Terry Gilliam filmjei mindig egyfajta álomvilágba repítenek, ha az mégannyira rémálom is. A Grimm nem nevezhető életrajzi filmnek, inkább tündérmese két abszolút ellentétes személyiségű fivérről, akik képzelőerejükkel képesek teremteni. A tündérmesék a valóságból nőnek ki, de a realitás és a képzelet határán mozognak. A Grimm mesék univerzuma sötét, de tévedés lenne azt állítani, hogy kizárólag horrorisztikus elemekből épülnek fel, a melankólia és a végsőkig kitartó életerő (élan vital) legalább olyan fontos alkotórészeik. A mesék azonban már csak a Grimmek fantáziájában léteznek, az emberek elvesztették velük a kapcsolatot, a felvilágosodás utáni korszakhoz hasonlóan. Gilliam filmje azt a problémát járja körül, hogyan talál vissza a racionális ember gyerekkorához és sutba dobott meséihez.

Először következzen a Grimm című film történetének morfológiai elemzése. Hárommenetes kereső hős-típusú mesével van dolgunk. Nevezzük a kezdőszituációt i-nek (1), amit egy második kezdőszituáció követ, ekkor ékelődik be az első közjáték (k¹) (2). Delatombe elrabolja a Grimmeket (A¹), és parancsot ad nekik (б¹), a hősök eltávoznak (eł), azaz teljesítik a parancsot (b˛). Itt következik a második közjáték (k˛).

A harmadik kezdőszituációban a károkozó királynő tudakozódik a hősök után hollói által (є¹), majd a hősök is tudakolódnak a károkozó után (є˛). Megtudják, hogy emberrablásról van szó (A¹). Segítőtársat szereznek, aki ellensúlyozza kezdeti gyengeségüket, és lehetővé teszi számukra, hogy végrehajtsák azokat a feladatokat, amikre egyedül képtelenek lennének (B¹). Rögvest felkészülnek a károkozás ellenakcióra (C↑). A segítőtárs megmutatja az utat az erdőben (R4). A Grimmek az erdőben szereznek értesüléseket a királynőről (w˛). Egyelőre negatív az eredmény (neg).

Második erdőbeli kalandjuk valójában kilóg a sorból, hiszen itt nem a károkozót keresik, pusztán megbabonázott lovukat próbálják visszahozni, és kiszabadítani Jancsit a gyomrából (C↑), azonban ekkor ismerik meg az adományozót, aki elpusztítja kíséretüket (Д8). Az eredmény még mindig negatív (neg).

Harmadik útjuk során (C↑) Jacob egy kötélen felmászik a toronyba (R5), ahol megismerkedik a királynővel. A boszorkány megpróbálja elcsábítani, azaz elvarázsolni Jacobot (s˛), de a varázslat Willnek köszönhetően nem sikerül.

Itt még egy közjáték szakítja meg a történet menetét (kł). Érdekes megfigyelni, hogy a közbeékelődött epizódok esetében is megháromszorozódásról beszélhetünk.

Willnek bár sikerül Sasha kiszabadítása, ez még csak részeredmény. Will összecsap az ellenséges adományozóval (Д9), Jacob pedig legyőzi (Г9). Az adományozó nem hal meg, de varázsbaltáját megszerzik (Z¹). Azonban az eredmény még mindig negatív (neg).

Negyedik erdőbeli kísérletük alkalmával Angelikát, segítőtársukat saját apja készül meggyilkolni, de végül az elvarázsolt patak ragadja el (AII). Mivel a második kaland nem tartozik szorosan a megmentési akcióhoz, ezért beszélhetünk megháromszorozódásról, amit kapcsos zárójellel jelölök. A második és a harmadik történet itt ér össze (ezt szögletes zárójellel jelölöm), és mindkettő lezárul. Először ellenségükkel, Delatombe tábornokkal küzdenek meg a nyílt mezőn (Б¹), és le is győzik a csatában (П¹).

A hősök ezután feljutnak a toronyba egy katapult segítségével, vagyis tulajdonképpen repülnek (R¹). Megküzdenek a károkozóval, tulajdonképpen egy varázsversenyben (Б˛), de az mindkét Grimmre, főképp Willre kiterjeszti varázshatalmát (g˛). Jacob képes ellenállni a bűbájnak, és megszünteti a királynő bűbáját (П˛). Jacob feloldja a varázslatot egy csókkal (Л8), ami feltámasztja Angelikát és a másik tizenegy lányt (Л9). A kísérlet végre sikerrel járt (pos). A hősök boldogan visszatérnek a faluba (↓), és bár erről nem esik szó, tudjuk, hogy pénzjutalmat kapnak (cł). A megkettőzött hármasság a totalitás, az Egész jelképe, az isteni és a pokoli hármasság összefonódása.

A film tehát leegyszerűsíthető a következő képletre:

I. i
II. i A¹ (k¹) б¹ ełb˛ (k˛) [ ]
III. є¹ є˛ A¹ B¹ C↑ [{R4 w˛ neg }]
[{Д8 neg }]
[{R5 s˛ (kł) Д9 Г9 Z¹ neg}]
[{AII }] Б¹П¹
R¹ Б˛g˛П˛ Л8Л9 pos
↓cł

Igen ám, de ez a képlet semmit nem mond magáról a filmről! Álljon hát itt a film bővebb elemzése.

Ehren Krueger forgatókönyvíró nemcsak Grimm-meséket használt fel a film szüzséjének megírásához, néhány tipikus angolszász mesével is kiegészítette a történetet. A mese a hagyományos „hol volt, hol nem volt” idő- és helymeghatározással indul, a kezdőszituációban a család négy tagból áll (anya, két fiú és egy lány), de a tökéletes négyes szám háromra redukálódik, miután a lány meghal. Az apa már régebben meghalt, azaz a spirituális, szellemi értékek tudatossága háttérbe szorult, ezért juthat Jacob eszébe húga haldoklásakor a varázsbabbal való gyógyítás. Gyógyszer helyett ugyanis varázsbabra cseréli el a tehenet, ami természetesen nem segít, mert nincs varázsereje. Ez az epizód Az égig érő paszulynak (nem Grimm-mese) feleltethető meg, ahol a család szintén szegény, és a fiú a tehénért varázsbabot kap egy öregembertől. A bab ott azonban tényleg varázserővel rendelkezik, másnapra kinő, és a hős a babszáron tett kirándulás után egy aranytojást tojó tyúkkal tér haza.

Kezdetben csak anya, két fiú és egy húg van, apa nem szerepel (a Grimm-testvérek apja csakugyan meghalt gyerekkorukban). A varázsbab nem segít, a világ már csak az észelvűségre épül. A szarvas-hintaszék szimbolikusan felborul: a játéknak nincs helye a nyomorúságos körülmények között, felnőtté kell válni. A leendő hősök száma kettő, vagyis az archetípusos alak megkettőződik, (3) a két fiútestvér viszontagságairól szól majd a cselekmény. William, az idősebb Grimm (Matt Damon) öccsét, Jacobot (Heath Ledger) folyamatosan a valóság rögös útja felé tereli. Jacob azonban nem adja fel álmait. Gilliam már itt megmásítja az életrajzot, hiszen valójában Jacob született először, ráadásul még hat fiú és egy lánytestvérük volt. A történelmi szituáció legalább pontos, Németországot az 1800-as évek elején tényleg megszállták a franciák.

Míg William az aktív, tettre kész, racionális fivér, addig Jacob a csodákban hisz, passzív és a mesék legkisebb, semmihez nem értő fiújához hasonlít. Will hatalomvágyó, pénzéhes és szoknyavadász, Jacob mindenben az ellentéte, vagyis egymás árnyék-személyiségei. Az árnyék az a kettősség, amelyet a megkülönböztető tudat hoz létre, a személyiségnek a psziché által kiszorított és elfojtott vonatkozása. Willnek hinnie kéne öccsében, hogy integrálhassa. (4) A winnebago indiánok mítoszából az Ikrek alakjának feleltethetők meg, akik bár együtt alkotnak egyetlen személyt, születésükkor kényszerűen különválnak. Mivel összetartoznak, nehéz megpróbáltatások árán újra egyesülniük kell. Egyikük a Hús, a belenyugvó, szelíd, késztetés nélküli, míg a másik a Törzs, a dinamikus és lázadó. A Hús introvertált, akinek fő erőssége a reflexió (Jacob), a Törzs extrovertált, aki nagy tetteket visz végbe (Will). (5) Ugyanazon archetípusos személy ellentétes tulajdonságait képviselik: egyfelől azt, amely menekülésre késztet a kalandok és a képzelet világába, másfelől azt, amely a hétköznapi világban ragad meg, vagyis az ösztön-én és az én, a tudat és a tudattalan manifesztációja. (6) Az egyik aspektus a függetlenségre és az érvényesülésre, míg a másik az otthon biztonságának megőrzésére törekszik. Természetesen Will győz a vetélkedésben, a nyomorúságos valóságban nincs helye a meséknek.

A hősök gyorsan növekednek (ez is a fabulák tipikus vonása), a következő jelenetben már tizenöt évvel később látjuk őket, amikor jól jövedelmező foglalkozást választottak: visszaélve az emberek babonáival, ördögöt űznek. Megint csak Willé a főszerep, öccse gondolkodás nélkül követi őt. A francia megszállás alatt a mese arra szolgál, hogy elterelje a valóságról a figyelmet, a babona a háború kompenzációjaként erősödik fel.

A karlstadtiak egy boszorkánytól rettegnek, aki éjszakánként a malomban tűnik fel. A malmot a néphit az ördög színterének, kísértetek és rablók tanyájának tekintette, mivel a malom a biztonságos falun kívül található és zúgása borzongató. A boszorkányt száz éve máglyán égették el, majd a folyóba dobták, azóta kísértetként visszajár. A primitív magyarázat erre az, hogy a kísértetekben, akiket fiatalon megöltek vagy öngyilkosok lettek, maradt még bizonyos mennyiségű életenergia. Ez a felhasználatlan életenergia ellenségessé válik (tulajdonképpen a királynő helyzete is ehhez hasonló). Ha valaki élete során nem volt gonosz, csak akkor változik rosszindulatú szellemmé, ha ártatlanul megölik, mint például a farkasapát. Jacob szerint tükrökkel bélelt dobozba kellett volna zárniuk, mert a tükör megvéd a vámpíroktól, a vérszívók ugyanis nem látszanak benne. A vámpír pedig eredetileg boszorkány volt, úgynevezett striga, vagyis a karlstadti kísértet is striga lehetett. (7) A Grimmek visszaélnek a babonával, és színjátékot rendeznek, varázspáncélba öltöznek, tetragrammát rajzolnak maguk köré, bekapcsolják a szélgépet és gyerekkönnyel megkent nyilat repítenek a boszorkánybábu szívébe (itt is a strigavadászat jellegzetes fegyverét láthatjuk: a nyíl megegyezik a vámpírok szívébe vert karóval). Felszereltségük vetekszik egy hollywoodi szuperprodukció kelléktárával, még egy gombnyomásra lángoló kereszttel is rendelkeznek. A boszorkány lelke egy kígyóba költözik át, de természetesen vele is sikeresen megküzdenek. A kígyó a legvégső ellentétek szimbóluma: élet és halál között álló lény, földdémon, a föld és a halottak birodalmának szelleme, ugyanakkor alvilági szellemként a halált túlélő életerőt is hordozza. (8)

Ekkor ékelődik be az első közjáték: a Piroska és a farkas újraértelmezett históriája. Piroska hagyományos piros csuklyájában (9) és fodros főkötőjében vág neki a marbadeni erdőnek (ez számára nem a fenyegető vadont jelképezi), ám nem hallgat a tilalomra, letér a biztonságos útról, és bogyókat szed. Ekkor tűnnek fel először a hollók (az érett tudatosság jelképei), akik a Gonoszhoz csalogatnak. A hollók a hagyományban negatív szerepet játszanak, az ördögök és boszorkányok szellemei, negatív tudattalan lelki tartalmak, megtestesült romboló gondolatok. (10) Mivel a levegőben, a szellemek világában röpködnek, a jövőbe látnak, és rejtett igazságot képesek kimondani, ezért rettegnek tőlük a még nem tudatosodott egyedek. Amikor valaki elhagyja a közösséget, hogy egyedül szálljon alá saját mélységeibe, akkor először meg kell tapasztalnia a kételkedést és a fenyegetettséget, csak ezután juthat el a tudattalan megismeréséig. Az erdőbe tévedt gyermekek bizonyos vágyakat és álomképeket kergetnek, de előbb meg kell ismerkedniük saját árnyékukkal, az eddig elfojtott tudattalan-tartalmakkal, amelyek az individuáció folyamatát indítják el. Piroska megszúrja az ujját egy tüskével, és egy csepp vér kisarjad belőle (ez már a Csipkerózsika, de végül is mindkét kamaszlány a nővé érés élményén megy keresztül). Hiába ijed meg a mozgó fáktól és ejti el kosarát, a farkas ráugrik, csuklyája fennakad egy faágon. Freud óta tudjuk, hogy a farkas a csábító, a túl korai szexualitás ébredése, engedés a nővé érés első kíváncsiságának. Mellesleg a gonosz veszélyesen romboló formáját testesíti meg, a halál sötét fenyegetését. A sötét természet egyik attribútuma, az animus elnyelő magatartásának, a mindent bekebelezés vágyának szimbóluma. Egy ösztön – itt az ember mágia utáni vágya −, ami kihasadt a tudatos szférából, és integrálásra vár. Piroska a valóságelvet az örömelvnek engedi át, a királynő-boszorkány ezen a sebezhető ponton férhet hozzá.

Eközben Karlstadtban a boszorkány kiűzését ünneplik, de megérkeznek a francia megszállók, és síri csend lengi be az egész kocsmát. Újra a siralmas valóság talaján járunk. Jacob és Will próbálja helyreállítani az elromlott hangulatot néhány mesei frázissal − Jacob a franciákra tesz megjegyzést: „ha megcsókolod a békát, királyfi lesz belőle” (11), míg Will két lányt rángat fel az emeletre „ki a legszebb a vidéken?”-játékkal (12) −, de a humor nem elég eleven.

A francia katonákkal együtt lép színre Mercurio Cavaldi (Peter Stormare), aki annak ellenére, hogy magán viseli a Gonosz összes attribútumát (fekete köpeny, fekete csizma, fekete Napóleon-sapka), később segítőtárssá alakul át. Egyelőre azonban még Delatombe tábornokot, a Főgonoszt szolgálja, és elhurcolja a két Grimmet. Meggyújtja lovaik farkát (gondolom, a mesék parazsat evő, tüzes almásdereseire utalva), és miközben azok elvágtatnak, a Grimm-fiúkat kihúzzák az ágyból.

A történeten kívülről érkezik a Grimmek halálos ellenfele, a hihetetlenül kifinomult Delatombe (beszélő név, jelentése: Síri) tábornok, aki a forró kondéros vallatáskor csigákat is rak a foglyok üvegsisakjába, hogy a kellemest a hasznossal ötvözze, később egy döglött macska szemét kóstolja meg, a kínzókamrában pedig menüett szól – egy fricska a franciáknak. A franciák, úgy is, mint a bőség, a szerelem, a bor és a szépség kultuszának hódolói, a kedélyes életfelfogás hirdetői, könnyen szem elől tévesztik az élet sötét oldalát. A materialista Delatombe gondtalanul lubickol saját álomvilágában, és nem vesz tudomást az alvilági erőkről, nemhogy integrálná azokat. A tábornok emellett mérhetetlenül gyáva, de a rációba vetett hite sziklaszilárd. Gilliam soha nem lelkesedett az ilyen figurákért, a Münchausen báró kalandjaiban Horatio Jacksont, a rend és a ráció őrzőjét hasonlóan gyáva alaknak állította be. (13) A helytartó a ráció őrzője, minden babonát és pogány szokást ki akar irtani, ezért kerül szembe a Grimmekkel. Kikérdezi őket a marbadeni erdőben történt gyermekrablásokról, de ők nem tudnak semmit. Halálbüntetésüket felfüggeszti, ha kiderítik a rejtélyes eltűnések hátterét, azaz fenyegetéssel veszi rá őket a küldetés teljesítésére. Nem engedi kicsúszni a kezei közül a fivéreket; csak haladékot ad nekik, nem amnesztiát.

A második közjátékban Jancsi és Juliska (Hans és Greta) indul befelé a sűrűbe, a felnőtté válás útján. Ahogy az a mesében írva vagyon, Jancsi kenyeret szór a földre, (14) de a hollók felcsipegetik, Juliska pedig hisz a mézeskalácsházban, ahol a boszorkány lakik. (15) Itt − a mesével ellentétben − a testvérek elszakadnak egymástól, a virágkoszorús Juliska elér egy patakhoz (a mesében csupán a befejezéskor kell átkelniük a vízen, az alapvető attitűdváltás szimbolikus képén), és egy elvarázsolt fa leveszi kendőjét a fejéről. Ahogy a kendőt üldözi, egy barlang bejáratánál találja magát, amit ősi rúnák díszítenek. (16) A barlangból sírbogarak rajzanak ki (nem kifejezetten mesei állat, de nyilván a Gonosz jele), majd egy sötét árnyék közeledik felé baltával, a többi néma csend.

Ekkor indul útnak a két fivér Marbadenbe, a bonyodalom igazi helyszínére. Az ifjak kalandot keresve botlanak bele a beteg „birodalomba”, amit kizárólag a saját tudattalanjukból kiinduló, magasabb tudatállapot elérésére irányuló impulzussal gyógyíthatnak meg. Ennek ellenére a Grimmek nem tűnnek tudatosnak, csupán szerencsét akarnak próbálni. Tudattalanjukban lassan nőnek és erősödnek fel, válnak célirányos figurákká, akik a problémákkal már könnyűszerrel elbánnak. A falu felé vezető úton hollók figyelik lépteiket, jelentik úrnőjüknek a veszélyt, innen szerez tudomást a királynő a Grimmekről.

A Grimm-testvérek először értesüléseket szereznek a falusiaktól a mindennapjaikat megbolygató eseményről – megtudják, hogy kizárólag lányok tűnnek el, de sem az okáról, sem a tett elkövetőjéről nem kapnak bővebb felvilágosítást. A falusiak azt vallják, hogy a varázserdő a francia megszállásig sohasem fordult ellenük, azaz a királynő az országban egyre bizonytalanabbá váló helyzetet kihasználva készül a patriarchális rend megtörésére, az elnyomott anima hatalomátvételére. (17)

A faluban az összes létező szimbólum együtt van: a romos templom, a hinta, a kút és a düledező házak lépcsővel az oldalukon. A romos templom az elhanyagolt mélymagunk jelképe, ami már nem képes közvetíteni a tudat és a lélek belső mélységei között, ezért a psziché vallási funkciója a pogányságba merült vissza. A női jellegű kút a tudattalan mélységeivel való állandó kapcsolatra utal, ami itt azonban veszélyessé vált. A hinta a föld és az ég között, a földi létezés és a szellemek birodalmának határán himbálózik, a felfelé vezető lépcső pedig a tudatosodás szimbóluma, azonban itt ez nem vezet sehová, tehát a tudatosodás egy ponton megszakadt. Minden jel arra utal, hogy a vallás megrendült és a pogány természetisten újra átvette az uralmat. Nem véletlen, hogy a boszorkány-királynő hozzáférhet a gyerekekhez.

A faluban egy földi boszorkány is fellelhető, aki beavat a szimbólumok titkába „késő, a régi dolgok visszatértek” mondatával. A királynő pusztán a lányokat rabolja el, ezért az egyik lányt, Sashát fiúnak álcázzák, hátha így megmenekül a varázslattól.

A Grimmeknek vezetőre van szükségük mind fizikai, mind szellemi értelemben, a bennszülöttek a két testvérét elvesztett, elátkozott Trumper (Ostoba beszédű) házához irányítják őket. A házon szarvaskoponya függ, a férfiasan kemény és ápolatlan Grass (Fű) asszony állatprémbe öltözve éppen egy nyulat nyúz meg. Az állatbőrök utalnak arra, hogy a lány vadász, és a természettel még nem vesztette el a kapcsolatot, ismeri annak kegyetlenségét és primitív ősi kultuszát, a hősök útba igazítását nem szándékozik vállalni. Állatként kell megszelídíteniük, csak hosszú könyörgés után áll rá, hogy bevezesse a hősöket az erdőbe. Megtudjuk tőle, hogy apja is hasonló életet élt, ezért alakulhatott át félig farkassá. A farkas tulajdonképpen a kereszténység előtti pogány germán isten, aki az erdőben, a civilizáció határain kívül él. A ház szobái sötétek, (18) egyetlen kereszt alakú ablakon szűrődik be a fény, de ez a kereszt ősi forma, aminek szára még pontosan középen helyezkedik el, szélei lekerekítettek. (19)

A két testvér madárszárny díszítésű páncélt és sisakot öltve − ugyan maguk sem hisznek varázshatalmában, de egyelőre még adnak a külsőségekre −, kürtöt fújva indulnak az erdőbe (20) a lány (Lena Headey) vezetésével. Cavaldi és serege is velük tart, lépteiket hollók és baglyok (a bölcsesség, és a tudástól való rettegés szimbólumai) kísérik. A lányt Angelikának, azaz Angyalnak hívják (21). A torony körüli tizenkét sírban tizenkét angyal fekszik. A tizenkét angyal meggyilkolása, azaz meggyalázása a Gonosz ébredésének kezdete. Ez a motívum János Jelenések Könyvének utolsó ítéletére utal, ahol a mennyből alászállt szent városnak, Jeruzsálemnek tizenkét kapuja van (a tizenkét apostol, és Izrael tizenkét törzsének feltámadását hirdetve), és a kapuk felett tizenkét angyal vigyázza a rendet. (22)

Lovon jutnak el a sűrűbe, de ott le kell szállniuk, és gyalog folytatniuk az utat. Elérkeznek a befalazott toronyhoz, az ötszáz évvel ezelőtt élt türingiai királynő lakhelyéig. Itt meséli el Angelika a királynő legendáját, a Grimmek tehát értesülnek a károkozó személyéről. Ekkor még nem tudjuk, hogy legendával vagy valósággal van-e dolgunk.

A fák és ezáltal az erdő is a lelki élet fejlődésének és növekedésének reprezentánsai. Az áthatolhatatlan erdő a tudattalan sötét, rejtett világát szimbolizálja, a kollektív tudat legmélyebb rétegeivel való összeköttetést, ahol az ember folyamatosan eltéved, amíg meg nem találja önmagát. A gyermekkori biztonság megszűnését jelképezi, ahol a szorongásokkal és az erőszakra való hajlammal szembe kell nézni. Itt mehet végbe az individuáció, az érlelődési és önmegvalósítási folyamat, amelynek során az ember eljuthat mélymagjához, a személyiség középpontjához. (23) Ebben az erdőben lakik a boszorkány, a vágyak és félelmek megtestesülése (a kétféle anyatípus − a jóságos és a mostoha − jelképe), hiszen a magány kivetíti a még nem tudatosított tudattalan tartalmakat. A királynő különösen kifejezi a kétféle anyatípust, az anima jóságos és veszélyes aspektusát, hiszen egyfelől vonzó asszony, aki először minden kívánságot teljesít, másfelől bármelyik percben a hős ellen fordulhat, a rombolás istennője. Ha kell, gyógyít, de gyilkolni is tud.

A varázserdő eredetileg szentély lehetett (a király azonban kivágta a fákat, ezért küldte az erdő a pestist a palota lakóira), ezt jelzi a két nyírfa, ami kapuként áll a torony előtt. (24) A türingiai királynő ekkor még a keresztény hatalmat képviselte, de az idők során alakja összefonódott az erdőével, és pogány természetistennővé vált. (25) Az elfeledett királynő (már-már istennő) motívuma archetipikus, hiszen a női princípium a mellőzöttség által válik sértetté és bosszúállóvá. Az elhanyagolt istennő mindig egy magatartásformát testesít meg, ami kevéssé érvényesül a világban. Az istennő megkeményedik, hatalmi mániába csap át indulata, romboló aspektusa kerül előtérbe (egyfajta animusmegszállottság vesz erőt rajta). Jelen helyzetben az elementáris nőiség és a titokzatosság hiányzik, a világ férfiassá, világossá és racionálissá vált. A királynő alakja a negatív anyakomplexus mellett az adott kultúrában az életlehetőségétől megfosztott női princípium jelképe. A sötét erőket az emberek száműzték, ezért azok felszínre akarnak törni. Ugyanakkor a Gonosz az, ami a tudatosulás folyamatát veszélyezteti, ezért kell kíméletlenül felszámolni, illetve a felszámolással egy időben integrálni, hogy ne testesülhessen meg többet.

A királynő tornyának nincs bejárata, csak egyetlen ablaknyi rést hagytak a tetőn, itt él az uralkodónő, aki valaha a vidék legszebb asszonyaként ünnepeltette magát (Monica Bellucci). A toronyban lakó öregasszony a Nagy Ősanya feledésbe merült képmása, amely egyfelől boszorkány, másfelől a termékenység istennője. A torony védelemre szolgál, és a korábbi kultúrákban kialakult anima-istennő sajátos vonásait viseli magán: a titkos hagyományt és a rejtett tudást védi meg a külvilágtól.

A királynő legendája ötszáz éves, a kizárólag saját tükörképét imádó királynő a XIV. században rekedt meg (ezt burgundi öltözéke: tölcsérujjai, fátyollal kombinált szarvas főkötője és hosszú, fekete hajfonatai is jelzik). Hiába falaztatta be magát a toronyba, és ült naphosszat ablakában földig érő fekete haját fésülgetve, mint a Grimm-mesék Rapunzelje (ismertebb nevén Ligetszépe), a pestis nem ismert kegyelmet. (26) A királynő „hübrisze” nem más, minthogy képtelen volt felülemelkedni az önmaga iránti érdeklődésen, és ez a nárcizmus okozta pusztulását.

Angelika apja hitt ebben a legendában − bár lányának kitalált történetként mesélte el −, a királynő ezért csábíthatta el. Az apa elszakad a falutól, túl messzire merészkedik, és egyedül marad a természettel. A magány és a gonosz erők nem megfelelő tisztelete okozza vesztét, hiszen vakmerősége „bűnös gonosztettnek” (Frevel) számít. Régebben a vadászattal kapcsolatban használták ezt a kifejezést, nem véletlen, hogy az apa éppen vadász. A törvények megsértése egyfajta istenkáromlásnak és szentségtörésnek számít. A természeti gonosz a bennünk rejlő puszta természethez is kapcsolódik, ezért képes a királynő felszínre hozni az apa elfojtott agresszivitását és nyers ösztönénjét. A különböző mitológiákban az éjjelente farkassá változó férfi az örök kielégületlenséget jelképezi, a farkasapát itt is a királynő iránt táplált plátói szerelme formálja állatdémonná. A farkas heves gonosz, mert elfojtott emóciói táplálják kegyetlenségét, míg a királynő, mert érzelmei a legvégsőkig fokozódnak, hideg gonosz: megfagy az emberfeletti egyensúlyvesztéstől.

Az apa alakja a Hófehérkére utal, ahol az özvegy apa újabb feleséget választ, aki mostohán bánik Hófehérkével. A királynő tulajdonképpen nem más, mint a gonosz mostoha, aki férje szerelmét egyedül akarja birtokolni, és lánya(i) bimbózó szépségére féltékeny, ezért akar tőle(ük) megszabadulni. Az apa alakja azonban itt összetettebb, mert ő a vadász is, aki a lány(oka)t kiviszi az erdőbe, és meggyilkolja. Királynőjének nem egy vadkan szívét, hanem a tizenkét lány vérét viszi ajándékul – a természetanya azzal fenyegeti a leányokat, hogy nőiségük ébredésekor elvágja őket minden környező élettől. Angelikát igazából az önző királynő tartja fogva, őt kell legyőznie ahhoz, hogy elindulhasson a függetlenné válás útján. Apja jóságos, de tehetetlen ember, aki nem tudja őt megmenteni, a kegyetlen mostoha teljesen hatalmába keríti, míg végül jósága feloldódik a szerelmes behódolásban. A jóságos apa még a lányához ragaszkodott, a lelketlen farkas viszont a mostoha pártján áll (ödipális konfliktus), és a szexualitás állatias részét jelképezi, a vérfertőzés tabuját. A férfi avagy az animus Janus-arca nyilatkozik meg a farkasapában: az ösztön-én önző, aszociális, pusztító hajlama és az én védelmező, megfontolt és önzetlen oldala. A védelmező animus felszabadítja a nők szexuális és szellemi elfojtásait, míg a pusztító animus asszonyokat csábít, és elszakítja őket minden emberi kapcsolattól, főleg a valóságos férfiaktól. A vadász a mesékben vérengző vadállatokat öl, itt azonban ő maga a felbőszült fenevad is, azaz az emberi lélek állatias aspektusát csakúgy jelképezi, mint annak megfékezését. Nem véletlen, hogy Angelika ugyanezt a foglalkozást űzi, hiszen benne is megtalálható mindkét aspektus (a lány egyáltalán nem a mesék nőies hercegnője, csak a mostoha elpusztítása után válhat valóban nővé). Angelika ugyanazt a női princípiumot képviseli, mint a királynő, de emberibb, állhatatosabb. Újszerű női lét megteremtésére törekszik, a férfierószt is ki akarja művelni, ezért képes a Grimm-testvérek individuációjára hatni.

A Gonosz jelenlétét egy százlábú gyík, sírbogarak és kis fehér pókok éreztetik, nem beszélve egy aranygyűrűről (a negatív vagy pozitív elkötelezettség sajátos aspektusát jeleníti meg), amit Cavaldi hiába próbál megkaparintani. Jacob lova megeszi a pókokat, és teljesen megvadul, többé már nem önmaga.

A romos várfalon egy sehová nem vezető lépcső árválkodik. A fák még nem „fásultak el”, képesek helyet változtatni, és talán még beszélni is, amit sajnos a néző nem ért. Az anyavarangy segít útbaigazítani a felderítő osztagot, Angelika megnyalja, ő pedig cserébe megmutatja az utat. (27)

Este a faluban Grimmékhez bekopogtat a banya egy szép piros almával a kezében, nem feltétlenül mérgező, de mindenkinek a Hófehérke jut eszébe, és köszönettel visszautasítják az ajándékot.(28) Miközben Cavaldi jóízűen falatozik, a két Grimm női főkötőben és ruhában súrolja a padlót a vidám kínzómester örömére. Hogy a jelenet semmi esetre se hagyjon kétségeket bennünk, Cavaldi „kis Cinderelláim” (Hamupipőke) névvel illeti a dolgozó hősöket.

Jancsi − a Jancsi és Juliskából − nem tudni, milyen indíttatásból megvizsgálja az istállóban a megbabonázott lovat („milyen nagy szemeid vannak, és nagy füleid, és olyan szép szád”) (29), aminek természetes következménye, hogy a ló bekapja. Nem is akárhogy: a ló szájából előmásznak a fehér pókok, és nyállal kevert pókhálót dobnak a szerencsétlen áldozatra. A ló alapvetően ösztönünk legtisztább szimbóluma, amely folyamatosan támogatja a tudatos ént. A megbabonázott ló ösztönei azonban elszabadulnak, és teljesen elszakadnak a tudattól, ezért alakulhat át fenyegető, mindent elnyelő energiává.

Másodízben tehát a megbűvölt lovat üldözve vetődnek el a Grimmek az erdőbe, de ez az epizód tulajdonképpen nem számít, csak késleltető funkciója van, nem számíthatjuk a próbák megháromszorozódásához. Egyetlen lényeges momentuma a farkasapával való megismerkedés, aki a királynő kíséretét alkotja a hollókkal, baglyokkal és sírbogarakkal együtt.

A lovat azonban hiába üldözik a Grimm-testvérek Angelikával és Cavaldival egyetemben, nem érik utol. A fák egyre ellenségesebbek, és Cavaldi egész kíséretét megfojtják. A kínok szakértőjét is kiüti egy fa a nyeregből, és bedolgozza gyökerébe (kis Gyűrűk ura-beütés), de szerencsésen megmenekül. (30) A farkas néha feltűnik a fák között, Angelika megcélozza, de a nyílvessző nem talál, azonban a fenevad egyszer csak szomorúan leheveredik a lány elé. Angelika eldobja a kardját, hiszen ekkor ébred rá, hogy a farkasember nem más, mint elveszett apja.

Eközben Delatombe abban a tévhitben leledzik, hogy a kislányok pusztán csalik a németek számára, hogy kifüstöljék a francia hadsereget. Mivel nem bízik a Grimmekben, újra elfogja, és visszaküldi őket az erdőbe. Késleltető és előrevetítő szerepe van az epizódnak, Delatombe ugyanis ekkor tesz ígéretet az erdő felgyújtására.

A Grimm-fivérek két próbát már kiálltak, a falu kezd világosodni, mintha az átok lassan megtörne. Will szökni akar, míg Jacob befejezni a mesét, újra előtérbe kerül a testvérek közti konfliktus, az örök álmodozó és a lehetőségeket kihasználó típusok diszharmóniája. Will úgy érzi, mintha Jacob fejében lenne, vagyis mintha Jake tudatalattija és fantáziavilága vetülne ki a valóságra, és hozna létre valami hibrid rációfikciót.

Jacob rájön, hogy ismeri a Tükörkirálynő meséjét, aki megkínozta a falubelieket, és elszedte varázsigéiket, hogy megszerezze az örök élet varázsát. A boszorkány szert tett az örök életre, de az örök fiatalságra nem, ezért van szüksége tizenkét hajadonra, akikből kiszívhatja fiatalságukat és szunnyadó életenergiájukat. A királynő egyedül azonban képtelen a lányok háttérbe szorítására, szüksége van egy szerelmes férfira, lehetőleg az apára, hogy a versengésben felülkerekedhessen. Jacob nemcsak a küldetés sikeréért cselekszik, hanem Angelika megmentéséért is, akibe időközben mindkét fivér belészeretett. Újabb indok a testvérháborúra.

A testvéreknek emiatt Angelika nélkül kell megvívniuk magánháborújukat és legyőzniük a károkozót (ezek szerint Cavaldi járatos a pszichológiában, mert megkötözi a lányt, hogy ne mehessen az erdőbe). A saját erő és gyengeség felismerése eredményezi a hősök tudatosságának fejlődését és a nehéz feladatok megoldásának képességét. A fiatal lányok megmentése a tudattalan birodalmában való kalandozásra, az elnyomott anima felszínre hozatalára utal. Amíg a Grimmek nem szabadítják ki a hajadonokat a démonikus, elnyelő anyai erő hatalma alól, addig nem képesek igazán kötődni a nőkhöz.

A károkozó másodszori (tényleges) megjelenése a harmadik erdőbeli kalandhoz köthető, amikor Jacob két segédjével (a montypithonos karakterű ripacsokkal) a boszorkánykirálynőt felkutatja. Jacob csak bátyja révén juthat fel a toronyba, itt már kizárólag a testvéri összefogás segíthet. Hogy a történet szerencsés véget érjen, meg kell szabadulniuk a testvérféltékenységtől és támogatniuk kell egymás tetteit. A torony gótikus hangulata, a pókhálóval belepett bútorok, a díszes trón, a szarvaskorona és a baldachinos ágyban alvó királynő egyaránt a Csipkerózsikát idézik. A nő szépségén azonban – Csipkerózsikával ellentétben – nagyon is látszik az idő. A gyönyörű uralkodónő mára rohadó bőrű, mumifikálódott, ősz hajú ötszáz éves vénasszonnyá öregedett, a pestis elcsúfította arcát, kezein kampós köröm éktelenkedik. (31) Jacob az asztalon varázsigekönyvet és egy pergament talál, amelyre a Vörös Hold képét festették tizenkét kereszttel és körrel (ezt a jelet látta Juliska a barlang bejáratánál), vagyis a holdfogyatkozás nyitja meg a tizenkét kriptát, és hozza működésbe a varázslatot. A tizenkettes számot a tizenkét éjszakai órával, a fekete nappal (sol niger) is társíthatjuk, ami erősen destruktív tulajdonságokkal rendelkezik. A királynő összetett lénye magában hordozza az örökké változó, sejtelmesen gonosz, nőies Holdat és a tudat árnyékát és a sötét princípiumot megtestesítő, férfias Fekete Napot egyaránt. A királynő pogány természetanyaként a születés és halál körforgását irányítja.

A harmadik közjátékban Sashát, a tizenkettedik lányt felfalja az Iszapember, aki magát Mézeskalácsembernek nevezi. Eközben a fiúnak öltöztetett Sasha vizet hoz a kútról, egy holló beleesik a vízbe, a lány kihúzza, de a madár szárnyával sarat fröcsköl rá. A sár betapasztja szemét és száját, majd a vödörből gülüszemű (32) Iszapember jön elő. Hiába nyilazza le Sasha apja, az Iszapember újranő: nyúlós karjával az ajtó alatt megragadja a lányt, és lenyeli. A lány hangján szólal meg: „De jó ízem van, engem úgyse kaptok el, én vagyok a Mézeskalács ember”, (33) és visszaereszkedik a kútba.

Sasha az erdei bűvös patakban tűnik fel halotti virágkoszorúval a fején, díszes templomi ruhában, mintha John Everett Millais Ophélia című képe elevenedne meg. A patak mint vízelem általában átalakulást hordoz, a vízből kiemelkedve az élet egy magasabb szinten kezdődik újra. Itt a patak a halál forrása, de a halál csak egy másfajta létezést jelképez, nem a nemlétezést. A − szellemek és istenek lakhelyéül szolgáló − kősírban a lányok addigi énjének kell meghalnia, hogy új életet kezdhessenek. Fel kell adniuk önállótlan gyermeki énjüket. Nem véletlen, hogy a királynő első vérzésüket átélt hajadonokat választ, hiszen a menstruációs ciklus ébreszti fel a nőben az alkotó életerővel szembeni kötelességérzést. A halálszerű álom az érlelődés időszaka, a felnőtté érést közvetlenül megelőző látencia periódus, a vágyak legyőzése által történő beavatás. A nagy jelentőségű lelki folyamatok és a befelé fordulás stádiuma, ami a külső szemlélő számára passzivitásnak tűnik. A leányok főleg a hímnemű princípiumtól vannak ilyenkor elvágva, nem véletlen, hogy kizárólag egy férfivel való kapcsolat ébresztheti fel őket. Az önalávetés rítusa a tartózkodás rítusával folytatódik, amit a megszabadulás rítusa követ.

A farkasember kiemeli a patakból Sashát, királynőjének áldozza − ekkor tudjuk meg, hogy a királynő neve Serena −, és befekteti a tizenkettedik sírba (tizenegynek már van lakója). (34) A farkas a lány ujját megszúrja egy tűvel (újfent Csipkerózsika-utalás), a vércsepptől a királynő magához tér. A tű a boszorkányok kedvelt fegyvere, hiszen szurkálódásukkal áldozatukat legfájóbb pontján sebzik meg – itt a királynő a lányok ébredező és egyelőre még takargatott nőiségét fordítja ellenük, hiszen a tű az aktív férfiprincípiumot jelképezi, amire a lányok még nincsenek felkészülve.

A boszorkány eközben párbeszédet folytat Jacobbal, tükörbeli szépségével igyekszik elcsábítani és hatalmába keríteni a fiút. A toronyszobában ugyanis hatalmas tükör áll, amiben minden olyannak látszik, amilyen a régmúltban volt: a szoba világos, tiszta és ragyogó, míg a királynő fiatal és meseszép, épp fordítva, mint a Dorian Gray arcképében, ahol kizárólag az arckép öregedett és a modell megőrizte hamvas szépségét. A tükör a reflexió szimbóluma, hiszen a tudattalan objektív énképe jelenik meg benne. Serena esetében a reflexió egyszerre látszat és valóság: a királynő énképében még mindig ötszáz évvel ezelőtti szépsége él, ezt az imágót képes másokra kivetíteni. Belső kisugárzása megszépíti és háttérbe szorítja külsejét.

Serena valójában az ágyban fekszik, csak szelleme öleli át és csábítgatja kísértetként Jacobot, hiszen a tükörben még mindig ő a legszebb (Hófehérke). A királynő egyetlen gyengéje a tükör, ezért amikor Will bedobja egy kővel, elereszti áldozatát. A tükör csak egy kis részen repedt meg, Serena nem veszítette el hatalmát, de Jacob megismeri sebezhető pontját.

Will ezalatt nem tétlenkedik, kihozza a sírból a lányt, ám „kómájából” nem ébresztheti fel. A farkas azonnal ráveti magát, (35) de ahogy Jacob kiugrik a toronyból, éppen a Willel harcoló farkasemberre esik, és az összecsapás során megszerzi varázsbaltáját. A balta mágikus tárgy, amellyel a hős embereket szabadíthat meg, a mély-én szimbóluma. Egyfajta isteni attribútum (minden mitológiában a villámlás és mennydörgés istenének az eszköze), amely egyidejűleg szimbolizálja a kiszabadítást és teremtést, de a harag és pusztítás képességét is. (36) Megint a két testvér együttes erejére van szükség a győzelemhez. A farkas nem más, mint Angelika apja, akit a királynő változtatott állattá. Bár ellenfél, de nem feltétlenül negatív princípium, hiszen a Grimmek általa jutnak a varázsbaltához, vagyis egyfajta adományozó.

Visszatérve a faluba találkoznak a banyával, aki megjósolja, hogy aznap este következik be a holdfogyatkozás (véres hold), ekkor tűnnek el végleg az elrabolt lányok.

Bevonul a francia lovasság Delatombe tábornokkal az élén, hogy a történet tovább bonyolódjon, és a ráció újra átvegye a vezető szerepet. Az egyik oldalon a ráció, a másikon a fekete mágia áll: a két véglet egyaránt csak saját erejében bízik, és a másik törvényeit képtelen elfogadni. A helyes út a kettő között vezet, a Grimmeknek ezt az ösvényt kell kitaposniuk. Delatombe a pogányságot írmagjában akarja kipusztítani, ezért felgyújtja és ágyúval lövi az erdőt. A mesék hatalmát hirdető Grimmeket és mesekönyvüket is tűzre veti, de a meséknek a tűz nem árthat − Angelika farkasbundába öltözve kiszabadítja a két fiút. Berohannak a sűrűbe, hogy a mesét minél előbb befejezzék. Ekkor már nincs a fivéreken páncél (kölcsönadták Cavaldinak), külsőségekkel már nem törődnek, a Gonoszt magukban keresik.

A harmadik küldetés (vagyis a negyedik erdőbeli kaland) végre sikerrel jár, Jacob és Will megküzd a károkozóval. Angelika is velük megy az utolsó útra, de a farkasember rátámad. Hiába válik emberré lánya szavainak hatására, érzései már kivesztek, amikor Serena hosszú karmait belemélyesztette, és szíve helyére aranytőrt döfött. A tőr a hatalom és a férfiasság jelképe, áldozati és szakrális tárgy. A szívbe döfött tőr nemcsak a farkasapa mártíriumára és szenvedésére utal, hanem átlényegülésére is: egyfajta lelki kasztrálásra. Emberapaként halt meg, állatszeretőként született újjá. Végső áldozatképpen lányát ajánlja fel királynőjének, de a két Grimm ráugrik, és a varázsbaltával újra legyőzik. A farkas bundája tüzet fog.

A sors ellen azonban nem lehet harcolni, Angelika menekülés közben beleesik a bűvös patakba, ő lesz a tizenkettedik „Ophélia”. A farkasember pedig tüzes karikát dob a vízbe, amitől az megfagy – érdekes, hogy a tűz hűti le a vízelemet -, a lány a jég alatt reked. A királynő magához tér, életleheletként fújja ki a levegőt, hatalmas szélvihar támad, eloltja a francia sereg erdőtüzét (a varázslat legyőzi a racionalitást). Delatombe tábornokot is megérinti a misztikum „szele”, de nem adhatja fel egyetlen fegyverét, a rációt, ezért gyorsan ezt kérdezi: „miféle trükk ez?”. A farkas felismeri lányát, de a természet szavát követi: bevonszolja Angelikát a kriptába, ám azzal búcsúzik el tőle, hogy „aludj jól, hercegnő”. A hollók emelik fel karjánál fogva a toronyba − a Ligetszépében a lány haján mászik fel a boszorkány a befalazott erődbe, itt azonban a farkas karját keresztszerűen nyújtja ki, mintha Assisi Szent Ferenc mozdulatát követné. A tizenkét lány összegyűjtött vérét üvegcsében adja át szíve királynőjének, hogy az örökélet mellett az örök fiatalságot is elnyerje. A vért serlegbe tölti, ami meglehetősen emlékeztet a Szent Grál-motívumra.

A hősöknek fel kell nőniük, külső segítség nélkül kell teljesíteniük küldetésüket. Minden szál itt fut össze: elsőként Delatombe tábornokkal és zászlóvivőjével kell megvívniuk a nyílt színen, egy sehová nem vezető lépcső tetején, csak ezután következhet a királynő a toronyban. Az első csata szokásos párviadal, ahol azonban Will furfangja és Jacob varázsbaltája győz (a rációt kizárólag a mese győzheti le), míg a második mágikus harc – a boszorkánnyal emberi erő nem veheti fel a küzdelmet, csupán a természetfeletti elszántság segíthet, a tükör összezúzása, azaz a benne való hit kigyomlálása. Jacob a katapult segítségével, Will egy kötélen jut be a toronyba, de itt már nem segít a varázsbalta, a királynő varázsereje nem fordítható ellene. Serena újra megszépül, Willt és Jacobot tőrüknél fogva a falhoz szegezi, majd enged a szorításból, Will a földre esik, saját tőre fúrja át a szívét. Will nem olyan bölcs, mint Jacob, ezért nem képes az objektív reflexió tárgyiasulását saját maga és túláradó érzelmei közé helyezni: belenéz Serena szemébe és vakon követi a nőt. A királynő új hódolót talált, a régit már eldobhatja (a Gonosz azt is megcsalja, aki híven szolgálja): kihúzza a farkasember szívéből a hosszú tőrt, és Will szívébe döfi. Will új életre ébred, egója totálisan elenyészik. A varázslat természetesen csak akkor teljesedhet be, ha a „tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?”-kérdésre a fiú a királynőt jelöli meg, és válaszát egy csókkal pecsételi meg. (37) Jacob azonban megakadályozza a csókot, a varázsbaltával összetöri a tükröt apró darabjaira – kizárólag a tudatalatti felszínre hozásával semmisíthető meg a Gonosz hatalma. (38) A királynőt önnön féltékenysége és féktelen szenvedélye pusztítja el, hiszen Jacob Angelika iránt érzett szerelmének köszönhetően képes ellenállni csáberejének. A lány szépsége végül mégis túlszárnyalja az övét. (39) Angelika a királynőhöz hasonlóan a szerelmet és az erószt testesíti meg, de a lány vágya valódi, míg mostohaanyjáé csak látszat és színlelés, ezért győzheti le Jacob. A tükörrel együtt a királynő is ezer elemre szakad, mintha csak egy arckép lenne, amit valaki ízzé-porrá zúzott. Serena részei külön életet élnek a tükörtöredékekben, majd hirtelen szétrobbannak. Jacob megtalálta a Gonosz rejtett szívét, és eltaposta mélymagját. A varázslat megszűnik − az apa most szembesül vele, hogy megölte lányait, de már késő, a mesében nincs kegyelem. Will nem hagyja, hogy rátámadjon a királynőre, inkább kiugrik vele a toronyból, Dugovics Titusszal ellentétben azonban nem hal meg, csak elájul. A torony is leomlik, a varázslatnak vége.

Jacob tehát egyedül hajtja végre a nagyszabású tettet, Will a boszorka csapdájába esik, és megszabadul fiktív vetélytársától, a farkasembertől. Lényeges mesei eljárás, hogy egyetlen ellenfél sem élheti túl a leszámolást. Jacob megszünteti a bajt, a halott Angelikát felébreszti egy szerelmes csókkal, aki ugyanígy cselekszik a félig ájult Willel. (40) Mind a tizenkét lány életre kel, a csók megváltást hoz, hiszen a gyűlöletet kizárólag a szeretet erejével lehet végleg hatástalanítani. Passzív köntösük lehullott, a beteljesült nőiség megtestesüléseként élednek újjá. A férfiprincípium megváltja a nőit, de csak a kettő egyesülése hozhat igazi megváltást.

Megelégedéssel térnek vissza a faluba, a két testvér azonosult, árnyék-személyiségüket elfogadták, a boldogság hiánytalan. A rációt egyesítették a mágiával, az elfojtott pogány értékeket és a természet erőit integrálták a keresztény kultúrába. Angelika mindkét férfit azonos intenzitással szereti, amin igazán nem csodálkozhatunk, mert a két fivér valójában egy. A hieroszgamosz, a hímnemű és nőnemű alapelv újra egyesült. A falu kivilágosodott.

Gilliam gyerekkori kedvenc meséje A császár új ruhája volt. Elgondolkodtató.

(2006-01-05)

Lábjegyzetek:

(1) A jelöléseket Propp: A mese morfológiája c. könyve alapján használom.
(2) Közjátékról Propp nem tesz említést, mivel a mesék nem élnek vele, ezért ez a jelölés önkényes.
(3) Az archetípus olyan archaikus maradvány, ami az emberi psziché öröklött mentális alakzatának tekinthető, nem eredeztethető személyes tapasztalatból, a fantáziában szimbolikus képek formájában megjelenő ösztönkésztetés.
(4) A két egymással ellentétes személyiségű testvér gyakori a mesékben, míg az egyik világot lát, a másik otthon marad a biztonságos kemencénél. Az idősebbiket esze többnyire cserbenhagyja, míg a kisebbik jó szívével győzi le az akadályokat. Az éneklő csontban fogalmazzák meg pontosan a Grimmek a két testvér egyéniségének különbségét: „élt két fivér az országban, az idősebbik ravasz és okos volt, a fiatalabbik ártatlan és buta”. Jacob nem buta, de naivitása néha már a butaság határát súrolja.
(5) Joseph L Henderson: Az ősi mítoszok és a modern ember (In: Carl Gustav Jung: Az ember és szimbólumai, 112. o.)
(6) A tengerjáró Szindbád és a teherhordó Szindbád (In: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, 116.o.)
(7) Könyves Kálmán nem a boszorkányok létezését tagadta, ahogyan ezt sokan képzelik, pusztán a strigákét, azaz a vámpírokét.
(8) Mivel hidegvérű, mind jó, mind pedig rossz értelemben tiszta természet. (In: Marie-Louise von Franz: Női mesealakok, 290.o.)
(9) A vörös szín a nyíltan felvállalt erőszakos érzelmeket jelképezi, az agresszivitást és a szexuális vonzóerőt. A túl korán ébredező szexualitás vagy az túlzott agresszió elnyelheti a helyzetet kezelni még nem tudó lányt.
(10) Természetesen létezik pozitív aspektusuk is: Szent Jánosnak és Illésnek üzenetet vittek Istentől, tehát Isten követeiként egyfajta fényhozó szerepet is betölthetnek, de a népi hiedelem inkább ördögi természetükre helyezi a hangsúlyt.
(11) A békakirályfi (Grimm-mese)
(12) Hófehérke (Grimm-mese)
(13) Érdekes, hogy mindkét karaktert Jonathan Pryce játssza.
(14) A kenyérmorzsával jelölt út az életvonalra utal a fejlődés alacsony szintjén.
(15) A mézeskalácsház az orális mohóságot jelképezi.
(16) A barlang az anyaméh, illetve a Nagy Ősanya méhének: a halálnak és az újjászületésnek jelképe. Nem véletlen, hogy Juliskát ide csalja a vadász, és ezen a helyen „ringatja” tetszhaláljellegű állapotba.
(17) Az anima a tudattalan feminin, míg az animus a tudattalan maszkulin eleme.
(18) A sötét szobák Freudnál mindig a női nemi szervet jelképezik. Lehet ebben valami, mert a Grimmek is ekkor találkoznak először a vad nőiséggel, amitől kezdetben megrémülnek.
(19) Az egyenlő szárú kereszt eredetileg égtáj és tér-idő jelkép, Isten oltalmát biztosítja a halál ellen. Angelika esetében azonban arra utal, hogy ő a falu egyetlen lakója, aki számára a vallás még nem konvencionalizálódott, hitében a pogány és keresztény elemek tökéletesen megférnek egymással, a természet még nem vált eltávolított és fenyegető princípiummá.
(20) A Grimmek ekkor még adnak a külsőségekre, az igazi harcot nem ismerik.
(21) Angelika A hercegnő és a kobold angol mesének főszereplőnője (vagyis nem Grimm-alak).
(22) A Tizenkét fivér című Grimm-mesére is utal, ahol a király elhatározza, hogyha a tizenkét fiú után lánya születik, fiait megöli, hogy annál nagyobb legyen lánya gazdagsága. Csináltat tizenkét koporsót, és mindegyikbe halottas párnácskákat helyez. A fiúk természetesen nem halnak meg, anyjuk idejében figyelmezteti őket, és az erdőbe bujdosnak.
(23) A mélymag (a „Selbst”) az ego által valósítja meg önmagát, illetve inkarnálódik. (In: Marie-Louise von Franz: Női mesealakok, 24.o.)
(24) A történelem hajnalán Európát hatalmas őserdők borították, ezért játszott az európai indogermán törzsek életében fontos szerepet a fák imádása. Úgy gondolták, hogy aki egy ilyen helyen ágat tör le, az hirtelen meghal vagy megbénul. Nem csodálkozhatunk tehát az erdő bosszúján a Grimmben sem. Éppen Jacob Grimm valószínűsítette, hogy a germán Tempel (templom) szó eredetileg erdő-szentély lehetett.
(25) A Jorinde és Joringel című mesében (Grimm) él egymagában egy vén varázslónő az erdő közepén, aki magához tudja csalogatni a vadakat és a madarakat. Ha pedig egy hajadon lép a bűvkörébe, azt rögvest madárrá változtatja. Az erdőben minden halandó eltéved, és olyan szomorúság vesz rajta erőt, mintha a halált várná. A királynő itt is állatokkal veszi körül magát, és elvarázsolja az erdőt, de a hajadonokat nem egyedül bűvöli el, szüksége van a farkasember segítségére.
(26) Ligetszépét tizenkét éves korában egy boszorkány bezárta egy ajtó és lépcső nélküli toronyba az erdő közepén. A torony egyetlen ablakán lépett be a boszorkány nap mint nap, a lány leeresztett hosszú szőke hajába kapaszkodva.
(27) A varangy megcsókolása A békakirályra utal, de a nősténybéka A három toll (Grimm) mesét is idézi. Ott Balgafi királyfi egy anyavarangytól kér szép szőnyeget, gyűrűt és menyasszonyt. A béka saját lányai közül ad egyet, aki a hazafelé vezető úton gyönyörű hajadonná változik. A béka a szexualitás undorító oldalát szimbolizálja a mesékben, ugyanakkor a termékenységet és az anyaságot is szimbolizálja. Egyszerre lehet fallosz és anyaöl, mérgező boszorkány és életadó anya. A béka tehát a természeti szellemet képviseli, amely önmagában se nem jó, se nem rossz. A Grimmek is undorodnak megnyalásától, de amikor leküzdik ezt az érzést, a béka hálásnak bizonyul. Valójában a tudattalan impulzust jeleníti meg, amely határozottan tudatosodásra tör.
(28) Nem véletlenül szerepel alma a Hófehérkében, hiszen az alma az Édenkert tiltott gyümölcse, ami a tudást és az örök életet hordozza, de mivel az ember megszegte a tilalmat, a halál gyümölcsévé vált. Más mítoszokban is hasonló a funkciója, például a Heszperidák aranyalmáinak megszerzéséhez keresztül kell kelni az alvilágon.
(29) A Piroska és a farkas mesére utal.
(30) Az Erdei anyóban (Grimm) is meglágyul egy fa, és leereszti ágait, de nem indít támadást, hanem daliás vitézzé vedlik át. A Vasjános című mesében (Grimm) találkozhatunk még elvarázsolt erdővel, ahonnan senki nem tér vissza. Kísérteties hely mély csönddel és magánnyal. Vasjános az egyetlen, aki mégis bemerészkedik, meglát egy pocsolyát, ahonnan egy kar nyúl ki, és lehúzza magához (hasonló a Grimm bűvös patakjához, ami szintén áldozatokat szed). A víz alatti birodalom azonban nem a halál világa, hanem az új életé.
(31) A kristálygömb című Grimm-mesében él egy megváltásra váró királylány egy messzi kastélyban, de az arca hamuszínű és ráncokkal telibarázdált, szeme savószínű. Azt állítja, hogy nem ez az igazi alakja, csak az emberi szem látja ebben a rút külsőben; ha valaki belenéz a tükörbe, akkor ott megláthatja, milyen a valóságban, mert a tükröt nem lehet becsapni. Egy tükröt ad az aktuális szabadító kezébe, aki abban a világ legszebb lányát pillantja meg. Ugyanez az alapgondolata a Dorian Gray arcképének is, de úgy látszik, a Tükörkirálynő még a tükröt is képes becsapni. Azaz nem feltétlenül, hiszen A kristálygömb csúnya lányát kizárólag a szerelem (vagyis az elfogult látás) képes szépnek látni, tehát ha a királynőt valaki megváltja, akkor vén és rút külseje egy pillanat alatt megváltozhat.
(32) Az Iszapember sok mitológiában Isten első teremténye volt, de az Úr úgy érezte, hogy még tökéletesítenie kell alkotását, és az Iszapembert elpusztította. A Grimmben az Iszapember bosszút áll a második teremtés művein, a természet hihetetlenül ősi (ember előtti) erejét hordozza.
(33) A Mézeskalács ember (Gingerbread man) angol mese, nem Grimm. A mazsolaszemű és cseresznyegombú mézeskalács életre kel, és kiszökik az ablakon. Üldözi az öregasszony, aki készítette, egy malac, egy tehén és egy ló, de ő mindenki elől elfut, mondván: úgyse tudtok elkapni, én vagyok a Mézeskalács ember”. Végül egy róka átviszi a folyón, és a túlparton bekapja. Az orális kényszerről szól, amivel minden kisgyereknek meg kell küzdenie. A Grimmben éppen fordítva, a Mézeskalács ember rekedt meg az orális kényszer primitív stádiumában. Ha valaki korlátlanul hódol a falánkság örömeinek, azt a pusztulás fenyegeti. Feltehetőleg ebből a tényből ered a falánkság hét főbűn közé sorolása is. A Mézeskalács ember az oralitás romboló oldalának a megszemélyesítője, aki az egyén puszta létét fenyegeti kannibalisztikus ösztöneivel.
(34) Nem akarok feltétlenül mindenhol áthallásokat keresni, de Serena egy japán anime-sorozat főhősnője, aki a Holdbeli csónakostól kap egy kis holdlakatot, amivel varázshatalomra tesz szert. Holdpalotát épít, és sok csodálatos kalandon megy keresztül. Másrészt a Serena igencsak hasonlít a Selénére, ami az ókori görög Holdistennő neve. A királynő tulajdonképpen a Holdat, míg Angelika a Napot jelképezi – az angyalok mindig a naphoz kapcsolódnak -, versengésük tehát a két égitest ősi küzdelmére is utal. Ha a tizenkét lányt kiegészítjük a gonosz tizenharmadikkal, akkor a holdhónapok szerinti időszámításhoz jutunk (erre utal a beteljesedést jelző holdfogyatkozás is), és a menstruáció „átkához”, ami ugyancsak holdhónapokhoz kötött. A lányok vére nemcsak ártatlanságuk elvesztését jelképezi, hanem ébredező szexusukat is.
(35) Az üvegkoporsóban (Grimm) a szabó azzal váltja meg a szépséges királylányt, hogy elhúzza a reteszt az üvegkoporsó oldalán. Sashának is elég ennyi. Ráadásul a koporsóba kerülésük története is megegyezik: a királylány úgy érezte, hogy lidérc nehezült a keblére, valamely ismeretlen erő elnémította, és képtelen volt a legcsekélyebb hangot is kiadni. Sasha szája összenő, úgyhogy ugyanez a tünete. A királylány a földre zuhant, és egy idegen elmormolt felette néhány varázsigét, amitől elvesztette eszméletét. Amikor magához tért, már az üvegkoporsóban feküdt. Sasha sem hal meg, csak a farkasember varázshatalma tartja fogságában.
(36) Az antikvitásban Zeusz attribútuma; a mítosz szerint feje baltaütéstől nyílt meg Pallasz Athéné születésekor. A keresztény szimbolikában a fák gyökerére helyezett fejsze az Utolsó ítélet jelképeként szerepel: „A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek” (Mt 3,10). A balta sok hagyományban a bajok elhárításában és a tudat megnyitásában játszik fontos szerepet.
(37) Újra Hófehérke mostohájának attribútuma jelenik meg.
(38) Gyakran hallani, hogy halálesetekkor a tükör megreped, racionálisan magyarázva tulajdonképpen itt is ez megy végbe.
(39) A Hófehérkében nem kapunk választ arra, hogy a királynő miért féltékeny mostohalányára, a Grimmben azonban találunk magyarázatot Serena viselkedésére: fiatalon érte a halál, szépsége teljében, ráadásul a pestis éppen arcát és bőrét roncsolta szét. Természetes tehát, hogy irigy a sugárzó fiatalságra, amiben még ott szunnyad a lehetőség.
(40) A Csipkerózsikában hiába átkozza meg a tizenharmadik tudósasszony az újszülöttet, hogy tizenötödik születésnapján egy orsó szúrja halálra, egy másik asszony a halálos átkot százéves álommá enyhíti. Az álomból csak egy szerelmes csók ébreszthet fel a száz esztendő leteltével. A Grimmben a királynő szintén halálra szánja áldozatait, de a csók megtöri hatalmát. A Hófehérkében eredetileg nem a királyfi csókja éleszti fel a halott lányt, hanem a göröngyös talaj, ami kilöki Hófehérke nyelőcsövéből a mérgezett almát.

Szakirodalom:

Marie-Louise von Franz: Női mesealakok (Bp., Európa, 1992)
Marie-Louise von Franz: Az árnyék és a gonosz a mesében (Bp., Európa, 1998)
Marie-Louise von Franz: Archetípusos minták a mesékben (Bp., Édesvíz, 1998)
Carl Gustave Jung: Az ember és szimbólumai (Bp., Göncöl, 1993)
Vlagyimir Jakovlevics Propp: A mese morfológiája (Bp., Osiris - Századvég, 1995)
James G. Frazer: Az aranyág (Bp., Osiris, 2002)
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek (Bp., Gondolat, 1985)
Jakob és Wilhelm Grimm: Gyermek- és családi mesék (Bp., Magvető, 1989)