Surányi Vera Híd Kelet és Nyugat között
41. Karlovy Vary Filmfesztivál - 2006. június 30 – július 8.

95 KByte

Noha a legnagyobb filmprodukciók még mindig nagyobb bizalmat, több esélyt szavaznak a cannes-i, berlini vagy velencei fesztiválnak, mint Kalovy Varynak, jól érzékelhető a fesztivál súlyának növekedése. A „Keletről Nyugatra” szekció tavalyi versennyé nyilvánítása (a fesztivál alapításának 40. évfordulója alkalmából) még egyértelműbbé tette a fesztivál vezetőinek óhaját: az esemény képezzen hidat Kelet és Nyugat között, s nyújtsa a kelet-európai filmipar lehető legnagyobb választékát a nemzetközi mezőnyben. Bár korábban szinte kérkedtek azzal, hogy nem a forgalmazókat, hanem a közönséget célozzák meg, idén több fontos forgalmazó is jelen volt (pl. Unifrance, Nordisk Film stb.) és számuk évről évre nő. A nyugatról érkező filmesek számára a fesztiválközpontnak helyet adó Thermal Hotel, amely őrzi a hetvenes évek levegőjét, kuriózumot jelent. A hírek szerint azonban a Thermált befektetők megvásároltak, így kétségessé vált, hogy az egykori budapesti SZOTszállóra emlékeztető épület a jövőben szolgálhat-e majd a fesztivál helyszínéül. Mivel a vetítések jelentős része itt zajlik, ez valóban komoly gondot okozhat a szervezőknek.

A fesztivál egyik jellegzetessége, hogy miden évben más neves művész készíti el a fesztivál klipjét, amit minden film előtt levetítenek. Néhány nap után már mindenki kívülről tudja, minden kockája ismerős. Idén nézhettük akárhányszor, mégsem volt világos, miről is szólt. A művészkedően misztikus és erőltetetten kimódolt klip idén nem aratott sikert. A František Skála nevével jegyzett alkotásnál láttunk már jobbat is, igaz, azokat Jan Sverák, Jan Hřebejk, vagy Petr Zelenka készítette. A parádés nyitógálán négy akrobata gumiszőnyegről pattogva szó szerint a levegőben sétált a háttérben ülő négy, műanyag parókás, elegáns úr dobpergésének ritmusára. A káprázatot Kim Ki-Duk koreai rendező törte meg, aki szerényen, visszafogott mosollyal jelent meg az Idő című filmjének nyitóvetítésén. A filmet versenyen kívül mutatták be, Kim Ki-Duknak talán nem olyan fontos már, hogy műve versenyezzen és díjakat nyerjen. Új filmjének premierje azonban méltó nyitánya volt a 41. Karlovy Vary fesztiválnak.

Az Idő (Time, 2006) más, mint a rendező előző filmjei. A kegyetlen, abszurd és filozofikus tartalom ebben a műben nem társul lélegzetelállítóan szép, festői képekkel. Éppen ellenkezőleg, egy plasztikai sebészeti műtét brutális, véres látványa sokkolja a nézőt. Plasztikai sebészhez általában az megy, aki elégedetlen a küllemével, aki szebb akar lenni. Az Időben egy szép fiatal lány azért operáltatja meg magát, mert máshogy akar kinézni. Mert más arccal talán ismét beleszeret a férfi, akinek szerelme számára mindennél fontosabb. Ám amikor néhány hónap múlva ismét felbukkan, immár más arccal, ismeretlenként, kiderül, hogy szerelme az előző nőt sírja vissza. Ha nem éreznénk a fordulat drámaiságát, humorosan is felfoghatnánk a történteket. Ám amikor a fiú megtudja mi történt, szintén átszabatja az arcát, és itt kezdjük mi nézők elveszíteni a lábunk alól a talajt. Nemcsak a szereplők vannak bajban egymás azonosításával, de mi nézők sem tudjuk már, ki kicsoda is valójában. A két lány ugyanis, az eredeti és az átoperált, eléggé hasonlít egymásra. Ezt a sajtótájékoztatón Kim Ki-Duk szemére is vetették, amire csak ennyit válaszolt: „ahogy így elnézem magukat, nekem is egyformának tűnnek…”

