől menekül a völgyben.
A Farthen Dűr-hegycsúcs is valahogy sokkal kisebb, mint amilyennek a könyv alapján képzeljük, és nem laknak benne törpék. Feltehetőleg annyira viszolyogtak a filmtől, hogy azonnal kiköltöztek. Talán egy-kettő áll a háttérben, de őket csak nagyítóval vehetjük észre. A háromemeletes gyönyörű márvány törpvárost is kifelejtették ónixpilléres boltíveivel, sárkányerődjével, kinyílt rózsát formázó hajnalvörös csillagzafírjával és a kedvenc melegvizes törpfürdőmmel.
A csatát is átformálta a hollywoodi futószalag: az urgalok nem az alagútból jönnek elő, Nasuada nem vegyül észrevétlenül a harcolók közé, hanem apjával együtt vezényli az ütközetet, a mágusok és Angéla, a boszorkány kimenőt kaptak. Egy varázslószerű öregember kitűnik ugyan az összecsapásban vitézségével, de szemmelláthatólag ő is érzi, hogy reggel nem a megfelelő forgatást választotta.
Eragonnak nincs még annyi tapasztalata és tudása, hogy egy egész hadsereget felgyújtson mágikus szavaival, hiszen ha képes lenne rá, nem kéne a tündéknél még hosszú hónapokig tanulnia. Az Árnyat sem sárkányhátról és saját erejéből győzi le, Saphira és Arya az utolsó percben siet segítségére. Csak az összevont energia képes megsemmisíteni a gonoszt, és halála után az ifjú hősnek kegyetlen tudatával is meg kell birkóznia.
Mindezek dacára a film legvége az eddig látottakat is alulmúlja: bár a harc még nem ért teljesen véget, Arya és Eragon – mint akik jól végezték dolgukat – hazafelé indulnak, méghozzá egymástól függetlenül. A második részben elvileg Arya kísérné Eragont a tündékhez. De a filmkészítők még ezt is tudták fokozni (ezt már igazán nem hittem volna), amikor John Malkovich dühében Zorro-jelet vág Alagaësia-térképébe.
A fantasykban nemcsak a cselekmény játszik fontos szerepet (bár itt ettől is eltekinthetünk), hanem a köré épített történelmi múlt, a fiktív tradíciók, a mesterséges nyelvek és a környezet. Sajnos a filmben az atmoszférateremtő-elemek közül egyik sem jelent meg. A jelmezek átlagosak, a díszlet felejthető, az ősnyelvből összesen két-három szóval ismerkedünk meg, a múltat végképp eltöröljük.
Már csak egy reménye maradt Alagaësiának: a film második része soha nem készül el. Vagy Peter Jackson rendezi.
(2007-02-08)