Dobolán Katalin Képi fordulat Szegeden
Image/text konferencia, Szeged, 2005. április 25-27.

98 KByte

A szegedi egyetemen a kulturális reprezentációk kutatása a 80-as évekre megy vissza, az angol, német és az összehasonlító irodalomtudományi tanszékek tradicionális együttműködésére épül. Ez a nagy múltú interdiszciplináris műhely jegyzi többek között az Ikonológia és műértelmezés című sorozat számos magyar és angol nyelvű kötetét is. A szegedi iskolának a szemiotika és a dekonstrukció mellett újabban a modern képelmélet, a ”képi fordulat” elmélete adott lendületet.

A „képi fordulat” kifejezés nem egyszerűen azt jelenti, hogy mostantól szövegek helyett képekkel kommunikálunk, még ha nyugtázza is a vizuális kommunikáció kiemelt szerepét. Elsősorban a képi és verbális kommunikáció viszonyának újragondolásáról van szó. W. J. T. Mitchell megfogalmazásában, aki „pictorial turn”-ról beszél, vége annak a korszaknak, amely a nyelv analógiájára írta le a kommunikáció minden formáját: kép és a szó egyenrangú csatorna. Hans Belting, aki inkább az „iconic turn” kifejezést használja, a vizuális kifejezésmódon belüli változást kívánja körülírni, amikor azt mondja, hogy a „művészet korának” a reneszánsztól a 19 századig tartó rövid intermezzója után újra itt a „képek kora”. Ez a két világsztár elő is adott a konferencián: Mitchell az iraki háború képi reprezentációiról, a terrorizmusnak a kimondhatatlan és az elképzelhetetlen trópusaira építő retorikájáról beszélt, Belting pedig némi képelméleti bevezetés után, amely elsősorban a belső és a külső képek viszonyáról, a kép határainak bizonytalanságáról szólt, Nam June Paik műveivel foglalkozott.

A konferencián, amelynek fő szervezői Szőnyi György Endre és Kiss Attila Attila voltak, a képi fordulattal kapcsolatban két alapvető álláspont merült föl. Az egyik oldal szerint, amelyet a képi fordulat teoretikusai és követőik képviseltek, pragmatikai szempontból, azaz a megértő oldaláról nincs jelentősége, hogy egy jel képi vagy verbális közeget használ: ezek a közegek ugyanis sokszorosan egymásra utaltak, például a filozófusok a szavak mögött mindig is képi természetű ideákat láttak, a képeket pedig szavakkal értelmezték, sőt szavak leképezéseként készítették. A másik oldal, amelyet többek között Bacsó Béla képviselt, többé-kevésbé fenntartotta a tradicionális hermeneutikai illetve művészettörténészi álláspontot. Eszerint a szöveg vagy a kép megértésében szerepet játszanak a másik jeltípus, a képi és verbális kifejezés elemei is, mindamellett ezek különbözősége nem lényegtelen, sőt, az értelmezés épp e különbségek összetett jelformációkban, pl. a figuratív kifejezésekben való ütköztetésére támaszkodik.

Talán épp a szegedi képi fordulatnak köszönhető, hogy a műhely most egy Filmelmélet és filmtörténet specializációval egészült ki, amely az Image/text konferencián mutatkozott be a nemzetközi szakmai nyilvánosságnak, és amely tervei szerint 2006-ra akkreditált szakká alakul. (A specializáció hallgatóinak munkái egyébként a http://testes.hung.u-szeged.hu/film/index.php webhelyen olvashatók.)

A konferencia programja a fentieknek megfelelően interdiszciplináris volt: művészettörténészek, irodalmárok, anglicisták, illetve filmelmélettel, filmtörténettel foglalkozó kutatók találkoztak, az előadásokban pedig egyaránt előfordult médiatudomány, ideológia-kritika, kognitív nyelvészet, filozófia, esztétika, gender study-megközelítés.

Az előadások témája a verbális és vizuális kultúra viszonyának, interakciójának elméleti és gyakorlati problémái voltak. Általában úgy vizsgálták a kérdéskört, hogy vagy egy komplexebb egységet, a múzeumot, a kabinetet, sőt, egy egész várost tekintettek kiindulási pontnak, vagy pedig olyan egyedi alkotást, amely ebből a szempontból önmagában is komplex, mint a színház, a film vagy a narratív festmény.

Az egyik előadás például a múzeum mint tárgyrendezési formáció kialakulását mutatta be, a 18. századi kabineteket ábrázoló képek segítségével. A marosvásárhelyiek nagyon érdekes, „Egy város képei és szövegei” című projektjükben városi „hipertextet” keresnek: megpróbálják a reális városi tér alatt és fölött működő szimbolikus viszonyokat és tereket megrajzolni - a város ábrázolásainak, a város szemiotikailag értelmezhető elemeinek felhasználásával olyan orientációs sémákat találni, amelyek különbözőképpen irányítják az őket követők városhasználatát. Az egyedi művekre koncentráló előadások közül némelyek egyetlen szöveg sokféle életre keltését vizsgálták: itt kell megemlíteni a szegedi angol tanszék által bemutatott multimédiás Titus Andronicus-cd-t. Volt szó a képi kifejezésformákról a verbális műfajokban, különös tekintettel az ekphrásziszra, azaz a képleírásra, illetve a különféle irodalmi, filmes és képzőművészeti műfajok egymáshoz való viszonyáról. Hallhattunk előadást a képzőművészetben megjelenő vizuális narráció rendszerezéséről és természetesen rengeteg filmtárgyú előadást is. A két egység, a (mű)tárgy és a környezet persze nem válik el egymástól, erről szól a 20. századi művészet. Egy előadás például a szövegeket használó avantgárd és neoavantgárd irányzatok valamint az őket nemigen preferáló intézményrendszer problematikus viszonyát vizsgálta, amelyet a művészek maguk úgy oldottak fel, hogy egyfajta ironikus tematizációt adtak a múzeumnak mint formációnak. Azzal tagozódtak tehát a rendszerbe, hogy bekebelezték, mint Marcel Broodthaers művek nélküli kiállításával, amely a múzeumot mint intézményi retorikát reprezentálja: fiktív osztályok, katalógusok, címek szerepelnek benne, s amelyet a nagy múzeumok megarendezvényként adtak kézről-kézre. Mások, például Tót Endre, illetve később Ken Aptekar, Mel Zieger pedig nyersanyagnak használták a múzeumot.

A konferencia szigorúbb értelemben vett filmes témában háromféle programot kínált. Először is, voltak filmelemző előadások, amelyek a filmeket más művészetekhez való viszonyukban, filmelméleti megközelítésből, illetve kulturális meghatározottságai felől tárgyalták. Hallhattunk előadást többek között a természetfilmek természet- és filmhasználatáról, s egyes rendezőkről is: az Almodóvar-előadáson például Spanyolországban is nehezen hozzáférhető, érdekes háttéranyagokat, Almodóvar tévés szerepléseit (egész pontosan transzvesztita duettjeit és interjúit) lehetett látni, amelyek jól dokumentálják, hogy a rendező első, 1980-as filmjétől (Pepi) kezdve minden vizuális művészetből merített, az avantgárdtól a popkultúra különféle lehetőségeiig. Egy előadás úgy írta le a detektívfilm paradigmaváltását a filmek, a nyomozás fényképhez való viszonyán keresztül, hogy a modern filmekkel ellentétben a posztmodern ábrázolásban a látó ember és a kamera, illetve a lefényképezett tárgy különválasztottsága megszűnni látszik

Volt egy filmes oktatók részére szervezett kerekasztal-beszélgetés, amely a film és médiaoktatás módszertani kérdéseiről szólt, s különösen az egyetemi film- és médiaoktatásról, amely az utóbbi időben a szakmai közbeszédben háttérbe szorult a középiskolai oktatással szemben. Volt továbbá két workshop, egyik Gelencsér Gáborral az Éli az életét idézettechnikájáról, a másik a kolozsvári Pethő Ágnessel Antonioni Napfogyatkozásáról.

2005-06-14

 

 Nam June Paik TV Buddha című videója (1974)
Nam June Paik TV Buddha című videója (1974)
23 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső