Sigmund Freud születésének százötvenedik évfordulójára az Örökmozgó és az Osztrák Magyar Kulturális Fórum filmhetet szervezett. A programban filmtörténeti alkotások és a közelmúltban készült dokumentumfilmek szerepeltek. A nyitófilm egy elfelejtett orosz pszichoanalitikusról, Jung pácienséről és szerelméről, valamint Freud munkatársáról, Sabina Spielreinről szólt. Rendezőjével, Elisabeth Martonnal Budapesten beszélgettem a vetítés után.

Sabina Spielrein nevét talán csak azok ismerik, akik tudományosan foglalkoznak a pszichoanalízis történetével. Kevesen tudják, hogy milyen jelentős szerepet töltött be a huszadik század két nagyhatású gondolkodójának, Freudnak és Jungnak az életében és a tudományos munkásságában. Te hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a témával, és mi késztetett arra, hogy filmet forgass Sabina Spielreinről?

Egy svéd írónő keresett meg a forgatókönyvével, amely lényegében Sigmund Freud, Carl Jung és Sabina Spielrein kapcsolatának történetéről szólt. Én is akkor találkoztam először nevével.

Miért épp téged keresett meg ezzel az érdekes kultúrtörténeti témával?

Ennek több oka van. Egyrészt tudta, hogy a Szovjetunióban forgattam Holdárnyék című filmemet, amely Turgenyev regénye nyomán készült. Az orosz Sabina Spielrein zsidó származású volt, és a történet egy része Oroszországban játszódik. Másfelől pedig a Filmművészeti Főiskola előtt pszichológia szakon végeztem, tehát a közeg nem volt idegen számomra. Mindezeken kívül német az anyanyelvem, Freud, Jung és Sabina Spielrein pedig németül beszéltek és leveleztek egymással. Amikor a forgatókönyvet elolvastam, rögtön megragadott Sabina személyisége és tragikus története. Megindított, hogy volt egy asszony, aki ilyen fontos szerepet töltött be a két tudós férfi tudományos- és magánéletében, mégis csupán lábjegyzetként szerepelt holott Jung személyes életrajzában és Freud későbbi munkáiban is. Különös volt számomra, hogy miért tűnt el, miért maradt ismeretlen a neve és az alakja. Tudományos körökben is csak 1974-től vettek tudomást a létezéséről, amikor a genfi egyetem pszichológiai intézetének pincéjében megtalálták Sabina Spielrein levelezését. Akkor hagyta ott a levélköteget, amikor visszament a Szovjetunióba 1923-ban. Lehetséges, hogy pszichoanalízis két úttörőjének is voltak titkai?- tettem fel magamnak a kérdést. Többet akartam erről tudni.

A film készítése során kaptál választ a kérdéseidre? Sikerült felderítened a titkot?

Szerénytelenség lenne azt mondani, hogy én derítettem fel. Sabina leveleinek létezéséről először 1974-ben jelent meg információ. Az örökösök sokáig nem engedélyezték a publikálását, aztán 1977-ben Aldo Caretuno, egy olasz pszichoanalitikus könyvben jelentette meg a leveleket, köztük Jung negyvenhat levelét, Spielrein tizenkét levelét, Freud tizenkét levelét, valamint Spielrein 1909-től 1912-ig vezetett naplóját. A levelekből világossá válik, milyen jelentős szerepet játszott Spielrein Jung és Freud életében. Több nyelvre is lefordították a könyvet, oroszul viszont nem jelent meg. Ezt követően könyvek és tanulmányok sora jelent meg Jung, Spielrein és Freud kapcsolatáról, de egyetlen tudományos munka sem vette figyelembe Sabina Spielrein szempontjait ebben a szövevényes kapcsolatban. Én az ő szemszögéből, női szemszögből akartam megcsinálni a filmet, mert úgy éreztem, a pszichoanalízis e korai szakaszát korábban csak férfi szempontból dolgozták fel. Őt ugyanis kifelejtették, én pedig ezt a téves szemléletet szerettem volna kiküszöbölni a filmemmel, a helyére akartam tenni Sabina Spielrein szerepét. A pszichoanalízis története nyilvánvalóan férfiközpontú. Férfiak művelték, férfiak írtak róla. A nők többnyire csupán páciensek voltak, esetleírások tárgyai, amelyeket a pszichoanalízis e kezdeti szakaszában illusztrációkként használtak. Sabina esete különleges. Páciensként kezdte, majd orvos, később pszichoanalitikus lett ő is, Freud tanítványa, később kollégája. Oroszországba visszatérve gyermekpszichológiával foglalkozott.

Hogyan került kapcsolatba Sabina Spielrein Junggal?

Sabina Spielreint, egy jómódú rosztovi zsidó család gyermekét hisztériás tünetekkel Svájcba, a Zürich melletti burghölzli klinikára küldték a szülei. Sabina volt az akkor huszonkilenc éves tanársegéd, Carl Jung első olyan betege, akivel piszichanalitikus terápiát folytatott. A kezdeti orvos-páciens viszony szerelemmé alakult. Titkolniuk kellett a kapcsolatukat, mivel Jungnak felesége és gyerekei voltak, s a társadalom megbélyegezte a házasságtörőket. Sabina azonban nem csak szerelme, hanem munkatársa is volt Jungnak. Sabina gondolatait Jung beépítette a tanulmányaiba. Megkérdeztem erről egy svájci tudóst, aki nem volt Jung híve, mégis azt mondta, hogy Jung elméletének egyes részletei Sabinától származnak. Azok, amelyek Sabina saját tapasztalatából, saját szenvedéséből születtek. Nehéz ezt tetten érni, mert együtt dolgoztak, megosztották a gondolataikat. Intellektuális kapcsolat volt köztük. Sabina leírta a naplójában, milyen csalódást okozott számára, amikor Jung egyik tanulmányában viszontlátta a saját gondolatait.

De talán e két tudós nélkül sosem vált volna gyerekpszichológussá, nem gondolod?

Természetesen nem. Bármi lehetett volna belőle, hiszen kitűnő szellemi képességekkel rendelkezett. A Junghoz fűződő érzelmi viszonya és a saját betegsége okainak kutatása jutatta el a pszichoanalízishez, és a Freuddal való kapcsolata is nagyon fontos állomás volt pályáján. Svájcból ugyanis Bécsbe ment, Freud munkatársaként dolgozott és Freud ajánlására lett a bécsi Pszichoanalitikus Egyesület első női tagja 1911. december 11-én. Sabina volt az egyik oka a két nagy tudós közti súlyos feszültségeknek, amelyek később a szakításukhoz vezettek. Voltaképpen magukat védték azzal, hogy elhallgatták Sabina személyét és szerepét az életükben.

Végül is mi volt az oka Freud és Jung szakításának és mi volt ebben Sabina szerepe?

Tudományos szinten Freud szexualitásról szóló tanait nem fogadták el, pedig minden ezen alapult, és Freud közkinccsé akarta tenni. Sabina abban az időben azzal a két férfival állt kapcsolatban, akik már alkalmazták a pszichoanalízist mint terápiát. Jung azt akarta, hogy amikor Sabina Bécsbe megy, az ő gondolatait adja elő Freudnak, amelyek immár eltértek a freudi tanoktól. Jung kezdetben apjának, tanítójának tartotta Freudot, de később levált róla, úgy érezte, hogy egyenrangúak és nem ismerte el többé mesterének. Freud közvetlen tanítványai közül egyébként Jung volt az egyetlen nem zsidó származású tudós. Ennek a ténynek és annak, hogy Freud soha nem tudta megbocsátani Jungnak önállósodását és elpártolását, szerepe volt kettőjük eltávolodásában. Azóta is, máig két fő irányzat létezik a pszichoanalízisben: a freudizmus és a jungianizmus. A két irányzat képviselői állandó vitában és konfliktusban állnak egymással. Egészen addig, amíg vissza nem ment a Szovjetunióba, Sabina azon fáradozott, hogy kibékítse egymással a hozzá közel álló két tudóst, hiszen mindkettőjükhöz szoros kapcsolat fűzte. Nem sikerült kigyógyulnia Jung iránti szerelméből, ugyanakkor végtelenül nagyra becsülte Freud munkásságát.

Korábban említetted, hogy szinte mindent elolvastál Sabina Spielrein hátrahagyott írásos dokumentumaiból, a leveleit és a naplóját is, és nem csak azokat, amelyeket 1977-ben publikáltak, hanem a publikálatlan leveleket is…

Engem is meglepett az az energia és fanatizmus, amivel belevetettem magam ebbe a témába. Igen, mintegy háromszáz levelet olvastam el, köztük a korábban még nem publikált, személyes leveleket is, amelyeket a szüleinek és bátyjainak írt, oroszul. Egy svéd pályázatot nyertem el, abból fizettem a levelek németre fordítását. A filmben mintegy száz levélből idézünk dialógusokat, amelyeket lengyel kollegámmal, Yolande Knobellel szerkesztettünk össze.

Freud, Jung és Sabina németül leveleztek, ezért határoztam el, hogy német nyelvű filmet készítek, hogy még a fordítással se sérüljön a hitelesség. Jung szerepére svájci-német akcentussal beszélő színészt kerestem, a Freudot megszemélyesítő színész a bécsi dialektust beszéli, Sabina szerepét pedig egy Svájcban élő orosz színésznő játssza, ugyanis a nyelv hordozza a személy kulturális beágyazottságát. Ezért nem örültem, amikor a filmet más nyelvekre szinkronizálták, mert éppen az átgondoltan érzékeltetett személyes nüanszok tűnnek el a szinkronizálás során. Svédországban nem szinkronizáltuk a filmet, felirattal forgalmazták.

Hét évet töltöttél kutatással, és közben megkerested a levelek örököseit. Hogyan zajlottak ezek a találkozások?

Összesen négy engedélyt kellett megszereznem. Sabina második bátyjának a lánya Moszkvában él, nyolcvan éves volt akkor. Mindenben segítségemre volt. A Spielrein családtól megkaptam az engedélyt a levelek felhasználására. Aztán elmentem Rosztovba, és megnéztem Sabina gyermekkori házát. Látszott, hogy a többemeletes ház építészetileg elegáns, valaha nagypolgári épület volt. Mostanra teljesen lepusztult, több család is él benne. Még egy tábla sem jelzi, hogy itt élt Sabina Spielrein. De a ház hangulatát még most is éreztük, hiszen a naplójában nagyon részletesen leírta, hogyan nézett ki, hogyan élte benne a gyermekkorát, mit érzett, amikor anyja és apja veszekedett, amikor meghalt a nővére és a nagymamája. Anyja családja vallásos volt, de apja nem tartotta a vallást. A Moszkvai Állami Levéltárban megnézhettük Sabina két útlevelét. Az egyik abból az időből származik, amikor Bécsben tanult. Ezen a vallás rovatnál az szerepel, hogy „felekezeten kívüli”. Abban az útlevélben viszont, amellyel visszament Oroszországba, már „zsidó vallású”-ként szerepel. Lehet, hogy befolyásolta őt Freud, aki arra biztatta egyik neki szóló levelében (1913-ban), hogy vállalja zsidóságát és keserűen megjegyzi: „… Zsidók vagyunk, s azok is maradunk. A többiek csak kihasználnak, de sosem fognak megérteni és értékelni bennünket.”

Freud levelei egyébként jogilag már szabadon publikálhatók voltak, és később, amikor Freud egyik unokája, Sophie megnézte a filmet, éppen a tények és az érzelmek egyensúlyának megteremtése miatt értékelte nagyra.

Ha jól tudom, Svájcba is elmentél, hogy találkozhass Jung fiával…

Igen. Jung fia akkor nyolcvannyolc éves volt, a vele való találkozásnak volt a legnagyobb tétje. Nagyon fontos volt megszereznem a Jung család engedélyét, hogy Jung leveleit is használhassam a filmben. Féltem ettől a találkozástól, hiszen a Jung családban – érthető okból – Sabina neve tabu volt. Nehezen jött össze a találkozás, de amikor végül meghívott Genfben, meglepően sok időt, hét órát töltöttem nála. nagyon nyílt és barátságos volt velem. Sikerült megnyernem a bizalmát. Bízott benne, hogy komoly filmet fogok készíteni és hogy az igazságot szeretném a közönséggel megosztani. Sok színpadi darab és számos tanulmány negatív színben tűnteti fel Jungot és Freudot egyaránt. Hol Jung a csábító, Sabina pedig az áldozat, hol pedig éppen fordítva, Sabina hálózza be Jungot. Én nem akartam ítélkezni. Úgy akartam bemutatni Sabinát, amilyen valójában volt, a gyengéivel és az erényeivel együtt. Az igazi személyiségét akartam megmutatni. A dramaturg azt kérdezte tőlem: mégis, mi a film fő vonulata: a szerelem, a kapcsolat, a szakma? – „Mindet akarom egyszerre” - mondtam. A hét év alatt számos interjút készítettem rokonokkal, tudósokkal, forgattam Oroszországban, Ausztriában és Svájcban. Ezeket végül mind kihagytam, talán később feldolgozom őket egy másik filmben.

Azt mondtad, hogy ezt a témát csak dokumentumfilmben tudtad elképzelni. A filmednek viszont csak egy része dokumentum, a másik része fikció, vagyis színészek játszanak, megírt forgatókönyv alapján. Miért választottad ezt a formát?

Számomra az volt a legfontosabb, hogy a levelek válaszoljanak egymásnak, megközelítőleg úgy, ahogy ez valójában megtörtént. Sabina Spielreinről csupán egyetlen fotóval rendelkeztem, filmfelvétel nem maradt fenn róla. Érzékeltetnem kellett, hogy milyen érzelmi töltettel íródtak a levelek, ezért kényszerültem arra, hogy bizonyos jeleneteket rekonstruáljak, például Jung és Sabina találkozásait. A dialógusok azonban mindig levelek szövegéből születtek. Ezt a formát azért találtam jónak, mert nem csak a szövegek, hanem a hozzájuk fűződő érzelmi viszony is megjelenik. Ezért kellett ilyen sok interjút készítenem, hogy a lehető legpontosabb legyek ezen a síkon is.

Filmrendezőtől szokatlan, hogy ilyen részletekbe menő, tudósi oknyomozással készítsen elő egy filmet. Mennyi ideig készült a film?

Az egész produkció, a kezdetektől a kész kópiáig hét évbe tellett. Hét évig tartott, amíg megszereztem a Jung és a Spielrein család, a Freud örökösök és magánarchívumok engedélyét, hogy filmemben nyilvánosságra hozhassam a leveleket. Aztán a film német producere, aki jelentős összeget adott a filmhez, a koncepció lényegét érintő módon akart beleszólni a film készítésébe, és ebbe nem egyeztem bele. A legfontosabb törekvésem az volt, hogy a film őszinte legyen. Szellemileg, tudományosan és érzelmi szinten a lehető legközelebb akartam jutni az igazsághoz. Semmilyen kompromisszumra nem voltam hajlandó, nem egy újabb találgatással, spekulációval akartam kirukkolni Sabina életéről. Épp elég cikket, könyvet, tudományos értekezést olvastam róla ahhoz, hogy tudjam, mit nem akarok. A legtöbb írás egyoldalú, csak egyféle szemszögből világítja meg az eseményeket, mégpedig elsősorban az incesztus és az áldozat oldaláról. Én semmi mást nem vettem alapul, mint Sabina Spielrein leveleit és naplóját. Lehetővé akartam tenni, hogy egyszer szólaljon meg ő is, a saját szavaival. Erre koncentráltam.

Mi történt Sabina Spielreinnel, hogyan alakult pályája, élete, miután visszatért a Szovjetunióba?

Sabina még 1911-ben férjhez ment egy rosztovi orvoshoz, akitől hamarosan gyermeke született. Berlinben élt, majd Genfben praktizált, 1923-ban pedig végleg visszatért a Szovjetunióba. Gyermekpszichológiával foglalkozott, előadásokat tartott és klinikát működtetett. Amikor Sztálin 1925-ben hivatalosan üldözni kezdte a pszichoanalízist, Spielrein visszatért Moszkvából a szülővárosába, Rosztovba. A férje 1930-ban meghalt. Magánéleti válsága és a pályáját érintő nehézségek miatt depresszióssá vált, és 1931-től abbahagyta a pszichoanalitikusi szakmát. 1941-ben, amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót, számtalan lehetősége lett volna, hogy két lányával elmeneküljön Rosztovból, de nem ment el. Úgy érezte, a szülővárosában kell maradnia, ott van dolga, és orvosi pályája is erre kötelezi. Sabina érdeklődésében jelentős szerepet töltött be a német kultúra, Wagner, Nietzsche és a Nibelung ének nagyon fontos kulturális élménye volt. Fantáziáiban Brünhildének képzelte magát, akit Siegfrid (azaz Jung) szabadított meg. Számos levelében és a naplójában is leírja, hogy így gondolkodik Junggal való kapcsolatáról. Nem hitte, hogy bármi baja eshet, nem hitte el, hogy a németek valóban veszélyesek lehetnek…rosszul gondolta, a németek 1941-ben két lányával együtt agyonlőtték Sabina Spielreint Rosztovban. 56 évet élt. A bátyjait Sztálin végeztette ki 1946-ban illetve 1947-ben.

A film 2002-ben készült el. Mi lett a sorsa, hol és mikor mutatták be?

2002-ben Düsseldorfban volt egy pszichoanalitikus konferencia. A film előző nap készült el, és Svájcból egyenesen odaküldték a kópiát. Nekem is újdonság volt, én sem láttam még egyben. Itt mutatták be először a filmet. Amikor vége lett a vetítésnek, mély csend támadt.. Nem értettem, és nagyon ideges voltam, nem tudtam, mit szólnak hozzá. Aztán elkezdtek tapsolni, volt, aki sírt. A beszélgetések során kiderült, hogy bár mindenki ismerte a leveleket, a háttér és Sabina szerepe új megvilágításba helyezte a pszichoanalízis történetének ezt a szakaszát.

A filmednek főleg a tudományos világban van szerepe, vagy mozikban is láthatta a közönség?

Nagyon örültem, hogy a moziközönséget is érdekelte. New Yorkban három hétig ment, Svájcban öt hónapig, ami igen ritkán fordul elő. Igazság szerint én szűkkörű, szakmai közönségre számítottam. Aztán Szocsiban, Rosztovtól nem messze, megkaptam a FIPRESCI díjat. Ennek ellenére nem vették meg a filmet Oroszországban.

Említetted, hogy annyi anyag gyűlt össze, hogy még egy film készülhetne belőle. Beavatnál bennünket ebbe az új tervedbe?

Ez valóban így van, de erről még nem szeretnék beszélni. Most írom a forgatókönyvet.

Köszönöm a beszélgetést.

Elisabeth Marton filmrendező

Stuttgartban született 1952-ben, magyar apától és német anyától. 1977-ben fejezete be a pszichológia szakot Stockholmban, majd Lundban kezdte el a Filmművészeti Főiskolát. Közben filmkritikákat írt különböző filmes folyóiratokba. 1986-ban a svéd kormánytól elnyert ösztöndíjjal a magyar Filmművészeti Főiskolán tanult tovább. Inspirálták az akkori magyar játékfilmek, többek közt a Szindbád, az Apa, a Szerelem. Előző nyáron részt vett az egri nyári egyetemen. Apja Budapesten dolgozott tanárként, és ezért is akart többet tudni az országról. A főiskolán Gábor Pál, Makk Károly, Szabó István és Illés György tanítványa volt. Rendezői tanulmányait 1990-ben fejezte be a Holdárnyék című diplomafilmjével, amely Turgenyev regényéből, svéd-magyar koprodukcióban készült. Első dokumentum-játékfilmjét – Nevem Sabina Spielrein - 2002-ben készítette.1973-tól Stockholmban él svéd férjével és két gyermekével.

Nevem Sabina Spielrein (Ich Hiess Sabina Spielrein), 2002, 90 perc, Rendezte: Elisabeth Marton, Forgatókönyv: Elisabeth Marton, Yolande Kobel, Signe Mähler, Kristina Hjertén von Gedda, operatőr: Jan Eriksson-Tillberg, Mischa Gavrjusjov, Gunnar Källström, Andréas Lennartsson, Robert Nordström, zene: Vladimir Dikanski, szereplők: Lasse Almebäck, Eva Österberg

Gyártók: Sveriges Television, Les Films du Centaure, Idé Film Felixson AB, Maximage GmbH, Hyteria Film AB, Milennium Film Oy,

(2006-10-20)