Laurie Collyer amerikai elsőfilmes rendező fődíjat nyert alkotásában – Sherrybaby –(2006) a főszereplő Sherry csak olyan szeretne lenni, mint a többiek, harmonikus családot, polgári életet akar. Mindez azért nem olyan egyszerű, mert Sherry három éves börtönbüntetés után - rablás és kábítószerfogyasztás miatt – próbál visszailleszkedni korábbi környezetébe, alig ismert gyermekének igazi anyja lenni. Bármennyire szeretné Sherry, terve nem sikerül, végül feladja. S hogy miért? Mert szűkebb családjának nem érdeke, hogy más életet éljen. Azok gátolják ebben, akik látszólag jót akarnak neki. Valójában azonban a testvére és annak felesége szeretnék megtartani Sherry öt éves kislányát, mert már a magukénak tekintik és elmulasztották elmondani a gyereknek, hogy más az édesanyja, mint aki neveli. A téma dokumentumfilmes megoldást kínált volna, de Sherry szerepében Maggie Gyllenhaal kiválóan hitelesítette egy kisiklott életű ember kudarcra ítélt erőfeszítéseit. „Sokszor formáltam meg olyan szerepeket, amelyekben a figurák kívülről szépek és vonzóak, belül a lelkükben azonban rosszak. Mostanában jobban érdekel a kettő együttes jelenléte, vagyis a valódi karakter megjelenítése, egy kicsit bájos, egy kicsit gonosz, egy kicsit félős, egy kicsit bátor”- nyilatkozta Maggie Gyllenhaal, Sherry alakítója, a Village Voice-nak. A Sherrybaby-ben pontosan ezt nyújtja a kristályglóbusszal jutalmazott színésznő. Csupán a testtartása már sok mindent elárul az általa megformált személyről. Csípőjét enyhén előre döntve, nyakát kissé behúzva lépked hosszú lábaival, tartása lazaságot és egyszersmind szorongást fejez ki. A testén látszik a félelem, sikerül-e elfogadtatnia magát anyaként öt éves gyermekével, képes lesz-e anyaként viselkedni, lemondani a kábítószerről, munkába állni és normális életet élni. A film prognózisa szomorú, Sherry valószínűleg visszacsúszik oda, ahonnan jött, és már ereje sem lesz kísérletezni azért, hogy maga mögött hagyja előző életét.

A francia versenyfilm, Ez a kislány az enyém (L'Enfant d'une Autre, 2006) szintén egy anya-gyermek kapcsolatról szól. Virginia Wagon harmadik játékfilmjében Maud (Catherine Jacob) a középkorú, gazdag üzletasszony csodával határos módon (megpillant egy anyajegyet) rátalál csecsemő korában ellopott gyermekére, egy tizenkét éves kislányra. A film egy elrontott, megkeseredett életről szól, arról, hogy milyen szenvedéssel és titkokkal képes az ember látszólag „normális”, sőt sikeres életet vinni. Esténként azonban a nappal vonzó, sikeres nő egyedül ül otthon az italával. Feltárul egy asszony belső drámája, akinek házassága nem sokkal a gyerek eltűnése után tönkrement, aki depressziós és magányos, de aki megtanulta érzelmeit kordában tartani. Fokról fokra bontakozik ki előttünk egy árnyalt, érzékeny, rendkívül sokoldalú személyiség, aki még arra is képes, hogy lemondjon gyermekéről, ha annak érdeke így kívánja. Nem árulja el kilétét lányának, a kislány folytatja előző életét, anélkül, hogy megtudná: az elegáns, barátságos néni az édesanyja. Catherine Jacob ezért a szerepéért megkaphatta volna a legjobb női főszereplő díját. Az ő játéka tette a filmet valóban emlékezetessé.

A kínai Li Yu népszerű tv-bemondóként készítette első játékfilmjét, a Hal és az elefántot (Jinnian xiatian/Fish and Elephant, (2001), az első kínai (amatőrök által játszott) leszbikus filmet. Noha a hivatalos cenzúra betiltotta a film hazai forgalmazását, a Hal és az elefánt kikerült a nemzetközi porondra, és rangos díjakat nyert. A Dam utca (Hong yan/Dam Street, 2005) – a harminchárom éves Li Yu második játékfilmje a konzervatív kínai társadalmat bírálja. A nyolcvanas évek táján egy tizenhatéves lány egész életsorsa pecsételődik meg azzal hogy teherbeesik. Környezete kirekeszti, az iskolából kirúgják, a csecsemőt örökbeadják, neki azt hazudják, hogy halva született. Operaénekesnek készült, de pályáját a stigma, a szégyen kerékbetöri, másodrendű állampolgárként válik felnőtté, kenyerét a helybéli bárban keresi, ahol énekléssel, tánccal szórakoztatja a férfiakat. Váratlanul egy kisfiú bukkan fel az életében, akinek ragaszkodása vigaszt nyújt magányában. Akkor még egyikük sem sejti, hogy a vonzalom nem véletlen, anya és fia találkozott egymással. A film Deauvilleben (az ázsiai filmek legnagyobb fesztiválja Európában) idén megkapta a legjobb film díját.

Nőkről szól Maria Maggenti amerikai független filmes munkája is. A rendező 1995-ben tűnt fel a Két nő szerelmének elképesztően igaz története (The Incredibly True Adventure of Two Girls in Love, 1995) című filmjével. Idén is a független szekcióban vetítették a Puccini kezdőknek (Puccini for Beginners, 2006) című dogmafilmjét. „A film ötlete akkor keletkezett, amikor váratlanul egy férfibe lettem szerelmes. Addigi életem legnagyobb kihívása volt. Hét évbe tellett, míg elkészült, de nem adtam fel”- nyilatkozta a rendező a sundance-i fesztiválbemutató után. A film hangvétele emlékeztet a nálunk is népszerű Szex és New York tv-sorozatra. Szókimondóan és szellemesen avat be a különböző és/vagy azonos neműek közötti szerelem végtelen bonyolultságába.

Andrucha Waddington brazil rendező A homok asszonya című japán filmre emlékeztetőn egy dél-amerikai homoksivatag tengerében példázza az asszonyok végtelen szívósságát és kitartását Homokház (Casa de Areia/House of Sand, 2005) című filmjében. A Panoráma szekcióban bemutatott film az 1910-es években játszódik, de voltaképpen mindegy, hogy mikor, mert erre a tájra nem jutnak el a hírek, a szereplők tökéletesen elzárva élnek a világtól, napjaikat a homokkal való küzdelem, az élelem beszerzése, a túlélés tölti be. A megszállott farmer, aki erre a reménytelen helyre cipelte terhes feleségét és anyósát, hogy új, önálló, senkitől sem függő életet teremtsen, hamarosan meghal, és a két nő magára marad a semmi közepén. Életük annak reményében telik, hogy egyszer majd valaki eljön értük. Vágy, remény, beletörődés és férfiaknak való kemény munka szövi át életüket, néhány bennszülöttön kívül senkivel sem találkoznak. Az időközben megszületett harmadik nő, az unoka az, akinek végül sikerül egy csapat idevetődött csillagásszal elmenekülni. Anyja azonban a maradást választja, belőle már kihalt a vállalkozó kedv. Az ő sorsa már egybeolvadt a homokkal, nem kíváncsi semmi másra. A rendező tiszteleg a nők három generációja előtt, akik mind a maguk módján vetik meg lábukat a futóhomokon, vagy bárhol, ahol csak a legerősebbek élik túl.

Kevesen tudják, hogy a nálunk is bemutatott Fekete tigris könnyei (Fah talai jone/Tears of the Black Tiger) thai film. Wisit Sasanatieng rendező neve 2000-ben vált ismertté a világban. Ez volt az első thai film, amit Cannes-ban bemutattak az Un Certain Regard szekcióban. Azóta bejárta a világot, számos ország mozijában vetítik sikerrel. Négy évvel később Wisit Sasanatieng felesége regényéből készítette a Városi kutya (Mah Nakorn/Citizen Dog, 2004) című művet. A film mozaikszerűen építkezik, az egyes történeteket, Pod csodálatos kalandjait a főszereplő köti össze. Pod, a naiv vidéki fiú Bangkokba megy és megpróbál alkalmazkodni a modern nagyvárosi körülményekhez. Elég sok baj éri. A konzervgyárban, ahol dolgozik, az egyik ujját véletlenül belevágja egy halkonzervbe, ami szélsebesen tűnik el szeme elől a futószalagon. Felkerekedik hát, hogy megkeresse levágott ujját. A hang után megy, mivel az ő ujja állandóan dobolt, egy doboló hangú konzervet keresgél a boltokban. Hallgatózik, rámolja a dobozokat, míg megleli azt, amelyik visszadobol. Eközben egy barátra is rátalál, Yodra, aki szintén az ujját keresi a halkonzervek között, mivel ő is a konzervgyárban dolgozott. Ő lesz Pod ?ujj-barátja”. Ilyen és hasonló bizarr, elképesztő, meseszerű, néha horrorisztikus események történnek. Nem a reális világot, hanem Pod álmait, a vágyait és félelmeit látjuk, az ő szemével nézzük Bangkokot és a modern világ szürrealitását, miként Párizst néztük Amélie szemével. A látott filmek közül nálam a Citizen Dog vitte el a Kristálygömböt.

A fesztivál atmoszféráját évek óta alapvetően meghatározzák az ország legkülönbözőbb pontjairól nagy számban ideérkező huszonévesek. Idén számukra hatalmas campinget létesítettek a város szélén. A kényelmesebb körülmények biztosítják, hogy a fesztivál megőrizze rokonszenves vonását, a diákokkal zsúfolásig megtelt nézőtereket. A nézők megőrzésén kívül Karlovy Vary két fő célja: utat nyitni a kelet-európai film forgalmazásának és új piacot teremteni az európai filmnek Kelet-Európában. Mivel a forgalmazóknak is elemi érdekük, hogy filmjeik minél szélesebb körben találjanak vevőre, a térség egyetlen A kategóriás fesztiváljának jelentősége valószínűleg még tovább nő a jövőben.

(2006-07-28)

 

Jan Hrebejk
Jan Hrebejk
131 KByte
Jan Hrebejk: Beauty in Trouble (Kráska v nesnázích, Czech Republik, 2006)
Jan Hrebejk: Beauty in Trouble (Kráska v nesnázích, Czech Republik, 2006)
150 KByte
Jan Hrebejk: Beauty in Trouble (Kráska v nesnázích, Czech Republik, 2006)
Jan Hrebejk: Beauty in Trouble (Kráska v nesnázích, Czech Republik, 2006)
120 KByte
Kim Ki-duk: Idő (Shi gan, Korea, 2006)
Kim Ki-duk: Idő (Shi gan, Korea, 2006)
92 KByte
Kim Ki-duk
Kim Ki-duk
114 KByte
Laurie Collyer: Sherrybaby (USA, 2005)
Laurie Collyer: Sherrybaby (USA, 2005)
113 KByte
Laurie Collyer
Laurie Collyer
124 KByte
Andrucha Waddington: Homokház (Casa de areia, Brazil, 2005)
Andrucha Waddington: Homokház (Casa de areia, Brazil, 2005)
134 KByte
Li Yu: Dam utca (Hong Yan, China, 2005)
Li Yu: Dam utca (Hong Yan, China, 2005)
129 KByte
Wisit Sasanatieng: Citizen Dog/Városi kutya (Mah Nakorn, Thailand, 2004)
Wisit Sasanatieng: Citizen Dog/Városi kutya (Mah Nakorn, Thailand, 2004)
99 KByte
A zsűri
A zsűri
199 KByte
A közönség a Thermal előtt
A közönség a Thermal előtt
225 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső