Ozsda Erika A honvágy jön, marad, és el nem múlik…
Krencsey Marianne színésznő

140 KByte

Krencsey Marianne színésznő kisminkelve, szépen felöltözve Nemes Gyulával, a férjével, együtt várt rám a teraszon.
Mosolygott, mikor kezet nyújtott. Tegezzél. -– mondta. És tovább mosolygott.
Kedves volt, készséges és közvetlen.
Nagyon megkönnyíti az ember dolgát, mert csak tisztelettel és szeretettel lehet ránézni.

Milyen alkalomból jött most haza a művésznő?

KRENCSEY MARIANNE: Két oka van. Az egyik, hogy átvettem az Arany Diplomám. Szép emlék… A másik, hogy a Fórum moziban tartandó ünnepségnek, egy egész napos filmvetítésnek én voltam a díszvendége.

A Fórum a Puskin mozi régi neve?

Igen, igen, de az én időmben, negyven évvel ezelőtt Fórumnak hívták. Az első két filmemet is ott mutatták be. Selmeczi Mari, a mozi üzemvezetője még kislányként látta ezeket, és annyira megszeretett, hogy meghívott erre az ünnepségre. Ez nagy öröm számomra, mert 66-ban, pontosan negyven éve a férjemmel együtt kénytelenek voltunk elhagyni az országot. Először bevonták az útleveleinket, ami abban az időben nagyon megfélemlítő volt. Egyik nap az enyémet, a másik nap Gyusziét. Jött a motoros rendőr … hát, megijedtünk. Éreztük, hogy itt valami nem stimmel velünk. Addig ugyanis sokat utazhattunk Európa szerte.

A filmekkel?

Én a filmekkel, de magánúton is, ami nagyon jó volt, mert az embernek szüksége van arra, hogy világot lásson.

Megmondták, hogy miért vonták be az útleveleket? Tudták, hogy kinek van problémája Önökkel ?

Igazából nem mondtak semmit. Egy barátunk… helyesebben nem volt igazán a barátunk, segített nekünk. A férjem nőgyógyász, és az egyik betegéről kiderült, hogy nagyon nagy hatalmú a férje. Az ő közbenjárásával visszakaptuk az útleveleket, de csak az utolsó pillanatban, mert vízumokat már nem tudtunk szerezni. Emiatt két hónapig bolyongtunk Európában. Londonban tudtuk meg, csak ott közölték velünk a Home Office-ban, hogy nem engednek be, és a magyar állammal kötött egyezmény értelmében nem is fogunk olyan országot találni, amelyik befogadna. Óriási dilemma elé néztünk. Ekkor Gyuszinak az jutott eszébe, hogy talán Izlandon segítenének. És így is történt. Csoda, hogy Izland befogadott. Olyan szeretetet és megértést sehol máshol nem kaptunk. Ott akkor már tíz éve sok magyar élt. Akik oda menekültek a levert forradalom miatt, nagy örömmel fogadtak minket.

Meddig maradtak Izlandon?

Több mint két hónapig. Izlandon leellenőriztek minket. A bonyodalmakat az okozta, hogy mi Amerikába akartunk menni.
Nemes Gyula: A hidegháború kellős közepén az amerikaiak tetőtől - talpig lenyomozták azokat, akik letelepedési engedélyt vagy politikai menedékjogot kértek. Ezt kellett kivárnunk.

Krencsey Marianne: Amikor megkaptuk az engedélyt, nagy bánattal a szívünkben hagytuk ott Izlandot, mert rendkívül szeretni való ország. Veszedelmes hely, ugye a tűzhányók szigete, állandóan kitör valami valahol és elvisz embereket, házakat, de ők ragaszkodnak hozzá. Fantasztikus emberek. 2003-ban újra ellátogattunk a szigetre. Rögtön észrevettük, hogy milyen gazdag országgá fejlődött. Olyan fürdőket fedeztek fel, ahol télen-nyáron, akár a legnagyobb hidegben is lehet fürdeni. Ez most nagyon divatos. Mi is kipróbáltuk. Izland gyönyörű. Csodálatosan élnek ott az emberek. Rengeteg koncertterem és színház van. Üvegházakban nevelnek a banántól kezdve az ananászig mindent. És! Nincs bűntény, mert olyanok ott az emberek. Hát, nem csodálatos?

Hogy jutottak ki Izlandra?

Nagyon nagy szerencsénk volt. Gyuszi, a londoni repülőtérről indult a gép?
Nemes Gyula : Glasgow-ból.

Krencsey Marianne: Gyuszi mindent pontosan tud. Én összekeverek dolgokat. Ő nőgyógyász, más világ. Egy orvos a pontosságot tartja a legfontosabbnak. Nekem is fontos, de én bizony sokszor elkalandozom. Szóval… a repülő, amin helyet kaptunk, pocsék kis gép volt. Néztük is, hogy vajon ezzel odaérünk-e? Egy idősebb hölgy mellé kerültünk, aki egy ideig nézegetett minket, aztán németül megkérdezte: „Maguk miért jönnek Izlandba?” Erre Gyuszi azt mondta: „Szeretnénk megismerni ezt a helyet és ott elkölteni a pénzünket.” Persze pénzünk addigra már egyáltalán nem volt. A nő nézte-nézte Gyuszit, majd azt mondta: „”Az az érzésem, valami olyan okuk lehet arra, hogy Izlandba jöjjenek, mint nekem volt, amikor Hitler elől elmenekültem Norvégiából.” Ez a hölgy befogadott minket a lakásába, ahol két és fél hónapig éltünk. Nem kért érte egy fillért sem. Enni-inni adott… nem tudom elmondani, milyen hálásak vagyunk ezért.

Amerikában hová mentek?

New-Yorkba. Gyuszi húga már 56 óta ott élt. Ők is befogadtak, de aztán … rosszra fordultak a dolgok … és elkezdtük a saját életünket élni. Jó pár hónapig nyomorogtunk, ugyanúgy, mint a kezdet kezdetén. De aztán, két évvel később, 66 végén megérkezett Faludy Gyurka! Amikor meghívták a Columbia Egyetemre professzornak, jó pár hónapon keresztül velünk lakott. Együtt nyomorogtunk és együtt éltünk át nagyon szép pillanatokat. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy velünk van egy ilyen kiváló ember, egy ilyen nagyszerű költő, aki utat mutat abban a zűrzavaros világban, amit otthagytunk magunk mögött. Én már kamasz koromban beleszerettem az ő Villon-jaiba. Azelőtt soha nem láttam az arcát. Utólag realizálom, hogy még Magyarországon élve találkozhattam volna vele. Amikor a foglyok kiszabadultak a recski táborból, odahozták őket a filmgyári üdülőbe, ahol senki nem állt szóba velük. Pedig sokan ismerték Faludyt is, a feleségét is, és a többieket is. Én viszont soha nem láttam, és sajnos nem is tudtam, hogy ott van. Gyurka örömmel jött át Kanadából, mi meg boldogan fogadtuk Amerikában. Örültünk, hogy ott van velünk és a mienk. Előadásokat, felolvasásokat szerveztünk. Én is mondtam a verseit. Olyan boldog voltam, hogy megismerhettem azt az embert, akivel mindig is szerettem volna találkozni. Ő előtte tíz évig a világot járta. Svédországtól Dél- – Amerikáig mindenhol mesélt a magyar forradalomról és a szégyenteljes leveréséről. Akkoriban rengeteg magyar élt Amerikában. Mindenki örült, hogy hallgathatta Faludy verseit. Sok mindent átadott nekünk a verseiben, ami nekünk nagy kincs volt. A versekkel vigasztaltuk magunkat, mert hát... a honvágy jön, marad, és el nem múlik…

Aztán mi történt? Munkát kellett keresni, nem?

Én három munkahelyen dolgoztam. Az első Manhattan-ban volt, közel a terrortámadás helyéhez, egy bankban, az épület 27. emeletén. A második egy Nyugdíjfolyósító Intézetben volt, a harmadik pedig: - miután Gyuszi angolul is megszerezte a diplomáját, - hozzá mentem el dolgozni. Neki segítettem. Közben a pesti Fészek Klub mintájára létrehoztuk a New York-i Fészek Klubbot. Számunkra az volt a lényeg, hogy magyarul beszélhessünk egymással a problémákról, az örömökről, az életről... hogy legyen valahol egy hely, ami összetartó erő. Jó volt együtt lenni hasonló gondolkodású emberekkel. Deák Zoltán újságíró kezdte el szervezni a klubbot, de ő sajnos egy év múlva meghalt. Utána jött egy új igazgató, Hontváry Mihály, aki itthon a Zeneakadémián végzett. Én ismertem már, mert együtt hallgattunk a Vas utcai templomban –- ami aztán Ódry Színpad lett –- honvédelmi ismereteket. Nagyon fontos volt mindkettőnknek… Amikor Amerikában találkoztunk, nagyon megörültünk egymásnak. Misi volt az ügyvezető igazgató, nekem adta az elnöki tisztet. Három évvel ezelőtt sajnos, ő is elment, és Gyuszi kezébe tette le –- mint egy végrendeletet -– a klub vezetését. Azóta a férjemmel ketten vezetjük a klubbot. Nem tudom, lesz-e majd, aki átveszi tőlünk, mert mi már megöregedtünk, nyolcvan felé járunk…és ez nagyon sok, bár örömteli munka. Most is, mint minden évben, megünnepeljük az 56-os forradalmat. Rengeteg dolgunk lesz, mert idén nagyon zsúfolt a program.

A film vagy a színház szóba sem került Amerikában?

Csak úgy, hogy elmentünk moziba vagy színházba, és megnéztük az előadásokat.

Ennek is örültünk. Én soha többet nem játszottam.

Amerikában rendezni sem akart?

Nem, soha. A főiskolán tanultunk színészmesterséget, instruáltuk is egymást, úgyhogy ez nekem nem volt ismeretlen, de nem vagyok műkedvelő. Nem vágytam ilyen babérokra.
Nekem nagyon-nagyon szép emlék az, ami itthon történt velem. Sok bántás is van az emlékek mögött –- hát Istenem –-, úgy látszik, sokan irigyeltek, és azért ármánykodtak ellenem és jelentettek föl. Nem tudom, ma már nem is érdekes. A korhoz tartozó szörnyűség volt. Túl kellett élni. Most óriási öröm számomra, hogy itthon én lehetek a vendég. Lépten-nyomon megállítanak az utcán és megkérdezik: „Krencsey Mariann?! Jaj, de jó látni!” És ez igazán jól esik.

Az kiderült, hogy Faludyt nagyon szerették. Kire emlékszik még szívesen?

Volt egy Karády koncert. Én Karádyt gyerekként soha nem láthattam. Deák Zoltán, aki a Fészek Klubbot alapította, rendezett neki egy koncertet a nagyon rangos New -York-i Hunter College-ban, melynek 2500 fő a befogadóképessége. Zsúfolva volt. Karády olyan elbűvölő, olyan gyönyörű a hangja… óriási élmény volt.

Kevesen tudják, hogy színház-rendezői szakon végzett.

Az Arany Diplomám egyetlen érdekessége, hogy soha nem rendeztem. Valamelyik újságíró azt írta, hogy azért is mentem el Magyarországról, ami hazugság. Nem azért mentem el, mert nem rendezhettem.

Nem is lett volna rá ideje! Állandóan játszott.

Azért mentem el, mert nem akartam besúgó lenni. Az lett volna az ára annak, hogy itthon maradhassunk. Visszakaptuk az útleveleket a nagyhatalmú férj segítségével és másnap mentünk. Ezért nem volt vízumunk sehova. Néhány évvel később Magyarországról felszólítottak, hogy azonnal térjünk haza, de mi azért hagytuk el az országot, mert nem akartunk részt venni abban az életben, ami Kádár hatalom- átvételével tragédiává változott. Legalább is a számunkra. 68-ban három évi kényszermunkára ítéltek minket a távollétünkben.
Szörnyű tragédia volt a szüleink számára, hogy nem látnak többet. Pár évvel később egyszer sikerült anyámmal találkozni, Bécs mellett… ez szívfájdalom azóta is… Gyuszi szülei is úgy haltak meg, hogy nem lehettünk velünk… nagy nyomás ez rajtunk…ugyanakkor…

Beszéljünk szép dolgokról! Beszéljünk a magyar filmekről. Melyik a kedvenc filmje?

Hát, a Liliomfi. Aki nem élt akkor, az nem tudja elképzelni, hogy milyen örömöt hozott az életünkbe. A sok sanyarú szovjet film után, végre egy normális, emberi, kedves, szép történet.
Aztán még 23 filmben játszottam.

A Liliomfi még ma is nagyon jó film. Minden korosztály szereti.

Tudtad, hogy a levert 48-as forradalom után ezzel a Szigligeti darabbal gyógyították az emberek lelkét a vándorszínészek? Ugyanezt tette a film is. Aztán jött Kádár… óriási hatalmi vággyal és november 4-én szétment az életünk. Mindenkié.

Kik voltak a kedvenc rendezői ?

Makk Karcsit tartom az egyik legnagyobb rendezőnek. Én jóformán mindenkivel dolgoztam és mindegyik filmemet szerettem... de talán legjobban Athalie tetszett az Aranyemberben, mert ott végre nem a szende, szőke kislány, hanem a gonosz bestia szerepét osztották rám, és ez nagy változás volt. Mindig kis furcsa szőkeségként gondoltak rám a filmrendezők.

Hány év alatt készült el Önnel a 24 film?

Tizenkettő. Érdekes, a színházi szerepeim száma is huszonnégy. A könyvemben összeszedtem őket, ami Amerikában nem is volt olyan egyszerű. Gyuszival – főleg az ő emlékezetére támaszkodva, mert ő mindent rögzít, irigylésre méltó… –- nagy nehezen összegyűjtöttük a színházi szerepeimet.

Hogy született az Equinox – 2001/ 35 év Budapesten, 35 év New Yorkban című könyve?

A felháborodás adta az ötletet. Volt egy közvélemény kutatás arról, hogy kiket tartanak a legnagyobb magyarnak. Teljesen megdöbbenve hallgattam, hogy Szent István, Széchenyi és Kossuth Lajos után Kádár következik. Félelmetes. Ennyire nem tudja a nép, hogy mit tett vele Kádár?! Én úgy gyűlölöm ezt az embert. Rákényszerítette a népre a szovjet szellemet, és szerintem ebből nem lesz feltámadás soha. A könyvet is azért írtam meg, hogy vegyék észre az emberek, mit tesznek magukkal, mit csinálnak magukból.
Bonyolult, nagy munka volt. Az equinox napéjegyenlőséget jelent. Akkor voltam 70 éves, amikor a könyv készült. Nagyon vastag könyv lett belőle, sok képpel és szöveggel.
Volt egy óriási levélgyűjteményem íróktól, színészektől, jól felkészült, kulturált emberektől.
Gondoltam, ezeken a leveleken keresztül talán valami hatást lehet elérni, de sajnos azoknak, akik megszerették Kádárt, nincs irodalmi ismeretük. Azt hiszem, nem is tudják, hogy milyen ostobán cselekedtek. Ez nagyon szomorú. Faludy 81-ben írt egy verset Egy helytartóhoz 25 év után címmel. Rendkívül jó vers. Kádárról, Kádárnak szól. Mi előle menekültünk el, aki akkor már jó pár éve végezte a maga romboló munkáját. Undorodtunk tőle. Gyurka versét kinn többször is elmondtam, aminek mindenki nagyon örült, mert hasonló véleményen volt.

Itthon kivel volt jó találkozni a régiek közül ?

Palásthy Gyurival, aki évfolyamtársam volt a főiskolán, csak ő film- én meg színházrendező hallgató voltam. Máig barátok vagyunk. Makk Karcsival is találkoztunk, de nagyon rövid időre. Ő most színházi rendező Kassán. Palotai Boris barátnőm fiával, Bacsóval is beszéltünk. Sajnos Gyurka temetésére nem értünk ide, mert nem tudtuk elcserélni a repülőjegyet. Nagyon sokat kaptunk tőle. Faludy nagyszerű ember, nagy tudású, csodálatos költő. Én azt hittem, hogy Gyurka örökké él. Mindig azt mondta, hogy ő századosként akar leszerelni... de elment 96 évesen.

Ma hogy telnek a napjai ?

Jól esik, hogy most nemcsak a korombeli hölgyek jönnek oda hozzám, hanem még azok is szóba állnak velem, akik eddig átnéztek a fejem fölött. Ami azt jelenti, hogy már nem haragszanak rám vagy nem ítélnek el… Jó érzés, hogy nem tekintenek idegennek. Különben azok, akik nem sajnálták az indulataikat takargatni, azok már régen meghaltak, azokkal már nincs dolgom. Nem szándékoztam színésznőnek menni, színházi rendezőnek készültem, amit viszont soha nem gyakoroltam. Ennek ilyen furcsa következményei vannak, de mindez nagyon jól jött össze, mert rendkívül színes, küzdelmes, tartalmas, szép életet éltem mind a két helyen. Több nehézségen mentem keresztül, mert sok irigy ember dühe okozott nekem problémát, de megúsztam. Igazából mind a két életem jót tett nekem, meg Gyuszinak is, mert újra kellett harcolni, és az sosem árt. Életben tartja az embert.

Az interjú 2006. október 5.-én készült

(2006-11-03)

 


116 KByte
Makk Káoly: 1954, Liliomfi, Dajka Margittal
Makk Káoly: 1954, Liliomfi, Dajka Margittal
153 KByte
Palásthy György: Meztelen diplomata, 1963, Márkus Lászlóval
Palásthy György: Meztelen diplomata, 1963, Márkus Lászlóval
152 KByte
Mészáros Gyula: Egyiptomi történet, 1963
Mészáros Gyula: Egyiptomi történet, 1963
146 KByte
Bán Frigyes: Szegény Gazdagok, 1959 Benkő Gyulával
Bán Frigyes: Szegény Gazdagok, 1959 Benkő Gyulával
113 KByte
Máriássy Félix: Próbaút, 1961, Sinkovits Imrével
Máriássy Félix: Próbaút, 1961, Sinkovits Imrével
123 KByte
Keleti Márton: Két vallomás, 1957, Törőcsik Marival
Keleti Márton: Két vallomás, 1957, Törőcsik Marival
142 KByte
Fébri Zoltán: Bolond április, 1957, Mensáros Lászlóval
Fébri Zoltán: Bolond április, 1957, Mensáros Lászlóval
133 KByte
Yves Allégret: Germinal, 1963, Darvas Ivánnal
Yves Allégret: Germinal, 1963, Darvas Ivánnal
119 KByte
Gertler Viktor: Az Aranyember, 1962, Béres Ilonával
Gertler Viktor: Az Aranyember, 1962, Béres Ilonával
165 KByte
Fejér Tamás: A Tenkes kapitánya, 1963, Ungváry Lászlóval
Fejér Tamás: A Tenkes kapitánya, 1963, Ungváry Lászlóval
192 KByte
A Puskin moziban dedikált 2006. október 7-én
A Puskin moziban dedikált 2006. október 7-én
69 KByte

74 KByte

75 KByte
Hátul, középen Selmeczi Mari, a Puskin vezetője, aki meghívta
Hátul, középen Selmeczi Mari, a Puskin vezetője, aki meghívta
82 KByte
A Puskinban jegyszedőiaznap: Sándor Pál, Udvaros Dorottya és Kern Adrás
A Puskinban jegyszedőiaznap: Sándor Pál, Udvaros Dorottya és Kern Adrás
74 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső