Novotny Katalin A sportevőbajnok: Trócsányi Gergely
 

62 KByte

Trócsányi Gergely, a Taxidermia című fődíjas film egyik főszereplője, Balatony Kálmán sportevőbajnok alakítója 1974. március 2-án született Veszprémben. Kalandos ifjúkorába éppúgy belefért a kikötőőri állás, mint a sofőrködés. Középiskolás korában alapította barátaival első zenekarukat, amely a mai Hollywoodoo együttesük elődjének tekinthető. Élete fordulópontjának tekinti, amikor 1995-ben komoly műtéten esett át, és hetekig élet-halál között lebegett, ezután lett céltudatosabb, határozottabb elképzeléseket tűzött ki maga elé. Ennek az eredménye is talán, hogy 1999-ben úgy döntöttek a közben többször is átalakult zenekarral, hogy Budapestre költöznek, ami a kezdeti nehézségek után meghozta a szerencséjüket: nemsokára megjelent első albumuk, a Stabil oldalfekvés, majd másfél évvel ezelőtt a Karmolok, harapok.

Hogyan esett rád a választás a Taxidermia egyik főszerepére?

Mivel nekem elég markáns a külsőm, egyik ismerősöm - aki fotós - hívott először reklámfotózásra, aztán vártam, mint a jó gyerek. Nemsokára jelentkezett egy svájci megrendelő, szerzetest kellett alakítani. Kimentünk a fóti stúdióba, kezdődött a reklámfilmezés. Egyre-másra jöttek az ajánlatok, így történt, hogy a Taxidermia első asszisztensével már dolgoztam együtt, illetve a zenekarral együtt szerepeltünk egy főiskolás vizsgafilmben is. Így látott meg Réthly Attila, a film castingosa, és elhívott próbafelvételre. Ott több jelölttel együtt szituációs gyakorlatokat csináltunk Pálfi Gyuri instrukcióira, ezek alapján esett rám a választás.

Hogyan érezted magad forgatás közben?

Alapvetően nagyon érdekes volt, nagy volt a stáb, komoly felszerelések voltak, úgy járkáltam ott, mint Alice Csodaországban. Ugyanakkor borzasztó fárasztó is volt a 12-14 órás munka naponta. Közben a Sziget TV-nél dolgoztam, kitaláltunk egy Jackass-szerű műsort a sumóról, ahol úgy belelendültünk, hogy megsérültem, ez a sérülés végigkísért az egész forgatáson.

Az általad alakított Balatony Kálmán a 60-as, 70-es évek fordulóján élő élsportoló. Honnan merítettél élményanyagot a szerep megformálásához?

Nem kellett nagyon utánajárni, azért vannak nekem is erről az időszakról még élményeim: kiraktak az úttörőcsapatból, a középiskolát igazgatói intővel nyitottam, mert nem akartam belépni a KISZ-be, stb.

Melyik forgatási epizódot élvezted a legjobban?

Az esküvői jelenetet, abból is azt a részt, ami végül kimaradt a filmből: egy üldözős akciójelenetet. Ez irtózatosan meggyötört, mert ezt a testet nem olyan könnyű megmozgatni… És talán furcsa, de az éneklős jelenet volt a legszörnyűbb, mert egyrészt hamisan kellett énekelni, negyedhanggal a dallam alatt - mert egy sportoló, ugye, nem tud énekelni -, másrészt idegen statiszták előtt kellett playbackelni, szóval, ez nem volt az én műfajom.

Nézőként melyik jelenet tetszett a legjobban a film középső részéből?

A spartakiád. Nagyon jó képek vannak benne! A hanyattesés, a tribün, minden. Ezenkívül kedvencem volt az orvosi rendelőbeli jelenet, és az edzővel való beszélgetésem is.

Ez az utóbbi teljesen a Parti Nagy-novellán alapul.

Ezt a részt be kellett vágni, tény, nem volt könnyű jól elmondani. Ráadásul ez a forgatás második jelenete volt, közvetlenül a kórházi „Lajoskás” epizód után.

Átláttad az egész filmet a forgatás alatt, vagy csak a saját szerepkörödet ismerted?

Ismertem a forgatókönyvet, már a második napon elkértem, szerettem volna tudni, miben játszom. Időközben néztük a musztereket, faggattam Gyurit, hogy mi miért van. Az elővágott verziót is megnéztem, és megnéztem az első és a harmadik rész forgatását is. Nagyon érdekelt az egész.

Hogyan hatott rád a film?

Néha szinte könnyekre fakadtam. Az "apámat", Morosgoványit olyan szinten tudtam sajnálni, hogy majd' megszakadt érte a szívem. Lajoska közönyösségétől pedig kirázott a hideg. Arról is szól nekem ez a film, hogy a feje tetejére állhat minden, a törvényszerűségek akkor is törvényszerűségek maradnak.

A film végefőcím-kísérőzenéje, az
Erdő, a Hollywoodoo második lemezéről származik, te vagy a szövegírója. Ki választotta be a filmbe?

Szerettük volna, ha szerepel a filmben a zenénk, de végül Pálfi Gyuri választotta ezt a dalt, ami azért illik oda szerintem, mert a történet végén visszazökkent a valóságba, felráz, életre pofoz.

Elkészült a Taxidermia-klip. Hol látható?

A Viva TV-n. A vágatlan változat letölthető lesz a zenekarunk honlapján, és terveink szerint szerepelni fog a következő albumunkon is, valamint a majdan megjelenő Taxidermia DVD-n. Nagyon örülök annak, hogy ilyen sikeres lett a film, és a magyar siker után elindult a nemzetközi karrierje is.

Voltál-e valamelyik nagy filmszemlén? Milyen érzés volt a "nagyok" között lenni? Milyennek láttad a filmes világot?

A cannes-i és az antaliai fesztiválok voltak a legnagyobbak, ahol jártam. Lenyűgöző egy-egy ekkora volumenű rendezvény, bár jobban szeretem ezeket a széléről figyelni, mint részt venni bennük. A kisebb "családiasabb" fesztiválokon jobban megtalálom magam. A filmes világ eléggé hasonlít a zen világára. Ugyanúgy megvannak a kisebb-nagyobb klikkek, akik aztán ha egy helyre kerülnek, azonnal „megfejtik a szakmát”. Persze, hogy ne csak negatív dolgot mondjak, egy-egy ilyen csapat nagyon szépen, fegyelmezetten együtt tud dolgozni, ha van miből és miért.

Nem hiányzik a filmezés? Ha választanod kellene az éneklés és a színészet közül, melyik mellett voksolnál?

Nem hiányzik, mert folyamatosan van. Most éppen egy reklámfilmben szerepeltem mint mikulás, korábban egy rövidfilmben voltam vadász, és nemsokára forgatjuk az új Hollywoodoo klipet is. Egyébként a zenélés számomra olyan természetes, mint a lélegzés. Nem tudom, hogy van-e olyan dolog amiért valaha is feladnám… talán akkor, ha nem lesz mondanivalóm.....

Van- e kedvenc filmed, színészed? Alakult-e a film ízlésed ez alatt a fél év alatt? Ha igen, miért?

Vannak kedvenceim, szeretem azokat a filmeket, amik gondolkodásra késztetnek. Nagyon tetszett az Élet értelme ( Monty Python ), aztán az Oh brother where are you ( Joel Coen ), vagy éppen a TwinPeaks. Annyiban alakult az ízlésem, hogy még jobban tudom értékelni a filmet, hiszen látom, hogy mennyi munka igényesen megcsinálni.


(2006-11-23)

 


115 KByte

179 KByte

177 KByte

51 KByte

72 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső