A táblakép, a fotográfia, a filmkép milliónyi filmkockája elrejti alkotójának személyét az esztétikai objektum mélyére. A kész mű leszakad az alkotóról és önálló életet él. Az, aki egykor megálmodta, szinte teljesen elvész, láthatatlanná válik a mű gyakran századokat átívelő életében.
Nem így a rajz! Ha kezünkbe kerül egy rajz, akár néhány gyors ceruzavonást tartalmazó kis lap, akkor csoda történik. Amikor a papíron végigfutó grafithegy vékony, puha vonala hirtelen megvastagszik, mély feketére vált, aztán idegesen kapkodni kezd, majd satírozva elterül, mint a lapályon megnyugvó folyó, akkor felsejlik az, ami rejtve volt mostanáig. A rajzot szemlélve megérezzük a ceruzát fogó embert, kezének súlyát a papíron, a vibráló gondolatok izzását, a figyelem koncentrálódását, vagy lankadását, szeszélyes irányváltásait. A kéz egy-egy apró rezdülése, vagy dühödt csapása nyomán a legszemélyesebb gesztus elemi szintjén megszólal és életre kel az elveszett-elrejtett, feledésbemerülő valódi arc. A rajzot nézve megjelenik az, akit eddig hiába kerestünk. Láthatóvá lesz a lélek.
Így van ez Eisenstein rajzaival is, melyeket a közelmúltban egy óbudai galériában láttam.1 Eisenstein rajzai, bár eredetileg az alkalmazott grafika műfajába tartoznak, a kiállító terembe kerülve átértékelődnek, és mint önálló grafikai lapok jelennek meg. Az új kontextus lehetővé teszi a rájuk irányuló figyelem megváltozását. Korábban a képekben gondolkodó ember jegyzeteit, apró elbeszéléseit láttuk bennük. Most, hogy a filmeket előkészítő rajzok önálló műtárgyként viselkednek, a tiszta rajz-élményt keresheti bennük a néző. Az üveglapok mögé szorított, bekeretezett papírlapok szinte kézzelfogható közelségbe hozzák Szergej Mihajlovicsot. Az eredeti rajz látványa a megszülető gondolat, a lüktető szenvedély, a folyvást keletkező élet primordialitásának érzését nyújtja.
A művész itt és most, a szemünk láttára rajzol. A kacskaringózó vonalak, a kavargó formák, a színes felületek foltjainak közvetlen, nem nyomdai úton, vagy digitális reprodukcióban való megjelenése, az eleven, élő embert idézik. Hallom a ceruza surrogását a papíron, hallom a művész lélegzését, halk nevetését, amint lendületes, gyors mozdulatai beborítják a keze alatt fekvő lapot, hogy aztán nyomban egy másikat húzzon maga elé.
Átadom magam a rajzok élményének. Úgy viselkedem, mint egy igazhitű ortodox, és a kép közvetítő erejének segítségével szemlélem azt, aki már az örök időben van. Hódolok a Mester zsenialitása előtt…
A tárlaton szereplő anyag nagyjából egy időszakot ölel fel, és Ligyija Naumovának, a Rettegett Iván jelmeztervezőjének gyűjteményén alapul. A rajzok témájukat tekintve vegyesek: a Rettegett Ivánhoz készült látvány-, figura, és kosztümtervek, vagy egyszerűen csak élmények, benyomások rajzai, karikatúra-szerű portrék, alakrajzok, és néhány igen vaskos népi humorral átitatott – Rabelais-t idéző – erotikus rajz.
A képek egységesek abban a tekintetben, hogy a vonal, elsősorban a körvonal dominanciája jellemzi őket. A vonalak határozottak, erőteljesen vezetettek, többféle eszközzel készültek, gyakran különböző színűek, és egy-egy rajzon belül is keverednek egymással. Eisenstein nem keresi a formát, nem fejleszti, gyúrja-gyötri a rajzot ? Eisenstein kijelent: „Így van, és nem máshogy.” Egyetlen, mindent átható szenvedély uralja a képfelületet. Némelyik vonal olyan, mintha határozott kardcsapás suhintását hallanánk. Az induláskor vékony, szisszenő, majd egyenletesen erősödve vastagszik, mélyül. A vonalvezetés nem enged a formakövetésben rejlő dallam hullámzásának. Kemény ritmus jellemzi a rajzoló kézmozgását. Egyáltalán: mindenütt érezni a kéz súlyát a papíron. Eisenstein „rajzbeszédének” jellemzője a szenvedélytől fűtött intellektualitás. Gondolkodásának állítólagos bal agyféltekés dominanciáját ? melynek következtében szinte kényszeresen rajzolt ? a vonal túlsúlyában jelentkező, jobb agyféltekés, szigorú racionalizmus uralja. Ha a körvonalon belül mégis megjelenik a felület, a tónus modelláló, plaszticitást érzékeltető törekvése ? az is vonalban szólal meg. Az irón hegyével dolgozik, nem fekteti lapjára azt, vagy nem dörzsöli el a felvitt anyagot. Általában gyors, összesűrűsödő, majd ritkuló, röviden vezetett vonalnyaláb ritmusváltásai alakítják a felületet. Az élfény jelölésére nem alkalmaz fehéret ? szabadon hagyja a papírt.
Másfelől meg, igen sokfélék is ezek a rajzok. Az Anasztázia keresése címet viselő lap olyan, akár egy tizenkilencedik századi orosz festő vázlata valamelyik nagy, történelmi pannóhoz, ahol az uralkodó motívum mellett a fontosabb részletek ? ékszerek, kösöntyűk, csatok, jellegzetes kéztartások ? külön kiemelve, elmélyültebb tanulmány formájában is megjelennek. A különbség talán annyi, hogy Eisenstein itt nem színeket ad meg a lapszéli, odavetett jegyzetekben (pl. buzérvörös, nedvzöld vagy Van Dyck-barna), hanem ? rendezői utasításként ? anyagneveket rögzít: „bársony” és „ezüst”.
A kép előterében, a frontálisan elhelyezkedő nőalak díszes, csúcsos, dekoratív fejdíszt hord. Csipkeszerű mintázata sietősen, szinte kapkodva, de mégis, gazdag részletezéssel rajzolt. A halvány vázoló vonalakat (melyeket Eisenstein általában nem használ), sötétebb, erőteljesebb fekete ceruzával húzta át. Türelmetlen Érosz. Ellentmondásos szerelem ez. A részletekhez, a tapintható-látható, érzéki valósághoz való vonzódás, amely örökké menekül a részletek elmélyülést, babusgató figyelmet igénylő, marasztaló zsarnoksága elől: tovább, tovább, mindig tovább az új és új lendületek, formák ? a részletek valóságába.
A nő köntösének ujja téglalap: dekoratív felület. Keleties, kalligrafikus mintájával a csúcsos süveget ellenpontozza. A vállkendő két, szimmetrikus, patkószerű íve a test vastagságát érzékelteti, míg a felület sötét tónusát adó satírozás egyenes vonalai visszarántják a formát a síkba. Térillúzió és síkszerűség ütközik egymással egyetlen motívumon belül.
A Rettegett Iván koronázási epizódjához készült rajzon Iván fejére tálakból öntik az aranypénzt. Iván és az aranyat öntő két alak egyetlen, szoborszerű egységet alkot. A kompozíció egészének tömegarányai igen harmonikusak, miközben az egyes alakok rendkívül elnyújtottaknak hatnak. Itt is lendületes, lényegében egyenletes vastagságú körvonalak határolják a formákat. Egyedül Iván köntösénél nyomta erősebben a papírra a ceruzát Eisenstein. A köntösök szemet vezető, hullámzó vonalainak ritmusa, a tálak oválisa erős kontrasztot alkot az Iván süvégét ékesítő kereszt és a kezében tartott bot egyenesével.
A kezüket magasra emelő figurák által határolt, feltáruló ölet idéző negatív formából bukkan elő Iván alakja. A hatalom akarása tör itt a felszínre. Nem a világrajövetel fájdalma, vagy a világra vettetés tragikus életérzésének drámája ez. A mindenkori uralkodó, az erős egyéniség, a Személy világra törő akaratával nyújtja ki a nyakát, böki előre az állát Iván, a Rettegett. Megkoronázása eljövetel, a transzcendensből való leereszkedés erre a világra, hogy beteljesedjék az igazság és a történelem. A feltétlen, a megkérdőjelezhetetlen szentsége tör utat magának. Csoda? Az akarat diadala. Az erős győzelme a gyengék sokasága felett. Azt a pillanatot ragadja meg a kép, amikor az erő láthatóvá válik. Az arany zuhogása, az isteni fényben fürdetett-felkent és felmagasztalt hatalom csodája ez, melyet a személyiség ereje hitelesít …
A szolgáló alakok megjelennek egy másik lapon is. Egyikük ívbe görnyedve hajol előre: tálon három palackot kínál. Köntösének megerősített mellvonala a mögötte álló másik figura ujjában folytatódik, vezeti a szemet a kezében tartott palackra, az ovális formát megismétlő, visszahajló fejre. A két alak egységet alkot, a hátrébb álló tömege nem engedi orra bukni az egyensúlyából kibillenő, tálat tartó személyt. A fizikai valóság és a látvány igazsága különbözik egymástól.
A portrék közül ? melyek szinte külön világot alkotnak ? kiemelkedik János és Júdás alakja. A két tanítvány diptichonját áthatja a fülledt, botrányos erotika. János telt ajkú, vörös hajú, fehérbőrű, lágytestű, nagymellű, érzéki nő. Júdás nyúlánk, izmos, kreol, sötét tekintetű ifjú. A szakrális szöveg, a bibliai történet interpretációját Érosz fékeveszett tombolása jellemzi.
A János alakjának körvonalát adó mélyzöld vonalakkal szimultán kontrasztot alkot a testfelületet érzékeltető, sietős, rövid, szinte kapkodó vöröses ibolya satírozás, mely időnként a kontúrvonalat is megismétli, fokozva ezzel a vonalkezelésből eredő vibrálást. A hosszú, hullámos haj körvonala ugyanaz a zöld, mint a testé, míg a felületet odavetett, szinte firkált égetett sziéna alkotja. Félig leeresztett, dús szempilláit vastag, zöld, oldalra kihúzott folt jelzi. A szem alatti rész árnyéka vöröses ibolya. Az alsó megvilágítás éles, drámai fény-árnyék kontrasztot teremt az arcon: a szem felett a húsos terület íve szinte világít, amitől a szemek sötét, erotikus tüzet kapnak. Az otrombán, vastagon kihúzott, szinte elmázolt száj vöröse blaszfémikus, obszcén gondolatokat ébreszt. A dús, női fürtökkel keretezett arc egy szerelmi csatákban meggyötört, szenvedő, bemocskolt, transzvesztita arca.
Júdás gyönyörű, izmos nyakán, élesen metszett orrán, lányosan ovális arcán az umbra mély barnája és a nedvzöld sötétje járja Eisenstein keze által diktált vad, páros táncát. A vonalaknak itt már nem csak erőteljes ritmusa, de vastagodó-vékonyodó, sötétedő és világosodó: hullámzó dallama születik. A dús, sötétzölddel jelzett hajkoronával övezett fej kissé előrebillen, visszafordul, amitől a nyak oszlopán felfutó izom megcsavarodik és lágy hullámot vet. A nőiesen metszett, sötét szem mintha mély kútból tekintene vissza a váll fölött. A száj (amely majd megcsókolja a Fiút, hogy átadja neki átkozott, bűnös lelkét) csupán néhány ovális, vöröses ibolya vonal. Szinte süt belőle az elfojtott vágy. Júdás alakja elmélyültebb, összefogottabb ? fájdalmasan szép rajz.
Közel száz rajzban gyönyörködhetünk a kiállításon. Annak, aki valamilyen okból nem láthatta őket, vagy a rajzok élményét nyomatokkal kívánja feleleveníteni, ajánlom a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent nagyalakú, szép könyvet: Szergej Eisenstein, A rajzoló rendező. A kiállítás kurátora, Geréb Anna részletes magyarázatot fűz a rajzokhoz, segítve megérteni a hátterüket, keletkezésük körülményeit. Ha pedig valaki szeretne valóban elmélyülni az eisensteini oeuvre rejtelmeiben, az Bárdos Judit2 és Szilágyi Ákos3 írásaival megteheti.
1 Budapest Galéria Kiállítóháza, 1036 Budapest, Lajos utca 158, nyitva: 2007. 05. 13-ig