Muhi Klára Herskó-interjú
 

14 KByte

(részletek Muhi Klára Herskó című interjúkötetéből – Korona kiadó, 2006, várható megjelenés: április közepe)

„A ’80-as évek végén volt egy mániám. Azt gondoltam, itt a lehetőség, össze kellene gyűjteni 8-10 rendezőt Szabó Pistától Sándor Pálig, Simó Sándortól Szomjasig, Grunwalsky-ig, aztán fölmenni valami hegyre, mint a firenzeiek a pestis elől a Dekameronban, és addig le nem jönni, míg ezeket a titkos, elhallgatott történeteinket nem meséljük el egymásnak.” (H. J.)

Nekem mindig mázlim volt az életben…

Új Kőműves Kelemen

Gimnazistaként írónak készültem. Egyik versem díjat is nyert az önképzőkörben. 17 évesen írtam, sárga csillaggal vettem át a kitüntetést érte. Az volt a címe, Az új Kőműves Kelemen. Leírtam valahol, hogy el ne felejtsem, de körülbelül így szólt:

Én, az új Kőműves Kelemen
lelkem várát naponta építgetem.
És amit az egyik nap
akaratból és hitből
vérből és idegből
felépítek rája,
lerombolja másnapra
a gonosz lelkek csatája.
De istenemre mondom, lelkem vára mégis fölépül,
ha magamat, éltemet kell is beléfalaznom végül.

Díjat nyertem egy elbeszélésemmel is, a Gellért legenda egyik történetét írtam meg. S abban volt egy jelenet, ahol Gellért és Walter, a német szerzetes hallgatja a szolganő énekét, aki egy kézi malmot hajt. S volt annak egy részlete, ahol a szolganő ki van izzadva, fölemeli a kezét, és megtörli a homlokát. De nekem nagyon fontos volt, hogy nem a tenyerével törli meg, hanem a keze fejével. Akkor gondoltam rá először, hogy mindezt milyen hosszadalmas és érdektelen leírni, viszont ha filmen csinálnám meg, mindjárt egyszerű lenne.

Belvárosi mozi

Amikor a harmincas években a papám beteg lett a gyomrával meg a vérnyomásával, azt mondta neki az orvos, hogy legjobban teszi, ha legalább szórakozni eljár. Ezért minden szombaton elmentünk a Belvárosi moziba, ami az Irányi utcában volt, a Tiszti Kaszinó közelében. Ott láttam gyerekkoromban a legtöbb filmet. Mindig az első vagy a második sorba vettünk jegyet, mert oda csak harminc fillérbe került. Ezért aztán én sokáig nem is tudtam, hogy a moziban a képhez kompozíció is tartozik, mert az első-második sorban szinte benne ültem a filmben.

Balázs Béla ír a kínai festőről, aki olyan szépre festette a tájat, hogy végül besétált a képbe, és eltűnt a domb mögött - nekem ilyen hatás volt a film. S csak mikor már a Filmiskolába jártam, és néha mehettem moziba ingyen és ülhettem hátul, akkor fedeztem föl, hogy a kép meg van komponálva.

Első Magyar Filmiskola

‘45-ben - a háború után - a volt Gólya áruházban berendezett eszpresszóban dolgoztam mint ‘csendes társ’, ami azt jelentette, hogy csendesen hordtam a vizet az üzletbe 50 literenként, mert nem volt benn vízcsap.

Szóval csak hordtam és hordtam, amikor egy fánál megláttam egy hirdetést: Gertler Viktori vezetésével a Haraszti féle tánciskolában megnyílik az Első Magyar Filmiskola.

A Haraszti-féle tánciskola a József Attila utca és a Roosewelt tér sarkán volt, és én oda jelentkeztem. Volt előkészítő tanfolyam is, amiért 1 gramm tört aranyat kellett fizetni. Azt pedig úgy szereztem, hogy volt egy 1 szoba összkomfortos lakásom, ami a szüleim után rám maradt. De velem lakott az unokatestvérem is, aki a szappangyárban volt tisztviselő, és mindig hozott onnan haza barna Albus mosószappanokat. Én abból levittem egy negyed kilósat a szomszéd néninek a drogériába, és kaptam érte 1 gramm tört aranyat.

A Gertler-féle iskola később Harasztiéktól átköltözött Rozsnyaiékii házába, amiben az Arizona mulató volt - most Mai Manó Galéria. Az Arizona volt az alsó részen, fönn pedig, Rozsnyaiák régi lakosztályában a mi filmiskolánk.
Ám ugyanebben az időben Radványi Géza is indított a Színi Akadémián egy filmosztályt. S mivel én erőszakos ember voltam, s meg akartam hallgatni Radványit is, bejártam hozzá. Egyszerre jártam a két intézménybe. Aztán hamarosan egyesültünk, s én már csak a diplomámért mentem be.

Fakamera és blickzűr

Mit lehetett a filmkészítésről megtanulni ezekben az iskolákban?

A Gertler iskolában az operatőrképzés például abból állt, hogy elmentünk egyszer a filmgyárba, és megmutatták nekünk a valódi kamerát. De ahhoz nem nyúlhattunk. Volt egy fából eszkábált kamera, azt lehetett tologatni. Aztán Hegyi Barnaiii a táblán felrajzolta a blick richtungot.

A blickzűrt?

Igen. És elmagyarázta, hogy mi annak a titka. Ugyebár az, hogy ha az egyik felvételen a szereplő jobbra néz, akkor a másikon a másiknak mindig balra kell néznie, különben nem tudom összevágni. Így viszont, ha az egyik New Yorkban volt, a másik meg Alaszkában, a kész filmen akkor is úgy fog kinézni, mintha egymásra néznének.
Szóval mindkét iskolában csak beszélgettek a filmről. Gertlernél volt például egy filmírás- és dramaturgia tanár, aki az első év végén megkérdezte, lehet-e a Hamletből filmet csinálni? De rögtön válaszolt is rá: - Nem lehet fiacskám, mert ha lehetne, akkor Hollywoodban már rég megcsinálták volna. (Pechére, Angliában éppen forgatták.iv)
Nagyjából ezen a színvonalon folyt az oktatás, néha - amikor pl. Bán Frigyes vagy Hamza D. Ákos - a korszak ismert rendezői tartották az órákat - , kicsit mélyebben. Tavasszal és nyáron viszont mindkét intézmény kiküldte a növendékeit asszisztensnek a filmgyárba. A magyar Főiskolának később is nagy erőssége volt, hogy szorosan együttműködött a filmgyárral, s függetlenül attól, hogy kik milyen módszerrel oktattak - harmad-, másod- vagy első-asszisztensként - legalább a filmgyártás szervezési részét meg lehetett tanulni.

Két kiló kenyérrel, oldalszalonnával

A negyvenes évek végén filmgyári alkalmazott lett. Milyen produkciókban dolgozott?

Fiatal filmes alkalmazottként, heti 56 Ft 20 fillért kaptam, s arra használtak, amire szükség volt. Felvételvezető voltam pl. egy filmben, amit Kertész Pál készített Karády Katalinnal József Attila Betlehemesek c. verséből. Gyártásvezető voltam Morell Mihályv rövid filmjében, ami három keramikusról szólt
De még korábban bekerültünk a feleségemmelvi Radványi Géza Valahol, Európában című filmjébe. Pontosabban oda inkább mi akartunk menni, nagyon. A felvételvezető valami miatt nem választott ki minket, de végül elmentünk saját költségre egy két kilós kenyérrel meg egy oldalszalonnával. Radványi filmjében én az utolsó pillanatig dolgoztam. Ha emlékszik rá, a film elején lehet látni egy dombortérképet, amit a Vakok Intézetéből hoztak, és a forgatás befejeztével Makk Karcsival ketten vittük vissza egy húzós kocsin, az érte járó pénzzel együtt. Aztán az lett a bűnünk, hogy a pénz felét megtartottuk. A filmgyár Gyarmat utcai bejáratával szemben volt egy vendéglő, és abból a pénzből mi ott megvacsoráztunk. Szegény vakokat megrövidítettük, ezúton is bocsánatot kérek tőlük.

Wajda kérdése

A Híradó és Dokumentumfilm Gyárból aspirantúráraviijelöltek Moszkvába, a moszkvai Filmfőiskolára, amit 1925-ben alapítottak - a legelső filmiskola volt a világon. De az volt az érdekes - és erről két grúz filmrendező barátommal, Rezo Csheidzével és Tengiz Abuladzéval sokat beszélgettünk -, hogy akik ezt az iskolát elvégezték, azok közül senki nem lett filmrendező, legfeljebb asszisztens, vagy kultúros, valahol a nagy Szovjetunióban.
Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a húszas évek nagy öregjei, - Donszkoj, Pudovkin, Ermler vagy Geraszimov - féltékenyen őrizték pozícióikat, amit jobbára annak köszönhettek, hogy ők akkor már politikailag megbízhatóak voltak. ’64-ben, a Szovjet Filmszövetség alakuló ülésén - ahová én is meg voltam hívva -, Andrzej Wajda fel is szólalt, hogy hol vannak a fiatalok, csupa öreg rendező ül a teremben? Pedig akkor már indult a szovjet új hullám.
Moszkvában a képzéssel is baj volt. Tulajdonképpen ott, a moszkvai aspirantúrán indult el a gondolatom, hogy lehetetlen úgy filmet tanítani az iskolában, ha a diákok nem gyakorolhatják rendszeresen a filmkészítést.

Hajóval a bástyák ellen

Amikor visszajöttem a Szovjetunióból, - 1951-ben - fölvettek tanárnak a Főiskolára. Úgy gondolták, „Jött az elvtársaktól, tanítsa meg, amire ott kiképezték”. Néhány dolgot be is vezettem. Írattam például a növendékekkel önéletrajzi filmnovellákat, s csináltattam kisebb jeleneteket, ahogyan az oroszoknál láttam.
A „leghíresebb” ilyen kis jelenet az Omelka testvér volt. Ranódy Laci osztályába járt egy fiú - később filmkritikus lett -, ő írta a jelenetet, mely a nyilasok alatt játszódott 44-ben, a mentőknél. Emlékszem, mindenféle drámai fordulatok után az volt a vége, hogy - miután más színésze már nem volt - megjelent ez a kövér zsidó fiú s azt mondta: „Kitartás Omelka testvér, baj van, megjöttek az oroszok! - Minden tanár oda volt érte.
Aztán végül énvelem lett „baj”, mert mutattam néhány neorealista filmet a növendékeknek, és a párttitkár, aki - ha jól emlékszem - a Pezsgőgyárból került át a Főiskolára, fölháborodva behívatott, hogy ezek helyett a nyugati filmek helyett miért nem inkább a Hajóval a bástyák ellen című szovjet filmet vetítem Nahimov tengernagyról. Én meg azt mondtam, hogy azért, mert a neorealista filmek jobbak. És visszakérdeztem, hogy ő látta-e a Hajóval a bástyák ellent? Persze nem látta!
Később azzal vádoltak meg, hogy be akarom bizonyítani a diákoknak, hogy a Kodak jobb nyersanyag, mint az Orwo. (Az Orwo ugyanis az akkori NDK-ban készült.) S mindezt azért, mert levetítettem egy fekete-fehér angol filmet,viii ahol dramaturgiai céllal használták a színes technikát - arról volt ugyanis szó benne, hogy egy pilóta lezuhan, kómába esik, és amit kómában lát, az színes.
Szóval jobboldali elhajló lettem. Aztán ’54-ben. amikor „racizni kellett”- így hívtuk a racionalizálásokat -, kitettek a Főiskoláról.

Ez a Dovzsenko őrült

Tulajdonképpen már Moszkvából is kis híján hazaküldtek. Ott meg az történt, hogy Huszár Tibi, aki később ismert történész lett - mostanában írt könyvet Kádárról -, 1950 tavaszán megkérdezte tőlem a Sztanyiszlavszkij színházzal szemben lévő kávéházban, ahová csupa külföldi járt - nagyon kellemes hely volt egyébként -, hogy mi a véleményem a szovjet filmesztétikáról. De mivel kozmopolitizmus vádjával épp akkor tiltották be minden valamire való filmesztétát, azt válaszoltam: „Nem tudom, mert betiltották őket.” Majd egy lánnyal elmentem megnézni egy új szovjet filmet Micsurinról - Dovzsenko rendezte -, melyben Micsurin, a nagy növénynemesítő a végén áll a kertjében és zenére vezényeli a növényeit. Biztos nem látta, hál’ istennek! És azt találtam mondani a lánynak, hogy ez a Dovzsenko teljesen őrült.
Mind a ketten „följelentettek”.ix Huszár azzal, hogy szerintem nincs szovjet filmesztétika, a lány meg azzal, hogy őrültnek neveztem Dovzsenkót.
S ebből aztán nagy ügy lett. Szobek elvtárs, a nagykövet berendelte az egész magyar tanuló csoportot a követségre. Aztán ott ültünk és vártuk Szobeket, aki nem jön. Majd kb. 20 perc késéssel véres kötényben, véres késsel a kezében megjelenik, - éppen disznót ölt a követség pincéjében - leteszi a kést, és azt mondja: - Elvtársak, én átnéztem a maguk anyagait, maguk itt csupa rendes munkás és parasztfiúk. Egyetlen burzsuj van, ez a Herskó. Nem tudják elintézni? Majd fölvette a kést és visszament a pincébe.
Hát mit mondjak! Ott egy kis vita lett fölöttem, hogy mit kell most velem csinálni, végül azt mondták, hogy önkritikát kell gyakorolnom.
Egy ember volt, aki nem éreztette velem, hogy milyen szörnyű dolgot követtem el, Horn Géza, - akivel „kajaközösségben” voltam, - s együtt mentem haza az obsezsityébe, - a kollégiumba. Otthon aztán Mátai Laci, aki szintén a kajaközösség tagja volt, meg a barátaim - Boglár Bandi, Markos Miki s mások is - „részvétüket” fejezték ki.
Aztán mázlimra végül elaludt az ügy.

Horn Géza nem volt rokona esetleg Horn Gyulának?

De igen, a testvére volt. Ösztöndíjasként tanult Moszkvában. Aztán 56-ban - nem derült ki, hogy véletlenül vagy szándékosan - elütötte egy autó.

Egy másik Herskó

Egyébként volt annak oka, hogy megúsztam ezt a dolgot nagyobb retorzió nélkül, mert az az igazság, hogy volt nekem egy másod-unokatestvérem Erdélyben, Herskó Adolfnak hívták, ő volt az illegális Erdélyi Kommunista Párt főtitkára. Még gyerek voltam, amikor 1940-ben egyszer találkoztam vele a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a szovjet pavilonban. Fantasztikus dolog volt az a vásár, sorban álltak érte az emberek, ő pedig feljött Erdélyből, hogy lássa. Sejtettük hogy baloldali érzelmű, de hogy ő az illegális Kommunista Párt főtitkára, azt nem tudtuk. Aztán 1969-ben láttam viszont legközelebb, amikor - már mint stúdió vezető - a Dózsa-filmx ügyében kiutaztam Bukarestbe. Akkor már úgy hívták, hogy Petru Muresán.

No, ezt az én unokatestvéremet a háború alatt a váci börtönből elvitték Dachauba. S mivel orvostanhallgató volt, a koncentrációs táborban felcser lett. És Csendes Károlynak - aki az ötvenes évek elején a párt személyzeti osztályának egyik vezetője volt - ott Dachauban megmentette az életét. Ugyanis Csendest ki akarták végezni, és az unokatestvérem mint felcser, kicserélte a lapját egy hulláéval.
Én nem ismertem Csendest, de amikor 50-ben megjött Moszkvából a papírom a káder osztályra, úgy látszik, ő eldugta. Nincs olyan sok Herskó, valószínűleg rájött a rokoni kapcsolatra. S ez volt végül az oka, hogy elült az ügyem, mert ilyesmiért akkoriban az embert hazaküldték.
Következő karácsonykor, amikor megszületett Kata, a nagyobbik lányom, bementem a követségre, és azt mondtam: - Szobek elvtárs, gyerekem született, szeretnék hazamenni. De Szobek rámförmedt: Harctérről nem engedünk el katonát! Mondom: - Szobek elvtárs, fegyverszünet van, vizsgaidőszak után vagyunk. De Szobek hajthatatlan maradt.
Tavasszal jöhettem csak haza, miután letettem az aspiránsi vizsgát. Úgy tudom, én voltam az első abban az évfolyamban, az egész Szovjetunióban, aki filozófiából aspirált. Nem marxista filozófiából, hanem filozófia történetből - a föníciaiaktól a görögökön át egészen Kantig és Marxig.

Kihallgattam Péter Gábort

Moszkva után ön is a haza egyik „építőköve” lett. Hogy jutott hozzá az első játékfilmjéhez?

Az aspirantúra vizsgafeladataként Ságvári Endréről kellett volna az első filmemet megcsinálnom, akit ugye ’44-ben lelőttek - körülbelül ott, ahol most a Remiz van. Arról volt szó, hogy Máté György írja majd a forgatókönyvet, aki akkor a Népszabadság újságírója volt, s ’42-ben ugyanabban a perben ítélték el, mint Kádárt.xi
Viszont én gyűjtöttem Ságvárihoz az anyagot, és először persze elmentem mindenkihez, aki még az illegális kommunista pártból ismerte őt. Kijelöltek számomra egy dramaturgnőt, s vele együtt mentem el például Kádárhoz is, aki akkor már félig bukott ember volt, - a párt szervezési osztályát vezette, s én azt kérdeztem tőle. - Kádár elvtárs, hogyan egyeztette össze maga azt, hogy illegális kommunistaként a hatodik kerületi szociáldemokrata pártnak volt a vezetője? Ez a beszélgetés körülbelül két hónappal Kádár lebukása előtt történt. Szegény nagyon ideges volt, csak én nem tudtam, hogy miért.

Aztán volt egy Ságvári-emléktábla avatás, ott volt az anyja is, aki azzal dicsekedett, hogy mindig Marxot olvastak a fiával a fürdőkád szélén. Miközben emlékeztem rá, hogy amikor Ságvári először lebukott, az újság nyílt tér rovatában a szülei egy közleményben megtagadták.

Ruttkai Ottó is ott volt ezen az avatáson, Ruttkai Éva testvére, aki elmondta nekem, hogy volt egy határozat, miszerint az illegális Kommunista Párt vezetőinek tilos volt fegyvert hordaniuk. S akkor elkezdtünk rajta gondolkodni, hogy hogyan lehetett Ságvárinál mégis fegyver? Mert ugye, tűzharcban esett el, fegyverrel védte magát. Mire azt mondja nekem Ottó: - Ha ez téged tényleg érdekel, bemutatlak Péter Gábornak, kérdezd meg tőle! És a táblaavatás után Péter Gáborral meg Simon Jolánnal, a feleségével, - aki Rákosi titkárságát vezette - beültünk a szomszéd cukrászdába. Beültünk, és én kérdeztem, Péter Gábor felelt, és meg írtam, amit mond. Kérdeztem, felelt, én meg írtam. Úgyhogy én vagyok az az ember, aki 1951-ben kihallgattam Péter Gábort.

A város alatt

(1953)

Végül mégsem a Ságvári lett az első filmje.

Mert Ságvárival valami baj lett, egyszer csak azt mondták, már nem aktuális, térjek át Schönherz Zoltánra. De ez már az aspirantúra után történt. Azt a Schönherz filmet pedig végül Várkonyixii csinálta meg.

Moszkva után én tulajdonképpen Sztálinvárosról szerettem volna filmet készíteni, le is mentem oda körülnézni, s hogy mit találtam, kiderül a Párbeszéd című filmemből. Sztankay István játszik abban egy írót, akinek nem jut máshol hely, csak a lányszálláson. Nos, én voltam az, aki a munkáslányok tőszomszédságában lettem elszállásolva.

Ám ez a sztálinvárosi film sem készült el soha. A Dramaturgiai Tanács valami hibát talált benne, és egyesítette egy másik forgatókönyvvel, ami Palotai Boris Kis krajcárjából készült, s amiből aztán Keleti Márton rendezett filmet. Nekem pedig ideadták. A város alatt című forgatókönyvet, amivel szintén gondok voltak, s amit eredetileg Máriássy Félixnek írtak. Így kaptam lehetőséget első filmem megrendezésére.

Miért hagytátok egyedül ezt a Herskót…?

A város alattxiii úgynevezett sematikus film. Mennyire vállalja?

Amikor egyszer - valamikor a 80-as években - újranéztem a filmjeimet, ettől az egytől féltem. Pedig a figurák szerintem élettelibbek, mint a legtöbb sematikus filmben. Egyébként is, ha megcsináltam, vállalnom kell, nem mondhatom, hogy puskával álltak a hátam mögött a forgatás alatt!
Egy biztos, nem volt könnyű akkoriban filmhez jutni. Az ember azt csinálta meg, amit kapott - ha kapott -, mert a fiatalok általában nem jutottak szóhoz. Makk Karcsi készíthetett egy filmet az úttörő vasútról,xiv de azt is leállították, abból is zűr lett. Az én generációmból rajtam kívül egészen ’54-ig nagyjátékfilmet senki sem forgatott.

Egyébként mire A város alatt premierjéig eljutottunk, éppen leállították a metróépítést, úgy hogy a politika ‘nekem dolgozott’.

Van-e olyan része ennek a filmnek, amire azt tudná mondani, hogy akkor hitt benne?

Ilyen abban az időben nem volt. Az ember persze sok mindenben hitt, s azt is igyekezett elhinni, hogy mindazok a dramaturgiai, ideológiai kifogások, újraíratások, amiket elvégeztettek velünk egy-egy forgatókönyvön, tényleg szükségesek. ’Mert ők biztos jobban tudják!’
A
város alattban egyébként az az érdekes, hogy tulajdonképpen nincs benne igazán osztályellenség. Erre gondolhatott Révai elvtársxv is, amikor megnézte a Báthory utcábanxvi, s azt mondta: - Hát mért hagytátok egyedül ezt a Herskót ezzel a filmmel?

Vasvirág az Arda dobozán

A város alatt után eldöntöttem, ezen túl csak olyan filmet készítek, amiért teljesen vállalhatom a felelősséget. Ami pedig a tanítást, illetve a mások filmjeivel való törődést illeti, rájöttem, számomra ez a legjobb, leghasznosabb. Egy rendező a tanítványaitól tanulhat a legtöbbet a Főiskolán is, meg a munkájában is, abból, ahogyan elemez, segít. Ha valaki ezt nem tapasztalja meg, szerintem rengeteget veszít. Sosem valami önfeláldozás volt ez a részemről, vagy hogy lemondtam volna valamiről a mások kedvéért, hanem egy életen át tartó teljes értékű párhuzamos munka.

A Vasvirágnak mi volt az alapötlete?

’46-ban olvastam először Gelléri Andor Endre novelláit, s mindig álmodoztam, gondolkodtam arról, hogyan lehetne ezekből filmet csinálni. ’55-ben aztán beadtam egy Óbudai történetek című, három novellából álló füzért, de visszakaptam, hogy ez olyan kispolgári dolog, nem érdekes. Valószínűleg az is közre játszott az elutasításban, hogy úgy gondolták, nem az a rendező vagyok, aki ilyesmit meg tud csinálni.
’57 elején egyébként furcsa módon már minden működött ebben a városban, a gáz, a villany - pedig szinte egész Budapestet szétlőtték. Ez az ostrom idején is így volt, úgyhogy ilyen szempontból ez egy csodaváros! Egyetlen dolog nem működött, a dohánygyár, ezért aztán külföldi, főleg bolgár cigarettákat szívtunk. Volt egy cigaretta, amit úgy hívtak, hogy Arda, s annak egy ilyen négyszögletes papundekli doboza. És emlékszem, egy este, ahogy ültem a lakásnak abban a szobájában, amit belövés ért, hirtelen eszembe jutott, hogyan lehetne Gelléri három novellájából, a Vera naplójából, a Ház a telkenből, és a Részeg kelmefestőből egyetlen történet. És én ezt arra az Arda dobozra felírtam.

1956-ban egyébként Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjének volt az asszisztense.

Volt még két másik forgatókönyvem is, ami csak nem akart átmenni, ezért is vállaltam el végül, hogy elmegyek Fábrihoz első asszisztensnek.
Nem tudom, eszében van-e a Hannibál tanár úr nagy jelenete az Amfiteátrumban? Volt ott majdnem kétezer egyetemista statisztám. Beosztottuk az Amfiteátrumot szektorokra, és meg volt beszélve, hogy bizonyos számok felmutatásával melyik szektor mit csinál. Aztán október 23-án, mikor kitört a forradalom, s volt a nagy tüntetés a Parlament előtt, ott állt néhány egyetemista, és azt mondták: Na, Herskó úr, most vezényeljen minket, ha tud!

Ez inkább vaságy…

A Vasvirág hatása 1958-ban olyasmi lett, mint amit ma kultuszfilmnek hívunk. Cannes-ban nagyon szerették, remek kritikák jelentek meg róla, Törőcsik Marit ünnepelték.

Itthon is volt bizonyos sikere, de kultusza azért nem lett. Sokan felfigyeltek rá viszont, amikor a kilencvenes években felújították, mert bizonyos dolgokra asszociál, amelyek most is aktuálisak, pl. az elszegényedésre. Ugye úgy kezdődik a film, hogy előmászik egy férfi egy üres telken a papundekli alól - ez sajnos ma sem kivételes állapot.
Egyébként ’58-ban, a bemutató után az Élet és irodalom kritikusa azt írta, hogy ez a legszebb unalmas magyar film. Kolonits Ili meg azt mondta róla a feleségemnek, hogy ez nem is Vasvirág, hanem Vaságy.

Miért?

Hát mert folyton izélnek benne… hogy lehet ilyet csinálni! Képzelje, azok az ártatlan (vas)ágyjelenetek akkor „forradalminak” számítottak.
Mikor levetítették a Báthory utcában, Aczél Györgyxvii sem nagyon tudta, mit mondjon. Tetszett neki, de azt javasolta, hogy az utolsó jelenetben, amikor Avar magányosan kisétál a filmből, csatlakoznia kellene egy épp ott zajló nagy tüntetéshez. Aczél szerette az ilyen „kettős kötöttségű” hősöket. Aczél elvtárs, - mondtam - ha szerez a kínaiaktól 30 tonna havat, én megcsinálom.

Tetszett viszont a film Benke Valáriának,xviii akit a harmincas évek francia filmjeire emlékeztetett. Marcel Carnét én például tényleg nagyon szerettem, és a Vasvirág valóban egyfajta folytatása annak, amit ő csinált, csak óbudai környezetben. Végül, mikor a Vasvirágot a minisztériumban átvették - akkoriban ugyanis az elvtársak vették át a filmeket, innen van a „magyar narancs” is -, nagyon meg voltam hatódva.

Miféle narancs a Tanú c. film magyar narancsa?

Az, az! Mert amikor 1950-ben a Báthory utcai vetítőben átvették Keleti Mártonnak a Dalolva szép az élet című filmjét, aminek Bacsó Péter volt a dramaturgja, akkor Bacsó kapott Rákositól ajándékba egy narancsot.

Harminchét filmnek voltam a producere

Mekkora volt egy-egy stúdióvezető mozgástere? S a minisztérium milyen szempontok szerint osztotta el a pénzeket?

Lényegében szabad kezet kaptunk. Volt egy éves terv, és öt filmre való pénze volt minden stúdiónak. Ha kimagasló kasszasikert értünk el, vagy valamelyik filmen spórolni tudtunk, akkor esetleg csinálhattunk egy hatodikat is. Nálam Keleti Márton rendezte a kasszasikereket, Nemeskürtynél pedig Várkonyi Zoltán. S ha összejött, akkor el lehetett indítani egy-egy fiatalt. Mikor megírtam Svédországban az önéletrajzomat, kiderült, hogy 1963 és 70 között 37 filmnek voltam a producere. Hollywoodban szerintem ez csúcsteljesítmény.

Mennyibe került akkoriban egy film?

Az átlagos költségvetés 3,5 millió Ft volt. A Párbeszéd, amit a Két emelet boldogság után csináltam, kiemelt 8 millió forintos költségvetéssel például drága filmnek számított. De abban rengeteg szereplőnk volt - tankok, statiszták, ’56-os forradalom -, s még így is sikerült valamennyi pénzt megspórolnunk. Következő filmem, a Szevasz, Vera viszont például normál költségvetésű film volt, ha jól emlékszem, 3 vagy 4 millió forintba került.

A treatmentek - filmnovellák - és a forgatókönyvek megrendeléséréről minden csoportvezető szabadon döntött. Bárki bejöhetett akár az utcáról is egy-egy ötlettel.
Emlékszem, egyszer jött valaki, már nem tudom a nevét, s egy vidéki fényképészről adott el nekem egy filmtervet, aki faluról falura jár, esküvőt, keresztelőket, meg minden egyebet fényképezve. S valószínűleg később ennek az ötletnek a továbbfejlesztéséből született Zolnay Pali zseniális filmje, a Fotográfia. Azért gondolom, mert a disszidálásom után az én stúdiómat egyesítették Köllő Miklósévalxix, ahol a Fotográfia is készült, s ez a treatment ott feküdt a fiókban.

Szóval, ha valamilyen témát érdekesnek tartottam, pontom 5 ezer forintért megrendeltem. Egy-egy forgatókönyvért körülbelül 50 ezer forintot adtunk, ami akkoriban jó pénz volt. A forgatókönyvet aztán megtárgyalta a Dramaturgiai Tanács - a stúdióhoz tartozó rendezők és dramaturgok. Az operatőr és a stáb már a könyv kialakulásakor tudott az új filmről. Majd felküldtük a minisztériumba, ahol aztán elfogadták, vagy változtatásokat javasoltak. De ha például voltak kifogások, mondhattam, hogy, kérem szépen, én vállalom a felelősséget, csináljuk meg! És akkor leforgattuk.
Aztán mikor a film elkészült, a vágás utolsó stádiumában megint én jöttem - s ahogy a Tizedes és a többieknél meséltem -, kivágtam, ami nem kell. Úgy is hívtam magam - a vágóhídi nagybani hentesekre célozva -, hogy a Hunnia fővágója.

A nagy „gatyábarázó”

Beleszólt ön a forgatókönyvekbe is?

Persze. Főként, amit fontosnak tartottam. A fiatalok - Szabó Pista, Kardos Feri, Rózsa János, Sára Sándor - filmjeibe nagyon is. Sára Feldobott kő című filmjének stáblistájára ki is vagyok írva mint dramaturg. Majd jöttek a tanítványaim első filmjei – Simó Sanyiéxx, Sándor Paliéxxi, Gyarmathy Líviáéxxii ­, azokba is.

Az egyik tanítványa úgy fogalmazott, hogy Herskó volt a nagy gatyábarázó.

Az öregek filmjeibe is belefolyt?

Hajaj! Nagyon elvárták! Jöttek, hogy: - Jancsikám, mi a teendő? Ahogy Vlagyimír lljics kérdeztexxiii. Tudták, hogy én valamit tudok valahonnan. Mert kétségkívül van egy furcsa tehetségem, hogy látok, olvasok valamit, és rögtön eszembe jut, hogy hogyan lehetne azt jobban megcsinálni.
Ráadásul arról is meg voltak győződve, hogy én tudom, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy az „odafönn” is megfeleljen. Gertler egyszer azt mondta: - Öregem, te, aki együtt ultizol az Aczéllal, ezt biztos el tudod intézni! Tudja, a legendagyártás nálunk mindig nagyszerűen működött.

Két oldali árulás

(Párbeszéd,1963)

Következő filmje, a Párbeszédxxiv az induló magyar újhullám fontos darabja. Ez volt az első film, mely egy kommunista házaspár sorskanyarjain keresztül őszinte számvetést készített arról, hogy mi vezetett az ’56-os forradalomhoz.

Ha visszagondolok, tulajdonképpen csoda, hogy ez a film elkészült. Vagy inkább azt mondhatnám, a Párbeszéd is a megvalósult kompromisszumok közé tartozik. Nem is tudom, hogy sikerült bizonyos dolgokat elérnem! A 80-as években pl. sok ilyen témájú filmet csináltakxxv, de mindegyikből ki kellett vágni az orosz tankokat, Nagy Imre beszédéről pedig szó sem lehetett. Nálam az orosz tankok átjönnek a Margit hídon, Nagy Imre beszéde pedig teljes egészében elhangzik. Ma sem tudom, hogy ezt akkor miért engedték, aztán pedig miért nem?
Érdekes egyébként, ahogyan például a tankokat szereztem. A magyar honvédség óránként ötezer forintért adott volna nekünk tankot - ami akkor óriási összeg volt -, ráadásul a Párbeszédben átmegy a hídon egy egész tankhadosztály, s legalább kétszer-háromszor fel kellett venni a jelenetet, az kb. 100-200 ezer forint, rengeteg pénz, hiszen, mint említettem 8 milliós volt a költségvetés. Szerencsére volt egy ismerősöm az orosz követségen, egy grúz fiú, aki remekül beszélt magyarul. Elmentem hozzá, és mondtam, hogy szükségem lenne néhány régi típusú tankra. - Hát jó, - válaszolta - adjak be néhány oldalt, hogy miről szól a film. Valamit beadtam, - nem pontosan azt, amiről tényleg szólt - tankot mégsem adtak. Viszont áttelefonáltak a magyar honvédségnek, hogy adjanak ők. S végül kaptunk tankot a honvédségtől ingyen, pusztán az összeköttetés miatt.
A Párbeszéd azonban végül senkinek sem volt jó. Se a hivatalosságnak, se az „ellenzéknek”. Másképpen, de mindkét oldal árulásként értelmezte. Héra Zoltán pedig megírta, hogy ez egy sematikus film. De - mint megtudtam - ez volt például Szirmai elvtársxxvi véleménye is.

Talán mert már akkor sem akart szóba állni az egyik oldal a másikkal. Pedig a Párbeszéd épp arról szól, hogy muszáj egymással vitatkozni, s ha kell kompromisszumokat kötni.

Hát persze, hiszen ez ma is aktuális! És nekem azóta is ez a fölfogásom, beszélni, vitatkozni kell, nem pedig kikészíteni egymást. De ezzel akkor senki nem értett egyet. Mibe őrült bele az ausztrál bennszülött? Vett egy új bumerángot, és el akarta dobni a régit. - Ez volt az egyik alapviccem akkoriban. El is mondom a Párbeszédben egy társaságnak - abban a jelenetben, amikor a törvénytelenül leültetett Sinkovits amnesztiát kap, s utazik Dunaújvárosba a vonaton.

Megbízható, de kispolgári

A Párbeszédben egyszer csak előkerül Semjén Anita káderlapja. „Megbízható, de kispolgári nézetei vannak, és túlságosan liberális” - ez áll benne. Biztosra veszem, hogy az ön káderlapján is szórul szóra ez szerepelt.

Akkoriban én minden életrajzomban leírtam, hogy apám kispolgári származású. Ezt rögtön leírtam, hogy ezen ne legyen vita.
Egyébként a kilencvenes évek elején felhívott engem valaki, és azt mondta, van nála egy dosszié, ami az én személyi anyagomat tartalmazza. Állítólag az apján keresztül jutott hozzá - aki nyilván a Belügyben dolgozott -, s beköltözött a Városmajor utcába, ahol az egyik szobában szanaszét voltak szórva mindenféle dossziék, köztük az enyém is.
Amit abban a dossziéban találtam, nyilván a belügyesek vitték el a lakásomról 1970-ben, miután disszidáltam: anyakönyvi kivonatok, a szüleim házassági papírjai, a mamám szavazó igazolványa 39-ből, az elemi értesítőm, a végzés, hogy a papám optált - tudniillik ő erdélyi volt, s amikor a románok elfoglalták Erdélyt, át lehetett jönni Magyarországra, de optálni kellett, vagyis vállalni, hogy az illető csak magyar állampolgár.
Megvolt az én káderanyagom is, de ki volt tépve belőle a lényeg: 1952-ben ugyanis két nő a filmgyár személyzeti osztályán azon vitatkozott, hogy az, hogy én női ruhában szöktem meg 44-ben a munkaszolgálatból - így mentettem az életemet -, az kispolgári elhajlásnak minősül-e, vagy sem? Ezen vitatkoztak három-négy cédulán keresztül.

Semjén és Sinkovits

A Párbeszéd sokat köszönhet a főszereplő Semjén Anitának, aki olyan rezignált, mint egy Antonioni hősnő, s aki szerintem a magyar film vitán felül legvonzóbb baloldali nőalakja. A korabeli kritikát azonban Semjén figurája is igencsak megosztotta.

Semjénnel az volt a kritika baja, hogy amatőr. És azt azért tudni kell, hogy utószinkronnal készült a film, Békés Rita a hangja, szóval ketten együtt voltak ilyen jók. Egyébként nem tudom, hogy tudja-e, a Párbeszéd volt az első magyar film, amit teljes egészében szinkronizáltak. S ez nagy dolog volt, mert onnantól nem kellett vergődni a hanggal, ennek következtében a kamera is rögtön szabadabban mozoghatott.

Visszatérve Semjénre, azt gondolom, 1962-ben valószínűleg felért egy halálugrással a két részes Párbeszéd főszerepét egy amatőr lányra bízni. Ráadásul Semjén Anita partnere Sinkovits Imre, a kor ünnepelt profi férfisztárja.

Merész döntés volt, valóban. És kétségtelen, hogy majd beleőszültem, mire összejött a dolog, de én akkora már tudtam - amit sokan még ma sem ismernek el -, hogy a filmet valójában a figura csinálja meg. Semjén Anita a Párbeszédben nem azért jó, mert jól vagy rosszul játszik, hanem mert el lehet hinni neki, hogy az, aki. Mert közvetít valamit, ami túl van azon, amit mond. Gyürey Veraxxvii mesélte, hogy levetítette mostanában a Párbeszédet debreceni fiataloknak, s ők mondták, hogy ez egy olyan ’56-os film, ami számukra színhelyes.

Érdemes beszélni róla, miért is kockázatos egy ilyen vállalkozás. A legnagyobb gond talán, hogy az amatőr és a profi színészt másként kell instruálni.

Nem ez a nehézség, hanem hogy nem ugyanakkor lesz jó az egyik, mint a másik. A Párbeszéd utolsó, s egyben leghosszabb jelenetét például 36-szor vettük fel. Úgy indul a dolog, hogy Sinkovits a bojlernél térdel a fürdőszobában - és szerintem azon imádkozik magában, hogy végre összejöjjön a játékuk Semjénnel. Egy profi színész ugyanis többnyire már az első, vagy második felvételen jó, hamar képes az átlényegülésre, az amatőr viszont sokszor csak a sokadik felvételre hozza, amit kell. Addigra pedig a színész már túl jut a legjobb formáján, s inkább csak felidézi, hogy mit csinált, amikor jó volt. És ez látszik. A Párbeszédnek ebben a jelenetében Semjén Anita és Sinkovits Imre a harminchatodik felvételnél érték utol egymást.

Olvastam egy korabeli hirdetést a Film, Színház, Muzsikában, miszerint Herskó János készülő új filmjéhez női főszereplőt keres. De az még a Vasvirág volt. Ezek szerint már ’58-ban(!) gondolkodott azon, hogy amatőr színésznővel próbálkozik.

Nyilván a kezdetektől volt egy elképzelésem arról, hogy mit szeretnék látni a vásznon, hogy mit is jelent az, hogy a szereplő „színhelyes”. A Párbeszéd főszerepére például Ruttkai Évát is megpróbáltam, aki igazán remek színésznő, azon nem lehet vitatkozni, de valahogy nem olyan volt, mint amit kerestem, nem volt meg benne az az ambivalencia, az az izgalmasság, amit Semjén anélkül hozott, hogy megszólalt volna.

Semjén Anita egyébként a pécsi egyetemen volt pszichológus hallgató. S tudja, mennyi idős, amikor a filmet befejeztük? Akkor volt a 19. születésnapja. De mindenki elhiszi, hogy a film utolsó jelenetében már 35 éves.
Pár év múlva, amikor megcsináltam a Szevasz, Verát, már nem volt kérdés, hogy ott is egy amatőr lány legyen a főszereplő. Mérő Verát Neményi Mari játssza, aki ma ismert szociológus. Bálint Tamással - Bálint Andris öccsével voltak ők egy pár. Emlékszem, jöttek kifelé a Bölcsészkar kapuján, s mikor megláttam őket, rögtön tudtam, hogy így ketten kellenek nekem.

Egy fiú a Csiliből

Az értelmiség és a hivatalos kritika jó része támadta a Párbeszédet, erről már beszéltünk, de mi történt azokon a bizonyos közönség találkozókon? A bemutató után hónapokig járta az országot, több ezer emberrel megvitatta a Párbeszédet. S ez a film akkor a közelmúlt legforróbb ügyeiről szólt. A kommunizmus magyarországi berendezkedéséről, a Rákosi rendszer koncepciós pereiről, 56-ról, a kádári konszolidációról.

Meg kell mondjam, nemcsak az volt, hogy Fishman, vagy milyen elvtárs Makón azt mondta, - Jaj, milyen jó az a jelenet a Pécsi Sándorral, mert ő is hogy félt, mint funkcionárius 56-ban! Hanem olyan is volt, hogy fölállt a Csilibenxxviii egy fiatalember, és azt mondta: - Herskó úr, aki olyan gyönyörű filmet tud csinálni, mint a Vasvirág, az minek csinál filmet a kommunistákról? Így! 200 ember előtt, 1963-ban! Mondom: - Azért, mert én ezekről az emberekről tudok, és más talán majd másokról fog. - De akkor se kéne, - folytatta ez a fiú. - és ne higgye az elvtárs, hogy azért, mert nekem unszimpatikus a hölgy, mert ilyen hölgy van az öltözőszekrényemben kitéve… - Ezzel gondolom azt akarta jelezni, hogy ő nem antiszemita. Mert érteni kell a magyart! De nem csak ez volt. Levelet kaptam például egy ipari tanuló otthonból, hogy hogy’ merek Szabó-családot csinálni a magyar történelemből!?
És akkor megéreztem, hogy azon kívül, hogy van egy hivatalosság, meg van egy hivatalos „ellenzék”, akiknek ezért, vagy azért tetszik vagy nem tetszik a Párbeszéd, van alul egy óriási réteg, amelyik erről mit sem tud, s amelynek egész más szempontjai vannak. Egy csomó ember, aki - dacára minden hivatalos szövegnek - abban nevelődik, hogy azok voltak a hősök, akik a forradalmat csinálták. És hogy én, aki egy jó rendező vagyok - ezt mondta ez a fiú a Csiliben, - elárulom az egészet, mert ilyen nyavalygást rendezek ezekkel a kommunistákkal, ahelyett, hogy azokat a hősöket mutatnám, akik valóban hősök voltak. A „Szabó család” is arra vonatkozott, hogy elbagatellizálom a politikai lényeget. Ezek a hangok egyszerűen a még élő ellenállásból jöttek. És az a Csili-beli fiú a szíve mélyén olyan filmet szeretett volna látni, ami a Corvin téri fiúkról szól.
Szóval én akkor ezeket a vitákat nagyon mélyen átéltem. Emlékszem, az ipari tanuló levelén például annyira fölizgattam magam, hogy elmentem a címre, mert volt rajta feladó, s megnéztem, létezik-e, vagy csak kamu. És létezett!

Pongrátz a Lámpa gyárban

De visszatérve a Párbeszédhez, én nem akartam állást foglalni erkölcsileg vagy történelmileg, ezt csak rám fogták. Mert - mint maga a cikkében fölfedezte - a Párbeszédben valójában nem csak politika van. Én csak megmutattam, hogy azok, akiket én ismertem, és akikért én felelősséget tudtam vállalni, az ötvenes években hogyan éreztek, hogyan viselkedtek

Kétségtelen viszont, hogy a Corvin téri fiúkról szóló film azóta is várat magára. Egyébként Szomjas György szeretne most egy ilyen filmet rendezni, úgy tudom.

Igen? Hát az biztos, hogy annak a körnek az 56-os filmjét, amelyik az én Párbeszédemen akkor feldühödött, máig nem csinálta meg senki. Meg se próbálta! De azt a filmet is nagyon szeretném látni, hogy az hogy volt, amikor 56 október 23-án Pongrátz Gergely valahonnét megtudta, hogy el kell mennie a Lámpa gyárba, ahol - mint emlékirataiban megírjaxxix - véletlenül épp aznap este nem volt őrség, s kihozott onnan egy csomó fegyvert?!

Mi történt pontosan?

Azt én sem tudom, de tény, hogy Pongrátz - aki később a Corvin köz másod-parancsnoka volt -, október 23-án, a forradalom előestéjén valakinek a tanácsára bement a Lámpa gyárba, ahol véletlenül pont aznap az őrség „bezárkózott”, és kihozott onnét egy csomó fegyvert. Mert ugye, a Lámpa gyár az úgy volt, mint a viccben… Ismeri? Amikor Arisztid a gyerekkocsi-gyárban dolgozik és panaszkodik Taszilónak, hogy most születik gyereke, de nem jut hozzá gyerekkocsihoz, mert nem lehet kapni. - Hát meg vagy te őrülve, - mondja Tasziló, - hiszen a gyerekkocsi gyárban dolgozol! - Na és? - Hát darabonként kihozod, és aztán összeszereled! Fél év múlva találkoznak. - Na, megvan a gyerek? Meg. - mondja Arisztid. - És a kocsi? - Hát kérlek szépen, - mondja Arisztid, - kihoztam a darabokat, összeszereltem: egy gépfegyver.

Teljesen új viccek kerülnek itt elő…

Hát, nálam lehet rájuk számítani… Szóval, engedje meg, hogy kicsit fantáziáljak: az is lehet, hogy az ’56-os forradalom valójában a KGB rosszul sikerült provokációja volt. Pláne, hogy ilyesmi történt aztán Romániában is! Talán be akarták bizonyítani, hogy itt ellenforradalom lesz, hogy be lehessen ide vonulni… fene tudja! Mindesetre nem csak Pongrátz meg a Lámpa gyár, hanem az is ezt támasztja alá, hogy egyszerre annyi fegyver lett másnapra a városban. De hát meri ezt valaki itt megkérdezni, hogy mi minden történt a háttérben október 23-án este?

Nem vagyunk mi elvtársak…

Ön egyébként mit csinált a forradalom napjaiban ?

23-án - mint ez a Párbeszédben is látható - én is fölvonultam a Bem térre. Onnan mentünk át a Parlament elé, ahol ott volt már akkor Anna, a feleségem, a híradós busz tetején, de azért, mert ő vette föl aznap délután a híradónak az első magyar lottó ötös nyertest.

Kardos Sándor csinált pár éve filmet erről a szerencsétlen lottónyertesről…xxx

No, és ott voltak a Parlamentnél azok az egyetemisták is, akiket én előző nap a Hannibál tanár úr Amfiteátrum jelenetében beosztottam. Aztán megjelent Nagy Imre, s elkezdte a beszédét, hogy: - Kedves elvtársak! Erre a tömeg visszazúgott: - Nem vagyunk mi elvtársak! Elég kínos volt… Majd Nagy Imre mondott, amit mondott. Aztán megjelent Rényi Tomixxxi, hogy nem jönne-e ez a híradós kocsi az Annával a Hősök terére, mert most fogják ledönteni a Sztálin szobrot.

És ezt ő honnan tudta?

Gondolom, ott járt. Ezek olyan idők voltak, hogy mindenki mindenütt járt, - hihetetlen, hogy én is mennyi helyet jártam be azokban a napokban, gyalog persze… Aztán hazamentünk, s hajnalra már lövöldöztek. És mi aztán igazán jó helyen laktunk ilyen szempontból, a Honvédelmi Minisztérium közelében, a Stollár Béla utcában.
Szóval egy ideig jártam ide-oda a városban, aztán - mint Semjén Anita a Párbeszédben - megbetegedtem. Egyébként tudja mi volt fantasztikus? - Ezt már a Vasvirággal kapcsolatban is említettem, -hogy abban a 10 napban kétszer is szétlőtték a várost, olyan romos volt minden, mint a háborúban, de a gáz, a víz, meg a villany, az működött. És ez az ostrom alatt is így volt. Szabó Pista Apa című filmjében is Tolnay Klári, a mama, ül a fiával ’56-ban a konyhában, és melegszik a gázrózsánál. Mi is, ha fáztunk, kinyitottuk a gázt, és ott lórumoztunk…

Jönnek az oroszok…

A filmgyári megmozdulásokban részt vett? Mert ott is alakult Munkástanács, úgy tudom.

Emlékszem, aznap, amikor megostromolták a Pártházat, Fábrival az Aréna úton mentünk be a Filmművész Szövetségbe, ahol gyűlés volt. Fölszólalt Major Tamás, hogy akadályozzuk meg a fasizmust, Darvas Iván fölolvasott egy szöveget, hogy Magyarország legyen semleges, és persze minderről nagy vita volt. A gyárban pedig Szőts Pistát megválasztották a Munkástanács elnökének. Ő egyébként rögtön kijelentette, hogy az, ami a Köztársaság téren történt, elítélendő. Tulajdonképpen ez inspirálta a Párbeszédben azt a jelenetet, amikor Törőcsik elborzadva nézi a Köztársaság téri eseményekről készült fotókat.
Aztán alakultak a gyárban forgatócsoportok, az egyikkel én is voltam például a Kerepesi temetőben, meg a Parlamentnél.

Nekem Badal Jánosxxxii mesélte, aki - úgy tudom - szintén tagja volt a Munkástanácsnak, hogy szétosztották a Filmgyár összes kameráját, s amit lehetett, a filmesek rögzítettek. A felvételek zömét pedig Zsigmond Vilmos és Kovács Lászlóxxxiii kivitte Nyugatra.

Zsigmond és Kovács sokat elvitt, de voltak mások is, például egy felvételvezető fiú - már elfelejtettem a nevét -, az is sokat elvitt. Aztán emlékszem, egy hajnalban telefonált Teuchert Jóska, aki annak idején együtt járt velem a Főiskolára, és többször volt Állampusztán, az alföldi internáló táborban, s mikor épp kint volt, Makk Karcsi meg még páran mindig adtunk neki pénzt. Nagyon rendes fiú volt, csak a végére teljesen megőrült szegény. Na, és ő hívott föl november 4-én hajnalban, hogy jönnek az oroszok…

Ez is egy moszkovita…

Gondolom, önt nem választották be 56-ban semmilyen tanácsba?

Hát hogy választottak volna! Engem, aki Moszkvában voltam aspiráns! Volt például egy fénymegadó, aki alig ismert, s jött szemben velem valakikkel a Filmgyár Gyarmat utcai kapu bejáratánál, és olyan hangosan, hogy én is hallottam, azt mondta: - Ez is egy moszkovita volt! Állítólag összeállítottak valami névsort is a „nem kívánatos elemekről.” Emlékszem, Makk Karcsi jött le a gyár udvarára, és azt mondta: - Gyerekek, ez rosszabb, mint a népi demokrácia!

(…)

Disszidálni nem akart?

Amikor visszajöttek az oroszok, valaki kérdezte ezt tőlem - nem is emlékszem már, lehet hogy a feleségem -, de azt válaszoltam, csak akkor, ha visszajön Rákosi. De nem jött vissza. Jött Kádár. És én elhittem, hogy ő majd - ahogyan a Párbeszédben is mondják - valami jót, vagy jobbat csinálhat.

(2006-03-10)

i Gertler Viktor (19o1-1969) filmrendező. 1945 és 48 között filmiskolát szervez, majd a Hunnia Filmgyár igazgatója. Ismertebb filmjei: Állami áruház, (1952) Én és a nagyapám, (1954) Gázolás, (1955) Dollárpapa, (1956) Az aranyember (1962)

ii Rozsnyaiék, - a 3o-as évek híres Arizona mulatójának tulajdonos házaspárja. Miss Arizona (1988) címmel Sándor Pál forgat róluk filmet, melyben a Rozsnyai házaspárt Marcello Mastroianni és Hannah Schygulla alakítja.

iii Hegyi Barnabás (1914-1966) – a negyvenes-ötvenes évek egyik legjelentősebb operatőre, pl. Radványi Géza, Szőts István, Fábri Zoltán alkotótársa. Fontosabb filmjei: Valahol Európában,(1947) Ének a búzamezőkről, Ludas Matyi,(1951) Körhinta, Gázolás (1955)

iv utalás Laurence Olivier 1948-as Hamlet-rendezésére.

v Morell Mihály (1911-) az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek legendás vágója. Dolgozott többek között Szőts Istvánnal, Ranódy Lászlóval, Gertler Viktorral, Keleti Mártonnal, Huszárik Zoltánnal.

vi Herskó Anna, (192o-) operatőr, rendező, Herskó János felesége. 1949-ben végzett operatőrként a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Számtalan művészeti tárgyú, és egyéb dokumentum- és rövid filmet fényképezett, többnek író-rendezője is volt.

vii aspirantúra – kisdoktori képzés

viii Diadalmas szerelem (Bíró Zsuzsa közlése nyomán)

ix A „feljelentés” akkoriban azt jelentette, „jártatjuk a szánkat”, amiből aztán - legtöbbször mások - ügyet csináltak. Aki arra kíváncsi, hogyan követtük el az effajta„bűnöket”, lapozzon előre a Szemes Misi dossziája című fejezethez. (Herskó János megjegyzése)

x Kósa Ferenc Ítélet című filmje (197o) magyar-román-szlovák koprodukcióban készült Dózsa Györgyről, Herskó János stúdiójában.

xi Kádár János (1912-1989) - több más tisztsége mellett 1948 és 195o májusa között belügyminiszter volt. 1951 tavaszán letartóztatta az ÁVH, majd decemberben a népbíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954-ben rehabilitálták.

xii Várkonyi Zoltán: Különös ismertetőjel (1955)

xiii A város alatt korabeli termelési film a metróépítésről, melyhez rengeteg munkáskézre van szükség. A brigádokba azonban sajnos kétes elemek is bekerülnek, - a fizetség is kevés, - úgyhogy a munka nem halad. Ráadásul a múltrendszerbeli, régi vágású Forba mérnök úr irigyli a fiatal Váradi főmérnöki kinevezését, és amíg az moszkvai tapasztalatcserére utazik, közreműködik egy szabotázs akcióban. A helyzetet Váradi méltánytalanul mellőzött apja, és a kemény munkában végül mégiscsak összekovácsolódó munkások mentik meg.

xiv Makk Károly Úttörők (1949) című első játékfilmjét eszmei, ideológiai hibákra hivatkozva a forgatás befejezése előtt leállították.

xv Révai József, (1898-1959) politikus, újságíró, irodalomtörténész, az ötvenes években a hatalomra került Kommunista Párt hivatalos ideológusa, 1949-53 között népművelési miniszter.

xvi „Báthory utca” - a Művelődési Minisztérium Báthory utcai vetítője. Itt mutatták be a kultúrpolitika prominens elvtársainak az elkészült filmeket.

xvii Aczél György (1917-1991) politikus. Az ötvenes években koholt vádak alapján bebörtönözték, 55-ben rehabilitálták. 1957-től művelődési miniszterhelyettes. 1967-74 között az MSZMP KB titkára majd a Minisztertanács elnökhelyetteseként az ideológiai és kulturális terület irányítója. 1982-85 között újra KB titkár.

xviii Benke Valéria (192o-) politikus. Az ötvenes évek második felében (1954-58 között) a Magyar Rádió és Televízió elnöke, 1958-61-ben művelődési miniszter.

xix Köllő Miklós (1928-) dramaturg, forgatókönyvíró. 1965-72 között a 2. számú csoport vezetője, 1976-87 között a Hunnia Stúdió vezetője.

xx Simó Sándor első filmje: Szemüvegesek (1969)

xxi Sándor Pál első filmje: Bohóc a falon (1967)

xxii Gyarmathy Lívia első filmje: Ismeri a szandi mandit? (1969)

xxiii utalás Lenin: Mi a teendő? című művére

xxiv A negyvenes évek végén a koncentrációs táborból szabadult Barna Juditot és az illegális kommunista Horváth Lászlót a kommunista mozgalom hozza össze. Együtt tanulnak, terveznek, „építik a szebb jövőt”. De friss házasságukat hamar szétdúlja a történelem. Lacit 195o-ben koholt vádakkal letartóztatják. Judit megpróbál a munkájába temetkezni. Az épülő Sztálinvárosban hasznosítja magát, ahol régi iskolatársával, az elkötelezett költő-író Kocsissal vígasztalódik némileg, az 56-os forradalom azonban Kocsist is elsodorja mellőle. Judit férjét, Lacit közben rehabilitálják, de közös életük, - úgy látszik, - folytathatatlan. Laci elmagányosodva próbál vissza kapcsolódni a megváltozott hétköznapokba. A hatvanas évek elején Judit és Laci ismét találkoznak, s egy őszinte, nagy beszélgetésben - egymással és a történtekkel megbékélve - elevenítik fel életük sorsfordító pillanatait.

xxv A 7o-es, 8o-as években számos film készült, melynek az ötvenes évek, vagy az 56-os forradalom volt a témája, pl.: Kovács András: Ménesgazda, (1978) Gábor Pál: Angi Vera, (1978) Sándor Pál: Szerencsés Dániel (1982) Böszörményi Géza: Laura, (1986) Gárdos Péter: Szamárköhögés (1986) Mészáros Márta: Napló szerelmeimnek (1987)

xxvi Szirmai István (19o6-1969) politikus. A hatvanas években (59-69-ig) az MSZMP KB titkára, majd a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának vezetője.

xxvii Gyürey Vera (1938-) pedagógus, filmszakember, 199o-óta a Filmintézet igazgatója.

xxviii Csili: kultúrotthon Csepelen

xxix Pongrátz Gergely (1932-2oo5 ) könyve: Corvin köz, 1956

xxx Kardos Sándor: Telitalálat, (2oo3)

xxxi Rényi Tamás (1929-198o) filmrendező. Jelentősebb filmjei: Sikátor, (1967), Makra (1975) K.O. (1978)

xxxii Badal János (1927-) operatőr. 1957-ben elhagyta Magyarországot. Jelentősebb itthoni filmjei: Rákóczi hadnagya, (1953) Hintón járó szerelem, (1954) Bakaruhában, (1957).

xxxiii Zsigmond Vilmos (193o-) és Kovács László (1933-) ismert amerikai operatőrök, korszakos „újhollywoodi” filmek fűződnek a nevükhöz, pl:.Szarvasvadász,(1978) Harmadiktípusú találkozások, (1977) /Zsigmond/ Easy Rider, (1969) Papírhold (1973) /Kovács/. Mindketten 56-ban hagyták el Magyarországot.

 


3 KByte

15 KByte

24 KByte

48 KByte

7 KByte

18 KByte

20 KByte

22 KByte

20 KByte

26 KByte

22 KByte

22 KByte

3 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső