Fejes Emőke Sajtószemle: 2006. február 1.
Kritikák   |    Interjúk   |    Riportok, tudósítások   |    Forgatnak   |    Hírek

Kritikák

Bumfordiak (Szőke kóla)
Filmvilág, 2006/1. Bori Erzsébet

…oly nagyok és számosak a hibái, amiért már fércműnek kéne nevezni, de én ezt nem teszem…
…forgatókönyv nincs rendesen kidolgozva, az honunkban nem újság. Az írókat az sem látszik zavarni, hogy azt a nagyon kevés tudást, amivel a vállalkozókról, a Józsefvárosról, vagy a romákról rendelkeznek, szinte kizárólag a moziból meg a tévéből szerezték…
…a ritmustalanságot érzem a film legnagyobb bajának. A tempó érzék teljes hiányát, ami a jelenetek felépítésétől a poénok előkészítésén át a zenei vágásig mindenben tetten érhető…
…érződik rajta, hogy a készítők nem hétpróbás profik, hanem lelkes félamatőrök, akik sután, bumfordian lavíroznak a közhelyek, sikerpatronok és saját nemesebb szándékaik között…
…a szereplők – színészek és nem színészek – egyszerűen helyesek…


A pénz szaga (Kulcsár & haverok)
Filmvilág, 2006/1.Barotányi Zoltán

…a dokumentumfilm közönsége, félő, ebből nem sok mindent fog érteni. A probléma a stáb feltűnő felkészületlenségén túl, alighanem szervi jellegű: a filmes publicisztikával mint műfajjal van a gond…
…menet közben, s kissé önkényesen témát vált: a doku innentől kezdve példabeszéd a süllyedő országról…sokszólamú kritika helyett megkapjuk az új demokrácia és a politikai-gazdasági elit reflektálatlan szapulását…
…a dokumentumfilm látszólagos nóvuma sem igazi innováció…
…a Kulcsár-ügy épp annyira marad homályos, mint amikor beültünk a moziba: nem tudjuk, hogyan lett az egyszerű, kisvárosi valutadílerből tízmilliárdok sorsáról látszólag önhatalmúlag határozó bizalmi ember…


Johanna
Kritika, 2006/1. Dercsényi Dávid

…rányomja bélyegét a kelet-európai lepusztultság toposzának is tekinthető kórházábrázolás. A kiszolgáltatottság, a kényszerű, félelemmel átszőtt viszonyok, az elhanyagolt, magára hagyott környezet most mintha mitológiai síkon kéne, hogy működjék. Ezzel egy irányban hat az operai vonulat is, az ének, a zene, a librettó természetesen elidegenítőleg hat egy elsődleges realitással szemben. … nem fordul mindig kudarcba a stilizáció és a realizmus duója, ám a film erősebb a határokon…
…Nagy András, Erdélyi Mátyás képei nagyszerűek, magával ragadóak…
…azt állítja, hatni akart, egy bibliai keménységű történetet akart faragni, s lenyűgözte az a kétség nélküli hit, amely Szent Johannában lobogott…
…ez így kissé kevés és felületes motivációs bázisnak hat. A Johanna ugyanis a szokásos? Mundruczóra annyira jellemző hatni akaráson túl bizonytalan…
…nem tekinthető kudarcnak, sőt nézhetetlen kísérletnek sem, épp ellenkezőleg…elemi erővel sugározza a nyugati kultúrával kapcsolatos kételyeit úgyis, mint egy intézményesülés elleni röpirat…


Fej vagy írás

Kritika, 2006/1. Martin Ferenc

…Lengyel Andor a szórakozást megkísérlő filmek egy újabb példányát készítette el, méghozzá az érzelmes – mulatságos változatát…
…probléma az, hogy a rendező a történet kliséit nem képes életképes fordulatokkal, eleven helyzetekkel és figurákkal érdekessé és szórakoztatóvá formálni. Bárgyú jeleneteket sorakoztat fel, melyek nem haladják meg a szánalmas és erőtlen humorizálás szintjét…
…vérszegény és erőtlen poénkodást árnyalják még olyan nem túl eredeti, komikusnak vélt megnyilatkozások, mint a részegségnek való nekibuzdulás…
…olcsó szellemiséget szolgálják a látványvilág érdektelen kompozíciói. Az egyes helyszíneket mindig ugyanabban a beállításban és képkivágásban látjuk…
…egy szórakoztatófilmhez nem elég néhány playboy nyuszi, híres ember...nélkülözhetetlenek a mesterfogások is…


Csak szex és más semmi

Kritika, 2006/1. Tóth Péter Pál

…Goda Krisztina filmje humoros, szórakoztató és szerethető…a sztorit az esendőség működteti…valóságos karaktereket látunk…a jelenkori magyar filmezés ifjú ambíciózusai és élemedett rutiniéi fárasztó ötlettelenséggel igyekeznek mosolyt fakasztani, ez ma a trend…
…Goda Kriszta filmjének egyetlen titka, az ízlés, mindennél fontosabb…az ízlés, ami nem illem és nem jó modor, hanem arányérzék, egyensúly, a korlátok és a teherbírás ismerete…


Nemcsak szex, van itt valami más is (Csak szex és más semmi)

Zalai Hírlap, 2006.01.07. Arany Horváth Zsuzsa

…lehet pontos dramaturgiájú, feszes ritmusú, érzéki humorral dúsított, rendesen megírt forgatókönyvet produkálni…
…nemcsak jó iparos munka tartja el…színészek, jó színészek nélkül nem lehet élvezetes másfél órákat produkálni…


Ajándék ez a mag (Csak szex és más semmi)

Filmvilág, 2006/1. Csillag Márton

…ragaszkodik a biztos befutó zsánerhez, melyet az utóbbi években a Bridget Jones-filmek alkotógárdája csiszolt fényesre, minden hercehurca nélkül adoptálja Budapestre Londont…
…tele van jó viccekkel, melyeket jól esik egyszer meghallgatni, de izgalmas vagy tanulságos nem kerekedik ki belőlük…
…biztonsági játékot játszik, kerüli az intellektuálisan vulgárisból a közönséges felé tartó mellékutakat…korlátozott eredetiségével még így is lepipálja a korszak filmjeinek mai remake-jeit…


Csoda a plázában (Az igazi Mikulás)

Filmvilág, 2006/1. Báron György

…gördülékenyen és élvezetesen mesél…nem a magyar történelmi nyomorúság rögvalóságából szárnyal az égbe: egyszerű-egyszálú mai tündérmese egy áruházi Mikulásként foglalkoztatott csóró csövesről és egy árva kislányról…
…jó kis történet ez, mondhatni alaptörténet…
…egyenes vonalú meséjére, a két ellentétes szereplő, a gyermeteg, édességfüggő, komolytalan férfi és a komoly felelősségteljes kislány vándorlásának históriájára különböző jellegű és színvonalú melléktörténetek fércelődnek fel…
…Cserhalmi György jutalomjátéka…jelenlétének súlya van…
Gárdos Péter jellegzetes „családi filmet” készített, emberemlékezet óta nem láttunk idehaza hasonlót…


Az igazi Mikulás

Magyar Fórum,2006.01.05. Dr. Petővári Ágnes

…több sebből is vérzik. Unalmas és vontatott a cselekménye, ezenfelül a rendező nem tudta eldönteni, hogy most közönségfilmet, vagy művészfilmet forgat…a realizmus talaján lassacskán halad előre, időnként azonban afféle művészi betétek is találhatók benne, amik csakúgy szervetlenül fityegnek a film testén…
…nagyobb dramaturgiai hiba az, hogy Misu jelleme nem változik, a film végén is ugyanolyan hóhányó, mint az elején…nincs meg az a joggal elvárható tisztulási folyamat, aminek következtében a gyermek állhatatos szeretetétől, a ráfüggesztett és reményt kereső tekintetétől ez az szétesett ember újra összerakja magát…Cserhalmi György személyesíti meg Misut. Csak sajnálni lehet ezt a nagyszerű színészt, hogy az utóbbi években többnyire olyan filmszerepek találták meg őt, amivel jobban járt volna, ha nem fogadja el…
…ez a film nem váltja be azokat az ígéreteket, amiket elvárna a néző egy ilyen jellegű és jó színészeket fölvonultató produkciótól…


Haladék a pokol hercegétől (A herceg haladéka)

Magyar Nemzet, 2006.01.04. Haklik Norbert

…új alkotása fittyet hány a filmes klisékre. Ugyanis az idővel való játszadozás sem hiányzik belőle…
…remek dialógusokkal …. igazi lélektani drámát szőjön a kissé ezoterikus cselekményvázra…
…egy ravasz csavarral tesz pontot Alida hánytatásainak - és filmjének – a végére…nem csupán vígjátékot tud rendezni, hanem bizony fajsúlyos, komoly, drámai alkotásokat is – afelett pedig jóindulatúan hunyjunk szemet, hogy új alkotásának bizony vajmi kevés köze van a fantasy műfajához…


Vég nélkül ismétlődő egypercesek (A herceg haladéka)

Magyar Hírlap, 2006.01.09. Hámori Dániel

…fantasyként hirdetik, valóban távol áll a műfajtól. Sem külsőségeiben, sem eszközkészletében nem tekinthető annak. Inkább moralitásjáték, tézis, eszmefuttatás az életről, sorsról, végzetről…
…vizuális hiányosságait azonban ellensúlyozza az érdekes feszültség, amelyet az újra ismétlődő egypercesek teremtenek. Helyzetgyakorlat. Talán ez a kifejezés illik legjobban a filmre…
…kísérletnek mindenképpen szép, ám nem beszélhetünk kiforrott magyar fantasyról…

A Sátán Pesten (A herceg haladéka)

Élet és Irodalom, 2006.01.20. Stőhr Lóránt

….a röhejesre sikeredett misztikus szál végeredményben nem szolgál többre, mint egy középkorias moralistának a fantasy népszerű köntösében való beburkolása…
…Enyedi Ildikó Bűvös vadászára emlékeztető motívumból született tanmese a szeretet és szerelem nélkül, következésképpen bűnös leélt élet végességére figyelmezteti a nézőt…
…a moralitás, tetszik, nem tetszik, színpadi műfaj, amit hozzá kell igazítani a film konkrét képeihez…
…a fehérre meszelt Asztarot (Gáspár Tibor), a loncsos-gubancos parókájú, szipirtyóképűre maszkírozott banyák, mintha csak egy gyerekeknek szánt Csongor és Tünde- előadásból léptek volna elő…
…az igazán drámai találkozásokhoz, azonban partnerek kellenének, a film alapötlete viszont típusszerepekbe kényszerítette bele színésztársait…
…a kispályás moralitás agyonnyomja a nagymellényes misztikum, az erőltetett metafizikát az akaratlan paródia. Se valóság, se varázslat…


Törvényes bálnavadászat (Baleo, baleo!)

Magyar Nemzet, 2006.01.05. Nedbál Miklós

…Bálnák és bálnavadászok Indonéziában címel jelent meg a közelmúltban DVD-n Hadzsi Imre és Pacsorasz Viktor dokumentumfilmje. A mű szerepelt az első Vagabond-fesztiválon, ahol első díjat nyert környezet és kultúra kategóriában…

…egy indonéz faluba kalauzol, ahol az emberek évszázadok óta bálnavadászatból élnek…

Dobozból dobozba (Az utolsó tánctanár, Hungarian Dracula)

Magyar Narancs, 2006.01.19. Bori Erzsébet

…Böszörményi Géza a televíziónak szánta őket, ami még a filmnél is szigorúbban ellenőrzött terep volt, így kötött ki Az utolsó tánctanár, és a Hungarian Dracula…

…mindkét darab megkülönböztető jegye a jól megcsináltság: a kidolgozott forgatókönyv, a remek fényképezés és színész választás, az érdekes téma…

…Gíarmathy- Böszörményi alkotópáros addigi munkáit jellemző groteszk, „csehes” hangvétel itt mintha fanyarabbá, kesernyésebbé válna, az 1980-as Hungarian Dracula pedig már egészen máshogy szól…


Büfé a Porcelánmacskához: ismétlődik a siker (Üvegtigris 2.)

Magyar Hírlap, 2006.01.19.

…elkapott valamit a közhangulatból, rátapintott a kollektív tudattalanra…
…szürreális, mégis kisrealista mese újfent emlékeztet a magyar vígjátéki hagyományok nagy múltjára. Rudolf Péternek és csapatának sikerült. Elkészült egy második rész, és cseppet sem lett rosszabb. Az alkotók elegánsan kerülték el a folytatásokban rejlő csapdákat…
…a tempó mozaikszerűen összerakott helyzetek aránya is szinte végig jól el van találva. Rudolf Péternek fekszik a rendezés, az összeszokott szereplőgárda hibátlanul dolgozik a keze alá…


Üvegbugris (Üvegtigris 2.)

Népszabadság, 2006.01.19. Fáy Miklós

….két alapvető dologról feledkeztek meg ugyanis a film készítése közben. Az egyik a forgatókönyv, a másik a rendező…
…a semmit sajnos jól kell elmondani, nem úgy, hogy belekezdünk valamibe, aztán legyintünk: ez nem érdekes, inkább elkezdünk valami mást, de hát az sem vezet sehová…
…a másik baj, Rudolf Péter. A film ugyanis előszed néhány nagyobb kaliberű színművészt, akik nyilván nem fognak úgy játszani, ahogy a kolléga kéri őket, már csak azért sem, mert a kolléga önmagával sem tud mit kezdeni…
…kabarétréfák, és bohócjelenetek, és az ember hiába fintorog néha azért röhögni kell, néha viszont csodálkozni…
…igyekszik, hogy ne okozzon csalódást az első rész rajongóinak…


Már megint magunkon röhögünk (Üvegtigris 2.)

Napi Gazdaság, 2006.01.20-21 Domokos László

….a filmre rá is fér a reklám. Valószínű ugyanis, hogy csak azok nézik meg a második részt, akik az elsőt is végig röhögték…
…sok színész, és sok vicces jelenet szerepel a 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott vígjátékban…
…Rudolf egyedül maradt a rendezői székben és talán ennek köszönhető, hogy feltűnnek a hosszúra nyúlt és kissé unalmas lírai betétek a filmben, észrevehetően rosszabb lett az eredmény…


Még mindig üveg a tigris (Üvegtigris 2.)

Magyar Nemzet, 2006.01.24. Nedbál Miklós
…magvas és mély történet ezúttal sincs: a sör fogy, a napok múlnak, néha egy meteor csapódik be a környéken, néha egy csapat kínai turista, vagy éppen egy körhinta…
…a hangulat már ismerős, ahogyan a karrakterek is, a változás, a fejlődés kevés. Mindenki maradt, aki volt, próbálkoznak egy kicsit, de csak nem megy…
…egy- egy jelenet túl hosszúra sikerült, a párbeszédek itt-ott kevésbé olyan erősek, mind azt gondolták az alkotók, ezek miatt a film ritmusa is ingadozó…


Interjúk

Következik a Sundance fesztivál

(Beszélgetés Kenyeres Bálint rendezővel)
Népszava, 2006.01.02. Bársony Éva

…nagyon megtisztelő ez a figyelem, ami valójában a tavalyi filmszemlén indította pályájára a filmet…
…a Before Dawn a megközelítően félszáz francia mozit számláló G.R.A.C.-hálózatban a vetítővásznakra került…
…szerencsésnek érzem magam, hogy a Before Dawn bejárta a világot, s nincs olyan hét, hogy valahol ne vetítenék egy fesztiválprogramban…
…legfőbb erősségének az egyszerűségét érzem, egy szikár alaphelyzetet nagyon szikáran dolgoz fel úgy, hogy az egyszerűségre törekvő filmnyelvvel sikerült a magyar filmekre jellemző brutális konkrétságot leküzdeni…


A filmnyelv konkrétságát akartam kicselezni
(Beszélgetés Kenyeres Bálint rendezővel)
Magyar Hírlap, 2006.01.03. Borsos Roland

…nem tétlenkedtem a Zárás óta sem, tele van a padlás tervekkel. Erdélyi Matyi
operatőr barátommal pár hete elővettünk egy listát, ami régi ötleteimet tartalmazza…
…tudtam, hogy egy katlanszerű, zárt horizontú völgyet keresek, és második próbálkozásra meg is találtam a helyszínt…
…engem nem a menekültek érdekeltek, hanem annak az embernek a története, aki a végén felbukkan…
…annyiban volt szerencsém, hogy Cannes-ban kezdődött a film nemzetközi szereplése. Azóta több mint negyven fesztiválra meghívták…


Misztikus felnőttmese a haladékról

(Beszélgetés Tímár Péter rendezővel)
Metró, 2006.01.05. Balázs Éva

…ez a történet már tíz éve működik bennem. A haladékról szól…
…halálmisztérium mese jellegű feldolgozása, felnőttmese…
…szeretném, ha az ember „hozzábonyolódna” a saját világához, ha sokkal különbözőbb regisztereken fogná fel a saját életét…


Neten már látható az Üvegtigris folytatása

(Beszélgetés Kovács Gábor producerrel)
Blikk, 2006.01.06. Klátyik Heni

…két verzió is felkerült a netre, de ezek nem véglegesek
…egyelőre fogalmunk sincs róla, ki lehetett az, ám annyi bizonyos filmközeli ember volt…


Vadásznak az Üvegtigrisre a világhálón
(Beszélgetés Pataki Ági producerrel)
Színes Bulvár Lap, 2006.01.07. csá

…két olyan kópiát loptak el, amelyen még nincs zene és a hangzás sem sztereó…a filmet készítők köréből került ki a tolvaj…

…inkább anyagi kártérítésre számítunk…


Ugrásra készül az Üvegtigris
(Beszélgetés Rudolf Péter rendező-színésszel)
Napló, 2006.01.07. Varga Róbert

…nem tudom, hogyan fogadják a filmet. Másmilyen lesz az Üvegtigris 2, mint az első rész. Nem csináltunk gagyit, ócskát, a folytatást nem kétségbeesett izzadsággal akar olyan lenni, mint az első epizód…ugyanazok az emberek akarnak valamit elérni, nagyon igyekeznek, nem mennek semmire, de nem esnek kétségbe. Élhet önálló életet is ez a film…
…nekem örömöm volt mindkét filmben. Önmagában viszont a magyar színházi és filmes kritikáról beszélni megérne egy misét…
…nem gyúlnak örömtüzek a szemében, amikor letolja a kritika. Persze, én is azt várom, hogy hosszú sorok kígyózzanak a mozik előtt…


Álmodozások kora
(Beszélgetés Schubert Gusztáv filmkritikussal)
HVG, 2006.01.07. Sindelyes Dóra

…az elmúlt öt évben hosszú idő óta először történt meg, hogy egy nemzedék tagjai együtt tudtak elindulni, és valóban fiatalon lettek elsőfilmesek… a filmes nemzedékváltás folytonossága az 1970-es években megszakadt…részben politikai okok miatt: a hatalomnak nem volt kívánatos az újabb és újabb generációk jelentkezése…másrészt hiányoztak azok az élmények, amelyek egységbe kovácsolták volna az 1970-es, 1980-as évek ifjait…
…a mai újhullám hajtóereje a rendszerváltás sorsfordító korszaka…ugyanakkor ritka az olyan film, amely arra vállalkozna, hogy társadalmi körképet adjon a rendszerváltásról…


Különösen veszélyes
(Beszélgetés Vági Lászlóval)
Magyar Nemzet, 2006.01.07. Tornai Szabolcs

…az egyetemi színpad felszámolásakor úgyszólván pótcselekvésként vágott bele a filmezésbe…kisfilmjeivel idehaza sorban vitte el a díjakat…
…Finnországban az 1956-ról szóló filmjével ütközött ismét falba…16mm-es nyersanyagra le is forgatta a filmet…az első vágás után azonban a finn vezetőség jelezte, hogy gond van…arra gyanakszik, hogy valójában nem a finneknek volt bajuk filmmel, hanem az amerikaiaknak, nemzetközi médiaetika értelmében valószínűleg az amerikai nagykövetségre is eljutatták a filmet…
…1956-ról szóló filmet 15 év után mégis bemutatja a Nordic tévétársaság…


Felezett médiatámogatás az EU-ban?
(Beszélgetés Hegyi Gyula parlamenti képviselővel)
Magyar Hírlap, 2006.01.11. Mézes Gergely

…ez európai média támogatására szánt pénzt felezték meg, a kulturális élet többi részét valószínűleg kevésbé érinti majd az elvonás…
…megszűnhetnek azok a programok, amelyeknek keretében magyar filmek európai vetítését támogattuk…az általános megszorító intézkedéseknek esik áldozatul a filmek támogatása is…


Beszélgetés Bereményi Géza rendezővel

Heti Válasz, 2006.01.19. Devich Márton

….van olyan, amit a saját irodalmi anyagomból írtam, s van olyan, amelyből novella lett…
… a forgatókönyvírást még mindig nem becsülik meg eléggé, Magyarországon a filmszakma nincs tisztában azzal, hogy a forgatókönyvnél dől el minden. Utána már csak alkalmazott szakemberre van szükség…
…én olyat még nem láttam, hogy egy igazán jó forgatókönyvből előbb, vagy utóbb ne született volna film…
….nem is járok rendezői érdekszövetségekbe, pedig jobb, ha az ember szervezkedik, különösen ebben a szakmában. A filmgyártáshoz sok pénz kell, és jó, ha van összeköttetés…
…a rendszerváltást megúsztam, a Hídemberrel viszont nem sikerült. Azt hittem, hogy minden olyan egyszerű lesz. Can Togayjal sokat dolgoztunk a forgatókönyvön, tudtam, hogy az a kulcsa az egésznek, és amikor elkészült a hatodik változat, még nem volt semmi baj. Nagy érdeklődéssel várták a filmet, mi meg azt hittük, hogy majd Széchenyi alakjáról dúlnak viták, az ő tekintélyét fogják félteni…
…a Hídember óriási költségvetésű film volt, ráadásul a választások hónapjaiban készült. Elkészülhetett volna egy évvel előbb is, és akkor másként alakul a sorsa…
…5 dédelgetett filmtémám van. Időre lenne szükségem, hogy megírjam őket. Először is szeretnék Szabó Magdának Az ajtó című regényéből filmet írni és forgatni…
…régi álmom Móricz Zsigmond Erdélyét megfilmesíteni. Le tudnám rövidíteni három nagy alak, Bethlen Gábor, Báthori Gábor és Báthori Anna történetére. Pompás, telivér móriczi mű, nagyon élvezném. Aztán szeretném megcsinálni Ottlik Géza Iskola a határon című regényének a filmváltozatát…
…ha készíthetnék filmet a forradalomról, akkor a Corvin köziekről emlékeznék meg, arról az önkívületi állapotról, ami a hazugság megszűnésével járt. Szerencsém van Andy Vajna felhívott telefonon, és megkért, hogy segítsek az ő ’56-os filmjének elkészítésében, a dialógusok megírásában. Abban tehát közreműködöm…
…egyszerre több vasat tartok a tűzben. Nem úgy, hogy egyszerre születik két mű, hanem amíg az egyikkel foglalkozom, már képes vagyok a másikról gondolkodni…
…ha mindenki azzal foglalkozna, ami a mestersége, akkor a megfelelő emberek lennének a megfelelő helyeken, és sokkal jobban haladnának előre a dolgok. Én csak a saját munkámról tudok beszélni, ha bárki beleszól, vagy elkezdi méricskélni, abbahagyom. Senki nem adhatja meg nekem a témát soha. Vagy én találom ki, vagy én vállalom…


Nem író akartam lenni, témáim voltak

(Beszélgetés Bereményi Géza rendezővel)

Népszava, 2006.01.25. Kozár Alexandra
….én nem író akartam lenni, hanem témáim voltak, és minden témához, annak természete szerint más és más műfaj kínálkozott…
…ha majd sikerül megvalósítanom mostani filmes terveimet, újra az irodalommal szeretnék foglalkozni…
…pontokat szeretnék, melyek ismétlődnek egy ember életében és ahol egyszerre ott van a bukás és a siker lehetősége. Valami ilyesmit szeretnék Kádárról is. Azt hiszem sokkal ellentmondásosabb volt az ő élete…
…ez a történet csak jövőre, 2007-ben lesz esedékes, egyenlőre nincs rá egy fillér sem…
…sokat tehát nem szeretnék várni a filmmel, mert meg van a veszélye, hogy elveszíti a közönségét eliramlik az idő a téma felett…
…a film évtizedeken átívelően mutat be egy életutat, és ezt nem lehet megoldani egyetlen színésszel…
…egyedül az író, a költő élvezheti az előkelő outsider szerepét, hiszen ahhoz, hogy egy vers megszülessen, semmiféle pénz nem kell. Egyébként, ha már film és hatalom viszonyánál tartunk, nem embereknek adnak pénzt, hanem filmeknek…


Riportok, tudósítások

A Sorstalanság a The New York Timesban
Magyar Hírlap, 2006.01.04.

…igyekeztek elkerülni a holokauszttal kapcsolatos kliséket…boldogságra törekszik…


A New York Times magasztalja a Sorstalanságot
Népszava, 2006.01.07. P.K.

…a legmagasabb filmek között van azon a polcon, amelyek valaha holokauszt témakörében születtek…
…kiemeli Ennio Morricone néhol operai jellegű muzsikáját…
…a film egyszerre őrjítő és logikus és ez egyidejűleg teszi kalandfilmmé és szenvedéstörténetté…
…bemutatja, hogyan lehetett ezt a szörnyűséget mindennapos világgá tenni…


A New York Times dicséri a Sorstalanságot
Vasárnapi Hírek, 2006.01.08.

…kiemeli, hogy a rendező távol tartotta a témát az olyan szentimentális, giccses feldolgozásoktól, mint Benigni Az élet szép című filmje…


Nyugtalanító szépség”
Népszabadság, 2006.01.09. Horváth Gábor

…vizuális szépsége kicsit nyugtalanító, hiszen a film mégiscsak a holokausztról szól…legnagyobb érdemének, hogy megmutatja, milyen lehetett a normális valóság részeként elviselni az atrocitásokat…


A producer szerzői joga
Népszabadság, 2006.01.03. Csákvári Géza

…a magyarországi producer nemcsak megteremti a pénzügyi feltételeket, de ő szerződik a teljes stábbal, ezért ő vállalja a teljes anyagi felelősséget…
…egyre inkább a producerek kezdenek el forgatókönyveket fejleszteni, amihez később rendezőket keresnek…
…a pénzek elosztásának kérdése minden bizonnyal még hosszú vitákat fog eredményezni. …ami biztosnak látszik, hogy a közönségfilmeket legegyszerűbben a nézőszám alapján lehet osztályozni…
…a helyzeten az is nagyot javítana, ha a támogatási rendszer többcsatornás volna, azaz a tévécsatornák és az ORTT nyílt pályázati rendszerben osztaná el a filmgyártásra szánt pénzeket…


A forgalmazó: nem a mozi van válságban
Népszava, 2006.01.09. B. É.

…Feldmájer Sándor, forgalmazási szakember szerint a nézőcsökkenésben erősen szerepet játszik az a tény, hogy bár kijöttek sikeres szuperprodukciók, de kirobbanóan nagy sikernek egyetlen film, a Star Wars, a sithek bosszúja bizonyult…
…a középmezőny filmjeiért viszont ma már kevesebben mennek el a mozikba, ezek már nem olyan vonzóak, hogy feltétlenül a bemutatásukkor csábítsák vetítőterembe a nézőket…
…tavaly 240 filmet mutattak be a hazai mozik, az eddig beérkezett adatok tanúsága szerint a magyar filmek nézettsége jól alakult…az országos lista legnagyobb büszkesége a Sorstalanság harmadik helye…
…az idei évet a forgalmazási szakember hasonlónak prognosztizálja a tavalyihoz…

Bezár az Új udvar multiplexe

Népszabadság, 2006.01.11. Csákvári Géza
…Cinema City Új udvar így az első nemzetközi multicég által üzemeltetett modern, többtermes filmszínház, amelyet nem eladnak, hanem egyszerűen bezárnak…
…a mozi kihasználtsága körülbelül 10 százalék volt…
…a budapesti mozipiacon komoly átrendeződést jelentett, hogy a fővárosi tulajdonú Budapest Film október végén értékesítette az egyik legjobban teljesítő fővárosi multiplexet, a Mammut mozikat…


Multiplexek alkonya

Magyar Nemzet, 2006.01.20. Lukács Csaba
…a filmes szakemberek már régóta mondogatják, hogy túl sok a terem, és valakinek törvényszerűen meg kell buknia, a pillanat most jött el. Azt még nem tudni, hogy mindez egy korszak végének kezdetét jelenti-e, vagy csak a természetes piaci mozgás része…
…a magyar film sok éves válságából nem látszik a kiút. A filmesek már saját maguktól is lopnak…
…az Üvegtigris második részét még csak tegnap mutatták be, de állítólag már napokkal előtte le lehetett tölteni a világhalóról…
…a kevés költségvetési támogatást pedig egy belterjes kör osztja szét magának, hogy abból nézhetetlen „önmegvalósító” filmeket készítsen…


Digitális Böbe baba
Népszabadság, 2006.01.10. Trencsényi Zoltán

…NAVA, azaz digitális archívum tulajdonképpen egy számítógépes terem…főképp az elmúlt fél év televíziós híranyagait találjuk meg gépen, egy-két filmet – ki tudja, mi alapján kiválasztott – filmet, riportokat, ismeretterjesztő anyagokat…

…ez az archívum egyelőre csak egy kitűnő kezdeményezés…igazi „közkönyvtárként” viszont most még nem használható…


Interneten a filmes örökség
Népszabadság, 2006.01.10. Varsányi Gyula

…tavasszal száz magyar játékfilm és több száz híradó válik hozzáférhetővé bárki számára a „NAVA-pontokon”. A filmeket tavaly a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az informatikai tárca közös programjaként újították fel digitálisan…
…Gyürey Vera, az MNFA igazgatója elmondta, a munkát alapvetően a filmek széles körű hozzáférése érdekében végezték el…míg a megőrzés eszköze továbbra is a celluloidszalag marad…
…többféle szempont alapján választották ki a műveket. A filmtörténeti érték mellett fontos szempont volt a veszélyeztetett állapotú filmek mentése…


Idén mindent levetítenek
Népszabadság, 2006.01.11. Varsányi Gyula

…nem minden játékfilm kerül versenybe azok közül, amelyekkel alkotóik pályáztak. Idén minden eddiginél több, 34 játékfilm nevezése érkezett be…

…zsűribe idén több külföldi tagot is meghívtak…

…versenykategóriába tartozik Szabó István Rokonok című, Móricz Zsigmond regénye alapján készült műve, amely a nyitó díszelőadáson szerepel…

…a rendezők jövőre vizuális összművészeti fesztivállá bővítenék a filmszemlét…

X

Nemzetközi zsűri dönt a szemlén

Népszava, 2006.01.11. Bársony Éva
…minden eddiginél több filmet mutatnak be a 37. Magyar Filmszemlén…

…”videodisco” vendégeskedik a programban. A törekvés ugyanis az, hogy a filmhez, mozgóképhez szorosan kapcsolódó, a vizuális megjelenítésben új utakat kereső társművészeti törekvések is helyet kapjanak…


Rekordszámú film a szemlén

Népszabadság, 2006.01.25. Varsányi Gyula
…változás lesz az idén kiosztásra váró elismerésekben is: látványtervezői és filmzenei díjat alapítottak ugyanis. Janisch Attila rendező, a programtanács összeállító filmszemle idei elnöke hozzátette, idén igen jelentős összeggel, 75 millió forinttal jár majd a fődíj…


Tervezhetőbbé vált a magyar film siker

Magyar Hírlap, 2006.01.25. Borsos Roland
…élőbbé, nyitottabbá, nemzetközibbé szerettük volna tenni a magyar filmszemlét, ezért a szakmából jelentkező igények figyelembevételével számos újítással rukkolunk elő az idei szemlén…
…a játékfilmes zsűri elnöke a görög Dimitri Eipidesz lesz…


A Rokonokat mindössze kétszer vetítik a filmszemlén

Népszava, 2006.01.25. B.Gy.
….felvetődött, hogy a fesztivál nyitó filmje, Szabó István által rendezett Rokonok csak két alkalommal lesz majd látható…
…március 9-től forgalmazza majd az Intercom…
…a fesztivál idei költségvetése a tavalyi 165 milliónál kevesebb, mintegy 150 millió forint. Ennek egyik oka, hogy az idén a szemle nem kapott pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól…


Filmszemle újításokkal

Magyar Nemzet, 2006.01.25. Nedbál Miklós
…január utolsó napján, kedden este 7 órakor tartják, a 37. Magyar Filmszemle ünnepélyes megnyitóját a Budapesti Kongresszusi Központban…
….Janisch Attila hozzá tette, céljuk volt, hogy nyitottabbá, élőbbé tegyék a szemlét. „Az idén újítások is lesznek, minden eddiginél több filmet lehet megtekinteni”…
…Garami Gábor producer lapunknak elmondta, az idei szemle költségvetése a korábbiaknál kevesebb, 151 millió forint, amelyhez pályázaton nem kapnak támogatást….


Forgatnak

Alföldi Róbert rendezi A nyugalom adaptációját

Napi Gazdaság, 2006.01.06. Ember Zoltán
…Bartis Attila regényéből film készül, amelynek rendezője az első filmes Alföldi Róbert lesz, a forgatókönyvet Garaczi László írta…

…tervezett költségvetése mintegy 200 millió forint, amelyből eddig 70 millió gyűlt össze…


Visszalépett a Fogság című film rendezője

Magyar Hírlap, 2006.01.06. Mézes Gergely
…el sem kezdték forgatni a Spiró György regényéből készülő dokumentumfilmet, máris lemondta a közreműködést Kardos Sándor, a film rendező-operatőre…
…a dokumentumfilm 32 millió forint támogatást kapott, ebből kell leforgatni a hatszor félórás sorozatot…
…Kardos visszalépése azért is váratlan, mert lapunknak azt mondta, Spiró György regényét rendkívüli műnek, nemzetközi szinten is kiemelkedőnek tartja…


Hírek

Kertész a The New York Timesban a Sorstalanságról

Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2006.01.06.

…a film…nem azonos a könyvvel. A film vizuális, a gyerek azonnali rokonszenvet kelt, a szöveg másodlagos a cselekmény és a képek után…

…nem a holokauszt krónikája, hanem inkább a nagykorúvá válás története…

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső