2005. július 11. a magyar animációs film jeles napja s mindenképpen meghatározó momentum lesz Gauder Áron és Szilágyi Varga Zoltán életében. Ekkor kapták meg az Annecy fesztivál fődíját. A Nyócker” (Le Quartier) a hosszú film kategóriában, A jókedvű örmény temetése (Un joyeux enterrement) pedig a képes forgatókönyvek mezőnyében lett első. E fesztivált a műfaj legrangosabbjának tartják, gyakran nevezik az animációsok Cannes-jának, a lokálpatrióták szerint persze Cannes a natúrfilmesek Annecy-ja. Az is régen történt meg, hogy itt hosszú magyar film nyert, utoljára Gémes József a Daliás időkkel, épp 20 éve, de hogy egyszerre kettő is… Pedig most már évente rendezik a fesztivált, egyre több résztvevővel, egyre több díjjal és egyre több kategóriában. Mindez egyre nagyobb lehetőséget jelent, de egyben csökkenti is a nyerési esélyeket. Külön bírálják el a „félkész” munkákat, az internetes animációkat, a főiskolások vizsgafilmjeit (évek óta nincs magyar résztvevő), és külön mezőnyben szerepelnek a televíziós sorozatok. (Ebben indult Pál Balázs és Kollár László Csigaembere.) Az utóbbiak idén elmaradtak az egyedi filmek színvonalától. Ez is indokolja azokat a véleményeket, hogy a mennyiség a minőség rovására megy, de még így se könnyű nyerni, ráadásul egy „kezdőnek”, aki először indul ezen a nagy világversenyen, és mindjárt egy nagy, egészestés filmmel. Ebben a kategóriában mindössze 5 film szerepelt, azaz a papírforma szerint 20% eséllyel indult a Nyócker. Mondhatnánk, hogy sokkal kedvezőbbel, mint a rövidfilmesek, akiknek mezőnyében az előzsűrizés után mintegy 40 film maradt versenyben, köztük M. Tóth Géza Maestrója, amely éppen hogy „lemaradt a dobogóról”. Ebben a kategóriában az ausztrál Anthony Lucas nyerte a fődíjat The Mysterious Geographic Explorations of Jasper Morello (Jasper Morello rejtélyes földrajzi felfedezései) című rémtörténetével egy bukott navigátorról, aki kap még egy esélyt. A zsűri különdíját az angol Gaelle Denis kapta a City Paradise-ért, a közönségdíjat a német Stephan-Flint Müller a Fliegenpflicht für quadrat Köpfe-ért. A legjobb első filmnek járó díjat pedig az angol Ali Taylornak ítélték a Puleng-ért.

Az elsőfilmes Gauder Áronék esélyeit rontotta, hogy olyan „ellenfeleik” voltak, mint a szakma egyik legnagyobbjaként számon tartott Priit Paarn, aki az észt filmet írta Frank and Wendy címmel – a rendező Priit Tender – két ügynökről, akikkel szürreális dolgok történnek. A másik riválisnak az orosz Konsztantin Bronzit tűnt, aki pár éve, 1999-ben itt futott be és tarolt A világ végén/tetején című kisfilmjével, s most az orosz népmesehős, a tatárverő Popovics Aljosa legendáját ültette át festményből rajzfilmbe. Indult még a svéd Geffenblad páros az Among the Thorns (Tüskék között) című bábfilmmel. A legesélyesebbnek a fiatal dán alkotó trió: Stefan Fjeldmark (ő korábban a Hókirálynő mesét képregényesítette), Thornbjorn Christoffersen és Kresten Vestbjerg Andersen művét, a Terkel in Trouble-t (Terkel bajban) tartották kidolgozottsága, technikai tökéletessége miatt. Kedvező előjelnek tűnt, hogy a Nyóckerből pótvetítést is tartottak az öt előadáson kívül – telt házzal –, de a többi filmet is zsúfolt nézőtér előtt vetítették. Ám díjat a zsűri nem a közönség tetszésindexe alapján és nem is a „nevek” szerint adta. Többre értékelte a mai témát, eredeti előadásban. Nagy név a zsűriben is volt: a francia Virginie Augustin rajzoló és Pierre Coffin rendező, az angol Ruth Lingford és az olasz Bruno Bozzetto rendezők mellett a kanadai Chris Landreth, aki Ryan Larkin animátorról szóló filmjével, a Ryannel tavaly egymás után nyert Annecyben, Cannes-ben és az Oscar-díjat is megkapta. Szilágyi Varga Zoltán munkáját egy másik zsűri: a spanyol Maria Lorenzo Hernández, a valenciai egyetem tanára valamint a francia Sylvain Vincendeau és az olasz Guido Manuli rendezők értékelték és díjazták.

Itt jegyezzük meg, hogy e sorok írója zavarban van, részint azért, mivel a hivatkozott filmeknek csak egy részét látta, de főleg azért, mert olyanokra utal, amiket az olvasó nem láthatott. A leírtak nehezen vagy egyáltalán nem hitelesíthetik a filmeket, s a Nyócker sikerét. Egyedül Bronzit kisfilmje szerepelt néhányszor a Francia Intézetben, abban a programban, amit a clermont-ferrandi rövidfilmfesztivál nyerteseiből állítottak össze (ott is díjat nyert). Hamarosan látható lesz viszont az annecy-i nagy rivális, a Terkel – a Budapest Film jóvoltából. Ha ők nem vették volna meg, a Szimplafilm mutatná be. Ez az új forgalmazó társaság ugyanis missziónak tartja az animációs filmkultúra terjesztését, ezért is vállalta a Nyócker külföldi forgalmazását. Az Annecy filmvásáron (MIFA) külön pavilont béreltek, ahol a napok illetve a vetítések multával egyre többen érdeklődtek a film iránt, ami a kedvező fogadtatás jelének tekinthető. Bár „más a piac és más a művészet”, ez esetben azért nem is annyira más, mert az Arte művészeti tv csatorna is érdeklődött a film iránt, le is vetítette szombaton este, a díjkiosztó ünnepséggel egy időben. Aznap reggel egyébként a szervezők is kérték a film demo kazettáját, s ez már több volt, mint kedvező előjel, tapasztalt fesztiválrésztvevő ebből már tudhatta, hogy ez mit jelent. Csakhogy egy kezdő nem nagyon gondolhatott arra, hogy nyer, nem is volt öltözékük: így történhetett meg, hogy Gauder Áron skót szoknyában, de franciául köszönte meg a díjat. (Ehhez tudni kell, hogy ez a fesztivál nem olyan előkelő, mint Cannes, de ahhoz azért elég arisztokratikus, hogy adjon a formaságokra, főleg a záróünnepségen.) 

Hogy az öröm még nagyobb legyen, arról Szilágyi Varga Zoltán „gondoskodott.”

Pontosan egy héttel később, napra pontosan június 18-án megismétlődött a jelenet a Kecskeméti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjkiosztóján. Annecy nyertesei dupláztak: hozták a „hazai pályán kötelező győzelmet”. Aminek ugyanúgy örültek, mint a korábbinak, pedig erre lehetne mondani, hogy csak hab volt a tortán – még akkor is, ha az utóbbi díj nemcsak eszmei értékű, mert 2500 eurót ér és nem többet, miként egy lap írta. Mivel ebben a kis szakmában is inkább kritikusan, mint önkritikusan nézik a másik művét, elhangzott, hogy: „könnyű öt közül elsőnek lenni, bezzeg ötven között…” Olyan véleményt is hallottam, hogy a Nyóckert azért csinálták, mert a pénzt el kellett valahogy költeni. Aki ismeri Gauder Áront, az tudja, hogy ilyen kijelentést nem tesz, mert ez nem lenne igaz. Előbb született meg a film alapötlete, leghamarabb a karakterek „Bibliája” – ahogy Novák Erik producer, „szülő-társ” nevezi –, majd a forgatókönyv, és ezután kezdődött a pályázatok írása, a pénzszerzés. Először 8 millió forintot, majd további 40-et nyertek az MMKA játékfilmes kuratóriumától a forgatókönyvre ill. a forgalmazásra, ami az elinduláshoz kellett. Később kaptak még 20 milliót ugyaninnen és 10 milliót az animációs kuratóriumtól. A többi pénzt cégektől, támogatóktól szedték össze: NKÖM, NKA, Magyar Filmlabor, Pesti Est, Danubius Rádió, Gaston Stúdió, Promix, Leonardo SNS, Brainfactor Entertainment Kft. Mintegy 100 millióból így készülhetett el a film másfél év alatt. A stúdiója egy Király utcai lakás volt, és jó néhányan baráti alapon vállalták a munkát. Ezért használjuk a többes számot a filmről szólva, és ezért is illik megnevezni a „stáb” tagjait is: Novák Erik producert, Orsós László Jakab dramaturgot, aki Nagy Viktorral és Damage-zsel együtt a forgatókönyvet is írta, az animációs supervisor Bóka Igort és Pálfi Szabolcsot , Palotás Kincső vágót, a szinkronrendező Csík Csaba Krisztiánt, a zeneszerzőket: Hammer Zsoltot, Hunyadi Alexet, Jávorka Ádámot, László Viktort, Takács Pétert. Az ötletből közben tv-sorozatot csináltak egy kereskedelmi csatornának, de itt a saját bőrükön tapasztalhatták meg azt, ami a filmjükben a dzsungel törvényeként jelenik meg. Ebben a szakmában (is) általános jelenség, ahogy a fiatalokkal el-bánnak, munkájukért mondvacsinált ürüggyel nem fizetnek. Ahogy az is általános, hogy az önálló munkájukhoz nehezen tudnak pénzt, támogatást szerezni, mivel nincs referenciájuk/filmjük – amihez pénz kellene. Amihez viszont csak úgy juthatnak, ha van referenciájuk…

Gauder Áronnak sikerült kitörni ebből az ördögi körből, de nem ment könnyen. Nem származik művész családból, nem járt a „kis képzőbe”, nem vették fel elsőre az „iparra”, ahol az animációs filmezést tanítják. Hátrányát azonban ledolgozta, előbb a Kosmónál, majd a főiskola alatt az  Ex-ist stúdiónál. Első filmjeit – Klaustrofobie (1997), Csodamalom (1997), Berserker(1998) – iskolai vizsgadolgozatoknak tartja, diplomamunkáját egy sámán szertartásról készítette 35 mm-s filmre, kockánként karcolva (Segítő szellem,1999). Tanára volt Jankovics Marcell, Richly Zsolt, Orosz István, Békési Sándor, Lehotai Zoltán és László Marcell, aki Magyarországon elsőként készített majd tanított számítógépes animációs filmet. Többségük már nem tanít ott, a technikai fejlődés együtt járt a fiatalítással, aminek során kihulltak az egykori „éremhozók”. (Így a legismertebbek: Jankovics Marcell, aki a Küzdőkkel Cannes-ból hozta el a Pálmát, Oberhausenből pedig a fődíjat 1977-ben és 78-ban, vagy Cakó Ferenc, aki Annecyban két kisfilmjéért is díjat kapott, az Ad Astráért a kritikusokét 1982-ben, az Ab Ovoért a fődíjat 1989-ben, valamint ugyanezért egy évvel előbb Cannes-ban.)

Gauder a diploma után végzős évfolyamtársával, Klingl Bélával és Bóka Igorral együtt megalakítja a KGB stúdiót. Installációt készít (Kelet és Nyugat határán) a millenniumi évfordulóra felújított Nemzeti Múzeumba, a freskókat átfesti, ezen kívül több filmben végez számítógépes grafikai munkát, így a Hukkléban. Közben „szabadúszó” lesz, 2002-ben eljut Izlandra, erről úti filmet készít, s az ott megismert, sajátos humorú mondavilág ma is foglalkoztatja, filmre szeretné vinni. Bár Annecyben csábító ajánlatot kaptak egy francia cégtől egy hosszú mesefilm koprodukciós elkészítésére, ami több évi munkát jelentene. A rendező szerint ezzel a magyar animáció kitörhetne a bérrajzolás/rabszolgaság sorsából.

Kecskeméten nemcsak a díjazottak lehettek elégedettek, a fesztivál is hálás volt az annecy-i nyerteseknek, mert a zsűri elnöke, Varga Csaba így nyugtázhatta, hogy a legutóbbi mélypont után most erős volt a mezőny. Záró mondatai egyszerre voltak önkritikusak és kritikusak. Hibának tartotta, hogy a látott filmek fele felesleges pénzszórásról tanúskodik, s hogy az elosztási rendszeren nem sikerült változtatni – ami a szakmai vitán is kardinális kérdés volt. Azon lehet vitatkozni, hogy az elosztásban mennyire jelenik meg az animációs műfaj, az azonban tény, hogy idén is – mint jó néhányszor! – a „mostohatestvér” mentette meg a család jó hírét. A mostohaságot jelzi, hogy a magyar mozgókép mesterei kitüntetést eddig egy animációs sem kapta meg, csak 12 natúrfilmes – ez után alulreprezentálásról sem lehet beszélni. Még vannak páran – Reisenbüchler Sándor már (idő előtt) elment –, akik kiérdemelték: filmjeiken generációk nevelkedtek, általuk tanulták meg szeretni a természetet, az embert, az erkölcsöt, a humort s a művészetet. Műveiket a világ legjobb animációi között, személyüket a legbefolyásosabb alkotói közé sorolták. Minden minősítés kétoldalú, az elbírálók önmagukat is minősítik. Azok is ott kinn, meg ezek is itthon…akik aztán lelkiismeret furdalástól vezérelve késve adják meg az elismerést, amikor már nem okoznak vele örömet, vagy a kitüntetett  már fel sem tudja fogni, hogy mi is történik vele. Nem kellene erre várni. Addig is: „Gaudeamus”…