Mivel Rembrandt virágcsokrot és finom művű nyakéket vásárol Saskiának, nem marad egy fillérje sem, ezért kell lefestenie a polgárőrséget. Úgy látszik, Korda Vince valahogy ragaszkodott a fekete-fehér kőpadlóhoz, Rembrandt házát is ez díszíti. Azonban ez más, mint a Don Juan vagy a VIII. Henrik sakktáblaszerűen lerakott kövezete, itt a fehér négyzetek közepére helyezte a feketét.
Saskia hálószobájában karcsú fésülködőasztal és paraván áll, előtte barna hálófülke, behúzható sötétítő függönnyel. A fényt egy olyan barokk stílusú gyertyás karos csillár szolgáltatja, ami ma is divatos a nagypolgári lakásokban. Rembrandt lakosztályát csak sötétben látjuk, de így is kivehető a kandalló, a brokáttal letakart ágy és egy ezüst gyertyatartó.
Rembrandt ebédlője elég szegényes, csak egy nagy faasztal található benne, és persze az elmaradhatatlan kandalló. Saskia halálakor az orániai herceg fekete fedett hintón érkezik részvétnyilvánításra, bezzeg a fiának már sokkal elegánsabb, trapéz alakú fehér hintó jutott.
Rembrandt műterme tágas és fényes, de a berendezése gyér: modelljei számára a hatalmas festőállvánnyal szembe asztalkát és támlás széket állított, az ablakban kisplasztikák, a faragott szekrény tetején ecsetek, a földön festmények hevernek. Korda Vince festményeinek is kedvelt témája volt a festőműterem, Műtermi csendélet és Csendélet virágokkal című képén is ezt ábrázolja. Mindkét képen felfedezhetők filmes motívumai, az asztalon elhelyezett festőszerszámok, a festékek és ecsetek, a gazdag mintázatú, húzott függönyök, a fiókos szekrény és a kerek vaskályha. A függöny mindig a kulissza, a titok elfedését jelképezi, sejtelmes, ki tudja, mit rejteget. Betölti az üres teret, ugyanúgy, ahogy egy aláomló drapéria felöltözteti és levetkőzteti az aktot. A műterem az udvarból külön lépcsőn is megközelíthető, ezért a házsártos házvezetőnő nem veszi észre, hogy egy koldus szakadt rongyokban, fél forintért modellt áll Rembrandt legújabb művéhez, a Saul király és Dávid találkozásához. A festő trónra ülteti, hamis aranygyűrűt húz ujjára, bársonykaftánt és selyemturbánt ad rá.

Az Éjszakai őrjáratot Rembrandt házában leplezik le, kiállítás-megnyitóhoz illő módon, a függöny elhúzásával. A polgárőrség tagjai az Éjszakai őrjáratról ismert díszes öltözékben, fekete térdnadrágban, csipkekézelős fekete kabátban, hímzett rövid ujjú felsőkabátban, malomkerékgallérban és színes tollas kalapban (később ezeket Rembrandt- és Rubens-kalapnak nevezték el) vagy széles karimájú, kúp fejfedőben feszítenek. Oldalukra kardot kötnek (illetve köt John Armstrong jelmeztervező).
Rembrandt először nyakánál húzott fehér ingben, bő fekete kabátban és mellényben jelenik meg, nincs rajta kalap, szájából hosszú vékony pipa lóg. A műteremben barettet és harangujjú festőköpenyt ölt. Fia apjától eltérően ad az öltözködésére, csatos cipőjét, fehér harisnyáját, buggyos térdnadrágját és szorosan gombolt, derék alatt bővülő, zakószabású kabátját mintha skatulyából húzták volna ki. A járókelők többnyire kihajtott galléros inget és tipikus németalföldi kúpos kalapot, szalagos térdnadrágot, harisnyát és csatos cipőt viselnek. A kor divatja szerint tömött bajusz és kecskeszakáll ékesíti arcukat.
Saskiával nem találkozunk, a házvezetőnő viszont fekete, hátul kipárnázott barokk ruhában, csuklónál összefogott ingben, pöttyös fűzőben, deréknál bővülő fazonú felsőkabátban, fehér kötényben és fehér holland főkötőben látja el a háztartást.
Amikor tíz év múlva mindent lefoglalnak és elárvereznek, még a festményeket és ékszereket is, Rembrandt hazamegy az apjához falura. A szegénységet a fehérre meszelt fal, az egyszerű asztal és a rozoga faszék, a kopott faajtó és a csonkig égett gyertyák jelképezik. Apja az ing felett parasztos szőrmellényt hord, kabátra nem telik neki.
A falusi mulatságban népi hangszerek (duda, furulya, hegedű, kígyókürt) húzzák a talpalávalót, mindent fal fehérre meszelt, a fabútor lakkozatlan. A legények egyszerű széles karimájú parasztkalpagban, szűk nadrágban, kinyúlt, formájából kiment kabátban és mellényben, nyakukban sállal járják a táncot, a leányok tipikus holland viseletben: kihajtott galléros fehér ingben és szoknyában, fekete fűzőben, fehér keményített főkötőben, feltűzött fonott hajjal ropják.

Rembrandt új szolgálója, Hendrickje Stoffels, egyszerű parasztlány, kötényruhája köré kendőt kanyarít. Együtt él a festővel, anélkül, hogy összeházasodna vele, ezért a bíróság erkölcstelenség vádjával kiközösíti. A németalföldi bíróság nagyban különbözik az angoltól (ld. VIII. Henrik), a bírói pulpitus itt az ablak előtt, míg a vádlottak padja oldalt, a tanúk és az esküdtek széksora pedig a bíróval szemközt kapott helyet.
Az exkommunikáció után Rembrandt és Hendrickje vidékre költözik, ahol minden idillikus és tiszta. A házuk előtti tavon fahíd ível át, a tornácon fapad várja a pihenni vágyókat. Konyhájuk telve edényekkel: a falra serpenyőket, kanalakat és mozsarakat akasztottak, az ebédlőben fehér damasztabrosszal terítik meg az asztalt.
A ruhák vidéken világosabbak, hiszen itt nem olyan erős a konvenció. A festő is szalmakalapra cseréli barettjét.
Hendrickje műkereskedést nyit, hogy kijátssza a hitelezőket. Az üzlethelyiséget hangulatosan rendezi be (Korda Vince), a hatalmas ablakokból árad a fény, vastag falépcső vezet fel a fakorlátos galériára, a barokk íróasztal előtt hosszúlábú szék áll, körben szekrénysor.
A film érdekessége, hogy a korabeli öltözködés szociális és etnikai vetületét is megmutatja: a Rembrandt-ház barátja, az ótestamentumi arcú zsidó orvos ősz pajesze egybefolyik csigákba rendezett szakállával, magasított kipát, de holland köpenyt visel, az asszimiláció biztos jeleként. Egy másik zsidó kucsmát hord fején, népének megkülönböztető jelvényét.
A vadházasságban élő pár végül mégis visszatér Amszterdamba, ahol egy rózsákkal befuttatott, boltíves kapuval és belső udvarral rendelkező téglás házba költöznek. Hendrickje időközben polgárasszonnyá vált, szobalányruhája helyett malomkerékgallért és zárt fekete ruhát öltött.
Az amszterdami főtér stilizált, az előtérben két egyemeletes, flamand festményekről ismert ház áll padlásszobával és kis tornáccal, a háttérben néhány hasonló kétszintes ház körvonalai látszódnak.
A piactér minden Korda filmbe bekerül, feltehetőleg azért, mert ezzel lehet legjobban érzékeltetni a couleur locale-t, hiszen a középkori városokban a fontos események itt zajlottak. Általában csak egy főtér volt, ami köré mandala alakban épült a város. Nem véletlenül jelenik meg a Don Juanban, a VIII. Henrikben, A dzsungel könyvében és A bagdadi tolvajban is.
Az utcák tipikusan hollandok, a városfal kőből készült, a városkapu fából, a csatornán fahidak vezetnek át, és az emberek csónakkal közlekednek. Egy szélmalom lapátjai vetnek félelmetes árnyékot a földre (súlyos mulasztás lenne elfeledkezni a nemzet jelképéről).
Sokszor ugyanazt a beállítást alkalmazzák az amszterdami utcaképeknél, mindig azonos ház áll az előtérben. Feltehetőleg egyszer vették fel a piacteret, aztán a vágás során szétdobálták.
Egy holland kocsmába is bepillanthatunk: az alacsony belmagasságú helyiséget nagyméretű ablakok és vastag oszlopok teszik izgalmassá, a hosszú faasztalon sorakozó fakupák ugyanis meglehetősen átlagosak.
Korda Sándor szeret játszani a világítással, a söntésben a rácsos ablakokon beszűrődő fény rácsmintázatban vetül a falra. A lépcsőknek is fontos szerep jut nála; többnyire késleltető funkciót töltenek be, mint például a VIII. Henrikben, amikor a király titokban igyekszik Catherine Howard hálószobájába, de testőrei minden emeleten elkiáltják a nevét.
A zárójelenet 1669-ben játszódik, Rembrandt életének utolsó évében. Az öreg festő fehér turbánt csavar a fejére, és prémes kabátba bújtatja megfáradt tagjait. Egy fiatal piktor érkezik a városba virágokkal díszített szekéren, aki első keresetét prostituáltak és színésznők társaságában készül elmulatni. A nők viselete eltér a megszokottól, nagy csipkegalléros, felhasított ujjú, mély dekoltázsú színes ruhában és tollas kalapban vigadnak, hajukat csigákba rakják. Messziről lesír róluk, hogy félvilági nők, hiszen a tisztességes németalföldi polgárasszonyok állig begombolt, galléros ruhával fedik el bájaikat.

Mi lesz holnap?
Korda Vince díszlettervezői diadalát a H.G. Wells kisregényéből készült Mi lesz holnap? című film hozta meg. A Moholy-Nagy László segítségével készült Mindenvárosban tulajdonképpen a jövő Charles de Gaulle repülőtere jelenik meg mozgójárdáival, üvegfolyosóival, házon belüli teraszaival és egész rideg embertelenségével.³ A tervező avantgárd bútorokat, futurisztikus kotrógépeket, forgószárnyas repülőket, egykerekűket, villanyautókat, hipermodern televíziókat és űrjárműveket agyalt ki és gyártott le, hogy minél jobban érzékeltesse a háború utáni Angliát, az űrutazás és a tudomány előretörését.

A bagdadi tolvaj
A bagdadi tolvaj (1940) Alexander Korda első Technicolor filmje. Olyan, mintha alapvetően fekete-fehér lenne, és a színek mintegy zárójelben kerültek volna rá. Még a fekete is pasztell árnyalatú, a kontúrok életlenek, a színek döglöttek. A film Oscar-díjat nyert trükkeffektjeiért, valamint Korda Vince művészi díszleteiért. John Armstrong, Oliver Messel és Marcel Vertes jelmezei kimaradtak a díjesőből, pedig ők se vallottak kudarcot a keleti pompával.
A nép ugyan egyszerű arab ruhákat hord: bő bugyogót, mellényt, széles anyagövet és turbánt, de a főrendűek a perzsa miniatúrákról ismert pazar öltözékekben, selyemturbánban és selyemkaftánban jelennek meg, gazdagon felékszerezve. A hercegnő ruhái azonban már kevésbé arabosak, leginkább az ’50-es évek szabászatát tükrözik, némi orientális beütéssel. Egyedül ruhájának légies és könnyed anyaga, valamint a hajába tűzött ékszerek hitelesek. Jafar mint miniszter és tanácsadó fehéret hord, csak amikor vállalja gonoszságát, ölt feketét, és takarja el arcát, a Gonosz filmes attribútumaként. A főszereplők sminkje - Stuart Freeborn munkája - talán kissé eltúlzott, még Ahmed (John Justin) és Abu (Sabu) esetében is. Ahmed vaksága az erős sminktől bandzsasággá szelídül.

Csak egy-két tengeri és sziklafelvétel külső, még a bagdadi és baszrai utcajeleneteket is stúdióban vették fel, patyomkin-faluszerűen felhúzva a börtönt és a palotát.
A külső felvételek Cornwallban készültek, egy többnyire közép-európai menekültekből és emigránsokból álló forgatócsoporttal, de a sziklák jelentős részét mégis papírból gyűrték. A tengeren vitorlázó árbocost is megépítették kis méretben, de a tenger papírfolyam, amit a statikus hajó körül mozgatnak.
A monumentális díszletek az Ezeregyéjszaka meséinek hangulatát idézik. A hercegnő baldachinos ágya például az elfátyolozott, titkos szépség szimbóluma, hiszen a baldachin eltakarja az alvó szépségét a kandi tekintetek elől, oltalmazza erkölcsét, hogy prózaibb rendeltetéséről, a moszkitók elleni védelemről ne is szóljunk.
Minden idillikus, a hercegnő fehér elefánton érkezik, a flamingókkal benépesített, vízinövényekkel teli paradicsomi kertben hintaágyon ül. (Alex műtermében mindig volt kertész, mert utálta a művirágokat.) A hold is festett, a valóságnak még a látszata is kerülendő.
A baszrai szultán palotája díszes, de a játékokon - zenélő dobozokon, éneklő szobrokon és oszlopos órákon – kívül kevés a dísztárgy, a padló fekete-fehér járólapos, a szultán durván megmunkált fa trónszéken ül. A hercegnőt finom arab hölgyhöz illően a rácsok mögé száműzték. A fejedelem játékgyűjteményét Jafar egy falóval gazdagítja, ami felhúzva repülő lóvá változik. Később nekiajándékozza az Ezüstbajadért is. A szobor mozgó kezeivel sívaszerű jelenség, de nagyon szembetűnő, hogy valódi nők alkotják a szoborcsoportot, akik egymás mögött ülve nyújtogatják végtagjaikat.
Jafar palotája a szultánéval ellentétben oszlopos és tágas, de minden díszt nélkülöz, hiszen egy varázslónak nincs szüksége az otthon kényelmére, és a női kéz is hiányzik az életéből.
A Mindent Látó Szem istenasszonyának temploma egy nagyon távol-keleti országban található. Az egzotikus helyszín külső felvételek eredménye, de az istenszobor épített, mert a legnagyobb istenkáromlás lenne filmezésre használni egy isten földi képmását és kihalászni harmadik szemét. Abu erős kötelekből font pókhálón mászik fel az istennő bronztestén, és megvív életre-halálra a félelmetes gumipókkal. Ezután eljut a mesék országába is, ahol a király oszlopos csarnokban ül a híveivel. Az egész jelenetnek van valami időntúli jellege, mintha a palota a képpel együtt lebegne. A repülőszőnyegen lovagoló Abu végül az igazság nyilával leteríti a gonosz Jafart és repülő táltosát.
A trükkök és speciáleffektek minden addigi angol próbálkozást felülmúltak, a vihar, az örvény, a vitorlák dagadása mind gépi megoldást takar. A palackbazárt szellem is trükknek köszönheti létezését, hiszen füstgép segítségével bújik elő a szabad levegőre. Abu és a dzsinn közösen is szerepel néhány filmkockán, ilyenkor utólag montírozták őket egymásra.

Lady Hamilton
A Lady Hamiltont (1941) fekete-fehérben forgatták le a szűkös költségvetés miatt. Korda Vince először Lord Hamilton nápolyi házának óriási könyvtártermét építette meg csodálatos kilátással a híres öbölre, de bátyja magából kikelve alakíttatta át Lady Hamilton hálószobájává.⁴ Egy szerelmi történet mégsem játszódhat a könyvtárteremben. És ebben van némi igazság. A tizennyolcadik századi többemeletes tengeri hajókból álló flotta ladikméretben készült el. Mindegyikben egy-egy kellékes hasalt, és lövöldözött a miniatűr fegyverekkel, emelte-süllyesztette a vitorlákat, miközben a szélgép hullámokat vert a stúdió hátsó udvarának medencéjében. A kellékesek gumicsizmában lökdösték ide-oda a hajókat, mellig a vízben állva. Korda Vince szerkesztett egy hatalmas gépezetet, ami a díszletek egy részét mozgatta, hogy a hajók mozgásának illúzióját keltse.
Az admirális hajókabinja készült el csak normál méretben, de ez is jelzésszerű, a hajó belsejében félhomály uralkodik. A fátyollal és tollal díszített vadászkalapot viselő Emmát kosárban húzzák fel a hajóra.
A nyitóképben Párizst látjuk sejtelmesen megvilágított macskaköveivel, az éjszaka bódulatára utalva. Néhány Napóleon-katona járkál fel-alá csákóban, vállszalaggal átkötött kék zubbonyban, szűk fehér nadrágban és fekete csizmában szuronyosan.
Két angol menekült a „hajléktalan szállóba” kíséri az öreg Emmát, a valamikori Lady Hamiltont. A férfi kis fekete kalapot, fekete zakót, rokokó divat szerint nyakkendőként megkötött sálat és kerek galléros fehér inget, a nő empire-osan göndörített frizurát, rajta fekete kendőt, kis karika fülbevalót és fodros dekoltázsú, mell alatt befűzött ruhát hord.
A szegényház falát olcsó textildarab takarja, a faágyak rozogák és kényelmetlenek.
Miközben Lady Hamilton elmeséli élettörténetét, megelevenedik a nápolyi nagykövet palotája. Először a nyári kertet pillantjuk meg monumentális, de karcsú fehér oszlopaival, boltíveivel, lépcsőivel és ősfáival.
A kertből a palota belső termei felé haladunk, megcsodálhatjuk a márványoszlopos kerengőt és a fekete-fehér márványpadlót, ami kivételesen nem kockás, hanem copfmintájú. Az elegáns folyosó múzeumot idéz, a boltíves ajtókat klasszicista stílusú korinthoszi oszlopok és freskók ékesítik. A folyosó egyik ajtaja újabb belső udvarra nyílik, ahol klasszicista márványszobrok, egy kávézóasztalka és három tonettszék fogad.
A nagykövet fehér rokokó frakkban, buggyos térdnadrágban, fehér harisnyában, fekete cipőben és kis galléros csíkos ingben sétál, nyakkendősálját csokorba köti.
Amikor Emma (Vivien Leigh) megérkezik, kockás parkettájú, fa szegélylécekkel borított hálószobát kap a palotában. Az arany és bordó csíkos tapétára néhány festményt, az ablakra kettéhúzott díszfüggönyt akasztott a gondos házigazda. A nehéz drapériák kora lejárt. A szoba berendezését a rokokónál kényelmesebb karfás és támlás empire fotelek, egy öltözőasztal, egy lehajtható fedelű íróasztal, támlás székek, egy magas bárpult, egy nem hivalkodó, de drága empire csillár és egy üveges szekrény alkotja. Természetesen a széles baldachinos ágy sem hiányozhat, fehér muszlinfüggönnyel, tükörrel, selyemágyneművel és párnákkal. Rejtély, hogy miért kell a hátunk mögé felszerelni egy tükröt, hacsak persze nem a vámpírok ellen. A szobából kiléphetünk a tágas, váza alakú korlátokkal körbekerített körteraszra, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a Vezúvra. Az egyetlen probléma az, hogy túlságosan szembetűnő a háttér festett volta, a hegy füstje egyáltalán nem mozog.
A kertben a bronzvázákkal díszített kovácsoltvas kerítés előtt szobrokkal övezett medence áll, az ornamentikában és az elrendezésben egyaránt az olasz és az angol stílus keveredik, finoman jelezve Lord Hamilton ragaszkodását az angol hagyományokhoz.
A kerti vacsorához az inas a hosszú asztalt ezüst étkészlettel, karcsú üvegpoharakkal és ezüst tálakkal teríti meg. Hangulatvilágításnak lámpaformájú üveg gyertyatartót helyez az asztalra, és álló gyertyatartókat tol mellé.
Hamilton dolgozószobája intim, a falon arcképek függnek, a csillár kicsi, az iratszekrény zsúfolt, az asztalon különböző formájú és nagyságú tollak hevernek. Nelson kapitány (Lawrence Olivier) copfba fogott hajjal, fehér nadrágban, fehér mellrészes kék frakkban érkezik a nápolyi nagykövet otthonába. A szokásos rokokó kiegészítőkről se feledkezzünk meg: kesztyű, harisnya és sálnyakkendő egészíti ki öltözékét.
Nelsonnal legközelebb öt év múlva találkozunk, amikor már elvesztette fél szemét és egyik kezét a nílusi csatában, viszont (vagy inkább éppen ezért) lovaggá ütötték és kinevezték admirálisnak. Vállrojtjai és kitüntetései is erről tanúskodnak. A nápolyi kikötőben tűzijátékkal várják a győztes hadvezért, gyönyörű kép, ahogy a felrobbanó petárdák fénye táncol a vízen.
A nápolyi királyi palota rokokó stílusú, fogadószobájának pompáját egy nagy oszlopos kapu és temérdek freskó, csillár és bársonyfüggöny emeli. A királynő fehér kalapban, csigás hajjal ül a kanapén, jóformán ki se látszik a fodrok alól. A Nelson tiszteletére adott estélyt is ebben a szobában tartják, hogy ne kelljen újat építeni. Hátha a királynőnek nem tűnik fel, hogy palotája összesen egy szobából áll. Amikor Nelson összeesik, és Emma a szobájába viteti, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a Vezúv füstje ugyanott maradt, ahol öt éve hagytuk.
A nápolyi operában a Don Giovannit játsszák a győzelem örömére, bár Napóleon hadait még nem sikerült végleg megsemmisíteni. A díszes rokokó operaház leginkább egy marcipánmázzal bevont habos tortára emlékeztet. Tulajdonképpen a rokokó a világ leggiccsesebb stílusa, de érthetetlen módon a mai napig akkor mondjuk egy színházépületre, hogy szép, ha ezt az ízlésromboló stílusirányzatot követi. Feltehetőleg azért, mert a színházi világ illúzió, a rokokó pedig az illúziók illúziója. Az illúzió az illúzióban érvényesül igazán. Emma széles karimájú szalagos kalapot, csipkegallért, drága ékszereket és hosszú fülbevalót visel az operában, a rizsporos hajú királynő gyémánt ékszereket. A premier után Emma egy tavernába viszi Nelsont, ahol a zenészek mandolint pengetnek és a bort butellában hozzák ki. Egyszerű kerek faasztal mellé telepednek le. A diszkrét megvilágítás következtében a szeparé korlátai a falon tükröződnek.
Búcsúzáskor Nelson fejébe nyomja csákóját, de ez nem a hajó alakú Napóleon-csákó, hanem az angol katonaság keskenyebb csákója. A tengert megvilágítja a reflektor, amitől a vízen különlegesen szép aranyhíd keletkezik.
René Hubert kitűnően érzékeltette a jelmezek alakulásán keresztül Emma státuszváltozásait: alkoholista öregasszonyként világos színű, divatjamúlt ruhát és rövid köpenyt hord nagy szőrmegallérral, csuklyája alól elővillan nyak alatt megkötött, szalagos főkötőforma empire kalapja. Pénzét bugyortáskába rejti.
Amikor visszarepülünk az időben, a fiatal Emma Hartot látjuk a nápolyi nagykövet palotájában, hosszú fehér csuklyás havelokban (ujjatlan köpeny rávarrt pelerinnel), széles karimájú szalagos kalapban és empire szabású egyszerű fehér ruhában. Mamáján bokrétával díszített, sállal átkötött kalap és hosszú, apácarácsos, inkább közönséges, mint elegáns ruha van. A két egymástól eltérő öltözék jól érzékelteti, hogy Emma mamája Liverpoolban nőtt fel, és egy szappangyárban dolgozott, Emma viszont kikupálódott a nagykövet öccsének szárnyai alatt. Előtte Graham társulatánál járta a Hét Fátyol Táncot, mígnem az utolsó fátyolnál a rendőrség közbeavatkozott. Tehát addig süllyedt, amíg karriert nem csinált.
Emma nappali ruhája még a rokokó jegyében készült, fűzött derekán öv, dekoltázsán sál, mellén masni, a szoknyája alján fodrok díszelegnek.
A kerti vacsorához Emma fehér csónakgalléros, szalagos ujjú, kipárnázott fodros ruhát ölt, hajába masnikat fűz. A nagykövet szűk térdnadrágban és hozzáillő frakkban, fodros kézelőjű ingben és hímzett mellényben ül asztalhoz.
Hiába megy feleségül Emma Lord Hamiltonhoz, anyja megőrzi polgári ruhatárát, még főkötőjét sem cseréli kalapra. Emma éjszaka habselyem hálóingbe bújik, délután széles karimájú virágos, fekete szalagos kalapot, hosszú kesztyűt és brossal megtűzött, harangujjú fehér ruhát visel, a ’40-es évek amerikai stílusában (értetetlen, hogy került a filmbe).
Emma otthon szolid egyszínű zöld ruhát hord kis csipkevállal.
Bálba fekete bő krinolinban, szalagos ujjú, mély dekoltázsú aranyszínű vállban, a ruhába belekombinált, hátul fátyolban végződő fekete felsőruhában indul. Nyakán gyémánt lánc, hajában diadém ragyog.
A kaszinóban fodrokkal és rózsákkal díszített, oldalt megtűzött rokokó abroncsszoknyával, hajában ékszerekkel hívja fel magára a figyelmet.
Nelson felesége az angliai Hotel Nerot-ban várja Nápolyból hazatérő férjét: csak egy kandalló és egy festmény akad a szobában. Azt hiszem, Korda Vince afféle Jolly Jokerként használja a kandallót, amikor más nem jut eszébe. A kandalló öltözteti a szobát, a pepita kőlapról már nem is szólva. Nelson felesége tipikus angol nő, kis szalagos kalapja, brossal megtűzött, állig begombolt fehér blúza, hosszú nyaklánca, kendője és fekete szalagöves, sötét színű ruhája a puritánság szimbóluma is lehetne. Ehhez képest Lady Hamilton sállal leszorított kalapban, szőrsállal a nyaka körül, muffba bújtatott kézzel toppan be a szállodába.
A Nelson-házban rendezett vacsorára Emma fehér, redőzött, leomló empire ruhát ölt, haját ékszeres hajhálóval fogja össze. Egyetlen ékszere egy pár gyémánt fülbevaló és egy aranykarkötő. Mamája flitteres fekete, Nelsonné csokornyakkendővel és sállal feldobott fehér estélyiben parádézik.
Nelsonék igazi angol környezetben élnek, a nappaliban a kis kártyaasztal körül kényelmes, süppedős fotelok állnak, a falba oszlopos kandallót építettek, Nelsonné Fanny kötöget.
A Lordok házának fehérre meszelt fala és magas elnökségi pulpitusa joviális és hideg. A karzaton ülő Fanny is hideg és kemény, bár már jobban öltözik. Hiába, a vetélytárs közelsége… Puffos ujjú kabátot, kis főkötőforma kalapot, rövid empire kabátot, szőrmesálat és muffot hord, mint az angol nők általában. Azonban Emma az igazi díva tollas kalapjában, bő fodrú szoknyájában, nyakában szőrmesállal. A bő fodrok terhessége álcázására szolgálnak, de természetesen divatot teremt velük.
Miután Lord Hamilton elszegényedik (kincses hajója elsüllyed) és meghal, Emma kisebb házba költözik, egyszerű szabású galléros gyászruhát és főkötőt ölt, csak az utcára visel kalapot és kesztyűt.
Nelson végre otthagyja a feleségét, és vesz kettejüknek egy kertes házat nagy rácsos ablakokkal. Az egyik ablak előtt trónszékszerűséget, a másikhoz egy padkát támaszt. A szobabelsők meglehetősen hasonlítanak a VIII. Henrik díszleteire. Emma polgári háztartást vezet, virágos empire pongyolában sürög-forog a konyhában.
Amikor Nelsont újra behívják, és 1805. október 21-én elesik Trafalgarnál, Emma elsötétíti a szobákat, hiszen életében úgyis minden fény kihunyt. A következő állomás már a szegényház.

A dzsungel könyve
A dzsungel könyve (1942) a korai Technicolor már-már giccses színpompájával ejt rabul. A bagdadi tolvajjal ellentétben a színek itt erőteljesek, kifejezik India ezerarcúságát és a dzsungel titokzatosságát, de a mesék országába is elrepítenek, bár néha túlságosan is elrugaszkodnak a valóságtól.
Maugli történetét Buldeo, a valamikori nagy vadász meséli el egy amerikai hölgynek és testőrének. A testőr bőrövvel megkötött zöld indiai katonai egyenruhában és fehér turbánban, míg a nő kalapban és blúzban hallgatja a koldust. A modern ruhák arra engednek következtetni, hogy a XX. század első harmadában járunk. Az indiai földművesek öltözéke nem árul el semmit, a szárik és az ingek időtlenek.
A mese két helyszínen játszódik: a szegényes faluban, ahol nincsenek házak, csak bambuszcölöpökre épült, összetákolt sátrak, amiknek a tetejéről és az oldaláról sálak, szárik és más anyagdarabok lógnak le. A buja növényzet terjeszkedését naponta újra meg újra meg kell akadályozni, hogy a falu talpon maradhasson. A férfiak sálból csavarnak turbánt és ágyékkötőt maguk köré, de vannak, akiknek ing és bő gatya is jut. A nők színes száriban, bő szoknyában és szűk felsőben, sállal a fejükön dolgoznak. A lányok még nem hordanak kendőt, kontyukat virágfüzérrel ékesítik, és hosszú szoknya helyett néha fűszoknyát viselnek. Mindenki mezítláb jár, kivéve Buldeót, neki szandálra is telik.
Jack Okey és J. McMillan Johnson tervezte a jelmezeket, Gordon Bau készítette az erőteljes sminkeket, míg Julia Heron dekorálta a lakásbelsőket.
A második helyszín a dzsungel, amit a stúdió hátsó részén hoztak létre. A pompás növényzetből csak úgy árad az életerő, az ágak szinte táncolnak, az állandó dinamikus mozgás felveszi az élet ritmusát. Díszlet ritkán kel ennyire életre. Vince a legtöbb pénzt Ká, a beszélő óriás vízi gumikígyó elkészítésére költötte, amit egy keretre feszítettek, és kellékesek mozgattak dróthuzalokkal a víz alól. A kígyó üvegszemét cipőkrémmel fényesítették.⁵ A pszeudo-dzsungelben gyors sodrású folyót vájtak ki a műsziklákból, a gumilevelű fák között. A folyó, amelynek partján Ká hűsöl, elképzelhetetlenül azúrkék színű, virágos liánokkal, és ezt az idillt csak tovább fokozzák a virágos liánok. Hozzá kell tenni, hogy kameraközelben természetesen igazi növények és fák szerepeltek. Locsolócsövek permetezték a lombokat a magas páratartalom érzékeltetése végett, és levelekkel álcázott kellékesek igazgatták a hosszú drótokat, amelyek segítségével Ká kanyargósan úszott. Az igazi tigrist, aki Sir-Khant alakította, ravaszul szerkesztett ketrec vette körül, amelyet úgy terveztek meg, hogy láthatatlan maradjon. A közelképekhez tigrisnek öltöztetett, szőrökkel bevont pofájú kutyát használtak.⁶ Gázernyőn át fényképezték, és a szereplőket utólag kopírozták rá feleméretben. A többi állat valódi.
A maharadzsa középkori indiai paloták stílusában épített, liánokkal benőtt romvárosa a dzsungel szívében terül el. Falain isteneket és mitologikus történeteket ábrázoló kődomborművek sorakoznak, kőkupolái megőrizték kaktuszalakjukat, de már csak majmok lakják. A néhai nagy király föld alatti kincseskamráját a Kobrák Atyja őrzi, ő is gumikígyó, hiszen a fehér kobra védett állat. Ja, és igen nehezen szelídíthető. Mindenfelé aranypénzek, bronzszobrok, igazgyöngy-nyakláncok, vastag arany nyakláncok, királyi selyemturbánok, aranytálak és drágakövekkel megrakott aranyöltözékek hevernek. Ez a látvány még akkor is csodálatos, ha tudjuk, hogy mindez csak talmi ragyogás. Amikor Buldeo lelövi a kobrát, és társaival együtt selyembe, bársonyba öltözik, tollakkal ékesített gyöngyös turbánt rak fejére és a kincseket zsákba hordja, egy pillanatra tökéletesen azonosulunk vele. És az az arany királyi pálca öklömnyi rubinttal…
Maugli (Sabu) borotvált hónaljjal rohangál a dzsungelben, ami felesleges higiéniának tűnik, hiszen az állatok jóval szőrösebbek, a csupasz békának nem kéne szégyenkeznie. Valószínűleg a ’40-es években jöhetett divatba a férfiak körében is a szőrtelenítés szép szokása. Maugli testét amúgy ágyékkötő takarja, amit feltehetőleg szintén az amerikai nézők miatt erőltettek, nem hiszem ugyanis, hogy a dzsungelben kialakulna az ember szeméremérzete.
Tizenkét évvel Maugli eltűnése után a falu már fejlődésnek indult, a dzsungelt sikerült kiszorítani. A falut hatalmas fal és farönkökből ácsolt kapu védi, a karámban megannyi birka és szarvasmarha hízik, lépcsőzetes elrendezésű, tornácos kőházakat építettek nádtetővel. A főtéren kis medence található és egy tojáskupolás templom, Buddha-szoborral a közepén (vagy valamelyik buddhásított indiai istenséggel). A falu lakói munka után a tűz mellett énekelnek, a zenészek csörgőn, kis szitáron, furulyán játszanak.
Egy kőházat közelről is megszemlélhetünk: ajtaját textilfüggöny képezi, mögötte piros száris nő ringat egy nádbölcsőt. Az indiai élet alapvető kellékei sem maradhatnak el, a nádkosár és az agyagkorsó. Messzuának, Maugli anyjának háza szegényes, a nádfonatokkal díszített ajtót durva szövetű függöny takarja (már régóta özvegyen él), az emeletre korhadt falépcső vezet fel. Minden bútort nélkülöz egy ágyon és egy kősütőn kívül. Az épületek mellett a nők száriján is megfigyelhető a pozitív irányú fejlődés, finomabb muszlinból varrják és aranyszállal hímzik ki a sálakat, hosszú rézfülbevalókat aggatnak fülükbe.
Amikor Maugli megöli és lenyúzza Sir-Khant (könnyű dolga volt, csak le kellett szednie a kutyáról a tigrisbundát), az emberek azt hiszik varázsló, és néha párduccá változik. A gyors váltást Korda Sándor nem trükkel oldotta meg, a néző a párducot és Mauglit is látja, csak Buldeo szeme előtt homályosul el a világ az ember és az állat egymásra montírozásától. A három kincstolvaj jómadár közül csak Buldeo marad életben, ezért bosszúból felgyújtja a dzsungelt: Hihetetlen kép, ahogy a fák égnek, és az állatok pánikszerűen menekülnek. Korda Vince díszletei bátyja beállításaiban mindig túlnőnek a filmen, mintha minden egyes képpel egy újabb festményt hozna létre.

A sokoldalú tervező más filmprodukciók művészeti rendezőjeként is tevékenykedett, de az itt kiemelt filmjei a legjelentősebbek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy bár sohasem állt akkora pénz a rendelkezésére, mint a nagy hollywoodi szuperprodukcióknak, (Fritz Lang mellett) mégis ő indította el útjukon a későbbi megalomán hollywoodi díszleteket. Az amerikai álomgyárban addig is születtek hatalmas díszletek, de hihetetlenül eltávolodtak a valóságtól, még mindig a festett színházi hátterekre emlékeztettek. Így Korda Vincének mégis sikerült elérnie, amit Alexnek nem: Hollywood bástyájának egyik fontos alapköve lett, bár testvérével ellentétben csak erre nem vágyott.
(2007-01-04)

Korda Vince
Díszlettervező, látványtervező
Született: 1897-ben Pusztatúrpásztón (Magyarország)
Meghalt: 1979. január 4-én Londonban (Anglia)
Filmográfia:
Marius (rendező: Korda Sándor és Marcel Pagnol, francia, 1931)
Langtan till havet (rendező: Korda Sándor és John W. Brunius, francia – svéd, a Marius svéd változata, 1931)
A holnap embere (rendező: Korda Zoltán és Leontine Sagan, angol, 1932)
A Maxim hölgyei (rendező: Korda Sándor, angol, 1932)
A próbaesküvő (rendező: Korda Sándor, angol, 1932)
VIII. Henrik magánélete (rendező: Korda Sándor, angol, 1933)
Nagy Katalin (rendező: Paul Czinner, angol, 1934)
Don Juan magánélete (rendező: Korda Sándor,angol, 1934)
A vörös Pimpernel (rendező: Harold Young, angol, 1934)
Moszkvai éjszakák (rendező: Anthony Asquith, angol, 1935)
Sanders, a folyam ura (rendező: Korda Zoltán, angol, 1935)
Eladó kísértet (rendező: René Clair, angol, 1936
A férfiak nem istenek (rendező: Walter Reisch, angol, 1936)
Rembrandt (rendező: Korda Sándor, angol, 1936)
Csodatévő ember (rendező: Lothar Mendes, H. G. Wells The Man who could work miracles című regényéből, angol, 1936)
Mi lesz holnap? (rendező: William Cameron Menzies, H. G. Wells Things to come című regényéből, angol, 1936)
Elefántfiú (rendező: Korda Zoltán és Robert J. Flaherty, angol, 1937)
Action for Slander (rendező: Tim Whelan, angol, 1937)
A spicli (rendező: Willliam K. Howard, eredeti címe: The Squeaker, angol, 1937)
Négy toll (rendező: Korda Zoltán, angol, 1939)
A dob (rendező: Korda Zoltán, angol, 1938)
Kihívás (rendező: Milton Rosmer és Luis Trenker, eredeti címe: The Challenge, angol, 1938)
Börtön falak nélkül (rendező: Brian Desmond Hurst, angol, 1938)
Q szint (alcím: Felhők Európa felett, rendező: Tim Whelan és Arthur B. Woods, angol, 1939)
Az oroszlánnak szárnya van (rendező: Korda Sándor, Michael Powell, Brian Desmond Hurst és Adrian Brunel, angol, 1939)
Túl a holdon (rendező: Thornton Freeland, angol, 1939)
Kém feketében (rendező: Michael Powell, angol, 1939)
21 nap (rendező: Basil Dean, angol, 1940)
A bagdadi tolvaj (rendező: Korda Sándor, Korda Zoltán, Ludwig Berger, Tim Whelan, Michael Powell és William Cameron Menzies, angol, 1940)
Öreg Bill és a fia (rendező: Ian Dalrymple, angol, 1941)
Lady Hamilton (rendező: Korda Sándor, angol, 1941)
Barbara őrnagy (rendező: Gabriel Pascal, G. B. Show drámája alapján, angol, 1941)
Lydia (rendező: Julien Duvivier, amerikai, 1941)
Lenni vagy nem lenni (rendező: Ernst Lubitsch, amerikai, 1942)
A dzsungel könyve (rendező: Korda Zoltán, amerikai, 1942)
Tökéletes idegenek (rendező: Korda Sándor, angol, 1945)
A szép Charlie herceg (rendező: Anthony Kimmins, angol, 1948)
Eszményi férj (rendező: Korda Sándor, angol, 1948)
A ledőlt bálvány (rendező: Carol Reed, angol, 1948)
A harmadik ember (rendező: Carol Reed, angol, 1949)
Csoda Milánóban (rendező: Vittorio de Sica, olasz, 1951), a csavargók égbe emelkedésének kivitelezése
A szigetek száműzöttje (rendező: Carol Reed, angol, 1952)
Home at Seven (rendező: Ralph Richardson, angol, 1952)
A hanghatár (rendező: David Lean, angol, 1952)
Malaga (alcím: Tűz Afrika felett, rendező: Richard Sale, angol, 1954)
A mélykék tenger (rendező: Anatole Litvak, angol, 1955)
Nyáridő (rendező: David Lean, angol - amerikai, 1955)
Vihar a Nílus felett (rendező: Korda Zoltán és Terence Young, angol, 1955)
Spanyol vakáció (rendező: Jack Cardiff, amerikai, 1960)
A leghosszabb nap (rendező: Darryl F. Zanuck, Andrew Marton és Ken Annakin, amerikai, 1962)
A sárga Rolls-Royce (rendező: Anthony Asquith, angol, 1964)

Forgatókönyvíró:

Gilbert és Sullivan története (rendező: Sidney Gilliat, angol, 1953)