Az trieszti Alpok Adria fesztivál majd két évtizedes, érett, gazdag, több művészeti ágat befogadó fesztivál, teljes fegyverzetben. Már a katalógusa imponáló, vastag könyv, komoly szövegekkel és elemzésekkel, s a szervezők, közreműködők névsora is tiszteletet keltő Valójában mikor kezdődött és hogyan?

Egy szenvedélyből kezdődött, mint minden.
68-ban kezdődött, az underground filmmel, egy kis, 80 fős moziban. Mindent vetítettünk mi, amerikai és olasz avantgárdot, aztán érdekelni kezdett, hogy mit csinálnak a szomszédban például a szlovének és a többi barátunk, akik mind átjöttek a filmekre.
Innen indultunk, aztán rájöttünk, hogy körülöttünk mindenki a gyökereit keresi, és ez érdekes lett. Bemutattuk hát a szlovén filmet, a magyar filmet, a cseh, a szlovák filmet. Kezdtünk úgy működni, mint valami kis kutatóközpont.
Rájöttünk ugyanis, hogy ezek az alkotók sem egymást, sem egymás filmjeit nem ismerik, elhatároztuk, hogy kialakítunk egy találkozási pontot. Innen kapta a nevét a fesztivál, a városról, ahol az Alpok és az Adria találkozik. 1988-ban rendeztük meg az első találkozót, az volt a nulladik év, aztán meghívtuk az összes ország filmes felelősét, a szlovénokat, az osztrákokat, a bajorokat… Aztán meghívtuk Triesztbe ezeknek az országoknak a minisztereit, vitassuk meg, ez volt 1988-ban, Magyarországot akkor Marx képviselte.

Engem az lepett meg két éve, amikor az összes, akkor elkészült magyar táncfilmet meghívták, hogy Grunwalsky filmjének főszereplőjét, Ladányi Andreát fellépésre hívták meg. Nem értettem, hogy kerül egy élő táncosnő egy filmfesztiválra?

Mi nem csak a filmet tartjuk fontosnak, szeretnénk bemutatni azt a kulturális szövetet is, amiben a filmek megszületnek. A zenét, a színházakat, a táncot, - a film csak egy ezek közül.

A nyolcvananas években már több helyszínen játszottak?

Először az Excelsiorban vetítettünk, ugyanis az a kis mozi, ahol az underground vetítéseket tartottuk, a Capella Underground, bezárt. Nem is volt elég nagy ahhoz, hogy rá lehetett volna szervezni egy fesztivált. A kezdő csoport kettévált, az egyik ott maradt az undergroundot szervezni, a másik belevágott ebbe a fesztiválba. De Triesztben más filmfesztiválok is vannak, újabb generációk nőnek fel, és abból a kis moziból kiindulva például ma már az egyik legnagyobb olasz fantasztikus filmek fesztiválját szervezik, amit mi is csináltunk, csak ők kibővítették és igazán jelentőssé tették. Mi tehát átjöttünk az Excelsiorba, aztán beszállt a Teatro Miele, ahol színházi előadásokat lehet tartani, zenét, koncertet lehet adni.

Az Excelsior mozi és a Miele színház városi irányítás alá tartozik?

Az Excelsior privát mozi, a Miele kooperatív, szövetkezet, a Bonawentura szövetkezet, amit regionális pénzekből tartanak fel. A Fantasztikus filmek fesztiválja, a Capella Undergound és az Alpok Adria fesztivál is főként regionális támogatásból él meg. Egy kicsit, és egyre kevesebbet kapunk a várostól, és még kevesebbet a megyétől. A város, Trieszt is a jobboldali, Berlusconi-féle vezetés alá tartozik.

Mennyire sikerül bevonni a magántőkét? Nálunk még mindig él a hiedelem, hogy a magántőke rávehető a kultúra finanszírozására.

Nagyon keveset, az utazásokra 5000 eurót sikerült most, de inkább szolgáltatásokat lehet szerezni, számítógépeket, szállodai szolgáltatásokat. Ha sportversenyt rendeznénk, arra könnyen tudnánk pénzt szerezni.

Meglepett, hogy mennyire változatos a közönség életkora. Hány generációt nevelt fel eddig a fesztivál?

68 óta legalább hármat- Azoknak a gyerekei, akik az első Capella Undergroundot csinálták, már rég felnőttek, most már az ő gyerekeik jönnek. Kettőt legalább, de inkább hármat.

Jönnek a fiatalok, de látszik, hogy jönnek azok is, akik nem szoktak le a moziról s a kultúráról.

Hát persze, hiszen ők már tudják, mi a szlovén film, a magyar film, a cseh film, őket már érdekli, hogy miket is csinálnak az alkotók legújabban. Hiszen a barátaikról van szó. Nem számukra ismeretlen nevek vonulnak itt fel, ez a közönség sokukat ismeri, a műveiket és személyesen az alkotókat is. Minden évben kérdezik, hogy jön-e Janisch Attila. Ő ugyanis minden filmjével itt volt, már várják az újat. Máshol ez nem így van

Amikor elkezdték a fesztivált, hányan csinálták, és hányan dolgoznak rajta ma?

Én, a testvérem, Rosella Cesare, a testvérem, Piero Percavassi, aki mozis volt, övé volt az Ariston mozi, ő sajnos azóta meghalt. Velencéből Letizia segít, aki az összes sajtókonferenciát szervezi Velencében és Torinóban, és a locarnói fesztivál egyik igazgatója, Tiziana Finci válogatja a rövidfilmeket. Beszámolnak, mesélnek, figyelnek, keresnek, nem csak nekünk, más fesztiváloknak is. A fesztivál ikonográfiája, a katalógus és a weblap designja Tiziana Oselladore munkája.

Nagyon színvonalasok az írások a katalógusban. Látszik, hogy nem egyszerűen összeollózták a hirdetés-szövegeket vagy ajánlókat, nem csupán összehordták az adathalmokat, hanem komoly tudás, elemzés, a téma valódi ismerete áll mögöttük.

Nálunk minden kutatásokon alapul. Én magam például nem megyek Cannes-ba, Velencébe vagy Locarnóba, engem nem érdekelnek az általános fesztiválok. Elmegyek Budapestre, Karlovy Varyba, Gdydiána, Potrozba…

Értem én, látszik ezen a fesztiválon, hogy elsődleges információkból építkezik, nem pedig a krémet szedi le a tortáról, nem a már felfedezett filmeket fedezi fel még egyszer…

A nagy fesztiválok szervezői ritkán mennek el ezekre a helyekre, és nem veszik észre az újdonságokat, de én boldog vagyok, ha új embereket fedezhetek fel.

Kik a legkedvesebb felfedezettjei?

Akiket én hoztam el először Olaszországba. Sverák, Sulik, Janish, Kozole, a lengyelek közül Stuhrt mint rendezőt én hoztam el, Glinskyt, Jakub Kolskit…

Beül még úgy moziba, hogy nem keres magának filmet, hanem mozizik, mint bárki más?

Talán, amikor az unokámat viszem moziba. De egyébként még ma is mint néző nézem a filmeket, nem mint tudós mondjuk. Most, hogy már évek óta látom ezeknek az országoknak a filmjeit, az a legfontosabb, azt figyelem, hogy felvillannak-e új utak, milyen irányba mennek el, jut-e valameddig egy-egy új irányzat. Számomra nem pusztán csak az a fontos, hogy egy film milyen film abszolút értelemben, hanem az is, hogy mit jelent a közönségnek, és milyen szerepe lesz az adott ország filmművészetén belül is, milyen hatással lesz a többi filmre. Mennyi újat hoz, mit árul el, hogyan illeszkedik abba a folyamatba, amit most már én is átlátok. Mivel a saját fesztiválomnak keresem a filmeket, tudnom kell, hogyan illeszkedik abba, amit mi megmutatunk. Hogyan viszonyul ahhoz a realitáshoz, amit az az ország megél, mit tükröz belőle, a kultúrájából Hol vannak a legfőbb gócpontok, milyen tematikát hoz elő...
Ezért fontos, hogy a többi művészi kifejezésmódot is idehozzam.
És a többiek, a munkatársak is ilyen szempontokból néznek nekem. Aki a locarnói fesztiválba válogat, tudja, hogy mit keres Locarnóba, és mit hozhat el ide.

Akkor az a kérdés nem is érvényes, hogy van e kedvenc filmfajtája.

Nem, a nagy kommersz, a technológiát előtérbe állító filmek nem érdekelnek. Nekem az a fontos, hogy én meg tudjam nézni.

Számomra meglepetés a fesztivált körülölelő könyvkiadás. Ez például már Pesaróban is meglepett. A jelentős olasz filmfesztiválok nemcsak önfényező katalógusokkal kísérik a műsorukat, hanem mindig kiadnak a fesztiválhoz kapcsolódó alkotói portrékat, és a tematikát továbbgondoló gyűjteményes köteteket is. Triesztben is a fesztivál témáihoz és a bemutatott alkotókhoz kapcsolódó gyűjteményes és tanulmányköteteket jelentetnek meg minden évben - tudom, hogy az olaszul létező magyar film-szakirodalom milyen színvonalas! - és mellettük kelet-európai irodalmat. Most például Hrabalt lehetett kapni, ő volt a fesztivál egyik témája. Ezt a fesztivál szervezi, vagy csak jól kell időzíteni és együttműködni a kiadókkal?

A fesztiválon kívül két támaszunk van, az előadások és a könyvkiadás. 2 évvel ezelőtt Bruno Schulz, idén Hrabal. Mert a film mellett a legnagyobb szenvedélyem az irodalom. Kertész Imrét akartuk meghívni, de nem jött össze. Amikor először megláttam Bruno Schulz rajzait a múzeumban, eldöntöttem: én ezeket a rajzokat és ezt az embert meg akarom ismertetni Olaszországgal.

Volna még pár rövid kérdésem. Milyen képzettség kell egy fesztivál igazgatásához? Milyen végzettséggel indultak, amikor kezdték, mondjuk a mozi elvezetésén kívül.

Filmet tanultam Lino Miccichénél, végigjártam a pesarói fesztivál iskoláját. Az egyetemen pedig a film szakot csináltam végig.

Hol tanulták meg a szervezés az irányítás technikáját és a gazdasági igazgatást?

Christina, aki most a gazdasági vezető, épp egyetemre járt és művészettörténetet tanult, amikor Piero elkezdett betegeskedni. De mivel be kellett állnia a helyére, nem fejezte be az egyetemet, hanem átállt gazdaságra.

Aki egy mozit el tud vezetni, az össze tud rakni egy fesztivált?

Piero sem tanulta, ő pszichológiát tanult. Lépésről lépésre tanulja meg, a hibákból.

Megvan a kockázata. Azt kellett megtanulni, hogyan kell tárgyalni a különböző intézményekkel, a hatalommal. Mindenki hozza a fiatalokat, akik aztán menet közben megtanulják. Egyik munkatársunk, aki egész évben a titkárnőnk, most már a szállásokkal is foglalkozik. Sok fesztiválon dolgoznak a munkatársak és elhozzák a szervezési tapasztalatokat, ötleteket.

Ez még átlátható méretű fesztivál.

A különböző szekciók, a játék- és a dokumentumfilmek között sok a kapcsolat, aztán ehhez jön még az élő zene, színház és tánc – más-más aspektusok, és ebből a sokféleségből alakul ki valami egész…

A katalógusban találtam két listát, az európai és a kelet európai fesztiválok szövetségéről. Hasznosak ezek az intézmények? Milyen a kapcsolatuk az európai fesztiválok szövetségével?

Azt Brüsszelből intézik. Mi sose kaptunk pénzt, mert nem voltak európaiak azok az országok, amikkel foglalkoztunk. Mióta ők is beléptek, jut egy kicsi pénz nekünk is.

Ezek a fesztiválok egymás konkurensei, nem?

Nem. Ez az európai szövetség próbálja koordinálni például azt a csomagot, amibe minden ország betesz egy filmet, s ezzel a csomaggal igyekeznek segíteni e művek népszerűsítésében. De ez inkább még próbálkozásnak tekinthető.

Mi az az öt legfontosabb dolog, amit egy fesztiváligazgatónak tudnia kell?

A legfontosabb, a cél, az ötlet, az elképzelés, amiből tudni kell, hogy éppen mennyit lehet megvalósítani.
A második a támogatás, az intézményi támogatás, mert akkor mindenki többet ad, de olyan szponzor kell, aki nem akarja uralni a fesztivált. Nem az elképzelések kárára követel. Ha minden szponzor azt kéri, hogy minden film vetítése előtt levetítsék az ő reklámfilmjét, az megöli a fesztivált! Naponta egyszer, igen, de naponta 18-szor húsz perc reklám nem lehet, ez nem tévé! A magán és a központi szponzorokat össze kell hangolni, kiegyensúlyozni.
A harmadik a kompetencia – a megfelelő programokhoz megtalálni a megfelelő embereket. Bizonyos döntéseket át kell adni másoknak.
Negyedik a közönség, rá is gondolni kell. Ismerned kell a közönségedet. Az idei román film például sokaknak nem tetszett, de én vállalom, hogy nekem tetszett.

Mit csináljon az ember, ha elbutították a közönséget?

A fiatalokkal kell kezdeni, az ő érdeklődésükre kell építeni, az egyetemistákra, a húszévesekre. Állandó kapcsolatot tartani azokkal a helyekkel, ahol filmet tanítanak, ahol kutatások folynak, ha például a tanár kelet-európai témájú szakdolgozat írására ösztönzi a diákot, akkor az idejön kutatni, nézni és később talán segíteni és dolgozni. Aztán már jönnek a diákok és a tanárok is

És végül az ötödik pont: ne legyenek ceremóniák, nem kell fogadásokat tartani! Nálunk minden pénz a programba megy el, a vendégekre, az ő színvonalas ellátásukra költjük, hogy szívesen töltsék itt az idejüket, és legyen kedvük és lehetőségük találkozni a közönséggel és a többi alkotóval.

KészültTriesztben, 2006-02-01

Melléklet: a CentEast, közép-európai filmfesztiválok szövetségének listája